Nemzet, 1882. október (1. évfolyam, 31-61. szám)
1882-10-05 / 35. szám
adja őt a hűtlenség bűntettével, és ugyanazon pillanatban ki is mondja őt a hűtlenség bűntettében bünösnek (ügy van!) Ez a két operatio, ha mindjárt nincs is elemeire szakítva, a szellemi operatio természeténél fogva egyik a másikból resultálódik; előbb vádol és abban a pillanatban rögtön ítél is. (Tetszés.) Azt mondja, barátom, hogy hiszen ez mind igaz, vagy legalább sokban igaz, és ő azért is fogadta el a vádelvet. Nagy örömömre, nagy megnyugvásomra szolgál, hogy a vádrendszer szempontjából oldotta meg ő is a kérdést, tagadván azt, hogy ennek folyománya a vádrendszer szükséges következménye volna. Ebben az utóbbiban térek én el. Egy jelentéktelen kis munkában, mely talán feladatánál fogva nyer némi jelentőséget, a bűnvádi eljárás tervezetéről készített átalános szempontok indoklására nézve kiadott munkámban magam is mondtam, hogy sok minden tulajdoníttatik a vádrendszer feltétlen követelményének, ami azzal nem épen feltétlen összeköttetésben van. És ha egy részről túlhajtatik, némelyek részéről az igyekezet oda irányul, hogy az minduntalan csorbíttassék. Tehát tudom és elismerem, hogy a vádelvet is lehet túlhajtani; de ha a vádelvnek van egy lényeges szempontja, akkor az a szempontja a lényeges, hogy ne csak a vád legyen szabad, hanem a védelem is legyen teljes; és nagyon helyesen mondja azt Wahlberg egyik kitűnő munkájában, hogy a vádrendszert és úgy lehetne a védelem rendszerének nevezni, mert a kettő correlatióban van és az tehát, hogy a védelem teljes legyen, a vádrendszernek igenis szükségszerű folyománya, különben a vád fog uralkodni a védelem felett, azaz: vádrendszer lesz csupán és nem lesz a védelem rendszere is. Az, hogy a vizsgáló bíró jogosítva legyen-e oly adatokat is kideríteni, melyeket a vádló fel nem hozott, hogy önállólag kutathat-e, hogy a bíróság elnöke kérdéseket tehessen önmagától a nélkül, hogy a felek által arra felhivatnék, hogy a viszonylagos úgynevezett »Kreuzverhör« legyen-e vagy sem, megengedem, ezek talán nem feltétlen követelményei a vádrendszernek. De a védelem egyenjogúsága, ez a vádrendszernek inhaerens sajátsága. Amely pillanatban a védelem egyenjogúsága csorbíttatik, maga a rendszer van csorbítva. (Helyeslés.) De végtelenül csodálkozom azon, hogy t. barátom maga is nem jutott azon resultatumra, amelyre én jutottam, midőn ő oly praecise, oly határozottsággal kijelentette, hogy igenis követelménye a vádrendszernek, hogy a vádló visszaléphessen. Ha a vádló visszaléphet, az egész vádat feladhatja, úgy nem vagyok képes belátni, hogy ennél sokkal nagyobb, orvosolhatlan és oly irtózatos jogsértés volna, hogy a büntetésben talán egy vagy fél évvel, egy vagy két hónappal több lett volna kimérve, ha bíró, kötetlenül a vádlóhoz, szabadon ítélhetett volna. (Helyeslés.) Ha sérelmes, ha veszélyes ez a rendszer, akkor a veszély ebben a pontban van. Aki ezt elfogadta, felfogásom szerint, bátran és félelem nélkül elfogadhatja annak folyományát is, melyet én elfogadtam. (Élénk helyeslés, tetszés.) Azt mondják : az nem lehet, hogy a bíró kötve legyen az indítványozott büntetéshez és azt mondják: aki megengedi, hogy a bíró súlyosabb minősítést mondhasson ki, de nem engedi meg, hogy túlmehessen a büntetésben, az ellenmondásban van önmagával. Bátor vagyok e kérdésről, mi különben is sok oldalról intéztetett már hozzám, a 1. jogászgyűlés figyelmét még egy pár perczre kikérni. (Halljuk! Halljuk!) A kettő között rendkívül nagy a különbség. Midőn a büntető törvénykönyv valamely cselekménynek ismérveit, lételemeit tüzetesen, szabatosan meghatározza és azt mondja: ahol ezen és ezen elemek fennforognak és oly elemek, melyek azt mássá módosítanák, nem léteznek, ott ez és ez a büntetendő cselekmény jön létre, ezen meghatározott, körülírt elemei által egy önálló lénynyé képződött büntetendő cselekmény jön létre. Ez absolut. Én nem mondhatom azt, hogy ez a pad zsölyeszék, mert a közönséges élet a pad fogalmát meghatározta és úgy, mint a lopás fogalmát elemeinél fogva meghatározta a büntetőtörvény, absolute, változhatlanul, csupán a törvényhozás által változtathatóan. Én nem mondhatom, hogy ez a terem: kert. Az anthologiai iskola ezen kifejezést használja: ismérvei által mindenik büntetendő cselekmény