Nemzet, 1886. február (5. évfolyam, 1229-1256. szám)
1886-02-06 / 1234. szám
Melléklet a »Nemzet« 1234. (37.) február 6. számához. Középfokú oktatásunk tárgyában. — Egyéni nézetek. — I. »Az elfogulatlan figyelő nem zárkózhatik el többé azon tény elől, hogy a gymnasiumi oktatás nyugaton sem tüntet fel oly eredményeket, minőket tőle várnak, és nem éri el ama czélokat, melyeket, tekintettel a legellentétesebb oldalról iránta támasztott igényekre, maga elé tűzni szokott.Ő Így szól közoktatásügyünknek mindig éber őre és kezdeményezésben fáradhatatlan kormányzója, Trefort Ágoston miniszter úr, Pirquet báróhoz minap intézett levelében. A legilletékesebb helyről jövő eme nyilatkozat alig egy-két évvel a középiskolákról szóló törvényünk alkotása után újból folyamatba hozza a középfokú oktatás kérdését. Szándékosan mondok középfokú oktatást gymnasiumi oktatás helyett, és azt hiszem, ama levél illustris írójának sem lesz kifogása komoly gondolkodásra késztő ítéletének ilyetén kibővítése ellen. A kinek — mint e sorok írójának — alkalma volt az oktatás practicumával különböző természetű iskolákon megismerkedni; a kinek egy vagy más irányban része volt egyes népesebb iskolák vezetésében és administratiójában is ; aki e minőségben megismerkedett sok száz szülő gondolkodásmódjával, sok száz tanuló ifjú képzettségének szívonalával és alkatával, az bizonyára nem zárkózhatik el a szomorú és aggasztó tény elől, hogy nem csak a gymnasium, hanem általában a középfokú oktatás »nem tüntet fel oly eredményeket, minőket tőle várnak, és nem éri el a czélokat, melyeket, tekintettel a legellentétesebb oldalakról iránta támasztott igényekre, maga elé tűzni szokott.« Újra megnyílnak tehát az iskolaügyi politizálásnak egy ideig zárva volt zsilipet. Tért nyer a meggyőződés, hogy a középiskolákról szóló törvényünk elevenére talált ugyan némely centrifugális törekvéseknek, de nem talált elevenére magának az ügy érdemének. Sokat fogunk ismét hallani a tanítás módszeréről, a classicus s a reális irány ellentétéről s iskoláink képzelt bajáról, a túlterhelésről, a család kényeztető neveléséről, a társadalmi áramlatok káros befolyásáról az iskola működésére és törekvéseire. Sőt akik a magas politika űzésére éreznek magukban hivatottságot, kiváló előszeretettel fognak belemélyedni a Trefort miniszter úr levele által megújított új perspectívákba és támaszkodva a kultúrnépek szellemi életének közösségére és kölcsönös hatására, sietni fognak inaugurálni a nemzetközi oktatásügyi politikát, új téren kísértve meg azt, ami a gazdasági és más téren, a nemzetiségi eszmének egyre fokozódó érvényesülése folytán, nem sikerült: Nyugat-Európa közéletének egységes mederbe való terelését. A merész perspectíva, merész kritikának és merész javaslatoknak szokott szülőanyja lenni. Látva, hogy középfokú oktatásunk egész rendezése ügyében az adók még nincsenek lezárva, az iskolának magam forma szegény napszámosa is megenged magának egy kis politizáló elmefuttatást, sőt bűnös mulasztást vélne elkövetni, ha véka alá rejtve világát, elvonná a világ elől a felfedezte arcanumot. Amiket elmondandó vagyok, nem alkalmasak talán arra, hogy valamely nemzetközi közoktatásügyi congressus napirendjének egyik pontját" tegyék, de legalább hitem szerint, figyelmet érdemelnek itthon, hol egy idő óta oly alakulásokat és jelenségeket észlelünk, melyek a középfokú iskolák rendszerén és módszerén kívül ezen iskolák szervezetére is ráirányozzák a bíráló gondolkodást. Ha iskolaügyünk csakugyan beteg, a helyes diagnosis felállítása czéljából szükséges, vagy legalább nem felesleges, hogy megfigyelésünket ne csak a functiókra, hanem az organismusra is kiterjeszszük, vizsgálva, nem ebben van-e a betegség szülő oka. A középfokú oktatásról szólva még ma is kiváltkép a gymnasiumi oktatásra szoktunk gondolni. Aránylag nagy számú gymnasiumaink és e gymnasiumok nagy népessége mellett alig jön számba az a néhány reáliskola, mely, a népességet tekintve s a néhány év előtti virágzó állapotokhoz hasonlítva, határozottan lemenőben van. Még kevésbbé jöhet számba közoktatásügyi politikánknak sem fiú sem leányszülöttje : a polgári iskola, mely örök talány magának s a publikumnak, és csak tanítóinak,— pardon tanárainak— nem talány, minthogy ezek szemében legalább is egy