Nemzet, 1883. január (2. évfolyam, 2-30. szám)

1883-01-09 / 8. szám

KiAtil­aiTATAn­: Barátok­ tere, Athenaeum-épület, földssins. Előfizetési díj : Postái?, küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: l hónapra _ .. .. ..................................... 2 frt. 3 hónapra­­ . « «*­­ .............. » * 6 hónapra ............... .»».*•• .......... 12 * Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért felül­fizetés negyedévenként ...............­ 1 * II. évi folyam. REGGELI KIADÁS Szerkesztőség : Barátok­ tere, Athenaeum-épület, L­emelek. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bem­entetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, 1883. kedd, január 9. 8. szám. Budapest, január 8. A fővárosi központi tejcsarnok. A főváros közönségére nézve végtelen fontos­sággal bíró kezdeményezés gyűjtötte össze az országos gazdasági egyesület Köztelkén a főváros zónájában tej­gazdaságot űző gazdákat és a főváros közegészség ügye iránt érdeklődőket. Az orsz. gazdasági egyesü­let tudvalevőleg már rég foglalkozik egy fővárosi központi tejcsarnok felállításának eszméjével, és ez egyesület szövetkezeti szakosztályában folyt tárgya­lások alapján, a kérdés már annyira előkészíttetett, hogy az érdekeltek a létesítés módozatainak tárgya­lására tegnapra értekezletre hivattak össze. Ezen nagyfontosságú értekezletre mint már mai reggeli lapunkban jeleztük, az érdekeltek szép számban, s mintegy 50-en jelentek eg. Ott voltak ugyanis a főváros tejszükségletének ellátásában szereplő na­gyobb tejgazdaságok birtokosai közül Andrássy Ala­dár gróf, Rainprecht Antal (a Dréher-féle tejgazda­ság intézője), továbbá Beniczky Gábor (Czinkota), Löwy Mór (Tétény), Kégl György (Csaba), Stern Ignácz (Újpest), Bálintffy Pál, mint gr. Károlyi kép­viselője (Gyál), Tregelle Jakab (Szt. Mihály), Kar­sai Albert (Hatvan), Beér Gusztáv (Tót-Györk), Pillicz Dániel (Velencze), Farkas Károly (Ivánka), Koczó Pál (Rákos), Láng Aladár (a Metternich-féle biai uradalom képviseletében), Vértessy Lajos (Nyék), Brachfeld Samu (Buda-Örs), Koppély Géza (Ludas), Gergelyi Kálmán (Budapest), Dobó Menyhért (Ha­las), Reusz Henrik (T.­Sád), Raisz Ernő (Budapest), több Albertfalvai és Promontori tejtermelő. Az országos gazd.­egyesületet az értekezleten Korizmics László alelnök, gr. Dessewffy Aurél a szövetkezeti szakosztály elnöke, Lónyay Gábor, gr. Andrássy Aladár, Ordódy Lajos főtitkár képvisel­ték, de részt vett azon még a szövetkezeti szakosztály számos tagja. Desssewffy Aurél gr. az értekezlet czélját kifejtvén, felkéri az érdekelteket, hogy a tanácskozás vezetésére elnököt és jegyzőt válasszanak, mire egy­hangúlag Dessewffy Aurél gróf és Ordódy Lajos kérettek fel, előbbi az elnöki, utóbbi a jegyzői tiszt viselésére. Az elnök ezután a tanácskozás beve­zetésére felkéri Egan Ede urat, mint ki e kérdésnek a szövetkezeti szakosztályban szakavatott és alapos előadója volt, hogy adná elő gyakorlatilag, miként gondolja a szövetkezet létesítését, nevezetesen hogy az alakulásra szükséges tehén­létszám, a tejcsarnok építkezésére, valamint a financ­írozásra vonatkozó nézeteit fejtse ki. E­g­á­n Ede a tényleges megalakulásra nézve három alapfogalom tisztázására hívja fel az érde­keltség figyelmét: 1. az üzlethelyiség építkezésének és berendezési módjára 2. a szövetkezet létrehozá­sára szükséges tőke, és az egész vállalat anancsírozá­­sának mikéntjére, 3. a vállalat üzletvezetőségének szervezésére. Az építkezés módjára nézve előadó ama nézet­ben van, hogy a tisztán gazdai szempontot, mely sze­rint a kezdet kis méretekre volna alapítandó, a tej­csarnok intézményénél nem lehet alkalmazni, mert a tejcsarnok berendezésénél sok oly elkerülhetetlen be­fektetés szükséges, mely egy bérbe vett telepnél elvesz­ne, úgy hogy a helyiségeknek berendezése, és a csar­nok fölépítése csakis a szövetkezet saját régiejében eszközölhető. E tekintetben előadó részletes adatok­kal indokolja, hogy a fővárosi központi tejcsarnok eszméj­e más után helyesen keresztül nem