Nemzet, 1885. augusztus (4. évfolyam, 1046-1075. szám)

1885-08-08 / 1053. szám

Bzlcskesztőbig : fi­erencsiek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK ugy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szára 4 kr. 1053. (216.) szám. __________Esti kiadás.____________ Budapest, 1885. Szombat, augusztus 8. KIABÓ-HTVATaLI , Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .. .. ..­­...............­................. ® fr­ 5 hónapra .. .. .............................................. ® * 6 hónapra ...................................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséé­rt felül­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám 4 kr. TV. évi föl vall. Budapest, augusztus 8 Mezőgazdasági administrationk egy rég érzett hiányán van hivatva segíteni a mező­rendőrségi törvény megalkotása, a­melyet a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi mi­nisztérium komolyan munkába vett. A föld­­mivelési minisztérium codificatorius tevékeny­sége egyátalában a legnagyobb elismerést vívta ki, még azok részéről is, akik nem min­denben helyeslik az általa kezdeményezett törvények irányát. Csak rövid idő múlt el az ipartörvény megalkotása óta, ezt követte a rendkívüli nehézségekkel járó vízjogi törvény. A bányatörvényjavaslat már készen van és törvényhozási tárgyalásra vár és most a mi­nisztérium munkába veszi a mezőgazdasági törvény előkészítését. Valóban nagy eredmé­nyek a codificatio terén, bizonyítékai annak, hogy a minisztériumban helyes fölfogás ural­kodik gazdasági viszonyaink igényei iránt. A mezőrendőrségi törvény a negyvenes évekből származik, egészen más, a jelenle­giektől eltérő gazdasági viszonyok között al­kottatott és ma már majdnem egészen elavult. A gazdasági egyletek, törvényhatóságok és maguk a gazdák éveken át sürgették egy új mezőgazdasági törvény alkotását és ennek az óhajtásnak felel meg a kormány, a­midőn egy írásos enquete útján nyilatkozatra szó­lítja fel az illetékes testületeket és ható­ságokat. A mezőrendőrségi törvényt­­ a név nem egészen megfelelő, mert nem pusztán a mező­rendészeti ügyek fognak szabályoztatni, ha­nem a mezőgazdasági administrate egész köre, a saját viszonyainkból kiindulva kell fölépíteni. A külföldi megfelelő törvények csak tájékoz­tatóul szolgálhatnak, ezeknek másolása vagy átvételéről szó sem lehet, mert egészen mások a mi gazdasági viszonyaink, mint Franczia­­vagy Poroszországé. Ennek a törvénynek pe­dig a mi gazdaságunk concret viszonyaihoz kell alkalmazkodnia. Ezért mindenki helyeselni fogja azt az utat, a­melyet a törvény megalkotására a földművelési miniszter választott. A gazdasági egyletek, közgazdasági előadók javaslatok té­telére szólíttattak fel. Az ügyet nem ajánlhat­juk eléggé a gazdasági egyletek figyelmébe. Évtizedekre kiható törvény alkotásáról van szó, mely minden gazdát közelről érdekel. Ezt az ügyet ne úgy intézzék el egyleteink, mint a legtöbb egylet — tisztelet a kivételeknek — azon kérdéseket el szokta intézni, a­me­lyekkel a kormány hozzájuk fordul. Vitassák meg a miniszter által felvetett kérdéseket, a közigazgatásban gyakorlatilag működő tag­jaik bevonásával is, mert ezek, a­kik a mező­­gazdasági administrate ügyeit jelenleg is in­tézik, a leghivatottabbak arra, hogy a tör­vény reformja ügyében véleményt mondja­nak annál is inkább, mivel a törvény végre­hajtása is ezek tevékenységén fordul meg. A