Nemzet, 1883. november (2. évfolyam, 300-329/449. szám)
1883-11-25 / 324. (444.) szám
Melléklet aNemzet november 25-ik 444. (324.) számához. A szerzői jog.*m. A javaslat a szerzői jog megsértését bitorlásnak nevezi, de nem helyesen. Ezen kifejezést általában valaminek a jogosulatlan viselésére, illetőleg használására szoktuk alkalmazni, így szólhatunk név- és czimbitorlásról, a főhatalom bitorlásáról, de valamint nem nevezhetjük az elszántást, az elidegenítést stb. bitorlásnak, úgy nem nevezhetjük ilyennek a szerzői jog megsértését sem. A szerzőt illető jog az által sértetik meg, hogy valaki a szerző munkájának a többszörözését jogosulatlanul eszközli, vagyis az által, hogy a szerzőnek a munkáját jogosulatlanul utánnyomatja. A súly tehát erre fektetendő, és mert ez ellen kell a szerzőt megvédeni, minden többszörözést, mely az ő beleegyezése nélkül történik, utánnyomásnak kell stigmatizálni. Továbbá kifejezendő azon eszme is, hogy a jogosulatlan többszörözés, illetőleg utánnyomás tilos, mert különben nincsen értelme a büntetésnek, melyet a javaslat megállapít. Büntetni csak azt lehet, ami tilos. Az utánnyomástól meg kell különböztetni a plágiumot, melyet a közvélemény a tisztességgel ellenkezőnek tekint a nélkül, hogy annak a megbüntetését követelné. Ha pl. valaki ugyanazon eszmét, rendszert, melynek tudományos feldolgozása valamely munkának a tárgyát képezi, a saját munkájába, a forrás megjelölése nélkül átveszi, kétségtelenül plágiumot követ el, anélkül, hogy a törvény tiltó intézkedését ellene alkalmazni lehetne. A javaslatban minden intézkedés hiányzik a kéziratnak az utánnyomás elleni védelmét illetőleg, ami annál feltűnőbb, mert a javaslat a még meg nem jelent munkát a fordítás ellen megvédi. Szerintünk a védelem szüksége a kéziratnál, mely még ki nem adatott, sokkal fontosabb, mint ennek a fordításánál. A szerzői jog megsértésének nem képezheti feltételét az, hogy a munka már többszöröztetett. A szerző joga épp úgy megsértetik a kéziratnak, mint a már megjelent munkának az utánnyomása által. Ennélfogva kimondandó volna, hogy utánnyomásnak tekitendő, a még meg nem jelent kéziratnak, a jogosult beleegyezése nélkül történt többszörözése. Továbbá kimondandó volna, hogy a kézirat vagy a másolat jogszerű birtokosa is, a többszörözést csak a szerző beleegyezésével eszközölheti. A szerzői jog, mint a szellemi tevékenységből eredő többszörözési jogosítvány, nem azonos azon joggal, melyet valaki a kézirat tekintetében szerez. A szerzői jog és a kézirathoz való jog különválva is lehet úgy, hogy az utóbbit eladni, elzálogosítani, örökölni, sőt végrehajtás alá is venni lehet. Ebből azonban nem következik az, mintha a beírt papírhoz való jog a szerzői jogot, különösen pedig a többszörözési jogot is magában foglalná. A beszédek gyűjteményes kiadását tárgyazó tilalom szerintünk nem igazolható, mert ha a törvény az ilyen beszédek többszörözését átalában megengedi, amint azt a dolog természete szerint meg is kell engednie, akkor nincs elfogadható ok arra, hogy ezen beszédek gyűjteménybe foglalva ki ne adassanak. De e mellett hiányos is a kérdéses intézkedés, mert ha beszédeknek egyszerű közzététele megtiltatnék is, nem hiszszük, hogy ezen tilalom alkalmazható lenne akkor is, ha pl. a szerkesztő a gyűjteménybe foglalt egyes beszédeket, azok, történeti vagy egyébkénti jelentőségük kommentálása mellett, hozza a nyilvánosságra. A javaslat szerint az utánnyomás akkor nem büntettetik, ha annak eszközlője ténybeli, vagy jogi menthető tévedésből jóhiszeműleg járt el. Ez szerintünk nem helyes és a tévedés csak akkor szolgálhat mentségül, ha az átalában menthető volt, sőt mi annak a kifejezését, hogy a ténybeli tévedés menthető volt, nagyobb jelentőségűnek tartjuk, mint azt, hogy a jogi tévedés volt menthető. A menthetőségnek tehát, ha az átalában elfogadtatik, úgy a ténybeli, mint a jogi tévedésre kell vonatkoznia. A javaslat a szerzőt megillető jogok érvényesítésére a bizományost is felhatalmazza. A bizományos, amennyiben egyszerűen ilyennek tekintendő, a munkán elő nem fordul