vihető, mint, úgy, hogy a szövetkezet a főváros részéről ingyen ki­látásba helyezett telken külön épületet emelne, mely­nek berendezésénél arra is tekintettel kell lenni, hogy a telep az üzlet forgalmának növekvésével megna­­gyobítható legyen. Az üzletvezetőség szervezésére nézve az előadó hangsúlyozza, hogy a tejcsarnok vezetésére csakis szakképzett, több évi alapos praxissal bíró egyén al­kalmazható, ki a tej kezelése s feldolgozása, valamint a kereskedelmi helyi viszonyok alapos ismerete tekinte­tében garanciát nyújt, mert külföldön jövedelmező vállalatnak a becsületes, szakképzett és ügyes üzlet­vezető a lelke, míg a dilettáns az egész vállalatot, fő­leg a kezdet fejlődésében tönkre tehetné. A harmadik főmomentum : a vállalat financel­­rozása, melyre nézve az alapszabályok úgy intézked­nek, hogy az alaptőke a tagok üzletrészei (egy üzlet­rész egysége 10 darab tehén) utáni befizetésekből, részint kölcsönfelvétel útján szereztetnék be ; minden szövetkezeti tag pedig tíz tehén után 200 frtot fizetne a szövetkezet pénztárába. Az alaptőke magassága a részletes költségvetéstől függvén, előadó csak appro­ximative nyújthat ez iránt tájékozást, felsorolván kül­földön fennálló némely tejcsarnok berendezésének költségeit, így nevezetesen kimutatja, hogy a bécsi tejcsarnok 20.000 liter napi forgalomra beren­dezve 200.000 írtba került, a berlini 50.000 literre 360,000 írtba, a boroszlói 15,000 literre 11,000 írtba. Ha a főváros ingyen telket ad, s ha 5000 liter napi forgalommal indulna meg a vállalat, de a csarnok úgy lehetne építve, hogy az üzlet terjeszkedése esetén egész 25,000 liter napi forgalomnak is elégséges len­ne, az építési költség véleménye szerint 120,000 frt lenne. Előadó számítása szerint egy 5000 liter napi termeléssel meginduló, de 10,000 literre, berendezett építkezésében pedig 20,000 literen felüli tej­mennyi­ség feldolgozására képes tejcsarnok létesítésére kö­­rülbel 120,000 frt tőke szükségeltetnék, mely összeg­ből 100 szövetkezeti tag üzlet­része után befizetendő 20.000 frton felül maradna 100,000 frt kölcsön utján felveendő, ez alapon 100 üzletrész mellett minden tagra 1000 frt jótállás jutna, mely utóbbi tétel azon­ban a tejcsarnok forgalmának biztosítottnak tekint­hető növekvésével — szintén a külföld tapasztalatai­ra hivatkozással — rövid időn 40, sőt 4 forintra szállna le. Az előadó részletesen, számadatokkal indokolja, hogy e kölcsön által az intézmény alig terheltetnék meg, s hogy a későbbi fejlődéssel a tagok obligája nagy arányokban csökken, úgy hogy tehát az alaku­lásnak nehézségei tényleg nincsenek s csakis az ala­kulásra szükséges számú tag belépése képezi a kezdet egyetlen lényeges nehézségét. A kimerítő bevezető fejtegetések után az elnök az érdekelteket nézeteik előadására kérvén fel, Reinprecht Antal a vaáli tejgazdaság in­tézője, mint kinek e kérdés gyakorlatában sok tapasz­talása van, ama nézetét fejti ki, hogy a megalakulás előtt első­sorban a főváros közönyét kell megtörni, mert szerinte mindaddig, míg a fővárosi tejtermelés a jelen viszonyok között marad, a tejcsarnok felállha­­tására kilátás nincsen, s így mindenekelőtt az intra­­villán tej termelése és kereskedése lenne a fővárosi vagy más hatóság szigorú intézkedései által szabá­lyozandó. Reinprecht a tejcsarnok felállításának szük­ségét és az eszme gyakorlatiasságát föltétlenül osztja, de kívánatosnak tartaná, ha az országban minél több tejgazdaság létesülne. Ez alapon oly intézményt vél alkothatni, mely a honi tejtermékeknek a világforga­lomba hozatalát is eszközölhetné. L­ő­w­y Mór a tejcsarnok eszméjét szintén egész­ségesnek és idő­szerűnek tartja, s a maga részéről is több üzletrészszel hozzájárulna annak létesítéséhez, előbb azonban azt a kérdést kívánja tisztázni, vájjon a tejtermelők kötelesek-e egész tehén­létszámukkal belépni, és mily viszonyban álljon az üzlet­részeiken felüli termelésük a szövetkezethez. Az alapszabályok ide vonatkozó részét még módosítandónak véli, és azt indítványozza, hogy külön bizottság