Nemzet, 1885. március (4. évfolyam, 896-926. szám)

1885-03-09 / 904. szám

akadályverseny (képpel). Egy tornatanár emlékiratai­ból (Porzsolt Kálmántól). Budapesti evező­verseny. A bécs-ujhelyi akadémia ünnepélye (Kosztolányi Károlytól). Gyermekek ugrása (két képpel). Korcso­lya-versenyek rendezése. A régi Hellas és a sport (Farkas Mihálytól). A nő a lovon (Huszár B.-tól) stb. — A »Felső nép és polgári iskolai köz­löny« 3-ik száma a következő tartalommal jelent meg: A polgáriskolai élet köréből. Dorzsák Gyulától. A magyar irodalom ismertetése polg. leányiskoláink­ban. Dr. Kerékgyártó Elektől. Gyermek- és ifjúkori emlékek. RenantóL Köny­vismertetés. Suppan Vilmostól. — Folyóiratok. Az Abafi Lajos által jelesen szerkesztett »Figyelő« irodalomtörténeti közlöny februári füzetében Váli Béla a budai színház történe­téről, Versé­nyi György^ Fogarasi Pap József életéről, Abafi Lajos Horváth Ádámról s a magyar múzeum­ról értekeznek ; czikkeket írtak még Csaplár Bene­dek, Kálmány Lajos, Fabó András s id. Szinnyey József (repertórium). — A »Természettudo­mányi Közlöny« februári füzetében dr. Mihal­­kovics Géza a hermaphroditaságról értekezik, Hegy­­foky Kabos pedig a légáramlatokról és a csapadék­ról ; a füzetet számos apróbb közlemény teszi érde­kessé. — A »Földtani Közlöny« január— februári kettős füzetének főbb czikkei a következők : Dr. Szabó Józseftől »A pharmakoriderit és az úr­­völgyit új lelőhelye Sondberghegyen« ; dr. Roth Sa­mu »A magas Tátra déli oldalának hajdani jégárai­ról« ; írtak még Kalecsinszky Sándor, dr. Staub Mó­ricz, dr. Schmidt Sándor stb. — A »Századok« 2-ik füzetében Fraknói Vilmos II. Ulászló királylyá választásáról s Acsády Ignácz a murtonyi Széchyek­­ről megkezdett dolgozataikat folytatják ; hosszabb közleményeket írtak ezenkívül Komáromy András, Kápolnay P. István, Fejérpataky László stb. Egyesületek és társulatok. — A budai kör f. hó 10-én este 1­­7 órakor közügyi bizottsági ülést tart a negyedik dunai hid ügyében. — Az első magyar izr. betegsegélyze és temet­kezési egylet ma délután 3 órakor a vigadó termében Weiner Károly elnöklete alatt rendes évi közgyűlést tartott. Az igazgatósági jelentés tudomásul vétetett s ezután a megejtett választás alkalmával az eddigi tisztviselők újra megválasztattak. Disztagul megvá­lasztottak : Tisza Kálmán, Schnierer Gyula, Kamer­­mayer Károly polgármester, Friedmann Bernát s Markbreit Adolf. Az közgyűlést követte az egylet 25 éves jubileumának megünneplése, melynek alkalmá­ból szép és díszes közönség töltötte be a termet. Az ünnepélynek főbb momentuma volt budai Gold­berger Róza mellarczképének leleplezése. Ráth Ká­roly (iparos) tartott ünnepi beszédet. Beszéde után Schillinger Szidónia k. a. alkalmi verset szavallt el, mire az ünnepély véget ért. — A budapesti és vidéki cséplőgépészek s gép­gyári munkások ma délután soroksári utcza 23. sz. helyiségükben, Csokonai Gyula elnöklete alatt alakuló közgyűlést tartottak. A gyűlés megnyitása után Tompa Antal ügyvéd kifejtette az egylet czélját, mely abból áll, hogy a tömörülés által a nagy közön­ségnek alkalma nyíljék az aratáskor és egyéb szüksé­ges alkalmakkor a gépészeket egy helyen találni. Másodrendű érdeke, hogy téli időben, midőn a munka szünetül, egyletté alakulva egymást segélyezzék. El­határoztatott, hogy felhívást bocsájtanak ki, melyben értesítik a közönséget megalakulásukról, hogy az al­kuszok a munkaközvetítéstől elüttessenek. Az alap­szabályokat holnap terjesztik fel a belügyminiszté­riumhoz. A legközelebbi közgyűlés f. hó 15-én lesz. Nyílt tér. (E rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a szer­kesztőség.) MEGJELENT