Nemere, 1876 (6. évfolyam, 1-108. szám)

1876-10-14 / 86. szám

Posta 927,740 832,100 Távirda (hiány) 344,210 301,000 Bányailletékek Összesen : 100,000 100,000 162,012,191 163,755,484 B) Átmeneti bevételek: Sorsolási kölcsön 175,401 1,583,971 Bor-dézsmaváltság 14,068 19,273 Tisza koronás kerület váltságösszege Államjavak eladásából 154,052 400,000 185,714 400,000 Állami előlegekből 672,100 673,100 Az állam birtokában levő értékpapírok értékesítéséből 1,500,000 1,545,000 Vallás és közoktatásügyi minisztérium -- -- -------10,200 Összesen: 2,915,621 4,417,558 Összes bevétel: 164,927,812 168,173,042 l Összes kiadás : 179,998,738 183,490,413 Hiány : 15,070,926 15,317,371 A nyomor Szerbiában. A nyomor, mely Szerbiában uralkodik, oly vagy oly lehangoló és elszomorító, hogy lehetlen vele hosz­­szasabban nem foglalkozni. Ha az ember végig halad az országúton a Mora­­va-völgy hosszában, Alexinácztól Deligrádon, Paracsi­­non, Csupriján, Jagodinon, Szendrőn keresztül, szeme elé tárul az a szörnyű ínség, melyet a háború a népre hozott. Ama széles országút mellett jobbról, melyet „konstantinápolyi útnak“ is neveznek, öt hó előtt meg­lehetős jólétben élő nagy számú községek léteztek, s most a táborhelyek képe élénken emlékeztet a Nil nomád gyermekeire, a félmeztelen czigányokra. A fér­fiak rongyokban, melyeknek színét ócskaságuk miatt lehetetlen meghatározni; kabátjukon több a lyuk, mint a posztó, bocskoruk szétmállva, ők maguk mindmeg­annyi árnyék. A gyermekek meztelenségét egyetlen rongyos ing takarja, úgy a­hogy­ az asszonyok és leányok fekete ingek fölé ezer rongyban aláfityegő kötényt akaszta­nak. Méneseikből nem maradt több hat darab lónál, melynek élénken emlékeztetnek Don Quizotte gebé­jére. — Gulyáikból, juhnyájaikból, melyek a buja rétet egészen ellepték, nem maradt meg egyéb, csak a halvány emlékezet. És a tökéletesen koldulá tett emberek ezrei többé már nem tartózkodhatnak a szabad ég alatt. Az éjjelek nagyon hidegek, a nap­palok csipősen hűvösek. Közeledik a tél. — A szegé­nyek oltalmazó fedél, tűzhely és táplálék után sóhaj­toznak. Három kerület tökéletesen tönkre van téve! íme, ez a háború egyetlen, szemmel látható ered­ménye. — Ön elgondolhatja, mennyi gondot ad ez a kormánynak. Daczára minden adakozásnak, mely Oroszországból érkezik, az „államkincstár“ üres, és a kormány most már az annyira végtelenül redukált fizetéseket sem tudja a hivatalnokoknak kiszolgáltatni. — S a népnek mégis kell kenyeret adni, különben az a miniszterek nyakára teszi a kést! A szegénység, mely az egész országban uralg, s rari , an­gik/­u Bálványos-vár urai. Történeti rege.*­ Irta Deák*Gerő. I. Háromszék-megye nyugoti részét sűrű erdőknek szakadatlan lánczolata köríti. Csak ritkán tűnik fel ez óriási béretek között egy-egy szűk nyílású völgy , halomra domb s erre hegy támaszkodik, megkoszo­rúzva százados tölgyek, illatozó hársak, sima kőrisfák s karcsú fenyők zöld lombjaival. Ilyen szűk völgynyílás vonul fel Torjától B­ükszád felé, játszva szökellő kis patakjával. Tor­kolatát az úgynevezett „Sós mező“-nél egy rom vir­­rasztja, hazánk legszebb várromjainak egyike: Bál­ványosvár, egy magános sziklacsucs fellegkoszorus tetején. A körfalak, a vártorony s egy-két bástya lát­szanak még ; a fedélzetet s a büszke termeket rég el­rágta az idő foga. De a babonás nép ma is látja az óriási tündért, ki a vártetőről aláhajlik a völgybe s lágyköveket emel ki a vár építéséhez , és látja a bá­jos tündérleányt, midőn pár lépéssel