küldessék ki, mely a létesítés előkészítését szorgalmazza. B­á­l­i­n­­­f­y Pál szintén hozzá­járul a tejcsarnok felállításának szükségességéhez, szerinte van is elég tejgazdaság, mely már­is kielégítő sikerrel dolgozik ; fő dolog volna a főváros környékbeli gazdáit tehené­szetek felállítására ösztönözni, s véleménye szerint a kiküldendő bizottságnak még a nagy fogyasztókat (kávésok, vendéglősök stb.) is bevonnia kellene a szö­vetkezetbe. Andrássy Aladár gróf üzleti szempontból tesz kérdést aziránt, vájjon a belépő szövetkezeti ta­gok a tehén állományukban az individuumokat vál­­toztatandják-e, mert ebben a téli és nyári évad ter­melésének jövedelmezőségét véli sejteni. Dr. K­r­e­s­z Géza fővárosi orvos hygienicus szempontból szólva a kérdéshez, szintén a bizottság kiküldetését pártolja, mely a közegészségügyi igé­nyeket is tanulmányozná. Gróf Dessewffy Aurél elnök constatálván, hogy a felszólalók az eszmét helyesnek s kívánatos­nak tartják, az értekezletet megállapodottnak látja abban, hogy a bizottság kiküldessék és gróf An­drássy Aladár, Bálintfy Béla, Egán Ede, Koppély Géza, Reusz Henrik , Dregele Jakab, Karsay Al­bert, Kégl György, Dedinszky Kálmán, dr. Kresz Géza, Tormay Béla és Ordódy Lajos urakat kéri fel a bizottság tárgyalásaiban való részvételre. Egyúttal előleges nyilatkozatot kér a jelen volt termelőktől, hogy a szövetkezetbe az alapszabályok kellő kidolgozása feltartásával­­ belépni hajlandók és a fővárosban létesítendő központi tejcsarnok elő­munkálataihoz hozzájárulni készek. Ezen nyilatkoza­tot tényleg aláírták a következő termelők: Andrássy Aladár gróf, Lónyay Gábor, Pillitz Dániel, Ingetl Tannert, Gergelyi Kálmán, Kégl György, Farkas Károly, Beniczky Gábor, Baumgarten Leó, Koppély Géza, dr. Dobó Menyhért, Kotzó Pál, Krick Aladár, Biller Gusztáv, Mannlicher Róbert, Dregele Jakab, Vértessy Lajos, Bálintfy Pál, Reusz Henrik, Rain­precht Antal és Löwy Mór. Az értekezlet eredménye biztos kilátást nyújt arra, hogy a főváros tejszükségletének ellátása tekin­tetében, főleg közegészségügyi szempontból, oly életbe vágó mozgalomnak sikere lesz, és a tervbe vett fővá­rosi központi tejcsarnok létre­jön. A főváros közön­ségének figyelmét a gazdasági egyesület ezen kezde­ményezése bizonyára nem kerülendő el, és érdeklődé­sének mérvétől is fog függni, hogy ez intézmény az első kezdet nehézségeit sikerrel legyőzze. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. A Gazdakörből. A vízjogi törvényjavaslat felőli véleményadás végett egyesült bizottságok f. hó 5-dikén gróf Káro­lyi Sándor elnöklete alatt ülést tartván, részt vettek: Dessewffy Aurél gróf,dr. Darányi Ignácz, dr. Csillagh Gyula, Kvassay Jenő, Dékány Mihály, Bujanovics Sándor, Keszlerffy Já­nos, M­á­d­a­y Izidor. A jegyzői teendőkre dr. Peregriny János kéretvén fel, tárgyalás alá vétetett a 4-ik kérdés, vagyis: »Megfelel-e az 1840: X. t. ez. 1. §-ának azon intézkedése, mely szerint a vizeknek természetes le­folyását akadályozni tilos, a megváltozott viszonyok­nak ? Ha nem: a) nem kellene-e azt oly módon kielé­gíteni, hogy a töltések közé vett vagy lefolyás nélküli egyéb területeken a belvizek logalisálhatók le­gyenek? b) meghagyassék-e továbbra is az 1874: XI. t. sz. 3. §-ának azon intézkedése, hogy a fogaso­lás és szántás által képzett barázdákon való vizlebo­­csátás és viz mentén a partok emelése, ha ez által a folyammeder szélessége nem változik, nem képeznek tiltott müvet ? c) helyes-e azon elv, hogy a felső bir­tokos tartozik birtokán oly berendezéseket eszközöl­ni és fentartani, hogy a természetes lefolyás szolgal­ma a legkevésbbé terhes módon nehezedjék?