fokon áll a gymnasiummal, vagy ha különösen olcsón adják, a reáliskolával. Van néhány szakiskolánk is : a középfokú ipariskola Budapesten, egy pár gazdasági tanintézet, néhány tanítóképző és különösen — az iskolai életünkben már megszokott hirtelen szaporaságnál fogva jó számú kereskedelmi iskola. Egyenkint és különkülön eme különféle természetű és rendeltetésű iskolák — mint mondók — még ma sem állnak egy sorban a gymnasiummal, de együttvéve és összeségükben már-már épp oly fontos tényezőt tesznek középfokú oktatásügyünk keretében, mint a gymnasiumok, sőt jelentősségük határozottan növekvő félben van azon körülmény folytán, hogy kormány és közvélemény, ismeretes practicus szempontok után indulva, a gymnasiumtól a szakiskola felé törekszik terelni a középfokú képzést kereső ifjúságot és hogy az ifjúság ezen osztálya ma már átalában jelentékenyen nagyobb számú főből áll, mint csak néhány évvel ezelőtt. Létező törvényeink meghatározták a gymnasium, a reáliskola s a polgári iskola szervezetét, de az experimentáló rendeleti útnak hagyták fenn a középfokú szakoktatás keretének, tantervének, egész szervezetének szabályozását. Ez annyival inkább nagy hiba, vagy legalább is hiány, mivel a tanítóképző, az ipariskola, a középfokú gazdasági tanintézet és a középfokú kereskedelmi szakiskola a gymnasiumnak, reáliskolának és polgári iskolának négy alsó osztályához kapcsolódik, e négy alsó osztályt tekinti és kénytelen tekinteni előkészítő intézetének, és e szerint oly szerves összefüggést tételez fel a középfokú oktatás különböző ágai között, mely, mint látni fogjuk, a valóságban nem létezik. Akár a gymnasiumi oktatás sikertelensége fölött elmélkedünk, akár a speciális szakoktatás még csak leendő szervezésének alapjait veszszük szemügyre, mindenesetre érdekes és szükséges lesz tanulmányozni azon eredményt, melyet a középfokú oktatás általános és speciális ágának most jelzett egymásközti összefüggése és kölcsönös hatása a tanítás egész menetében szül. E tanulmányozáshoz nem kellenek, de nem is állnak rendelkezésre megfelelő statistikai adatok , hanem ott vannak a tények, melyek fonalán könnyű lesz eligazodnunk. Gymnasiumaink és reáliskoláink úgy vannak szervezve, hogy nyolcz évfolyamra terjedő és tisztán csak az egyetemi, illetve műegyetemi továbbképzést szem előtt tartó egységes tanterv exequálása mellett, előkészítő iskolái legyenek az egyetemnek, illetve műegyetemnek. Ámde az alsó és felső reáliskola között létezett s az újabb szervezet által eltörölt határvonalat újra meghúzta a gyakorlati élet s a speciális középfokú oktatás igénye, amennyiben másnak díjában, a gymnasium s a reáliskola négy alsó osztálya szolgál előkészítő iskolául a középfokú szakiskoláknak. Ez előkészítő szerepet egészen átvállalhatná ugyan az ily végből újjáalakítandó négyosztályú polgári iskola, ha volna ott és annyi, ahol s amennyit a középfokú szakiskolára készülő ifjúság igényel. De nincs és igen tetemes pénzbeli áldozatok nélkül nem is lehet. Ennek pedig az a következménye, hogy az apa, ki 10 éves fiának leendő pályája felől különben sincs tisztában, minden szép tanács és féltudós proletariátussal való ijesztgetés daczára, abba az iskolába küldi a fiát, melyet legközelebb ér, többnyire tehát és kiváló előszeretettel a gymnasiumba. Korábban a gymnasiumba került a jeles tehetségű fiú, mert »pap lesz belőle« , ma oda kerül mind a jeles, mind a tehetségben szűkölködő fiú, mert »minden lehet belőle.« Ilyen körülmények között kell-e messzire mennünk a gymnasiumi oktatás sikertelenségének okait keresvén ? Nem elég-e belátogatnunk a gymnasium valamelyik alsó osztályába és megfigyelnünk, mint küzködik a latin és magyar nyelv tanára, ki már csupa leendő phylologusokat lát maga előtt, a mennyiségtan tanára, ki csupa mathematicussal akarja boldogítani a nemzetet, mint küzködnek ezek és még egy féltuczat szaktanár a zsúfolva tömött padsorokkal, melyekben kellő fegyelmezés mellett elég békésen ül egymás mellett a leendő pap, jogász, orvos, gépész, építész, vegyész, mérnök, tanító, tanár, gazda, katona, kereskedő, vasúti tiszt, postai tiszt stb. stb., szóval az új generatiónak egész középosztálya. Mindenre akarván, vagy kényszerülvén előkészíteni a gymnasium, nem készít elő kellően semmire sem, nem még saját magának felső osztályaira sem. Mert a gyors progresszóban megnéptelenedő padsorok még a nyolcadik osztályban is megsínylik, hogy az alsó osztályokban elveszett a tanítás intensitása. Ahol gyárilag tömegesen űzik a termelést, ott a productum szükségkép gyári munka lesz és a gyárilag űzött gymnasiumi oktatás bizonyára »nem tüntethet fel oly eredményeket, minőket tőle várnak és nem érheti el ama czélokat, melyeket maga elé tűzni szokott.