vélemény­nyilvánításra fölszólított gaz­dasági egyletek, közgazdasági előadók nyi­latkozatai a minisztériumban föl fognak dol­goztatni. Ezek alapján szövegeztetni fog a javaslat, amely azután bizonyára enquéte elé terjesztetik. Szükséges azonban, hogy az or­szág különböző vidékeinek gazdasági egyletei már a javaslat szövegezése előtt nyilatkozza­nak, mert a javaslatnak tekintettel kell lenni az ország különböző vidékeinek eltérő gaz­dasági viszonyaira, amiket senki sem akar, hogy úgy mondjuk, egy kalap alá vonni. Ez az oka annak, hogy a minisztérium előzetes nyilatkozatra szólította föl az érdekelteket, mert ezek nyilatkozatából óhajtja megismerni a különböző, tekintetbe veendő viszonyokat. Meg vagyunk róla győződve, hogy az érde­keltek méltányolni fogják a miniszter inten­­zióját és alapos, használható munkálatokat terjesztenek a kormány elé. Reggeli lapunkban közöltük a miniszté­rium által fölállított kérdőpontokat s ezekből látható, hogy a gazdasági élet milyen vitális érdekeinek szabályozásáról van szó. Egy ilyen törvényt csak az érdekeltek közreműködésé­vel alkothatni meg helyesen. Nem az a c­él, hogy a törvény által a jelenlegi állapotok st actionáltassanak, mert a jelenlegi viszonyok között sok van, a­mi javításra, reformra szo­rul. Ezért az érdekeltek ne szorítkozzanak pusztán a jelenlegi viszonyok vázolására, ha­nem tegyenek, a viszonyaik által kívánt irányban pozitív javaslatokat is. A törvényhatósági, községi szabály­­rendelet alkotási jognak a mezőrendőrségi törvény keretében is tág hatáskör lesz fen­­tartva, de a mezőgazdasági haladást akadá­lyozó statútumokon, szokásjogi szabályokon túl kell menni. Ismeretes példaszó, hogy­­senki sem gazdálkodhatik másként mint a szomszédjait, de e régi példaszó törvényes föntartása, mint az tudtunkkal még nagyon sok helyütt megvan, akadályozza a mező­­gazdasági haladást. A minisztérium által föl­állított kérdőpontok között nagyon sok van olyan, a­melynek ebben az irányban elvi je­lentősége van. A birtok korlátlan szabad használhatása vagy feltételekhez való kötése, a dűlőkényszer mind fontos elvi jelentőségű kérdések, a­melyet e törvény megalkotása al­kalmából oly módon kell tisztázni, hogy az előnyére szolgáljon mezőgazdaságunknak. A mezőrendőrségi törvény megalkotása nem rö­vid idő munkája lesz, nem is az a kívánatos, hogy az gyorsan, hanem hogy jól alkottassák meg. A minisztérium által fölállított kérdő­pontok bizonyára beható vitákra fognak al­kalmat szolgáltatni, a­melyekhez a sajtónak is hozzá kell szólnia, mi a magunk részéről nem­ fogjuk elmulasztani a nagyjelentőségű kérdé­sek tárgyalását. B­ELFÖLD, S.-A-Ujhely, aug. 6. [Ered. tud.] (A phy­­­­loxera pusztí­tása. A főispán körútja.) Zemplén megye központi phylloxera bizottsága Mol­nár István főispán elnöklete alatt folyó hó 3-án a megyeház nagytermében ülést tartott. Mindenek előtt a földmivelés, ipar s kereskedelmi m. kir. miniszter azon leirata olvastatott fel, mely szerint a phyllo­xera vész terjedésének meggátlására kormánybiz­tosul a megye főispánja neveztetett ki, s a mely­ben továbbá jeleztetik, hogy a kormány addig, mig a jelenlegi készlet tart, — a gyérítéshez a szénkéneget ingyen fogja adni. — A leiratnak a kormánybiztosi kinevezésre vonatkozó része, átalános megnyugvás­sal örvendetes tudomásul vétetett, meg lévén győződve az értekezlet minden tagja, hogy a­mi emberi­leg megtehető, azt a főispán, mint