mint önálló lény jön létre, tehát mint önálló lény követeli az elismertetést, azaz kimondását annak, hogy ahol azok fenforognak, ott más cselekmény nem létezhetik, ennek ez a neve. Úgy van e a dolog a büntetésre nézve ? Önök mindnyájan emlékeznek azon heves napokra, amelyekre én az elismerés és hála legmelegebb érzetével emlékszem vissza, midőn a büntetőtörvénykönyv tárgyaltatott a törvényhozás két házában. Bizonyos ostentatióval és megvallom, bizonyos elragadtatással, de százszor és százszor, számtalan alkalomkor hangoztattam, hogy a magyar büntetőtörvénykönyvnek nincs absolut büntetési rendszere, (Úgy van!) ott minden relatív, abban nincs semmi absolut, ott minden körülményektől függ a büntetést illetőleg. Az egyik absolut: a cselekmény minőségének meghatározása ; a másik már magából a törvény szempontjából relatív. A törvény értelménél, rendelkezésénél fogva lehető és igen gyakran megtörténik, hogy szándékos emberölésben mondatott ki valaki bűnösnek és teljes módjában állott a bírónak a büntetést a legmagasabb fokig kiszabni, és a súlyos testi sértés enyhe esetéhez hasonló büntetést mért ki, az én hozzájárulásom mellett is. Mert az impetus ex justo dolore nem változtatja meg a cselekmény minőségét, azért az szándékos emberölés marad (Úgy van !) De büntetése leszállítható 6 hónapi börtönig. (Élénk helyeslés, tetszés.) Itt a relatív szempont áll, itt nem sértetett meg a törvényhozó absolut akarata. Igenis, ebből vonom ki azt a következtetést. Míg az előbbinek megsértése, a törvényhozóval szemközt az egyéni akarat túlemelkedése, jogtalanságot állapít meg, az utóbbi szempont relatív szempont lévén, a törvény nem sértetik meg (Helyeslés). Ez a különbség a cselekmény minősítésének megváltoztathatása és a cselekmény büntetésének föl nem emelhetősége közt. Az mondatott, hogy az a felperes, aki alperest becsukathatja, aki házmotozást tarthat, az a felperes nem felperes, ott egyenjogúság nincs. Tudom én nagyon jól, hogy a feleknek azon teljes egyenjogúsága a bűnvádi eljárásban, amelylyel bírnak a polgári perben, egyelőre nem létesíthető. Magam is mondtam, hogy még Angliában is némi különbségek vannak és teljes lehetetlen a concret viszonyok számbavételével ezen egyenlőséget létrehozni, ha maga az elv villáltatik. Igenis a szükségnek, a kényszerűségnek hódolni, annak követelményeit számba venni úgy a tudomány mint a bölcs törvényhozás kötelessége. Az a kir. ügyész, mikor velem a discussiónál szemben áll, akkor az én felperesem. Nem szóltam azon királyi ügyészről, aki egyszersmind kutat. A kir. ügyészben két functio jön figyelembe. Egyik functiojában feje a police judiciaire-nak, és ezen functio elválaszthatatlan attól, azon oknál fogva, mert bizonyítani tartozik. Aki egy bűntett létrejöttét és büntetendő cselekmény elkövetését maga tartozik bizonyítani, annak kell, hogy ezen bizonyítás modalitásaira nézve, a bizonyítékok megszerzésére nézve hatalma legyen. Ezt a társadalom érdeke kívánja. De mikor ő velem áll szemközt a bíró előtt, akkor le kell tennie a másik fegyvert, akkor ő nekem felperesem és velem egyenjogú. (Helyeslés.) T. jogászgyűlés! Nem nyújtom tovább már különben is igen hosszúra nyúlt beszédemet. (Élénk felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) Szólhatnék még egy és más ellenvetésről. De hiszen akár felhozom és czáfolom, akár nem hozom fel és nem czáfolom, azt önök, kik ezen kérdéssel különben is foglalkoztak, épen úgy tudják, mint én (Halljuk!) követelményt állítottam fel, — és ez lelkemben él, ezt ügyvédi reminiscentiáim közé számítom, ez akkori küzdelmeimből maradt meg bennem mint égő vágy, hogy ha akarjuk bűnvádi eljárásunknak helyes irányban való reformját, mindenekelőtt a vád és a védelem egyenjogúsítására kell törekednünk. (Helyeslés.) Ez volt kiindulási szempontom, ezen szempontot ajánlom a t. jogászgyűlés figyelmébe, és kérem, méltóztassék a kisebbség indítványát elfogadni. (Hosszasan tartó élénk helyeslés, éljenzés és taps.) Délutáni ülés: Hodossy Imre elnök az ülést d. u. 1/44 órakor nyitotta meg s folytattatok a délelőtti ülésben félbeszakított tárgyalás. Dr. Dell’ Adámi Rezső hosszasan polemizál Csemegi ellen. Szerinte egy bűnvádi eljárás helyessége megköveteli, hogy lehetőleg kideríttessék az anyagi bűnösség. A kisebbség véleménye megfelelhet