Nemere, 1876 (6. évfolyam, 1-108. szám)

1876-02-05 / 11. szám

11. szám. Sepsi-Szentgyörgy. Szo­mn­bat, 1876. február 5. VI. évfolyam. Szerkesztőségi iroda: Főpiaca, Jak­óts Áron­­féle ház, hová a lap szel­lemi részét illető közlemé­nyek küldendők. Kiadó-hivatal: Po­ll­á­k M­ó­r könyvnyom­dája, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmen­­tesen intézendők. Hirdetéseket elfogad Brann Ede hirdetési ügynöksége BudapestenNEMERE Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászati lap. Megjelenik ezen lap heten­­kint kétsz­er, szerdán és szombaton Előfizetési feltételek: helyben házhozhordva vagy vidékre postán küldve: Egész év . . . f­­it. — kr. Fél év . . . . 3 f­t. — k­r. Negyed év . . 1 ft. 5.­ kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petitsorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. K­ A nagy halott. Budapest, február 1. Nem tudunk szabadulni a bánattól, nem tudjuk elfojtani a sírást, nem tudunk gondol­kodni se­mmiről , csak keseregni tudunk nagy gg­ halottunk Deák Feren­CZ ravatala fölött. Oh­ mi gyászba borult a haza ! Oh mi fájdalmas jajkiáltást hallat a nemzet! Veszteségünk nagysága óráról-órára, percz­­­ ről-perczre súlyosbítja a but, sajgatja a sebet. Nem tudjuk őt feledni soha és nem tudunk halálába belenyugodt simmiként. Vigasztalni igyekezünk magunkat, de ez nem sikerül. El akarjuk apasztani az árva nemzet könyeit, de magunk is elakadunk a szótól. És sírunk, sírunk ismét és ismét csak sí­runk. Ennyi csapást, ily nagy veszteséget nem lehet vigasztaló szavakkal eltüntetni. Nekünk volt egy Peák Ferenczünk, de nem lesz több— soha — és mi ezt tudjuk, és mi ezt érezzük mindannyian s ne sírjunk ? Bus nap áldozott le a magyar nemzet fö­lött jan. 28-kán — elhomályosodott mindenünk, szivünk kitágult, keblünk hevesen dobogott, ér­zelmünk kiömlött. Minden magyar csak egy érzelemnek a csapás fölötti mély szenvedés­e érzelmének van kitéve. A fájdalom könyekkel árasztja a szenvedő arczokat é­­­s tengert sir a magyar ! Kárpátoktól-Adriáig,­­Dévénytől- Csomortá­nyig hangzik a bús panasz, a fájdalmas jaj, a keserves sírás! Nagy temetése van a magyarnak, nagy halottat gyászol ! Merengő fájdalmunkat a széles e hazában busán kongó harangok tompa, méla hangjai nem csillapítják — csak növesztik. Nagyobbodik a fájdalom, mert minden jel ■oda mutat, hogy nagy, végtelen nagy halot­tunk van ! A közös mély gyász, mely a nemzetet el­fogta, az egyetlen nagyszerű hála, melylyel a haza legnagyobb fiának áldozik. Oly magasztos, oly lélekemelő s oly kibékítő az általános bu­sulás, a teljes gyász, a mindenoldalú rész­vétel ! A nemzet mindenütt följajdul a fájdalomra — s kimutatja tömegében úgy, mint egyeseiben a fájdalomban való részvételét. A királytól—a koldusig — mindenki meg­hatva van a fájdalomtól, mindenki élénken érzi a veszteséget s mindenki igyekszik leróni tar­tozását a nagy halott iránt! Mint süni, komor fekete felhő borul a gyász, veszteségünk gyásza árván maradt hazánkra.­­ Kifejezést ad annak külsőleg is mindenki kinek szíve a nemzetével egyszerre dobban. A főváros utczáin gyászlobogók lengenek — szomorú benyomást téve a kebelre. A kira­katok gyászfátylakkal, fekete szőnyegekkel van­nak bevonva — s Deák arczképe ott babérko­szorúval övezve. Minden csak Deákra emlékez­tet. A férfiak gyász szalagot viselnek kalapju­kon — a nők teljes gyászban jelennek meg az utczán. * A harangok tompán zúgnak. A mulatsá­gok, mintegy varázsütésre, mind beszű­ntek — a színházak zárva vannak. Minden­ minden gyászba borult. A hírlapok mind Deák Ferencz emlékével foglalkoznak s kivétel nélkül minden­nap gyászkeretben jelennek meg. S