Nemzet, 1885. szeptember (4. évfolyam, 1076-1105. szám)
1885-09-01 / 1076. szám
geken, "ha őket ezen egységes magyar nemzeti műveltségbe befoglaljuk ? Létezik-e tehát atalán önálló nemzeti műveltség és tudomány ? Mi a műveltség ? Mármint valamely nép műveltsége. — Az kétségtelenül a nép szellemi kifejlődése egészben. Az általa megszerzett szellemű javaknak, ismereteknek, ügyességeknek, szakképzettségnek összege. Szükséges a műveltség a népélet minden irányában. Nemcsak a pallérozott erkölcsök csínjára, hanem az anyagi haladás minden ágában is. Az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság kifejlesztésére, a nemzeti föld és munka gyümölcsöztetésére. Szükséges az állami és társadalmi élet helyes berendezésére. Egy szóval a béke és még a háború műveinek is megfelelő előállítására. De foglal az magában még egyebet is. Az nemcsak a közvetlenül alkalmazható ismeretekből és ügyességekből áll, nemcsak a különféle életpályák szakképzettségéből, hanem áll az azok alapját, és egyszersmind koronáját képező — átalános műveltségből is. — Azaz: bizonyos átalános fogalmakból, eszmékből, felfogásokból és meggyőződésekből , az azok hatása alatt keletkezett, idomult, nemesedett érzelmekből, hajlamokból, és szokásokból, és bizonyos, mindezek eredményeként jelentkező lelki fegyelmezettségből, és nemzeti törekvésekből. Ez az átalános műveltség az, mely valamenynyi szakműveltség összeredménye, és egyúttal alapja, mely többé-kevésbé áthatja a nép minden rétegét, azt igazán műveltté teszi, és megadja ismereteinek szellemi becsét. Mely gondolkodásmódját, érzelemvilágát határozván meg, befolyást gyakorol lelkületére, jellemére, annak méltóságot és nemességet kölcsönöz. És a mely a nép különféle foglalkozású, és érdekű osztályait, alkatrészeit egy közös egészbe fűzvén öszsze, szüli, képezi a nemzeti geniust. A műveltségnek, a civilisatiónak közös jellege mellett, és annak keretében látjuk a művelt népek e saját nemzeti műveltségeit tündökölni. Olyanok azok, mint a prismán átvezetett,A napsugár színképének különböző színei, melyek együttesen teszik ki a fehér világosságot, az emberiség összműveltségét. Van-e már most e nemzeti műveltség létrehozásában része a tudománynak, s a tudom, egyetemeknek is ? Mi a tudomány ? — Nem az egyes foglalkozásokra alkalmazott szaktudományokat értve, hanem a tudományt magában véve. Az nem egyéb, mint a való igaznak ismerete, a természeti, az emberi és kültermészeti jelenségeknek, legfelsőbb okaikra visszavezetett és szülő okaik e lánczolatában és összeköttetésében felfogott ismerete. — Az maga az eszünk által felismerhető és felismert igazság. Ez az igazi tudomány képezi minden szaktudománynak és minden átalános műveltségnek is, egyedüli solid alapját, ez kölcsönöz neki biztosságot, ez helyezi az egyszerű ügyesség és idomitás fölé; lehetségessé teszi annak továbbfejlődését és fölemelvén az embert az örök igazság magaslatára, megközelítteti vele magát az igazság kutforrását, az Istent. E tudomány intézményes székhelyei, hogy úgy mondjam: műhelyei, az egyetemek. Nem úgy kell ezt érteni, mintha a tudomány másutt nem teremne, mások által nem fejlesztetnék, mint csak az egyetemeken, az azokhoz tartozók által. Nem. A tudomány az összes emberiség szellemi munkájából áll elő, valamennyi egyes ember szellemi törekvésének összegéből. De másrészt igaz, hogy a tudományt hivatásszerűleg ápoló, terjesztő, fejlesztő intézetek az iskolák és azok közül kivártképen az egyetemek. Az iskolák mindannyian: népiskolák, közép- és szakiskolák, alsók és felsőbbek, amint azok rendszere a kormányzat által felállíttatott, előkészítenek a különféle életpályákra; adnak mindennemű szakműveltséget, és adják e mellett a már kiképezett, előállított átalános műveltséget is, a nép minden osztályának. Nagyrabecsüljük e feladatot, mélyen tiszteljük az ott működő tanerőket, de az egyetemeknek ennél még magasabb rendeltetésük van, saját hivatásuk, mely azokat a többi iskolák fölé emeli. A tudományegyetemeknek ugyanis kettős a hivatásuk; az egyik tanítóikat a facultások pályáira kiképezni, a mint azt más felsőbb szakiskolák is teszik; a másik azonban magának a tudománynak ápolása, fejlesztése, eltekintve annak közvetlen hasznavehetőségétől a gyakorlati életben. Az magának az igazságnak, saját magáért, felfedezése, feltárása. A tudományegyetemeknek ezen, az életpályákra közvetlenül meddőnek látszó magasztos