egy elvont theória követelményeinek, de nem egy helyes bűnvádi eljárásnak. Csemegi szerint az ügyész nem vádol, hanem ítél és diktál. Vagy a bírónak kell vádolni, vagy a vádlónak ítélni, de ő nagyobb garantiát lát a bíróságban. Hosszabban polemizál Csemegi ellen s kijelenti, hogy ő Szeghő indítványát pártolja. Tolnay Antal: Nem humanismus kívánja a bíróságnak az ügyészi indítványhoz közösségét, hanem a hatalmak egyenlő nyomásának szabad elve. Az ügyész kezében nincs hatalomerő, de csak kér, indítványoz, az erő, a hatalom, a bíróságnál van, ezt kell tehát netaláni túlhajtásoktól visszatartani. Az eljárás nem a végtárgyalásnál kezdődik, hanem az egész vizsgálat folyamán mérkőzik a három hatalmi tényező, és túlsúlyban van folyvást a bíró : a végtárgyalás alkalmával kell az egyensúlyt helyreállítni, ezért szükséges a vádelvnek kisebbségi vélemény értelmében való megállapítása. Jelynek Arthur: Dell’Adami beszéde az inquisitorius eljárás apológiája. Az eljárás nem kezdődhetik azzal, hogy az elvet alárendelje a gyakorlati tekinteteknek. Elv a bűnvádi eljárásnál az egy évi szabadság biztosítéka, és épen ez ellen harczol a többség véleménye. A kisebbségi javaslat álláspontján nemesedik a bíró hatalma. A bíró elé nem tény, de erre vonatkozó vád vitetik, felismerhető a törvény szavaihoz kötötten formulázott vád. Csak az lehetségesei a védelem teljességét. Glaserre hivatkozás téves, mert ő nem az osztrák büntető eljárás alapján áll, de igen közel a kisebbségi javaslathoz, mit elfogadni ajánl. Szólásra senki sem lévén feljegyezve, elnök a vitát bezárja. Szó illeti még az előadót és a kisebbségi vélemény beadóját. Dr. Szeghő előadó: A védelem egyenjogúsága nem vontatik le a javasolt módon; 10 évi tapasztalás mondatja vele e meggyőződést. Lehet módot nyújtani vádlottnak az új vád ellenében is védekezésre, új tényállás elrendelése által. Ajánlja indítványát, Csemegi: Dell’ Adami beszéde azon központban culminál, hogy az anyagi törvény az uralkodó elv, ennek közege a biró, kit nem szabad megkötni a törvény szabad alkalmazásában. Ez az inquisitorius rendszernek is alaptétele. E tant irányadóul nem állíthatni, nem álhumanismus, de igazságérzet nem engedi ezt. Az anyagi jog uralma alá nem rendelhetők a polgári szabadság garantiái : az eljárásba helyezett hatalomnyomó erők. Alaki rendszabályok garantiája nélkül teljhatalom a bíróé. A kir. ügyészség függőségében nincs a vádelvnél veszély ; a kormány az állam rendőre s mint ilyen küldi ki az ügyészt a jogrend megvédésére. A végrehajtó hatalom közege s igy múlhatlanul függő tehát az ügyész, de ép ez biztosítja a felelősség érvényesíthetését nem a közeg, de principálisan a felelős kormány irányában. A franczia ügyvéd fején tartja a sapkáját, de tekintély megnevezésekor leveszi azt, jeléül, hogy annak igazságára becsületével áll ki; ekként tény, igazság gyanánt mondotta ő is, hogy az ügyészség épen a szabadságbiztosító vádelv teremtménye. A kormány nem élhet vissza az ügyészének adott e hatalommal, mert nem súlyozhat, csak enyhítő javaslatot tehet a vádló. Az inquisitorius rendszerek traditiói mindenkor segédkezhetnek ideáiknak , így a bírói hatalmat is lehetőleg teljesebbé, korlátlanabbá tette; most, hogy a bírói hatalom ellen látszik hatni egy jogelv , az inquisitorius irány reminiscentiái féltékenyen nyugtalankodnak. Az ügyész ellenőrzése a szervezendő kerületi főügyész által könnyen lesz eszközölhető. Az elejtett módosítványok gondoskodnak ugyan védésre alkalomnyújtási módról is, de a bíró amikor figyelmezteti vádlottat, vagy elhalasztja a tárgyalást, már előre ítéletet mondott ki. Ajánlja a kisebbségi javaslatot. (Éljenek, tapsok.) Következik a szavazás. A gyűlés 63 szóval 44 ellenében a szakosztályi véleményt fogadta el. Csemegi indítványa mellőztetek. Ezután dr. Siegmund Vilmos előadó indokolta és terjesztette be a IV. szakosztálynak az ügyvédi rendtartásra vonatkozólag hozott indítványát. Gyökeres reformot óhajt és pedig: az ügyvéd hivatása gyakorlatában teljes önállósággal ruházandó fel, felette kizárólag az ügyvédi kamara határoz, a kamarák szervi összeköttetése kívánatos s a bírói karba a legmagasb fokig az ügyvédek kinevezendők. A kisebbség véleményét hosszú beszéd kíséretében Dell’ Adámi terjesztette elő, az ügyészség és ügyvédségre