kormánybiztos, ismert tevékenységénél s az ügy iránti meleg érdeklődésénél fogva minden esetre megteendi. Komoly tanácskozásra adott azonban okot, hogy a minisztérium a szénkéneg ingyenes szolgáltatását csak ideiglenesen helyezte kilátásba, pedig huzamo­sabb segélyezés hiányában, figyelemmel a szőlőbirto­kosok nagy részének nyomott anyagi­­ viszo­nyaira, valamint a szüksége­s fáradságnak a jövedelemhez viszonyított nagyságára, alig remél­hető, hogy a gyérítés a Hegyalján megfelelően ke­resztül vitessék. A működő biztosok jelentéséből fájdalommal értesült a bizottság arról, hogy a rész a már eddig megvizsgált részeken 2—300 kat.­holdnyi terü­leten — többi közt a király ő felsége tarczali szőlőjében is — constatálta­­t a 11. Keserves kilátás arra, hogy a világhírű Tokaj- Hegyalja néhány év múlva tán a catastróphának vagy a legjobb esetben oly átalakulásnak néz elébe, melyről ma még senkinek fogalma nem lehet. Elhatároztatott egy alkalommal, hogy az eddigi átalános tapasztalok s észleletek eredményének köz­lése s amerikai vesszőket tenyésztő két szőlőtelep engedélyezése iránt a minisztériumhoz külön előter­jesztés tétessék. A phylloxera kérdésen kívül átalános be­széd tárgyát képezi, hogy a megyei főispán a Zemplén megye felvidékén levő varannói, sztrop­­kói, homonnai és szinnai szolgabirói hivatalok megvizsgálása czéljából körútra indult s a meny­nyiben a nemzetiségi mozgalmakat kiváló figye­lemmel szokta kisérni, utazását összeköttetésbe igyekeznek hozni — a lapokban is szellőzte­tett azon újabb keletű hírekkel, melyek sze­rint bizonyos — idegen­­illetőségű — egyé-­ nek megbízatást nyertek, hogy a felvidéki tót népesség Oroszországba leendő áttelepítése eszméjé­nek propagandát szerezzenek. Ha ez csakugyan megfelelne a valóságnak, a megye közigazgatási közegeinek igen elsőrendű fel­adatuk lesz a csaknem kizárólag tót ajkú felvidéki köznépet a ragadós álmodozásoktól megóvni s a me­gyének is közvetlen érdekébe vágó bűnös szándék megvalósithatásának teljes szigorral gátat vetni. A NEMZET TÁRCZÁJA. Augusztus 8. A zöld ujjas kisasszony. Regény. Irta: Mathers II. Angolból. (Folytatás.) 28 Egyenesen dolgozó szobámnak tartok, s bele­merülök munkámba, s igy meglepetve tekintek fel, mikor karomat valaki megérinti és Karolina mellet­tem áll. Bevégzem a fejezetet, becsukom a könyvet és várok,hogy elkezdje beszédét. — Nem akartam Dick úr! — szól kétségbe­esetten. — Hát akkor mért mondta ? Nem felel, csak megszűnik az övébe tűzött viola szirmait tépegetni. — Az embereknek, ha soká oda vannak mint én, jobb lenne haza sem jönni; mások foglalják el helyeiket, és őket elfelejtik. — Nem, — felel halk hangon, — épen azért mert nagyon emlékeznek reájuk, tűnik fel arczük idegennek barátaik előtt. — Annyira megváltoztam? — kérdem aka­ratlanul. — Maga olyan, — mondja szemeit felemelve, — mintha soha semmiért se tudna ezután szilárdan küzdeni. Ezelőtt tiszta, előretekintő pillantása volt, mintha valami szépet látna egy hosszú út végén ra­gyogni, s szívvel lélekkel a felé sietne ; m­o­s­t úgy tetszik, a jelenen kívül semmit sem lát. — Talán a változás nem csak én bennem rejlik gyermek, mások is megváltozhattak. A bűnös pk­ arczába szökken ; félre fordul, mint a vad mikor a vadász közeledtét sejti. Szivem meg­döbben, a mint a félelem e jeleit látom ; hirtelen elha­tározom, hogy próbára teszem. — Karolina, hiányzik magának Ullathorne ? — Hogy hiányzik-e ? — kiált szenvedélyesen. — Napról napra jobban hiányzik, mindennap többre becsülöm, míg el nem ment sohasem tudtam, hogy mi volt ő nekem. Mondja meg, — szól könyekkel sze­mében, — miért ment el ? A­mint szemébe tekintek, daczára előbbi piru­lásának, meg mernék rá esküdni, hogy nem szereti, vagy ha igen, akkor tökéletesen öntudatlan szerelmé­ről. Egy nő sem tárja fel ilyen merészen szíve legbel­sejét; hallgatás az ő ékesszólása, valamint a rebegés legigazabb kifejezése. — Azt mondják, hogy egészsége miatt ment el, — folytatja, — de hiszen évek óta ilyen. Hetty is észrevette. Nekem az jutott eszembe, — ne hara­gudjék Dick úr! — hogy elmenetele összeköttetésben van magával ? — Miért gondolja ? — kérdem vontatott hangon. — Mert, mivel egyszer, csak egyszer találkoztak, mégis elment, pedig mennyi évig várakozott a maga visszatérésére. Hány hosszú órán át ültünk ebben a szobában és beszélgettünk magáról (egy perezre félre fordul, és a pir újra sötéten jön arczába), hogy mit fogunk tenni, a maga életpályájáról, és hogy milyen híres lesz maga egykor, és most elment s még maga Hetty sem tudja, hogy mikor jön haza. Világosság kél agyamban. — Hát maga ezért haragszik rám ? — mondom szigorúan, — mert azt hitte, hogy én küldtem el ? — Ha igaz, — kiált szenvedélyesen, — akkor a legigazabb, legjobb barátját küldte el. — Kihivólag tekint reám. A szerelem milyen hamar tanít daczra! Szivem megkeményedik iránta a mint rátekintek. — S nem tud okot rá, hogy miért küldhet­tem el ? Azon pillanatok egyike volt ez, mikor az igaz­ság kierőszakolódik belőlünk, mikor azért beszélünk, hogy eláruljuk gondolatainkat, nem pedig, hogy eltit­koljuk. Éhez hasonló igazság olyan mint a villám. Akaratlanul elkiáltja magát — ő meg-------aztán megállt, de én kiegészíthetem a mondatot — meg­mondta ? Egy perczig rá nézek, a mint bűnös pírral fes­tett arczát elfordítja, szemében olyan szerelem lángol, mely legyőzi a szégyent és ép olyan tiszta és boldoggá teszi, mintha ez a szerelem dicskorona volna; s aztán szivemig meghatva elfordulok. Ez valóban bi­zonyos »igaz, mint a Szentirás« s ha nem csalódom, akkor itt nem is egy leány könnyen keletkező, s könnyen múló szeszélyével van dolgom, de olyan szerelemmel, mit idő és távollét meg nem tör. — Hát azért került engem, Karolina, — mon­dom fáradtan, — kettőnk közt nem lehet többé tit­­­kolózásról szó, — mert elküldtem őt ? — Nem, — mondja fejét félreforditva, — nem­­ ez volt, de szégyeltem magának a szeme elébe­­ kerülni.. .nem tudtam elfelejteni,.. .sohasem tudom elfelejteni — elhallgat, kezeivel befödve arczát.— Ilyen borzasztó tévedésbe esni, olyan modorban be­szélni magával róla, azt kérdezni, hogy szereti-e a nőt, kit el akar venni! — Karolina, — mondom szigorúan, — ez nem­telen dolog; semmi másért sem került engem, csak ezért a csekély okért ? — Rettenetes dolgokat mondtam, — hogy a haja nem göndörödik, de talán lehetne göndörizni — papírtekercsekkel. Élesen nézek rá ; arcra komoly, mint egy bíróé, de ajkszögletei nem egészen szilárdak. — Grees Sleeves, — kiáltom, — maga egy kis bosszúvágyé, daczos, megfoghatatlan pajkos le­ány és — — Ó! Hívjon úgy megint! — kiált örömtelien, — hívjon Green Sleevesnek, a maga kis Green Slee­­vesjének, ki oldala mellett szokott ülni és segitni az üvegek rendezésében. Végre is nem nőttem meg túl­ságosan , vagy igen ? — Nem, de maga nem az a Gr­een