MAGYAR­ ZSI­DÓ SZEMLE márcziusi füzete. Szerkesztik: Bacher Vilmos és Bánóczi József. TARTALMA: Löwy Mór Gnosztikai törmelékek a talmudban. — Bauer Simon. Az antisemitizmus filozófiája. — Herczog Manó. A német midrás. — Kiss József. Templomi énekek. — Kauf­mann Dávid. Az aliance israélite universelle huszonötödik év­fordulója. — Halász Sándor. A zsidó felekezet képviseltetése a felsőházban. — Weiszmann H. A hitközségek és hitoktatás. Országvilág. — I. Két költségvetés — I. Oroszországi le­velek. Tanügy. — Sturm Albert. Közoktatásügyi állapotaink és ajzsidók-1. — Radó Vilmos. A zsidó népiskolák. II. Bende , É11, Csillag Anna az óriási hajjal, a tisztelt kö­zönségnek becses tudomá­sára adom, hogy az általam feltalált hajnövesztő kenő­csöt, melynek 14 havi hasz­nálata után hajam 185 címtr hosszúságot elért, a tisztelt közönségnek hasz­nálatára bocsátom és hogy az kizárólagosan nálam kap­ható. Tégelyként használati utasítással együtt 50 kr., 1 frt és 2 frtért. Hajkenőcsöm orvosi szak­közegek által különös jónak találtatott: haj- és szakálnö­­vésére, főfájás, migraine, hajkihullás , kopaszfejűség ellen, erősíti a hajbőrt, elő­segíti a haj és a bajusz nö­vését s a mellett a legfino­mabb piperekenőcs. Vidékre csak az ár előle­­ges beküldése mellett, vagy utánvétellel történik a szét­küldés. Csillag és társa B-u.a.a.pest, Király­ utca 86. sz. Csillag kisasszony maga az elárusitónő­" ABHA CSILLAG. 294 Elgyengülés­ból|Tnfe5oSr!1jukc?l titkos bűnök, magömlés s az ebből eredő férfiúi gyöngeség s idegroncsolások egyedül csak a Dr* WRM­-féle peruvi por által gyógyittathatnak meg tökéletesen. Az ártalmatlan­ságért kezesség vállaltatik. Ára egy doboznak 1 frt 80 kr. Budapesten, Török József gyógyszerésznél, Király-utca, Barna Zs. udvari gygógsze­­résznél, V. ker., marokkóv­­utcza 1. , Vezérügynökség GISCHNER A. okt. gyógy. BÉCS II., Kaiser Josef- Strasse 14. 289 Zenélő­ áruk, mint dobozos, schweiczi farag­­ványok, albumok, írószerek, ék­szerszekrények, kertyatartók,sö­­rös-kancsók, szivartartók, do­hányzó eszközök 2—400 dara­bot játszók, árra nézve 2 írttól 25.000 f­tig. Raktáromon Uj­­világ­ utcza 2. eladásra kiállít­tattak. — Képes árjegyzékek ingyen. Megtekintés ingyen. KARRER L., zenélő­ áruk gyárosa. 31 AZ ATHENAEUM KÖNYVKIADO­ HIVATALÁBAN Budapest, Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület és minden könyvárusnál, (Bécsben Szelinszki Györgynél, Stephansplatz 6.) kapható : XXXXXXXxXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX!IXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXKXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX A­ K­örzet in­tib­iisos kézikönyve Utasítás a kertészet összes teendőiben. ."Kertészek és kertészeti milkedvelők számára. E fontos Iparág minden részére kitérj .Ujj utmutatással. Irta: Jäger H. -A- n­a.xixisi.cS.Ill. ja­vitott Isiadás "CLtÁn fc xc3.it ott a.: Concha Károly. (856 iámét sz­vénynyel.) Nyolczadrét XVI és 635 lap. Ára, csinos zöld vászonkötésben (postán bérmente küldéssel) 4 forint. Ki Athenaeum könyvkiadó-hivatalában Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) s általa minden könyvkeres­kedésben, Bécsben Szelinski Györgynél (Stefansplatz 6.) kapható. Gróf Széchenyi István naplói. Adalék a nagy hazafi jellemrajzához A. M. T. Akadémia megbízásából összeállította z­ichg unster Magy S­ad­rét 670 lap. Ára 4 forint. 4 frt 20 krnak előleges (postautalványnyal való) beküldése után a mű bér­mentesen fog megküldetni. Tartalom : Előszó. Előzmények. 1. Iskola. — 2. A nők. — Közélet. 