Nemere, 1876 (6. évfolyam, 1-108. szám)
1876-10-14 / 86. szám
Posta 927,740 832,100 Távirda (hiány) 344,210 301,000 Bányailletékek Összesen : 100,000 100,000 162,012,191 163,755,484 B) Átmeneti bevételek: Sorsolási kölcsön 175,401 1,583,971 Bor-dézsmaváltság 14,068 19,273 Tisza koronás kerület váltságösszege Államjavak eladásából 154,052 400,000 185,714 400,000 Állami előlegekből 672,100 673,100 Az állam birtokában levő értékpapírok értékesítéséből 1,500,000 1,545,000 Vallás és közoktatásügyi minisztérium -- -- -------10,200 Összesen: 2,915,621 4,417,558 Összes bevétel: 164,927,812 168,173,042 l Összes kiadás : 179,998,738 183,490,413 Hiány : 15,070,926 15,317,371 A nyomor Szerbiában. A nyomor, mely Szerbiában uralkodik, oly vagy oly lehangoló és elszomorító, hogy lehetlen vele hoszszasabban nem foglalkozni. Ha az ember végig halad az országúton a Morava-völgy hosszában, Alexinácztól Deligrádon, Paracsinon, Csupriján, Jagodinon, Szendrőn keresztül, szeme elé tárul az a szörnyű ínség, melyet a háború a népre hozott. Ama széles országút mellett jobbról, melyet „konstantinápolyi útnak“ is neveznek, öt hó előtt meglehetős jólétben élő nagy számú községek léteztek, s most a táborhelyek képe élénken emlékeztet a Nil nomád gyermekeire, a félmeztelen czigányokra. A férfiak rongyokban, melyeknek színét ócskaságuk miatt lehetetlen meghatározni; kabátjukon több a lyuk, mint a posztó, bocskoruk szétmállva, ők maguk mindmegannyi árnyék. A gyermekek meztelenségét egyetlen rongyos ing takarja, úgy ahogy az asszonyok és leányok fekete ingek fölé ezer rongyban aláfityegő kötényt akasztanak. Méneseikből nem maradt több hat darab lónál, melynek élénken emlékeztetnek Don Quizotte gebéjére. — Gulyáikból, juhnyájaikból, melyek a buja rétet egészen ellepték, nem maradt meg egyéb, csak a halvány emlékezet. És a tökéletesen koldulá tett emberek ezrei többé már nem tartózkodhatnak a szabad ég alatt. Az éjjelek nagyon hidegek, a nappalok csipősen hűvösek. Közeledik a tél. — A szegények oltalmazó fedél, tűzhely és táplálék után sóhajtoznak. Három kerület tökéletesen tönkre van téve! íme, ez a háború egyetlen, szemmel látható eredménye. — Ön elgondolhatja, mennyi gondot ad ez a kormánynak. Daczára minden adakozásnak, mely Oroszországból érkezik, az „államkincstár“ üres, és a kormány most már az annyira végtelenül redukált fizetéseket sem tudja a hivatalnokoknak kiszolgáltatni. — S a népnek mégis kell kenyeret adni, különben az a miniszterek nyakára teszi a kést! A szegénység, mely az egész országban uralg, s rari , angik/u Bálványos-vár urai. Történeti rege.* Irta Deák*Gerő. I. Háromszék-megye nyugoti részét sűrű erdőknek szakadatlan lánczolata köríti. Csak ritkán tűnik fel ez óriási béretek között egy-egy szűk nyílású völgy , halomra domb s erre hegy támaszkodik, megkoszorúzva százados tölgyek, illatozó hársak, sima kőrisfák s karcsú fenyők zöld lombjaival. Ilyen szűk völgynyílás vonul fel Torjától Bükszád felé, játszva szökellő kis patakjával. Torkolatát az úgynevezett „Sós mező“-nél egy rom virrasztja, hazánk legszebb várromjainak egyike: Bálványosvár, egy magános sziklacsucs fellegkoszorus tetején. A körfalak, a vártorony s egy-két bástya látszanak még ; a fedélzetet s a büszke termeket rég elrágta az idő foga. De a babonás nép ma is látja az óriási tündért, ki a vártetőről aláhajlik a völgybe s lágyköveket emel ki a vár építéséhez , és látja a bájos tündérleányt, midőn pár