Nemzet, 1883. december (2. évfolyam, 450-478. szám)
1883-12-22 / 470. szám
Szerkesztéség : Ferencziek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Esti kiadás. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ..................................... 2 frt, 8 hónapra .. ..................... . . .. .. 6 , 6 hónapra ................................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéseért feltílfizetés negyedévenként ...................... j Egyes szám 4 kr. 470. (350.) szám. Budapest, 1883. Szombat, deczember 22. II. évi folyam. Budapest, deczember 22. Az igazságszolgáltatás sújtó karja másodszor csapott arra a sötét rémre, melyet az antisemitismus léptetett fel a Tisza partján. Már az első csapás lezurta azt egész a földig. A nyíregyházai ítélet porba döntötte a szörnyű mesék egész rémes épületét. Most a királyi tábla, Magyarország felebbezési törvényszéke még egyet lökött rajta. A Curia fogja neki megadni a kegyelemdöfést. Azután a tiszaeszlári rémdráma nem foglalkoztatandja többé sem az igazságszolgáltatást, sem a közvéleményt. A magyar culturhistóriának szomorú adata lesz, melyet évtizedek múlva a periratokból, a dobos adákból úgy fog tanulmányozni a történész vagy jogász, mint tanulmányoz ma egy sensatiós boszorkánypert. De mikor, mint a tizenkilenczedik század végének fényében setétlő fekete pont gyanánt fog arra ráutalni, egyszersmint nagy és emlékezetes tényt fog constatálni. Azt, hogy az izgatás ezt a pert ürügyül és eszközül használhatta, felgyújthatta általa a nyers szenvedélyek tüzét, a műveit és felvilágosodott közvéleményt azonban nem ejthette tévedésbe, s ami fő, a setét rém hatalmába nem ejthette, a borzasztó babona igézete alá nem hajthatta Magyarország független bíróságait. Amire a tárgyalást vezető kitűnő elnök, Vajkay Károly az ítélethirdetéskor tartott beszédében hivatkozott, az áll a magyar bírói szervezet minden fokára. Sem a népszenvedély, sem a viharzó harag be nem törhet a magyar bíróságok termeibe, bármennyire a közvélemény ellenőrzése alatt állnak azok az alsó és a felső fokon. A tiszaeszlári vérper ködét szétűzte már a nyíregyházai törvényszék ítélete. Ha bírói szervezetünk más volna, ha nem volna három fokú bíróságunk, s ha a főbenjáró pereket nem kellene hivatalból is egész a Curiáig hajtani , ez a per már hónapok előtt véget ért volna. Eszmeileg és lényegileg így is vége volt már augusztusban. Mert ha a nyíregyházai törvényszék, azon bíróság, mely a társadalmi szenvedélyek tüzelő légkörében élt, felmentette a saktereket , kik arral voltak vádolva, hogy az ártatlan hajadonnak vérét vették , s felmentette őket nem bizonyítékok elégtelenségéből, amely felmentési mód bár jelenleg nincs meg büntető praxisunkban, meg volt még a legközelebbi múltban, hanem felmentette teljesen, szétverve a gyanúnak még árnyékát is, annál bizonyosabb volt, hogy a kir. tábla, a társadalmat rázkódtató mozgalom keretén kívül, s a szenvedélyek lehűlte után szintén fel fogja őket menteni. És mégis szinte jó, hogy bűnvádi eljárásunk megakadályozta a pernek Nyíregyházán való végleges befejezését. Bár jogtalan kétely, de mégis kétely lehetett egyesekben. Az izgatás, bár nem nyíltan — ez tudtunkra nem történt — gyanúba vehette a nyíregyházai törvényszéket. A társadalmi nyomással szemben, hatalmi nyomás által terjesztették a gyanú sötét párait titokban. Az utóbbi nyomásnak a nyíregyházai független bíróság tán nem állhatott ellen, míg a társadalmi