Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-04-08 / 29. szám
29. szám Sepsi-Szentgyörgy, 1883. Vasárnap, április 8. XII. évfolyam. Megjelenik ezen lap heten- kint kétszer : csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ár helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve , Egész évre 1i frt — kr. ■ Fél évre 3 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyeg-dijért külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Demetererféle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó hivatal: " meldiyi Utcátír ( KÖKY VK YOMDÁJA, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. .. I A hirdetmények és nyiltte- rek dija előre fizetendő. _______________ • Előfizetési felhívás „NE ME RE“ tizenharmadik évfolyamának második negyedére. Az előfizetéseket,amelyek legczélszerűbben postautalvány mellett eszközölhetők, kérjük mielőbb megtenni, hogy a szétküldésben fennakadás vagy zavar ne történjék. Előfizetési pénzek Bernstein Márk könyvnyomdájába, mint kiadótulajdonoshoz intézendők. A „Nemere“ kiadóhivatala. Előfizetési év : Egész évre.....................6 frt — kr. Háromnegyed évre . . . 4 frt 50 kr. Félévre...........................3 frt — kr. Negyed évre.......................1 frt 50 kr. Egy hóra............................---frt 50 kr. Külföldre egész évre . . 8 frt — kr. Politikai szemle. A zárszámadási bizottság jelentése az 1881-ik évi állami kezelésről hétfőn osztatott ki a képviselőház tagjai közt. Megdöbbentő képét mutatja e jelentés azon rablómódra folytatott gazdálkodásnak, mely nálunk foly, s azon szemfényvesztő játéknak, ahogy a költségvetési előirányzatok készülnek. 24.726,615 írtra tette a pénzügyminiszter az 1881-re előirányzott költségvetésben a deficitet, s 24 millió forint helyett lett hetven millió. S még ha megengedjük is azt, hogy a hiány egy része pénzügyi műveletek, mint a rentekonvenczió által származik з így ez nem számítandó be : rendes hiánynak még akkor is marad 48 millió deficit, tehát majdnem készerese az előirányzatnak. íme így gazdálkodnak nálunk. Fecsérlik a milliókat idegen czélokra, Boszniára, és zsugoriskodnak az ezrekkel, ha a saját kulturális érdekeinkről van szó. Maráth György elhunyta által a főrendiház elnöki széke, az országbírói méltóság s a legfőbb ítélőszéki elnökség megürült. A lapok ez állások betöltésére nézve többféle kombinácziót hoztak forgalomba, irányadó körökben azonban még semmi határozatot nem hoztak, sőt valószínű, hogy a kinevezések huzamosabb ideig elmaradnak. Az állások betöltése feletti kombinácziók felszínre vetették a kúriai s a főrendiházi elnökség egy személyben való egyesítésének kérdését is. Az általános vélemény a mellett volt, hogy a két méltóság, mely Majláth György személyében csak esetlegesen találkozott, elválasztandó egymástól. A vélemények csak abban ágaztak el, hogy az országbírói méltóság melyikkel hozandó kapcsolatba : a kúriai vagy a főrendiházi elnökséggel-e? Az országbírói méltóság, ha azon fogalmat tekintjük, mely a hagyottlányhál 's az elnevezésnél fogva hozzá fűzőesik, hírem lehet más, mint a legfőbb ítélőszéki elnökség. Hogy az országbíró zászlósul’, az nem változtat a dolgon. Nincs törvény, se hagyomány, mely azt mondaná, hogy a zászlós urakat az arisztokráczia köréből kell kinevezni. Majláth sem volt mágnás, Szlávy a koronaőr sem az, Szögyényi Marich László sem az. Legyen az országbíró továbbra is az ország bírája , a főrendiházi elnökséget