hivatását jól jellemzi a német költő egy történeti regével a tűzről. — Az emberiség őskorában, úgymond, mikor a tűz előállítása szerfelett nehéz, de maga a tűz mégis elsőrendű szükség volt, létezett az emberek egy osztálya, mely egyebet sem tett, mint hogy a középponton, a tűz székhelyén, ápolta a tüzet. Oda sereglettek a mindennemű foglalkozású emberek és ki-ki a a maga czéljaira vitt onnan tüzet, iparára, gazdaságára, háztartására, amit szükségelt. Akik azt ápolták, közvetlenül nem szolgáltak egy különös érdeket sem, de az egyetemes erő, a tűz használását lehetségessé tették minden emberi foglalkozás, érdek és czél számára. Ez örök szent tűz a tudomány, melynek azután alkalmazása van valamennyi emberi szükséglet kielégítésére. S a tudományt előállítja ugyan, mint mondom, az összes emberiség; valamennyi egyes ember szellemi munkája; az emberi szellem ezer helyütt, ezer irányban folyton működvén annak kifejlesztésén ; de e munkának igazi intézményes székhelyei mégis az egyetemek. De lehet-e a tudomány maga is nemzeti ? és kell-e annak többé-kevésbé olyannak lennie? Azaz létezik és szükséges-e nemzeti tudomány? Az igazság egy és ugyanaz az összes emberiségnél, s tehát annak kifejezése a tudomány is. A miért ellenmondásnak látszik különös nemzeti tudományról szólani. — Mégis lehet! — Mégis létezik nemzeti tudomány! — Mert noha az igazság egy és ugyanaz, az arra vezető utak különfélék, s magának a tudománynak tételei számosak. A természet, az ember, a társadalom törvényeinek felismerése töredékesen történik. Az egyes nemzetek már most saját viszonyaikhoz képest, saját nemzeti genius szerint, más-más oldalát tekintik, ragadják meg a közös feladatnak, azt törekszenek megvilágítani, megoldani; a maguk módján, saját felfogással és irányzattal, különös tehetséggel és hajlammal annak eme vagy ama részére. S a nemzetek összmunkájából előáll azután az emberiség tudománya, a kétségen kívül helyezett tudományos kincs, mely a természeti, kivált exact tudományokban elveszítve minden nemzeti jelleget, teljesen objectívvá, hogy úgy mondjam egészen tisztává lesz, míg a többi, jelesen társadalmi tudományokban, többé-kevésbé megtartja szülőföldének izét, nemzeti geniusának vonásait. Szólunk ily értelemben franczia, német, angol tudományról. Ami alatt nem annyira a franczia, német, angol nemzet ismereteinek összegét értjük, mint inkább a franczia, német, angol nemzet saját felfogását, e nemzetek geniusának szellemi munkáját, s e munka gyümölcsét, eredményét. És kérdezzük tovább: szükségese ily nemzeti tudomány a nemzeti műveltség előállítására ? Bátran felelhetjük, hogy igen. — Mert ha a tudomány a műveltségnek egyedüli solid bázisa, úgy nemzeti műveltséget idegen tudományra felépíteni alig lehet. — Mivel nem képezi, és nem képezheti a nemzeti saját felfogásnak, és gondolkodásmódnak megfelelő alapját. Egy önálló nemzet mindig fog különbözni másoktól gondolkodásmódja, s érzelemvilágára nézve. Mindig lesz abban egy különös, többé-kevésbé kifejlődött, individuális szellemi világ. De ha tudománya s nem saját nemzeti, az e szellem életével nem homo’gén, nem illik össze, noha hivatva volna ez utóbbinak alapját képe**i. — S azért ez ingadozó, oda nem illő alapon a nép-szellem kifejlődése nem lehet teljes; szellemi kiképzése tökéletlen marad, és ami ennél is még rosszabb talán, a nemzet különböző részeiben nem lesz ugyanaz, nem egységes. A műveltség, a tudomány nem forrasztja azokat össze, hanem elválasztja. Azért oly nemzetnél, mint a mienk, mely több, megkülönböztetendő és szellemileg csak laza összefüggésben levő alkatrészből áll, mely még csak az egygyé képződés stádiumában van : — ily egységes nemzeti műveltségnek, s az annak alapját képező tudománynak képződése csakugyan szükséges. — A miért a nálunk újabb időben sokat hangoztatott kívánság eredeti tudományos munkálkodás után, nem a nemzeti hiúságnak, hanem egy igaz és nagy fontosságú nemzeti szükségletnek a kifejezése. De miből áll e nemzeti tudomány ? és hogyan hozható létre ? A más nemzetek által kifejtett, az emberiség közkincsét képező, hogy úgy mondjam, a kész tudomány elsajátítása nem az. Ismereteket, tudományt igenis szerzünk így , ami kétségtelenül szükséges. Emeljük azzal a nemzet tudományosságát, műveltségét, szellemi niveauját, nemcsak az egyes szakpályákon, hanem átalán is, —de ez még nem a nemzeti tudomány. Ha egyesek közülünk részt vesznek