Nemzet, 1886. február (5. évfolyam, 1229-1256. szám)

1886-02-06 / 1234. szám

Melléklet a »Nemzet« 1234. (37.) február 6. számához. Középfokú oktatásunk tárgyában. — Egyéni nézetek. — I. »Az elfogulatlan figyelő nem zárkózhatik el többé azon tény elől, hogy a gymnasiumi oktatás nyu­gaton sem tüntet fel oly eredményeket, minőket tőle várnak, és nem éri el ama czélokat, melyeket, tekin­tettel a legellentétesebb oldalról iránta támasztott igényekre, maga elé tűzni szokott.Ő Így szól közoktatásügyünknek mindig éber őre és kezdeményezésben fáradhatatlan kormányzója, Trefort Ágoston miniszter úr, Pirquet báróhoz minap intézett levelében. A legilletékesebb helyről jövő eme nyilatkozat alig egy-két évvel a középiskolákról szóló törvényünk alkotása után újból folyamatba hozza a középfokú oktatás kérdését. Szándékosan mondok középfokú oktatást gymnasiumi oktatás helyett, és azt hiszem, ama levél illustris írójának sem lesz kifogása komoly gondolkodásra késztő ítéletének ilyetén kibővítése ellen. A kinek — mint e sorok írójának — alkalma volt az oktatás practicumával különböző termé­szetű iskolákon megismerkedni; a kinek egy vagy más irányban része volt egyes népesebb is­kolák vezetésében és administratiójában is ; a­ki e minőségben megismerkedett sok száz szülő gondolkodásmódjával, sok száz tanuló ifjú képzett­ségének szívonalával és alkatával, az bizonyára nem zárkózhatik el a szomorú és aggasztó tény elől, hogy nem csak a gymnasium, hanem általában a közép­fokú oktatás »nem tüntet fel oly eredményeket, mi­nőket tőle várnak, és nem éri el a czélokat, melyeket, tekintettel a legellentétesebb oldalakról iránta tá­masztott igényekre, maga elé tűzni szokott.« Újra megnyílnak tehát az iskolaügyi politizá­lásnak egy ideig zárva volt zsilipet. Tért nyer a meg­győződés, hogy a középiskolákról szóló törvényünk elevenére talált ugyan némely centrifugális törekvé­seknek, de nem talált elevenére magának az ügy ér­demének. Sokat fogunk ismét hallani a tanítás mód­szeréről, a classicus s a reális irány ellentétéről s isko­láink képzelt bajáról, a túlterhelésről, a család kényeztető neveléséről, a társadalmi áramlatok káros befolyásáról az iskola működésére és törekvéseire. Sőt a­kik a magas politika űzésére éreznek magukban hi­­vatottságot, kiváló előszeretettel fognak belemélyedni a Trefort miniszter úr levele által megújított új per­­spectívákba és támaszkodva a kultúrnépek szellemi életének közösségére és kölcsönös hatására, sietni fog­nak inaugurálni a nemzetközi oktatásügyi poli­tikát, új téren kísértve meg azt, a­mi a gazdasági és más téren, a nemzetiségi eszmének egyre fokozódó érvényesülése folytán, nem sikerült: Nyugat-Európa közéletének egységes mederbe való terelését. A merész perspectíva, merész kritikának és me­rész javaslatoknak szokott szülő­anyja lenni. Látva, hogy középfokú oktatásunk egész rendezése ügyében az ad­ók még nincsenek lezárva, az iskolának magam forma szegény napszámosa is megenged magának egy kis politizáló elmefuttatást, sőt bűnös mulasztást vélne elkövetni, ha véka alá rejtve világát, elvonná a világ elől a felfedezte arcanumot. A­miket elmondandó vagyok, nem alkalmasak talán arra, hogy valamely nemzetközi közoktatásügyi congressus napirendjének egyik pontját" tegyék, de legalább hitem szerint, figyelmet érdemelnek itt­hon, hol egy idő óta oly alakulásokat és jelenségeket észlelünk, melyek a középfokú iskolák rendszerén és módszerén kívül ezen iskolák szervezetére is ráirányozzák a bíráló gondolkodást. Ha iskolaügyünk csakugyan beteg, a helyes diagnosis felállítása czél­­jából szükséges, vagy legalább nem felesleges, hogy megfigyelésünket ne csak a functiókra, hanem az organismusra is kiterjeszszük, vizsgálva, nem ebben van-e a betegség szülő oka. A középfokú oktatásról szólva még ma is ki­váltkép a gymnasiumi oktatásra szoktunk gondolni. Aránylag nagy számú gymnasiumaink és e gymnasiu­­mok nagy népessége mellett alig jön számba az a néhány reáliskola, mely, a népességet tekintve s a néhány év előtti