« No, de kárpótolhat bennünket az a tudat, hogy ama tömeg, mely nyűg és ólomsúly volt a gymnasium (és nem kevésbbé a reáliskola alsó osztályain, ez osztályokon át jó részben az örvendetesen szaporodó szakiskolákba jut, és hogy ily módon a tudományos miveltség rovásán mutatkozó hiányt némileg kiegyenlíti az általános és szakszerű miveltség terjedése és fokozódása. Kevesebb lesz az igazán tudós papunk, ügyvédünk, orvosunk, tanárunk, de több lesz a képzett és mivelt gazdánk, iparosunk, kereskedőnk. Még ha csakugyan így állna is a zárszámadás, mindig fennmaradna a kérdés, várjon az egyik irányban elért, azaz hogy csak remélt kedvező eredmény nem volna-e elérhető a másik irány vesztesége nélkül. E kérdésre felelni ráérünk, ha majd előbb megvizsgáltuk hogy csakugyan áll-e és helyes-e amaz egyensúlyozó zárszámadás. Hogy megállhasson, annak első feltétele, hogy a szakiskolák már igenis elérjék a tőlük várt eredményeket és elérjék az eléjük tűzött czélt.Vajjon elérik-e, de elérhetik-e ? Nem vagyok kompetens arra, hogy a szakiskolák működéséről általánosságban szóljak. De van a szakoktatásnak egy ága, melyhez, igenis, jogosultnak tartom magamat hozzászólni, és most már kimondhatom hogy éppen a szakoktatás ez ágában, a kereskedelmi szakoktatás terén, hazánkban ma létező viszonyok ösztönöztek arra, hogy igénytelen elmefuttatásomat kitegyem a nyilvánosság kényes világának. A tárgyalandó kérdések fontossága talán megérdemli, hogy kissé szélesebb feneket kerítsek annak, amit elmondandó vagyok. Ha valamelyik külföldi ember figyelemmel kíséri iskolaügyünk legújabb alakulásait, bizonyára azt kell hinnie, hogy agricultur államból egyszerre felcsaptunk kereskedő államnak. Gazdasági iskola felállításáról újságaink csak nagy ritkán adnak hírt, míg rövid másfél év alatt sorban keletkezett két középfokú kereskedelmi iskola Budapesten, egy ilyen iskola Sopronban, a pozsonyi kereskedelmi académia, az aradi középfokú kereskedelmi iskola és ugyanilyen iskola Turócz-Szt.Mártonban. Hasonló iskolát erősen készülnek felállítani még egyet Budapesten, továbbá Brassóban, Szegeden és Nagyváradon. Bizonyára senki sem örülhet jobban mint én a hirtelen felszaporodott kollegátusnak. Hanem nem tudok szabadulni attól az aggasztó gondolattól, hogy a rohamos túltengés is lehet kóros állapot jele. Nem az a félő, hogy ennek a gomba módra termő sok kereskedelmi középiskolának a már korábbról fenálló budapesti, kolozsvári, debreczeni, székesfehérvári, fiumei, temesvári és pécsi iskolák mellett nem lesz publicuma. Sőt éppen ennek ellenkezőjétől kell tartanunk és éppen ez az aggasztó. A mi publicumunkban már rég észlelhető a hajlandóság az iskolázásnak hol egyik, hol másik ágát mint valami divatczikket felkapni és igy közel a veszély, hogy ifjaink még bele találnak menni az új iskolákba. Ez a baj. Mert hát megeshetik, hogy a szegény ember ősszel elkereszteli nyári kabátját télinek és úgy a hogy ki is húzza benne a telet, anélkül, hogy más ember egészségének ártana. De határozottan másnak az egészsége, általában a kereskedelmi szakoktatás egészsége, forog koczkán, ha egykét tucat ember este mint polgári iskolai tanító vagy reáliskolai tanár fekszik le és reggelre mint kereskedelmi szaktanár ébred fel. Uram fia! ha nekünk anynyi igazi kereskedelmi szaktanárunk volna, ahány a felállított és felállítandó kereskedelmi középiskolák tanszékeinek betöltésére szükséges, akár exportkereskedést nyithatnánk e czikkel és még mindig maradna belőle elég a honi tényleges szükséglet fedezésére! JÓNÁS JÁNOS. (Befejező közlemény következik.) A NEMZET TÁRCZÁJA. Február 5. Magyarok Lamoriciére táborában. »Ifjabb gróf Pálffy-Daui Lipót teanói herczeg emlékezetes czim alatt érdekes tartalmú könyv jelent meg s küldetett be szerkesztőségünkhöz, mely a nem rég meghalt gróf Pálffy-Daun Lipót életét szeretetteljesen, de a