pedig ruházzák a nádorra. A nádori méltóság nincs megszüntetve, csak betöltetlen, mert hatáskörét a kiegyezéskor nem tudták kijelölni. Ott a főrendiházi elnökség, hozzák azzal kapcsolatba s ne hagyják, hogy egy méltóság, melynek oly kiváló helye volt történelmünkben, megszűnjék. A képviselőház e héten ismét megkezdte üléseit s folytatja a középiskolai törvényjavaslat részletes tárgyalását. A hétfői ülésen ismét felszínre került a középiskolák egyesítésének kérdése az 1. §. tárgyalásánál, mely a középiskolákat gimnáziumokra és reáliskolákra osztja. Trefort Ágost kultuszminiszter a reáliskolák fentartását hangsúlyozva, az első szakasz eredeti szövegezés szerinti elfogadását kéri. Herman Ottó úgy találja, hogy a jelenlegi tanrendszer legtöbb súlyt oly tantárgyakra fektet , melyek nem a gyakorlati életre képesítenek. Módosítást nyújt be: Mészáros N. és Jónás O. a bizottság szövegezése, Hegedűs L és Göndöcs B. az egységes középiskola mellett szólalnak fel ; szólnak még az előadó és kultuszminiszter, mely után a szakasz változatlanul elfogadtatott. A 3-ik szakasz, mely a gimnáziumi oktatás rendes tantárgyait sorolja fel, hosszabb vitát idézett elő. Gáli József azon intézetekben, melyekben a tannyelv nem magyar, köteles tantárgynak kívánja fölvenni az intézet tannyelvét és irodalomtörténetét is. Trefort fölöslegesnek tartja ugyan, de ha ez megnyugvást kelt, hozzájárul. Thaly Kálmán felhívja a miniszter figyelmét azon anomáliára, hogy a magyar történelem s irodalomtörténet a középtanodákban csak a 8-ik osztályban taníttatik. Trefort maga is óhajtja, hogy nagy súlyt kell fektetni a magyar nyelvre és irodalomra. Szükségesnek tartja ő is a nemzeti érzület ápolását a fiatal emberekben. Forma szerint igaz ugyan, hogy az irodalomtörténet nem tanittatik az alsóbb osztályokban, de tanittatik a magyar nyelv összeköttetésben az irodalommal s azért azok, kik előbb lépnek ki az életbe, mégsem egészen járatlanok a magyar irodalom történetében. Ami a magyar történelmet illeti, szívesen rá áll, hogy ha a tantervet meg fogják vizsgálni, hely adassék neki valamelyik alsóbb osztályban is. — Most megkezdődött a három napig tartó vita a görög nyelv tanítása felett. Göndöcs módosítványt nyújt be, hogy a görög nyelv és irodalom ne legyen köteles, hanem rendkívüli tantárgy. Móricz Pál hozzácsatlakozik G. indítványához. Csiky Kálmán fejtegeti a görög nyelv és irodalom tanításának előnyeit. Azt a felfogást, hogy e tantárgynak az életben kevesen veszik hasznát, nem helyeselheti , mert ha a görög nyelvet a gyakorlati életben elfelejtjük is, annak hatása műveltségünkre elvitázhatatlan Utal arra a befolyásra, melyet a hellenizmus egész modern kultúránkra, különösen pedig hazai irodalmunkra is gyakorolt, és ennélfogva a görög nyelvnek és irodalomnak a köteles tantárgyak között való megtartását óhajtja. A keddi ülésben tovább folyt a vita a gö- A „Nemere“ tárczája. Ibég’ az égről. . . . Még az égről nem voná a hajnal, El az éjnek barna fátyol fit . Elhagyám a kis lakot, magammal Vivén minden örömét tovább. Jó anyámnak még egy csókot lopva Ajakáról, jöttem, nesztelen. Azt susogta, rólam álmodozva : „Istenem! mért kell elvesztenem?