való felosztást kívánván. A teljes ülés nagy többséggel a szakosztály többségének véleményét fogadta el változatlanul. Lánczy Gyula előadó ezután a IV. osztálynak a közigazgatási bíráskodásra vonatkozó határozatát indokolta és terjesztette be, kérvén annak változatlan elfogadását. Concha Győző a kisebbségi vélemény mellett mondta el érveit, mire a szavazás következett és a gyűlés a szakosztályi véleményt fogadta el. Ezzel a tárgysorozat ki lett merítve. Elnök erre kihirdette a jogászgyűlés állandó bizottságának tagjaira megejtett szavazás eredményét. E szerint megválasztottak, mint budapesti tagok: dr. Apáthy J., Beksics G., dr. Chorin F., Csemegi K., Czorda B., dr. Dárday S., Daruváry A., dr. Dell’ Adami R., dr. Győry Elek, Halmossy E., dr. Herich K., Hodossy J., dr. Hoffmann Pál , dr. Imling K., Karap F., dr. Környey E., Majláth Gy., Manojlovics E., dr. Pauler T., dr. Plósz S., dr. Sághy Gy., Sárkány J., dr. Schnierer Gy., dr. Siegmund V., Szabó Miklós, dr. Szilágyi D., dr. Teleszky J., Vajkay K., dr. Weinmann F., dr. Venczel Gusztáv. Mint vidéki tagok: dr. Apor Károly (Marosvásárhely), Battlay Imre (Kalocsa), dr. Biermann M. (Nagy-Szeben), Bokross E. (Kolozsvár), dr. Bozóky A. (Nagy-Várad), dr. Concha Gy. (Kolozsvár), dr. Csukássy K. (Győr), Enyiczkey G. (S.-A.-Ujhely), dr. Fenyvessy F. (Pápa), dr. Groisz Gusztáv (Kolozsvár), dr. Herich Tóth J. (Sopron), dr. Kleckner A. (Kassa), dr. Kola J. (Debreczen), Körösi S. (Debreczen), Krisztinkovich E. (Győr), dr. Magyar S. (Szeged), Majovszky V. (Beszterczebánya), Marinkich M. (Szeged), dr. Murinyi E. (Esztergom), dr. Nagy F. (Nagy-Várad), dr. Neumann A. (Sz.-Fehérvár), Ritook Zs. (Nagyvárad), dr. Somorjai K. (Pozsony), Simonfy S. (Debreczen), dr. Sipos A. (Nagyvárad), Sólyom-Fekete F. (Déva), dr. Szeghő J. (Trencsén), dr. Vavrik B. (Eger), dr. Werner Rudolf (Kassa), dr. Ziskay A. (Győr). Elnök: Tv jogászgyülés! Ezzel befejeztük tevékenységünket. Élénk részvét s a tagok buzgósága jellemezte a jogászgyülés idei munkálkodását. A szónoklatok között, melyeket alkalmunk volt hallani, voltak olyanok, melyek bármely parlamentnek díszére váltak volna és az egész tanácskozást mérséklet s emelkedettség jellemezte. Számos nagy fontosságú kérdést méltóztattak megvitatni, alaposan és fáradhatlan buzgósággal s számos nagy elvet állapított meg a jogászgyűlés. Bizonyos, hogy azzal a tudattal oszolhatnak széjjel a tagok, hogy működésüknek a magyar jogászélett éltető hatása lesz. Most midőn eloszlunk, csak azon óhajtásnak adjunk kifejezést, vajha a t. tagtársak ezen buzgó működésének még az a hatása is lenne, hogy az serkentőleg hasson a közkormányzat tevékenységére is. Köszönöm szives közreműködésüket s irántam tanúsított jóakaratukat. (Hosszan tartó élénk éljenzés.) Dr. Sághy Gyula a gyűlés nevében köszönetet mond az elnöknek és a jegyzőknek, mire az ülés az elnök éltetése között este 7 órakor véget ért. * A jogászgyűlés II. szakosztályának hétfőn, okt. 2-án délután tartott ülésén megválasztott egyik jegyző neve a lapokban tévesen Blaskovicsnak közöltetett, holott ezen jegyző neve : Dr. Draskovich István. A philologiai társaság ülése. — Október 4. A philologiai társaságnak ma d. u. 5 órakor Török Árpád elnöklete alatt érdekes és látogatott ülése volt, mely egyúttal első ülése a társaságnak a nagy szünidő után. Mindjárt eleinte nagyérdekű előadást hallottunk Kardos Alberttől, ki »A szombatosok énekköltészete« czimű értekezését olvasta föl. A szombatosoknak máig is élő felekezete egyik legérdekesebb szüleménye a XVI. század vallási forradalmának. A reformatio szellemi mozgalma nem elégedett meg a római egyháztól való különszakadással, nem állapodott meg a lutheranismussal, hanem tagadta a lelkeket Kálvin vallása felé, majd Socinus és Dávid Ferencz hitelveinek szerzett híveket, míg végre a fejlődés végletébe, a zsidó vallással rokon szombatosságba csapott át. Újabb időben némelyek nem tartják a reformatio egyik hajtásának, hanem kapcsolatba akarják hozni az Erdély bérczei közt lakó szombatosokat korábbi, részint orosz, részint cseh zsidózó felekezetekkel, de egyetlen történeti bizonyíték sem támogatja nézetüket; s így ma is megáll az a százados hagyomány és általánossá lett nézet, hogy a szombatos vallás tanai egyenes ágon származnak Dávid Ferencznek, a