és a külvilágra nézve fel nem ismerhető, ezet tehát helyesen nem lehet arra feljogosítani, amire a kiadó mintegy természetszerűen hivatva van. A kérdéses intézkedésben továbbá egy a praesumtio juris és de jure színével biró vélelem van felállítva, mely szerintünk túlmegy a kellő határon. Hogy a művön megnevezett kiadó, a szerző jogutódának tekintetik, szerintünk helyes és természetes; de ezen tény nem követeli azt, hogy az ellenkezőnek az igazolhatása kizárassék, hogy esetleg maga ellen a szerző ellen megdönthetően praejudicium alkottassék. Az utánnyomás befejezettnek tekintendő a javaslat szerint, mihelyt valamely műnek a törvény ellenére többszörözött első példánya elkészült. Daczára ennek, az elévülés kezdési időpontjául nem az első példány elkészülését, hanem a terjesztés megkezdését kellett elfogadni, mert különben annak, aki a többszörözést jogosulatlanul eszközölte vagy eszközöltette, mindössze három esztendeig kellene várnia a végből, hogy a jogosulatlanul többszörözött példányokat büntetlenül terjeszthesse. A jogosulatlanul készült példányok terjesztése miatt támasztható kereset elévülési ideje azzal a nappal kezdődik, melyen a terjesztés utoljára történt. Ezen intézkedésből természetszerűen és szükségképpen az következik, hogy ha az utolsó terjesztés tényétől számítva még három esztendő el nem telt, a kereseti jognak úgy büntető, mint magánjogi része fenmarad, tehát megszűntnek nem tekinthető azon terjesztési cselekvények tekintetében sem, melyek három esztendőnél sokkal régebben történtek. Az elévülési idő tehát nem 3 esztendőre, hanem esetleg határtalan időre terjed. Ha pl. valaki a terjesztést 1880 ban teljesítette, a nélkül, hogy ez iránt az érdekelt fél 1883-ig panaszt emelt volna, a terjesztés elévültnek látszik, de csak látszik ; mert ha a tettesnek eszébe jut 1884-ben a többszörözött mű példányainak esetleges maradékát terjeszteni,és ezt utoljára 1885-ben teszi, az elévülés minden előző cselekvényre nézve 1885-től fog számíttatni. Daczára ezen lehetséges anomáliáknak, mi részünkről nem tudnánk más kezdési időpontot ajánlani és a javaslat intézkedését elfogadjuk, mert minden más intézkedés lehetőleg nem a tettesnek válnék hátrányára. A szellemi tevékenységnek, az irodalmi tevékenységgel sok tekintetben azonos nemét képezi a zeneszerzés. Innét van, hogy az európai törvények s ezekhez csatlakozva a javaslat is, az irodalmi művekre vonatkozó intézkedéseiket nagyban és egészben a zeneművekre is kiterjesztik. És ezt természetesnek kell találnunk, ha ama hasonlatosságot, mely az irodalmi és a zeneművek közt létezik, a kellő figyelemre méltatjuk. Mindakettőnél a gondolat kizárólagos ismerése és a forma, melyben a gondolat fixíroztatott, képezi a jogosultság alapját. A mű létrehozása és értékesítése mindakettőnél ugyanaz , csakhogy a zeneszerzésnél a gondolatok helyébe a hangok, a betűk helyébe pedig a hangjegyek lépnek. A jogi alap, melyre a védelem visszavezetendő és visszavezethető, mind a kettőnél azonos épp úgy, mint azonosak ama korlátozások, melyek közt a védelem a szerzőnek biztosítható. A külső formák, melyekben a compositio kifejezést nyer, épp úgy, mint az irodalmi műveknél különfélék és a szerzői jognak egyaránt tárgyai lehetnek. A zeneműveknél sem tesz különbséget, hogy azok mulatságra, oktatásra, vagy kizárólag művészi czélokra rendeljék , hogy nagyobb vagy kisebb belértékkel bírnak , feltéve, hogy individuális szellemi productumoknak tekinthetők és a zenészeti forgalom tárgyait képezhetik. A zeneműveknél sem tehet különbséget az, hogy a szerző a maga gondolatát közzétette-e már, vagy sem, sőt a pusztán előadott és még le nem írt zenemű épp úgy megvédhető, mint az írónak élő szóval tartott felolvasása. Épp úgy, mint az irodalmi mű, a zenemű is lehet egyéni productio, vagy többeknek együttes szerzeménye , és az érdekelteknek egymásra és harmadik személyekhez való viszonya, a zeneműveknél sem rendezhető más elvek és szabályok szerint, mint amelyek az irodalmi művekre nézve irányadóul szolgálnak. Ugyanez áll a szerzői jog átruházhatóságára, a