mellett érdekesen ismerteti. Az elhunyt gróf tudvalevőleg művészeti dolgokkal foglalkozott előszeretettel. Képei a történeti jelmezekről nagy forrástanulmányon alapultak s e részben az elhunyt főur bátran a legelsők közé volt sorolható hazánkban. A könyv e téren való működését, tanulmányait és képeit is részletesen elősorolja s méltatja. Kiválóan érdekesek azonban a könyv azon részei, melyek gróf Pálffy- Dani Lipót szereplését írják le Lamoriciére táborában. Kevesen emlékeznek, hogy ugyanakkor, midőn az olasz egységért vívott harczban sok magyar ember oly dicsőségesen küzdött, mások a másik táborban nem kevesebb önfeláldozással harczoltak s a pápa világi hatalmának védelmében is folyt magyar vér. E dolgok már a történelemhez tartoznak s gróf Páffy Lipót egy levele amaz időből Ipolyi Arnoldhoz, ki az elhunyt grófnak kora ifjúságától barátja volt, valódi közvetlenséggel mondja el ama napok harczainak történetét, főtekintettel az azokban részt vett magyarokra. Nem vélünk véteni a szűkebb körnek szánt könyv kiadóinak intenziói ellen, ha a levelet, mely a közelmúlt történetének egy lapját világítja meg, az említett munka függelékéből egész terjedelmében közöljük: Róma, 1860. okt. 28 án. Szeretett barátom! A gondviselésnek köszönöm, Kegyednek e sorokat írhatni. Nagyon valószínű, hogy utolsó levelemet, a háború kitörése előtt nem kapta, most a háboru vagy inkább a mészárlás után értesítem Kegyedet. Érdekelni fogja az itt történtek általános leírása egy autentikus magyar szájból, ki kezdettől végig mint tettleges tényező szerepelt a catastrophában. Reményem, hogy Kegyedet levelem jó egész- ■ ségben találja. Szeretett családját sokszor tisztelem. Az adatok részletességeibe, nem ereszkedem, mert ezek csak később soroztathatnak össze s hazudni vagy hetvenkedni nem akarok. Tehát egy általános rövid leírás, ama pontok kiemelésével, melyek önt leginkább érdekelhetik, minthogy vagy velem, vagy földjeinkkel történtek, tudván, hogy ön e részben mindig részt vesz, mint mindenben ami magyart illet. Lamoriciere tábornagy Spoleto városában — az Anconától Rómába vezető főút közepén — összehúzta a különféle nemzetiségből álló kis sereget, szükség esetében a nápolyi határ felé pontosult erővel magát összekötni, hol Garibaldi diadalittas népével mindinkább előhaladt. — A minden városban, tökéletesen szabályozott forradalmi comiték, egy jelre vártak csak, hogy nagyszámú — angol és amerikai esővel ellátott — csapatokat mintegy a földből teremtsenek. Felgyúrt ingujjal — lehet mondani — vártak ezek az összekocczanásra, hogy az ország belsejében reánk törjenek. Viszonyaink igy álltak, az egész tavasz és nyár folytában, hol az ellenséges országban szakadatlan idestova marsban kelle időnket tölteni. Nem szükség említenem, hogy az északi égaljhoz szokott izlandi, belga, osztrák, lengyel és svájczi katona, — sokan közülök a legjobb családból, szokatlan a nélkülözéshez és hadi nyomorhoz — a nagy hőségben mód felett szenvedett. Csak a meggyőződés a vallásért s ennek érdekéért vala elég erős eme kis zagyvalék sereget összetartani s képessé tenni, hogy mindent feláldozzon és mindent tűrjön: gúnyt, fáradalmat s jövendő sorsa felett örökös bizonytalanságot. Nem tagadhatom, hogy valának közöttük olyanok is — a mint ez mindenhol történik — akik kaland vagy érdek után halásztak. Beköszönt az ősz, vele a bizonyos hir, hogy a nagy hatalmasságok a noninterventio elve mellett megmaradnak. Minden számítás daczára rögtön három szárd oszlop — három erős divisio — Cialdini, Fanti és Leotardi tábornagyoktól vezérelve, minden hadi declaratio nélkül, nagyszámú insurrectiotól követve, Toscana és Romagnából, a Szent Atya statusiba törnek, az örömittas — ránk nézve véres bosszút tápláló — népségtől mint megszabadítók fogadva. Kenyértörésre kerül tehát a dolog. Monsignor De Merode, a hadi miniszter, kihez Lamoriciére további parancsért Rómába küldött, a kormány nevében udvariasan kinyilatkoztató, hogy a Szent Atya háborút nem folytathat, de mindamellet Lamoriciére tábornagy ínye szerint cselekedjék (vagyis: Reginam occidere nolite timere bonum est si omnes consentiunt ego non contradico.) Ha egy katonának ezt adják válaszul, ismert dolog, hogy mitévő legyen. Peruggia várost pár kemény ütközet után, hol sok svájczi hullott