nyomás ellen védekezhetett. A királyi tábla ítélete most eclatáns cáfolatot képez. A nyíregyházai törvényszék tagjai is felette álltak nemcsak a gyanúnak, hanem még a bizalmatlanságnak is. A királyi tábla tagjait, az ország főbíráit azonban még a legvakmerőbb képzelem sem veheti gyanú alá. Amikor tehát az országnak kát független és tekintélyes bírói testületé, az első és másodfokú bíróság egyértelműig határozott a nyíregyházai perben, s csak az indokolásban tért el egymástól: akkor az utolsó ködfátyol is szétfoszolhat a társadalom láthatáráról. Akkor meg kell hajolni még a legmakacsabb elfogultságnak, s a legvakmerőbb célzatok által vezetett kételynek is. És hozzá még egy fórum, a legfőbb bíróság is fog nyilatkozni, s a dolgok jelen állásában nem lehet kétséges a magyar igazságszolgáltatás legfőbb papjainak szavazata sem, bármennyire óvakodunk e tekintetben előre véleményt mondani. Tény az, hogy épp úgy mi, valamint a közvélemény a királyi tábla ma kihirdetett ítélete által befejezettnek tartja a tiszaeszlári vérpert. Befejezettnek tartja az antisemitismus is, mely ettől a pertől többé nem remél semmit és egészen más jelszavak alatt végzi destructiv működését. Nem azt hirdeti többé, hogy a zsidók megölik az ártatlan keresztény hajadonokat, tehát ütni kell őket, hanem rámutat a zsidók fényes palotáira, ragyogó fogataira — viskóikra, s nyomorukra nem mutat rá — s ekkép ingerli a kereszténység szent nevét bitorló socialismusra a szenvedélyeket, feledve, s tán szándékosan feledve, hogy ugyanezen szenvedélyek nem fognak különbséget tenni a zsidók és nem-zsidók palotái, fogatai közt. De hogy a tiszaeszlári vérvád fegyverétől az antisemitismus megfosztatott, ez enynyiben is fegyvert s pedig igen veszélyes fegyvert vesztett. Ám csak úgy vesztette el azt, hogy az ország független bíróságai verték ki kezéből. Ha a kormány teszi vola az által, hogy a per megkezdését betiltja, illetőleg az ügyészséget utasítja a vád elejtésére, akkor a vérvád leendett az antisemitismus leghatalmasabb eszköze, talán egy társadalmi forradalom gyújtó kanócza. Épp azért nevetséges azok vádja, akik még mindig, vagy éppen most hirdetik, vezérczikkben írják, hogy Tisza Kálmán oka az antisemitismusnak, miért engedte meg a pert. Az eredmények fényesen igazolták a kormány be nem avatkozó magatartását. Az antisemitismus így is sokat rombolt, de kiszámíthatja, mily rombolásokat vihet vala véghez, ha a kormány beavatkozása azon, bár jogtalan vádra adott volna ürügyet, hogy a sakterek bűnét a kormány elpalástolja. A független bíróságok ítélete eloszlatja a gyanúnak még árnyékát is, a kormány rendszabálya provokált volna minden gyanút és hozzá minden szenvedélyt. A királyi tábla ítélete, mely a nyíregyházai törvényszék ítéletét helybenhagyja, nemcsak az igazságra áraszt új fényt, hanem egyszersmind igazolja a végrehajtó hatalom magatartását, mely nem avatkozhatott a bírói hatalom teendőibe. S a kir. tábla tárgyalása még egyet igazol. Igazolja a szóbeliséget. A referáda-rendszert egy elméleti érv sem védheti oly nagy hatálylyal, mint Széll Farkas ritka szép és szinte tökéletes előadása. Vajkay Károly elnök és az egész tanács is megtett mindent, hogy az előadói rendszerből szóbeliséget varázsoljon ki. A királyi tábla valóban büszke lehet arra a tárgyalásra, melyet véglegesen ma intézett el. De az írásbeliség mégsem szóbeliség. Az előadói rendszer nem közvetlenség. Ahol sem a felek, sem képviselőik nincsenek jelen, ahol csak az létezik, ami az adókban van, ott a legtökéletesebb előadás — aminő Széll Farkasé volt — sem viheti az élet közvetlenségét a tárgyalásba. Épp azért ez a tárgyalás is igazolja, hogy bűnvádi eljárásunk reformra szorul. A szóbeliség és közvetlenség, de nem az esküdtszék reformjára. A NEMZET TÁRCZÁJA. Deczember 22. Amint jön fel a lépcsőkön... XX. 2v£a,da.ernst61. Fordította Illésy Piroska. MÁSODIK RÉSZ. V. Fejezet. A teljes igazság. (Folytatás.) 