Nemere, 1876 (6. évfolyam, 1-108. szám)

1876-04-08 / 29. szám

29. szám. Sepsi»Szentgyörgy, Szombat, 1876. április 8. VI. évfolyam, Szerkesztőségi iroda: Főpiacz, Jakóta Áron­­féle ház, hová a lap szel­lemi részét illető közlemé­nyek küldendők. Kiadó-hivatal: Po­ll­á­k Mór könyvnyom­dája, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmen­tesen intézendők. Hirdetéseket elfogad Braun Ede hirdetési ügynökségi BudapestenNEMERE. Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászat 1. lap: megjelenik ezen lap h­eten­­kint kétsszer: szerdán és szombaton Előfizetési feltételek: helyben házh­ozhordva vagy vidékre postán küldve: Egész év ... fi ft. — kr. Fél év ... 3 ft. — kr. Negyed év . . 1 ft. 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petitsorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nyik­tor sora 15 kr. Előfizetési felhívás a 64 cimű­ politikai, társadalmi és közgazdászati lap II. negyedévi folyamára. Előfizetési feltételek : Márcz.—decz. . . . 4 frt 50 kr, Márcz.—szept. . . • 3 D » Márcz. — juD. . . • 1 „ 50 „ Külföldre egész évre 8 „­­ „ Az előfizetési pénzek a „Nemere“ kiadó­hivatalának Pollák Mór könyvnyomdája Sepsi Szentgyörgyön küldendők Előfizető­inket szívesen kérjük előfizetéseiket megújítani — miután felesleges példányokat nem nyomattathatunk. A „Nemere“ kiadóhivatala. Veszteségeit és terheit nemzetünk tovább el nem­­­oitja. Lemondani jogainkról nem fogunk s igy a sta­tus quot fentartani nem fogjuk. És egy magyar sem­­ kívánhatja azt becsülettel. Minisztereink ezt megvál­­­toztatni mentek Bécsbe. Magyarország lenyűgözéséből már elég volt — j­együnk mi gazdaságilag szabadok. Erről egyezkednek­­ minisztereink s mi elvárjuk haza. Hanem úgy jöjjenek haza, mint a spártai­­ a s­c­i-f­i, mert mi úgy küldtük el őket, mint a spártai anya! * Szász kivándorlás Erdélyből. A „N. P. J.“ szerint az. üst. Prov. „Correspodenz“ Brassóból a következő táviratot közli: „A brassói választók utolsó gyűlésének központi bizottmánya elhatározta, hogy a királyföld rendezésé­nek tervezett keresztülvitele esetén tömeges kivándor­lás fog Erdélyből a szászok részéről Cislaszbániába történni.“ Czifra comédia, mit a szász agitátorok a magyar kormány elrémítésére rendeztek. A jó és békés szász népnek lesz annyi belátása, hogy nem fogja magát agitátorai által tovább is járszalagon hurczultatni. Budapest, 1876. márczius 31. Nehéz napok nehezülnek ránk. A tavaszi nap verőfényes sugara kisütött ugyan, de ez csak a ter­mészet kertjét ébreszti életre, a zöldülő mezők, a rü­­gyelő fák, az enyhe jég, sem a madár­dal nem képes eloszlatni a bus homályt arczunkról, mely zilált álla­potunk nyoma, s szomorú jövőnk előjele. Átkozott sors ért bennünket magyarokat, hogy mindig úgy kell küzdenünk, ahogy küzdünk s min­dig természetellenes akadályokkal kell birkóznunk. Szerencsétlenségünk a harczokban mindig kísért, mert rosz eszközökkel s czélra nem vezető eszmékkel küzdünk. Nyomorúsággal végeztünk mindent, mert nyomo­rult tényezők vittek az elhatározó ütközetre. Nehéz sors viselte meg oly sok százados életün­ket; sokat kiállónk, amit más kiállani képes nem va­la, de immár erőnk el is fogyott, ki is merültünk a veszteségben, sohá ezt a gyámoltalan harczot