Nemzet, 1883. március (2. évfolyam, 59-88. szám)
1883-03-19 / 77. szám
Szerkesztőség : Barátok tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bementetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátok-tere, Athenaeum-épület) küldendők. REGGELI KIADÁS Kiadó-hivatal : Barátok-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .. .............................................. 2 frt. 3 hónapra .. ., ........................................... 6 » f1 hónapra ................................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ......................... 1 » II. évi folyam. Budapest, 1883. hétfő, márczius 19. 77. szám. Táviratok. Bécs, márcz. 18. Ő felsége ma a hizómarhakiállitást látogatta meg; Taaffe és Balkenhayn miniszterek fogadták. Az uralkodó, ki közel másfél óráig időzött a kiállítás helyiségeiben, majdnem minden egyes kiállítóhoz intézett néhány szót. Távozásakor megelégedését fejezte ki a kiállítási bizottságnak. Bécs, márcz. 18. A hernalsi templomban ma isteni tisztelet alatt vak tűzi lárma következtében veszélyes tolongás keletkezett. Végre azonban sikerült a tömeget megnyugtatni. Baleset nem történt. Bécs, márcz. 18. A városi kerületekben és külvárosokban tegnap este sociális forradalmi irányú röpiratok szórattak szét. Egy tetten ért asztalossegéd elfogatott. Szt.-Pétervár, márcz. 18. (Eredeti távirat.) A koronázás napja véglegesen május 27-re van kitűzve. Az ünnepélyességekben részt veendő csapatok már parancsot kaptak, hogy Moszkvába induljanak, ahol június 2-ig fognak tartózkodni. (N. Fr. Pr.) Páris, márcz. 18. (E r e d e ti távirat.) Parnell — mint a »Temps« jelenti — ma Párisba érkezett. (N. fr. Pr.) Páris, márcz. 18. (Eredeti távirat.) Ma délután 4 óráig semmi utczai tüntetés sem fordult elő. Az idő szép és enyhe, a boulevardokon ezernyi ember jár-kel. A Marsmezőn szintén teljes nyugalom honol, a kiváncsiak, megszívelték a lapok figyelmeztetéseit és nem mutatkoztak. Mindenütt csak az illető városrész polgárait lehetett látni, ünnepiesen öltözve sétálni e roppant nagyságú téren. A rendőrség nem volt nagyobb számmal képviselve, mint rendesen, a közel fekvő laktanyákban azonban készen állott a katonaság. A commune mai évfordulóját ma zárt helyiségekben tartott számos gyűlésben ünnepükt. E gyűlések legfontosabbika az, amelyet a franczia munkás-egylet nemzeti bizottsága hívott egybe. E gyűlésen 3000 munkás jelent meg, de azért a nyugalom egy perezre sem lett megzavarva. A főszónokok Joffrin községi tanácsnok és Labousquiére hírlapíró voltak s ezek kinyilatkoztatták, hogy a munkáspárt, amely semmi összeköttetésben nem áll az anarchistákkal, semmiféle utczai zavargásban részt nem vett eddig, és a jövőben sem vesz. A munkáspárt, ámbár kétségtelenül a leghatalmasabb tényező a munkásmozgalomban, jelenleg még a szervezkedés stádiumában áll és mihelyt a nemzet legjobb erőit egyesítette magában, következőleg fog nyilatkozni a társadalommal szemben. Mi barátai vagyunk a társadalmi békének, de azt követeljük, hogy ti is mondjatok le szabadalmaitokról, ha e kérésünket megtagadjátok, akkor erőszakhoz folyamodunk. (N. Fr. Pr.) Páris, márcz. 18. Délutáni 1/24 óráig teljes nyugalom volt Párisban, mint a vidéken. Páris lakossága közül a gyönyörű idő következtében sokan vidékre rándultak. Katonai erő sehol sem rendeltetett ki. Még a Pere la Chaise temetőben is, hol számos communard fekszik eltemetve, teljes nyugalom van. Csak Saint- Etienneben mutatkozott tüntető tömeg, de a rendőrség minden ellentállás nélkül szétoszlatta. Roubaixban is tüntetés volt s ott nyolcz egyén elfogatott. Páris, márcz. 18. A délután folyamán jelentéktelen események voltak. Egy részeg asszonyt, ki azt kiáltozta, hogy »Éljen az anarchia!