védelem tartamára, a szerzői jog megsértésére és annak a megszűnésére nézve. Mindezt a javaslat kellően figyelembe vette, midőn az irodalmi termékekre vonatkozó intézkedéseit a zeneművekre is kiterjesztette. Daczára ennek, a javaslat e részbeni intézkedései ellen is vannak érdemleges észrevételeink. A javaslat, egyenlően az irodalmi művekre vonatkozó szabályokkal, meghatározza azon eseteket, melyekben az idegen zenemű felhasználása utánnyomásnak nem tekinthető. E részben mindenekelőtt észrevételünk van a zeneműveknek a gyűjteményekbe felvételét tárgyazó intézkedés ellen. Elismerjük ugyan, hogy a zeneműveknél, a gyűjteményekbe való felvételnek szűkebb körre kell szorítkozni, mint ez az irodalmi műveknél történik; de ha már megengedjük azt, hogy a megjelent zeneművek egyes helyein, sőt a kisebb terjedelmű zeneművek is a gyűjteményekbe fel és átvétessenek, amennyiben ezek kizárólag iskolai czélokra szerkesztvék, akkor nem látjuk be, hogy mért ne lehetne megengedni azt, hogy a fel- és átvétel olyan gyűjteményekbe is érvényesen történhessék, melyek nem kizárólag iskolai, hanem általában oktatási czélokra rendelvék. A mi álláspontunk és a között, melyet a javaslat elfoglal, lényeges különbség van, mert míg szerintünk a megjelent zenemű egyes részei és a kisebb zeneművek olyan gyűjteményekbe is felvétethetnek, melyek magán — házi — oktatásra rendelvék, a javaslat szerint ezen tény utánnyomásnak tekintetnék. Azt, amit a javaslat a szöveg szerzője és a zeneszerző közti viszony tekintetében rendel, a kellő kiegészítés nélkül elfogadhatónak nem tartanak. Szerintünk a szöveg szerzője és a zene szerzője közt keletkező viszony lehető tisztázása, különösen pedig az ezek közt felmerülhető differenciák elkerülése végett, szükséges annak a megállapítása, hogy a szöveg szerzőjének a beleegyezése a szöveg többszörözéséhez, mikor tehető fel a nélkül, hogy ezt külön bizonyítani kellene. Nézetünk szerint ezen eset akkor foroghat fenn, ha a szerző a szöveget a zeneszerzőnek átadta a nélkül, hogy a saját részéről fentartással élt volna. APÁTHY ISTVÁN: Fővárosi ügyek. *) Lásd: a »Nemzet« f. hó 22. (321.) számát. Pauler Tivadar igazságügyminiszter beszéde. A képviselőház nov. 24-iki ülésén. Pauler Tivadar igazságügyminiszter: Messzire haladván az idő előre, nem vettem volna igénybe a t. ház figyelmét, ha a tárgynak fontossága és némely beszédemre tett észrevételek és megjegyzések, azoknak, habár csak rövid illustrálására nem köteleznének. Jeleztem álláspontomat múlt beszédemben, utaltam a történeti fejleményekre és az okokra, amelyek különös óvatosságra intenek. Kiemeltem, hogy a jelen törvényjavaslat által véleményem szerint egy sürgős szükségességi intézkedés létezik, amely semminek sem praejudicál, semminek elejét nem veszi, semminek útját nem állja. Azon észrevételre, amely létetett, hogy én találtam volna fel a nehézséget, hogy magam láttam át csak a viszonyok azon természetét, amelynél fogva az elvileg kimondott javaslatokat nem lehet létesíteni, erre nézve legyen szabad azon megjegyzést tennem, hogy az elv a cselekvés irányát tűzi ki, de törvényhozási működésben a cselekvés idejének, az elvnek alkalmazását a viszonyokhoz idomítani és alkalmazni, minden törvényhozási kezdeményezésnek első feladata. Szabadjon itt egy hasonlattal élni. A sík tengeren a kormányos a delejta, iránytű nélkül nem lehet. Neki, ha czért akar érni, az iránytűt kell követnie. De ha ő csak erre figyel, ha a zátonyokat, szíkeket, hydrographicus viszonyokat tekintetbe nem veszi, akkor iránya helyessége mellett is átalában véve czélt érni nem fog s igen könnyen hajótörést szenved. (Helyeslés.) Így van, t. ház, a törvényhozás működésével is. A régibb és újabb történetnek számos adatát hozhatnám fel, ahol ez elvileg talán helyeseknek ismert intézkedések, éppen ezen igazság félreértésse miatt ezért egyáltalán nem értek. Ha példára akarunk utalni, itt van intenzióira nézve bizonyosan a legtisztább szándékkal volt fejedelem, itt van II. József példája. Nem szólok én Magyarországról, ahol alkotmányos intézmények