Sleeves, a­kit itt hagytam. Először is, maga csinos lett, én pe­dig gyűlölöm a szépséget — a teljes, tökéletes csu­­nyaság sokkal jobban ízlésem szerinti. — Ah ! Azért tetszik hát magának Lady Flo­rizel ? — Most meg már nemcsak bosszúvágyó, de goromba is. — Azt hiszem, én is el tudnám magamat csu­­nyítani, — mondja bólintva, —némely embernek sok­kal könnyebb csúnyának lenni, mint szépnek Csakhogy én szeretem, ha az ember csinos, s ezért borzasztó volt reám nézve, mikor magamat annyira az ellenke­zőre változva láttam meg. Hát ő nem lát magában különbséget ? — Sohasem kérdeztem tőle! — Talán ő az oka,— koc­káztatja Green Sleeves ártatlanul — ha igen akkor természetesen nem ve­szi észre. . . — Nem, maga nem Green Sleeves, — mondom reá nézve, — az a kis­lány, a­kit én igy hívtam, sem maliciózus sem emberszóló nem volt, — Florizelnek nem kellene magát boldogta­lanná tennie — szól a gyermek fejét lehajtva. — Ki mondta, hogy ő tesz azzá? — Senki más nem lehet. De meg lehet, hogy csak addig ilyen, míg távol van tőle ? — Akkor valószínűleg soká fogok ilyen lenni. — De hiszen egyszer majd csak visszajön, Dick úr, — mondja gyöngéden. — Az én számomra nem. Perczig reám néz, aztán könnyek gyűlnek szemébe. — Ó! Dick úr, Dick úr! — kiált, kis kezét az enyémre téve, — bocsásson meg, bocsásson meg — de nem tudtam. — Nem bántott meg, gyermek — szivem nincs megtörve. De sohasem fogok megházasodni. Szomorúan néz reám, de fokonként öröm ter­jed el, szájától kezdve barna szeméig, míg csak egész arcza tiszta napfény. — Milyen pompás időket fogunk együtt élni, maga és én — szél ragyogó mosolylyal — mintha fel sem nőttünk, hanem gyerekek maradtunk volna mint voltunk! De egészen bizonyos benne, hogy szive nincs megtörve, mert a világért sem akarok a maga rovására boldog lenni ? — Egészen bizonyos. Mindössze is elvesztet­tem minden illuziót a­mi érdemessé teszi az életet az élésre. IV. FEJEZET. — Siva szerelmes Green Sleevesbe! — Letérdelt előtte ugyanebben a szobában és megkérte, hogy menjen hozzá nőül - ilyen különös dolog, tudod, két megkérés egy zöld kárpittal bevont szobában, holott az olyan előnytelen egy fiatal le­ány a rezszínére nézve, tudod! — És mit mondott ő ? — Azt mondta, hogy rögtön keljen fel, mert különben nyakon üti. — Ez nagyon illetlen volt. — Karolina nagyon határozott — mondja bó­­lingatva Pink May — és megtiltotta, hogy egy lé­leknek is elmondjam, s nem is mondtam, s különösen neked nem lenne szabad tudnod, a­kinek megmond­tam, — itt jön. »Jó, ha az ember okos és vidor, Jó, hogyha mindig hű és igaz, Jó, ha leveti régi szerelmét, Mielőtt útban keresne vigaszt !« — ezek a mondatok jelentik Green Sleeves jövetelét. Ismét kezdi visszanyerni jó kedvét — mint minden fiatal. Nehezebbnek találta szomorúnak lenni, mint vígnak. — Maga itt! — kiállt, megállva a társalgó kü­szöbén, a­mint meglát engem. Milyen korán elvégezte ma a dolgát! — Ez csinos kis dal, Green Sleeves, a mint most énekelt, — mondom, a mint leült, ölében Freyja asszony ajándékaival, kinek Észak-Európában min­den virág és bogár életét köszönheti. — Saját szerzeményem — mondja, felvéve egy ágacska harangvirágot, s füleihez tartván, megrázza, mintha azt várná, hogy zenehang cseng ki belőle. — Tapasztalatból mondhatja Green Sleeves? — Annyit kerestem, míg ezt a napvilágot és ezt a mezei liliomot találtam, — de bár ezeket végre is megleltem, sehol sem találtam