« Kvassay Jenő: Visszapillantást vetve eddigi vízműveleteinkre azt találja, hogy azok főleg a víz­lefolyás akadályozásában állottak halastavak, mal­mok és egyéb mozgató erő czéljából. A malmok a gőz­gépek alkalmazása előtt roppant jövedelmet szolgál­tattak, s az e miatt elárasztott területek mezőgazda­­sági haszna alig jött tekintetbe. Úgy a régibb törvény­hozás, mint az 1840. X. törvényczikk csakis a vizek szabad folyásának megakadályozása ellen küzd. Mikor e tekintetben az állapotok megváltoztak s az elposványosodott területeket hasznosítani kezdették, egy másik baj állott elő s a gyors és nagyobb leeresz­tések által nagy kiterjedésű szántóföldek és rétek jutottak viz alá. Ennek behatása alatt hozatott az 1874: XI. törvényczikk 2. §-a, mely szerint a vizek lefolyását gyorsítani vagy növelni tilos. E két állapo­tot nem szabad egymástól elkülöníteni, mert egyik a másikkal szerves és logikai összefüggésben áll és e tekintetben legjobbnak tartja az olasz polgári tör­vénykönyv 536. §-át, mely szerint az alább fekvő tel­kek kötelesek elfogadni azon vizet, a­mely magasabb­ról folyik,­természetesen a­nélkül, hogy emberi munka avatkozott volna belé. Az alsóbb telek birtokosa semmi módon nem akadályozhatja meg e lefolyást A felső telek birtokosa nem tehet semmit, a mi az alsóbb telek szolgalmát súlyosbítaná. Csak­is historikus szempontoknak hódol, mi­kor I­ör az 1840. X. törvényezikk 1. §-át megtar­tani véli, kiegészítve az 1874. XI. törvényezikk 2. §-val, a mely szerint »a vizek lefolyását elősegíteni vagy nagyobbitani hasonlag tilos.« A kérdés a) pontjára vonatkozólag felhozza, hogy töltésezett folyónál az 1840: X. tcz. 1. §-ának megtartása igen sok esetben financiális és technikai absurdumra vezet. Ha szorosan vézetik a szakasz, mely szerint a viz természetes lefolyását akadályozni nem szabad, nem lett volna megengedhe­tő a mai töltések emelése. E bajon akart segíteni az 1871: 39. tcz. 22. §-a, mely az ármentesi­­tési érdekeltségre bizonyos kötelezettségeket ró. és a kormány ezen szakasz keresztülvitelét sordírozná: igen sok esetben nemcsak a mentesített terület, hanem az is, a­melyről a víz levezettetik, együtt véve nem ér annyit, mint a­mennyi költséggel a munkálat keresz­tül­vitele jár. Hollandiából és Olaszországból vett példákkal illustrálja, hogy a belvizek rendezése csakis a fokozatos raktározás útján lehetséges. E tekintet­ben a követ­kező indítványt terjeszti elő? »II. Töltések közé vett folyóknál az ármentesítő érdekeltség gondoskodni tartozik, hogy a töltések mö­gött elterülő vizek számára oly lefolyás biztosíttas­­sék, mint a­milyen a szabályozás előtt volt. Ha azon­ban ez nem eszközölhető, akkor a magasabb helyről lefutó eső- és hévizeknek, nemkülönben a töltések mentén fakadó és szivárgó vizeknek az ártérbe való leeresztése mindaddig elzárható, míg a töltések közé vett folyó vízszínének apadásával a lefolyás ismét sza­baddá válik. Azonban a leeresztést ekkor is csak a hatóságilag megállapított sorrendben szabad végezni.« Egyéb területeket illetőleg pedig, ha ily rend­szeres levezetés nem jöhetne létre, a következő elv ki­mondását ajánlja: »III. Oly esetekben, midőn valamely laposan összegyülemlő víznek onnan természetes lefolyása nincs , felsőbb vizeknek oda való természetes lefolyá­sa is elzárható hatósági engedély mellett.« A kérdés b) pontját illetőleg felhozza, hogy ki­vált hegyes vidékeken a barázdákon való vizlebocsá­­tás által nagy károkat lehet okozni, a miért is: »IV. az 1874. XI. t.-cz. 3. §-ának erre vonatkozó intézke­dése a törvényből kihagyandó azzal az indokolással, hogy oly barázdák húzása, melyek által másoknak kár nem okoztatik, úgy sem képezheti panasz tárgyát és mindig lehet a barázdák vizét kereszt­árkokkal úgy felfogni, hogy az alsó birtokosoknak kárt ne tegyen.« Hogy az olasz törvény 536. §-a intézkedéseinek is elég­tétessék, a kérdés c) pontjára a következőt kellene válaszolni: »Oly területeken, hol a természe­tes lefolyás művelés következtében megváltozott: a felső birtokos tartozik birtokán oly berendezéseket eszközölni és fentartani, hogy a természetes lefolyás szolgalma az alsó telekre a legkevésbbé terhes módon nehezedjék.