szempontjából bírálat alá vehető a működése. De tekintsük az örökös tartományokat, hány intézkedés, hány törvény szűnt meg azért, mert a viszonyoknak kellő megfontolása nélkül léptettek életbe. És ha egy hazai példára akarom irányozni a t. ház figyelmét, ott van az uzsora-törvény, ki volt mondva az elv, ki volt mondva, hogy az uzsora-törvény megszűnik és mit értünk el, mit tapasztaltunk mi rövid idő alatt ? Hogy egy néhány esztendő múlva 1875-ben kellett módosítani, és tavaly kellett büntető törvényt hozni, a háznak úgyszólván majdnem általános egyetértésével, a háznak nógatására, kívánságára, a sürgős szükség követelményére. Ha tehát valaki az elvet és irányt is helyesnek elismeri, de figyelemmel a fenforgó körülményekre és viszonyokra lévén, nem vállalkozik arra, hogy tüstént és rögtön intézkedjék, hanem ismételten, megfontolja, akkor azt hiszem hibát nem követ el, hanem azon kötelességét teljesíti, amely őt állásánál fogva megilleti. (Helyeslés jobbfelől.) Ami az ellenvetéseket illeti, azokra részben már mások feleltek, így azon ellenvetésekre, mintha én a kötelességek összeütközését azon esetekre nézve állítottam volna fel, ahol az állam s az egyház férfiainak közreműködése nem követeli, azt el nem fogadhatom. Azt állítottam és arra nézve állítottam föl, ahol az állam a vallás elveivel ellenkező közreműködést kívánja és követeli, amint azt már a miniszterelnök úr megérintette. De elő fog állani a collisio, úgy mondják, ezen törvény következtében az anyakönyvek vezetésénél. Részben erre megfelelt ma is az előadó úr. Megvan a módja annak, hogy az anyakönyvvezető anélkül, hogy collisióba keveredjék az egyház iránti elveivel, hogy eleget tehessen a polg. törvénynek. Megvan módja ez által, hogy az állami elismerést igtatja be és ez által eleget fog tenni a polg. törvénynek, egyszersmind eleget tesz ennek, legalább meg nem sérti azt, amit egyházi állása tőle megkövetel. Egyáltalán az anyakönyvek vezetése nem tisztán csak egyházi, hanem egyszersmind polg. functio is. Midőn az egyházak abban eljárnak, kettős kötelességet teljesítenek és Magyarországon tudomásommal legalább keresztény egyház nem volt, a mely az államnak ezen jogát kétségbe vonta volna. Megvannak az állami törvények az iránt. Nem hivatkozom számos resolutióra, mely ez ügyben keletkezett, megvan az 1827-ki törvény, mely a bevezetésnek két példányban való kiadását rendeli, megvannak a törvények a nyelv iránt, melyeket a keresztény egyházak mindenkor respectáltak. Azon észrevételt, hogy könnyebb lett volna egy generális, oly általános törvényt hozni, mint ezen speciális javaslatot beterjeszteni, részemről el nem fogadhatom. Nem vitatkozom a czélszerűség fölött, a fölött, hogy mi célszerű generális, általános törvényeket hozni, vagy speciális törvények által segíteni a bajon ? Én az utóbbi mellett vagyok. De nem vitatom, de hogy könnyebb volna, azt el nem fogadhatom. Hiszen már ezen törvényjavaslatnál is ellenkező felfogásokkal kell megküzdeni, melyek az általános törvényjavaslatnál bizonyára nem maradtak volna el. Hogy új törvénynyel szaporítjuk, új házassági jogot hozunk, ez bizonyos tekintetben áll, de más tekintetben talán nem, mert ezen törvényjavaslat nem foglal magában egészen új elveket és intézkedéseket; a törvénynek anyagi jogrésze a József-féle intézkedéseknek és szabályrendeleteknek elfogadása bizonyos másitásokkal, melyek a dolog természetéből következnek és folynak. Én nem tartozom azon theoria követői közé, kik a codificatiót a nemzetekre nézve károsnak tartják, sőt ellenkezőleg én a codificatió határozott hívei közé tartozom, s azt hiszem, hogy az az állami életnek követelménye, de más részről ismét nem fogadhatom el azt, hogy ott, ahol törvény nem codificáltatott, hogy ott, hol idegen jogforrások is alkalmaztattak, polgári jogok sértetnek, azok mintegy megcsorbíttatnak. Közösen ismert dolog, hogy a német közös polgári törvény ott, hol külön törvénykönyv még nincs, a források közt, a kánonjogot is felemlíti anélkül, hogy azt valaki jogsértésnek vagy az állam feladata félreismerésének