egy Betlehem­csillagot. Szemeim a gyermek ölében fekvő virágokra néznek, de nem látják azokat. Sievikingen­ vannak, melyet egy év óta nem láttam. Mert ki állíthatja, hogy legkellemesebb, legszomorubb utazásainkat csak szellemileg teszszük meg ? s bizonyos, hogy bár emberi szem és fül nem tud ottlétünkről, a szeretett helyek, az ismert utak érzik lépteinket, a mint gon­dolkozunk róluk ? Valódi zarándoklások azok, épen mint a­hogy a holtak, az eltávozottak, az elvesztettek eljönnek hozzánk álmainkban, s a mint megcsókoljuk üde és életmeleg arczukat, érezzük kezük szorítását, halljuk hangjukat, a mint »Isten hozzád !«-ot monda­nak ! — s felébredve, tudjuk, hogy az álom s ébren azt hiszszük, hogy álmodunk, valamint az álmot so­káig valónak hiszszük. — Szenvedélyünk, — mondja Konfuczius, — becsukja az ajtót lelkünk előtt istennél, — s ha isten előtt, úgy az ő tettei előtt is. Ez a tüzes lélekzet mind­annak, a mire nézünk, szépségét és üdességét elho­mályosítja és maga Sieviking is eltűnik előttem, a­mint közeledni akarok hozzá. Többé nem gondolok rá vágyakozva, most már nem venném el szabad ajándék gyanánt. Gyűlölettel gondolok arra, hogy egykor olyan szenvedélyesen vágytam utána, gyűlölettel emlékszem ifjúságom fellengző eszméire, melyek most összetiport agyag gyanánt feküsznek lábaimnál. — Hát Siva megérkezett, Green Sleeves ? — Igen, jn­ - -Hirtelen Pink Mayra néz, ki ártatlanul kötésé­ben elmerülve ül, aztán reám és gyönyörűen elpirul. Manó vigye az olyan arezszíneket, melyek az érzelem minden árnyalatát visszaadják, s az embert mindun­talan félrevezetik. Most úgy látszik, megint elpirulása szed rá, mert eszembe ötlik, hogy hát ha nem Ulla­thorne az, a­ki után Green Sleeves sóvárog, hanem Siva? — Mennyi ideig volt oda ? — Hadd lássam csak — mondja Pink May, épen régi veres selyem ruhámat bontottam­ szét, mi­kor beszaladt — azt mondani, hogy — Hogy van­nak?­­— tudod (Green Sleevesre kacsint) — és márcziusban kaptam meg, alighanem februárban ment el. Tanügy az országos kiállításon. (A­ női kézimunka-kiál­­tás.) Hazánkban már mintegy 2.400 nőtanító van alkalmazva. Működésük tere azonban nálunk még in­kább az elemi, mint a felső nép- és polgári leányis­kola. Legújabban a női tanműhelyek szervezőinek a figyelme fordult a nők felé s egész intézetek majdnem kizárólag nővezetésre vannak bízva. A női tanerő iránt legtöbb bizalmat tanúsít az állam. Utána következnek a községi iskolák fenntar­tói. A felekezetek és egyesületek ellenben többé­­kevésbbé idegenkednek a nő munkálkodásától a taní­tói téren. A leány­iskolák kiállítása is ezt a felfogást iga­zolja és tünteti fel a szemlélő előtt. Nőnevelésünk jellegzetes voltának kikövetkezte­tését illetőleg tehát, nagybecsű adatokat nyújt az ok­tatásügyi csarnok és a fővárosi pavilion. Nem szenved kétséget, hogy mindazok, a­kik hivatva vannak ez iskolai jellegek után kutatni, kellő módozatok szerint elvégzik és elvégeztetik azt. Mindazáltal ez talán nem zárja ki, hogy e tekintetben, habár igen röviden, egyet mást szóba hozzunk. Jelenleg csupán csak a női kézimunkákra való tekintettel óhajtjuk leányiskoláink kiállításait meg­szemlélni. Ha vizsgálódásunk — catalógus hiányában — nem téves, körülbelől nyolc­van leányiskola szere­pel. Ezeknek legnagyobb része állami, községi és ál­lamilag segélyzett, kilenc, ellenben felekezeti. A községek többnyire polgári leányiskoláikat mutatták