8 Strange Márton elhagyva a kertet, s keresztül menve az után a partra, megállott, hogy a léptekre figyeljen, melyek szorosan látszottak az övét követni. Babonás félelem ragyta meg, amint közeledett, mert úgy tetszett neki, hogy azok olyan határozott lépések, mint amilyennel Winter Mihály járt életében. De hirtelen összeszedve magát, s az elhatározás által, mely keblét elragadta, minden szellemi vagy emberi beavatkozás iránt közönyössé téve, szilárdul folytatta útját, mihamar a sziklákhoz érve, melyek Lynaway falu és Marmot város közt feküdtek. Ezeknek a szikláknak volt egy különössége, mely mindenki előtt megjegyzésre méltónak tűnt fel. Közepükön, két lábbal magasabban, mint a vizű dagály idején egy nagy, gömbölyű barlang volt kivájva az óriási, sulyokkal összevert csúcsok közt, melyek némely helyen a szó szoros értelmében a tenger felett csüngöttek. Ide csak úgy juthattak be, ha felmásztak a sziklák kiálló oldalain. Hogy rendesen a csempészek használták-e vagy még sok száz évvel ezelőtt emberi kezek készítették-e, sem Lynawayi, sem a marmoti emberek nem mondhatták meg, csak egy volt bizonyos: az, hogy minden évben nem egy emberéletet mentett meg a vízbe fulástól. Mert a part igen csalékony volt, sok éles szöglettel és töréssel, úgy, hogy aki nem ismerte jól, közönyösen folytatta útját, azt hívén, hogy semmi veszély nem fenyegeti a közeli dagálytól, míg egyszer csak azon vette magát észre, hogy minden felülről be van szorítva s ha nem ismerte a barlangot, s nem érte el ideje korán, bizonyos halál várt reá. Mindazonáltal ilyen szerencsétlenségek ritkán történtek, mert kevés idegen merészkedett ilyen töretlen ösvényre, akik pedig közelben laktak, azok jól ismerték a vidéket. Az út minden nyomát ismerve, s meg nem botolva vagy tántorogva seholsem, a koromsötét éj daczára Márton végre elérte az üreget, melyről beszéltem, s belemászva, egy perczig a kétség és meglepetés mozdulatával állt meg, mert a másik léptek is megszűntek az alatta levő sziklákon. A másik perczben egy ember vetette fel magát, s mellette állt az üreg szájában. Valami élénk, világos meggyőződés, mely néhanéha meglep bennünket halandókat, jött Mártonra, amint, a meglepetőtől elszédülten, de minden félelem nélkül, visszahúzódott, mert mi volt most már reá nézve Mihály vagy akármelyik földi ember haragja vagy boszuja ? Mindegy volt, akár most jön a halál, akár egy órával később, mindössze is szeretett volna a maga idejében és a maga módja szerint elbúcsúzni a világtól... s azt kívánta volna, hogy semmi más hang ne zavarja azoknak a bizonyos szavaknak visszhangját, melyek elutazása perczében fülében fognak csengeni. — így hát visszajöttél Winter Mihály ? — monda nyugodtan, — mi mindnyájan bizonyosok voltunk róla, hogy soha sem fogsz visszajönni, — mindnyájan, egyet kivéve. Beszéd közben keze kebléhez nyúlt, s megmarkolt ott valamit, melyet valószínűleg más czélból rejtett oda, mint a mire most fel fogja használni. — Igen! Visszajöttem, — kiáltott Mihály