nagyhírű unitárius mentomra térnek vissza; Mózes törvényeit tartják s a Mózes-rendelte ünnepeket szentelik; a kereszténységhez még csak az fűzi őket, hogy Krisztust Messiásnak elismerik, de nem mint isten fiát, nem mint a szent háromság egyik tagját, hanem mint bölcs tanítót, mint Mózeshez hasonló prófétát. Hivatása ugyan az emberi nem megváltása lett volna, de ezt végbe nem vihette, mivel az üdvösségre kiszemelt zsidónép benne hinni nem akart és igy az isteni nagy kegyelmet eljátszotta. Krisztus tehát egy időre mennybe szállott, honnan az utolsó, a nagyszombaton ismétlelő, hogy a jámborokat ezer évig tartó boldogságra (chiliazmusz) vezérelje, a hitetleneket pedig örök pokolra kárhoztassa. A világ ezen végítéletét nevezik a szombatosok új szövetségnek, s rajta sohasem értik az új testamentumot, mivel istennek csak egy törvénye lehet, az a törvény, mivel isten nem alkuszik kétszer az ő népével. E felekezet egyházi költészetének maradványait 3 codex őrzi, egy a tudományos akadémia, kettő a kolozsvári unitárius kollégium birtokában van. Vallásos költeményeik jobbára himnusok, ünnepi s más alkalmi énekek, melyekhez néhány dogmafejtegető, részben polemikus versezet járul. A himnusok az ünnepek, de nem a keresztyén-, hanem a zsidó-ünnepek megszentelésére irvák; szombatot dicsőítik ez énekek s nem a vasárnapot; a zsidó pesahra, ötvenedik napra (pünkösd), újévre és sátoros ünnepre szólanak, s nem a keresztény húsvétra, pünkösdre és nagy és kis karácsonyra. A szombatosok a hold újságot is megülik, a zsidóünnepek közül csak az engesztelő napot nem tartják. A himnusok egyszersmind okát adják ez ünnepek származásának; ezért van, hogy ez énekek első felökben dogmai irányúak, s csak második felökben mondhatók tiszta lyrai költeményeknek ; a dogmai tartalom különben nemcsak a szombatos hónusoknak gyengéje, hanem a kor egész egyházi lírájának is hiánya. E felekezet énekei mindazáltal a század legjelesebb termékei közé sorozhatók s az egyházi költészet mindenesetre bennök tetőzik. Magasztos hit- és erkölcsi elvek, »a Krisztus fenséges tanai által megihletett zsidó erkölcsi elvek«, rajongó vallásosság s főkép valamely túlvilági ábrándos vágy nyilvánulnak bennük ; nyilvánulnak páratlan melegséggel, közvetetlen bensőséggel s oly külalakban, milyenben e századból csak Bogáti Fazakas Miklós zsoltárai és Balassa Bálint dalai jelentkeznek. Jellemzi e költeményeket az is, hogy bár idegen motívumokból indulnak ki, eredeti magyar termékek, míg más felekezet vallásos lyrája jó részben idegenből van átültetve. A himnusok szerzőjéül ez ideig Péchy Simont, a Báthory és Bethlen Gábor korabeli híres kanczellárt tartották; de e nézet, melyet csak két szombatos ének versfői támogattak, nagyon is könnyen megingatható, s míg több bizonyíték nem áll rendelkezésünkre, a kérdést legalább is nyíltnak kell tartanunk. A felolvasó végül még a hazafiatlanság vádjától menti föl a szombatosokat, midőn kimutatja, hogy énekeikben a honszerelem tüze is föl-föllobogott, sőt később költészetök egyik állandó érzésévé is vált. E megéljenzett felolvasás után dr. Pecz Vilmos dr. Csengeri Jánosnak Proportiusból Hylas czimű sikerülten fordított költeményét olvasta föl, mely szintén tetszést keltett. Végül dr. Ábel Jenő dr. Wertner Mór részéről »Az ókori könyvtárakról« czímű értekezést mutatott be. A szerző röviden ismerteti Assurbanipal könyvtárát Assyriában (681—626. Kr. e.), melynek okiratos könyveit Layard fedezte föl. Ismerteti továbbá a Ptolemeusok által alapított híres könyvtárt Alexandriában, s ez alkalommal pentateuch 70 tudós által eszközölt görög fordításról részletesebben is megemlékezik. E könyvtár ismertetését az Attalidák pergamosi könyvtára, Aristoteles és más athéni tudósok, végre Sulla, Trajan császár, Serenus Sammonicus, Plinius és más római tudósok s államférfiak könytárak ismertetése következik. Ezzel az ülés 6 óra után véget ért, történelmi irodalomnak is hasznos szolgálatot tett. Görömbei Péter, a szó szoros értelmében, dicséretes munkát végezett. Részben eddig ismeretlen adatokból, részben már ismert források után, közel négy századra terjedő időszak valláserkölcsi életének fejlődését mutatja be előttünk, s midőn ezt teszi, felekezeties elfogultsággal nem tapad kiválasztott tárgyához, hanem szemlélődése