el, a nagyszámú ellenség átadásra birta. Pesaro város, hol Zappi ezredes tanyázott, valóban vitézi módra hosszú ideig ellentállt, mig ez a hely is a nagyszámnak tágított. Zichy István, ki előbb osztrák szolgálatban a tengerészeknél szolgált, itt tétetett törzstisztté katonái tevékeny magaviseletéért. A Macerata, Urbino s Montcalbodo tájékán fekvő 1-ső és 3-dik osztrák bataillon, némi veszteséggel nagy nehezen átvergődtek Ancona erősített városába, hol a 4-ik és 5-ik osztrák hadoszlop, pár izlandi és svájczi katonával állott, De Gadi svájczi ezredes és egy rendes kemény öreg gróf Quatrebarbe (ki Napóleonnak a Legion d’honneur keresztet visszautasító) parancsnoksága alatt. Egyet ütött az óra, mikor nálunk Spoletoban lóra fúrták. A tábornagy a híreket mindig későn s eltorzítva kapta, mert a távirati drótvonal mindenhol el vola metszve, a hivatalnokok nagyob része árulókból állott s egy ember sem volt az egész országban, ki részünkre hajlanék (mi nagyon természetes). Narni és Terni városában a derék Pimodan Ibnok táborozott a 4-ik hadoszloppal, a franco-belga százados Bee de lievre ezredes alatt (elhatározott ficzkók) s egy divisio lovassal. Lamoriciére Spoletoban négy hadoszloppal és a franczia guides-kkel (40 legitimista meg Blumentiel tüzérezredessel állott, az egészben csak 17 ágyúval. Az északra fekvő Peruggia várost, a tábornagy legnagyobb fájdalmára, sorsára kelle hagyni s minden módon arra kelle törekedni, hogy Anconát, a volt pápai állam egyetlen egy erősített kulcsát elérhesse. »Il faut arriver à Ancone ou crever«, ezek valának szegény Lamoriciere szavai Spoletoból elindultakor, ez vala bátorító mondata szept. 18-án a szerencsétlen castelfidardoi ütközet előtt is. Erőltetett marsban Foligno, Serravalle, Tolentino, Macerata városokon keresztül szept. 16-án estefelé Porto-Recanati-ba értünk. Ez, kis város a tenger mellett, hol Lorettoból jövő parasztok értesítették, hogy az ellenség ez utóbb nevezett várost elfoglalva tartja. Ennek következtében Lamoriciéretől parancsot kaptam egy gens d’arme-okból és guides-kből álló lovas avant-gárdával előhaladni Loretto felé. (A Gensdarmeria egy zsivány és haramia fogdosáshoz szokott lovasság, míg a guides-k tagadhatatlanul bátor urak, mindenik magára, de csak agarászásra szokvák, annyit értnek a szabályzott lovas-szolgálathoz, mint én — volt huszár ember — a mise olvasáshoz vagy a banderiai-huszárok a valódi huszár-szolgálathoz.) Eme jó rendőrből (és rosz lovasból), jó legitimistákból (de szokatlan katonákból) képzett csoporttal, melyből mindenekelőtt egy rendőrkapitányt és hadnagyott revolverrel elhajtottam, Lorettoba érkeztünk, hol az ellenségnek hite sem volt. Haragudtak ezért a melegvérű franczia urak, kik nagy lármával gloire, victoire és diadalittasan a városba rohantak és ellenség helyett csak zárt ajtót s ablakot találtak. Ez alatt besötétedett. El voltam tökélve előbb nem tágítani, mig az ellenségről bizonyos, tulajdon tapasztaláson alapult hírt nem kapok, hogy üres pohárral, mint a huszárember mondja, generális uram előtt meg ne jelenjek. Hátra hagytam a gurdákat és rendőröket és két, Giovanelli és Sarti nevezetű önkéntes rendőrrel, meg egy derék határozott franczia Mr. Du Parc úrral, ki maga akaratából követett (kinek lelke boldoguljon, mert odahalt a szegény fiú, valamint az egyik rendőr is), Ancona felé tovább folytattam utamat. A parasztok beszéde szerint két kartácscsal töltött ágyú, egy Russone nevű folyón át vezető híd előtt, az út közepén fel vola állítva, a kanóczot kézben tartó tüzérekkel. Sötét volt: sem kanóczot, sem tüzért, sem ágyút nem láttam , vagy nem igaz vagy el vannak rejtve vagy hazugság az egész; utunkat csendesen folytattuk. Nem volt hazugság. Két kartácslövéssel fogadott az ellenség s mi kaptuk a legelső jó estét vagy inkább jó éjszakát, mert lovainkkal együtt mindnyájan lebuktunk. Az egyik rendőr másvilágra költözött lovastól együtt. A guidának lova, jobb karja és lába szétszakittatott, pár nappal később (mint csak most Rómában hallottam) bevégzé életét. A másik rendőr karját veszté. Az én lovamnak két első lába s melle szétszakittatott s revolverem egy golyó által kirepittetett kezemből. Egy vonalban lovagoltunk. Protectio nélkül fogadott a két lövés. (Engemet Isten, a magyarok jó Istene, valóban rendkívüli módon megtartott, melyért örökké háládatos leszek, mert hazámnak még használni akarok). Gyalog tehát, ló és pisztoly nélkül vissza igyekeztem a városba érni, generális uramnak a történtet jelenteni. Tudtuk legalább, hol az ellenség! Megölelt Lamoriciére s csak azt mondá: un vrai hongrois, merci! Örültem ennek, elhiheti. (Propria laus sordet, de ne vegye ezt annak, mert csak kötelességemet teljesítem és Önnek miért ne mondjam azt, mire büszke vagyok, Lamoriciére szájából.) Anconától tehát tökéletesen el voltunk zárva. Szeptember 17-én az ellenség nem támadt meg, ő várta a megtámadást részünkről. 