tekintette volna A mi közjogi felfogásunk a szentszékekről mindig az volt, hogy azok házassági bíróságoknak is tekintettek és igy az ő ügykörük iránt történtek intézkedések ; soha kétségbe nem vették azt, sőt még a nyelvre nézve és illetőleg az egyénre nézve is több törvény van, mely ügyvitelüket szabályozta és meghatározta. (Helyeslés.) A codificatio tehát szükséges és czélszerű, de semmi esetre nem oly föltétlen postulatum, hogy addig, míg az sikerrel nem történhetik, előbb oly módon eszközöltessék, mely a polgárok összességének jogkövetelményével ellentétben nem áll. Hogy míg a külföldön a polgári házasság általánosítása felé történt haladás, nálunk az ellenkező irányban ment véghez, azaz a felekezeti jogok mindinkább előtérbe léptek, ez tagadhatatlan. Hogy ebből különféle inconvenientiák eredtek, ezt kétségbe nem veszem, hanem azt mondani, hogy ha fenforognak ezen inconvenientiák — nem egyes esetekben fordulnak elő — sem a felekezetek egymás iránti viszonyát, sem az állam és egyház közötti viszonyt, sem a belbékét nem zavarják, hát én azt mondottam, csak constatáltam, hogy nagyobb bajok tágas értelemben ebből nem eredtek, anélkül, hogy én ezzel a jövőre nézve valami jóslatot akartam volna tenni, mert hogy az ilyen inconiventia másféle általános kötelező jog mellett is beállhat, azt a házasság vallási természetéből is könnyen mindenki előre beláthatja. Történik ez más téren, történt még a canon jog téren, ahol t. i. ez a kérdés, hogy ki van-e hirdetve, vagy nincs kihirdetve, a tridenti zsinat határozata a centuria casuumra vezetett, amelyet a múlt században Tapolcsányi egy igen szép könyvben megírt, magyarázott és tisztázni igyekezett. Ami a házas élet lazaságát illeti, abban tökéletesen egyetértek a Józsefváros 1. képviselőjével, fájdalmas tünemény, de annak egyedüli oka nem a törvényekben, hanem egészen más mélyebben fekvő okokban rejlik. E tünemény nemcsak a vegyes házasságoknál, hanem a tiszta — értem, vallásra nézve tiszta — házasságoknál is mutatkozik, mert itt is szaporodnak az elválási esetek, évről évre, ez, mondom, nem a törvényhozási intézkedésekben, melyek azonosak maradtak a múltban úgy, mint most, hanem másokban, talán a törvénynek nem helyes magyarázatában, talán társadalmi bajokban rejlenek. Régi példabeszéd ez, hogy »quid valent leges sine moribus«. Hogy ezen bajokon nemcsak a törvényhozás, hanem más után is segíteni kell, ezt igenis érzem, és érzi mindenki. Áttérek már most a t. képviselő úrnak két említett tárgyára. Az lett mondva, hogy tiltó új akadályt állítottak a minisztériumok, egyetértve az ausztriaival, sőt az is volt mondva, hogy ez azért történt, mert a házasságjognak bizonytalansága Magyarországon tette ezt szükségessé. A dolog úgy van, hogy Ausztriában már a század eleje óta számos olyan intézkedés van, mely megkívánja a külfölditől, hogy személyes képességéről bizonyítványt hozzon. Ez nem új intézkedés, ez régi intézkedés, ez nem áll csak Magyarországra, hanem más országok és tartományokra is, amint más tartományok viszont ezt megkövetelik az osztrák alattvalótól. Midőn tehát Ausztriában ezt megkívánhatják, nekünk nem lehet megtagadni saját honosainktól, mert különben a házasság reájuk nézve megakadályoztatnék és arra nézve, hogy ki adja ki a bizonyítványt, egy miniszteri határozat kimondta, hogy a vallásügyi miniszter, kétes esetben egyetértve az igazságügyminiszterrel. Ami a külföldi házasság érvényességét illeti, az rendszerint esetről-esetre meg szokott adatni és ilyen esetben az ő felsége személye körüli minisztérium valamely esetre vonatkozólag hogyan adta meg, az előttem még nem ismeretes, de hogy átalában véve kétségtelen az, hogy a polgári házasság Magyarország jelen törvényhozása szerint érvényesnek nem ismertetik, azt senki kétségbe nem vonhatja. Ami már most a protestánsokat illeti, azon patens intézkedése a 29. §-ban ezeket mondja: »Nem minden — bár kifejezett — egyezést tartunk elégnek a házasság megkötésére, de a házassági kötés lényegéül és múlhatatlanul szükséges feltételéül rendeljük, hogy a kölcsönös házasulási