más nemzetek tudományos munkálataiban, az ott felvetett egyes kérdéseket megoldják, s így újabb igazságok felderítésében közreműködnek, akkor egyénileg eredeti szellemi munkát végeznek ugyan, érdemes dolgot tesznek, maguknak hírt, az emberiségnek hasznot szereznek és eloszlatják a balhiedelmet nemzetünk szellemi alárendeltségéről, de munkájuk még mindig nem lesz a nemzeti tudomány. De mi ez tehát? Hogyan áll elő? Belemlítem előbb, mily értelemben, minő korlátozások között szólhatunk egyáltalán nemzeti tudományról. Az abból áll, hogy a felkutatandó igazságokat a mi viszonyaink, a mi állapotainkból, a mi felfogásaink és közvetlen szükségleteinkből indulva, a mi hajlamaink, a mi különös tehetségeink, a mi szellemi irányzatunknak megfelelő módon, a mi nemzeti életünkkel mintegy összeköttetésben keressük. Azoknak e részét, oldalát ragadjuk és világítjuk meg. Anélkül természetesen, hogy az összemberiség szellemi munkájától elszakadnánk, attól magunkat elszigetelnék. Az ily tudomány azután a legtermékenyítőbben is fog visszahatni a gyakorlati életre. Nehezebb ezt a természettudományokban tenni és megmagyarázni is, könnyebb a társadalmi tudományokban, melyek elméletei inkább viselik magukon eredeti hazájuk jellegét. E tudományok művelésében az eredeti gondolkodással párosult tanulmány első foka, ha az elméleteket a mi életünkből vett példák-kkal illustráljuk. Ha a mi viszonyainkon, intézményeinken mutatjuk ki az abstract szabály concrét, valós megjelenését. Tovább haladva ez után, észrevehetjük talán, hogy ez elméletek nem illenek mindig teljesen a mi életünk jelenségeire, s hogy tehát ezek befoglalására, megmagyarázására, amazokon tágítanunk kell,vagy azokat megszorítanunkszóval,azokat átalakítanunk, kiegészítenünk. S ha már most megfordítjuk az eljárást, akkor a mi nemzeti viszonyainkat, állapotainkat vesszük alapul, s az ezekből induló átalánosítás útján reconstruáljuk az elméletet, úgy, hogy az különösen, és elsősorban a mi helyzetünket és intézményeinket, a mi életünk jelenségeit világítsa meg, és ezek igaz természetét értesse meg velünk. Magától értetődvén, hogy ez eljárásban csak úgy nem szabad szem elől tévesztenünk a már kiderített átalános igazságokat, mint ahogy helyesen kell felfognunk és ismernünk saját nemzeti állapotainkat és viszonyainkat. Az így alakított fogalmak talán kissé szűkek lesznek, nem eléggé abstractok, de e hibán segíthet ki azáltal, hogy azokat más nemzetek viszonyain mintegy megmérjük, s ezek befoglalására kibővítjük, kijavítjuk, így keletkeztek, így fejlődtek jobbadán a társadalmi elméletek eddig is. Véghetetlen nehéz munka ez, és talán még nehezebben definiálható, de mégis annyira szükséges, nemzeti önállóságunkra annyira nélkülözhetetlen, hogy azzal számolnunk kell, azt mint ezért magunk elé kell tűznünk, és bátorságot éreznünk arra, hogy nem egyszeriben megvalósítsuk ugyan, hanem hogy megvalósítására törekedjünk. De, ha egy egységesmagyar nemzeti műveltségre törekszünk, nem sértjük-e a többi nemzetiségeket? Nem panaszkodhatnak e azok, hogy be akarjuk őket olvasztani ? Hogy a magyar műveltséget reájuk akarjuk erőltetni, és az övéket, mely talán magasabbra van hivatva, vagy már is magasabb, elnyomni azért, hogy szellemileg egységes nemzetet teremtsünk? A panasz nem jogosult. Mert hiszen nem is beolvasztásról, hanem legfeljebb összeolvadásról vagyon szó. Nem akarjuk őket beolvasztani, hanem akarunk velük szellemileg összeolvadni. Létezik a magyar nemzet, egy ezredév történetében, éspedig valamennyünk történetében kifejlődött állami institutiói alapján, a maga nemzeti nyelvével és geniusával, mely institutiók, mely nyelv, mely nemzeti genius elegendő arra, hogy a kifejlődés, a továbbképzés sorában a continuitás biztosíttassék. De e nemzet, mely állami tekintetben magában foglal több, nem teljesen, de mégis némileg assimilált alkatrészt, társadalmilag és szellemileg tulajdonkép még nem kész, az még csak a fejlődés, a képződés stádiumában van. És midőn a nemzeti műveltség előállítására törekszünk, akkor e czélra valamennyi törzset hívjuk fel, valamennyinek szellemi munkáját veszszük igénybe és valamennyi összmunkájának eredményéről szólunk. Valamint az össznemzetet képezik statistikailag és államilag a nemzetiségek mind együttesen , úgy álljon elő e nemzeti műveltség valamennyijük műveltsége és munkája összegéből. Nem ragaszkodunk az ősi, ázsiai példányképekhez, messzi