körébe vonja mindazt, mi themájával egy-vagy másrészről rokonságban áll. A vallási küzdelmek ecsetelése mellett a politikai viszonyok, társadalmi átalakulások fejtegetésére is kiterjeszkedik, mert érezi, hogy ezek mind szoros összefüggésben állanak s részben okai, részben okozatai egymásnak. így aztán számos apró, korjellemző vonást kap az olvasó, melyek nem csupán egy felekezet előtt érdekesek, hanem általános művelődési szempontból is figyelmet érdemelnek. A könyv érdekességét fokozza az a körülmény, hogy Nagy Kálló egyike a legtősgyökeresebb magyar városoknak s ama helyek közé tartozik, amelyekben mindjárt kezdetben kedvező talajra talált a reformátió. Kálló városa és földvára, a történetbúvárok általános véleménye szerint, IV. Béla uralkodása alatt oly czélból építtetett, hogy a tatárcsordák ellen e vidéken védelmül szolgáljon. Alakulásának legelső idejéből nem maradtak fenn okmányok; de 1378-ban Lajos király már vizsgálati parancsot küld a leleszi conventnek, a Kállay család néhány tagja részére Ibrányi Gergely fia, Miklós ellen, ki a Kállóhoz tartozó Fertő tavat erőszakosan kihalásztatván, 1160 darab jó halat elvitt s ismételten 70 darabot halásztatván, ezt is elvitte. 1386-ban pedig szintén a leleszi conventhez Mária királynő küld vizsgálati parancsot Kállay János ellen, ki Bogdán Demeter fián »erőszakoskodást követett el.« Okmányok igazolják, hogy a XV. század első felében Kálló lakossága a Kállay-család jobbágya volt, s hogy a város rendes heti vásáraival már ekkor jelentékeny központi forgalmi helyet képezett. A XVI. század végén, s a XVII-ik elején már az ipar is jelentékeny fejlődési fokra jutott benne s a czéhek kiváltság-leveleiket az 1616—1654 évek közötti időközben nyerték. A város, mely addig nagy kiváltságokat élvezett, 1711. után teljesen beolvadt a vármegyébe. Biztos adataink vannak, hogy Szabolcs megyében, mindjárt kezdetben (1526—1550) nagy mérveket öltött a reformatio terjedése, s Révész Imre, Sinai Miklós följegyzésére támaszkodva, azt állítja, hogy a felső-szabolcsi egyházmegyének volt oly jegyzőkönyve, melyben már 1557-ben voltak eredeti bejegyzések. A megye reformátiójára befolyással lehetett a fejedelmi Báthory-család, melynek egyik tagja, Somlyai Báthory Anna épen neje volt a reformátió egyik védő oszlopának, Drágfy Gáspárnak, ki saját várában, Erdődön, 1545 szept. 20-kán az első protestáns zsinatot összehívta és meg is tartotta. Hogy ily viszonyok közt mikor vehette be Kálló az új hitvallást, teljes bizonyossággal meg nem állapítható ; valószínüleg azonban 1552. körül, mert egy későbbi időből fenmaradt jegyzőkönyvben ez állittatik: »A Nagy-Kállói Reformata Ekklésia egy a legrégibb magyarországi Ekklézsiák közül.« Tény az is, hogy a midőn Kálló a szabadelvű és türelmes Miksa király alatt (1574.) végvárrá minősíttetett, főkapitánya, Reuber János a »reformatiónak hive volt, s több kassai ifjút a wittembergi egyetemen, a maga költségén taníttatott.« A kállói egyház egész a Tököly-féle kurucz mozgalmak idejéig békésen fejlődött; ekkor azonban Kálló városa s vele együtt a ref. egyház is sokat szenvedett. Görömbei az egyházmegyei levéltárban felkutatott okmányok közlése által igen érdekes világot vet e nyugtalan, zavargós idők történetére. Részletesen (s tegyük hozzá: érdekesen) tárgyalja a megerősödés korszakát, mely szerinte, a szatmári béke után (1711) kezdődik. Ebből a korból már nagyobb számú feljegyzések állanak az író rendelkezésére s Görömbei nem egy, az akkori időket jellemző adatot sorol elő. A ref. egyház lélekszáma Káléban a múlt század elején már kétezerre emelkedik, az anyakönyveket azonban még mindig igen rendetlenül vezetik. Például a házassági anyakönyvben ilyen bejegyzések olvashatók: »Feri vajda leányát vette egy vályogvető,« vagy a születési (keresztelési) anyakönyvnél kereszteltetett. Leányból nem isten rendelése szerint aszszonynyá lett asszony leánya: Kata...« vagy a halottas anyakönyvben: meghalt: »egy pásztor ember, rut idő vocatus stb.