« Ez utóbbi intézkedést főleg a vízmosások kö­vetkeztében előálló bajokkal indokolja. Dr. Darányi Ignácz azt kívánja kimondani, hogy ha egy és ugyanazon területen ármentesítésről s belvíz- szabályozásról van szó, az árvíz-mentesítő társulatok legyenek kötelesek a belvíz- szabályozást intézni. Részéről a kívülről beömlő vadvizeket a tu­­lajdonképeni belvizektől, a szivárgó és fakadó vizek­től megkülönböztetni s mind a kettőt külön elbánás alá vonni akarja. Kvassay Jenő arra nézve, hogy a belviz-leveze­­tést és az ármentesítést egy és ugyanazon társulat oldja meg, megjegyzi, hogy e kettő, még pedig gaz­dasági szempontból, egymástól teljesen elkülönítve kezelendő. Keszlerffy János kiemeli, hogy ha nem lennének töltések, belvizek sem volnának. Pártolja Darányi azon indítványát, hogy ott, a­hol az ármentesített te­rületen belvízről van szó, ennek rendezését az ármen­tesítő társulat végezze. A financiális és a technikai nehézségek elodázására vonatkozó orvosszereket ré­széről üdvözli, de egyedül azokra támaszkodni nem merne. A legnagyobb biztosítékot abban látná, ha azon elv mondatnék ki, melyet a tiszavölgyi központi bizottság kimondott, t. i. hogy a belvizek levezetése az érdekeltek szabad akaratától tétessék függővé, mert csak az érdekeltek képesek azt megítélni, hogy rájuk nézve mi hasznos? Dr. Csillagh Gyula nem járulhat azon elv ki­mondásához, hogy a felsőbb telek birtokosa az alsó telek javára szolgáló oly berendezések felállítását a s fentartására köteleztessék, a­melyek által a termé­szetes lefolyás szolgalma az alsó telekre a legkevésbé terhes módon nehezedjék. A felső telek birtokosának kötelezettsége pusztán nemreg lehet; nem szabad megváltoztatnia a természetes lefolyást, de positív szolgáltatásra, műveletre az alsó telek érdekében semmi esetre sem szorítható. A természetadta hely­zetet köteles csak fentartani s ezt igen tisztán fejezte ki a római jog, mondván: ne superior aliter aquam mittet, quam fluere natura sulet. A­mit tehát a ter­mészet elmulasztott, annak eszközlésére a felső telek birtokosa semmi esetre sem szorítható. Ily esetekben tehát, midőn a vízfolyás az alsó telekre kártékonyan nehezedik: »a felső birtokos csak szolgalomra vagyis annak megengedésére, tűrésére kötelezhető, hogy a szükséges berendezések az ő birtokán hatósági jóvá­hagyás s esetleg kisajátítás alapján létesíttessenek, melyekhez a haszonarány szerint ő is hozzájáruljon.­ Csak egy esetben, ha tudniillik ő nyitott ki oly for­rást, melynek vizét már nem lehetne visszatartani, le­hetne őt pozitív munkálatokra kötelezni. Ámde ez kivételes eset. Kvassay ugyan megszorítólag ma­gyarázta a törvényjavaslatban átalában kimondott el­vet, de szóló ebben sem nyugodhatik meg és azt hi­szi, hogy ha az elv ily alkalmazásban is törvényesit­­tetnek, az alaptalan igények és jogi zavarok forrá­sává válnék s ezért annak mellőzését ajánlja. Dékány Mihály a c) pontot mellőzné, mert tör­vényeink értelmében ha valaki birtokán berendezé­seket csinál, ezeket úgy tartozik foganatosítani, hogy felölök másra kár ne háramoljon. Keszlerffy János ezzel szemben azt kívánná kimondani, hogy minden berendezés, a­mely a felsőbb birtokon változást idéz elő , az alsó birtokos meghallgatásával vihető csak keresztül. Nláday Izidor nézete azonban az, hogy ha a belső birtokos bebizonyíthatólag megváltoztatta a víz eredeti lefolyását, tartozik gondoskodni, illetőleg tűr­ni, hogy az alsó védje magát. Végre hosszas vita után, amelyben Károlyi Sán­dor gr., Dessewffy Aurél gr., Kvassay Jenő, Dékány Mihály és Keszlerffy János vett részt, elnök hatá­rozatképen kimondja, hogy az 1840: X. tcz. 1. §-a a megváltozott viszonyoknak nem felel meg s hogy az 1840: X. tcz. 1. §-a kiegészítendő az 1874: XI. tcz. 21. §-ának azon intézkedésével, mely szerint a vizek le­folyását elősegíteni vagy nagyobbitani tilos. A kérdés a) pontjára vonatkozólag elfogadta­tott Kvassay Jenőnek II. és III. alatti indítványa. A szakképzettség vidéki pénzintézeteinknél. A fenti czím alatt jelent meg e lapok folyó évi január 5-iki számában egy közlemény, mely minden jó intenziója mellett is könnyen rossz eredményt szülhet. Oly intézmény fölött tör pálctát a czikkíró úr, mely in­tézmény úgyszólván a nép vérébe ment át. Bár nem tartozunk azok