10,000 emberből állott kis hadseregünk, majdnem orvos nélkül, csak számos pappal ellátva s néhány hosszú fekete lobogós szekérrel a halottak számára. A 40—50,000 emberből álló, vontcsövű ágyukkal ellátott szardíniai, minden részben szabályozott hadsereg, a cameranoi és osimoi hegyet tartotta elfoglalva, melyeken át visz az Anconába vezető főút. E napon nyugodtunk és elkészültünk, mint jó katonához illik, a jövő napra. »Il faut crever ou arriver à Ancone.« Ez vola minden, mit az öreg Chasseur dAfrique Lamoriciére nekünk mondott. Tudhatta tehát mindenki, hogy nem hátul, hanem elől van az a pont, melyet, ha törik ha szakad, el kell érnünk. Szeptember 18-án folyt le a castelfidardoi ütközet, a pápai status mohácsi része, Pimodán tábornok rendíthetetlen bátorsága, higgadt, tapasztalt katonaember kezdé el a tánczot kis hadoszlopával. Lamoriciére engemet becsült meg ismét. Pimodánhoz előre küldött s igy a legjobb alkalmam volt az ütközet menetét átnézni s kisérni. Jól ment a kezdete. A franco-belgák s a második főleg lengyelekből álló osztrák bataillon visszaszorították a fene módjára jól lövő szárd vadászokat és egy dombot szuronyostrommal foglaltak el, a kis helység Castelfidardo mellett. Ekkor Lamoriciére is itt termett s nyilván kimutatá, hogy az öreg franczia harczi tere a csatamezőn rejlik. Szivarral szájában, mint az utolsó, legbátrabb s elszántabb közvitéz (egy tábornagyhoz alig illően) koczkáztatá életét. Nemsokára a kis dombon lévő házak tűzben voltak s a szárd vadászok egy sűrü erdőbe vonultak vissza, honnét szorgalmatosan folytatták tüzelésöket. De váratlanul megfordult a koczka. HÍREK. Február 5. — A pesti izr. hitközség f. hó 2-án tartott választmányi ülésébenWahrmann Mór elnök bejelentette szegvári Lázár Bernát és Strasser Alajos 100— 100 forintnyi adományát a szegények javára, azonkívül az utóbbinak 100 frtnyi adományát a hitközség különféle jótékonyczélú intézetei javára. — Kérvénygyártók elfogatása a fővárosban. Úgy a múlt évben, mint ez év január havában, Fürst Mária, Kirchner Josefa és más nevek alatt számos kérő levelet intéztek könyöradományok elnyerésére czéljából ő felségéhez a királyhoz,a darmstadti nagyherczeghez, a dessaui herczeghez stb. Mindegyik kérő levélhez egy-egy dr. Ungár Ferencz aláírásával és pecsétjével ellátott oly orvosi bizonyítvány volt csatolva, melynek tartalma szerint a kérelmező 80 éves agg nő, tanár özvegye, munkaképtelen, segélyt igénylő stb. Ezen levelek nagy száma végre feltűnt, megkeresést intéztek a főkapitánysághoz e visszaélés beszüntetésére, minek következtében szorgos nyomozást indítottak meg a kérelmező kiléte iránt. Hoszszas keresés után a rendőrség kipuhatolta a tettest Tartamus György Damjanich utcza 9. sz. alatti házmester személyében, ki e működését több mint 10 éven át háborítatlanul folytatta, ami által szép jövedelemre tett szert. A nyomozást fölötte megnehezítette az a körülmény, hogy a kérelmező az alamizsnát rendesen a Rottenbiller utcza 60., 63., 65., 69. számú házakba kérte czimeztetni, holott mint tudva van, a jelzett utczában a 41. a legnagyobb páratlan szám. Hogy Tartamus ennek daczára a könyöradományok birtokába jutott, úgy magyarázható meg, hogy Papp Antal, Puskás Károly és Endrész József levélhordókkal előre megegyezett abban, hogy a tanár özvegyének czimzett, bármely névre szóló leveleket, melyek oly Rottenbiller-utczai házba vannak czimezve, melyek nem létezik, neki kézbesítsék. A levélhordók hűségesen teljesítették Tartamus kívánságát, természetesen szép borravaló jutott mindenkor nekiük osztályrészül. A rendőrség ma letartóztatta Tartamust és a vele egyetértésben volt levélhordókat és csalás