Nemzet, 1883. október (2. évfolyam, 269-299. szám)

1883-10-18 / 286. szám

Szerkesztőség : Barátok­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. trém­entiűtlen levelet csak ismert kéztől fogadunk Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK u­gy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok-tere, Athenaeum-épület) küldendők. II. évi folyam, Kiadó-hivatal,­ Barátok-tere, Athenaeum-épület, földszint, Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .................................................. 2 frt. 3 hónapra .................................................. g » 6 hónapra .................................................. 12 > Az esti kiadás postai kü­lönkü­ldéséért felül­fizetés negyedévenként ......................... 1­0 ESTI KIADÁS Budapest, 1883. csütörtök, október 18. 286. szám. Budapest, október 18.­ ­ Míg Mukhtár pasa berlini és bécsi útját egyrészről messzemenő szövetségkötési missióval hozzák összeköttetésbe, másrészről minden politikai czélját tagadják és a kitű­nő hadvezért csakis rendjelek átvivőjének akar­ják tekinteni. Az igazság valószínűleg itt is a két véglet közt van. Annyi bizonyos, hogy Mukhtár pasa szívesen elmondja mindenki­nek, aki hallani akarja, hogy rendkívül ki van elégítve azon fogadtatás által, melyet úgy Berlinben, mint Bécsben talált, de diplo­­matiai missióját és eredményeit, ha ily missió­val egyáltalán bírna is, alig fogja a kiváncsi levelezők előtt kizárni. Bármint álljon a do­log, annyit mindenesetre föl lehet tételezni, hogy a szultán bizalmi emberének bécsi tar­tózkodása is hozzá fog járulni a monarchiánk és a porta közt fennálló barátságos viszony megerősítéséhez. Mukhtar pasának bő al­kalma nyílik arról meggyőződni, hogy a monarchia politikai köreiben mindenütt a legjobb indulat uralkodik Törökország iránt. Táviratok. BOCS, okt. 18. A király ma reggel meg­érkezett. Bukarest, okt. 18. A román király Kál­­noky gr. külügyminisztert, Kállay Béni közös pénzügyminisztert és Hatzfeld gr. né­met államminisztert a »Románia csillaga« rend nagy keresztjével tüntette ki. London, okt. 18. Az O ’ D­o­n­n­e 11. Carey gyil­kosa ellen indított per, novemberben fog az esküdtszék által tárgyaltatni. London, okt. 18. Tseng marquis a hét folya­mán visszatért Párisba, hol nyolcz napot fog tölteni. Amsterdam, okt. 18. A belgák királya és király­néja az este ide érkeztek s a földiszített pályaudvar­ban a követség tagjai, a főconsul és a polgármester által fogadtattak. A pályaudvarban összegyűlt nagy tömeg lelkesülten üdvözölte a királyi párt. Athén, okt. 18. Két hadihajó, kétszáz sátorral és tetetem­es mennyiségű élelmiszerrel megrakodva, a földrengés színhelyére megy. Athén, okt. 18. Tegnapelőtt óta Chios szigetén heves földrengés dühöngött, mely nagy pusztításokat idézett elő. Páris, okt. 18. A »Temps« megerősíti azon ál­lítást, hogy Tirard pénzügyminiszter a török állam­­adósság igazgatótanácsának Noailles marquis nagy­követ által előterjesztett indítványára válaszolván, fentartotta azon határozatot, melynek értelmében a convertált török államadósság új kötvényeiért a bé­lyegilleték teljes összegben fizetendő. Páris, okt. 18. (E­r­e­d­e­t­i t­á­v i­r­a­t.) A »France« azt jelenti, hogy Moltke tábornagy súlyos beteg és Waldersee gróf hozzá utazott. Róma, okt. 18. (Eredeti távirat.) Decrais franczia nagykövet ma érkezik ide és rögtön Nápolyba indul, hogy értekezzék Mancini külügyminiszterrel a tunisi capitula­­tiók fölött. Belgrád, okt. 18. (Eredeti távira­t.) A radicalis »Samouprava« szerint az 1882—83. évi de­ficit majdnem egy millió arany, vagyis az egész költ­ségvetés harmad része. Berlin, okt. 18. (Eredeti távirat.) A »Nordd. Allg. Zeitung« szerint azt hírlik, hogy Francziaország tiszteletben fogja tar­tani Savoy­a és Svájcz semlegességét az ér­vényben levő nemzetközi szerződések szerint. Az sem bizonyos, hogy a svájczi kormány engedvén a katonai köröknek diplomatiai ac­­tiót indítson. Berlin, okt. 18. (Eredeti távirat.) Con­­servatív körökben is az beszélik, hogy a berlini muni­­cipális választásokban a haladópárt fog győzni. Putt­­kamer miniszter, a­ki tulajdonképpen sürgette a ber­lini képviselő testület föloszlatását, tegnapelőtt eluta­zott több napra. Szeged, okt. 18. A legfelsőbb kitüntetések al­kalmából Szeged város tanácsa tisztelgett P­á­­­f­f­y polgármesternél. Ezúttal László Gyula tanácsnok emlékül átnyújtotta a király ő felsége látogatása ün­nepére veretett arany érem egy példányát, mely igen díszes és művészi kivitelű tokba van foglalva. — Kovács Albertnál, az iskolaszék közszeretetben álló elnökénél, kir. tanácsossá történt kinevezése alkalmá­ból testületileg tisztelgett az iskolaszék, aztán külön a polgári iskola és az összes elemi iskolák taní­tói kara. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma délelőtt 10 órakor Zsigmondy Vilmos elnöklete alatt tar­tott ülésében tárgyalás alá vette a földadó, ház­adó, tőkekamat és járadékadó, valamint az állami jövedelmi pótadó iránti törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. Az ülésen a kormány részéről Tisza Kálmán miniszterelnök és Szapáry Gyula gr. pénzügymi­niszter voltak jelen. Elnök az ülést megnyitván, Hegedűs Sándor előadó megjegyzi, hogy általánosságban elfogadja ugyan a javaslatot, de a jövedelmi pótadó elosztásánál lényeges módosításo­kat óhajt. Nevezetesen túlságosan kimérve látja a föld­öe házadót, — ellenben túlságosan sújtva az ingó tő­két s különösen a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokat. A II. osztályú keresetadónál is a javas­lattal szemben nagyobb könnyítéseket tervez. Mind­ezeket statistikai adatokkal igazolja, s nézeteinek el­fogadása esetén a részletek átdolgozását és módosítá­sát tartja szükségesnek. Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter rész­letesen indokolja a törvényjavaslatot, melynek segé­lyével elérhetni véli azon czélt, hogy az államháztar­tás­ rendes kiadásai és bevételei között az egyensúly helyreállíttassék. A kínálkozó módozatok között a törvényjavaslat azon módot választotta, mely a 3 mil­lió többletet biztosítja, de egyúttal némi arányossá­got hoz az eddigi alapadókba s az­által, hogy a föld­adó alapját 29 millióról 26 millióra szállítja le, ezen földadó kímélését is éri el. Egyébként nem ellenzi, hogy a bizottság az egyes részletekben s az egyes adók felosztásában módosításokat eszközöljön. H­e­­­f­i Ignácz sokkal fotosabbnak tartja a ja­vaslatot, semhogy a felett már most — néhány nap után — dönteni lehessen. Mielőtt érdemileg hozzá­­szólana, kéri a tárgyalás elhalasztását. A tárgyalás további folyamáról reggeli lapunk­ban­­ most csak annyit jegyzünk meg, hogy a pótadó törvényjavaslat tárgyában egy szűkebb bizottság kül­detett ki, mely javaslatot terjeszt a plénum elé. Az albizottság tagjai a következők : Wahrm­ann Mór elnök, továbbá Hegedűs Sándor, R­a­­k­o­v­s­z­k­y István, K­r­á­n­i­t­z Béla. Az albizottság nyomban összeült és tárgyalását megkezdte. Tárgyalásai bizalmasaknak nyilvánít­tattak. Az albizottság jelentését a közelebbi