1. Ébr­dés. — 2. A vezér. — 3. Az elhagyott. — Hit és kétségbeesés. — 1. Vallásossá 2. Melancholia. E kir. államvasutak. Hirdetmény: 7234. A m kir. államvasutak budapesti személypálya­udvarán létesítendő olajgáz-gyár-épület előállításához szüksé­ges építési munkákra nézve ezennel nyilvános ajánlati tárgya­lás hirdettetik. Ezennel munkálatok összesen 11,444 frt 38 krral van­nak előirányozva. A tervek, a költség­számítás, a szerződési tervezet és a munkák végrehajtásához kötött főtételek, valamint az aján­lati minta és a versenyfeltételek a m. kir. államvasutak buda­pesti építésvezetőségénél (sugárút 39. sz. III. emelet) délelőtt 8-tól 12 óráig és délután 2 órától 6 óráig megtekinthetők. Ezen munkák tárgyában teendő ajánlatok legkésőbb f­­éli márczius hó 14-én déli 12 óráig bélyegzetten és lepecsételve következő felírással ellátva nyújtandók be alul­írott igazgatóságnál (Budapesten, VI. sugárút 87. sz. III. em. 25. ajtó).­­Ajánlat a m. kir. államvasutak budapesti személypá­­lyaudvarán létesítendő olajgáz-gyár-épület tárgyában.­ Az ajánlatra nézve megállapított 600 frtnyi bánatpénz a m. k. államvasutak központi főpénztáránál vagy készpénz­ben, vagy állami letétekre alkalmas, de a napi árfolyamnak csak 90 °­0-ával számítandó értékpapírokban legkésőbb 1. évi márczius hó 14-én délelőtti 10 óráig teendő le. Posta utján beküldendő ajánlatok térti­ve­vény mellett adandók fel. Budapesten, 1885. évi márczius hó 7-én. Az igazgatóság. ATTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTj­ bhbh bbbb tI I Az Athenaeum könyvkiadó­ hivatalában Budapesten, (Ferencziek­ tere 3. se.) megjelent s általa mintzen könyvkereskedésben kapható: A DAMOKOSOK. Regénye* történet két kitethw. Mai JÓKAI MÓR, Négy tollnfixal Jókai BélaML 8-ad rét 8M lap. Ára a két kilétnek 2 fit -í ~i-4-éAA*♦ A -I3-e-4 Az’Athenaeum könyvkiadó­ hivatalában Budapesten, (Ferencziek­ tere Athe­­naeum-épület s általa minden könyvkereskedésben, Bécsben Szelinski Györgynél (Ste­phansplatz 6.) kapható. EGYETEMES FÖLDRAJZ I. KÖTET. DÉL EURÓPA, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A­­TTISZIOITTIOISSie-A.. IRTA HUNFALVY JÁNOS, egyetemi ny. r. tanár. Magyar Tudományos Akadémia r. tagja, a magyar földrajzi társaság elnöke, számos külföldi földrajzi társaság tiszteletbeli és levelező tagja. A Magyar Tudományos Akadémia támogatásával. Nagy 8-an rét 766 lap. Előszóval, tartalomjegyzékkel és betüsoros névmutatóval. Ára 5 forint. Napjainkban a gőz és elektromosság felforgatja és megszünteti a korlátokat és távolságokat, melyek a különböző országokat és népeket egymástól elválasztják ; a világforgalom már az egész földkerekségt terjed ki, valamennyi ország és nép akarva nem­ akarva érintkezésbe, közlekedésbe lép egymással. A Föld és népeinek alapos is­merete ezért oly kellék, melyet egy művelt ember sem nélkülözhet többé. A külföldi irodalmakban a földrajzi munkák csakugyan előkelő helyet foglalnak el, s az olvasó közönség kiváló szeretettel karolja fel azokat. Föl kell tennünk, hogy a magyar olvasó közönségben is felébred már az érdeklődés a földrajzi ismeretek iránt s bizonyos, hogy az idegen földrajzi munkák nálunk is nagy kelendőségnek örvendenek. Irodal­munk még mindig szegény oly földrajzi munkákban, melyek a művelt olvasók igé­nyeit kielégíthetnék. Midőn tehát dr. Hunfalvy János egyetemi tanár Egyetemes föld­­rajzának ki­dására vállalkoztunk, ezt azon hazafias czélból tettük, hogy irodalmunk egyik mindinkább érezhető hézagát kipótoljuk, s hogy a magyar olvasó­közönség­nek oly munkát nyújtsunk, mely a tudomány színvonalán áll, mely mind a szakembe­rek, mind a műveit olvasók igényeit teljes mértékben melegítheti. Az egész munka legföljebb öt kötetből fog állani ; az egyes kötetek átlag 30 ívre