virágzó állapotokhoz hasonlítva, ha­tározottan lemenőben van. Még kevésbbé jöhet szám­ba közoktatásügyi politikánknak sem fiú sem leányszü­löttje : a polgári iskola, mely örök talány magának s a publikumnak, és csak tanítóinak,— pardon­ tanárai­nak— nem talány, minthogy ezek szemében­ legalább is egy fokon áll a gymnasiummal, vagy ha különösen olcsón adják, a reáliskolával. Van néhány szakiskolánk is : a középfokú ipar­iskola Budapesten, egy pár gazdasági tanintézet, né­hány tanítóképző és különösen — az iskolai életünk­ben már megszokott hirtelen szaporaságnál fogva jó számú kereskedelmi iskola. Egyenkint és külön­­külön eme különféle természetű és rendeltetésű isko­lák — mint mondók — még ma sem állnak egy sor­ban a gymnasiummal, de együttvéve és összeségük­­ben már-már épp oly fontos tényezőt tesznek közép­fokú oktatásügyünk keretében, mint a gymnasiumok, sőt jelentősségük határozottan növekvő félben van azon körülmény folytán, hogy kormány és közvéle­mény, ismeretes practicus szempontok után indulva, a gymnasiumtól a szakiskola felé törekszik terelni a középfokú képzést kereső ifjúságot és hogy az ifjúság ezen osztálya ma már átalában jelentékenyen na­gyobb számú főből áll, mint csak néhány évvel ezelőtt. Létező törvényeink meghatározták a gymna­sium, a reáliskola s a polgári iskola szervezetét, de az experimentáló rendeleti útnak hagyták fenn a kö­zépfokú szakoktatás keretének, tantervének, egész szervezetének szabályozását. Ez annyival inkább nagy hiba, vagy legalább is hiány, mivel a tanító­képző, az ipariskola, a középfokú gazdasági taninté­zet és a középfokú kereskedelmi szakiskola a gymna­­siumnak, reáliskolának és polgári iskolának négy al­só osztályához kapcsolódik, e négy alsó osz­tályt tekinti és kénytelen tekinteni előkészítő inté­zetének, és e szerint oly szerves összefüggést tételez fel a középfokú oktatás különböző ágai között, mely, mint látni fogjuk, a valóságban nem létezik. Akár a gymnasiumi oktatás sikertelensége fö­lött elmélkedünk, akár a speciális szakoktatás még csak leendő szervezésének alapjait veszszük szem­ügyre, mindenesetre érdekes és szükséges lesz tanul­mányozni azon eredményt, melyet a középfokú oktatás általános és speciális ágának most jelzett egymás­­közti összefüggése és kölcsönös hatása a tanítás egész menetében szül. E tanulmányozáshoz nem kellenek, de nem is állnak rendelkezésre megfelelő statistikai adatok , hanem ott vannak a tények, melyek fona­lán könnyű lesz eligazodnunk. Gymnasiumaink és reáliskoláink úgy vannak szervezve, hogy nyolcz évfolyamra terjedő és tisztán csak az egyetemi, illetve műegyetemi továbbképzést szem előtt tartó egységes tanterv exequálása mel­lett, előkészítő iskolái legyenek az egyetemnek, illetve műegyetemnek. Ámde az alsó és felső reáliskola kö­zött létezett s az újabb szervezet által eltörölt határ­vonalat újra meghúzta a gyakorlati élet s a speciális középfokú oktatás igénye, amennyiben másnak díjá­ban, a gymnasium s a reáliskola négy alsó osztálya szolgál előkészítő iskolául a középfokú szakiskolák­nak. Ez előkészítő szerepet egészen átvállalhatná ugyan az ily végből újjáalakítandó négyosztályú pol­gári iskola, ha volna ott és annyi, ahol s a­mennyit a középfokú szakiskolára készülő ifjúság igényel. De nincs és igen tetemes pénzbeli áldozatok nélkül nem is lehet. Ennek pedig az a következménye, hogy az apa, ki 10 éves fiának leendő pályája felől különben sincs tisztában, minden szép tanács és fél­tudós proletariátussal való ijesztgetés daczára, abba az iskolába küldi a fiát, melyet legközelebb ér, többnyire tehát és kiváló előszeretettel a gymna­­siumba. Korábban a gymnasiumba került a jeles tehetségű fiú, mert »pap lesz belőle« , ma oda kerül mind a jeles, mind a tehetségben szűkölködő fiú, mert »minden lehet belőle.