a gyászos felhő hazánk határain túl is elveti szomorúan sötét árnyékát. A bécsi lapok fájdalommal emlékeznek meg nagy halottunkról — egy bizonyos rész a mi gyászunkból őket is megilleti. A külföldi lapok sem maradnak vissza. Stén­y sarokban emlékez­nek Deákról. Dokumentálják világjelentőségét s azt, hogy akit mi legméltóbban illethetünk a büszke római jelszóval: pater patriae — a speciali­tér ma­gyar államférfi és ember egyúttal az emberiség­nek is halottja. Nincs távolság ameddig el ne hatna az elvesztése feletti fájdalom, nincs kicsi, nincs nagy, aki osztozni ne kívánna benne. A királyi részvét — mely a nagy csapás­ban velünk osztozkodik, nagyszerű elismerés az egyszerű polgár magasztos érdemei iránt. koszorút küld a király Deák sírjára. Elmond­­tatni : Koronáért koszorú. Benső és őszinte hálaérzettől indíttatva küldheti a király a koszorút annak az ember­nek a sírjára, ki a koronát segítette az uralkodó élére tenni s ki őt a nemzettel és ezt vele ki­­lékité. És a magy­ar­ nemzet véd-szelleme : Erzsébet I királyné a legnemesebb tettet viszi véghez a­­ drága halott ravatalánál. Gyönyörű koszorúját, a melybe ez egyszerű mondat van bevésve: Erzsébet, királyné Deák Ferencinek — maga illeszti a koporsóra, a koporsóban a nagy­­ ember nagy­ szivére ! Megjelenik a ravatalnál gyászba borulva, meghatva — letérdepel a rava-­­lal előtt és áhítattal imádkozik! A nagy hazafit megillető — végtelen ne­mes tisztelet, királynénk csodálatra méltó jó indulatát és szeretetét tanúsító felséges csele­kedet. A királyi család e fájdalmas részvéte kö­zös bánatunkban — csak emeli a veszteség nagy­ságának tudatát. Ott nyugszik most a nagy halott holtte­­teteme az akadémia palotájának gyászba­ borult­­ csarnokában. A csarnok kellő közepén emelkedik a ra­vatal állvány négy egymás fölé emelkedő er­kélyből. Talapzat, oszlopok és falak, valamint az előtornáczhoz föl vezető lépcső, maga a tornácz fekete posztóval van bevonva — kísértetiesen fe- s bérlik be a lépcsőtől balra elhelyezett Vörösmarty-­­ szobor, ki az elhunyt kedves költője és kebel-­ barátja volt. Fekete falszőnyeg, közepén nagy kereszttel fedve a középajtóval szemben fekvő lépcsőház falát s harmonikusan egészíti ki a gyászkeretet. A koporsó üveg födelén át tisztán látszik a nagy halott ábrázata és melle, mely­nek közepében a halott keresztet tartó kezei­­ nyugosznak. Zarándokolva jön el mindenki e helyre, hogy­ utoljára megpillantsa a nagy embert. Min-s denki leveszi fövegét s mélyen meghajol az ország bölcsének teteme előtt — sokak­ letérdel-­­ nek a ravatalnál, hogy imájukat elrebegjék. V­AMCSLá. Uj idők. — Cypruslombok Deák Ferencz sírjára. — Sepsi-Szentgyörgy, 1876. febr. 4. Az elmúlt hét a fájdalom és gyász borúja volt.. Hallgasson tehát most a kaczaj, némuljon el a humor s szenteljük e sorokat az elhunyt nagy ember emlékének............................ Ti, akik e sorokat olvassátok, tudom, szívesen veszitek, ha még mindig „ő róla“ beszélünk. Róla, kit egy nagy nemzet sirat . . . . Kinek ravatala körül egyetlen gyászos alak kön­­nyez : — — a magyar hazája .... Kinek ravatalánál egyetlen sóhaj száll fel: a magyar nemzet fájdalmas sóhajtása .... „Meghalt ...“ s Izrael fiai összegyülének és sok időkig siratok őt“. Meghalt Deák Ferencz és a magyar nemzet sok ideig fogja siratni — a legnagyobb hazafit.................. „Meghala és eltemetteték“....................De lelke, szelleme itt maradt. Itt maradt ez a nagy szellem, mely soha sem hal meg, melyet soh­a el nem teme­tünk .................... „Szaggasd meg a te öltönyödet és hints hamvat a te fejedre mert Deák Ferencz sírjában nyugszik már. Imádkozzál a magyarok istenéhez, hogy Deák Ferencz ne haljon ki a magyar szivéből, lelkéből, a magyar hazájából !................ Mert jól mondjátok, hogy Deák Ferencz csak egy volt és még egy nem lesz többé soha .... Kinek szive a haza szive volt, kinek minden vá­gya, óhajtása a magyar nemzet boldogsága volt s ki fórt érettünk akkor, midőn más gondolkozni sem tudott, csak Deák Ferencz volt. És ez a Deák Ferencz nem lesz többé soha ! ! .. Ha a magyar nemzet gyászt ölt halálára és el­temetésére; ha Kárpátoktól Adriáig siralmas jajszó tölti be a léget; ha a fájdalom hangja megrázza a négy folyam földjét; ha az egész nemzet összeölelkezve zo­kog a sír fölött, még mindig tartozunk, még mindig adósai vagyunk neki, magunknak és a magyar nem­zetnek . S ha a sirt .... Népek veszik körül S az ember millióinak Szemében gyászköny­ül , még mindig fenn marad a tartozás, melyet a nagy szellem iránt letörleszteni te vagy hivatva, én édes magyar nemzetem !! Azon ötven esztendő, melyet nekünk áldozott­­, hosszú volt a küzdelmekben, hosszú volt a honfiúi te­vékenységben , de rövid volt a boldogságban, mely a nemzetet az eltemetett nagy lélek fáradalmai közt át meg át lengé.................... Láttátok-e a tiszta nyári napot leáldozni ? Lát­tátok-e a sugár jegenyékre vetett árnyékát a lemenő szép fényes napnak ? Minél inkább hanyatlott, annál hosszabb, annál nagyobb volt a maga után hagyott árnyék ! . . . . S mikor leáldozott végkép : fekete sö­tétség borult a földre................ Nézzétek meg Deák Ferenczet, nézzétek meg az ő életét------s nézzetek szét magatok körül. Le­ment a nap , és a hosszú árnyék után sötétség fogta el a magyar hazát. És mi a sötétben tapogatózunk : valakit keresünk s nem találjuk sehol. Az országházban egy hely ü­res maradt, és senki sem fogja betölteni azt. A státusfér­fiak sorából kidőlt a legnagyobb bölcs, és nem fog helyébe állani senki. A humánus emberek sorompó­járól lelépett egy nagy lélek , és helyét nem foglalja el senki. A társas élet körében kiszáradt az éltető for­rás , és nem terem ott egyéb, mint sivár, futó homok. A nemzetnek lehullott az a fényes csillaga, mely büsz­kén ragyogott eddig homlokán, mely fényével bevilá­­golt egy egész nemzedéket, és az a fényes csillag nem fog ragyogni többé soha. Be van temetve egy sötét üregbe, honnan csak a történelem és az örökké élő emlékezet hozhatja ki őt. A történelem vésője most halhatatlan nevet vág be gyémánt betűkkel azok számára, kik egy hazát szeretni meg akarnak tanulni. Az emlékezet apáról fiúra adja át a legnagyobb magyar szellem nevét, ki úgy élt, hogy milliók szeme könyer halálán s kiben egy egész nemzet temette el kincsét azon gödörbe, melynek neve: sir.................... Lelkünk mély bánatát tolmácsoltátok, midőn kértétek a képviselőtestületet, hogy minden ülés kez­detén kérdeztessék meg: „Deák Ferencz jelen van-e ?“ És én indítványozom , maradjon a Deák Ferencz helye a képviselőháziján egészen üresen és m­ig a magyar parlament áll: legyen bevonva az a hely fekete posztóval, hogy emlékeztesse ama gyász honunk min­den atyáit mindig a „haza bölcsére“, hogy aki ráte­kint ama gyászos helyre, jusson eszébe mindig , hogy kell a hazát szeretni. A sir, mely a drága halott, hamvait takarja, szent sir lesz előttünk midig. A magyar nemzet Palaes­­tinája, vagy Mekkája, ott lesz, hol ő aluszsza örök álmát Forduljatok arczczal arra, térdeljetek le és —• — imádkozzatok csendesen !................ Imádkozzatok és az ur meghallgat titeket. Kérjétek, hogy legyen veletek minden tetteitekben az ő szelleme, kísérjen és maradjon veletek, ha a haza gyászba borul; á­lljon őrt mellettetek, ha a nemzeti

Next