lépéssel Háromszék-megye rónáin terem, kötényébe mint csibéket szedi fel,az ökröket s velök ismét visszaszáll jó öreg atyjához Azon időben, melyről regénk szól, nem volt ilyen elhagyatott s elszomorító külsejű Bálványos vára. A vár belsejébe kavicsolt ösvény vezetett fel, melynek párkányán kőlóczák álltak, hogy rajtok a kifáradt megpihenhessen. Széles kőfal s hatalmas várkapu védte a lakókat a betörő ellenségtől. A vár urainak kényelmes termeit a cselédség és a veres öltönyü drabantok izmos népe s távolabb a villám-kardu lovasság lakhelyei környezték. A vár legmagasb dombján karcsú épület állott: a vártorony, melynek tetején a következő czimer jelképei: egy arany nap és felette ezüstözött félhold tündököltek. Alatta pedig Hadúr oltára volt, környezve a szeberek illatos lombjaitól s egy hús forrás szentelt vizétől. Itt áldoztak a vár urai ősi hitök szerint a barcz előtt s ha abból megtértek vagy ha merész vállalathoz készültek. A szerencsés siker után itt tartották meg a nagy „áldomást“ s halálesetek alkalmával a „gyásztort“. Sándor székely rhabonban fia Opor építette volt át e sasfészket szikla-erőddé, hogy elmenekülhessen az első magyar koronás király boszos fegyverei elől, miután a keresztény vallást fölvenni vonakodott. Regénk idejében pedig Opor három daliás fia áldozgata ott szittya ős isteneinek, távol az emberi társaságtól nyugodtan. László — a legnagyobb Opor — 26 éves barna ifjú volt s bizonyos fölényt gyakorolt öcscseire, kikkel különben a legnagyobb testvéries egyetértésben élt. Vitézségek által nagy hírben állottak az egész székely nép előtt, melynek érdekében nem egyszer jelentek meg véres csatákban. Ila a rbaborban szétküldötte a véres kardot, hogy azzal a népet harczba idézze: a hős ifjak először szálltak ki a sikra s bátran küzdöttek, mig elitt állt velök szemben. Ha pedig béke honolt édes hazájokban, gyakran lerándultak az alig pár órára fekvő Torjára, hol a hagyomány szerint kilenczvenkilencz leány volt a régi jó időkben. Kilenczvenkilencz leány! kiknek arczán rózsa pirul s szemeikkel napfény sugárzik : ki ne vágynék a kellemek ezen bájkörébe?! II. Szép tavaszi vasárnap volt. A tiszta égbolton méltóságos fénynyel haladott a tűzarcu nap; alant enyhe rephirek játszadoztak a zöld lombokkal és a faágakon játszva szököttek az erdő dalosai vidám csevegéssel. A mező virágaival úgy enyelgett a pillangók tarka csoportja, amily enyelgve játszik a szellő rózsás ligetekben a lánykák dús fürtjeivel. A vidék lakossága különböző csoportokban sietett e napon Torjára a vásárba. Tudnunk kell ugyanis, hogy regénk idejében nálunk a vásárok vasárnap tartottak, mig királyaink e napról el nem tevék. S tehát mig a vidékiek , a szükségesek beszerzésével voltak elfoglalva, a keresztény Torja az isten Lazában imádkozott. Jelen volt az isteni tiszteleten özvegy Mike Ferenczné asszonyom is egyetlen leányával ,s Ilonkával. A Mike-család egyike volt ,az akkori Háromszék legtekintélyesebb családainak. Nemcsak tömérdek vagyon felett rendelkezett, hanem több tagjának lelkiismeretes vezérszereplése által köztisztelet és becsülésben részesült az egész székely nép előtt. Ide járult, hogy miután sz. István legyőzte Gyula herczeget s Erdélyt őshitének elhagyására fegyverrel kényszerité, azonnal és önként meghódolt a kereszt hatalma előtt. Ott térdelt a vidék legszebb hölgye, Mike Ilonkai anyja mellett egy ima-zsámolyon. A templom ablakán belövellő napsugár gyönge fényt vetett dús