« Ilyen körülmények között kell-e messzire mennünk a gymnasiumi oktatás sikertelensé­gének okait keresvén ? Nem elég-e belátogatnunk a gymnasium valamelyik alsó osztályába és megfigyel­nünk, mint küzködik a latin és magyar nyelv tanára, ki már csupa leendő phylologusokat lát maga előtt, a mennyiségtan tanára, ki csupa mathematicussal akarja boldogítani a nemzetet, mint küzködnek ezek és még egy féltuczat szaktanár a zsúfolva tömött pad­sorokkal, melyekben kellő fegyelmezés mellett elég békésen ül egymás mellett a leendő pap, jogász, or­vos, gépész, építész, vegyész, mérnök, tanító, tanár, gazda, katona, kereskedő, vasúti tiszt, postai tiszt stb. stb., szóval az új generatiónak egész közép­­osztálya. Mindenre akarván, vagy kényszerülvén előké­szíteni a gymnasium, nem készít elő kellően semmire sem, nem még saját magának felső osztályaira sem. Mert a gyors progresszóban megnéptelenedő padsorok még a nyolc­adik osztályban is megsínylik, hogy az alsó osztályokban elveszett a tanítás intensitása. A­hol gyárilag tömegesen űzik a termelést, ott a pro­­ductum szükségkép gyári munka lesz és a gyárilag űzött gymnasiumi oktatás bizonyára »nem tüntethet fel oly eredményeket, minőket tőle várnak és nem érheti el ama czélokat, melyeket maga elé tűzni szokott.« No, de kárpótolhat bennünket az a tudat, hogy ama tömeg, mely nyűg és ólomsúly volt a gymna­sium (és nem kevésbbé a reáliskola­ alsó osztályain, ez osztályokon át jó részben az örvendetesen szapo­rodó szakiskolákba jut, és hogy ily módon a tudo­mányos miveltség rovásán mutatkozó hiányt némi­leg kiegyenlíti az általános és szakszerű mivelt­ség terjedése és fokozódása. Kevesebb lesz az igazán tudós papunk, ügyvédünk, orvosunk, tanárunk, de több lesz a képzett és mivelt gazdánk, iparosunk, ke­reskedőnk. Még ha csakugyan így állna is a zárszámadás, mindig fenn­maradna a kérdés, várjon az egyik irány­ban elért, azaz hogy csak remélt kedvező eredmény nem volna-e elérhető a másik irány vesztesége nélkül. E kérdésre felelni ráérünk, ha majd előbb meg­vizsgáltuk hogy csakugyan áll-e és helyes-e amaz egyensúlyozó zárszámadás. Hogy megállhasson, annak első feltétele, hogy a szakiskolák már igen­is elérjék a tőlük várt eredmé­nyeket és elérjék az eléjük tűzött czélt.Vajjon elérik-e, de elérhetik-e ? Nem vagyok kompetens arra, hogy a szakiskolák működéséről általánosságban szóljak. De van a szak­oktatásnak egy ága, melyhez, igenis, jogosultnak tar­tom magamat hozzászólni, és most már kimondhatom hogy éppen a szakoktatás ez ágában, a kereske­delmi szakoktatás terén, hazánkban ma lé­tező viszonyok ösztönöztek arra, hogy igénytelen el­mefuttatásomat kitegyem a nyilvánosság kényes vi­lágának. A tárgyalandó kérdések fontossága talán meg­érdemli, hogy kissé szélesebb feneket kerítsek annak, a­mit elmondandó vagyok. Ha valamelyik külföldi ember figyelemmel kí­séri iskolaügyünk­­ legújabb alakulásait, bizonyára azt kell hinnie, hogy agricultur államból egyszerre felcsaptunk kereskedő államnak. Gazdasági iskola felállításáról újságaink csak nagy ritkán adnak hírt, míg rövid más­fél év alatt sorban keletkezett két kö­zépfokú kereskedelmi iskola Budapesten, egy ilyen iskola Sopronban, a pozsonyi kereskedelmi académia, az aradi középfokú kereskedelmi iskola és ugyanilyen iskola Turócz-Szt.­Mártonban. Hasonló iskolát erősen készülnek felállítani még egyet Budapesten, továbbá Brassóban, Szegeden és Nagyváradon. Bizonyára senki sem örülhet jobban mint én a hirtelen felszaporodott kollegátusnak. Hanem nem tudok szabadulni attól az aggasztó gondolattól, hogy a rohamos túltengés is lehet kóros állapot jele. Nem az a félő, hogy ennek a gomba módra termő sok ke­reskedelmi középiskolának a már korábbról fenálló budapesti, kolozsvári, debreczeni, székesfehérvári, fiumei, temesvári és pécsi iskolák mellett nem lesz publicuma. Sőt éppen ennek ellenkezőjétől kell tarta­nunk és éppen ez az aggasztó. A mi publicumunkban már rég észlelhető a hajlandóság az iskolázás­nak hol egyik, hol másik ágát mint valami divatczikket felkapni és igy közel a veszély, hogy ifjaink még bele találnak menni az új iskolákba. Ez a baj. Mert hát megeshetik, hogy a szegény ember ősszel elkereszteli nyári kabátját téli­nek és úgy a hogy ki is húzza