terjednek, csak az első kötet terjedelmesebb, de reméljük, az olvasó közönség köszönettel veszi, hogy szerző, kivált a Balkáni félsziget országait és né­pé­t bővebben ismertette meg benne. A második kötet hazánkat, a harmadik Európa többi országait tárgyalja. Végre Ázsiát Ausztráliát, Afrikát és Amerikát a negyedik és ötödik kötet fogja leírni. Minden egyes kötet külön is kapható. Minthogy a szerző már évek hosszú sora óta gyűjtögeti az anyagot, azért reméli, hogy az egész munkát négy év alatt befejezhetik Nyomatuk a kiadótulajztonnti Athenaeum irodalmi és nyomdai részvénytársulat könyvnyomdájában, Budapest, imátok­ tere, Athenaeum let bevándorló zsidók ellen 1725-ben. Báró Eötvös s a zsidó autonómiáról. Közli Weiszmann N. — Vegyes. A MAGYAR-ZSIDÓ SZEMLE, a nagy szüneteket kivéve, minden hónap elsején legalább négy évnyi tartalommal jelenik meg s előfizetési ára egész évre 6 írt, rabbiknak, taná­roknak és tanítóknak 3 írt. Előfizetések a Magyar-Zsidó Szemle kiadó­hivatalába, Budapest, Athenaeum, Ferencziek­ tere, küldendők. A magyar tengerpart mellől. Fiume. Bocsánatot kell kérnem, hogy szives soraira csak most válaszolok, de becses készítményének hatását előbb be akar­tam várni. Én a Brandt R. gyógyszerész svájczi labdacsait, rendetlen székelésem ellen, mely időnkinti szorulással s a gyo­mor elnyálkásodásával volt egybekötve igen jó eredménynyel használtam, s legkevésbbé sem kételkedem, hogy a további használat mellett mind e bajaimtól teljesen s minden nehéz­ség­ és hivatalos működésemnek legkisebb megzavarása nél­kül meg fogok szabadulni. Fogadja legszívesebb köszönete­­met. H. Bourquin. cs. k. tanár. — Brandt R. gyógyszerész svájczi labdacsai 70 kr. kaphatók a gyógyszertárakban s min­den doboz czimlapján egy fehér kereszt vörös mezőben s Brandt R. névaláírása látható. 143 tth­ 1885 ............ ásvány­víz­­ , évi viss­­on­esDen eppen felvívniTV I udvari Hi II Hl IV l) 1 1 L. szállítóm KÖZGAZDASÁG. Közlemények. A szt.-Lőrinczi tégla és terracotta-gyár részvény­­társaság ma délelőtt tartotta meg ez évi rendes köz­gyűlését Pucher József építőmester elnöklete alatt, ki kegyelettel emlékezett meg megnyitó beszédében néhai gróf Lónyay Menyhértről az intézet alapítójá­ról, kinek emlékét a közgyűlés jegyzőkönyvében fog­ják megörökíteni. Az intézet évi jelentéséből jelenté­keny haladást lehet konstatálni. A gyár működése újabban ismét jelentékenyen kiterjedt, a mennyiben egy 10 holdnyi területtel nagyobbodott, melyet özv. Lónyay Menyhért grófnőtől 10.000 frtért vásároltak meg. E terület czélszerüen rendeztetett be s innen ért­hető azon körülmény, hogy daczára a kedvezőtlen mun­kakörülményeknek, melyek miatt a teljes működést ki­fejteni nem tehetett, mégis 4 és x­ 2 millió téglát gyár­tottak. A tiszta jövedelem 11348 frt 85 kr. volt, mely­ből leírásokra fordíttatott 2448 frt 85 kr. úgy, hogy a közgyűlés rendelkezésére maradt 8900 frt. Ebből le­­vonandók az igazgatóság és felügyelő bizottság alap­szabály­szerű járulékai, a fönnmaradó összeg pedig a beruházásokra fordított s függő adósság részletes törlesztésére fordíttatik. Ezután az igazgatóságba Pucher József, Salm Henrik és Hegedűs Béla válasz­tattak be s azon joggal lettek felruházva, hogy szükség esetén magukat 2 taggal kiegészíthetik. Végül a fel­ügyelő bizottságba Benke Gyula, Kuttner Arthur és Gerlay Vilmos választattak meg, s ezzel az ülés vé­get ért. A Schlick-féle vasöntöde­s gépgyár részvény­­társaság ma d. e. gr. Dessewffy Aurel elnöklete alatt rendes évi közgyűlését tartotta meg. A jelentés sze­rint a gyárakban a múlt évben hetenkint átlag 1002 munkás dolgozott A felhasznált vas mennyisége 