« No, mert családi értesítőre még nem volt szükség abban a korban. A nemes ember — jegyzi meg a könyv szerzője — feltalálta családi származását a »leveles ládák«-ban és a leleszi, jászói hiteles levéltárakban; a parasztember pedig akkor még oly jelentéktelen volt, hogy ha meghalt és csak énekszóval temettetett az ilyen halottat az anyakönyvbe be sem írták, és csak azok jöttek számításba, akiket preadicatióval temettek. De akiket beírtak, azokat aztán egyúttal jellemezték is. A »szelid, együgyű ember«, »jó gazda ember«, »prédán hízott«, »csapodár«, »Spion«, »hitetlen ember«, s más e féle jelzők nem egy ember neve mellett ékeskednek a halottas jegyzőkönyvben. Vannak költői fölbuzdulások is, mint például: »meghalt Csontos György uram két esztendős szép virágszál módgyára virágzó leánya.« A könyv szerzője igen érdekes fejezetet szentel a valláserkölcsi élet jellemzésére. A »jó« és »rossz« hajdúk kifejezés, már 1557-ben szepelni kezd; jó hajdúk alatt értették azokat, kik a honvédelemben magokat kitüntették, rossz hajdúk alatt azokat, kik csatangoltak kóboroltak, mint valamely rabló csapat s majd mint hajdúk, majd mint kuruczok szerepeltek. Az elerkölcstelenedés ebben a korban annyira elharapózott, hogy a nemes vármegye 1655-ben végzést hozott, mely szerint: »az gonosztevők, kiváltképen az szitkozódok, az nemes megye deliberatuma és tetszése szerént ekként büntetessenek ; t. i. 1. Az lélekrontókat kalodával és csapással büntessék, ha pedig pénzzel akarják büntetni, alább egy forintnál ne büntessék ; ha pedig kalodával büntetik, prédikátiót ott hallgasson, azután hármat jót csapjanak a hátuljára. 2. Az káromkodók, eördögadta, teremtette, eördöglelkü, eb eördög hitűvel való szitkosokat pénzzel nem kell büntetni, hanem kalodába vivén, ott prédikácziót hallgassanak; aztán tizenkettőt az hátulján jót üssenek, azután ismét ecclesiát kell követni, az esküdtek avagy egy közülök üssék el rajtok. Ha pedig másodszor is azon perpellalna valaki, az földesura tétesse be, sanyaruan megvasazza, veresse. Ha pedig harmadszor is azon káromlást követi, azután kővel veressék agyon, az isten törvénye szerint.« S hogy ezek a szigorú végzések nem csak a papíron voltak meg, hanem szükség esetén végre is hajtattak, okmányok bizonyítják. A nagykállói városi tanács 1699-ben azt határozza, hogy Sánta Zsuzsánna, paráznaság miatt, hóhér által megcsapattassék, Szőllősi Erzsóknak pedig, ki bűnét maga bevallotta, feje vétetett. Még szigorúbb volt a törvény a tolvajokkal és káromkodókkal szemben. Tóth Péter egy bizó sertés ellopása miatt jutott bitófára, egy más végzés pedig szóról szóra igyássel: »Veres Jánosnak Isten ellen s városunk tiszti ellen való rut káromlása megbizonyosodván : tetszett a törvénynek, hogy kilmes urunk (II. Rákóczy Ferencz) törvénye ereje szerint először hóhér által megpálczátassék, azután kővel agyonverettessék.« De ki győzné elősorolni a különböző vétségek eseteit, s azoknak büntetéseit, az intést, feddést,az úrvacsorától való eltiltást,az ekklézsia követést, az egyházból való kirekesztést, szamártemetést! A kihágások és vétségek azonban nem a szigorú büntetésekben, hanem a népoktatás és felvilágosodás terjedésében találták meg később hathatós óvszerüket. A kállói ref. egyház mindig nagy figyelmet és gondot fordított iskoláira. »Férfiai iskolája — az egyházi jegyzőkönyv szerint — az ekklézsiával egyidőben fundáltatott,« s amint erősödött az egyház, a képen javultak az iskolák is. Egymásután emelkedtek a különböző tanintézetek, s hogy Kállóban a tanítónői intézmény sem új dolog, a múlt század elejéről egy feljegyzés mutatja, mely szerint a leányok, hol egy hol más helyben taníttattak,hol férfi, hol asszony-ember által. És a kállói ref. egyház mindezen áldozatokat, saját erejéből, csakis híveinek buzgóságára támaszkodva, hozta meg a vallás és közművelődés ügyének. Görömbei könyvében a legrégibb időktől kezdve le egészen napjainkig számos szép adat tanúskodik a hívek ilyetén áldozatkészségéről. Egyenkint felsorolni ezeket, nem lehet ezélja egy rövid könyvismertetésnek. De sokkal is közelebb esnek már korunkhoz, hogy sem a jótékonyság értékén kívül korjellemző érdekkel is bírnának. Aki közelebbről érdeklődik ez adatok iránt vagy azokból buzdítást akar meríteni, forduljon a derék szerző monographiájához, mely hű és kimerítő képét adja a kalrói ref. egyház fokonkinti gyarapodásának és jelenlegi virágzó állapotának. Mi csak annyit ismétlünk, hogy Görömbei Péter jóravaló, érdemes munkát végezett, midőn könyvét megírta b óhajtandó, hogy pályatársai közt többen is kövessék lelkes példáját. — Petőfi