Nefelejts, 1871. január-december (13. évfolyam, 1-53. szám)
1871-02-05 / 6. szám
XIII. évfolyam, 6. szám, Február 5. 1871. — William Motherwell költeménye. Bolyongtam, mint földönfutó Nyugoton, keleten, —■ De ifjúkorom álmait El nem felejthetem! Elalszik Valpurgis tüze Már karácsony körül — Elalszik a szív lángja is, Mely hasztalan hévül! Oh drága .Teanie Morison, Ábrádjaim között Még gyakran látom alakod’ — Bár messze költözött! Szemem’ a könyök égetik, Szivem majd megszakad, Hogy vissza nem idézhetem Az elmúlt napokat! Szerettük egymást a gyönyör És kín szerelmivel; Iskolás gyermekek valánk — Két gyermek, egy kebel! Ott ültünk együtt a padon, S a tanítás alatt Véget nem értek: suttogás, Mosoly, édes szavak! Gyakran csodálva kérdezem: Szivünk mért reszketett ? Ha arczom arczodon pihent S kezembe’ volt kezed? Ha fejed könyvemre hajolt És buzgón olvasál? . . . Én — soh’se mentem semmire! A leczkém — te valál! Tudod, mint szégyeltük magunk’, Midőn a sok gyerek Kaczagva kiáltott reánk : Im, a szerelmesek! . . . S tudod a boldog szombaton, A szünidő alatt, Mint másztuk meg magánosan A régi várfalat? Keblem tengerként háborog S forrni kezd agyvelőm, Hogy elmerengek rajtad és Az elmúlt szép időn! Oh gyermekálom! szép tavasz ! Boldog édes világ ! Melyre a remény hímezi Virágos fátyolát! Tudod, mint szöktünk a zajos Városból kedvesem ! Hogy andalogjunk a liget Patakja mentiben — Alattunk virágok hava, Fölöttünk hűvös árny . . . S a buja erdő csöndében Dalolt a csalogány ... Madárdallal versenyre kelt A csacska, víg patak, Ott hallgattuk, mely ránk hajolt, Az árnyas lomb alatt . . . S a nagy természettel mi is Elzengjük énekünk’, Mig boldogságunk, mint a hab, Örökre tova tűnt! Arczodon könyek gyöngye folyt — Egy gyémánt mindegyik! Egy talizmán, egy drága kincs, Mely véd és megsegít! 6