73,803 mmázsa, az eladott faluk összértéke 1.859,697 frt. Az előző évben a feldolgozott vas mennyisége 59,740 mm, a forgalom pedig 1.435,356 frt volt. A jelentés még felemlíti, hogy az 1 millió írtból állott társulati tőke befizetés útján 200,000 írttal emelke­dett. Az évi tiszta nyereség 123,537 frt 74 kr volt, ebből levonva az alapszabályszerű levonásokat ma­radt a közgyűlés rendelkezésére 111,018 frt 44 kr. Az igazgatóság indítványozza, ebből 108,000 frtot osz­talék gyanánt oly módon kiosztani, hogy minden egyes részvény után egy 18 frtnyi, azaz 9°­,-nyi osztalék esik s ez holnaptól folyóvá tétetik. Az igazgatóság, úgymint a felügyelői bizottság jelentését tudomásul vették, a tiszta nyereség hovaforditására tett indít­ványt helybenhagyták s a kért felmentvényt meg­adták. Vasutaink üzletbevételei 1885-ik január hóban. A­ Tisztán magyar vasutak és a közös vasutak ma­gyarországi vonalai: Magyar királyi államvasutak 2.297,850 frt (-1- 124,524 frt), kilométerenként 544 frt (- 12 frt), arad-temesvári vasút 20,600 frt (+ 600 frt), km.-ként 361 (-1­10 frt), debreczen-hajdúnánási vasút 6.930 frt,km.-ként 161 (az előző éve havában nem volt üzemben) ; magyar ésszakkeleti vasút 214,986 frt(+ 602 frt), km.-ként 372 frt(+ 1 frt); szatmár-­­ nagybányai vasút 9,635 frt, km.-ként 158, (az előző év­e havában még nem volt üzemben); kassa-oderber­­gi vasút magyar része 242,842 frt (+ 6,324 frt), km­­ként 669 frt (+ 8 frt); gölniczvölgyi vasút 751 frt, km.-ként 221 frt, (az előző év e havában még nem volt üzemben); magyar nyugati vasút magyar része 107,194 (— 6,910 frt), km.-ként 351 frt (— 23 frt), első ma­­gyar-gácsországi vasút magyar része 24,024 forint (— 5,935 frt), km.-ként 200 frt (— 50 frt) ; osztrák­magyar államvasút magyar része 1.491,124 frt, km.­­ként 1,114 frt (az előző év e havára nem mutatható ki); nagykikinda-nagybecskereki vasút 12,693 frt, km.-ként 18 frt, (az előző év e havában még nem volt üzemben) ; déli vasút magyar része 540,481 frt (— 53,735 frt), km.-ként 771 frt,(—76 frt); kőszeg­szombathelyi vasút 1,809 frt (— 622 frt), k.-ként 106 frt (— 37 frt); budapest-pécsi vasút 117,364 frt (+ 4,119 frt), km.-ként 399 frt ( + 15 frt); mohács­pécsi vasút 106,357 frt (-1­­19,363 frt), km.-ként 1,557 frt (+ 283 frt); pécs-barcsi vasút 38,874 frt (— 5,453 frt), km.-ként 571 frt (— 80 frt); győr­­sopron-ebenfurti vasút 56,488 forint (+ 3,624 forint), km.-ként 479 forint (-4­­31 forint); arad­­körösvölgyi vasút 25,600 frt (-1 6,058 frt), km.­­ként 284 frt (+67 frt) ; arad-csanádi vasút 38,472 frt (+ 7,065 frt), km.-ként 214 frt (+ 40 frt) ; sza­­mosvölgyi vasút 9,795 frt (— 1,462 frt), km.-ként 208 frt (— 31 frt), összesen 5,368,839 frt (+ 1.619,295 frt). B) Közös vasutak összes vonalai: Kassa­nderbergi vasút 362,450 frt (+ 9,438 frt), km.-ként 848 frt (+ 21 frt) ; magyar nyugati vasút 135,100 frt (— 8,760 frt), km.-ként 362 frt (— 24 frt); első magyar-gáciországi vasút 61,433 frt (— 12,755 frt), km.-ként 230 frt (— 48 frt); osztrák-magyar állam­vasutak 3.028,104 frt (— 99,749 frt), km.-ként 1,283 frt (— 8 frt); déli vasút 2.560,669 frt (— 231,943 frt), km.