Nemere, 1874 (4. évfolyam, 1-103. szám)

1874-08-08 / 63. szám

Brassó, 1874 Megjelenik ez a lap heten év kint kétszer szerdán és szombaton. A r ii. Egész AV . . . lett. — kr. Félévre ... 3 ft. — kr. Negyedévre . . . ft hl) kr. A szerkesztő irodája: Nagyutcza, 4.2. szám. Kiadó-Hivatal, halpiacz 311 Negyedik évfolyam 03.szzám. Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászi! lap Szombat, aug. 8. — Hirdetési dij: 0, 5 hasábos gamnond sorért, vagy annak helyéért 5 kr. 1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 30 kr. — llényegdij minden iktatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint. — Hirdetések feivé tettnek a kiadóhivatalnál ! Magyar iskola ügyünk Brassóban. (Vége.) Brassói magyar elemi egyházi iskoláink a legprimitívebben vannak beállítva, a tanerők megválasztva nincsenek s nem elegendők tankötelezetteink nevelése, oktatására s a magyar nemzetiség ellenes irány, hazafiatlan közigazgatásunk befolyása gyermekeink magyar szellemben nevelését nem engedi, nem tűri meg az iskolák inkább a germanisatio fészkei, mint mentői, remediumai a magyar szellem, nevelés és oktatásnak. S a baj, a veszély annyival nagyobb, mert nemzetünk magyar jellege, az édes anyanyelv a legfájóbb, a legkevésbé védett oldalról van kisdedeinkben megtámadva, kik hivatva vannak dővel nemzetiségünk, nyelvünk és a magyar állam áldozatkész s törhetlen buzgalma harczosai lenni. Beszélhetnénk végtére a kath. főgymnasium szervezetei és — tanerejéről, a tanítás, a nevelés irányáról. Elmondhatnók, hogy e polyglot intézet Brassóban a germanisationak egyik fö-fe fészke Mondhatnánk sokat, igen sok igazat ez intézet belszervezetéről, de miután e gy mnásműről egy e lap hasábjain korábban megjelent cikk a lehetőleg kimerítően, habár kimélyesen beszélt, nem teszzük. Sajnálatra, valóban sajnálatra méltó nevelésügyünk állapota Brassóban. Még csak A, B, C és magyar iskolák felett sem rendelkezünk : népiskolák, kereskedelmi és magasabb tanintézetekről még csak álmodni sem merünk. S mi elhagyatottságunk, tehetetlenségünk érzetében öszvedugott kézzel vagyunk kénytelenek lelkiismereti fájdalmaktól kínozva nézni : mit fogy ,nemzetünk, mint emelkedik hova-tovább a haza futalmn elemek szárha s mint lesznek a fehér hollóink, ritkábbak azon egyenek kik édes anyanyelvünkön beszélnek. Van-e pedig széles Magyarországon hely, mely inkább igényelhetné, követelhetné magyar nevelésügyünkre még áldozatokkal is a legnagyobb gondot fordítani — mint Brassó és vidéke ? Nincs ! felelhetjük a meggyőződés hangját egész határozottsággal. Brassót és vidékét életképes és jeles számú magyarság lakja, mely értelmileg és erkölcsileg kiművelve a székelységhez közelség miatt is hatalmas és imponáló hazafias elemmé volna átalakítható. De e nép önerején, alig tudván a reactionarius belőg- és százados önkény miatt puszta „physiczásét“ is biztosítani — semmire sem képes, i /.halott, melyet életre kell először hívni s csak az életvisszatérte után remélhetünk anyagi és szellemi tevékenységet tőle. Nem kívánjuk mi kormányunk gyámkodását, kiskorúak nem vagyunk ; érdekeink védelme, biztosítására el év, erkölcsi és szellemi képességgel bírunk. A mód az eszközök egyedül miket megadni felmutatni kérünk, hogy régen táplált törekvéseinket valósíthassuk. Az országos törvények végrehajtását, érdekeink figyelembevételét kérjük csak. Mi a túlságos központosítás barátjai nem vagyunk , részesedni kívánunk mi is a tanintézetek áldásdús működéseiben. S ha az állam gépezete ez erekkel fentartásába ezerekkel járulunk joggal kívánhatjuk meg, hogy nekünk is a magasabb kipertethetésre alkalom nyujtassék. Brassó magyarságának a magyar szellemű népiskolák mellett okvetetlen szüksége van egy magasabb állami tanintézetre, mely határozottan magyar jelleggel és iránnyal bírván nemzetiségünket a nemzet- és haza-ellenes törekvések fészkében erősítse , biztosítsa s paralgsálja, megsemmisítse az ellentörekvéseket. Egy ily intézet felállítása, beruházása igaz, hogy kiadásokba kerül. De váljon pár ezer forint jöhet-e számításba azon kimondhatlan előnyök mellé.. , melyek nemzetünkre egy ily intézet által házamolhatnak? Bizonyára