benne a telet, a­nél­kül, hogy más ember egészségének ártana. De hatá­rozottan másnak az egészsége, általában a kereske­delmi szakoktatás egészsége, forog koczkán, ha egy­két tuc­at ember este mint polgári iskolai tanító vagy reáliskolai tanár fekszik le és reggelre mint kereske­delmi szaktanár ébred fel. Uram fia! ha nekünk any­­nyi igazi kereskedelmi szaktanárunk volna, a­hány a felállított és felállítandó kereskedelmi középisko­lák tanszékeinek betöltésére szükséges, akár export­kereskedést nyithatnánk e czikkel és még mindig maradna belőle elég a honi tényleges szükséglet fedezésére! JÓNÁS JÁNOS. (Befejező közlemény következik.) A NEMZET TÁRCZÁJA. Február 5. Magyarok Lamoriciére táborában. »Ifjabb gróf Pálffy-Daui Lipót teanói herczeg emlékezetes czim alatt érdekes tartalmú könyv jelent meg s küldetett be szerkesztőségünkhöz, mely a nem rég meghalt gróf Pálffy-Daun Lipót életét szeretet­teljesen, de a mellett érdekesen ismerteti. Az elhunyt gróf tudvalevőleg művészeti dolgokkal foglalkozott előszeretettel. Képei a történeti jelmezekről nagy for­rástanulmányon alapultak s e részben az elhunyt főur bátran a legelsők közé volt sorolható hazánkban. A könyv e téren való működését, tanulmányait és képeit is részletesen elősorolja s méltatja. Kiválóan érdeke­sek azonban a könyv azon részei, melyek gróf Pálffy- Dani Lipót szereplését írják le Lamoriciére táborá­ban. Kevesen emlékeznek, hogy ugyanakkor, midőn az olasz egységért vívott harczban sok magyar ember oly dicsőségesen küzdött, mások a másik táborban nem kevesebb önfeláldozással harczoltak s a pápa világi hatalmának védelmében is folyt magyar vér. E dol­gok már a történelemhez tartoznak s gróf P­á­­­ffy Lipót egy levele amaz időből Ipolyi Arnoldhoz, ki az elhunyt grófnak kora ifjúságától barátja volt, valódi közvetlenséggel mondja el ama napok harczai­­nak történetét, főtekintettel az azokban részt vett magyarokra. Nem vélünk véteni a szűkebb körnek szánt könyv kiadóinak intenziói ellen, ha a levelet, mely a közel­múlt történetének egy lapját világítja meg, az említett munka függelékéből egész terjedel­mében közöljük: Róma, 1860. okt. 28 án. Szeretett barátom! A gondviselésnek köszönöm, Kegyednek e so­rokat írhatni. Nagyon valószínű, hogy utolsó levele­met, a háború kitörése előtt nem kapta, most a há­­boru vagy inkább a mészárlás után értesítem Kegye­det. Érdekelni fogja az itt történtek általános leírá­sa egy autentikus magyar szájból, ki kezdettől végig mint tettleges tényező szerepelt a catastrophában. Remény­em, hogy Kegyedet levelem jó egész- ■ ségben találja. Szeretett családját sokszor tisztelem. Az adatok részletességeibe, nem ereszkedem, mert ezek csak később soroztathatnak össze s ha­zudni vagy hetvenkedni nem akarok. Tehát egy álta­lános rövid leírás, ama pontok kiemelésével, melyek önt leginkább érdekelhetik, minthogy vagy velem, vagy földjeinkkel történtek, tudván, hogy ön e rész­ben mindig részt vesz, mint mindenben a­mi ma­gyart illet. Lamoriciere tábornagy Spoleto városában — az Anconától Rómába vezető főút közepén — összehúzta a különféle nemzetiségből álló kis sereget, szükség esetében a nápolyi határ felé pontosult erővel magát összekötni, hol Garibaldi diadalittas népével mindinkább előhaladt. — A min­den városban, tökéletesen szabályozott forradalmi comiték, egy jelre vártak csak, hogy nagyszámú — angol és amerikai esővel ellátott — csapatokat mint­egy a földből teremtsenek. Felgyúrt ingujjal — lehet mondani — vártak ezek az összekoc­czanásra, hogy az ország belsejében reánk törjenek. Viszonyaink igy álltak, az egész ta­vasz és nyár folytában, hol az ellenséges ország­ban szakadatlan ide­s­tova marsban kelle időnket tölteni. Nem szükség említenem, hogy az északi égalj­hoz szokott izlandi, belga, osztrák, lengyel és svájczi katona, — sokan közülök a legjobb családból, szo­katlan a nélkülözéshez és hadi nyomorhoz — a nagy hőségben mód felett szenvedett. Csak a meggyőző­dés a vallásért s ennek érdekéért vala elég erős eme kis zagyvalék sereget