“ Édes álmok szép szelíd tündére, Ott pihent a kis tanyába’ kün ; Hiszen ott, mi messzi elriaszsza, "Vendégül se volt jelen a bűn . . . Halványul a holdvilág sugára, luban égve lassan kél a nap; Isten hozzád, szép ábrándvilág! a Fölragyogó jövő csalogat. Gyors léptekkel mind tovább, előre! A falucska elmaradt tova , Kis szigeted, elhagyod, te dőre, Nem vet e szél tört hajón oda? Játszi szellő arczomat csókdossa Oh, ne csüggedj ! mintha hallanám ,Jó anyám, tán rólam álmodozva, Biicsu-csókot küldsz fiad után?! így a kétség. És remegni kezdek, Nem látom már a kicsiny falut, Csak a dombon fönt a kis keresztet, A melyen a Megváltó kimúlt. . . . Nemo. Fővárosi levél. Éppen a borbélyomnál voltam. Az éles kés ott volt nyakamon, midőn Bercsényi, a nemzeti színház kitűnő művésze belépett s elmondta a szörnyű hírt: Majláth György országbírót meggyilkolták! Nem volt türelmem, hogy fecsegő Figaróm lemossa arczomról a szappant, hanem magam törültem azt le onnan s nyakába hagyva a poudret, rohantam át Budára megtudni, mi igaz e hírből. Fájdalom, nagyon is igaz volt. A linczhidnál már csoportokban gyülekeztek az emberek s beszélgetésük tárgyát nem képezte más, mint az a szörnyű gyilkosság, minek hire azóta az egész országot bejárta. Siettem föl Budára s minden léptennyomon a szörnyű hirt megvalósulva láttam. Mindenki máskép adta ugyan elő, de a szörnyű tényt mindenki konstatálta. Az országbírót, Magyarország legnagyobb méltóságát meggyilkolták. A Majláthpalota előtt áthatlan néptömeg zsibongott s élénk gestikulácziókkal közölték egymással a szörnyű eseményt. Az ablakból és a bástyafalról még lecsüngtek a kötelek, melyeken minden valószínűség szerint a gonosztevők lebocsátkoztak s a szilaj szél a levegőben himbálta őket. A palotába, melynek bejáratát rendőr állta el, lehetetlen volt bejutni és én egy rendőrtisztviselőtől kapott részletet-e felett felháborodva fordultam vissza Pestre. Az utczasarkokon ekkor már hordárok kínálták a lapok rendkívüli kiadásait, melyeken az országra szóló bűntett volt megírva. A járókelő közönség mohón kapkodta szét a lapokat s megbotránkozva olvasta a szörnyű hirt. Déli 12 órakor már nem volt Budapesten ember, aki ez esetről tudomással ne hitt volna. Mindenki erről beszélt s szörnyüködött ama hallatlan eset felett, mely szerint, a főváros kellő közepében a saját palotájának hálószobájában, egész raj cselédség között oly szörnyű véget kellett érnie az országbírónak! Minden alak átkot szórt a gaz tettesre s nem volt, aki nem kívánta volna, hogy minél előbb hurokra ne kerüljön. Fájdalom, eddigelé még kézre sem került. Haza érkezve, először is a szomszédomban levő „Hircsarnok“ szerkesztőségét kerestem föl ; a tettesekre nézve azonban ő sem szolgálhatott fölvilágosítással s mindössze csak gyanúját fejezhette ki Hamvay szerkesztő, hogy m ere ez huszárnak (van-e a ki ezt a nevet és Spang a nevét ma az országban nem ismeri ?) részesnek kell lenni a gyilkosságban. És ez a feltevése azóta mind jobban megerősödött. Mindeddig (szerdán estig) e feltevés azonban csak feltevés maradt s a rendőrség, noha iszonyúan megfeszíti erejét, még mindig nem tartja kezei között az igazi bűnösöket. A rendőrség — meg kell neki hagyni — nagy buzgósággal vezeti a vizsgálatot, mert érzi, hogy az egész ország szeme rajta csüng. Különösen nagy erőlködést fejt ki Spanga (akit a néphumor Spongyának keresztelt el) elfogatása körül, aki úgy látszik, a tettesek egyik főczinkosa. Azonban a nagy buzgóság még mindeddig nem termette meg gyümölcseit, mert Spangát még mindig nem lehetett elcsípni, pedig már 1000 frtot tűztek ki a fejére. A fővárosban nem is beszélnek most egyébről, mint erről az 1000 forintos szökevényről, s akit mindenki látott, hol itt, hol amott, de a ki