egyezés a pap, lelkipásztor vagy pópa, akinek egyházában vagy kerületében a házasulandók laknak — valamint két tanú jelenlétében fejeztessék ki. Ha azt veszszük tekintben, legalább nem fogjuk tagadhatni, hogy ezen felfogásnak is meg lehet a maga jogosultsága, leginkább ha meggondoljuk, hogy Ausztriában, ahol ugyan hasonlólag benne van a törvénykönyvben, ez intézkedések értelme felett a jogászok nézetei szétágaznak ; ha tehát a vélemények szétágazásának helye van, akkor ez csak argumentum arra nézve, hogy ezen ügyben is határozzunk, határozzunk törvény által, amely határozat éppen abban a törvényjavaslatban foglaltatik, amely most jelenleg a mi tárgyalásunknak anyagát képezi. (Helyeslés jobbfelől.) Ezek után ismételve kérem a t. házat, méltóztassék a törvényjavaslatot elfogadni; ami pedig a határozati javaslatokat illeti, csatlakozom ama nyilatkozathoz, melyet a miniszterelnök én előttem tett. (Helyeslés a jobboldalon.) — Az 1885-iki kiállítás helye. A fővárosi kiállítási bizottság ma este igen helyes határozatot hozott ; kimondta, hogy az állatkiállitás is a városligetben lesz az iparkiállitás mellett. Ezzel el van intézve egy kérdés, melyből máris »conflictus«-t akartak csinálni, és el van intézve oly módon, mely kielégítheti a kiállítás ügyéért buzogó köröket. A határozatot érdekes vita előzte meg. A bizottsági ülést, melyre a tagok nagy számmal jelentek meg, Gerlóczy alpolgármester nyitotta meg és bemutatta az albizottság jelentését, mely elfogadásra ajánlja azt a Schnierer-féle tervet , hogy a Stefánia után túl 62 holdnyi terület engedtessék át. A tagok megszemlélték a térképet és azután hosszabb vita fejlődött. Steiger Gyula, ki egyike volt azoknak, kik az országos kiállítás berendezését a városligetben általánosságban is perkorrestálták, kijelenté, hogy a maga részéről hozzájárul a miniszter azon kívánságához, hogy az állatkiállítás is a ligetben legyen. Buchs Gusztáv ugyanily értelemben szól, de kifejezte azon aggodalmát, hogy miután a várostól mindig nagyobb és nagyobb területeket kértek az iparkiállításra, a bejelentések oly nagy számmal érkezhetnek, hogy utóvégre az állatkiállítás mégsem fér oda. Ger- lóczy erre kijelenti, hogy az új terület 270,000 méterre terjed s bizonynyal elég lesz az egész kiállítás elhelyezésére. Mály us Arisztid szintén elfogadta az indítványt, de oda nyilatkozik, hogy a város nincs meggyőzve, de legyőzve van kényszer által, amit a miniszter akarata teremtett. Szerinte a kiállítás sikere az állatkiállítás különválasztása által kockáztatva nem volt, az indítványt csak azért fogadja el, mert a kiállítás sikere nagyobb becsű előtte, mint a consequentia. Kikötni kívánja azonban, hogy a főváros, mint hatóság közvetlenül felügyelni fog az állatkiállításon a tisztaságra. Jókai Mór elfogadja Steiger indítványát, de Máttyus indokaira megjegyzést kíván tenni. Az indokolást a bizottság méltóságához képest az előadói jelentésben keresné. Az állatkiállításnak az iparkiállítással össze nem kapcsolása vétek volna országunk reputatiója ellen. Ismeri a magyar ember aprehensiv természetét. Ha másodrendű szerepet szánunk az állattenyésztésnek, termelőink el fognak maradni, a gazdaközönség körében máris kedvetlenítő hatást látunk, — s akkor itt maradnak — a külföldi kiállítók. Ha valahol itt kell egyetértő lelkesedés. Azt kívánja kimondani, hogy a bizottság maga győződött meg az eredeti álláspontról való eltérés helyességéről. Ami a tisztaságra nézve mondatott, a felügyelő bizottságot ő is elfogadja. Hoffmann Pál arra figyelmeztet, hogy a bizottság semminemű inconsequentiát nem követ el. Az előbbi kisebb területnél állhatott oly indok, hogy az állatkiállítás ne a ligeten kívül maradjon, de az új terület viszonyai szemügyre vételénél ez az indok eleshetik — a consequentia minden megsértése nélkül. Wahrmann Mór azt bizonyítgatta, hogy ellentét, miről a bizottságban szóltak, a kormány és a város álláspontja közt nem is létezik. Halász Géza a megállapodás indokolásában a való tényeket elhallgathatóknak nem tartja. Akik Steiger indítványát