elhagytuk, meghaladtuk már azokat. Nem be-, hanem összeolvadást óhajtunk, olyat, hogy az egység tágabb keretében mindenik törzs megőrizhesse sajátságait és nyelvét. Nem akarjuk, hogy a nemzetiségek vessék le jeles tulajdonságaikat, hanem hogy azokkal ékesítsék, nemesítsék az össznemzetet, a nemzeti geniust. Nem akarjuk, hogy hagyják, dobják el saját, már megszerzett műveltségüket, hanem hogy hozzák be azt a közösbe. Mely ■ közös műveltség, mely nemzeti genius annál inkább fog azután hasonlítani ő reájuk, mentői nagyobb részét alkotja az ő szellemük az egésznek, mentői nagyobb részét képezi az ő hozományuk az összműveltségnek. Nem szállanának ők le az alsóbb fokozatokhoz, hanem képeznék az egész nemzet legkitűnőbb részét, valóságos szellemi aristocratiáját. Kitűnik a mondottakból, hogy mily nagy és nehéz, de egyszersmind fontos hivatásuk van e munkában egyetemeinknek. — Most annak még csak kezdetének kezdetén vagyunk, azon a ponton, hol óriási feladatunkat felismerve, gyengeségünk érzetében talán visszatántorodnánk, ha a hazafiság kötelességérzete nem bátorítana. Törekednünk kötelesség és törekszünk , és pedig mindnyájan, tanárok és tanulók, az »Universitas magistrorum et scholarium«, hogy a nagy nemzeti munkát előbbre vigyük. S habár eleinte nem is mutathatunk fel nagy sikereket, vigasztalhatjuk magunkat a nagy törekvéseket bátorító mondással: »In magnis et voluisse sat est.« — De komoly , kitartó és tetterős legyen ez a voluntas! Ily akarattal lendítünk is valamit ; és, habár felületes vizsgáló által észrevétlenül — mégis haladva lépésről lépésre, szemernyit a szemernyihez rakva, ez az akaratunk: a mienk, és az önöké, a tanároké, és a tanulóké, és azoké, kik utánunk következnek, megoldja majd a feladatunkat. Azt reménylük, abban leszünk, Isten áldja meg munkánkat, és adja, hogy ez újonnan megnyílt iskolai évben is tehessünk egy lépést előre, a nagy nemzeti czél felé. Erdélyrészi magyar közművelődési egyesület. A lapunk tegnapi táviratában közölt tudósításhoz kiegészítésül adjuk meg a következőket: P. Szatmáry Károly kifejti, hogy az egyletnek kizárólag a magyar nemzet megerősítése és fentartása lévén czélja, ezt leghathatósabban a gyermeknevelés terén érheti el. Magyarországon 50—54 százaléka pusztul el 1—6 éves korában a gyermekeknek s ebben nagy része van annak, hogy a munkás, bányász és földmivelő nép munka alatt nem gondozhatja gyermekeit. Némely város már tett lépéseket gyermekmenhelyek felállítására, különösen a csángó magyarok között állítottak fel több ily menhelyet. Indítványozza, hogy a választmány kérje fel az államot, a calvinistas unitaria felekezeteket, hogy a szünidő alatt engedjék át a népiskolákat gyermekmenhelyek felállítására. (Helyeslés.) Szász Béla csak azzal kívánja megtoldani az indítványt, hogy a többi felekezetek, név szerint a lutheránusok és görög katholikusok is kérettessenek fel. Ugrón Gr. azt javasolja, hogy az összes ilyanügyi kérdések megvitatás végett a választmányhoz tétesenek át. (Elfogadtatik.) Sándor József titkár melegen ajánlja, hogy az a férfiú, kinek egyedül többet köszönhet a magyar cultura, mint a mennyit a közművelődési egylet tehet, gróf Kun Kocsárd tiszteletbeli elnökké választassák. Átalános élénk éljenzés. Orbán Balázs helyénvalónak látja az egylet czéljainak körvonalazását s hosszabb beszédben adatokat sorol fel arra nézve, hogy hol és miben volna helyes a közművelődési egylet működése. Fölemlíti, hogy 5 ezer székely egy csoportban ma is a görögkeleti vallást követi, s akik ezelőtt jó hazafiak voltak, most a brassói és balázsfalvi oláh gymnasiumba küldik gyermekeiket és szemünk láttára oláhosodnak el. Háromszéken a múlt század végén 900 oláh volt és most vannak 16 ezeren. Hasonló eset Csikban. Mi nem akarunk lenni sem muszkák, akik felfalták Bessarábiát és felfalnák Romániát, ha mi nem volnánk háta megett, sem poroszok, akik 20 ezerével kergetik ki a lengyeleket s eltiltják anyanyelvüktől, hanem békességben élni a többi nemzetiségekkel, meg akarjuk óvni a mienket. Gr. Bethlen Gábor jelenti, hogy a tárgysorozat ki van merítve; a jegyzőkönyv hitelesítésére Sigmond Dezsőt, Szenkovics Mártont és Gyarmathy Miklóst kéri fel.