-ként 1,169 forint (— 106 frt), összesen 6.148,016 frt (— 144,040 frt). Kiállítási ügyek. Az egyes Jury - szabályzatok véglegesen meg­vannak már állapítva. Az időszaki állattárlatok jury-szabályzatából kiemeljük a következő, a nagy közönséget is érdeklő részleteket. Az állattárlaton megítélhető kitüntetés négy fele van u. m. 1. nagy dísz­oklevél, 2. nagy bronzérmek 3. közreműködők érmei, 4. dijak. A dijak a következők: I. A baromfi-kiál­lítás­n­á­l (1885. május 5-től 10-ig)­l­ső tisztelet­­dij; a kiállításon vásárolt műbecsü tárgy 300 frank értékben: 2. pénzdíj 200 frk 3—9 pénzdíj 150—20 frankig; II. A méhek kiállításánál (1885 évi augusztus 20—30-ig) 1. pénzdíj 300 frk ; 2. pdij­ 200 frk; 3. dij 100 frk; III. Az ebki­állításon (május 5—10-ig) l­ső, tiszteletdij a kiállításon vásá­rolt mübecsü tárgy 400 frk, értékben; és 300, 200, 100 frkos pénzdijak; IV. A tenyészjuhok kiál­­litásán(máj. 10—31.) a merinojuhoknál hazaiakra 400 és 200 frkos, a külföldiekre szintén 400 és 200 frkos dij ; a fésűs gyapjas merinokra 400 és 200 frankos, — az angol husjuhoknál 400, 300 és 200 frkos, — raczkákra 400 és 100 frkos; egyéb fajtákra és ke­resztezésekre 300, 200, 200 frkos dij. V. és VI. Hí­zott szarvasmarhák és juhok kiállításánál (május 17-től 24-ig) a­ hízott szarvasmarhákra 1 tisz­teletdij 1000 frkos ; 2 tiszteletdij 800 frkos; 3—5 tiszteletdij 500—300 frkos értékű mübecsü tárgy , azonkívül 1—4 pénzdíj 400—100 frkig; hizott ju­­hokra nézve 1 dij hizott ürükre 1000 frk; 2 dij hizott juhokra 600 frk; 3 dij 400 frk. VII. A nemzet­közi tenyészmarha kiállításnál (szept.­­ 10-ig): 1 tiszteletdij a legszebb gulya kiállításért 2000 frkos mübecsü tárgy; 2 tiszteletdij gyűj­teményes kiállításért 1000 frankos tárgy; hazai fehér fajtákra 1—3 pénzdij 500 200 fran­kig ; rokon idegen fajtákra 500 és 200 frank; hegyi fajtákra két 1000, és 3—6 dij 600— 400 frkos; lápmarhákra 1—2 dij 500—300 frk; könnyenhizókra angol, franczia, német félékre 1 3 dij 500—200 frk; egyéb fajtákra 1—2 dij 500—300 frk; VIII. és IX. A tenyész- és hizó serté­se­k kiállításánál Kőbányán (sept. 1-től 18-ig) te­­nyészsertésekre két tiszteletdij u. m. 600 és 400 fran­kos; 1—7 pénzdij 500-100 frk; hizott sertéskere 1200, 1000, 800 frkos tiszteletdij és 1—4 pénzdíj 400—100 frkig.­­­ A nemzetkö lókiállitás­­nál (okt. 5—10-ig) collectiv kiállításra három tisz­teletdij u. m. 2000, 1000, 600 frkos tárgy, angol telivérre 1. pénzdij 1500 frk, 2. dij 1000 frk; 3-ik dij 500 frk; arabs tiszta vérre 1. pénzdij 600, 2-dik 400 frk; — nagy (félvér) hátaslovakra első pénzdíj 1500 frk, 2-dik 1000 frk, középnagy és kis hátas lo­vakra 1—6 pénzdij 1000—400 frkig, nagy hámos­­lovakra 1—3 pénzdij 1500—500 frkig, közép és kis­­hámos lovakra 1—6 pénzdij 1000—400 frkig, nárai igáslovakra 1—3. pdij 1000-400 frk és egyéb igásokra 1—3 dij 1000—400 frk. Azonki­­vül az összes állattárlatokon 30 nagy díszoklevél osztható ki. A kiadandó nagy bronz­érmek száma korlátlan. Tengerészetünk az országos kiállításon szintén szépen lesz képviselve. A m. kir. tengerészeti hatóság Fiuméból kiállítja a fiumei kikötő plastikai ábráját és tárházakat, úszóműveket, világító tornyok mintáit s berendezését, árumintagyűjteményt, a bevitel és kivitelre vonatkozó statistikai adatokat, hajók mintáit, hajófelszerelési tárgyakat, tengerészeti műszereket, az Adria különböző halóinak preparátumait, halászati eszközöket s módokat, tengerészeti, egészségügyi czik­keket, terveket, térképeket stb. A fiumei cs. és kir. haditengerészeti akadémia a »Ferdinand Max« pán­­czélos hajó gépének mintáját, a »Custozza« kazemat­­hajó, a »Radetzky«, az »Ausztria« Lloyd-gőzös, tor­­pedosajka és egy úszó hajómedencze mintáját beállított monitorral együtt állítja ki. A Whitehead torpedó­­gyár részéről hattorpedó és indító készülék lesz ki­állítva s ezenkívül több fiumei magán kiállító is részt vesz a kiállításban. Budapesti áru- és értéktőzsde. Márczius 8. Gabonaüzlet. (Vasárnapi magánforgalom.) A délelőtt folyamán külföldi olcsóbb árjelentésekre el­adatott búza őszre 8.64— 8.65 forinton, zab tavaszra 6.83 írton. Jegyeznek: Szokványbuza tavaszra 8.14—8.15 forinton, szokványbuza őszre 8.64—8.65 forinton, tengeri máj. —júniusra 5.71—5.72 forinton, zab tavaszra 6.82— 6.84 forinton. Káposztarepcze aug.