barna hajzatára s imára kulcsolt fehér kezeire. Arczának meglepő vonásain földöntúli kellem s gyöngéd pirosság terült el, mint az alkony bíborától átsugárzott liliom; szelíden, mint az alkony csillaga és epeden, mint a rezgő hold váló képe, sugárzék ki az igéző szempár a selyem pillák alól s fatették a legszebb szer föld állott kecses kanyuban őrt. L Otte ‘“»könyv volt kitárva, melyből megragadó ártatlansággal olvasá az imának egyszerű, magasztos szavait. Az ima bevégződött s Ilonka buzgó fohászszal tette be a könyvet. Kezeit újra összekulcsolá s aztán anyjával eltávozott a templomból. Hazaérkezve Mikéné tartott leányának egy idő óta srenden lévő prédikácziót mindig ugyanazon tartalommal. Ilonka, te rész leány! hát igy teljesited anyai parancsomat, melyet mindennap, minden órában ismételek elötted ?! Miért borult arczád lángba, midőn ame pogányra véted tekinteted s miért fogadtad nyájas mosolylyal bűnös üdvözletét ? —■ Azért jó anyám, mert — szeretem őt — volt Ilonka rövid válasza. (Folyt. következik.) *) Kőváry Lászlónak ,.A bálványozók“ezimü tört. regéje után. — 330 — minden háború közt a legörültebbet e 0t . „ a gúlát elkeseredett, és nyíltan hangoztatják, hogy kormányt számadásra vonják . . . • S ily körülmények közt még meri**sínek hivatalosan háborúról beszélni a végletekig. mAcr oroszországi súgókban és az általános jó ®''J , fii tyfrAtlon StarKio nin In rínisztárfitUCOVöit & A szerb-török háború és a járványok. Dr. Kovách Imrétől Budapesten. A közegészségügy nemcsak fontosabbnak fog tekintetni, mint bármely elvi kérdés, mely a pártokat elválasztja, hanem kiválóbbnak mindazon kérdéseknél, melyek a pártkülönbséget nagyszerűségüknél fogva koronként el szokták, simítani. Disrk éli. A háború, mely határaink közelében dühöng, politikai tekintetben kiváló fontossággal bír ugyan, mindazáltal egészségtani tekintetben ennél nem csekélyebbel. úgy látszik, a végnek kezdetén vagyunk a a lapolvasó közönség feszült figyelemmel várja, mint oldják meg a diplomaták a gordiusi csomót, melynek helyes megoldását a béke állandó vagy legalább tartós biztosítása érdekében óhajtja mindenki. De nemcsak a béke, hanem a birodalom egészségügye érdekében kell kívánnunk, hogy e problémák helyesen oldassanak meg. Sokszor mondták már, hogy az egészséggel, amíg meg van, egyesek épúgy, mint nemzetek, nem sokat szoktak törődni. Betegségek, járványok megelőzésére vajmi kevesen szoktak gondolni. Egy ilyen háború, mint a minő közvetlen közelünkben foly, a birodalmat a járványok egész rajával áraszthatja el. Teljes respectussal vagyunk az eredmények iránt, melyeket a Krupp és Iichatius urak pokoli gépeivel elérhetni, azonban e gépezetek mestereinek működése törpe eszkimók gyarló erőlködése a járványok gigásza mellett, ki „Egyet toppantott sehol Egy emberöltő nincs sehol!“ Legyen elég csak a legutóbbi cholerajárványt felemlíteni, mely pusztán Magyarországon 189,017 embert söpört el. Az erkölcsi ember nem lehet nemzetgazdasági becslés tárgya. Ki bírná például számokban kifejezni, mit vesztett a szerető hitves, az apjukon rajongással csüggött gyermekek, ha a járvány a családfőt elsodorta? De minthogy a nemzetgazdaságtan azon törvények megállapításával foglalkozik, melyek a társadalom javait igazgatják, az ember, mint e javak gyarapodására döntő befolyással bíró tényező, igenis lehet nemzetgazdasági becslés tárgya. Engel, a legközelebbi statista kongressus alkalmával körünkben időzött