* A tegnap felolvasott titkári jelentésből közöljük a következőket: Ápr. 12-én d. e. 10 órakor oly kép tárult fel a városi redoutban, mint az Unió óta e falak közt nem fordult elő. Erkölcsileg nagy lendület volt ügyünkön Torda-Aranyos megye tanfelügyelőjének, a román Moldován Gergelynek ekkor tett amaz enunciatiója, hogy nemzetére nézve az egyesületben kárt nem, csak hasznot lát s azért szívből csatlakozik. Azóta— tudjuk — szász testvéreinknek is hozzánk csatlakozott egyik jeles fia, orsz. képv. Bausznern Guido ur, ki alapitó lévén, szász testvéreinket a sajtóban nyilvánosan a beállásra buzdította, lelkesítette. Hozzánk csatlakozott Nagy- és Kisküküllő megyék lelkes főispánja Bethlen Gábor gróf, Kolozsmegye főispánja gróf Eszterházy Kálmán, Dániel Gábor udvarhelymegyei főispán távirati után. Gyarmathy Miklós alispán Kolozsmegyének egyszerre 20 birtokosát jelenté be alapítókul; a nagyenyedi Bethlen-tanoda örökös tagul jelentkezik. Felolvassák az ülés közben érkezett több mint huszonöt üdvözlő táviratot. Bánó József a sárosmegyei, Babusnik Ágost a temesvári, Gerlóczy Károly a budapesti testvér-egyletek elnökei, Szalavszky Gyula a felvidéki alelnöke köszöntik a legkisebb testvért. De koronája lett a közgyűlésnek s jövőnk győzelmi proclamatiója az az üzenet, melyet Turinból Kossuth Lajos küldött. Az adakozások és a tagok toborzása egymásra foly. Ifj. gr. Teleky Domokos orsz. képviselő ur egymásután nyeri meg országunk legfényesebb neveit, a legmagasabb és legexponáltabb állások viselőit s rövid idő alatt nem kevesebb, mint ezer írttal, eddigi készpénzünk épen felével, gazdagít. Május 17 én Kalocsa bibornok-érseke a főrendi házban fogadja küldöttségünket s ígéri, hogy eszménk munkája lesz. Május 21-én megerősítve visszaérkeznek alapszabályaink. Jun. 12-én egy 100-as bizottság alakittatik a közgyűlés ünnepélyének előkészítésére. Jun. 14-én az a nevezetes dolog történik, hogy ez egyetlen napi bejelentés 5000 írtra rúg. Jun. 23-án Lönhart Ferencz erdélyi r. kath. püspök »rokonszenvvel csatlakozik« hozzánk és 500 frtot küld; ugyanez napi kelettel Kalocsa bibornok-érseke 1000 írttal járul a magasztos ügyhöz, melyet »nemcsak hasznosnak, de szükségesnek« jelent ki az ország színe előtt. Jun. 30-án hazai közművelődésünk ismert bajnoka, Tomory Anasztáz Jókai Mórhoz nyílt levelet intéz a »Nemzet«-ben s a nemzet szivébe találva constatálja, hogy az eddigi eredmény.... lehangoló. Most maga Jókai kézirataiból egy lapot ajánl azoknak, kik értünk legalább két írt adományt küldenek be. Országszerte tánczvigalmak és mulatságok indulnak meg javunkra. Decz. 27-ike óta tartott a 27-es bizottság 5, az ideigl. választmány 10, a gyűjtőbizottság 5, a rendes bizottság 5, a pénzkezelési bizottság 4, a sajtóbizottság 3, a rendező 100-as bizottság és albizottságai legalább 30 tanácskozást; volt 2 közgyűlésünk s diserétebb tárgyban munkáltak albizottságok legalább 20- szor. Volt hát közel 100 határozottabb jellegű összejövetelünk, azaz szinte minden második napon egy! Mi lett foganatja ? a jelen képében igyekszünk minél tömörebben egy áttekinthető rövid lapra vetíteni. Összesen 200 és 47 napja, hogy Magyarország 16 keleti megyéjére, az e megyében fekvő 2 szab. kir. önálló törvényhatósága és 29 rendezett tanácsú városára nézve egy közművelődési egyesület alakítása tekintetében összejövetelszerűleg először kimondatott a legyen szó. Nyolcz hónapja és 5 napja, hogy az enyésző véreink iránti szeretet tettre indította bennünk a cultura győzelemre vezető istenségében való hitet s szabad röptöt adott az összes magyarság áldozatkészségébe vetett reménynek. Az 1882-ik év második felében és a következő év elején az egész hazai sajtó élénken foglalkozott az egyesületi alakban nyilatkozó közművelődési mozgalmakkal. Nov. 28-án alakult meg Nyitrán, nagy lelkesedés közt, a 12 megyére kiterjedő »Felvidéki Közművelődési Egyesület« s okt. 2-án történt a »Magyarságot és népnevelést Sárosmegyében terjesztő egyesület« megalakulása. A már korábban alakult »Székely művelődési és közgazdasági egylet« decz. 14-én tartotta évi közgyűlését Budapesten s a közfigyelem előtt munkáltak a fővárosi »Magyar Iskola-egylet«, a »Széchenyi-egylet«, Szathmárt, a pozsonyi »Toldykör«, mely magvául szolgált az 1883. év. decz. 17-én létesült »Pozsonyi magyar közművelődési egyesületnek«, az aradi és a temesvári »Magyarnyelv-terjesztő- egylet«, nemkülönben mozgalom folyt Máramarosban, Vasban s a mi nem csekély befolyással volt: a hazánkba operáló németországi »Schulverein« 1883. jan. 9-én tartotta nagy zajjal közgyűlését. A fejlődés logicai kapcsolata alapján