« elfogták. Három részeg ember az utczai suhanczok gúnyja közben kiáltozta, hogy »éljen márczius 18-ika!« A katonai iskola előtt egy csoport kiváncsi gyűlt össze, de a rendőrség felszólítására szétoszlottak. Egy nyilvános gyűlésben Joffrin, városi tanácsos, dicsbeszédet tartott a commune fölött, és felszólította a munkásokat, hogy óvakodjanak a tüntetésektől, de a socialista propagandát tovább is folytassák. Ezen kívül még több nyilvános gyűlés is volt, melyek valamennyien rendzavarás nélkül folytak le. Bukarest, márcz. 18. A király és királyné ma Olaszországba utaztak; a miniszterek, számos senátor és képviselő egész a határig kisérték. A pályaudvarban a diplomatiai testület, az előkelő világ számos tagja és nagy néptömeg gyűlt össze, hogy a királyi pártól búcsút vegyen. A választási bizottságok királyi rendelettel hivattak össze, hogy a kamarák választási rendjét revideálják. Üléseik május 2-án kezdődnek és ugyane hó 12-én végződnek. London, márcz. 18. Tegnap Windsorban nőruhába öltözött két férfi tőrökkel megtámadta lady Florence Dike-t. A lady sérületlen maradt. Hadikfalva, márczius 17. (Eredeti táv irat.) A csángó-bizottság küldöttei hg. Odescalchi Arthur vezérlete alatt ma d. u. 2 órakor érkeztek Bukovinába, Hadikfalvára, a legnagyobb magyar faluba, honnan egyenesen Andrásfalvára siettek, a mozgalom székhelyére, hogy rövid pihenés után munkához fogjanak s bejárják az összes magyar falvakat. A megérkezés Hadikfalvára egész csöndben történt, mert a bizottság minden fogadtatást mellőzni akart. Radautz, márczius 18. (Saját tudósítónktól.) A bukovinai küldöttség három órakor érkezett Hadikfalvára. Daczára, hogy a küldöttség nem tudatta érkezését, a herczeg Odescalchi nevére érkezett táviratból rögtön sejtve az örvendetes valót, a magyar falvak küldöttségei és andrásfalvi legényekből alakult negyventagú lovas bandérium várta, a küldöttség Hadikfalváról Andrásfalvára ment, hol az egész falu talpon állt, diadalivet formálva és mozsár, pisztolydurrogással fogadva a kedves vendégeket. A református templomban harangoztak, Tomka lelkész üdvözlő beszédet tartott, hg. Odescalchi válaszolt, mig az elérzékenyült nép kényezve hallgatta. A lelkesedés leírhatatlan. Székesfehérvár, márcz. 18. (Eredeti távirat.) A helybeli ügyvédi kamara közgyűlése, a Neumann véleménye és Szüts Sándor elnök indítványa alapján, érdekes beható vita után, túlnyomó többséggel az esküdszéki intézmény behozatala ellen nyilatkozott. A képviselőházban ma délután 5 órakor bizalmas jellegű értekezlet tartatott a középtanodai törvényjavaslat tárgyában. Az értekezleten — mint azt O. É.” írja — a képviselőház valamennyi pártja képviselve volt; a kormány részéről Tisza Kálmán miniszterenök és Trefort közoktatási miniszter,a képviselők közül következők voltak jelen : Somssich Pál (elnök), Apponyi Albert gr., Ernuszt Kelemen, Horváth Lajos, Latinovics Gábor, Szontágh Pál, Bánffy Béla gr., Bubics Zsigmond, Zsi- A NEMZET TÁRCZÁJA. Márczius 18. Párisi tárczalevél. (A képzőművészek napja. — Magyar festők a Salonban. — Diákok forradalma. — A communárdok napja.) márcz. 15. A képzőművészekre —s elsősorban a festőkre, mert ez idő szerint övék az általános figyelem és dicsőség — ma nagy nap virradt. Ma délig voltak az idei Salonra szánt művek benyújtandók s e határidőig, mint mondják, a képzápor még sűrűbb vala az iparpalota tájékán, mint az a hideg eső, mely midőn e sorokat irom, hull alá Párisra. Kellemesebb, s a valódi művészet vetéseire nézve termékenyítőbb lesz-e amaz, mint ez; majd elválik. Annyi már most is bizonyos, hogy sok a megjelent, holnapután s a következő napokon fog eldőlni, mennyi lesz a választott. Sokan