összetartani s képessé tenni, hogy mindent feláldozzon és mindent tűrjön: gúnyt, fáradalmat s jövendő sorsa felett örökös bizonytalan­ságot. Nem tagadhatom, hogy valának közöttük olya­nok is — a mint ez mindenhol történik — akik ka­land vagy érdek után halásztak. Beköszönt az ősz, vele a bizonyos hir, hogy a nagy hatalmasságok a noninterventio elve mellett megmaradnak. Minden számítás daczára rögtön há­rom szárd oszlop — három erős divisio — Cialdini, Fan­ti és Leotardi tábornagyoktól vezérelve, minden hadi declaratio nélkül, nagyszámú insurrectiotól kö­vetve, Toscana és Romagnából, a Szent­ Atya statusiba törnek, az örömittas — ránk nézve véres bosszút tápláló — népségtől mint megszabadítók fogadva. Kenyértörésre kerül tehát a dolog. Monsignor De Merode, a hadi miniszter, kihez Lamoriciére további parancsért Rómába küldött, a kormány nevében udvariasan kinyilatkoztató, hogy a Szent Atya háborút nem folytathat, de mindamel­­let Lamoriciére tábornagy ínye szerint cselekedjék (vagy­is: Reginam occidere nolite timere bonum est si omnes consentiunt ego non contradico.) Ha egy katonának ezt adják válaszul, ismert dolog, hogy mitévő legyen. Peruggia várost pár kemény ütközet után, hol sok svájczi hullott el, a nagyszámú ellenség átadásra birta. Pesaro város, hol Zappi ezredes tanyázott, va­lóban vitézi módra hosszú ideig ellentállt, mig ez a hely is a nagyszámnak tágított. Zichy István, ki előbb osztrák szolgálatban a tengerészeknél szolgált, itt tétetett törzstisztté katonái tevékeny magavise­letéért. A Macerata, Urbino s Montcalbodo tájékán fekvő 1-ső és 3-dik osztrák bataillon, némi veszteség­gel nagy nehezen átvergődtek Ancona erősített váro­sába, hol a 4-ik és 5-ik osztrák hadoszlop, pár izlandi és svájczi katonával állott, De Gadi svájczi ezredes és egy rendes kemény öreg gróf Quatrebarbe (ki Na­póleonnak a Legion d’honneur keresztet vissza­utasító) parancsnoksága alatt. Egyet ütött az óra, mikor nálunk Spoletoban lóra fúrták. A tábornagy a híreket mindig későn s eltorzítva kapta, mert a távirati drótvonal mindenhol el vola metszve, a hivatalnokok nagyob része árulók­ból állott s egy ember sem volt az egész országban, ki részünkre hajlanék (mi nagyon természetes). Narni és Terni városában a derék Pimodan Ibnok táborozott a 4-ik hadoszloppal, a franco-belga százados Bee de lievre ezredes alatt (elhatározott ficzkók) s egy divisio lovassal. Lamoriciére Spoletoban négy hadosz­loppal és a franczia guides-kkel (40 legitimista meg Blumentiel tüzérezredessel állott, az egészben csak 17 ágyúval. Az északra fekvő Peruggia várost, a tábornagy legnagyobb fájdalmára, sorsára kelle hagyni s minden módon arra kelle törekedni, hogy Anconát, a volt pápai állam egyetlen egy erősített kulcsát elérhesse. »Il faut arriver à Ancone ou crever«, ezek va­lának szegény Lamoriciere szavai Spoletoból elindul­­takor, ez vala bátorító mondata szept. 18-án a sze­rencsétlen castelfidardoi ütközet előtt is. Erőltetett marsban Foligno, Serravalle, Tolen­­tino, Macerata városokon keresztül szept. 16-án este­felé Porto-Recanati-ba értünk. Ez, kis város a tenger mellett, hol Lorettoból jövő parasztok értesítették, hogy az ellenség ez utóbb nevezett várost elfoglalva tartja. Ennek következtében Lamoriciéretől parancsot kaptam egy gens d’arme-okból és guides-kből álló lo­vas avant-gárdával előhaladni Loretto felé. (A Gens­­darmeria egy zsivány és haramia fogdosáshoz szokott lovasság, míg a guides-k tagadhatatlanul bátor urak, mindenik magára, de csak agarászásra szok­­vák, annyit értnek a szabályzott lovas-szolgálathoz, mint én — volt huszár ember — a mise olvasáshoz vagy a banderiai-huszárok a valódi huszár-szolgá­lathoz.) Eme jó rendőrből (és rosz lovasból), jó le­gitimistákból (de­ szoka­tlan katonákból) képzett csoporttal, melyből mindenekelőtt egy rendőrkapi­tányt és hadnagyott revolverrel elhajtottam, Loret­­toba érkeztünk, hol az ellenségnek hite sem volt. Haragudtak ezért a melegvérű franczia urak, kik nagy lármával gloire, victoire és