Nefelejts, 1873. január-december (15. évfolyam, 1-52. szám)
1873-05-04 / 18. szám
XV. évfolyam. 18. szám. Május 4. 1873. Csendes fohász. (Egy eltévedt, régibb vers.) Mi, kik láttuk a bűnök diadalmát, És az erényt, mint küzd, szenved s bukik; Ha koronáját elveszté az élet, S csak rongyát látjuk s szennyes saruit: Küzdjunk, szenvedjünk s ám bukjunk mi is, hisz A mit veszthetnénk, úgy is elveszett! — Oh csak e sötét, hiú léten átal Legyen egy sugár, mely hí, áld s vezet! Mi, kik oszták a száműzés keservét, A mit a tömeg a „szellemire szab; Ha nyomor őrzi a dús kincs lakatját , S az olcsó bőség dőzsöl ezalatt: Viseljük békén e súlyos magányt, hol Szebb véget érnünk már úgy sem lehet! — Oh csak e sötét, hiú léten átal Legyen egy sugár, mely hí, áld s vezet! Mi, kik hiába keresők az „eszményit, A mely szivünknek rejtekében élt; Ha e vágy annyi lemondás után is Föl-föllobog, mint ősi szenvedély : Csak rejtegessük s dajkáljuk tovább e Lángot !— Kidobni árvát nem lehet! — Oh csak e sötét, hiú léten átal Legyen egy sugár, mely hí, áld s vezet! Mi, kik végeztünk múlt, jelen- s jövővel, S látjuk az „ember“-t kívül és belül, S hozzánk a hit már csak kisértni jár fel, S látjuk a „nyomor“-t mindvégetlenül: E bús kisértet hadd forgassa kardunk ! S tán még megáld egy szép emlékezet. — Oh csak e sötét, hiú léten átal Legyen egy sugár, mely hí, áld s vezet! Csak egy sugár! egy kéz, melyet szorítva, Mitőlünk többé az el nem szakad ! Egy mosoly mely csak tőlünk kapja fényét ! Egy szív, mely érttünk mindent megtagad: Akkor e pályát tán bevégezhetjük ! Vezesse isten léptem s léptetek! — Oh csak e sötét, hiú léten átal Legyen egy sugár, mely híráld s vezet! Benedek Aladár. „A leveli béka.“ Farsangi élmény. Irta Deák Farkas. (Folytatás.) Nemsokára előjött a mama, ki oda volt a városba egyik másik ismerősénél — aztán haza jött a papa teljes diaft dalérzettel, mert a kaszinóban mindenki nagy tisztelettel fogadta; egyik azért, hogy mit meghívta, a másik pedig azért, hogy még remélte a meghivatást. Mintha nem is az az egyszerű kereskedő lett volna, aki eddig volt, — mintha valami különös társadalmi tekintélylyé nőtte volna ki magát — mindenki meghódolt; de hogy is ne, hiszen Bormező város ázsiai egyhangúságát ő törte meg, midőn elhatározná, hogy fényes estélyt fog adni — hová a város minden előkelő embere meg lesz híva; és már azóta más három estély van szóba hozva, sőt már meghívók is intéztettek némelyekhez. Ilyen hatalmas kezdeményező mindig bámultatni szokott, főként „bátorságain és bőkezűségéért, mely két tulajdon mindig biztosan hat a tömegre. Végre Borzas is letelepedvén a családi körbe beszélte, hogy milyen szeretetreméltó, okos és bölcs ember a polgármester, és hogy mennyire roszul játszik a tarokban az a nyugalmazott kapitány Fialszki, különben derék fiú szegény, de képzeld csak, egy forint és nyolcvan krajczárt nyertem tőle! : Ha, ha, ha, ott volt a főjegyző úr is a vármegyétől, s nem győzte nevetni a kapitány élhetetlenségét. Gyönyörű fogata van annak a főjegyzőnek — s milyen szép csimere a kocsin és homokon! — kék mezőben ezüst daru, nyaka átlőve aranyvesszővel — hallod-e Trézsi, kék mezőben ezüst daru . . . " és bizonyosan ez a czimer van otthon az udvar házán is; — milyen szép dolog lehet, mikor valakinek ősi birtoka, ősi háza, ősi czimere lehet — he ? — — Maga Fejes ur, maga is nemes ember, ugye? Maga mondta nekem; de nincs birtoka, nincs háza, de ha igaz nemes,van ősi czimere, a nap?s a hold? hallatlan!s piros huszár kék mezőben? — valóban nagyszerű lehet — hm hm, de nincs birtoka, nincs hol viselje a czimerét . . . haj, haj, mi csak efféle szegény városi polgárok vagyunk, de lehetünk még czimeres nemesek is; — leányunkat férjhez adjuk valami nemes urfihoz, he? Ugye Trézsi, tán a főjegyző úrhoz, vagy máshoz. . . .18