öszszeszoritott fogain át, visszajöttem, hogy az igazságot, a teljes igazságot meghalljam a te átkozott ajkaidról; vagy — ha beszélni nem akarsz, — hogy megöljelek, mint egy undok kutyát! — Vigyázz, ember, — szólt pokoli mozdulással Márton, — meglehet, hogy ha kettőnk közül valaki meghal ma éjjel, az nem én leszek, és sem te, sem más nem kényszeríthet senkit, hogy beszéljen, ha ő is az egyetlen ember, ki szája felnyitásával egy nő hírnevét kitisztázhatná. Mert látod, nem mindig lehet elhinni, amit egy fital nő beszél az embernek, akit szeret, hogy jó hírnevét megmentse. Ha most éjjel visszamennél Ninonhoz, akármit beszélne is neked, mindig kétely lenne szivedben, mely szerelmedet évek múltán, sötét, keserű átokká forditná. — Akkor hát, — kiáltott Mihály, karját megragadva és az üreg szájába hurczolva őt, — ha nem akasz beszélni, jöjj velem, s az ő jelenlétében merd ismételni a hazugságot, melyet nekem esküdtél két évvel ezelőtt, mikor, mint férfi, férfivel állottam veled szemben! De Márton egy vadmacska gyorsaságával, kiszabadította magát Mihály szorításából, s ismerve az üreg minden kanyarulatát és fordulatát, nem volt neki nehéz a másik heves keresését kikerülni, ki idestova kapkodott, csak a ritka levegőt fogva meg. — Sehová sem fogsz, akaratomon kívül elvinni — monda Márton hangja a távolban, —és az ő jelenlétébe nem megyek ma éjjel, meglehet, hogy egyikünk vagy másikunk meglátja arczát még valaha, de ketten együtt soha, Winter Mihály, még csak lélegzetet vehetünk. Ami a történetet illeti, jó, elmondom neked, de nem azért, mintha félnék — meglehet, hogy megbánod, amiért meghallottad, mert annál rosszabbul fog neked esni, hogy .... Hirtelen elhallgatott, önkénytelenül szilárdabban megragadva a fegyvert, melyet keblében rejtett. — Mikor Ninon először Synawaybe jött, rokonom lévén, bizalmas lett velem, s nem volt félénk velem szemközt, mint a többi férfiúval; és ha házukhoz mentem (mert anyja kedvelt engem s nem haragudott ha ott látott) Ninon mindig az ő kedves, gyöngéd modorával beszélt velem, s úgy tetszett nekem, mintha napról napra jobban szeretne; de azt mondtam magamban : »Még várok egy kicsit, még nem kényszerítem feleletre, mert olyan fiatal és vidor, eszébe sem jut a házasság, s így nem szóltam mindaddig, mig Marmotba nem mentünk. Mihály a sötétben közelebb, közelebb húzódott, alig véve lélegzetet. — Mivel még sohasem volt, ott annyira tetszett neki a sok látnivaló, a nagy boltok, hogy hat óra volt, mikor megfordultunk Synaway felé. De a balszerencse úgy akarta, hogy egy nagy színház előtt menjünk el, melyben bábok játszottak, és nagy sereg nép járt kisbe. Ninon megállóit és igy szólt: — »Oh Márton még soha életemben sem láttam ilyent.« Sarczát olyan kiváncsinak látva, elég bolond voltam bevinni, bár tudtam, annyival idősebb lévén mint ő és tapasztaltabb a világban, hogy hibázom és nem kellene ilyen későig kint tartani, még ha saját akaratának engedek is. — Mai napig emlékszem reá, hogy miként bámult a nevetséges alakokra, melyek kötélen rángatva körül tánczolták a színpadot, s mikor kijöttünk, kis kezét az enyémbe tette és igy szólt: — Oh Márton, mind olyan szép volt s örökké hálás vagyok magának érte ! — Hogy történt, sohasem fogom megfejteni, de annyi bizonyos, hogy az órára nézve eltévesztettem és azt hittem, hogy nyolcz van, mikor tulajdonképpen kilencz volt. Tudván, hogy a dagály féltizkor emelkedik, igy szóltam : — Nem fél a parton hazajönni, Ninon, az egy