diadalittasan a városba rohantak és ellenség helyett csak zárt ajtót s ablakot találtak. Ez alatt besötétedett. El voltam tökélve előbb nem tágítani, mig az ellenségről bizonyos, tulajdon tapasztaláson alapult hírt nem kapok, hogy üres pohárral, mint a huszár­ember mondja, generális uram előtt meg ne jelenjek. Hátra hagytam a gurdákat és rendőröket és két, Giovanelli és Sarti nevezetű önkéntes rendőrrel, meg egy derék határozott franczia Mr. Du­ Parc úrral, ki maga akaratából követett (kinek lelke boldoguljon, mert odahalt a szegény fiú, valamint az egyik rendőr is), Ancona felé tovább folytattam utamat. A parasz­tok beszéde szerint két kartácscsal töltött ágyú, egy Russone nevű folyón át vezető híd előtt, az út kö­zepén fel vola állítva, a kanóczot kézben tartó tüzérekkel. Sötét volt: sem kanóczot, sem tüzért, sem ágyút nem láttam , vagy nem igaz vagy el vannak rejtve vagy hazugság az egész; utunkat csendesen folytattuk. Nem volt hazugság. Két kartácslövéssel fogadott az ellenség s mi kaptuk a legelső jó estét vagy inkább jó éjszakát, mert lovainkkal együtt mindnyájan lebuktunk. Az egyik rendőr másvilágra költözött lovastól együtt. A guidának lova, jobb karja és lába szétszakittatott, pár nappal később (mint csak most Rómában hallot­tam) bevégzé életét. A másik rendőr karját veszté. Az én lovamnak két első lába s melle szétszakittatott s revolverem egy golyó által kirepittetett kezem­ből. Egy vonalban lovagoltunk. Protectio nélkül fogadott a két lövés. (Engemet Isten, a ma­gyarok jó Istene, valóban rendkívüli módon meg­tartott, melyért örökké háládatos leszek, mert hazám­nak még használni akarok). Gyalog tehát, ló és pisztoly nélkül vissza igye­keztem a városba érni, generális uramnak a történtet jelenteni. Tudtuk legalább, hol az ellenség! Megölelt Lamoriciére s csak azt mondá: un vrai hongrois, merci! Örültem ennek, elhiheti. (Propria laus sordet, de ne vegye ezt annak, mert csak kötelességemet tel­­jesítem és Önnek miért ne mondjam azt, mire büszke vagyok, Lamoriciére szájából.) Anconától tehát tökéletesen el voltunk zárva. Szeptember 17-én az ellenség nem támadt meg, ő várta a megtámadást részünkről. 10,000 emberből állott kis hadseregünk, majdnem orvos nélkül, csak számos pappal ellátva s néhány hosszú fekete lobogós szekérrel a halottak számára. A 40—50,000 ember­ből álló, vontcsövű ágyukkal ellátott szardíniai, min­den részben szabályozott hadsereg, a cameranoi és osimoi hegyet tartotta elfoglalva, melyeken át visz az Anconába vezető főút. E napon nyugodtunk és elkészültünk, mint jó katonához illik, a jövő napra. »Il faut crever ou arriver à Ancone.« Ez vola minden, mit az öreg Chasseur dAfrique Lamori­­ciére nekünk mondott. Tudhatta tehát mindenki, hogy nem hátul, hanem elől van az a pont, melyet, ha tö­rik ha szakad, el kell­ érnünk. Szeptember 18-án folyt le a castelfidardoi ütközet, a pápai status mohá­csi része, Pimodán tábornok rendíthetetlen bátorsága, higgadt, tapasztalt katonaember kezdé el a tánczot kis hadoszlopával. Lamoriciére engemet becsült meg ismét. Pimodánhoz előre küldött s igy a legjobb alkal­mam volt az ütközet menetét átnézni s kisérni. Jól ment a kezdete. A franco-belgák s a második főleg lengyelekből álló osztrák bataillon visszaszorítot­ták a fene módjára jól lövő szárd vadászokat és egy dombot szuronyostrommal foglaltak el, a kis helység Castelfidardo mellett. Ekkor Lamoriciére is itt termett s nyilván kimu­­tatá, hogy az öreg franczia harczi tere a csatamezőn rejlik. Szivarral szájában, mint az utolsó, legbátrabb s elszántabb közvitéz (egy tábornagyhoz alig illően) koczkáztatá életét. Nemsokára a kis dombon lévő házak tűzben voltak s a szárd vadászok egy sűrü er­dőbe vonultak vissza, honnét szorgalmatosan folytat­ták tüzelésöket. De váratlanul megfordult a koczka. HÍREK. Február 5. — A pesti izr. hitközség f. hó 2-án tartott vá­lasztmányi ülésében­­Wahrmann Mór elnök bejelen­tette szegvári Lázár Bernát és Strasser Alajos 100— 100 forintnyi adományát a szegények javára, azonkívül