elfogadják, elismerik azt is, hogy a bizottság csak a kényszerhelyzetnek enged. Steiger szavaiból azt olvassa ki. (Steiger tagadólag int.) De tény, hogy az albizottság a ligetben való együttes kiállítást mindig ellenezte. Tekintve az állatkiállítással járó kellemetlenségekre, s ha maga marad is, eredeti álláspontját fentartja, nem fogadja el Steiger indítványát. Pak Miksa az indokolásra oly modust ajánl, hogy a város az ő érdekei szempontjából bár nem helyeselhetni a kérdéses összesítést, mégis nem tüntetheti fel magát olyannak, hogy a gazdaközönség érdekei iránt is ne viseltetnék érzékkel s ezért meghozza nekik ezt az áldozatot. Busbach Péter azon alapeszméből indult ki, hogy a kiállítás eszméje a fővárosnál szülemlett meg, s ajánlja a békés egyetértést az ügy érdekében. Patrubány Gerő főorvos jelenti,hogy tekintettel az állatok csoportosításának közegészségi következményeire, saját álláspontját a kérdésben ha kell, a közgyűlésen is ki kell fejtenie. Míg Máttyás szólt , Keleti Károly kérte röviden, hogy az indokolásba csak tárgyi indokok vétessenek föl a személyiek mellőztessenek. A bizottság ezután szavazás nélkül elfogadta azon indítványt, hogy az á 1l a t kiálltás a Ligetben az iparkiállitással együtt legyen. Gerlóczy oly szövegezése, hogy a bizottság újabb megfontolás után tért e határozatra, közhelyesléssel találkozott az uj kiállítási terület elfogadtatott s az állatkiállitás hatósági felügyeletét a feltételek közé szintén beigtaták. A fővárosi közmunkák tanácsa f. hó 22-én báró Podmaniczky Frigyes elnöklete alatt ülést tartott. Szeged reconstructiójának megtekintésére a tanács tagjai folyó évi deczember 2-dikán le fognak rándulni. Rutgers Guido a sugárútnak telitett fabuczkákkal burkolására nézve a tanács által kikötött feltételeket mindenekben elfogadván, a szerződés vele meg fog köttetni. — Az 1884. évre szóló belkezelési költségelőirányzat a pénzügyi bizottmány javaslata szerint megállapittatott. — Reinisch Henrikkel a nagykörút, oktogontér és aradiutcza közti szakaszának ideiglenes kiépítése iránt kötött szerződés jóváhagyatott. Az I. ker. győri útnak a megállapított szabályozási vonalra áthelyezése és ezen vonalon kiépítésére, valamint csatornázására vonatkozó terv, továbbá a VIII. ker. kis templomutczában eszközlendő légszeszvezetéki csőfektetésre, úgyszintén a jobbparti vízvezetéknek az I. ker. Istenhegyen és Orbánhegyen szándékolt kiterjesztésére, a VIII. ker. felső erdősor egy részének világítására, a II. ker. csalogány- és iskolautczák átkövezésére vonatkozó terv, illetőleg javaslat elfogadtatik. A csömöri útnak a Rottenbiller utcza sarkától a versenyutcza torkolatáig terjedő szakaszára vonatkozó kisajátítási terv ellen a tanács nem emel kifogást. Spitzer Jakab II. ker. Teréz körúti 3959.3962. tkvi sz. telkének felosztása a bemutatott tervezet szerint engedélyeztetik. Dr. Wachtel Aurél és Sziberth Lothár I. ker. mészáros utczai telkéből eleső 31,2 négyszögölnyi terjedék beváltási ára a középítési bizottság javaslata szerint állapíttatik meg. A budai polg. lövészegylet lövőhelyének a II. ker. Rézmál-dűlőben szándékolt felállítása ellen szabályozási szempontból észrevétel fenn nem forog. A tanács hozzájárulását jelenti ki arra nézve, hogy Ferencsik Gábornak az I. ker. zugligetben, a Fáczán vendéglő előtt 2 fahíd építésére az engedély megadassék. Kasselik Ferencz VIII. ker. kerepesi-ut és bodzafa-utcza sarkán álló házában átalakítások eszközölhetésére kér engedélyt. Miután azonban az ingatlan a szabályozás által nagy mérvben fog igénybe vétetni, a folyamodó kérelmével annál inkább elutasíttatott, mert a népszinház-utcza megnyitásának kérdése már rövid idő alatt megoldást nyer. Ez alkalomból a fővárost újból felhívják, hogy a népszínház-utcza megnyitása iránt sürgősen intézkedjék, mert a népszínház környéke rendezetlenül továbbra nem hagyathatik és mert a központi személypályaudvar megnyílta után a külső kerepesi út forgalma, még fokozottabb mértékben fog emelkedni, miért is mellőzhetetlen a temető és Kőbánya felé irányuló forgalmat az e czélból