Háromszék-megye rónáin terem, kötényébe mint csibéket szedi fel,az ökröket s velök ismét visszaszáll jó öreg atyjához Azon időben, melyről regénk szól, nem volt ilyen elhagyatott s elszomorító külsejű Bálványos vára. A vár belsejébe kavicsolt ösvény vezetett fel, melynek párkányán kőlóczák álltak, hogy rajtok a ki­fáradt megpihenhessen. Széles kőfal s hatalmas várka­pu védte a lakókat a betörő ellenségtől. A vár urai­nak kényelmes termeit a cselédség és a veres öltö­nyü drabantok izmos népe s távolabb a villám-kardu lovasság lakhelyei környezték. A vár legmagasb dombján karcsú épület állott: a vártorony, melynek tetején a következő czimer jelképei: egy arany nap és felette ezüstözött félhold tündököltek. Alatta pedig Hadúr oltára volt, környez­ve a sze­berek illatos lombjaitól s egy hús forrás szen­­telt vizétől. Itt áldoztak a vár urai ősi hitök szerint a barcz előtt s ha abból megtértek vagy ha merész vállalathoz készültek. A szerencsés siker után itt tar­tották meg a nagy „áldomást“ s halálesetek alkalmá­val a „gyásztort“. Sándor székely rhabonban fia Opor építette volt át e sasfészket szikla-erőddé, hogy elmenekülhessen az első magyar koronás király boszos fegyverei elől, mi­után a keresztény vallást fölvenni vonakodott. Regénk idejében pedig Opor három daliás fia ál­­dozgata ott szittya ős isteneinek, távol az emberi tár­saságtól nyugodtan. László — a legnagyobb Opor — 26 éves barna ifjú volt s bizonyos fölényt gyakorolt öcscseire, kik­kel különben a legnagyobb testvéries egyetértés­ben élt. Vitézségek által nagy hírben állottak az egész székely nép előtt, melynek érdekében nem egyszer jelentek meg véres csatákban. Ila a rbaborban szét­­kü­ldötte a véres kardot, hogy azzal a népet harczba idézze: a hős ifjak először szálltak ki a sikra s bát­ran küzdöttek, mig elit­t állt velök szemben. Ha pedig béke honolt édes hazájokban, gyakran lerándultak az alig pár órára fekvő Torjára, hol a hagyomány szerint kilenczvenkilencz leány volt a régi jó időkben. Kilenczvenkilencz­ leány! kiknek arczán rózsa pirul s szemeikkel napfény sugárzik : ki ne vágynék a kellemek ezen bájkörébe?! II. Szép tavaszi vasárnap volt. A tiszta égbolton méltóságos fénynyel­­ haladott a tűzarcu nap; alant enyhe rephirek játszadoztak a zöld lombokkal és a faágakon játszva szököttek az erdő dalosai vidám csevegéssel. A mező virágaival úgy enyelgett a pillangók tarka csoportja, amily enyelgve játszik a szellő rózsás ligetekben a lánykák dús fürt­jeivel. A vidék lakossága különböző csoportokban sie­tett e napon Torjára a vásárba. Tudnunk kell ugyan­­is, hogy regénk idejében nálunk a vásárok vasárnap tartottak, mig királyaink e napról el nem tevék. S­­ tehát mig a vidékiek , a szükségesek beszerzésével voltak elfoglalva, a keresztény Torja az isten Lazában imádkozott. Jelen volt az isteni tiszteleten özvegy M­i­k­e Fe­­renczné asszonyom is egyetlen leányával ,s Ilon­kával. A Mike-család egyike volt ,az akkori Háromszék legtekintélyesebb családainak. Nemcsak tömérdek va­gyon felett rendelkezett, hanem több tagjának lelkiis­meretes vezérszereplése által köztisztelet­ és becsülés­­ben részesült az egész székely nép előtt. Ide járult, hogy miután sz. István legyőzte Gyula herczeget s Er­délyt őshitének elhagyására fegyverrel kényszerité, azonnal és önként meghódolt a kereszt hatalma előtt. Ott térdelt a vidék legszebb hölgye, Mike Ilon­­kai anyja mellett egy ima-zsámolyon. A templom ablakán belövellő napsugár gyönge fényt vetett dús barna