be; az állam inkább elemi, felső leány- és képzőinté­zeteit ; a felekezetek pedig és az egyesületek tanmű­helyük és felsőbb leányintézeteik által kívánták a figyelmet magukra vonni. Átalánosságban szólva, iskoláink női kézi­munka-kiállítása egyike a legjelentékenyebbeknek. Még jellegzetesség szempontjából is sok dicsérendő törekvésre találunk. Az előbbi kiállításokhoz, név sze­­rint a bécsi, székesfehérvári, budapesti nőipari kiállí­tás iskolai kézimunka tárgyaihoz mérve, jelenleg már átalában nagy az előre lendülés, az örvendetes hala­dás. Az értéktelen, haszon- és műbecs­ nélküli czifra­­ságok eltűntek (maradványkép csak egy-két felekezeti iskola kézimunkái között szemlélhetők), s helyeket több-kevesebb önállóság, s a mi fő, következetes nemzeti jelleg foglalta el. Be kell ismernünk, hogy kitűnő tanítónőképző­­intézeteink hatása e téren már példázza reformáló működését s hova tovább kétségtelenné teszi, hogy a női iskolák áldásos közszellemét főleg női nevelőke­zek létesíthetik, fejleszthetik és biztosíthatják. Eme kecsegtető remény bizalomra ösztönöz nőnevelésünk jövőjét illetőleg, habár jelenleg még sok kívánni valót találunk. Úgy látszik, nem egy iskola van olyan (ilyen a fővárosi VI osztályú elemi leányiskola kézimunka kiállítója is), mely előtt talány az, hogy bizonyos munkakörben mennyire szabad haladnia. Kíméletlen megterheltetések vannak napirenden. Mennyiség és minőség ellen egyaránt tiltakozik a növendék élet­kora s az iskolai élet feladata. Oly sokat és oly mn­­gyakorlottsággal végezni csak fáradságos évek után lehetséges. Ki hinné tehát, hogy bármely hatodik osztályú növendék annyi kifogástalan simasággal vé­gezze ki varrásait, mint azt a fővárosi pavilion kiállí­tása mutatja? A kézimunkabeli ügyesség e foka teljesen meg­egyez a polg. leányiskolák negyedik osztályának kiál­lításával. Az eredmény tehát e tekintetben ugyanaz, akár hat elemi osztályt, akár polgári iskolát végezze­nek növendékeink. E rendszeres túlcsapongás megvan a képzőmű­vészetekben is. S bármily tisztelettel adózzunk ama rendkívüli ügybuzgalomért, mely több tanítóképző kiállításában c­áfolhatatlanul nyilatkozik, ki kell mondanunk, hogy sokat ölel fel, túlságosan fárasztja a növendékeket. Talán nem tévedünk, ha a legtöbb képzőintézet­­feladatát e tekintetben ahhoz mérjük, a­mit kikerült növendékeinek majdan az iskolában végezniük kell. E kiindulási pontunk helyes volta mellett bizonyít az a körülmény is, hogy polg­­iskolákban és tanműhe­lyekben a kézimunka, mint szaktantárgy szerepel s külön képesítést igényel. Mivel indokolható tehát az a képzőintézeti el­járás, mely annyi elméleti tantárgy mellett, a­melye­ket nemcsak tudni kell, hanem azok előadására mód­szertani ügyességek elsajátítása is szükségeltetik, a tanulókat még kézimunkailag is oly fölötte elhal­mozza. Vannak ugyanis kitűnő képzőintézeti kiállítá­sok, melyek a női kézimunkát rajzban és gya­korlatban, sőt az ezekre vonatkozó szabályok lefogal­­mazásával együtt meglepő szép fokozatban mutatják be. Szeretnénk tévedni, de úgy vagyunk meggyőződve, hogy azon iskolák, melyekre c­élzünk, csupán ele­mi iskolai tanítókat képeznek. Mi czélja van te­hát annak, hogy paplan, madracz, csipkekészítés mórhímzés, nád- és vesszőfonás, ágyfelszerelés, brüsseli csipkeutánzat, parafa és dörzsfestészet, renaissance hímzés, arany­hímzés alkalmazása szerb vászonra, csipkeverés gyapjúszálból, szövés, beszövés, külömböző hímzésnemek (alban, chinai), a fehér hím­zés minden fokozata, fubrikálás selyemre és színes vá­szonra, zsinóröltés, gyöngymunka, gyermeköltönyvar­­rás, egy- és kétoldalú keresztöltés, műcsomózás stb. stb. mind kötelezők legyenek a képzőintézeti növen­dékre nézve ? Említsük-e ezeken kívül a virágkészí­­tést, a hímző­ famunkákat ? Szóljunk-e a rajzolás és festés oly magas fokáról, mely Tompa virágregéinek illustrálására is kép­ességet érez és ahhoz idővel ren­delkezik !