mintegy hatezerre teszik a ma déli határidőig beküldött festmények számát, ami, ha exact, annyit jelent, hogy a jury legalább háromezer festőt, vagy legalább olyat, aki erősen meg van győződve, hogy »anchegli e pittore,« fog elégületlenné tenni. S tán anarchistává, mert a festők politizálni is szeretnek. Mivel azonban Párisban tömérdek az, amit festményekben produkálnak (egy Pozsonyt vagy Váradot be lehetne népesíteni a Párisban élő festőkkel!) nem is lehet másként. Az iparpalotának is vannak határai s a Salon az utóbbi években máris oly kifejlődést nyert, hogy — félő! — mármár a saját zsírjába, illetőleg festvényeinek — olajába fullad. A festők manapság nagyon a felszínen vannak — amit egyébiránt én távolról sem irigylek tőlük! — s ennek következtében kivált Páris kedvező talaján, annyira elszaporodtak, hogy a Salon minden igénynek s mindenki igényeinek nem is felelhet meg. Ezért az utóbbi években kezdetét is vette a decentralisatió: létrejöttek a szűkebb társulatok s maholnap már úgy lesz, hogy »nulla dies sine linea« , nem fog elmúlni nap képzőművészeti kiállítás megnyitása nélkül. Hiszen már az itt élő festők nemzetiség szerint is szövetkezhetnek s akkor is elég erősek, hogy Párisban kiállítást rendezhessenek. így láttuk a múlt évben az orosz festők kiállítását, mely bizony sem minőségre, sem mennyiségre nem maradt el egy bécsi, vagy müncheni általános kiállítástól. Ily körülmények közt természetesen a Salon juryjének erős rostára van szüksége, s ez a rosta az idén derekasan is fog működni! Itt élő magyar festőművészeinknek azonban e tekintetben nincs aggodalomra okuk: ők egytől-egyig azon a fokon állnak, hogy bátran előre mondhatják: ezt meg ezt a képemet a Salonban fogom kiállítani. Minthogy huszonnégy órával a záros határidő előtt, ellátogattam itt élő festőművészeinkhez. Két atelierben a »letzte Hand« működött; a harmadikban (Ebnerében) bölcs resignatiót láttam. (Alább majd megmondom: miért ?) Mészöly, a Münchenben oly nagy tiszteletben s szeretetben részesült, de azért a hosszú német száműzetés után itt megtelepedni szándékozó Mészöly, két festményt küld a Salonba. A kettő közül az egyik, a nagyobbik, az értékesebbik, természetesen balatoni tájkép. »Természetesen,« mondom, mert Mészöly hivatott művésze a Balatonnak s költői motívumokban gazdag környékének. Régen volt, kilencz éve múlt, (de azért még mindig igaz!), hogy Münchenen átutazva, Mészöly első (t. i. rám nézve első) balatoni tájképét láttam s az első látásra legott megragadta s lekötötte figyelmemet az a jótevő, meleget árasztó, napsugaras költészet, melyez igazán és tisztán érző művész derült képeiről lesugárzik. Nála a magyar tárgy nem csak keret, nem csak ürügy; nála a tárgy magyarsága a ez él, melyhez mindig eljuttatja magyar bélyeggel ellátott temperamentuma s gyermekkori benyomások alatt álló költői lelkülete. A salon számára tegnap befejezett balatoni tájképen is látható ez a közvetlen, hazafias költészet. Nincs egy vonás sem e szép festményen, mely keresett volna; mesterkéletlen, természetes rajta mindenkép azért költői is, mert a természet a maga igazságában a legköltőiebb, csak meg kell találni, amelyből szemlélendő, a helyes nézőpontot. Mészöly festménye, mint mondom, balatoni tájképet ábrázol, a somogyi oldalról, a háttérben Badacsonynyal és a tihanyi bérczekkel. A kép előterét s egyúttal központját egy kiöntés képezi, mely előtt látható a festmény három személyből álló, igénytelen, de azért igaz költészetű idyllje: — egy somogyi kis leány vizet merni jött a magyar tenger kiöltött nyelvéhez, a kiöntéshez, — de ép ebben a pillanatban érkezett oda egy (mint ahogy a székelyek mondják) »ifjú legényke« szamár fogata