nem foly­tathatjuk. A létérdek megkívánja, hogy ne legyünk többé a sok irányú küzdelemben, melyet Magyarországnak fennállása szempontjából folytatnia kell a vesztesek. Elérkeztünk arra a pontra, melyről tovább haladva csak a mélységbe eshetünk. Meg kell tehát állapodnunk a tetőn. A csúcs súlyos kötelességérzetet bárító pontja — legyen a küzdtér, melyen egy csatát nyernünk kell. A nemzet anyagi élete hangosan követeli a vál­toztatást, a javítást. Enélkül tönkre jut, megsemmisül. Magyarországon most minden pangásban szenved. Az erők kimerültek, a hitelforrások bedugultak, a va­gyonnak nincs nyoma. A birtok elárvereztetik, a mun­kás hitelbe dolgozik ; a gyáros szünetel, a földműves nem termel, az iparos műhelyében csak lézeng s a ke­reskedő csődben fetreng. Íme ez a sorsa Magyaror­szág nemzetgazdasági tényezőinek, ez az állapota Ma­gyarország adófizető polgárainak. Valóban szomorú a pusztulás képe. És az állam, mely mindnyájunk kö­zöse, melyet egyenkint és összesen táplálunk , adós­ságokkal van terhelve, nincs jövedelme, s nem is igen van már hitele. Magyarország közel áll már nemzet­gazdaságilag a tönkrejutás széléhez : meg kell fordítani a rudat. Az eddigi állapotokat fentartani nem lehet, nem szabad. Az egy volna állami bukásunk létesítésével. Az Ausztriával fennállott vámszerződés, — mely már felmondatott — de újabb még csak most a na­pokban köttetik Bécsben, — megbénította nemcsak iparunkat és kereskedésünket, de megzsarolta álla­munkat. Ebből a szerződésből Magyarország az elsze­gényedést, a vagyoni függést, a gazdasági fejlődés le­hetetlenségét tapasztalta, a gyarmati kiszivattyúzást érezte — ennek folytán eladósodott és súlyosan érezi most anyagi tehetetlenségét. Ez a szerződés a magyar államkincstárt milliókkal károsította meg. Igaz ugyan, hogy már fölmondatott, de fölös, hogy az új sem fogja gazdasági életünket fölvirágoztatni. Pedig a jelenlegi állapotok tarthatatlanok. A status-quóval ki nem békülhetünk. Ennek megváltoztatására mentek Bécsbe minisz­tereink. Segélje isten őket ttjukban ! Hanem a status- quot ne szentesítsék, mert mi itthon azt el nem fogadhatnék. Meguntuk és megszenvedtük már annak nyomasz­tó súly­át és pusztító hatását. A takarékpénztárak hivatása. A takarékpénztárak lényeges czélja: összetaka­­rítás által lehetővé tenni a kisebb szabad tőkék kép­ződését. Rendeltetése a szegényebb néposztálynál a tőke­­képződést — az egyeseknél jövedelem nélkül heverő csekély összegeknek összegyűjtése és kezelése által előmozdítani és így főfeladata abban áll, hogy a kis fölösleges összegeket összegyűjtve azokat kamatozásra, gyümölcsözésre képessé tegye. A takarékpénztáraknál a betételek biztosan és kamatozólag helyeztethetnek el, s a betett összeg a betevőnek kívánságára kamataival együtt visszafizet­tetik. A takarékpénztárak közintézetek jellegével bír­nak és igy azok nyilvános felügyelet alatt állanak. A takarékpénztárak főkép a szegényebb néposz­tály vagyoni érdekeit czéllozzák előmozdítani és igy nem a vagyonos, de a szegényebb osztály közvetlen ér­dekében állíttatnak fel. A takarékpénztárak minden betett csekély összeg után meghatározott mennyiségű kamatot fizetnek és igy lehetővé teszik, hogy a szegényebb néposztály fil­lérei