miatt mindannyit átadják a királyi ügyészségnek. — Közérdekű szakfelolvasások. A kir. Józsefműegyetemen a folyó nyári félévben több rendbeli nyilvános és nem éppen a szakosztályok szűkebb keretében mozgó felolvasás fog tartatni, melyek iránt a szakkörökben már most is élénk érdeklődés mutatkozik. Felolvasásokat fognak tartani: Kherndl Antal nyilv. ker. tanár »a gerinczlemezes ivek általános elméletéről« (első előadás vasárnap f. hó 7-én d. e. 8—10-ig a D. Z. tanteremben.) Dr. Wartha Vincze tanár »a vízről hygieniai szempontból«, Rejtő Sándor magántanár »a textilpar technológiájáról«, Lázár Lipót magántanár »a mezőgazdasági gépekről«, Lóczy Lajos magántanár »Budapest környékének geológiájáról«, végre Alexander Bernát tud. egyetemi magántanár az esti órákban Goethe »Faustjáról« és Madách »Ember tragoediájáról.« — Vendégeket szívesen látnak. — Uj állomás elnevezés. A budapest-brucki vonalon levő Szt.-Iván kitérő állomás f. é. január 4-én kelt miniszteri rendelet alapján »Győr-Szt.-Iván nevet nyert. — Népszerű tábornok, Fiuméból távirják :Lobkovitz herczeg vezérőrnagy innen Kolozsvárra helyeztetvén át, ma utazott el. A város ez alkalomból újból is kifejezést óhajtván adni azon rokonszenvnek és szívélyes viszonynak, melyet a vezérőrnagy oly zavartalanul tudott föntartani, ünnepélyesen vett búcsút a távozótól. Az állomáson a katonai és városi zenekarok felváltva játszottak; a búcsúzók sorában megjelent Zichy Ágost gr. kormányzó is. Co 1t a polgármester a nagy számban összegyűlt polgárság nevében vett szívélyes szavakkal búcsút a herczegtől, ki meghatottan válaszolt a podesta beszédére. — Lobkovitz herczeg, mint ezredes hosszabb időt töltött Budapesten, s legutóbb jól megtanult magyarul is. Farsang. — A tornászbál. A budapesti (budai) tornaegylet által rendezendő tornászbál — a főváros dunajobbparti részének ez egyedüli elite-bálja — holnap (szombaton) fog megtartatni az egylet fényesen díszített helyiségeiben (I. Attila utcza.) Belépti jegyek, meghívó előmutatása mellett, ugyanott válthatók délután 2 7 óráig. A bál igen fényesnek ígérkezik. Buda szépei közt nagy iránta az érdeklődés és a rendező-bizottság mindent elkövet annak fokozására. — A szabadság szobor javára Kiinger Ágost zenetanár f. hó 18-án tánczvigalommal egybekötött zeneestélyt rendez a Vigadó kistermében. A magyar gazdasszonyok országos egylete álarczos bálját e hó 14-én tartja meg a vigadó összes termeiben, mely iránt az érdeklődés, mint minden évben, az idén is fölötte élénk. A muletiSolgtrOlÚS Sorsjátékkal lesz összekötve; a belépti jegyekhez szelvény van mellékelve s ez egy húzást biztosit tulajdonosának a szerencsekerékből. A tiszta jövedelmet az egylet árvaházában gyámolított növendékek javára fordítják. Fővárosi ügyek. — Bizottsági tagok értekezlete. A belvárosi bizottsági tagok 1886. február 7-én, vasárnap d. e. 11 órakor a régi városház tanácstermében értekezletet tartanak, melynek tárgyát az árvaszéki elnök, alelnök és a főlevéltárnok választása fogja képezni. A VIII. ker. főv. bizottsági tagok f. hó 6-án (szombaton) d. u. 5 órakor,a főlevéltárnoki állás betöltése tárgyában, a zerge-utczai reáliskola dísztermében értekezletet tartanak. A Kőbánya melletti új köztemetőbe való szállítás ügyében a főpolgármesternél, Kun és Pétel tanácsnokoknál, több fővárosi bizottsági tagból álló küldöttség tisztelgett. A küldöttség tagjai értesülvén arról, hogy a budapesti közúti vaspályatársasággal tárgyalások folynak oly irányban, hogy a társaság kőbányai vonalát a temetőig meghosszabbítsa, ezzel szemben azon óhajtásuknak adtak kifejezést, hogy a józsefvárosi pályaudvaron — hol erre elegendő hely van - egy hullagyűjtő helyiség rendeztetnék be, melybe a halottak és kíséretük kocsin szállíttatnának ki, a temetőbe való kiszállítás pedig a halott beszentelése után vasúton történhetnék, mely czélra az újszászi vonal volna meghosszabbítandó. A tisztelgő küldöttség ez irányban a fővároshoz kérvényt fog intézni, melynek pártolását úgy a főpolgármester mint az említett tanácsnokok is megígérték. A4 kéményseprő-szabályrendelet, amint a város megalkotta, nem nyerte meg a kormány jóváhagyását, hanem azzal küldetett vissza a törvényhatósághoz, hogy ez az ellenőrzési munkakerületek helyett a kényszermunkakerületeket iktassa be