s a természet »hamisítatlan gyermekei« közt társalgás fejlődik ki, a minek tárgyát most még bizonyára a falu világraszóló eseményei képezik, néhány évvel később azonban hihetőleg a saját szivük ügye-baja fogja képezni. E két alak előtt áll egy ökölnyi kis leányka, ki libáit hessegeti el a víztől, de félfüllel — nemének eredendő kíváncsiságánál fogva — hallgatni látszik, amit a »nagyok« beszélnek. Ez életet sugárzó alakok mögött füzes terül el, melyet kissé sötétnek találtam, bár igazat adok abban a művésznek, hogy az előtér — kivált a salon bőséges világításában — így jobban domborodik ki. E füzestől jobbra, a kiöntés s a tó közt levő földnyelven, tehenek bámulnak abba a szép perspektívába, melyet Mészöly oly igazán ellesett, hogy majdnem azt a paradoxont merném koczkáztatni, hogy — kitalált. Mészöly balatoni tájképe kétségkívül méltó elismerésben fog részesülni a »Champ Elysées«-n. De másik, kisebb képe is bizonyára magára fogja vonni a Salon látogatóinak figyelmét. Ez egy baromfiudvart ábrázol, s kivált a műértők fogják sokra tartani. Mészöly mostanság kiváló szeretettel festi az anyányi csirkéket s ez apró jószágokat oly finom ecsettel »kezeli«, hogy ideérkezése után alig csomagolta ki málháját, egy itteni műárus, ki ekkor látta őt is, csirkéit is először, »séance tenante« megfosztá őt egész baromfi-készletétől. Ez revanche: most aztán festett a Salon számára egész baromfiudvart, melyen jobbról a háttérben kis falusi ház fehérre meszelt hátsó vége látszik, az előtérben meg a bölcsen lépkedő tyúk, fiastól. Csinosan festett kép s kétségkívül nem maradok magamra méltatásában. Brukk Lajos atelierjében még nagyobb sürgést, még nagyobb igyekvést találtam. Brukk annyira el van halmozva megbízásokkal, hogy Salon képeivel jócskán elmaradt, bár el nem késett, s a tizenkettedik órában érezhette a »proximus archeticalegon« égető voltát. De azért mégis megérkezett a kellő időre, mint ahogy hihetőleg meg fognak érkezni ahová indultak, azok az alakok is, melyek »Elutazás« czímű festményén sürögnek valamelyik magyarországi vasút pályaudvarában. A háttérben, a kép baloldalán látható a megindításra váró vonat, az előtérben meg, a jobb oldalon, ugyancsak igyekszik a pénztárhoz az elutazni készülő társaság: úgy látszik, már nekik is csak annyi idejök van, mint amennyi ideje az utolsó perezben a művésznek való festménye befejezéséhez. Középen az előtérben érzékeny búcsúzó jelenet van: az »apjuk« elutazik, tán messzire, mert nagyon komolyra fogják a dolgot. Ez a festmény központja s legsikerültebb része. Általában nagyon sikerült képe ez is Brukknak, bár úgy vélem, hogy kissé népes s a sok alakhoz képest kevés benne a mozgás, illetőleg az élet közvetlensége. A magyar bélyeg sem oly erős e képen, mint Brukk régibb festményein, de azért ez is nem közönséges számot fog tenni a Salonban s művész hazánkfia carriferejében. Nekem azonban jobban tetszik — s nemde: de gustibus non est disputandum ? — Brukk másik, szintén a Salon számára szánt festménye, a »Libatolvaj «. Igénytelen tárgy — egy vásott gyerek nyakánál fogja szárnyai csapkodásával tiltakozó zsákmányát — de oly szépen, oly közvetetlen élethűséggel, oly költői humorral van festve, hogy figyelmünket felkeltve, sympathiánkat is megtartja. Ebner Lajos első nagy képét küldi ezúttal a Salonba, de egy részét — idő rövidsége miatt, mert Ebner is a keresett festők közé tartozik — befejezetlenül kellett hagynia. (S ez az a »bölcs resignatio,« melyre fönebb czéloztam.) A siker azonban így is teljes lesz. Korcsmár jelenetet ábrázol e kiválóan sikerült festmény, mely minden izében magyar. A katonának bevált legények még egy utolsót, még egy nagyot mulatnak ; a kép baloldalán járják — »három czigány hegedül« — a csárdást: »szűk nekem e ház, kirúgom az oldalát.