jó fél mértfölddel megrövidíti utunkat s már úgyis igen késő van ! — Egy cseppet sem félt, s elindultunk. Mivel az út göröngyös és az est sötét volt, rávettem, hogy karonfogva menjünk és egyszerre, mielőtt tudtam volna, hogy mit teszek, elmondtam neki, hogy szeretem, s kértem, hogy ígérje meg, hogy feleségem lesz. — De ő megmondta,még mindig olyan nemesen — bár tudtam, hogy meg van ijedve, s ezért szidtam önmagamat,— hogy igen szeret engem s mindig jó barátjának fog tartani, de nem szerelmes sem belém, sem másba. — Alig mondta ki e szavakat, mikor hideg verejték borította arczomat és hallottam a tengert zúgni és morajlani a Smuggler-Folly lábánál. Rögtön tudtam, hogy elszámítottam magamat, hogy a dagály jön és ha két percz alatt el nem érjük ezt a barlangot, akkor nem ér többet életünk egy gyertyakanócznál. Ninont karjaimba kaptam s mint az őrült, futni kezdtem. Elkiáltva magamat, hogy ne féljen, egyenesen a vizbe mentem, mely derekamig ért és ruhája vizes lett és csepegett, mikor a másik oldalra értünk. A barlangba bejutni már könnyebb volt és betettem őt, s átkozódva magamban, hogy ilyen bolondul eltévesztettem a dagályt, s igy ennyi zavart hoztam a szegény, gyöngéd teremtésre, mert tudtam, hogy órákig ott kell maradnunk és mit fog mondani azalatt Synaway népe. Levetettem kabátomat, s betekergettem, mert rendkívül fázott; s aztán, mivel mint egy gyermek csendesen elaludt, leültem mellé, úgy hogy fejét vállamra támaszthassa, mert a fal kemény volt. A sötétben megtalálom kezemmel a helyet, melyet ő érintett, s itt fog majd az én bűnös fejem is nyugodni ... egykor... Ne irigyeld tőlem ezt a csekély boldogságot, ember, először és utoljára, és ő sohasem tudta, mert elmozdultam onnan mikor felébredt. Ijedt és meglepett volt, mikor a barlangban találta magát, s mikor megmondtam, hogy haza kell mennünk, és kiemeltem onnan. Szerencsétlen sorsunk Prentice Istvánt és Marty Vilmost szembe hozta velünk, de reméltem, hogy ők azt hiszik, hogy Ninon és én korán felkeltünk, hogy egy sétát tegyünk, s igy mikor Ninon meg akart állni, s elbeszélni nekik, elhúztam magammal s azt mondtam neki, hogy soha ne szóljon senkinek sem egy szót, még anyjának sem, ki elment, és akkor délután kellett neki megérkeznie, mert bár ő olyan ártatlan és bűntudatlan volt, tudtam, hogy milyen az emberek nyelve, s nem akartam, hogy pletykáljanak rólunk. De ezután az éjjel után Ninon soha sem volt többé az hozzám, aki azelőtt, soha sem nevetett, vagy üdvözölt, ha a házba jöttem; de tudván a leányok furcsa szokásait, nem törtem rajta a fejemet, mert azt hittem, hogy kissé meg van ijedve, s még mindig hiszem, hogy idővel szeretett volna, ha te haza nem jösz akkor. De hát te hazajöttél, s így velem mindennek vége volt, nem voltam olyan vak, hogy ezt ne láttam volna, — de ezt nehéz, igen nehéz volt elviselni, s én elkeseredtem s csaknem megőrültem, hogy őt elvesztettem. Minden jó rosszra vált bennem, s a rossz mag rosszabbra, úgy hogy nem volt csoda — amint sokszor mondtam magamban — hogy ő nem tudott megszeretni engemet. Látva, hogy napról-napra hogy távolodik el tőlem, míg az én rossz, nyomorult szívem mindig telve volt vele, reggel, délben, este, kegyetlen alávaló gondolat jött fejembe, s mikor találkoztam vele, így szóltam: kérem megmondta Mihálynak, hogy mielőtt az övé lett volna, az én szeretőm volt, s hogy az egyik nap déli tizenkét órájától, a másik nap reggeli öt óráig egyedül együtt voltunk?