nem! Városunk kereskedelmi és iparos város. Kereskedő és iparos ifjaink naponként szaporodnak. De szakképzettségre szert tenniök szakirolák hiányában képtelenek. Kereskedő ifjaink szakmájuk leguitiveb ismereteivel birnak csak ; iparos ifjaink egyszerüen csak gék. A jövő vizedék szellemi, erkölcsi erek kiképeztetéséről gondoskodnunk, szent kötelességünk. Nemzetünk létfentartási érdekei azt kérlelhetetlenül követelik. Kormányunk kezdeményezése minket is erőnk öntudatára ébreszthet, s akkor mi is megpróbáljuk szárnyainkat s elérni törekszünk teljes erőnkből a nagyobb erő által már kijelölt pontot. Mi magunkra nyomasztó viszonyainkat, átalakítani képtelenek vagyunk. Egyes önző polgártársaink pedig — kiket az esélyek nagyobb vagyon birtokába juttattak talán érdemökön kivül s kik mint a pusztában magában álló fa — a társadalomban család, testvérek rokonok nélkül állanak, kiket a legalább azon ambitio sarkalhatna, hogy magoknak habár kissebb körben is maradandó nevet G. Brassó felett (Brassó augusztus 6-án 1874.) Előttem áll a tarka város Üzérkedő gyors népivel, de szép a „látszat“, a „valóság“ feblem sebfoltját tépi fel, Oh mert az „önzés“ és „zen-érdek“ Futtatja itt a nép zaját, Nincs „lelki-cél“ nincs „eszme-láng“ Oltár tüzén nincs „szent Zbarát“ Szédelgve jár a kapsi szellem, A „Krach“ sok álmot elsodort, S ez áradattal szembe úszni Ma sem okult a nép csoport. * * * Be szép vidék, de drága képet Mutat fel itt a „Cenk-tető!“ A róna föld aranykalásza, A jég, a viz mily éltető ! . . Természet adta díszre — fényre Nem is figyel imár e nép. . . Csupán a „kincs“ a börze álma“ A „Mummus arca“ előtte szép. „Erkölcsi kép,“ „vallásos eszme“ Előtte nagyrészt „holtbetü,“ „Közszellem nincs a lelki kincsre, S a nép e részt „egyöntetű“ . . . Hírte Czivódni kész „magyar,“ „román,“ „szász“ „Érdekközösség“ — jóra, — nincs! De egy hajóba úsznak, hogyha Révpartra int, a drága kincs. A „nemzedékre“ mért figyeljen? Szerezzen az „sikert,“ „irányt“ . . Az „iskolák“ a „csárda,“ „kocka“ Előtte áll ma egyiránt Kinek, kinek teljék be kedve, „Törvény hatalma“ haldokol .... — „Fent és „alant“ mily nagy különbség! Itt fent, a menny, ott a pokol!! * * * — El innen el, szemem setétlik Ha eltekint Brassó felett . . . Mit ér a „kincs,“ ha „nemzetek“ közt, Ez már az átok képe lett? De hogyha mégis csak csalódnám, S a népviszály megszűnne itt . . . Ha „szent törekvés,“ „egyetértés“ Hozná reá nagy ünnepit: — Oh akkor — akkor szűnj meg átok, Ne verd a „három nemzetet“ . . . De sőt Atyánk, népek királya, Adj szebb jövőt Brassó felett! . .. Kerekes Sámuel *) *) Körünkben időző kedves barátunktól, nagyon szívesen vennék, ha lapunk hasábjait ezután is minél gyakrabban venné dolgozataival igénybe. Sz e rk. A férj hibája. Francziából irta: M. H. Revieres a „Revue des deus mondes“-ból fordította: idősb Autós Károly. (Folytatás.) Egy szóval csendes derült szépséget ábrázolt; ami pedig szellemi tehetségeit illeti, azokról Rikárd ily hamar nem hozhatott ítéletet. Berta értelmes volt, de nem ábrándos és képzelődő tehetség nélkül mivel olykor a finom gúnyt is ízletesnek találta. Jelleme főbb vonásai voltak: élénk részvét, kedves makacsság, s annál hatalmasabbnak tetsző kizárása az érzelgésnek, minél kisebb körben nyilvánította azokat. Legkevésbé se volt fellengző, de azért egész odaengedő azok iránt, kiket szeretett Rikárd a bizalmas bensőségnél fogva, mely köztök létesült, folyondárhoz hasonlította a lányt — ott élek, ahol fölkúszhatom ,s ez jó részt találó megjegyzés volt. Berta épen nem mondott ellent, és továbbra is álmodozó maradott; azután pedig szemeit a fiatal emberre emelve, kérdezni látszott és nem félt neki megmondani, hogy jól ismeri őt, még talán jobban, mint ő saját magát. Az ifjú pedig, szerinte, melegebb képzelődő tehetséggel, mint szivének valódi érzésével, s a büszkeséghez több vágygyal mint akarattal bir, s test ábrándozó, melyre nézve több ízléssel, mint gyakorlattal dicsekedhetik a hatalmas erőlködésekhez és nemes tettek iránt. Rinárd, habár ellentmondott is, önmagába szállva nem minden borzalom nélkül győződött meg arról, hogy a fiatal leánynak valóban igaza van.