ülésben fogja a plénum elé terjeszteni. Northcote bevégezte izlandi körútját és pedig, mint Londonból írják, a conservativekre nézve fényes sikerrel. Az a lelkesedés, a­melylyel őt Ulster valamennyi osztálya fogadta, azt bizonyítja, hogy e grófság ragaszkodik régi loyális hagyományaihoz a home-rulerek erőlködése daczára, és hogy az izlandi conservativek legjelentékenyebb ellenségei annak a separatista mozgalomnak, amely Parnell és hí­vei ügyességének és az angol radicálisok rosszul lep­lezett rokonszenvének segítségével az utóbbi időben nagy tért hódított Izlandban. Ez ország kétség nélkül legkényesebb pontja A NEMZET TÁRCZÁJA. Október 18. Macbeth. Irta Tommaso Salvinl. *) Hamletról mindjárt áttérek Macbeth jellemé­nek meghatározására, mert nekem úgy látszik, hogy ő épp teljes ellentéte Hamletnek. Az ellentétek, ily magas fokra és ily tökélyre emelve, csak oly egyedül álló szellem termékei lehetnek, amint Shakspere, aki különösen szerette is őket. Ha Hamletet ekképp lehet meghatározni: »A gondolat hatalma a tett fölött«. Macbeth conceptióját így vélem definálhatni: »A tett hatalma a gondolat fölött.« És itt is Shakspere jutta­tott e nézetre, saját szavaiva. Maga mondatja hősé­vel a II. felvonásban: »Nagyon hideg szellőt lehel­nek a szók a tettek melegére; megyek, és meg van téve.« (Words to the heat of deads too cold breath gives. I go and it is done.) A harmadik felvonásban pedig hozzá teszi: »Különös dolgok forrnak fejemben, melyeknek karra van szükségük, melyeket végre kell hajtani, még mi­előtt meg lettek volna hányva!« (Strange things I have in head, that will to hand Which must he acted, ere they may he scann’d ) És végre a negyedik felvonásban azt mondja: »A tovaillanó szándék nem érezik utol, hacsak nem jár vele a tett... És épp most, hogy megkoronázzam gondolataimat tettel, egybe gondolni és tenni kell!« (The flighty purpose never is o’ertook, Unless the deed go with it.... And even now To crown my thoughts with acts, he it thought and done I) Azt hiszem, hogy definitiom több commentárra nem szorul. *) Lásd a »Nemzet« október 12-iki számát. Az október 7-iki »Fanfulla della Dominicai-ból. Machbeth oly korban élt, melyben a vasat az aranynál többre becsülték. Politika, hadtudomány, diplomatiai tárgyalások, a személyes bátorság hatal­ma előtt mind háttérbe szorultak. Vad, állatias, véres kor volt, melynek azonban mégis megvoltak a maga előnyei; ilyenek: az elvállalt kötelesség szigorú telje­sítése, az esküdött hűség szigorú megtartása, a bát­­torság tetteinek igazi bámulása, a tett szolgálatoknak mindig megfelelő jutalmazás; ezek nagy és nemes vonások. Tudatlanság vagy tán rosszul felfogott és rosz­­szul irányzott nevelés gyümölcse volt, hogy az idő­ben Skócia népei szilárdul hittek a jót vagy rosszat jövendölő jelenségekben, és minden természetfölötti­nek látszó tüneményben, mely előttük mutatkozott. Nagyban hozzájárul e babonához ama nomád népek czigány életmódja, valamint a talaj sajátosságai is. Macbeth, a­ki nem volt egyéb erős, bátor, büszke és kaland vágyó katonánál, szintén hitt a jóslásokban. Egy napon, győzedelmes ütközetből térve visz­­sza, boszorkányokkal találkozik, akik hogy di­­csérjék, trónust jósolnak neki. Azelőtt nem habozott sohasem; egyforma lépésben haladt előre, kísérve a szerencsétől, bizonyos lévén affelől, hogy ez folyton új örömöket és új dicsőséget fog neki juttatni. De ez időtől fogva vakmerő harczvágya vakmerő aspirátióvá lesz, és megszokott, folyton előretörő munkássága hirtelen megállapodik. Nem