« Ez a része a képnek befejezetlen s ennek a befejezettségére annál inkább kiváncsiak lehetünk, amennyiben a festmény befejezett baloldalát látva: »l‘ appétit ve n en mangeant.« Ez az utóbbi csoportozat oly valódi életet ábrázoló, annyira beszél, annyira él rajta minden, hogy emlékező tehetségemben kerestem — bár hasztalanul — azt az Arany-, vagy Petőfi -féle verset, mely Ebnert inspirálta. — Mint mondom : Ebnernek ez az első nagyobb, merészebb alkotása, mely ime teljesen sikerült is! A művésznek, mint a költőnek is, merésznek kell lennie! Munkácsy, kit egészen elfoglal már nagyon előrehaladt Krisztus képe, nem állít ki a Salonban. Itt élő magyar festőink közül még Tölgyesi és Karlovszky állítanak ki, ez utóbbi saját arczképét, az előbbi egy alföldi tájképet. Mivel azonban e két festményt még nem volt alkalmam látni, a Salon megnyitásakor fogok írni róluk .. . Átmenet ezek utána a diákok forradalmához nem igen kínálkozik ugyan, de aki manapság Párisból forradalmi mozgalmakról akar írni, annak az átmenetet nem is kell keresnie, annyira tele van a — különben nedves — levegő gyúlékony anyagokkal. Még a tanulók is föllázadtak: a »Louis le Grand« történeti nevezetességű lycée tanulói. Néhány társuk résztát tett a tűzre, ellenségeskedve a »maitre répetiteur«-rel (a franczia Université e sajnálatraméltó páriájával) s az intézet igazgatója ezért a kizárást mondotta ki rájuk. Mikor azonban a határozatot végre akarták hajtani, az egész intézet föllázadt. Egy franczia lycée lázadása pedig komolyabb dolog, mint a mi iskoláink, különben nagyon szórványosan előforduló, »tömeges rendetlenkedései.« A franczia lycée-k kaszárnyaszerü épületeiben 800—1000 tanuló van összepréselve s mikor ezek szövetkeznek a felsőbbség ellen, az igazgatóságnak rendőri hatalomhoz kell folyamodnia. Így történt most is, a »Louis le Grand«-ban, hol egy szakasz rendőr verte le a lázadókat, miután a zavargó diákok összetörték a hálós ebédlőtermek bútorait, mintegy 20,000 frank kárt téve. Végre is az igazgatóság mintegy hetvenöt tanulót zárt ki »universitairement« , az ország összes lycéeiből. Ez kétségkívül szomorú dolog, mert a kizártak közt vannak a felső osztályok legjobb tanulói, kiket a czéltól, melytől most egész életökre elestek, csak néhány hó választott el; szomorú, de természetes következménye a napóleoni kaszárnyarendszernek, mely vagy lázadókat, vagy határozott jellem és akarat nélkül való s ingadozó polgárokat nevel, ami Jules Simon állítása szerint, a franczia nemzet történelmében is visszatükröződik. De oly fontos kérdést érintek meg ezzel, melyet hevenyében egy tárcza szögletében tárgyalni lehetetlen. Máskorra hagyva hát e kérdésnek bővebb fejtegetését, csak annyit akarok itt megemlíteni, hogy magyar iskoláztatásügyünk szerencséjének tartom, hogy az internátust, vagy (mint az állami intézetekben) egyáltalán nem, vagy (mint sok felekezeti intézetek) csak kis mértékben ismeri. A diákok forradalma után, befejezésül s röviden, a »nagyok« forradalmáról kívánok még annyit megemlíteni, hogy vasárnap délután 11, órára a communárdok, a Salle Rivoliban, ahol múlt vasárnap Guyot városi tanácsos fejét beverték, nagy népgyülést hirdetnek. Hallani fogjuk — fél frank belépti dij mellett— Michel Lujzát s a commune volt tagjai közül néhányat. Nagyobb baj tán nem fog esnie fatális évfordulón Páris városában! ÚJVÁRT BÉLA, Minszky Mihály, Ivánka Imre, Lukács László, Kovács Albert, Baross Gábor, Jónás Ödön, Berzeviczy Albert, Hefy Ignácz, Barcsay Ödön, Horánszky Nándor, Prónay Dezső b., Pulszky Ágost, Szilágyi Dezső, Lukács Béla, Győry Elek, Hegedűs László. Az értekezletről, amelynek czélja a részletes tárgyalás megrövidítése s illetőleg a vélemények túlságos szétágazásának meggátlása, — bizalmas jellegénél fogva részletek nem közölhetők. Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletén elsősorban fölvétetvén, Prónay József államtitkár és Prileszky Tádé fölszólalása után elfogadtatott az élethossziglan kinevezett és alkalmazást nem nyert megyei közbiztonsági közegek végkielégítéséről szóló törvényjavaslat. Ezután az állami biztosítást igénybevevő csekély jövedelmezőségű vasutakról szóló törvényjavaslat tárgyaltatott. Hegedűs Sándor előadó tüzetesen indokolván a törvényjavaslatot, az Kemény Gábor b. közlekedési miniszter, továbbá Éles Henrik, Prileszky Tádé, Busbach Péter és Móricz Pál felszólalásaik után úgy általánosságban mint részleteiben elfogadtatott. —ál közlekedési miniszterrel az értekezleten Záhorszky Kálmán, közlekedési miniszteri tanácsos is jelen volt. Végül Szathmáry Miklós Hegedűs Sándor előadót névnapja alkalmából üdvözölte az értekezlet éljenzései közben, mire Vizsonyi elnök boldog ünnepet kívánva, az értekezletet berekeszté. (O. É.) Román Miron érsek és metropolita a következő körlevelet intézte az erdélyi főegyházmegye összes esperesi hivatalaihoz. A középiskolai új törvényjavaslat alkalmából az erdélyrészi román népesség különböző központjain viscenirozott zajos népgyűlések oly lendületet vettek és oly politikai jelleget öltöttek már, hogy azok a román nép létérdekeire nézve csak károsak lehetnek. Tízszeresen károsak lehetnek azok, ha — mint már történt — vezetői oly elméleteken nyargalnak, melyek az érzületet, melynek neve hazafiság, és a fennálló közjogi alapintézmények iránti tiszteletet kizárják. De legérezhetőbb kárára lehetnek az ily gyülésezések különösen nemzeti egyházunk érdekeinek, ha papságunk oda állítja magát a máris sikamlós térre tolt gyűlések élére, és ha értelmiségünk részéről tüntetően sarkaltatik a nép oly irányba, mely a lojalitás határain túl megy. Lelkem mélyében elszomorodva az utóbbi napok tapasztalatai felett, és nem csekély zavarba esve azon akadályok miatt, melyeket az ily minden tapintatot nélkülöző zajos gyülésezések épen akkor gördítenek előmbe, midőn főtisztelendő püspöktársaimmal egyetértőleg, jól felfogott nemzeti-egyházi érdekeink legális védelmére kellene fellépnem; e mellett látva azon hallatlan visszásságot, hogy egy bizonyos esetben efféle gyűlés, mely semmi egyházi jelleggel nem bír, ép a legszentebb helyen, tudniillik a templomban tartatott meg, és ekkér politikai vitatások profán színhelyévé változtatott át ama szentély, mely mindeddig a román nép keresztényi erényeit megóvta; elszomorodva mondom mindezek láttára,és tekintve mostani nehéz helyzetünket,nem különben számolva a felelősséggel,melylyel Istennek,lelkiismeretemnek és uralkodónknak tartozom, — azon alapintézmények megóvása czéljából, melyeken mostani egyházi életünk és annak jövő üdvös fejlődése fektetve van, indíttatva érzem magamat jelen körlevelem által valamennyi esperesi hivatalt és ezek utján a főpásztorságom alatt álló főegyházmegye összes papságát szorosan oda utasítani, hogy szigorú felelősség terhe alatt tartózkodjanak minden kezdeményezés és részvételtől oly zajos népgyűlések érdekében, milyenek Kolozsváron, Brassóban, Nagy-Szebenben, Déván és Tordán legközelebb megtartattak, a melyeknek nyilatkozványai, az említett törvényjavaslat által okozott közös fájdal m I D É K. " Ar. Maróth, márczius 16. (Megyei közgyűlés. Árvapénztári zavarok.)Barsmegye törvényhatósága márcz. 