Nefelejts, 1870. január-december (12. évfolyam, 1-52. szám)
1870-05-08 / 19. szám
XII. évfolyam, 19. szám, Május 8. 1870. Ha lelkem olykor mint völgyi patak Tovább szökik, megy csendben zajtalan, Fölötte mindig tiszta ég mosolyg És szörnye nincs, csak kristály gyöngye van. Bár volna játszi, pajkos is talán, S mig itt átlátszó, ott bár tiszta, mély; A babján ringó kis virág: öröm, S hullámfodrocskák rajta: a kedély, De lásd, ha kell, hogy mindig igy legyen, Ne érje, oh ne, egy szellőcske sem! Mert elborítja könnyen szép egét Arczod borúja, édes kedvesem! S ha lelkem ekkor daczos, szilajon, Mint tengerhullám vadul hiborog, Hogy egyszavamra ismét csend legyen, Oh lásd szerelmem, Isten nem vagyok. Ha lelkem olykor. . . — Beszély. — Irta: Major Béla. III. Hősnőnk. (Vége.) másként ment itt, mint a szalonokban. Ki volt küszöbölve minden, ami idegen, erőszakolt, nem természetes. Miklósnak, midőn egy félórát töltött e körben, úgy tetszett, mintha álmodná mindezt. Mintha valami csodálatos phantomot látna, messze időben és térben, régmúlt időből, az ősmagyarok idejéből. Azokon lehetett ilyen magyar minden vonás. Az szép Katinkát valóságos Emesének, Tündének Hajnának látta, s magát Csongor, Csaba vagy más ily vitéznek, s a jelenvolt ifjakat szintén. Mintha egy jelenet tárult volna eléje a magyar őstörténelemből. Múlt már, csak e kis töredékben jelen; épen azért drága, kedves, gyönyörködtető, elérzékenyítő. Mint aki meghalt édesanyját látja álmában, úgy érzé magát az ifjú. Lomha szive ismét megdobbant, és elmerengett, d ő maga sem tudta, mi felett, de igen kellemes érzése volt. Arvassága tűnt fel, ideiglenes elhagyottsága, s ime itt tanyát, barát-ságos otthont lel egészen váratlanul. Az unalom ellen panaszkodott, s ime, közvetlen közelében s mily éden virul! Kigyó nélkül ? ki tudja! Az otthoni „kicsike“ egy pár órára, aztán hosszú időre feledtetett, s az ifjú igen jól mulatott. Csak az cseppentett némi ürmöt öröme poharába, hogy : Gyuri és Kari urak szintén nagyon forgolódtak a szép házi kisasszony körül. Gyuri úr epedő szemeit forgatá és eszébe látszott ; jutni azon idő, midőn még tudott beszélyt írni; Kari ur pedig annyira lelkesült, hogy még tán beszélyirásra is képes lett volna, vagy tán versbe is bele mert volna fogni, pedig a jambust nem tudta megkülönböztetni a trochaeustól. Tehát hárman voltak a hivatottak. Vajh, ki lészen a vá-E kedélyesség folytán szépen fel is gyarapodott a „mulatság ürügyek klubbja“, találkozott erre megfelelő számú fiatal ember, mind szemen szedett, válogatva; mind derék és mind magyar, a félrenőtt álműveltség kinövései, czafrangjai nélkül. De össze is tartottak. Nem vettek be maguk közé idegen elemet. Frakk és czilinder gyűlölt szavak. De ennek fejtegetése messze vinne tárgyunktól. Hadd kiviselje, aki akarja, emelkedjék túl a nemzeti elfogultságon, aki képes : e kör benne lélekzett, s jól érzé magát együtt, e szűk asylumban. A sok szép leány között legszebb volt a házi kisasszony. Őt vette körül legtöbb fiatal ember. De még az udvarlás is rlasztott? A jelen voltak mind el látszottak ismerni e három úr hivatottságát. IV. A negyedik. A szoba egyik sarkában félrevonulva, vagy más hölgyekkel beszélgetve, állt egy nyúlánk, barna fiatal ember. Ha tánczolt is, hogy egy-egy négyest kiegészítsen, csak megint visszament helyére, honnan — úgy látszott — szemlélődő szerepet folytatott. De fürkésző szemeit nem kerülte ki a szép házi kisasszony 19 Három közül a negyedik. Hajnalka.