« — Nem — felelt, mert maga megigértette velem, hogy sohasem mondom meg senkinek; de szeretném most, ha felmentene ígéretemtől, mert nem akarom, hogy titkom legyen előtte, bármilyen csekély is. Szórni szóra ezeket mondta és olyan ártatlanul nézett reám, hogy láttam hogy nem értette; de szép arczának látása csak annál őrültebben éreztette velem, hogy mit vesztettem; s igy gonosz mosolylyal ezt mondtam: — Azt akarja velem elhitetni, Ninon kisasszony, hogy nem tudja, hogy ha én Mihályhoz mennék és mindent elmondanék, soha sem nézne többé magára, és sohasem beszélne vele ? Fehér lett, mint a hó, mert mindent elhitt amit mondtam neki, és ami több, mindig olyan gyöngéd és meghajló volt, hogy sohasem ellenkezett másokkal. Az isten bocsássa meg, de mikor láttam, hogy miként veszi a dolgot, tudtam, hogy az ördög fegyvert adott kezembe, ha elég alávaló és becstelen lennék arra, hogy felhasználjam ellene. Azt mondtam neki: Csak menjen Mihályhoz és mondjon el neki mindent, és majd meglátja, hogy nem mond-e rögtön istenhozzádot, mert tudja meg, hogy ő igen különös az asszonyok iránt, és sohasem nézne olyanra, akiről csak egy szót is szólhatnának. Erre rémült és zavarodott lett, mert nem bírta felfogni, hogy miért lehetne őt vádolni, de mégis, mivel én azt mondtam, hogy lehet, elhitte, mert sohasem tudott vitatkozni, mindig gyermekes modorú és gondolkozás lévén, nem igen tudván többet a világról, mint egy tízesztendős marmoti leány. (Tégy következik.) BELFÖLD. Tisztújitás. Fogaras, decz. 21. (Eredeti tudósítás.) Fogaras megyében a tisztújítás folyó hó 19-én tartatott meg, csaknem az összes bizottsági tagok jelenlétében. Horváth Mihály főispán küldöttség által meghivatván a gyűlésbe, a küldöttség élén díszmagyar ruhában jelent meg , hosszasan tartó általános éljenzések között foglalva el az elnöki széket, hazafias beszéddel megnyitotta az ülést. Erre Román János bizottsági tag üdvözölte a főispánt lelkes szavakban fejezvén ki az egész gyűlésnek benne helyezett bizalmát. A főispán üdvözlő szavai után megválasztatott a kijelölő bizottság. Grempin Dániel alispán a maga és tiszttársai nevében bejelentette lemondását, mire két ideiglenes jegyző és egy tiszti ügyész helyettesittetvén, a főispán fölfüggesztette a gyűlést s fölhívta a candidáló bizottságot, hogy hivatalos helyiségébe vonulva, a kijelölést tegye meg. Mintegy fél óra múltán a kijelölő bizottság beterjesztette a candidalt tisztikar névjegyzékét. Ezen előterjesztés értelmében minden állás közfelkiáltással töltetett be s pedig: alispán lett Griemain Dániel volt alispán ; főjegyző Turcu János volt árvaszéki elnök; árvaszéki elnök Nagy Sándor volt főjegyző; első aljegyző Popeneciu Jakab volt másodaljegyző; másodaljegyző Pánczél Zsigmond volt közigazgatási joggyakornok ; árvaszéki ülnök Flova János és Herszényi Bálint; előbbenn eddig is az volt, utóbbi mint ügyvéd most lépett a megye szolgálatába; pénztárnok Cipu Miklós, ellenőr Negrea Gergely, számvevő Pandrea Efraim, kik eddig is ezen tisztet viselték. Tiszti ügyész lett Kapocsányi Mór országgyűlési képviselő Benedek Gyula helyébe; főorvos dr. Papp István, alorvos dr. Szabó György, állatoros Jeszenszky János, kik eddig ezen tiszten voltak. Szép volt a közegyetértést látni, mely a bizottsági tagokat lelkesítette, s mely azt eredményezte, hogy nem az érdek, hanem az egyének képessége volt a vezető indok s eredményezte az általános közfelkiáltást, mely szerint két magyar képesített új taggal