Nefelejts, 1869. január-december (11. évfolyam, 1-52. szám)
1869-05-16 / 20. szám
230 NEFELEJTS XI. ÉVFOLYAM lappal boritom le, s igy megyek be a város kapuján, hol az őrök sabini marha-kereskedőnek, vagy vellétri szőlőmüvelőnek tartanak. Sietek a zárdához, melyben Regina tartózkodik. Egy jelze ablaka fölnyilik s czérnaszálon kis kosárkát bocsát alá, melyből levelét kiveszem s helyette enyimet teszem be. Birtokomban lévén a kedves papir, melyre imádottam napi gondolatait há le, ajkamhoz emelem, s csókjaimmal halmozom el s szép csendesen távozom. A hold világánál, vagy a legelső lámpánál elolvasom, s azután sietek haza. S az egész élét, az egész napot kedves sorainak olvasásával, tanulmányozásával töltöm el. A herczeg — írja ő —• útban van Itália felé. Nagyanyja aggodalmak s könyek közt tölti minden idejét. El van határozva, hogy tiltakozni fog azon erővel kicsikart beleegyezés ellen, melylyel a házasság megtörtént. Magáról Regina minden levelében azt írja, hogy készebb Clotilde hideg sírjába temetkezni, mint oly embernek adja magát, kit utál, gyűlöl. A dolgok sokáig nem maradhatnak így. Nagy változásnak kell történni. Oh, hogy nem vagy itt, hogy tanácsot adnál, hogy bátorítanál! Érzem, hogy minden tettemtől sokkal több függ, mint életem. Regina élete, boldogsága forog kockán. Fejem kábult, őrültség fog el, os pedig ez mily rész tanácsadó, képzelheted, leszek. Néhány nap múlva írni fogok, ha élő, vagy szabad Utolsó levele volt ez Salucenak azon szerencsétlenség előtt, mely mint foglyot őt a Saint-Ange-i várba s Reginát s nagyanyját, mint szökevényeket Francziaországba juttatá. E szerelmi dráma, mint sok más, elválás s könyek által fejlődött ki. A további részleteket Regina beszélte el nekem, mivel Saluce, fogoly létére nem írhatott levelet. A kormányzó meghagyta Lívia grófnénak, hogy vonuljon vissza abbázi jószágára, vagy unokájával a zárdába költözzék; e rendelet következtében Reginát a zárdába adta és unokájával s Saluce-szal való titkos egyesség folytán eluszott. Mihelyt a nagyanya eltávozott a városból, Regina azonnal felszólíttatott, hogy minden készületeket tegyen meg arra nézve, hogy a herczeg palotájába költözzék. Képzelhetjük, hogy mit szenvedett szegény leányka, midőn erről értesült. Hogyan áldozza fel nagyanyját, Clotildot, Saluce-t, szabadságát, szerelmét s maga magát! Saluce egy kertészt, kinek kertje épen a zárda kertjével folyt egybe, s kivel Regina dajkájának fivére által ismerkedett meg, használt fel titkos levélhordónak. Ha nap közben valami rendkívüli adta magát elő, Regina levelet irt Salucenak, átadta dajkájának, ez pedig a kertésznek, ki sietett vele Salucehoz. Midőn Regina értesittetett, hogy készen legyen férje palotájába költözni, a következő levelet irta Salucenak: „Menekvés vagy halál, mielőtt elszakítanának tőled“. A herczeg megérkezett. Első teendője nem az volt, hogy nejének látogatására siessen. A kormányzót kereste fel s kérte hogy engedje szelíd eszközökkel, nyájasság s még néhány napi várakozás által rávenni nejét az engedelmességre. Saluce erről azonnal tudósittatott. Elhatárza azonnal magában fölhasználni a herczegnek ezen percznyi habozását s megszöktetni Reginát zsarnokának körmei közül. Emberei által, kik rendelkezésére állottak, s kiknek hűségét s hallgatagságát arannyal vásárlá meg, könnyű, magas létrát vezetett, hasonlót ahoz, melyet az olaszok a fametszéskor használnak. Azután értesítő Reginát, hogy éjszaka, azon órában, midőn a holdvilág nem süt többé, legyen a kápolnában Clotilde sírjánál s ott felfogja találni a szabadságot, mint feltalálta egykor a szerelmet. Midőn a méla hold világa elhalt, s az észrevétel veszélyével nem fenyegeté Saluce-t, útnak indult embereivel a zárda felé, vállaikon vivén a létrát, s szerencsésen meg is érkeztek, a kőfal kerítésnek neki fektették s Saluce könnyűden mászott föl rajta. Majd átvéve a túlsó oldalhoz, bocsátkozott alá s néhány percz múlva a zárda kápolnájában volt, hol már Regina s dajkája vártak reá, kiket, rövid időzés után, mialatt Clotilde áldását kérték ki e nagy munkájában, ugyan oly módon mászott át a kőfalkeritésen, mint a milyen odajutott. Szabadban lévén, kocsiba ültek, mely várt rájuk s gyorsan tova siettek. Regina egyszerű potruhát öltött magára, hogy minden gyanút elhárítson . Saluce szintén sabini paraszt öltözékbe öltözött át, s azonkívül a kocsiban lábánál két töltött puska, s egy pisztoly volt készen, az előre nem látott veszélyekben védeni magukat. A legjáratlanabb utakon haladva, reggeli négy órakor elérték a nagy országutat, mely többé árulójuk nem lehetett. Másnap este Luiza grófné abbruzi birtokába érkeztek. A grófné, ki minden pillanatban várta őket, a szerencsés megszabadulás feletti örömében szótlanul, némán ölelte keblére Reginát. A további utazásra minden készen volt; Gaetában spanyol nyilsajka várt reájuk; ennek segítségével a következő nap már Genuában voltak. Itt már előre értesiti a grófné bankárát, hogy aranynyal, kocsival s egy futárral várjon reá minden pillanatban. Regina s Saluce bucsúvétele rövid volt s a nem sokára történő viszontlátás feletti édes örömben s boldogságban remélve minden felindulás nélküli. Hat hét múlva kellett volna találkoznak Párisban. Mert Saluce, nehogy Regina megszökésébe neve is bekevertessék, czélszerünek látta visszamenni Rómába s pedig saját neve alatt. Jelenlétével akarta elhárítani a gyanút, mely a herczegné eltűnésében reá nehezedett. Visszatért tehát Rómába, ugyanazon után, melyen Reginával távozott s ugyanazon öltözékben. De midőn éjjel, lakására, Regina dajkájának fivéréhez ment, nagy megütközésére rendőröket talált ott, kik minden habozás nélkül megfogták, semmit sem kételkedvén Saluce-szal való azonosságában. Regina levelei és az ő saját levelei már mind a rendőrök kezében voltak s ezekből értesült a rendőrség, hogy Saluce miféle öltözékben lappangott hónapok óta Rómában. Azonnal elvezették a rendőri hivatalba (Buon governo palotájába), honnan titkos kihallgatás után, mint államfoglyot a Saint-Ange-i várba vitték. S ezen idő alatt, egy altiszt segítségével, kit sikerült megnyernie, juttatta azon néhány sort Lívia grófné genuai bankárjához, melyet Regina a Pont-de-Panny állomáson adott át nekem. „ Midőn bátyámat megnyugtatom s aggodalmát eloszlatám, Pont-de-Pany-ba siettem, hogy a herczegné s nagyanyja kísérőjének ajánljam föl magamat. Rövid tanácskozás után meg- ■