az utóbbinak 100 frtnyi adományát a hit­község különféle jótékonyczélú intézetei javára. — Kérvénygyártók elfogatása a fővárosban. Úgy a múlt évben, mint ez év január havában, Fürst Mária, Kirchner Josefa és más nevek alatt szá­mos kérő levelet intéztek könyöradományok elnyerésé­re czéljából ő felségéhez a királyhoz,a darmstadti nagy­­herczeghez, a dessaui herczeghez stb. Mindegyik kérő levélhez egy-egy dr. Ungár Ferencz aláírásával és pecsétjével ellátott oly orvosi bizonyítvány volt csa­tolva, melynek tartalma szerint a kérelmező 80 éves ag­g nő, tanár özvegye, munkaképtelen, segélyt igény­lő stb. Ezen levelek nagy száma végre feltűnt, megkeresést intéztek a főkapitánysághoz e visszaélés beszüntetésére, minek következtében szorgos nyomo­zást indítottak meg a kérelmező kiléte iránt. Hosz­­szas keresés után a rendőrség kipuhatolta a tettest Tartamus György Damjanich utcza 9. sz. alatti házmester személyében, ki e működését több mint 10 éven át háborítatlanul folytatta, ami által szép jövedelemre tett szert. A nyomozást fölötte megnehezítette az a körülmény, hogy a kérelmező az alamizsnát rendesen a Rottenbiller­ utcza 60., 63., 65., 69. számú házakba kérte czimeztetni, holott mint tudva van, a jelzett utczában a 41. a legnagyobb pá­ratlan szám. Hogy Tartamus ennek daczára a kö­nyöradományok birtokába jutott, úgy magyarázható meg, hogy Papp Antal, Puskás Károly és Endrész József levélhordókkal előre megegyezett abban, hogy a tanár özvegyének czimzett, bármely névre szóló leveleket, melyek oly Rottenbiller-utczai házba vannak czimezve, melyek nem létezik, neki kézbesítsék. A levélhordók hűségesen teljesítették Tartamus kíván­ságát, természetesen szép borravaló jutott minden­kor nekiük osztályrészül. A rendőrség ma letartóz­tatta Tartamust és a vele egyetértésben volt levél­hordókat és csalás miatt mindannyit átadják a kirá­lyi ügyészségnek. — Közérdekű szakfelolvasások. A kir. József­­műegyetemen a folyó nyári félévben több rendbeli nyilvános és nem éppen a szakosztályok szűkebb keretében mozgó felolvasás fog tartatni, melyek iránt a szakkörökben már most is élénk érdeklődés mutatkozik. Felolvasásokat fognak tartani: Kherndl Antal nyilv. ker. tanár »a gerinczlemezes ivek általá­nos elméletéről« (első előadás vasárnap f. hó 7-én d. e. 8—10-ig a D. Z. tanteremben.) Dr. Wartha Vin­­cze tanár »a vízről hygieniai szempontból«, Rejtő Sándor magántanár »a textilpar technológiájáról«, Lázár Lipót magántanár »a mezőgazdasági gépek­ről«, Lóczy Lajos magántanár »Budapest környéké­nek geológiájáról«, végre Alexander Bernát tud. egyetemi magántanár az esti órákban Goethe »Faust­járól« és Madách »Ember tragoediájáról.« — Vendé­geket szívesen látnak. — Uj állomás elnevezés. A budapest-brucki vonalon levő Szt.-Iván kitérő állomás f. é. január 4-én kelt miniszteri rendelet alapján »Győr-Szt.-Iván ne­vet nyert. — Népszerű tábornok, Fiuméból távirják :Lob­­k­o­v­i­t­z herczeg vezérőrnagy innen Kolozsvárra he­lyeztetvén át, ma utazott el. A város ez alkalomból újból is kifejezést óhajtván adni azon rokonszenvnek és szívélyes viszonynak, melyet a vezérőrnagy oly za­vartalanul tudott föntartani, ünnepélyesen vett bú­csút a távozótól. Az állomáson a katonai és városi zenekarok felváltva játszottak; a búcsúzók sorában megjelent Zichy Ágost gr. kormányzó is. C­­­o 1t a polgármester a nagy számban összegyűlt polgárság nevében vett szívélyes szavakkal búcsút a herczegtől, ki meghatottan válaszolt a podesta beszédére. — Lobkovitz herczeg, mint ezredes hosszabb időt töltött Budapesten, s legutóbb jól megtanult magyarul is. Farsang. — A tornászbál. A budapesti (budai) tornaegy­let által rendezendő tornászbál — a főváros dunajobbparti részének ez egyedüli elite-bálja — hol­nap (szombaton) fog megtartatni az egylet fényesen díszített helyiségeiben (I. Attila­ utcza.) Belépti je­gyek, meghívó előmutatása mellett, ugyanott váltha­tók délután 2­ 7 óráig. A bál igen fényesnek ígérke­zik. Buda szépei közt nagy iránta az érdeklődés és a rendező-bizottság mindent elkövet annak fokozására. — A szabadság szobor javára Kiinger Ágost zenetanár f. hó 18-án tánczvigalommal egybekötött zeneestélyt rendez a Vigadó kistermében.