igy történik, hogy »Ellenzék« 1882. nov. 29-iki száma a megelőző napon létrejött »Felvidéki Közművelődési Egyesület« ismertetésével kapcsolatban fölveti, miként lépéseket kell tenni egy a felvidékihez hasonló egyesület megalkotására. A kezdeményezéssel név szerint megkínálja több közéleti férfiunkat, mire a helyi lapok hozzászólása közben, decz. 6-án, Zongor aláírásával folytatja, hogy központi és fiók-egyleteket kell alapítani. Deczember 28-án a »Magyar Polgárban« Szathmáry György — kinek a hunyadmegyei eloláhosodás ellen megelőzőleg kifejtett országos működése a fenti közművelődési actiók közé a mi részünkről első sorban számítandó — »A magyarosodás« czim alatt 3 czikk közlését kezdi meg s kérdi: nem lehetne s nem kellene e a felvidékinek mintájára egy »Erdélyrészi Közművelődési Egyesület«-et alakítani, melynek székhelye Kolozsvár volna ? Ezenközben deczember 10 én kelt levélben Rafaj Károly ur-székeli (Udvarhelym.) birtokos 50 frtot küldvén Bartha Miklós ur kezéhez, évnegyedenként fizetendő összesen 300 írtra kötelezi magát, a melylyel egyesületünk első alapitója lesz s a példa a követésre megadatik. Deczember 29-dikén az összeg beérkeztét tudatván átvevő ur a »Magyar Polg.«-ral s a »Kolozsvári Közl.«-nyel, mint a kik »gyakrabban beszéltek a culturegyletről«, a lapokat gyűjtések eszközlésére kéri föl. Gyűl is be pár száz frt, mely összeg takarékpénztárba helyeztetve, az »Ellenzék« szerkesztője által 329 frt 27 kr értékben 2 évvel később átadatott a jelenlegi bizottságnak. Az újév első felében azonban — fájdalom — az ügy elhallgat. Ez idő után csak 1884. júli 25-én találkozunk ismét az eszmével. A társadalom szervezkedésének kérdése most különben is napirenden volt a Beksics Gusztáv röpiratai hatása alatt. Erre jul. 26-ikán Bartha Miklós országgy. képviselő úr, összegezi a fent történteket, és felhívta a nemzetet a megalakulásra, elnökül kérvén Haller polgármestert. A jellem, ki hinni tudott s tenni mert, kinek szivében a szabadságharcz nemzedékének melege agyában az uj munkás Magyarország józanságával párosul, dr. Haller Károly, Kolozsvár polgármestere épen 2 évre az első hangok elszünése után, decz. 27-én, karácsony harmadnapjára egy értekezletet hívott össze a városház tanácstermébe, hol lelkes beszédben eljöttnek jelenté ki egy hazai észt közművelődési egyesület megalakításának idejét. Az értekezlet dr. Haller Károly polgármestert azonnal egyhangúlag elnökké, Polcz Rudolfot pedig jegyzővé kiáltván ki, többek hozzászólása után, melyben hangsúlyozva jön, hogy agressív munkát nemcsak védelmit követendőnk, a jelenlevőkből 27 tagú előkészítő bizottságra bízatott az előmunkálatok megtétele. E bizottság mindjárt jan. 9-én gyűlést tart s kimondja, hogy működését a volt Erdélyre terjeszti ki, megállapítja a czimet: »Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület«, s alapszabályok kidolgozására, az érdeklődők felhívására, stb. 5 tagú bizottságot küld ki. E bizottság munkálatában dr. Felméri Lajosé az oroszlánrész. A bizottság mindjárt jan. 17-én egy névsort állított össze, melyben emlékezetből kiválogattatok országrészünkben azon hazafias férfiak, kikre a szent ügyben számítani lehetett, ezekhez felhívás küldetett, mely vázolván a czélt, kérte, hogy a márcz. elején megtartandó alakuló gyűlésre minden vidékről legalább 3—4 tagot toborzanak. Ugyanekkor a működési tér anyagi és szellemi hiányait, fogyatkozásait megismerni kb. 300 drb rovatos iv küldetett szét az erdélyrészi alispánokhoz, tanfelügyelőkhöz és bizalmi férfiakhoz, szabatos ada tokat kérve be, hogy az ivek törzskönyvvé foglaltatva, s az adatokat a hivatalos állami adatokkal összevetve, híven tájékozzanak, melyek az anyagi, értelmi és erkölcsi veszélyek — megyénként, járásonként, városonként — a mik az elpusztulást okozzák. E közben az alapszabályok elkészítése is előre- haladt, de azok elkészülvén még ki sem hatottak, mi-jdőn márczius 8-án »A kolozsvári márcz. 15-iki ál-landó bizottság« Deáky Albert tagtárs ur elnöklete alatt egyhangú lelkesedéssel kimondá, hogy 500 frt- tal az egyesület első örökös tagja akar lenni. Márczius 19-én városunk képviselője Hegedűs Sándor küldi be a maga 100 frtját az új kezdeményezés első alapító tagja gyanánt. Márcz. 