közé, kik a régi jó időkből reánk maradt institutiókat erőnek­ erejével fentartani akarják, még­sem tartozhatunk azok közé sem, kik minden szín alatt modernizálni akarják azt is, mi apáinkról jó maradt ránk. A­ki ismeri a vidéki pénzintézetek kezelési mód­szerét, annak tudni kell, hogy annak elvégzéséhez nem szükséges akadémikusnak lenni, nem kell ahhoz egyéb megfelelő műveltségnél, jó adag buzgóságnál és ha­tártalan becsületességnél. Ez pedig pénzintézeteink vezetőinél nagyobbrészt megtalálható. Tisztában kell lennünk azzal, hogy mit köve­telünk mi a vidéki pénzintézetek túlnyomó részének — a takarékpénztárak, népbankok stb. — igazgatói­tól vagy tágabb értelemben intézőitől. Tudjuk, hogy ezen intézetek túlnyomó része a legegyszerűbb fotel­­műveletek eszközlésére alapíttatott. Helyesen jegyzi meg a czikkező úr, »hogy vidéki intézeteink egész tu­dománya betétek elfogadásában és a pénznekiváltóra való kiadásában áll« — helyesen, mert ez a ténynek megfelel. De kár volt a czikkező urnak nem kutatni azt, hogy ezen »egész tudomány« nem felel-e meg megbízóik — a részvényesek — intenzióinak ? Kérdés, hogy nem vétkeznek-e az alapszabályok pontozata el­len, ha ténykedésük keretébe belevonnának oly üzérke­déseket is, mint az új iparágak létesítése, vidéki vas­utak építése stb. ? A pénzintézetek, magánvállalatok és mint olyanok meghatározzák maguk között a ha­táskört, melyen belül működnek és ezen hatáskört túl­lépni az igazgatónak nem szabad. Más kérdés azután a pénzintézetek működésének nagyobb bázisra való fektetése, ezt azonban nem az igazgatók szakképzett­ségének fokozása, hanem az alapszabályoknak megvál­toztatása idézheti elő. Míg ez nem történik, a pénzin­tézetek vezetéséhez nem szükséges egyéb qualificatió, mint a­mit már fentebb felsoroltunk: megfelelő műveltség, buzgóság, gy­ak­orlo­ttság és mindenekfelett becsületesség. A pénzügyi válságot megelőző években szám­talan »bankintézet« létezett a vidéken sokat ígérő czí­­mek alatt, és ezen intézetek élén ott láttunk egy a fő­városból vagy pláne Bécsből leszármazott finánczkapa­­c­itást, kinek bizonyára nem hiányzott a szükséges »qualificatioja« sem. A válság bekövetkeztével, ez in­tézetek nagyobb része feloszlott, az említett fináncz­­genik pedig eloszoltak a szélrózsa minden iránya felé. Tehát ilyen is volt már a vidéken.—Ezzel azonban nem akarjuk azt mondani, hogy életre való eszmék vidéki pénzintézeteinknél talajra ne találjanak. Ellenkező­leg ! Legyenek a vidék nevezetesebb városaiban olyan pénzintézetek i­s, melyek ténykedésük keretébe be­levonják a czikkíró úr által felemlített műveleteket is, de ne akarjuk all­erálni régi pénzintézeteink tiszta kezelését, mely ha szakképzettséget nélkülöz is, de vagyonbiztonság és becsületesség tekintetében mindig megállotta helyét. Nem utolsó dolog különben az sem, hogy pénzintézeteink igazgatói ál­lomása tiszteletbeli állás, mely több bajjal mint jöve­delemmel jár, ez a kis intézetek vagyoni fejlődésére nem kis befolyást gyakorol. Más kérdés azután a könyvvezető képessége. Teljesen osztozunk a czikkíró úr abbeli nézetében, hogy ezen állomást szakképzett egyénnel kell betöl­teni. Ha más okból nem, már azért is, hogy ne épen a pénzintézetek legyenek a problematikus existen­­tiák menedékhelyei, a komaság fészke. A könyvveze­téshez okvetlen szükséges a theoretikai előismeret és a gyakorlat, s ha ezt pénzintézeteink szem elől té­vesztik, csak saját magukat károsítják. KÖNIG HERMANN: A b) pontra nézve kimondatott, hogy az 1874: XI. t.