tervezett népszínházutczára terelni. Almásy Zsigmond a kertész- és fűzfautczák sarkán fekvő ingatlanának bekerítését elrendelő föv. tanácsi határozatnak nem tevén eleget, ebbeli mulasztásáért napi 50 frtnyi birságban marasztaltatott el, mely birság az azt tárgyazó határozat keltekor már 10,000 frtra rúgott. Felfolyamodása következtében az ügy a tanács elé került, hol a neheztelt főv. tanácsi határozat érdemben helybenhagyatott, a birság azonban 100 írtra leszállittatott. Az I. ker. ferenczhalmi után a vízvezetéki csövek lefektetvén, Heinrich Alajos, ki ezen it tulajdonjogát magáénak vitatja, ennek elismerését kérte a fővárostól, hol azonban elutasíttatott. Az elutasító végzés ellen benyújtott felfolyamodás a közmunkák tanácsa elé terjesztetett, annak elbírálását a tanács mindazáltal magát illetékesnek nem tartván, visszaadatni rendeli a fővárosnak. Vomatska Frigyesné és Beer Berthold felfolyamodásainak elvetése mellett az illető főv. tanácsi határozatok másodfokban helybenhagyatnak. A tanács tudomásul veszi elnök jelentését, mely szerint dr. Grosz József II. ker. Kézmáldülő 5421 /b, 5441 hszi. sz. telkének felosztása jóváhagyatott s időközben a következő építési engedélyek adattak ki, u. m. a m. kir. dohánygyár igazgatóságának IX. Üllői-ut, köztelek és soroksári-utcza közt kétemel. gyár építésére, I. juta-, fonó- és szövő gyárnak VI. Váczi-ut 1505. sz. a. árnyékszékek felállítására, Grunwald és társainak III. szentendrei ut 1415. szám ideigl. lóistállóra; Haggenmacher Henriknek VIII. ősz-utcza 13. sz. jégveremre; Illyés Lajos X. ker. hölgy-utcza 7359. sz. a. földsz. házra; Leipziger Vilmosnak I. Irénhegy 7192 sz. a. üvegház és házmeteri lakra ; Milassin Vilmosnénak I. Svábhegy 7168/786. házi sz. alatt földsz. nyaralóra ; Szab. osztr. magyar államvasutnak X. kőbányai vonalon árnyékszékekre ; Schlesinger Jakab VIII. Madách-utcza 12—6413. sz. a. fészerre ; Schultz Rózának III. ker. kis-ezelli ut 62. földsz. toldalék és dr. Schwartzer Ferencz I. ker. kék-golyó ut. 12. sz. két lakházra. Ezúttal következő építési engedélyek fognak kiadatni : Osztoics Mihálynak I. Tabán, kör-ut 14. sz. istállóra ; Gyulay Béla II. ker. Bézmál-dülő 5421 /b—5444/1. sz. földsz.nyaralóra; Berencsik Gábor Zugliget fáczán telken nyaralóra ; Grunwalds társainak III. ker. szentendrei ut 1375/8. sz. alatt kovács és bognár műhelyre. Zboray Bertalannak III. bécsi utcza 155. sz. istállóra. Törvényszéki csarnok. Végzetes mulasztás, Mihalek Ferenczné szül. Pábán Lidia, jóllehet nincsen oklevele, mégis mint bába működik. Ilyen minőségben szerepelt Hegyi Istvánné betegágya mellett is s gondatlanságával a szegény asszony halálát okozta, mert elmulasztott orvost hívni, Iitván a maga ügyességében. Tudománya azonban cserben hagyta és az asszony meghalt. Ez juttatta a vádlottak padjára, de a végtárgyalás nem volt megtartható, mert a tanuk meg nem jelentek. Emberölés. Nagy Posnyán Gönczy Bertalan gazda udvarán nagyot mulattak a cséplés befejezésének örömére. A mulatást azonban csakhamar megzavarta Kópér András, aki az elveszett bicsakját Lőrincz Jánoson kereste. Korán Pál, ez utóbbinak sógora, belevegyült a keletkezett szóváltásba s földhöz vágta a gyanusitót. Kopárt kiszabadították s a felesége hazakisérte. Hazamenet Korán utánuk szaladt s főbe ütötte Kopárt s mig ennek felesége segítségért szaladt, félholtra verte, úgy hogy két nap múlva meghalt. A megejtett vizsgálat alapján az első bíróság vádlottat felmentette a szándékos emberölés vádja alól és halált okozó súlyos testi sértés vétségében mondotta ki vétkesnek s ennek folytán 6 évi fegyházbüntetésre ítélte. A kir. tábla az első bíróság ítéletét minősítés tekintetében helybenhagyta, a fegyházbüntetést azonban — tekintettel az enyhítő körülményekre — 3 évre szállította le. A kir. Curia tegnap Csemegi Károly elnöklete alatt tartott ülésében mindkét ítéletet, úgy a minősítés, mint a büntetés kiszabása tekintetében feloldotta a vádlottat szándékos emberölés bűntettében mondva ki bűnösnek, 10 évig tartó fegyházra ítélte, a 10 hav vizsgálati fogság betudásával.