a szabályba. Az első ügyosztály azt a javaslatot tette most, hogy az I. fokú iparhatóságok útján hívja föl a tanács az itteni kéményseprőket iparjoguk igazolására, hogy így szabatosan legyen megállapítható a munkakerületek száma. A tanács tegnapi ülésén e javaslatot nem fogadta el, hanem utasította az ügyosztályt, hogy ily hosszadalmas eljárás nélkül állapítsa meg a munkakerületek számát, ha kell, 50-ben. A kéményseprő iparosok száma jelenleg 41. De lehetnek oly jogosultak is, akik most nem űzik a mesterséget, de ha a szabály életbe lép, megint visszatérnek a kéménysepréshez. Ha ezek száma nem rúg 9-re, némely mesternek lehet két kisebb kerületet adni, vagy az üres kerületet valami jóravaló öreg legénynek adományozni. Az újonnan kidolgozott szabályrendelet, az iparügyi bizottság útján, a tanácsnak fog újra bemutattatni. — A bajnok utczai iskolával sok baj van. A város még nem kezdethet a községi iskolaház építésébe s a most használt bérház tulajdonosával a szerződést kénytelen volna meghosszabbítani, hanem a tulajdonos a jövő tanévre 4700 irtot kér. A tanács elhatározta, hogy 4000 írtnál többet nem igér meg s ha a tulajdonos ezt el nem fogadja, a bajnok utczai iskolát feloszlatja s a tanulókat egy évre már iskolákba utasítja. — Ingatlanok forgalma a fővárosban. A múlt héten a főváros területén a következő ingatlanok kerültek átiratás alá: Sohl Lajos VI. ker. felső-erdősor 52—52. sz. a. háza 8187 frt Matits Máriára. Sohl Ferenczné VI. k. Dessewffy u. 43. sz. a. háza 3200 írtért Volkmann Péterre. Magy. jelzálog-hitelbank V. k. váczi u. 1168—73. sz. a. telke 25,025 írtért Vanek M. és fiára. özv. Wagner Mária I. k. gazdagréti dűlőben 8743. sz. a. telke dr. Hegedűs Gyula és Kálmánra (Hagyaték). Kedvessy sz. Malits Mária II. k. iskola u. 29. sz. a. háza 15,800 írtért Utz Lajosra. Würger Rozina és Kalsbeck József II k. ürömi u. 11. sz. a. háza 845 írtért Légi Mihályra. Berger Anna II. k. kapás u. 23. sz. a. háza Laumann Józsefre (Hagyaték). Becher János I. k. naphegyi dűlőben 1. szőlője з, 650 írtért Presinger György és nejére. Mijalovits Zsirka és társai I. k. szentháromság-tér 1 8. sz. háza 9.000 írtért Verderber Antalra. Liszák Árminné I.k. városmajor u. 34. sz. a. háza 3,800 írtért Liszák Árminra. Wimmer Lőrincz III. k. József-hegyen és Lajos u. 19. sz. a. házai Wimmer testvérekre (hagyaték). Beutelhauser János I. k. gyökér u. 15. sz. a. háza 1,100 írtért Deutsch Károlyra. Eggenberger Szilveszter és Teréz II. k. hattyú u. 7. sz. a. háza 4,900 frtért Ostenach Ferencz és nejére. Dorflinger testvérek I. k. gazdagréti dűlőben 1. szőlője 1425 ftért Schinagel Nándor és nejére. Frisch József II. kerület Batthányi u. 55. sz. a. háza 3000 frtért Frisch Johannára. Goldinger Ferencz és Erzsébet III. k. pacsirta u. 8. sz. a. háza 2900 frtért Gally József és nejére. Weiss Károly I. k. Vernoy .. o.ls»» tteiss looiverekre (Hagyaték). Szitár Dénesné I. k. Istenhegyi dűlőben 1. telke 6666 frtért dr. Reich Józsefre. Mező János és társa VII. k. alsó-rákos u. 1. telke 30,986 frtért Budapest főv. közönségére. Ifj. Rödig Lipót VI. k. rózsa u. 74. sz., és Izabella u. 71. sz. a. házai 7305 frtért Schirenbrandt Antalnéra. Höcker A. H. és társai V. k. vizafogó dűlőben 1. telke 25,000 frtért Neuschloss Ödön és Marczelre. Keigle Antal V. k. bokréta u. 28. sz. a. háza 10,900 frtért Zuppka Lajosra. Kolecsányi testvérek X. k. ó-hegyi dűlőben l. telke 5000 frtért Mály Ignácznéra. Budapest főv. közönsége VI k. epreskert u. 1. telke 314 frtért Graepel Hugóra. Dunaiszky Lőrincz VI. k. holló u. 6. sz. a. háza Dunaiszky testvérekre (hagyaték). Budai kereskedelmi és iparbank VII. k. kertész u. 17. sz. a. háza 25.000 frtért Schubert és Hikischre. Polatsek Antal és Ferencz VIII. k. német u. 6. 9.sz. a. háza 11.000 frtért Károlyi Ferencz és nejére. Jekelfalussy Sándorné III. k. gr. Károlyi u. 16. sz. a. háza 18.000 frtért Rohrer Victorra. Wohlfahrt Dominik V. k. váczi u. 62. sz. a. telke Wohlfahrt Máriára (hagyaték). Herczogh Manó és neje VII. k. dob. u. 4724. sz. a. háza 26.000 frtért Rotterschmidt Károly és nejére. Miskó László VIII. k. kőris u. 15. sz. a. háza Herold Máriára. Reibl testvérek IX. k. angyal u. 5. sz. a. háza 7000 frtért Zágonyi György és nejére. Fleischmann és Weber VI. k. erdőteleki dűlőben.