-cz. 3. §-ának a barázdákon való vizlebocsátásra vonatkozó intézkedése az új törvényből azon indoko­lással hagyandó ki, hogy oly barázdák húzása, a­me­lyek által másnak kár nem okoztatik, úgy sem ké­pezheti panasz tárgyát s hogy mindig lehet a baráz­dák vizét keresztárkokkal úgy felfogni, hogy az alsó birtokosnak kárt ne tegyen. A kérdés c) pontjára az egyesült bizottságok »n­e­m«-mel felelnek. Ezzel az ülés véget ért. KÖZLEMÉNYEK: Az iparos hitelügy szervezése tárgyában az or­szágos iparegyesület igazgatóságának legutóbbi ülése, a főbb szakosztályokra való tekintettel, külön bizott­ságot alakított, mely tegnap gróf Zichy Jenő el­nöklete alatt tartotta első ülését. Ez ülésen minde­nekelőtt megállapították az iparosok személyes hite­lének kifejlődése elé jelenleg gördülő akadályokat és ezek alapján elhatároztatott egy ily hitelszövetkezet létesítése, mely az iparosok igényeinek kielégítésére képesítve legyen, s mely e czélra a kormány közvetí­tésével, vagy a nemzeti bank, vagy valamely nagyobb hazai pénzintézet részéről nagyobb támogatásban ré­szesülne. A kérdés tárgyalásában részt vettek: M­a­t­­lekovics Sándor államtitkár, Mudrony Soma igazgató, Hegedűs Sándor orsz. képviselő, dr. H­e­r­i­c­h Károly min. osztálytanácsos, Faik Zsig­­mond, Thék Endre, Rakovszky Aladár és U­n­g­á­r Ignácz, míg végre a tanácskozás eredmé­nyének összegezésével, s illetve az elfogadott alapel­vek összefoglalásával Mudrony Soma igazgató bízatott meg, ki e memorandumot a bizottság minden tagjának megküldi s a bizottság fe­bő közepe felé ü össze újból az alapelvek mikénti végrehajtása felett határozni. Az esztergom-naszályi másodrangu pálya terve­zete. A budapest-ujszőnyi vasút kiépítéséről szóló törvény megalkotásával a törvényhozás a dunamenti irányt, sőt a tanulmányozott kia-esztergomi szárny­vonal kiépítését is elejtvén, erőteljes locális mozgalom indult meg Esztergom megye érdekeltjei körében e vasúti összeköttetésnek magánerővel való létesítésé­re. Egyelőre arról van csak szó, hogy az érdekeltség egy új összekötő vonalat szándékszik tanulmányoz­tatok mely az osztrák-magyar államvasut Párkány állomásából kiindulva, egy a Dunán építendő hídon keresztül Tass, Tokod, Nyerges-Újfalu, Lábatlan, Piszke, Süttő, Neszmély, Almás községek határán keresztül Naszályig vezettetnék, s itt a budapest-uj­szőnyi vonalba ágaznék be. E vonal tanulmányozta­­tása czéljából az érdekeltek előmunkálati engedély­ért a m. kir. közmunka és közlekedési minisztérium­hoz fordultak. A zsolna-határszéli vonal előmunkálati enge­délye. Midőn a magyar kormány az osztrák állam­­vasútnak a bruck-szőnyi vonalért vág­völgyi vonalát cserébe átengedte, egyúttal megadta az építési enge­­délyt a társulatnak a vágvölgyi vonal folytatólagos vonalának, a trencsén-zsolnai vonalnak kiépítésére, átengedvén a társulatnak azon előmunkálatokat is, melyeket a kormány közegei e szakaszon kidolgoztak. Az osztrák-magyar vasúttársulat e vonal engedélyé­nek és előmunkálatainak birtokában most már az iránt tesz lépéseket, hogy Zsolnáig kiépítendő új vo­nala a magyar határszélig folytattassék, és Saybusch állomásnál a gácsországi transversalis vasúttal össze­köttessék. E végből előmunkálati engedélyt kért és nyert egy a kassa-oderbergi vasút csáczai vonalából kiindulva a magyar-gácsországi vasutig — Saybusch irányában — vezetendő vonalra. Mint értesülünk az osztrák cs. kir. kormányban meg van a hajlam arra, hogy saját területén a mondott irányban a magyar határszélig vezető vonalat államköltségen építse ki, mely esetben az észak-magyarországi vasúthálózat a csácza-saybuschi vonalban egy újabb — és már ré­gebben tervezett — összeköttetést nyerne észak felé a külföldi vasutakkal. Az osztrák államvaspálya-társulat 1882. évi be­vételeiről a »K. V. Z.« a következőket írja: »A be-­­vételek 37.719,480 frtot tettek az előző 1881. évi 34.219,332 írttal szemben. A lefolyt üzletév az osz­trák állam vaspálya-társulat legfényesebbjeinek egyike volt. A Magyarországon oly kitűnőnek bizonyult ara­tás tudvalevőleg nagy befolyással volt a társulati be­vételek ily tekintélyes emelkedésére. A forgalom je­lentékeny növekedése folytán azonban természetesen a kiadások is szaporodtak, 1881-ben 13.862,235 írtra rúgtak, s 1882-re legalább is 14.5 millió forintra te­­hetők, úgy hogy 23.2 millió forintnyi üzletfölösleg vár­ható. A tiszta nyereség valószínűleg 4.900.000 forint esz. Miután azonban az igazgató tanács intenziói a tartalékalap javadalmazása tekintetében ismeretlenek a fizetendő osztalék mérvét sem lehet megbecsülni- Annyi azonban kétségtelen, hogy az osztalék a leg­magasabbak egyike lesz, melyet az államvaspálya-tár­­sulat valaha fizetett.