az akadályok állnak út­jában ; egy eszme tartóztatja fel: a gyilkosság esz­méje. Vért ontani a­nélkül, hogy ellentállásra ta­lálna. S ha ezzel minden be volna fejezve, ő már ezt is megtette volna; de neki sok veszteni valója van az esetre, ha nem sikerülne a mű­ rangja, katonai hír­neve, a közbecsülés, melyben részesül, a kitüntetés melylyel csak legutóbb halmozta el királya. De lehetséges-e, hogy olyan vérmérsékletű em­ber, m­int Macbeth, a­ki megszokta mindig szembe szállni a veszélylyel, végképp megálljon ez akadály előtt? ".Teste minden erejénél beleveti magát a »tett«­­be, és űz­ve a legyőzhetetlen nagyravágyástól, végre­hajtja a királygyilkosságot. Ha ahhoz, hogy czélját elérje, bűnös helyett nagy és nemeslelkű cselekede­tekre lett volna szükség: elárasztotta volna velük az országot. De vérre volt szükség, és ő ontott vért, mert ez kellett neki ahhoz, hogy trónra léphessen, és a tró­non magát fentarthassa. Vérontástól vérontáshoz rohanva, az elesettek testeiből emel piedesztált ambi­­tiójának. Bűneit sem lelki furdalás, sem félelem nem követi. Csak mikor Banquonak és Banquo ivadékainak szellemeit látja, beszél félre, de a tünemények maguk­kal ragadják és még inkább edzik tetterejét; a láto­mások exaltálják, de nem ijed meg tőlük ; mégis, csakhogy nyugodalma legyen, jobb szeretne lefeküdni a megölt Duncan mellé, mint hogy álmatlan éjein egyre zavarják áldozatainak szellemei. Nyugalomra gondol, megbánásra nem. Az orvos azt mondja neki, lady Macbeth állapotáról: »Itt a betegnek magának kell magán segítenie.« .. . Therein the patient Must minister to himself. S erre azt mondja Macbeth: Throw physic to the dogs, I’ll none of it. »Dob­d tudományodat a kutyák elé, nekem nem kell!« A­mi azt jelenti, hogy nem akarja megbánni, amit tett. Mit törődik visióival ? Harczol velük és erős lelke legyőzi őket! Mily­­enséges e vérengző nagyravágyás! De valamint Ach­illésnek, úgy neki is megvan sérthető oldala, és ott meg is sebzik. Ki hinne ma erdőben, a­mely mozog, mely egyik helyről a másikra megy ? Ki hinné, hogy éppen csak egy idétlen gyer­mek verhetne le egy colossust ? Machbeth hiszi, ez az ő gyenge oldala, ez a babona, mely erőtlenné és aztán tönkre teszi. De valamint a puszta oroszlánja, mely űzve az éhségtől merészen ugrik át a tüzes ka­rikán, és beleesve a mögötte lévő verembe, melyben emberi ravaszság foglyul akarja ejteni, a fegyveres karaván puskáitól fogadva is küzd, és csodálatra méltó erőlködéssel akarja elkerülni, de hiába, vég­zetét , úgy Macbeth is egyesít hatalmas lelkében bá­torságot és erőt, és harczol a sors ellen; de ez ki­mondta ítéletét, leveri, megsemmisíti, a vas emelte, s az ölte is meg. Ha hasonló jellemmel akarnám párhuzamba állítani Macbethet, VI. Sándor pápa fiát, a híres Cesare Borgiát említeném, a­ki éppen mint Macbeth, szintén nem talált más módot hatalma fentartására méregnél és tőrnél ; de emez aljasságokat, ocsmány­ságokat követett el, melyeket Macbethnek nem lehet imputálni. Skótország trónjának bitorlója vadságában is sokkal fenségesebb. Mikor legelőször olvastam a hatalmas tragé­diát, azt vártam, hogy az alvajárás jelenetét inkább Macbeth maga fogja eljátszani, nem pedig a fele­sége, s nehezen is tudtam belenyugodni az ellenke­zőbe. Különösnek tetszhetik, hogy a mű rám ilyen be­nyomást gyakorolt, de azt hiszem, ez eléggé megindo­kolható. A sonnambulismus jelenete az V. felvonás elején játszódik le; egész ekkorig, midőn az udvar­hölgy és az orvos czéloznak rá, nem is várja senki és észszerűleg nem is várhatja. Lady Macbeth alig hogy elolvasta azt a levelet, melyben férje értesíti ama jós­latról, hogy királylyá lesz, már­is tervet kovácsol e jóslat megvalósítására, és ura visszatértét eszközli ki, csakhogy lelke összes erejével rábírja arra a bűnre. 