20-án pedig dr. Bánffy Ádám Válaszúiról lelkes levél kíséretében 1000 frtot juttat a születő egyesületnek! Azonban súlyos megtámadásokon kellett átmennünk több oldalról továbbra is. Február 17-én, tehát szintén alapszabályaink megjelenése előtt, Besztercze- Naszód megye törvényhatósága fejezi ki egyhangúlag a megbotránkozását a fölött, hogy a magyar a maga nyelvével már egészen szűk nemzetiségi területekre is betolakodik, s elvárja tisztviselőitől, hogy az egy-let törekvéseit sem közvetlenül, sem közvetve támo-gatni nem fogják. Majd márcz. 28-án Szeben megye jön, s »a se- gélyre való felhívást — ki kért segélyt ? — a hivata-los hatalommal való visszaélésre indító felszólításnak nevezvén, különben is sajnálattal fogadja az egyesület működését« — még semmit sem tettünk volt! — s e határozatot a megye három nyelvén kiadva közli az ország összes törvényhatóságaival. Tisztelettel kell meghajolnunk, milyen tisztelt közgyűlés! Tisza Kálmán belügyminiszter úrnak e határozatokra, az elsőre márcz. 29-én, a másodikra ápril 21- én kiadott megsemmisítő leiratai előtt, melyekben a magyar kormány elnöke e bizottságoknak ,úgy a köz-, mint az államérdek iránti teljes érzéketlenségéről és rideg hazafiatlanságáról tanúskodó eme határozatait«, miután a bizottságok »a törvényes kor-mány intézkedéseinek irányzatos és rossz indulatuk bírálgatásába bocsátkoztak« megsemmisítette, s jövő- re utasította a bizottságokat, hogy hatáskörük ilyszerű túllépésétől szigorúan óvakodni törvényszerű közjzélességüknek ismerjék. Még egy hang emelkedett fel ellenünk — ez , már megalakulásunk után — jún. 9-én, Brassó megye törvényhatóságáé. Vigaszul szolgált azonban, hogy immár magából a minisztériumból is volt egy alapitó tagunk, dr. Kemény Gábor közmunka- és közlekedésügyi miniszter úr személyében, s hogy nemsokára máj. 14-én Torda-Aranyos megye közgyűlése helyesléssel üdvözlő egyesületünket, br. Kemény György főispán ott a gyűlésben alapitó tagul jelentvén ki magát. Ily viszonyok közt haladunk előre. Úgy határoztatott, hogy ápril 11-én az országrészünk minden vidékéről megérkezett honfitársakkal egy előértekezlet tartassák, melyben letárgyaltassanak az alapszabályok, megbeszéltessenek a netáni indítványok, hogy másnap már csak az en bloc elfogadás ünnepélyes adtusa maradjon hátra. Ápril 11 én d. u. 3 órakor zsúfolva volt a városház tanácsterme az összesereglett érdeklődőkkel. Túlnyomó volt a vidéki contingens,, a helyiek közül is sokan egyes vidékeket képviseltek. Az alapszabályok megvitatása emelkedett parlamenti modorban folyt le, a vitában különösen N -Enyed és Brassó küldöttjei emelkedvén ki. Április hónapban nyomtatványainkkal, íveinkkel kerestünk föl 100 úrnőt, 120 lapszerkesztőt, 200 orsz. képviselőt, 550 pénzintézetet, 500 casinót s rokont, majd bekopogtattunk 250 tanodas igazgatóságnál s számos magánzót, és kisebb körű foglalkozási ágat kerestünk föl. Erre — a rendszerbizottság gondos utánjárására, a terület viszonyaihoz alkalmazkodva — külön-külön leveleket küldtünk az ország mind a 63 megyéjéhez (az alispánhoz vagy a főjegyzőhöz), a 25 önálló törvényhatóságú és a 13 rendezett tanácsú város polgármestereihez, vagy több helyt a polgármester helyett ajánlt nevű vezérférfiuhoz. Éspedig a Királyhágón túl arra kérjük a megkeresetteket, hogy területükről lelkes, nemes szivü oly honleányokat vagy honfitársakat ajánljanak, kiknek aztán végleg kezükbe tegyük le azon a vidéken ügyünket. Nincs minek — tisztelt közgyűlés! — most vázolni azt a lelkesítő lelkesülést, melylyel a legtöbb oldalról találkozunk, elég jellemzésül annyi, hogy oly megyék területein is, hol közművelődési egyesületek vannak, vagy legalább szükségesek volnának, részünkre aránylagos áldozatok folytak és folynak s ha még 12 megyéből, 6 sz. kir. és 35 rend. tan. várostól választ nem kaptunk, annak oka egyfelől a közti idő rövidsége. Mindenesetre azonban érdekes összeállítás fog lenni majd az, mely irattárunkból kitünteti, az öreg autonómia hol hallotta meg leggyorsabban és legmélyebben az új idők kulturális csatakiáltását ? ! Az az 500 nagylelkű nő és férfi, kik e kéréseinkre ajánltatva már most végső oszlopaink gyanánt esdő szóval fölkérettek, ők a mi táborkarunk. Ha nyugodtabbak leszünk, neveiket egy érczlapba karczolhatjuk tanácskozásaink elnöki asztala fölé. Az erdélyi részekre nézve választmányok alakítására kértünk föl vezérférfiakat. Sok helyt szükségtelen volt a fölkérés , más helyt is azonban s nem a fölkérés volt a szükséges, hanem a megalakuló alkalmas pillanata. Átalában meghatóan örvendetes a kép. Ideiglenesen legelőször Mikó Árpád alfalvi birtokos és járási szolgabiró elnöklete alatt alakult meg még márcz. 