gyümölcsözetlenül ne heverjenek s lehetővé te­szik a nagyobb tőke­képzést azáltal, hogy a benhha­­gyott kamatok tőkésittetnek s igy azok is kamatot hajtanak. A takarékpénztáraknak azon kívül, hogy igen csekély betéteket elfogad­van, és épen a szegényebb néposztályra nézve egy igen hasznos oldala t. i. az, hogy itt a szegény polgár, iparos, munkás megtaka­rított filléreit teljesen biztosan és jövedelmezően he­lyezheti el, míg otthon pár forintja lopásnak vagy egyéb veszélynek lenne kitéve. A szegény mezőgazda, iparos és kereskedő a ta­karékpénztár által fel van mentve a gyermekek jövő­jére vonatkozó aggodalmaktól azáltal, ha gyermekei részére bizonyos, habár csekély összeget tesz is be, mely összeg annyira növekedik a kamatok kamataival, míg a gyermekek teljes kárt érnek, hogy ez összeg lehe­tővé teszi a leányok kiházasítását — a fiuknak vala­mely életpálya megkezdését. A szegényebb iparos, mezőgazda, ha az iparczik­­kek, nagy termeszt­vények nagyobb keretnek örvende­nek felesleges, otthon minden haszon nélkül heverő pénzét beteszi a takarékpénztárba s midőn mostoha idők állnak be azt szükségei fedezésére fordíthatja. Egy szóval a takarékpénztárak előmozdítják, fej­lesztik a szegényebb néposztály takarékossági hajlamát, ezáltal a részegség és pazarlásnak elejét veszik s igy anyagi haszon mellett az erkölcsök nemesbítésére is lényegesen befolynak. Külföldön a takarékpénztárak igen el vannak ter­jedve s a szegényebb osztály annyira felfogja jótékony ha­tását, hogy még a naponkénti húsárát is a takarékpénz­tárból veszi ki. Francziaország már­­ minden községé­ben van takarékpénztár. Közlebbről megalakul véglegesen a háromszéki takarékpénztár, mely a székünk szegényebb osztálya jóléte végett alakult. Felhívjuk székünk lakosai figyel­mét e takarékpénztárra s reméljük ezentúl megtaka­rított filléreit mindenki itt fogja gyümölcsözően elhe­lyezni. Háromszék értelmes, munkás lakossága bizonyo­sa­n fel tudja fogni egy takar­ékpénztár nagy jelentő A Brassó városi és vidéki magyarok és románok közmivelődési ügye. Jakab Elek ,,A királyföldi viszonyok ismertetése“ czimű­ mű­véből. — Egy nagyfontosságu ügy, mely a magyar sajtó, a kormány és olvasó közönség teljes figyelmére méltó, a brassói és brassóvidéki — úgy­nevezett barczasági — magyarok és románok közművelődési ügye. Nézzük átlagos statistikai adatok alapján először is a lélek­számot. Most politikának és nemzetgazda­ságnak, miveltségnek és előhaladásnak alapja amúgy is a szám. Brassóban van mintegy 7000 magyar, 7500 szász, 10,000 román, a népesség mintegy 8°/0-ka német, cseh, zsidó stb. Vallásukra nézve magyar reformált hitű van 2000, magyar ágostai hitvallású 800, a többi római ka­­tholikus, a románok részint római katholikusok, részint és pedig legnagyobb számban keleti hitvallásuak; az összes szászság ágostai hitvallású. Brassóvidék népessége mintegy 89,000, ebből I 22—24,000 magyar, ugyanannyi szász, a többi román I német, zsidó sat. A lakosok életfoglalkozása és társadalmi állása s I viszonyai mintegy igy különböztethető meg : Brassóban s a magyar kereskedők az újabb időben nagyon s megszaporodtak, ide telepedve a Székelyföldről s az I ország más városaiból, úgy, hogy ma számuk mintegy • 1/3-ára, az