5 ösztökéli, ő győzi meg, ő bizonyítja be neki a vég­rehajtás könnyűségét, nem hajtja végre maga a tet­tet, de végre akarta hajtani. Duncan vérével szennyezte be kezét, csakhogy megmutassa férjének, mennyire közömbös dolog az a pár piros folt, és végre dőrének mondja és kemény szemrehányásokkal illeti, midőn hallucinálni kezd. Soha a lelkiismereti furdalás vagy a megbánás egy árva szava, soha egy kis felindulás vagy félelem, mely feltételezni engedné, hogy majd elérkezik a magábaszállás napja. S ez az asz­­szony, ki oly elhatározott terveiben, oly szilárd fölté­teleiben, mint dobhatja el egyszerre az állhatatosság köntösét, hogy csökkentse azt a rémes, de nagy be­nyomást, melyet egész pillanatig a hallgatóságra gyakorlott ? Shakspere, a­ki minden alakjában ele­jétől végig olyan szigorúan figyel a jellem követke­zetességére, miért tett éppen lady Macbethnél kivé­telt ? Ő érte, a­ki képes lett volna szopós gyermeké­nek ketté hasítani a koponyáját, csakhogy megtartsa egy esküjét ? A­ki képes elkövetni a legszörnyűbb bűnöket, folyton megőrizve változhatatlan hidegvérű­­ségét ? Hol, mikor van jelezve a c­aracterében beál­lott változásnak még csak valószínűsége is ? A beteg­ség teszi gyöngévé és ingadozóvá ? Tegyük fel ezt, de én mégis óhajtottam volna, hogy ne akarná lemosni a Duncan vérét ujjairól, még álmában sem, és ha tel­jesen megőrizte volna azt a vadságát, melylyel alakja sokkal nagyobbnak látszik. (Azt hiszem, az a jelenet eredetileg Macbeth számára volt írva, és Shakspere csak azután változ­tatta meg valamely színész kedvéért (még akkor szí­nésznők nem voltak) a­ki talán e nélkül nem találta elég hálásnak szerepét. Köszönetet érdemel a jó úr a Macbeth-személyesítők részéről, a­kiknek amúgy is óriási feladat jutott!) És lady Macbethet, a gonoszság e megtestesü­lését, férje mégis szereti és tiszteli! Nem akarta előt­te felfedezni Banquo elrendelt meggyilkoltatását, hogy legalább e részben ártatlan maradjon; épp úgy elhallgatja előtte azt a tervét is, hogy Macduffot is el­teszi láb alól. Lady Macbeth »rosszkor« hal meg: akkor, mi­kor férjének leginkább szüksége volna rá, a­ki cynicus hidegvérűségével bátorságot lehelt szívébe a bűn­re. Nem hiába kiált fel Macbeth, mikor hírül viszik neki neje halálát: »She should have died hereafter!« (»Később kellett volna meghalnia!«)... Menj most, ah­ből, szállj szembe végzeteddel, halj meg fegyverrel kezedben, úgy a­mint éltél volna, ha a szertelen nagy­ravágyás, annyi bűn édes­anyja, nem rontja meg szí­vedet és lelkedet ? Mindenki elátkoz, de mindenki csodál! Tárgyánál, jellemeinél, szenvedélyeinél fogva, melyekben a legmagasabb mérvű tragicum nyilatko­zik, méltán ítélték a Macbeth­­-et Shakspere legkivá­lóbb alkotásának! Izland politikájának és Northcote jó stratégának bi­zonyult, mikor ezen a téren kereste fel ellenfelét. Most már előre lehet látni azt is, hogy minő taktikát fognak követni a conservativek a választási reform tárgyalásában, a legközelebbi ülésszakban. A liberálisok ebben a tekintetben egyenlővé akarják tenni a vidéki választó kerületeket a városokkal, úgy, hogy minden adófizető angol választó lenne. A vi­déki kerületekben most csak az választó , a­kinek legalább 10 font jövedelmet hajtó föld­birtoka van. A kormány