—szeptemberre 127/8 —13. Értéküzlet. (Vasárnapi tőzsde.) A tőzsde ma tétlen maradt, főleg azon hirek benyomása alatt, me­lyek Oroszországból a katonai készülődésekről jöttek s ellentétben látszanak lenni azon békés nyilatkozta­­tásokkal, melyeket Londonban a diplomatiai téren hangoztatnak. De Albánia is szolgáltat egy hírt, mely nem kellemes, mert háborgatásokról van szó hatá­runk közvetlen szomszédságában. Üzleti forgalom alig volt, s a­mi volt, inkább gyengébb árakon mozgott. J­egyeznek: Új aranyjáradék 99.20—99.15—. — Papirjá­­radék 94.25—94.20. — Osztrák hitelintézeti bank­­részvény 304—303.80. Magyar hitelbankrészvények 312. — Leszámítoló bankrészvény 85.75. — Osztrák­magyar államvasuti részvények —.—. Jelzálogbank 110. Közúti vasút —.—. A zárlat 12 óra 30 perczkor igen nagyon csendes. Időjárás márczius 8. reggeli 7 órakor. Az időjelző-intézet távirati jelentése. Lé­psel a hi­telek magyarázatai: © = szélcsend; Q = úszta, de­rült ; © = */. felhős; 3 = V. felhős ;· = •/, felhős; ¤ = borult; •­­ = eső ; = hóeső ; A — jég ; == köd ; 00 = gőz ; + = zivatar, villám. Áttekintése a mai időjárásnak : Európában: A depresszió (756—758) Oroszor­szágban van, a nagy légnyomások (765 — 767), egyik észak­nyugatról, másik délről, Magyarország felett folynak össze. Az idő kisebbedő hőmérséklet mellett változó, helyenkint esőkkel. Hazánkban: Többnyire nyugatias, részben észa­ki, helyen,­­ erős szelek mellett, a hőmérséklet jóval ki­sebb, a légnyomás jóval nagyobb lett. Az idő szeles, vál­tozó, derűs váltakozik borússal, az északkeleti nagyobb fél­­ben számos esőkkel. Csáktornyán jégeső, Zágrábban égi hábo­rú , Szolnokon, Ungváron és Magyaróváron vihar volt. Az kilátás a jövő időre, északi Kárpátok körül éjjel fagy volt. Hazánkban: kevés bőváltozás mellett általában változó, csendesebb időt várhatni, helyenkint csapadékkal. Naptár. Hétfőn, márczius 9 Nap kél 6 ó. 25 p., nyug. 5 ó. 57 p. - Hold kél 1 ó 45 n reg., nyug. 10 ó. 53 p. d. e. - Hold földtávolban este­ 10 órakor. Rém. Scalh. Francziska özvegy. Prot. Adelaiz. Gerifo-orosz ( (feb­­ruár 25.) Taráz. Zsidó : (adar 22.) ^ A főrendiház ülése d. u. 1 órakor. A magyar tudományos akadémia II. (jog-, társ- és törttudomá­nyi) osztályának ülése d. u. 5 órakor. Értekeznek : Báró Nyáry Jenő, Kovács Gyula, Ortvay Tivadar Az országos honvédgyülés d. u. 10 órakor a megyeház naev­­termében. A budapesti zenekedvelők egyletének nagy hangversenye este fél 8 órakor a Vigadó nagy­termében. A fővárosi gazdasági és pénzügyi bizottság ülése d. e. 16 órakor a régi városháza tanácstermében. A belvárosi társaskör zártkörű tánczestélye a Vigadó étter­­mében. Matejkó képe a műcsarnokban (sugár-út 81. sz.) d. e. 9-től d. u. 4-ig. Belépti díj 50 kr. Üvegfestészeti kiállítás Kratzmann Ede műtermében (a felvész­­kert, mellett) nyitva egész nap díj nélkül Vörös­kereszt Erzsébet kórház (Buda, déli pályaudvar közelé­ben) megszemlélhető naponta délelőtt 10 és fél 12 óra között. Múzeumban állat- és népismetár d. e. 9— d. u. 1-ig Gazdasági és tanszermúzeum a Köztelken délelőtt 10—12 és délután 2—4. Technológiai múzeum a Kerepesi­ uton (Beleznay-kert) nyitva d. e. 9—1-ig és d. u. 3 —5-ig. Egyetemi füvészkert az üllői uton délelőtt 8-12-ig és délután 2—4-ig. Akadémiai könyvtár d. u. 3—7-ig. Egyetemi könyvtár d. e. 4—8-ig. Múzeumi könyvtár d. e. 9- d. u. 1. Ál­latkert nyitva egész nap. Színházak. Budapest, hétfőn, 1885. márczius 9-én . Nemzeti színház. Bérletfolyam. IBOLY­AFALÓ. Vígjáték 4 felvonásban. Irta