hajzatára s imára kulcsolt fehér kezeire. Arczá­­nak meglepő vonásain földöntúli kellem s gyöngéd pi­­rosság terült el, mint az alkony bíborától átsugárzott liliom; szelíden, mint az alkony csillaga és epeden, mint a rezgő hold váló képe, sugárzék ki az igéző szempár a selyem pillák alól s fatették a legszebb szer föld állott kecses kanyub­an őrt. L O­tte ‘“»könyv volt kitárva, melyből megraga­dó ártatlansággal olvasá az imának egyszerű, magasz­tos szavait. Az ima bevégződött s Ilonka buzgó fohászszal tette be a könyvet. Kezeit újra összekulcsolá s aztán anyjával eltávozott a templomból. Hazaérkezve Mikéné tartott leányának egy idő óta srenden lévő prédikácziót mindig ugyanazon tar­talommal. Ilonka, te rész leány! hát igy teljesited anyai parancsomat, melyet mindennap, minden órában ismé­telek elötted ?! Miért borult arczád lángba, midőn ame pogányra véted tekinteted s miért fogadtad nyá­jas mosolylyal bűnös üdvözletét ? —■ Azért jó anyám, mert — szeretem őt — volt Ilonka rövid válasza. (Folyt. következik.) *) Kőváry Lászlónak ,.A bálványozók“­ezimü tört. re­géje után. — 330 — minden háború közt a legörü­ltebbet e 0t . „ a gúlát elkeseredett, és nyíltan hangoztatják, h­ogy kormányt számadásra vonják­ . . . • S ily körülmények közt még meri**sínek hiva­talosan háborúról beszélni a végletekig. mAcr oroszországi súgókban és az általános jó ®''J , fii tyfrAtlon StarKio nin In rí­­­nisztá­rfitUCOVöit & A szerb-török háború és a járványok. Dr. Kovách Imrétől Budapesten. A közegészségügy nemcsak fontosabbnak fog tekintetni, mint bármely elvi kérdés, mely a pár­tokat elválasztja, hanem kivá­­lóbbnak mindazon kérdésekn­él, melyek a pártkülönbséget nagy­­szerűségüknél fogva koronként el szokták, simítani. Disr­k éli. A háború, mely határaink közelében dühöng, politikai tekintetben kiváló fontossággal bír ugyan, mindazáltal egészségtani tekintetben ennél nem cse­kélyebbel. úgy látszik, a végnek kezdetén vagyunk a a lapolvasó közönség feszült figyelemmel várja, mint oldják meg a diplomaták a gordiusi csomót, melynek helyes megoldását a béke állandó vagy legalább tar­tós biztosítása érdekéb­en óhajtja mindenki. De nem­csak a béke, hanem a birodalom egészségügye érde­kében kell kívánnunk, hogy e problémák helyesen ol­dassanak meg. Sokszor mondták már, hogy az egészséggel, a­míg meg van, egyesek épúgy, mint nemzetek, nem sokat szoktak törődni. Betegségek, járványok megelő­zésére vajmi kevesen szoktak gondolni. Egy ilyen háború, mint a minő közvetlen közelünkben foly, a birodalmat a járványok egész rajával áraszthatja el. Tel­jes respectussal vagyunk az eredmények iránt, melye­ket a Krupp és Iichatius urak pokoli gépeivel elér­hetni, azonban e gépezetek mestereinek működése tör­pe eszkimók gyarló erőlködése a járványok gigásza mellett, ki „Egyet toppantott s­ehol Egy emberöltő nincs sehol!“ Legyen elég csak a legutóbbi cholerajárványt felemlíteni, mely pusztán Magyarországon 189,017 em­bert söpört el. Az erkölcsi ember nem lehet nemzet­­gazdasági becslés tárgya. Ki bírná például számokban kifejezni, mit vesztett a szerető hitves, az apjukon ra­jongással csüggött gyermekek, ha a járvány a család­főt elsodorta? De minthogy a nemzetgazdaságtan azon törvények megállapításával foglalkozik, melyek a tár­sadalom javait igazgatják, az ember, mint e javak gyarapodására döntő befolyással bíró tényező, igen­is lehet nemzetgazdasági becslés tárgya. Engel, a legkö­zelebbi statista kongressus alkalmával körünkben idő­zött kitűnő