Sándorról szobra leleplezésének alkalmából a német irodalom is megemlékezik. »Alexander Petőfi Eine Skitze seines Lebens und Dichtens« czímmel csinos füzet fekszik előttünk, mely pár nap múlva fog megjelenni Bécsben és Lipcsében, a Hartleben-czég kiadásában. A tanulmány szerzője: Dr. Bubenik Ferencz, lelkes barátja a magyar irodalomnak, különösen pedig Petőfi költé- fszetének. Bubenik 1877-ben ismerkedett meg először nagy költőnk műveivel, s ezek annyira megnyerték tetszését, hogy komolyabban és behatóan kezdte tanulmányozni azokat. Megszerezte magának Petőfi különböző fordításait, a róla írt életrajzokat, s ezek alapján írta meg füzetét, mely nyilvános felolvasás volt a bécsi tudományos club april havi ülésén. Bubenik dolgozata azonban nem csupán kivonata vagy átirata a Petőfiről már megjelent idegen nyelvű életrajzoknak, hanem sok tekintetben önálló mű, mely helyreigazítja, tisztázza a külföldi irodalmakban Petőfiről elterjedt téves életrajzi adatokat. Tudjuk mindnyájan, mily hamis adatokat bocsátottak világgá a nagy költő idegen nyelvű életkrór. Charles könyve, e terjedelmes és különben rokonszenves mű, telve valótlanságokkal, melyek Petőfi jellemének vonásait egészen eltorzítják. Kerkeny, minden buzgalma daczára sem eléggé lelkiismeretes az adatok megválogatásában: az olasz Bolla és Cassone régibb, részben már megcáfolt följegyzéseket használnak, a rövidebb életrajzok pedig kivétel nélkül Kertbeny dolgozatainak kivonatai. Bubenik nem elégszik meg ezekkel, hanem a legújabb kutatások eredményeit is fölhasználja. A költő születésére és halálára vonatkozó viták ép úgy nem ismeretlenek előtte, mint a költő ifjúkorából, vagy színészkedésének idejéből közölt visszaemlékezések. Fölhasznál minden adatot (nagyobbára magyarországi barátainak szívességéből) s ahol ezek az adatok egymással ellenkezésbe jönnek, kritikai fejtegetéssel igyekezik kideríteni a valóságot. Még a költő álneveiről sem feledkezik meg, s deákkori életéből több jellemző adomát sorol elő. Adatai mindig pontosak; nagyobb tévedése csak az, hogy a »Nemzeti kör«-t, mely Petőfi verseit kiadta, egy helyen irodalmi társulatnak nevezi. Gyöngébb a füzet ama része, melyben Bubenik Petőfi költészetét igyekszik méltányolni. Itt általánosságokban beszél s nem egyszer hiába keresi a jellemző szót. Ezért legörömestebb magarangával magyaráztatja a költőt. Mutatványait azonban mindenkor jól választja s hogy behatolt a költő szellemébe, abból is kitetszik, hogy mindig helyes ítéletet mond Petőfi különböző fordításainak értéke felől. Bubenik idézeteket Neugebauer László fordításaiból vesz, memelyekről nem egy helyen (és méltán) nagy elismeréssel emlékezik meg. A kis füzet, hinni szeretjük, előfutára egy nagyobb, Petőfi költészetével és világirodalmi jelentőségével is tüzetesebben foglalkozó tanulmánynak. •ZA2U. TAHUJ». hírek. Október 4. — A főrendiház új tagjai. Bécsi levelezőnk értesít, hogy ő felsége már aláírta a királyi meghívókat Mikó Bálint csikmegyei, gróf Bethlen András brassómegyei, Radó Kálmán vasmegyei, báró Radvánszky Béla zólyommegyei, Juszth György turóczmegyei, Horváth Mihály fogarasmegyei újabban kinevezett főispánok részére, s a meghívók az ő felsége személye körüli miniszter által már átküldettek a belügyminiszterhez a kézbesítés végett. — A képviselőház bizottsági ülései. A magyar hirlapírók egyesületének elnöksége értesítette az összes hirlapszerkesztőségeket, hogy az október 1-én tartott értekezleten nem képviselt »Egyetértés« és »Neues Pester Journal« is hozzájárultak ama megállapodásokhoz, hogy a képviselőházi bizottsági tárgyalásoknál ezután csak a határozatok közlendők. Az említett megállapodás ennek folytán az összes budapesti lapokra nézve kötelezővé vált és így a képviselőházi bizottsági tárgyalásoknál csakis a határozatok közölhetők. — Eljegyzés: Rohan József herczeg eljegyezte Pejacsevich Erzsébet grófnőt, Pejacsevich László gróf horvát bán leányát. — A fehéregyházi zavargásról a következő részleteket távirják lapunknak: Két újoncz búcsúzott el tegnapelőtt társaitól, akikkel együtt reggeli 3 óráig iddogáltak. Ekkor pénzük elfogyván, a zsidó korcsmárostól hitelbe kértek italt, amit az megtagadott. A suhanczok erre eltávoztak, de a két újoncz, abban a tudatban, hogy mint katonákat három évig úgy se