javaslata tehát rend­kívül megszaporítaná a választók számát, neve­zetesen a nagy­városok környékén, és a kormány azt reméli, hogy a választók nagy része a liberális tábor­hoz szegődnék. A conservativek nem ellenzik ezt a re­formot, de azt kívánják, hogy egyszersmind a kerüle­teket is újra föl kell osztani. Northcote irlandi utazá­sa azt bizonyítja, hogy e rendszabály elkerülhetetlen, mert a home-rulerek különben többségre jutnak Ir­­lanban, a legközelebbi választások alkalmával. Ulster grófság, a conservativek és az angol souverainitás erős vára Izlandban, 29 képviselőt választ most, a többi három grófság pedig, a­melyeknek kevéssel több lakosuk van, 72 képviselőt. A conservati­vek azt mondhatják tehát, hogy a választó­ke­rületek új beosztását az állam legfontosabb érde­kei követelik. A liberálisok e szerint azon dilem­ma elé állíttatnak, hogy vagy megszaporítják a con­­servativ szavazatok számát, a­melyeknek segítségével talán meg lehet buktatni a minisztériumot, vagy pedig lehetségessé teszik a home-rulerek diadalát, a­kik fenyegetik az állam épségét. Oroszország és Törökország. Konstantinápolyból okt. 13-iki kelettel írják a »P­oli ti ti­s­ch e Correspondenz »-nek:­ N­e­­­i­d­o­v orosz nagykövet, családjával együtt üdülés végett Brusszába költözött. Az ő távol­létében O­n­o­u követségi tanácsos intézi az ügyeket. Ez úgy hangzik, mint egyszerű személyi hír, pedig több, mert megc­áfolja azokat a híreket, a­melyek szerint ismét nagyobb tevékenységet fejt ki Orosz­ország. A szultán mindent elkövet, hogy ne legyen ürügye Oroszországnak a keleten való izgatásra. A napokban kibocsátott t­áde szigorú kötelességévé tet­te a portának, hogy rendezze az orosz alattvalók ma­gán­követeléseit, valamint azt is megparancsolta a szultán, hogy az Oroszországnak járó hadi kárpótlás részleteit pontosan kell fizetni. Ha tetkintetbe vesz­­szük, hogy mily nagy a más alattvalók száma, a­kik­nek követelésük van a portán, de a­kik a diplomás tá­mogatás mellett sem képesek kielégítést nyerni, azt lehet következtetni hogy a porta főképpen arra tö­­ekszik, hogy Oroszországnak ne legyen oka panaszra. Ha mégis igaz volna, hogy Oroszország foly­tatja régi cselszövényeit, nagy titokban folytathatja, mert semmit sem lehet be"'­e észrevenni. A törökök azonban mégis őrködnek. .. porta titkos utasítást adott nem régen az örményországi kormányzóknak, hogy tegyenek jelentést arról, várjon igaz-e, hogy orosz ágensek utaznak tartományukban, méregetnek, összeesküvéseket rendeznek és így tovább. Azt még nem lehet tudni, hogy minő felelet érkezett erre az utasításra. A »Poll. Corr.« tudósítójának magán értesülése szerint Oroszország várakozó állást foglal el Ör­ményországban, mert arra számít, vagy talán tudja, hogy Anglia föl fogja vetni ezt a kérdést és naiv nógatásával ki fogja kaparni Oroszország részére a gesztenyét a tűzből. Az orosz diplomatia különben talán okult az utóbbi időben, hogy az oly merész sze­replés, a minőre Krebel Filis popolban és az orosz tábornokok Szófiában vállalkoztak, Mencsikov tradi­­tióit követve, nem illik a mostani körülményekhez. Nelidov maga a sima eljárás embere. A napok­ban egy előkelő bolgárt fogadott és ezt mondta neki: »Gyermekkoromban volt egy tanítóm, a­ki egyszer azt mondta nekem, hogy egyetlen törekvése az, hogy megérhesse azt a napot, mikor nem lesz reá szüksé­gem. Oroszországnak szintén csak az a kívánsága — mondta tovább Nelidov — hogy idővel fölöslegessé legyen Bulgáriában.