szaporodott a központ s egy magyar, a tiszti ügyész, kicserélte állását egy újabb magyar taggal. A szolgabirák választása délutánra halasztatott s kineveztetett a szavazatszedő bizottság, azonban Herszényi Imre fogarasjárási szolgabiró már most kikiáltatott közakarattal s igy csak más három járásra kellett a szavazást megejteni. A kijelöltek közül a délutáni választáson többséget nyert: Bele Sándor az alsó-árpási, Negrea Lőrincz a sárkányi és Pop Constantin a törcsvári járás szolgabirói állásra Ezután a különböző bizottságok tagjai választottak meg részben 19-én, részben 20-án, minek végeztével délután 1 órakor a főispán, kiben az egész megye bizalma összpontosul, lelkes szavak kíséretében fejezte ki elismerését a tanusitott szép egyetértésért s a gyűlést bezárván, perczekig tartó harsogó éljenek közt távozott a gyűlésteremből. Elmondhatjuk, hogy a szép egyetértés meghozta gyümölcsét , magyarok és románok megelégedéssel távoztak a választás színhelyéről. (E levélből eléggé kitűnik, menynyire felel meg a valóságnak a »Pesti Napló« azon állítása, hogy a főispán »kiszolgáltatta« a megyét a nemzetiségi túlzóknak. A régi tisztikar választatott meg, amely csak annyiban változott, hogy a magyar elem szaporodott. ( szerk.) Pécs, decz. 22. Baranya vármegye tisztújító közgyűlése szokatlan részvét mellett ment végbe. A választások eredménye a következő: Alispán : Jeszenszky Ferencz, főjegyző: Bartosságh Imre, aljegyzők : Leeb Károly és Devecsery Ákos, főügyész Németh Ignácz, főorvos: Hoebling Miksa; főpénztárnok Galamb Gyula ; ellenőr: Nagy Jenő; főszámvevő: Gyenes Kletus; számvevő: Náray Gyula; árvaszéki elnök: Jeszenszky Géza; árvaszéki ülnökök :Sey László, Gerdenich József; árvaszéki jegyzők Baross Kálmán, Benyovszky Manó; szolgabirák: Forray Iván, Mayer Béla, Antal Pál, Sey Lajos, Radocsay Kálmán, Kiss Aladár, Trixler Károly, — mind régi járásaikban ; segédszolgabirák: Polgár Jenő, Perczel Béni, Németh György, Jeszenszky Gyula, Csima Lajos, Máthé Ödön, Krasznay Mihály ; járási orvosok: dr. Trixler Rezső, dr. Jellasics Károly, dr. Troll József, dr. Kugler Lipót, dr. Schlesinger Dávid, dr. Serly Sándor; közgyám: Igalics Radó; főkönyvvivő: Preiss Adolf — mind egyhangúlag. Alügyészszé nagy többséggel Kovács Alajos választatott meg. KZ-CzLröXmD. Berlin, decz. 20. (A titkos szavazás.) A porosz képviselőházban azt indítványozta a napokban Stern képviselő, hogy a törvényhozó testület tagjai is titkos szavazással választassanak. Puttkamer miniszter ellenezte az indítványt. A »Könische Zeitung« azt írta ezután, hogy a miniszter Bismarck herczegtől kapott erre utasítást, pedig Bismarck herczeg annak idejében kárhoztatta a porosz képviselők nyilvános szavazással való választását és ő maga hozta be a birodalmi gyűlési képviselők titkos választását. A »Nordd. Alig. Zeitung« a következőket jegyzi meg erre: »Mi csak megerősíthetjük, hogy a canczellár gratulált Puttkamer miniszternek beszédjéért és hogy abban is egyetért a miniszterrel, hogya porosz királyi kormány feladata megfontolni, várjon megtagadja-e az initiatívát a birodalmi gyűlési titkos szavazás megszüntetésére.