Moser. Fordította L. F. Személyek 1 Rembach Pintér Valeska Csillag T. Wildheim Zs. Szacsvayné Berndtné Szathmáryné Berndt Náday Feldt R. Benedek Belingné Rajnai G. Golewszki Mészáros Schlegel Bérczi János, inas Halasi Minna Békessy I. Kezdete 7 órakor. Holnap, kedden, bérletszünetben: III. Richard. Tragédia 5 felvonásban. Műsor : Szerdán, Villemer marquis ; bf. Csütörtök, Jóslat; bérletszün. Péntek, Egy millió ; bérleti. Szombat, Phaedra. Kénytelen házasság; bérletszünet. Vasárnap, Az arany ember ; bf. Magy. kir. operaház. Zárva. Holnap, kedden , bérletfolyamban: TUROLLa EMMA k. a. és PEROTTI GYULA ur vendég­játékául : F A U S T. Nagy opera 5 felv. Zenéjét szer­zette Gounod Károly. Műsor: Csütörtök, Gioconda, Turolla és Perotti, bérletfolyam. Szombat, István király ; 1­ör, bérletfolyam. Vasárnap, István király ; lesz. .... . .m——!■ Várszínház. Bérletfolyam. Apróba nyíl. Vígjáték 4 felvonásban. Irta Blumenthal Oszkár. Fordí­totta: Beödy Gábor. Személyek : Gróf Dormon Mezei Alexandra, neje Beödyné Beáta, leányuk Balogh E. Báró Wallendorf Lubinszkyné Báró Egge Beödy Ernő, unokaöcscse Szirmai Krazinszky Réthey Degen Makó Spitzmüller Rónaszéki Valbóth A nászt, Marczellné Gróf Longneville Fenyvesi Lankovitz Deák Pál Brunnek Melanie Lenkeyné Charlotte, nővére Kócsi E. Strehlen Lilly Gönczi M. Hohenfels Alice Bánházi T. Ferencz Lenkey Kezdete 7 órakor. Holnap, kedden , bérletfolyamban. Fényes kiállítással Angot asszony leánya. Operette 3 felv. Zenéjét szerző Lecoque Károly. Műsor: Szerda, Az erdő szépe ; Laczkó Aranka, bérletfolyam. Csütörtök, Eleven ördög ; Bla­­ha Lujza a., bérletszünet. Péntek, Kétkedő , 1-er bérleti. Szombat, Eleven ördög ; Blaha L. a., bérletszünet. Vasárnap, Eleven ördög ; Bla­ha L. a., bérletszünet. Népszínház. Neemanczipáczió Eredeti énekes bohóság 3 fel­vonásban. Irta Szigeti József. Zenéjét szerzette Serly Lajos. Személyek : Bítori Mihály Horváth Gerőfi János Tóth Flóra Pálmai I. Özv. Zarándiné Pártényiné Árpád, fia Vidtor Kaczér Tamás Tihanyi Kleininger Solymosi Verebes, jegyző Újvári Csonka Szilágyi Dengelegi Fruzina Klárné Judit Béni I. Sidi Vidorné Boriska Őri Berta Kezete 7 órakor. Holnap ugyanaz. Főszerkesztő: J"ÓÁ££ti IMIDr. Felelős szerkesztő: U­rsi Imre. Állomások nyomá­­ra,+. és t ér,81*Zet­i+!£ Feli“3 ■flwL-tfm­ ■ ereje Celsius- fok*?*, zet ^ ' (1—18) fokban_____________ Arad....................... 65.7 DNY 3 0.7 8 Q Besztercze ... — — — — — Beszterczebánya . 62.9 NT 2 —2.8 3 Q Budapest . . . 65.2 ENY 1 0.4 — Q Csáktornya . . . 65.4 E 1 3.7 A 4 © Debreczen . . . 63.3 DK 1 16 — Q Eger....................... 65.7 DNY 2 —24 — O Eszék................... — — — — _ Fiume .... 64.5 K 3 9.4 — Q Késmárk . . . — — — — _ Keszthely . . . 66.7­­© 3.0 5 © Kolozsvár . . . 64.5 ENY 5 0.8 1 ® Magyar-Óvár . . 66.4 K 1 —0 6 —­­J Akna-Szlatina . . 62.5 NY 4—0.6 6 ® Nagy-Enyed . . 64.5 EK 1 3.0 — ® Nagy-Szeben . . 63.1 NY 5 1.8 — Q Nagyvárad . . . 64.7 @ 0.0 —IQ Orsova .... 64.8 ENY 5 5.2 2 ! © Pancsova ... — ENY 2 3 5 5 ! •­ Selmeczbánya . . 66.3 ENY 4 —4.6 | 3 Q Sopron .... — — — — I _ Szatmár-Németi . 62.9 E 3 0.9 1 | 0 Szeged .... 64.9 NY 1 1.0 8 | ® Sepsi-Szt.-György . 65.5 DNY 4 3.1 . 5 $© Szolnok .... 64.9 ENY 2—0.2 — Q Temesvár ... — NY 3 1.0 33 Q Trencsén . . . 64.2 DNY 1—1.0 — ® ungvár .... 62.6 K 2 0.3 1 O Zágráb .... 66.3 EK 1 5.5 12 @ Becs................... 66 0 1 0.8 1­3 •­ Bregenz .... 63.0 EK 1 I 4.7 24 Q Konstantinápoly . — — | — | _ _ Lesina .... 64.8 K 1 10.1 1 — Q Pola.................. 63.4 K 3 1­7.1 I — J O Prága.................. 64.7 D 2 —1.1 I — J O Sulina .... — _ | _ _ _ Szerajevo . . . 65.4 K 1 8.0 — O

Next