­.. Bizony-bizony azt kell mondanunk, hogy itt több lelkesültség, mint a világosság és szigorú terv­szerűség. Nem tagadhatjuk, hogy oly mintakönyvek van­nak egyes képzőintézet kiállításai között, melyeknél tökéletesebbet képzelni nem tudunk , aggodalmainkat azonban nem bírjuk elfojtani. Versenyt látunk a kép­zőintézetek között. Nem egy épen annyit ölel fel, sőt némileg többet, mennyit a pesti áll. polg. isk. tanító­képző-intézet, a­mely egyszersmind munkatanításra is előkészít. Ez intézet czéljait nem szabad más képző­intézetnek munkakörébe fölvennie. S ha nem veszi fel, munkakönyve és kiállítása nem lehet ez intézetével egyenlő, annyival inkább nem lehet annál magasabb fokú avagy szélesebb alapon álló. Az ügyszeretetnek eme túlzásra késztő láza a polg.­iskolák kiállításainál is föl-föltünik. Más tekin­tetben a siker bámulatos. Lehetetlen az oly iskolának fényes jövőt nem jósolni, melyben a kézimunka fejlő­désmenete, csoportosítása annyira szakszerű, mint pl. a brassói magy. kir. állami elemi és polg. iskoláé. Itt is van ugyan oly foglalkozás jelezve (szalmafonás, kertyűvarrás), mely terhelőleg hathatna, de az nem kötelező. A leányiskolák nagybecsű működésének eme árny­foltjától, a túlzástól, a felekezeti iskolák sem mentesek. Ha megnézzük a marosvásárhelyi ev. ref. egy­ház hatosztályú elemi iskolájának munkálatait, ott szintén hasonló túlságba esést tapasztalhatunk. A készítendő alakoknak rajzban és méretekben való be­mutatása igen tanulságosan megvan. Munkakönyve pedig a következőket tartalmazza: törött kötött mun-­­kák, horgolt minták, horgolt csipkék, paplan koczkái, ó-német hímzés, áttört kötött minták, kötött csipkék­­csillagok, hímzések, betűk, monogrammok, tarka hím­­zések, kézi varrások és foltozások, áttört és gulpűr­ munkák, holbein technika, túll­áthozások, pointface munkák, gépvarrás, bogozott minták, rojtok, különb­féle keretmunkák. Rendszer, fokozatosság és a helyi körülmények­nek tekintetbe vétele jellemzi a nagyszebeni állami elemi hatosztályú iskolát is. S feltűnő, hogy felfogás tekintetében mennyire elüt e két jó iskola egymástól... Örvendeztetően szép s semmi kívánni valót nem tűn­tek fel a dilettáns érdeklődő előtt a debreczeni róm. kath. egyház négyosztályu, és a helv. hitv. egyház nyolczosztályu iskolájának a kiállítása. Egyszerű, hasznos s mégis meglepő ízlésű dolgozatok. Kár, hogy az óriás könyveket, melyekben elhelyezve vannak, s a melyek egymáson nyugosznak, nem birja a tanulmá­nyozó emelgetni. Pedig mindkettőnek kitűnő tájékoz­tató jegyzéke van. Tapasztalt egyének gondos ki­állítása. A ref. egyház nyolczosztályu iskolája meggyőz ama helyes elv felől, mely a folytonosságban nyilat­kozik. Óhajtanunk kell, hogy a leányiskolák jó szelle­me érdekében e beosztás lehetőleg átalánossá legyen. Leglényegesebb érdekeink vannak ez iskolákhoz fű­ződve, s kétségtelen, hogy eme közérdek ellen sokat

Next