15-én tartotta rendes tavaszi közgyűlését, melyre a bizottsági tagok nagy számmal jelentek meg, miután köztudomású volt, hogy a m. kir. belügyminisztériumnak 1683/883. sz. a. kelt, a megye közönségéhez intézett leirata kerül tárgyalás alá, melyben az árvaszéknél s az árvapénztár kezelésénél kiderült mulasztások s szabálytalanságok miatt erélyes hangon tartott utasításában a vizsgálat azonnali alapos megejtésére hívja fel a bizottságot. Mielőtt ezen, a törvényhatóság közönségét már hónapok óta élénken foglalkoztató ügy tárgyalás alá került, a megye derék főispánja Majláth a gyűlést megnyitó beszédében párhuzamot vont azon teendők közt, melyek most s az ezelőtti időkben a megye főcselekvési körét képezték és azon eredményre jutott, hogy az állami közigazgatás közvetítése annyira nehezedik a törvényhatóság vállaira, hogy e mellett egyéb hatásköre majdnem elenyészik. Meleg szavakban emlékezett meg 1848. márczius 15-ről, mint azon napról, melyen a szabadságérzet sugárfénye villanyozta fel hazánkat s azon reménynek ad kifejezést, hogy ezen életnedvként valónkat átható szabadságérzet s édes hazánk iránti szeretet keblünkből soha kiveszni nem fog. A napirenden levő folyó ügyek elsejét a kistapolcsányi járás szolgabirája Schön Ferencznek elhalálozása folytán megürült szolgabirói állás betöltése képezte, melyre Rajczy Rezső volt kir. járásbirósági végrehajtó lett egyhangúlag megválasztva. A több bejelentés közül, kiemelendő különösen azon kitüntetés , mely Körmöcz sz. kir. bányaváros polgármesterét s az ottani tűzoltó egylet elnökét Chabada urat érte, azon hősies tettéért, melyet tavaly egy aknaégés alkalmával tanusított. Több tűzoltó társa élén behatolt a lángokban levő akna egyik részébe s élete veszélyeztetésével nagy mennyiségű lőpor s dynamit készletet távolított el onnét s ez által megmentette e város egy részét a végpusztulástól. Ezen époly vakmerő mint hősies tette elismeréséül ő felsége által a koronás arany keresztrenddel lett kitüntetve. Be lett mutatva azon igen díszesen kiállított felirat, melylyel Kossuth Lajos 80. éves születésnapja alkalmából a törvényhatósági bizottság múlt közgyűlésén hozott határozata alapján a megye üdvözli. Ezek után tárgyalás alá vétetett a magyar kir. belügyminiszternek fent jelzett leirata. A tényállás kiderítése szempontjából a főjegyző következőket terjesztette elő: Ifj. Markó János árvaszéki iktató ellen, többrendű mulasztások miatt fegyelmi vizsgálat indíttatott s az illető 50 forint pénzbírságra ítéltetett. Ezen határozat ellen nevezett felebbezéssel élt a közigazgatási bizottsághoz, mely felebbezésben az árvaszék több tagját, nevezetesen annak elnökét sikkasztás, hűtlen kezelés és több egyenként felsorolt mulasztással vádolta. Ezen vádak alapján a közig. bizottság kebeléből Rudnyánszky Titus alispán elnöklete alatt egy 3 tagú küldöttséget bízott meg az árvaszék terhére rovott vádak megvizsgálásával. Ez tisztének megfelelvén, azon jelentést tette, hogy 112 tételben 55000 frt értéket képviselő oly kötvényeket találtak, melyek telekkönyvileg biztosítva nincsenek, a megvizsgált iratcsomókból legalább az ki nem tűnik, s hogy az árvaszék elnöke az árvapénztár tartalékalapjából, az előírt törvényes út mellőzésével, önkénytesen s ennélfogva szabálytalanul 2036 frtot utalványozott ki jutalmak czimén. Ezen jelentés tudomásul vétetvén s ifj. Markó János fegyelmi ügye, az elsőfokulag hozott határozat jóváhagyásával felülbiráltatván, az öszszes iratok, a bizottság jelentésével együtt, további intézkedés végett a belügyminisztériumhoz küldettek fel. A bizottság jelentése, mely a nehezményezett tételekre nézve igen átalánosan van tartva, mely vádat senki ellen se emel s oly határozott adatokat — az illetéktelenül az árpénztárból kiutalványozott jutalomdíjak kivételével — ki nem tüntetett, melyből határozottan egyesek ellen a mulasztások s rendetlen kezelés tényét megállapítani lehetne, a minisztériumban komoly aggodalmakra szolgáltatott okot az egész árvaszéki ügykezeléssel szemben, annál inkább, mert épen azon időben merültek fel egyes megyéknél visszaélések. Ezen körülmények, melyek véletlenül összejátszottak, szolgáltattak aztán okot a következő miniszteri leiratra: 1683. sz. — M. kir. belügyminisztérium. Barsmegye közönségének Ar.