« Ily megfontolás kötelessége valamennyi szövetséges kormánynak, de nevezetesen a porosznak. A porosz kormány nem volna áthatva a felelőssége által, ha 16 év alatt nem gondolt volna arra, hogy minő hatást gyakorolt a választási törvény intézményeinek szilárdítására és fejlesztésére. Eddig nincs kimondva, hogy minő következtetésre fog jutni a kormány köteles megfontolásában. Ha azonban meggyőződnék, hogy a titkos szavazás kárt tesz intézményeinkben, nem mulaszthatná el indítványozni a választási törvény egyes pontjainak változtatását. Várjon e javaslatokat elfogadja-e a szövetségtanács vagy a birodalmi gyűlés többsége, ez oly kérdés, amelytől nem függ a javaslattevő meggyőződése. A káros intézmények megtartásáért azok lennének felelősek, akik alkotmányos jogaiknál fogva leszavaznák a javaslatot. Ez a tekintet nem tarthatja vissza a kormányt, hogy oly javaslatokat terjeszszen elő, amelyeket hasznosaknak tart az országra nézve. Oportunitásból elmulasztani valamely kötelességet, a közeledő választásokra való tekintetből nemcsak rövidlátó politika lenne, hanem a kormány lelkiismeretes kötelességtudatával sem lenne összeegyeztethető. Kormányellenes választások, még ha több következik is egymás után, nem oly aggasztók a német birodalom jövőjére nézve, mint az alkotmányos élet káros intézményei. Itt nem döntjük el, várjon a titkos szavazás is ezek közé tartozik-e, de ez a kérdés aligha fog többé letűnni a napirendről.« Madrid, decz. 17. (Pártviszonyok és kabinet-válság.) A képviselőház csekély kisebbség ellenében Sagastát választotta elnökké, három hívét pedig alelnökökké. Ez azt bizonyítja, hogy a belügyi viszonyok fölött Sagasta uralkodik, nem pedig Posada de Herrera miniszterelnök. Híre is járt már, hogy a minisztérium föloszlatni készül a képviselőházat. Ezen kívül csak az a választása van, hogy megállapodásra jusson Lagastával. Ebben a tekintetben a választási kérdés megoldása határoz. A balpárt radikálisabb elemei az általános szavazati jogot követelik, hogy »a souverain népre« helyezzék át a politika súlypontját. De sokan vannak, akik attól félnek, hogy ebben az esetben tűrt intézménnyé fog sülyedni a monarchia. A trónbeszéd sem ígérte meg az általánnos szavazati jogot, hanem csak kívánatosnak mondta a szavazati jog kiterjesztését, hogy oly népképviselet választassék, amely megfelel valamennyi társadalmi érdeknek. A kabinet ezen az alapon jutott egyetértésre Lagastával. Az a kérdés tehát, vájjon a minisztérium dynastikus - demokrata hívei ragaszkodni fognak-e ehhez, vagy pedig a republicánusokhoz pártolnak. Azt állítják, hogy a király nem fog beleegyezni az általános szavazati jogba. Más részről azt mondják, hogy a király semmit sem óhajt inkább, mint igazán liberális kormányt. Ő legkevésbbé ellenkezik korunk szellemével és meg van győződve, hogy a fejedelmek most nem támaszkodhatnak dogmákra, hanem föl kell okosan használniuk a modern eszméket. Szívesen látja, hogy a mostani kabinet kibékíti a pártokat és a többséggel üdítő és reformáló irányt visz a törvényhozásba és közigazgatásba, melyre valóban szükség van, hogy Spanyolország elfoglalhassa a régi helyét az európai államok közt. London, decz. 19 (Angol államférfiak beszédei.) A miniszterek és képviselők a választókkal való érintkezésre használják a parlamenti szünetet. E hó 18-án több száz munkás előtt beszélt Bright és Childers miniszter Ganthorpeban. Bright azt mondta, hogy a reformbilt elfogadása óta egyetlen ország sem tett akkora haladást, mint Anglia. A nagy változás csendben történt meg. Az egyes osztályok közlekedtek egymáshoz; a trón iránti ragaszkodás nagyobb lett; a nép helyzete és egészségi állapota javult. Az államférfiak legközelebbi feladata, hogy biztosítsák a munkásoknak szavazati jog adásával a közügyekben való részvételét.