« Nem vitatkozom, hogy mennyiben alkalmazko­dik az orosz politika ehhez a szabályhoz, de az bizo­nyos, hogy Nelidov az izgatás látszatát is kerüli és békülékeny, ha csak lehet. A­z tény, hogy a pánszláv áramlat e pillanatban gyöngül. Nem utolsó oka ennek, Konstantinápolyból okt. 13-ki kelettel a következőt írják a »Politische Correspon­­d­e­n­z«-nek: Hasszán Fehmi pasa közmunkaü­gyi miniszter jelentését, melyet Ku­hlmann úrral, a keleti vasutak meghatalmazottjával folytatott hosszadalmas alkudo­zás után készített, Edhem pasa elnöksége mellett, mi­niszteri bizottság tárgyalja most. A közmunkaü­gyi mi­niszter helyzete itt mindenkor kényes volt, de még kényesebb, ha vasúti kérdésről van szó. Itt ugyanis többen vannak, mint bárhol, a­kik gyanúsítják azt a minisztert, a­ki kedvező módon nyilatko­zik valamely iparvállalatról. Hasszán Felmi pa­sa, jó hazafi egyszersmind ritka becsületes ember, megkerülte ezt a szintet, midőn nem mondott véle­ményt arról a kérdésről, vájjon a vasúti társaság múltját is bele kell-e vonni a mostani tárgyalásba, vagy pedig nem. A közmunkaügyi miniszter erre néz­ve utasítást kért a minisztertanácstól. Különben a portára nézve nem kevésbbé nehéz ez a kérdés. A porta ugyanis régóta súlyos vádakkal lépett föl a vasúti társaság ellen, amelyekre a társaság viszont szintén súlyos követelésekkel fe­lelt. E kérdés oly bonyolult, hogy az osztrák kormány választott bíróságot ajánlott annak ide­jében. A porta vonakodott ebbe beleegyezni, a va­súti társaság ellenben folyton azt mondogatta, hogy megbízik a választott bíróság ítéletében. A porta ir­tózik e függő kérdés megoldásától, pedig minden eset­re el kell magát határoznia reá. A török kormányhoz közel álló körök azt állítják, hogy a porta hajlandó lenne fátyolt borítani a múltakra, ha bizonyosan tud­ná, hogy az új vonalak építésére nézve meg tud egyezni a társasággal. Attól fél azonban, hogy vitatott jogairól lemond, azután pedig még­sem lesz haszna belőle.Ez az aggodalom talán alaptalannak látszik, mert H­a­s­­szan Fehmi és Ku­hlmann az új conventio valamennyi pénzügyi föltételeiben megállapodtak egy­mással, és csak egy kérdés vár elintézésre, a­melyet Hasszán Fehmi vetett föl, az tudniillik, hogy a társa­ság mondjon le osztrák jellegéről és mint ottomán társasággal hagyjon magával bánni. Ha ezt elfogadja a társaság, csak a legelőbb említett praelimináris kérdés elintézése marad hátra. Nyilatkozat. A csángó-ügyben, mendemondák alapján, min­den adat fölsorolása nélkül, több hírlapi közlemény jelent volt meg, melyek rendetlenségekről tettek említést. Később a »Pesti Napló« hozott egy czikkecs­­két, mely már visszaélésekről beszélt. Daczára, hogy eme közleményben sem állítta­tott, hogy én követtem volna el a visszaéléseket, ne­hogy a közvélemény azon hitben legyen, mintha az én kormány­biztosi működésem volt volna tisztátalan önmagam iránti kötelességből, f. hó 6-án, pénzügy­­miniszter úr ő excellentiájához, a következő kérvényt nyújtottam be: »Nagyméltóságú pénzügyminiszter úr! Kegyelmes uram! A bukovinai székely magyarok betelepítése kö­rül történt állítólagos visszaélésekről, a legellentéte­sebb és legképtelenebb hírek keringnek a napi sajtóban. A­nélkül, hogy túlbecsüljem ezen kósza híre­ket,­­ de miután a bukovinai magyarok hazatelepí­­tésébe én is befolytam, és ezen cselekményből a fele­lősségnek reám eső részét kész vagyok mindenkor a legtisztább öntudattal elvállalni, a mély tisztelettel kérem Excellentiádat, kegyeskedjék ellenem, illetőleg eljárásom ellen a legszigorúbb vizsgálatot elrendelni hogy igy az igazság kiderülvén, úgy Nagy méltóságod mint a közvélemény előtt tisztán álljon az ügy. Excellentiád bizonyára kegyes lesz ezen tiszte­letteljes kérésemet teljesíteni, mert igazságszeretete nem engedheti meg, hogy bármelyik tisztviselője alap­talanul vádoltassék, vagy bü­ntelenül gyanúsíttassék. A legmélyebb tisztelettel maradtam.