-Maróthon. Ifj. Markó János, állásától felfüggesztett árvaszéki iktató, fegyelmi ügyéből folyólag szükségesnek találta a megyei közigazgatási bizottság vizsgálat tárgyává tenni azon vádakat, melyek a nevezett iktató felebbezésében az árvaszék elnöke s egyes tagjaira nézve előterjesztettek. A vizsgálat eszközlését azonban, Markó János fegyelmi ügyében, a közbevetett felebbezés folytán, hozzám terjesztette fel. Ezen fegyelmi ügyből megütközéssel jöttem tudomására annak, hogy a megyei árvaszék ügykörében a vétkes mulasztások egész halmazattá növekedhettek. A vétkes mulasztások lánczolatából s köteles felügyelet s ellenőrzés hiányából következtethetem, hogy a felügyelet és ellenőrzés hiánya általában az árvaszéki ügymenet a kezelés minden ágában káros következményeket okozhat s e részben méltán aggályom kelhetett, s ennélfogva a Markó János felebbezésében előterjesztett vádak folytán eszközlendő vizsgálatot az árvaszék ügykezelésének minden ágazatára s a megyei gyámpénztár kezelésére is kiterjeszteni rendelem. Az előzőleg eszközölt vizsgálat s az erre vonatkozó iratok, az ifjú Markó János fegyelmi ügyére vonatkozókkal együttesen hozzám fel lettek terjesztve, ezekből azonban nemcsak arról győződtem meg megütközéssel, hogy az árvaszéki ügykezelés, megyei gyámpénztárkezelés iránti aggályaim alaposak, hanem a jegyzőkönyv lapjaiból egyszersmind oly elszomorító képe tárult elém annak a jellemezhetlen rendetlenségnek, melynek folytán évek során át — a felügyelet és ellenőrzés teljes hiányánál fogva — a mulasztásoknak egymásra halmozott határa előállott. Az ügykezelés minden ágazatában a mulasztások láncolata, a törvény, ügyrendi szabályrendelet teljes mellőzésének szomorú következései tapasztaltattak e vizsgálat során, s ezenfelül a gyámpénztári tartalékalap törvénytelen utalványozásokkal eszközlött kifizetések által megcsonkítottnak bizonyult. Ifjabb Markó János fegyelmi ügyét nem bíráltam felül, ezt függőben tartandónak találtam mindaddig, míg az árvaszék ügykörében tapasztaltaknál fogva, az árvaszéki testület többi vétkes tagjai ellen folyamatba teendő fegyelmi ügy lejáratva s a megyei közigazgatási bizottság fegyelmi választmányának határozatával ellátva, felülvizsgálat végett elém terjesztve leend. Ennélfogva a megyei közigazgatási bizottságot minkön túl oly politikai elméletekbe mennek át, melyek a részakarók által felhasználva, nyomatékos tanúságot szolgáltathatnak ahhoz, hogy államellenességgel vádoltathassunk. Különösen őrizkedjék gondosan papságunk és egyházközségeink szine-java, nehogy ily politikai gyűléseknek templomainkban vagy felekezeti iskoláink épületeiben helyet adjanak; ellenben azon legyenek, hogy adandó esetekben a népet lelkileg megnyugtassák,annyival is inkább, mert én más alkalommal is úgy szóval, mint írásban biztosítottam papságunkat és népünket, és tényekkel is úgy hiszem eléggé világosan megmutattam, hogy felsőbb egyházhatóságaink, mint a legilletékesebbek, soha szem elől nem tévesztik el abbeli kötelességüket, hogy egész erélylyel, de egyszersmindeszélyességel is egyházi autonómiánk és művelődési érdekeink védelmére keljenek, valahányszor azok ellen bárhonnan is támadás intéztetik. Nagyszeben, márczius 3 (15), 1883. Román Miron s. k., érsek és metropolita.