kitűnő statistikus, az ember évi nevelésének költségeit átlag 40 fakéra teszi, s ennek alapján Szászország 1.894.431 lakosának tőkeértékét (közép élettartamnak 27 új esztendőt vévén) 2100 millió tallérra becsüli. Ugyanez ország összes ingatlanai ez értéknek csak egy V„-ét képviselik, összes ingóságai csak V/„-ét. E szerint a kincshez, melyet az embertőke képvisel, nincs fogható a világon . A szerb-török háború már is sok pénzünkben van. A csapatmozgósítások, szökevények eltartása, a határainkra való felügyelet, a moratórium által kereskedésünkben okozott károk, a quarantainekben tett intézkedések, a lazítások miatt történt bírói nyomozásoknál felmerült költségek stb. szép összegre rúgnak. De ez mind alig jöhet számításba azon károk mellett, melyek bekövetkeznének, ha azon óriási vagyon, a monarchia közegészsége, a birodalomnak mintegy 42 ezer millió tallérnyi embertőkéje támadtatnék meg. Pedig szerencsénk, ha meg nem támadtatik. „A dór háború jön s vele együtt eljön a dögvész!- mondja már Thukidides. A bajok közöl, melyeket Risfetics urék szívességéből megkaphatunk, nézzük először is a pestist. Ezen „szerfelett ragadályos, veszedelmes lázzal, petécsekkel, mirigydaganatokkal járó“ bajt hitébeől bizonyára ismeri mindenki. Szakemberek tankönyvekből, laikusok egyes remekírókból vagy népszerű leírásokból. Egy ezredéven keresztül pusztította az, Európa lakosságát s koronként oly mérvben, hogy az összes népesség */„-ét elsöpörte, így például a 14 században az úgynevezett fekete halál, Hecher számítása szerint Európában mintegy 25 millió embert ragadott el, az akkori, mintegy 105 milliónyi népességűélét. Az emberiség kétségbeesett sorsa felett s vezeklés által vélte elhárítani a borzasztó betegséget. Ekkor indult útra országról országra az önostorzók, flagellansok serege, testüket három osztatu ostorokkal csapkodva s jajveszékelve. Hogy a baj és kétségbeesés nálunk is nagy volt, mutatja egyéb adatainkon kívül az, hogy mig hazánk a középkor elzaejárványaitól, psychopathiáitól — mint a tánczdáh, apró keresztesek utazása sat. - ment maradt, a flagellansok Katona tanúsága szerint, nálunk is jelentkeztek. Azonban a szörnyű járvány Európa nagy részét a 18. századtól fogva megkímélte. Nem igy édes hazánkat s a Dunafejedelemségeket. Itt a quarantainek prohibitiv rendszere daczára még e század első tizedeiben is követelte áldozatait, úgy hogy amit egy német krónika a középkorban mondott a pestis pusztításairól Németorzságban, azt hazánkban a 18-ik században is el lehetett mondani, hogy e csapás teljesen sohasem szűnik meg, hanem mindig uralkodik, majd itt, majd ott, 1738 ban pláne Budán a Tabánban a járvány elnyomása végett tett szigorú rendszabályok miatt lázadás ütött ki. Hogy a dögvész legtöbbnyire háborúk által lesz járványnyá, bizonyítják az 1770, 1782, 1812, 1815, 1828—29-iki évek. Ki kell itt az 1828—29-ki éveket emelnünk. Tudvalevőleg ekkor folyt az orosz-török háború, mely alatt a dögvész felütötte rémes fejét. Witt, az orosz seregek egészségügyi vezetője megszüntette a veszteglő intézeteket, mire a járvány borzasztó mérveket ■öltött. Ekkor aztán azt mondta, hogy az csak olyan oláh láz. Hanem a mentegetődzés mit sem használt, az orosz sereg szörnyen hullott, s Witt a czár kegyelméből kiesett. Ekkor észleltetett a dögvész utóljára hazánkban, Brassó „Bluraenau“ városrészében. 1834- ben a Holstein nevű osztrák hajón fordultak elő pestis esetei. (Folytatása következik.)