3 ikán a »Gyergyóvidéki fiókegyesület, Gyergyó-Szentmiklós központtal, Gyergyóra és a törgyesi járásra kiterjedőleg. Végleges alakot azonban e fiók csak máj. 13-án nyer, a midőn Kis Antal nyug. honv. ezredes társelnökké kiáltatik ki. Jegyző Puskás Lajos: A remetei és ditrói eloláhosodott székelység közvetlen szemlélete folytán indult meg legelőször a gyergyóvidéki székely. Ápr. 7-dikén egyszerre két fiók létesül, a »Kézdivásárhelyi fiók« és a »Bürkösi fiók magyar közművelődési egyesület« , amaz Szőcs József polgármester összehívására, tiszteletbeli elnökké id. Tóth Istvánt, elnökké Molnár Józsást és alelnökké Fejér Károlyt kiáltván ki; ez Kövesden tartott gyűlésén elnökké K. Horváth Jánost, alelnökké Horváth Istvánt választva meg. A bürkösi fiók gyűléseit községenként, névszerint Bürkös, Kövesd és Ivánfalva közt tartja. A kézdivásárhelyi fiók végleges alakot máj. 30-án nyer, a midőn 3 alapitó, 64 r. és 24 p. tagot számlált. Bereczken még a kézdivásárhelyi előtt történt fiókalkotási összejövetel. Az ország figyelmét vonja azonban magára máj. 4-én alakult egyik választmányunk. Az a férfiú alakította, ki a legfenyegetettebb ponton, mielőtt a közművelődési egyesületnek még csak álma sem volt, egymaga többet tett és áldozott a nemzeti jelleg föntartásáért, mint mi mindannyian. Gróf Kun Kocsárd elnöklete alatt Szászvároson Déva központtal megalakul a »Hunyadmegyei választmány« 8 oly rendszeres föllépést kezd, mely mindenképen utánzást méltó. Az ősz magyar gróf 7 ivet bocsát ki , s mindeniket 100 írttal maga kezdi meg. Aztán megt tiltja, hogy a központból más ivek bocsáttassanak ki. A »Hunyad« segítségével, gr. Kun Géza társelnökisége mellett concentrálja az erőket s a megyében, hol a legsiralmasabban állunk, f. hó közepéig 28 alapitót, 269 r. és 87 p. tagot szerez. Hajoljunk meg a gróf ehet, ki ott őrködik magyarsága fölött a gyógyi csendben, honnan egykor a dicső prot. fejedelem Behthn Gábor levelezni tudott a Jézus-rendi nagy Pázmány Péterrel a hazadús sorsa fölött. Május 14-én újra egyszerre két választmányunk alakul. Maros-Ludason gr. Bethlen Géza elnöksége alatt az egyik , Erdővidékén a másik, Bartha Sándor elnök és Révay Pál titkársága alatt. A Háromszék és Udvarhely megyék összeszögelésén levő vidék egylete megalakulásakor már 5 alapitót és 26 rendes tagot számlál. Székhelye Baróth. — Ritka tevékenységű alapitónk, gr. Bethlen Géza, működését néma marosludasival fejezte be, hanem most készül a marostordamegyei vár. megalakítására. Következik máj. 31-én a Gyulafehérvár városi. Elnöke lelkes bajnokunk, Novák Ferencz polgármester, alelnöke Halász Jakab, titkára Issekutz János. Múlt hó végén 4 alapító és 70 r. tag befizetése küldetett be a központhoz. Kolozson jún. 7-én Zabulik László polgármester elnöklete alatt alakult fiók-választmány. E városban, honnan a magyar intelligentia lassanként elvándorolt, tesznek ki először egyesületi perselyt a templomokba. A valódi magyar főúrnak, az erdélyrészi közvélemény kedvenczének, Bethlen Gábor főispánnak elnökké tételével alakult meg »Nagy-Küküllő megyei« választmányunk jun. 11-kén, ahol a két titán Zeyk és Petőfi dánesei járnak, Segsvárt. Már az alakuláskor volt, 5 alapító, 24 rendes és 31 pártoló tag. Alelnök Horváth László tanfelügyelő. Egyszerre áll, színházán munkát s választmányt alakit Deés városa. Jun. 14-kén Fenyő Lajos polgármester elnökké választatik. Buzgó munkásunk itt Kovács Sámuel ref. lelkész. Kolozs megyében 3 választmány is alakult eddig. Egyik a tekevidéki (központ Teke), másik a türe-kapusvidéki, a harmadik a gyalui. A tekei választmány végleges megalakulásakor máj. 22 én 9 alapítót és számos r. tagot számlál, tiszteletbeli elnökké Gyulai Richárd lovassági századost, elnökké Gyárfás Benedeket kiáltja ki. A türe kapusvidéki elnöke a megye derék főjegyzője, Bónis István. Alakulásakor, aug. 9-én, volt 5 alapitó, 35 rendes és 16 pártoló tagja. Létrejöttén sokat fáradoztak Lázár Ádám és Sanda György. Gyaluban főleg Deési Gyula ref. lelkész és jelenleg a választmány elnöke fáradozására aug. 23-án alakult meg a fiók 6 alapítóval és 29 r. taggal. Erzsébetváros és Fogaras megye következnek most. A 3000 lelket alig számláló küküllőmegyei város választmánya, alakuláskor, melynek érdeme dr. "Wolf Bogdán elnök úré, jul. 5-én 3 alapitó, 74