statistikus, az ember évi nevelésének költ­ségeit átlag 40 fak­éra teszi, s ennek alapján Szászor­szág 1.894.431 lakosának tőkeértékét (közép élettar­tamnak 27 új esztendőt vévén) 2100 millió tallérra be­csüli. Ugyanez ország összes ingatlanai ez értéknek csak egy V„-ét képviselik, összes ingóságai csak V/„-ét. E szerint a kincshez, melyet az embertőke képvisel, nincs fogható a világon­­ . A szerb-török háború már is sok pénzünkben van. A csapatmozgósítások, szökevények eltartása, a hatá­rainkra való felügyelet, a moratórium által kereske­désünkben okozott károk, a quarantainekben tett in­tézkedések, a lazítások miatt történt bírói nyomozások­nál felmerült költségek stb. szép összegre rúgnak. De ez mind alig jöhet számításba azon károk mellett, me­lyek bekövetkeznének, ha azon óriási vagyon, a mo­­narchia közegészsége, a birodalomnak mintegy 42 ezer millió tallérnyi embertőkéje támadtatnék meg. Pedig szerencsénk, ha meg nem támadtatik. „A dór háború jön s vele együtt eljön a dögvész!-­ mondja már Thu­­kidides. A bajok közöl, melyeket Risfetics urék szíves­ségéből megkaphatunk, nézzük először is a pestist. Ezen „szerfelett ragadályos, veszedelmes lázzal, petécsekkel, mirigydaganatokkal járó“ bajt hitébeől bizonyára ismeri mindenki. Szakemberek tankönyvek­ből, laikusok egyes remekírókból vagy népszerű leí­rásokból. Egy ezredéven keresztül pusztította az, Eu­rópa lakosságát s koronként oly mérvben, hogy az összes népesség */„-ét elsöpörte, így például a 14 szá­zadban az úgynevezett fekete halál, Hecher számítása szerint Európában mintegy 25 millió embert ragadott el, az akkori, mintegy 105 milliónyi népesség­űélét. Az emberiség kétségbeesett sorsa felett s vezeklés ál­tal vélte elhárítani a borzasztó betegséget. Ekkor in­­dult útra országról országra az önostorzók, flagellan­­sok serege, testüket három osztatu ostorokkal csap­kodva s jajveszékelve. Hogy a baj és kétségbeesés nálunk is nagy volt, mutatja egyéb adatainkon kívül az, hogy mig hazánk a középkor elzaejárványaitól, psychopathiáitól — mint a tánczdáh, apró keresztesek utazása sat. - ment maradt, a flagellansok Katona tanúsága szerint, nálunk is jelentkeztek. Azonban a szörnyű járvány Európa nagy részét a 18. századtól fogva megkímélte. Nem igy édes hazánkat s a Duna­­fejedelemségeket. Itt a quarantainek prohibitiv rend­szere daczára még e század első tizedeiben is köve­telte áldozatait, úgy hogy a­mit egy német krónika a középkorban mondott a pestis pusztításairól Németor­­zságban, azt hazánkban a 18-ik században is el lehe­tett mondani, hogy e csapás teljesen sohasem szűnik meg, hanem mindig uralkodik, majd itt, majd ott, 1738 ban pláne Budán a Tabánban a járvány elnyo­mása végett tett szigorú rendszabályok miatt lázadás ütött ki. Hogy a dögvész legtöbbnyire háborúk által lesz járványnyá, bizonyítják az 1770, 1782, 1812, 1815, 1828—29-iki évek. Ki kell itt az 1828—29-ki éveket emelnünk. Tud­valevőleg ekkor folyt az orosz-török háború, mely alatt a dögvész felütötte rémes fejét. Witt, az orosz seregek egészségügyi vezetője megszüntette a vesz­teglő intézeteket, mire a járvány borzasztó mérveket ■öltött. Ekkor aztán azt mondta, hogy az csak olyan oláh láz. Hanem a mentegetődzés mit sem használt, az orosz sereg szörnyen hullott, s Witt a czár kegyel­méből kiesett. Ekkor észleltetett a dögvész utóljára hazánkban, Brassó „Bluraenau“ városrészében. 1834- ben a Holstein nevű osztrák hajón fordultak elő pes­tis esetei. (Folytatása következik.)

Next