« Hogy megkértem magam ellen a vizsgálatot, nem maradt titok. A hírlapok felemlítették s egyik­másik helyeslő szavakkal is kisérte e lépésemet. A hát mögötti, névtelen gyanúsítás, melynek forrására nem lehet jutni, más módon nem volt általam elérhető, csak úgy, ha egy hivatalos vizsgálat­nak alávetem magamat. Megtettem nyugodt lelkiismerettel, mert nem éreztem magamat bűnösnek semmiben. Azóta, hogy hivatott kérvényemet benyújtot­tam, megszűntek a gyanúsító közlemények. A sajtó hallgatott,­­ várta s várja a vizsgálat eredményét, attól téve függővé az ítéletet. A »Függetlenség« azonban nem birt annyira türelemmel, hogy bevárja a vizsgálat lefolyását. Folyó hó 16-iki 285. számában Kozma Sándor főügyész úr ellen egy czikket közöl, melybe személye­met is bevonja, — bevonja oly szavak kíséretében, a melyeket szó nélkül nem hagyhatok. A tényállás az, hogy a »Függetlenség« a csán­gók javára hozzá beküldött adományok egy részét a csángó-egyesületnek mindeddig be nem szolgál­tatta. Említett czikkében a lap igazolni törekszik eme mulasztást. Igazolásához csak annyiban van közöm, amennyi­ben takaróul az én nevemet is felhasználja, azt mond­ván, hogy a pénz beadásának egyik oka az volt, mert én sikkasztással lettem vá­dolva. Nem állítja ugyan, hogy sikkasztottam, csak azt, hogy sikkasztással vádoltattam. Ámde ez állítás, így megírva is ko­holmány és rágalom. Mert engem sikkasztással nem vádolt senki, sem a minisztérium előtt, sem a sajtóban. Mint államtisztviselő s egy nagy ügyforgalom­mal bíró jószágigazgatóság vezetője, hivatalos teen­dőimmel annyira el vagyok foglalva, hogy hírlapi po­lémiákba bocsátkozni nincs időm. De kedvem sincs hozzá különösen azon okból, mert kormánybiztosi működésemről, emlékiratomban, a nyilvánosság előtt beszámoltam, mert a sajtóban felmerült gyanúsítások alaptalanságának kiderítése czéljából vizsgálatot kér­tem magam ellen, tehát megtettem minden lehetőt, a­mit jó hírnevem megóvása érdekében s a fölzaklatott közvélemény megnyugtatására tehettem. E nyilatkozattal sem akarok polémiát foly­tatni. Csupán azt kívántam a »Függetlenség«-nek értésére adni, a­mit már fennebb kijelentettem, hogy azon állítása, mintha én sikkasztással lettem volna vádolva: rágalom. Ez utolsó nyilatkozatom a csángó ügyben. — Ezzel még tartottam magamnak. Többé semminemű támadásra felelni nem fogok. Apellálok a józan közvéleményre s arra ké­rem, hogy a vizsgálat eredményét legyen kegyes bevárni. Ha bűnösnek találtatom, ám akkor sújtson kár­­hoztató ítéletével. Szeged, 1883-ik év október 18-án. NAGY GYÖRGY, a franczia radicálisok föllépése, a­kik annyira com­­promittálják ez országot és kijózanítják a pánszlávok csöndes titkos reményét, a­melyet Oroszország és Francziaország esetleges szövetségéhez kötöttek. A vasúti kérdés Törökországban. h­írek. Október 18. Hivatalos. Kinevezések. A m. kir. igazságügyminiszter a biliéti kir. közjegyzői állomásra Kossa Endre makói köz­jegyzői helyettest nevezte ki. A m. kir. igazságügyminiszter, Nemes József végzett joghallgatót a m. kir. igazságügyminisz­­teriumhoz dijtalan fogalmazó-gyakornokká nevezte ki. A ma­gyar kir. igazságügyminiszter, Leeszl Géza kaposvári kir. tör

Next