iparosoké V- re megy, sok Czéhben vannak többségben; a brassói levantei vagy görög kereskedők kamarája vagyis társulata csak görögökből áll, az ipar­kamara 650 vegyes nemzetiségű tagból, a­miből van 350 magyar. Ha Brassó piaczán körül néz az utas, a legjobb nevű czégek közül igen sok magyart talál, egyetlen pontról 10—15 czéget láthatni, melyek tulaj­donosai a mai kereskedelmi ügyesség és jó ízlés szín­vonalán állnak, szép vagyonunk van, a város és vidék bizalmát s becsülését birják. A mi Brassónak büszke­sége, a levantei kereskedés kelettel, ezt a románság űzi, s a füszersinges és a nürnbergi áruczikk-kereske­désben a szász és magyar egyaránt kitűnik. Az iparo­sok közt igen derék mesterek vannak, szabóságban, asztalosságban egy pár magyar valamennyi brassói mestert felülmúl. Mind­e mellett is tény, hogy a­midőn Brassó kereskedéséről s iparáról van szó a parlamentben, az irodalomban, a világkiállításokon, mindig a szászokat emelik ki, a románok és magyarság hátrányára és mellőzésével. A szász adja a társadalomra is saját bélyegét; a beszéd a kereskedésekben, az ipar terén, a piaczo­­kon, az ipar és keresked. kamarában jobbára német és szász; az ipar- és két.­kamarának jegyzőkönyveit is németül szerkesztik, pedig a magyarok száma a szászokat szinte feléri; a szász szellemnek oly erős befolyása van magukra a kereskedőkre, iparosokra és segédeikre, valamint gyermekeikre is, hogy olyanok, kik Brassóba jövetelükkor jól csak magyarul beszéltek néhány év múltán már ő maguk, nejeik, gyermekeik, segédeik mind igen jól s könnyen, sőt jó szívvel be­szélnek németül, némelyek szászul is. A viszony itt megfordítva van, mint Pesten és Kolozsvárott. E vá­rosokban a német, szász, zsidó apák s anyák gyer­mekei jó kedvvel tanulják, tökéletesen beszélik a ma­gyar nyelvet és joggal várható, hogy nagy részükből jó magyar honpolgárok s honleányok válnak; itt el­lenben a magyar apa és anya ki van téve annak, hogy gyerekestől és segédestül együtt rövid időn elnémete­­sedjék s fél szászszá legyen; a minek oka a társadalmi szellemen kívül a nevelés, a közoktatás. De erről alább lesz szó. A politikai viszonyok vizsgálatánál szinte ily eredményekre jutunk. Megmondom fennebb a város és vidék népessége számarányát közvetlen, helyi és megbízható értesülésem alapján. Nem tévedek, ha azt mondom, hogy a magyarok felét teszik a város és vi­dék fele népességének, a hasonlót rész román, mégis a közigazgatás, tanácskozás, határozat és jegyzőkönyv nyelve a városban és vidéki gyűlésben a német. A magyarok panaszára meg volt egy alkalommal az újabb időben rendelve, hogy a vidéki gyűléseken szerkesz­­tessék a jegyzőkönyv magyarul is, de a szászok visz­­szairtak, hogy ők a magyar nyelvről hozott törvényt rosznak tartják s eltörlését kérik. És nekik a törvény­kijátszás sikerült, a rendeletet „ad Acta“ tették. A közebbi képviselő-választásnál előbb a kor­mány beleegyezett a tanfelügyelő felléptetésébe, a­kit magyarok és románok sokan pártoltak, később vissza kellett vonulnia, új jelölteket tűztek ki, magyarok és románok egyesített igyekezettel fáradtak, áldoztak, ségít s törekedni is fog saját érdekében e takarék­­pénztár működését minél inkább előmozdítani és mi­nél áldásosabbá tenni.

Next