­ Nyári vasúti menetrend-értekezlet. Folyó hó 11-én fog Prágában az 1883-ik évi nyári menetterv megállapítására hivatott nemzetközi értekezlet meg­tartatni. Értesülésünk szerint már több vasútigazga­­tóság részéről lettek ez alkalomból javaslatok beje­lentve, melyek a nemzetközi személyforgalom fejlődé­sére nagy jelentőségűek, s egyúttal a benső forgalom emelésére is előnyös befolyással lesznek. így a többi közt Karlsbad és Németország nyugati részei közt új futárvonat-összeköttetés létesítése szándékoltatok, az állami vasútüzlet igazgatósága pedig Budweis és Linz között csatlakozással Ischl és Salzburg felé új vona­tok rendszeresítését tervezi. Ezzel kapcsolatban Karls­bad és Marienbad közt is czéloztatik csatlakozásokkal Eger és Budweis felé a vonatok szaporítása. E kevés példához még felemlíthető, hogy több német vasút, a Gotthard-vaspálya s mások részéről is fognak az ér­tekezleten új vonatösszeköttetések helyreállítását c­élzó indítványok létezni. Kender-kiállítást rendez az országos magyar gazdasági egyesület köztelki helyiségeiben azokból a kender-mintákból, melyeket Bakay Nándor az egész országból gyűjtött össze s melyek a trieszti kiállításon általános feltűnést keltettek. Bakay e szép minta-gyűjteményt az egyesületnek ajándékozta, mely azt múzeumában fogja elhelyezni. A gyűjtemény és a hozzá való szekrények a napokban érkeztek meg s azokat most állítják fel és rendezik. A kiállítás még e héten nyilik meg s a rendes napokon (vasárnap, hétfő, csütörtök) megtekinthető lesz. A budapesti közúti vaspálya társulatnak, 1882. deczember hóban, 555159 szállított személy után, 61.348­61 bevétele volt, többlet az előző év hason­la­vához képest (55.993-70 frt) 5354.91 frt. Az 1882. évi összes bevétel 919.518 86 frt tesz, többlet az előző évnek bevételével szemben (896.314-55 frt) 23.204­ 71 forint. Első cs. k. szab. dunagőzhajózási társaság. Ki­mutatás a deczember 20-tól deczember 26-ig terjedő hét bevételéről: 1882. évi 128.724 frt 47 kr,az 1881. évi 82.973 frt 80 kr, ehhez a bevételek a hajózás kezdetétől deczember 19-ig az 1882. 15.574,771 frt 85 kr, az 1881. évi 14.381,713 frt 26 kr. Összesen az 1882. évi 15.703,496 frt 32 kr, az 1881. évi 14.464,687 frt 6 kr. Kőbányai sertésüzlet. A sertéskereskedelmi csarnok jelentése. — Január 8. A forgalom czekély, a vevők tartózkodók, az irány­zat szilárd. — Magyar urasági öreg nehéz 60 — 61, fiatal nehéz 62—63, közép 61­a — 62, könnyű 60—61. — Szedett nehéz 59 — 60, közép 58 — 59, könnyű 56—57. — Romá­niai bakonyi nehéz 60—62’/, átmeneti, közép 68 — 59 át­meneti, könnyű 56—57 átmeneti, eredeti nehéz-----át­meneti, könnyű 54—55 átmeneti. — Szerbiai neh­z 59'/a — 60 átmeneti, közép 58—59 átmeneti, könnyű 56—57 átmeneti, 2 éves hízó a vasútról mázsáivá 53—56. Hízó 1 éves élősúlyban 4*/a levonással 50—56, 2 éves 53—56 — Az árak hizlalt sertéseknél páronkint 45 ki. és 4*/o levonással kilo­­grammonkint értendők. Romániai és szerbiai sertéseknél, me­lyek mint átmenetiek adattak el, a vevőnek páronkint 8 arany forint vám fejében, megtéríttetik. Budapesti áru- és értéktőzsde. Január 8. Gabonaüzlet. (Délutáni tőzsde.) A dél­után folyamán kötés nem jött létre. Értéktőzsde. (E­sti tőzsde.) A délutáni üz­let ismét igen csekély volt és az elgyengülés jeleit kezdé mutatni, azonban a zárlatkor ismét szilárd volt. Jegyzéseink a következők: Magyar 4 százalékos aranyjáradék 85.70 —85.75. Magyar 5 százalékos papirjáradék 85.10 —85.05. - - Osztrák hitelintézet 286.30—285.50— 286.50—286.25. — Magyar hitelbank 276.25. — Magyar leszámítoló bankrészvények 91.25. Osztrák államvasuti részvények 332.75, igen csendes. A k­orai zárlatkor az árak a követ­kezők : Uj aranyjárad. 85.75. papírjáradék 85.10. — Osztrák hitelrészvény 285.90. — Magyar hitelrész­­vény 276. Leszámítoló 90.75. — Osztrák m.államvasuti I részvények 333.—­ Kassa-oderbergi 144.75.

Next