­­ A magyar gazdasszonyok országos egylete álarczos bálját e hó 14-én tartja meg a vigadó összes termeiben, mely iránt az érdeklődés, mint minden év­­ben, az idén is fölötte élénk. A­ muletiSolg­trOlÚS Sors­­játékkal lesz összekötve; a belépti jegyekhez szel­vény van mellékelve s ez egy húzást biztosit tulajdo­nosának a szerencsekerékből. A tiszta jövedelmet az egylet árvaházában gyámolított növendékek javára fordítják. Fővárosi ügyek. — Bizottsági tagok értekezlete. A belváro­si bizottsági tagok 1886. február 7-én, vasárnap d. e. 11 órakor a régi városház tanácstermében érte­kezletet tartanak, melynek tárgyát az árvaszéki el­nök, alelnök és a főlevéltárnok választása fogja ké­pezni.­­­ A VIII. ker. főv. bizottsági tagok f. hó 6-án (szombaton) d. u. 5 órak­or,a főlevéltárnoki ál­lás betöltése tárgyában, a zerge-utczai reáliskola dísz­termében értekezletet tartanak.­­ A Kőbánya melletti új köztemetőbe való szál­lítás ügyében a főpolgármesternél, Kun és Pétel ta­nácsnokoknál, több fővárosi bizottsági tagból álló küldöttség tisztelgett. A küldöttség tagjai értesülvén arról, hogy a budapesti közúti vaspályatársasággal tárgyalások folynak oly irányban, hogy a társaság kőbányai vonalát a temetőig meghosszabbítsa, ezzel szemben azon óhajtásuknak adtak kifejezést, hogy a józsefvárosi pályaudvaron — hol erre elegendő hely van - egy hullagyűjtő helyiség rendeztetnék be, melybe a halottak és kíséretük kocsin szállíttatnának ki, a temetőbe való kiszállítás pedig a halott beszen­­telése után vasúton történhetnék, mely czélra az új­­szászi vonal volna meghosszabbítandó. A tisztelgő küldöttség ez irányban a fővároshoz kérvényt fog in­tézni, melynek pártolását úgy a főpolgármester mint az említett tanácsnokok is megígérték. A­4 kéményseprő-szabályrendelet, a­mint a vá­ros megalkotta, nem nyerte meg a kormány jóváha­gyását, hanem azzal küldetett vissza a törvényható­sághoz, hogy ez az ellenőrzési munkakerületek helyett a kényszermunkakerületeket iktassa be a szabályba. Az első ügyosztály azt a javaslatot tette most, hogy az I. fokú iparhatóságok útján hívja föl a tanács az itteni kéményseprőket iparjoguk igazolására, hogy így szabatosan legyen megállapítható a munkakerü­letek száma. A tanács tegnapi ülésén e javaslatot nem fogadta el, hanem utasította az ügyosztályt, hogy ily hosszadalmas eljárás nélkül állapítsa meg a munkakerületek számát, ha kell, 50-ben. A kémény­seprő iparosok száma jelenleg 41. De lehetnek oly jo­gosultak is, a­kik most nem űzik a mesterséget, de ha a szabály életbe lép, megint visszatérnek a kéménysep­réshez. Ha ezek száma nem rúg 9-re, némely mester­nek lehet két kisebb kerületet adni, vagy az üres ke­rületet valami jóravaló öreg legénynek adományozni. Az újonnan kidolgozott szabályrendelet, az iparügyi bizottság útján, a tanácsnak fog újra bemutattatni. — A bajnok­ utczai iskolával sok baj van. A város még nem kezdethet a községi iskolaház épí­tésébe s a most használt bérház tulajdonosával a szerződést kénytelen volna meghosszabbítani, hanem a tulajdonos a jövő tanévre 4700 irtot kér. A tanács elhatározta, hogy 4000 írtnál többet nem igér meg s ha a tulajdonos ezt el nem fogadja, a bajnok­ utczai iskolát feloszlatja s a tanulókat egy évre már isko­lákba utasítja. — Ingatlanok forgalma a fővárosban. A múlt héten a főváros területén a következő ingatlanok ke­rültek átiratás alá: Sohl Lajos VI. ker. felső-erdősor 52—52. sz. a. háza 8187 frt Matits Máriára. Sohl Ferenczné VI. k. Dessewffy u. 43. sz. a. háza 3200 írtért Volkmann Péterre. Magy. jelzálog-hitelbank V. k. váczi u. 1168—73. sz. a. telke 25,025 írtért Vanek M. és fiára. özv. Wagner Mária I. k. gazdagréti dűlő­ben 8743. sz. a. telke dr. Hegedűs Gyula és Kálmánra (Hagyaték). Kedvessy sz. Malits Mária II. k. iskola u. 29. sz. a. háza 15,800 írtért Utz Lajosra. Würger Rozina és Kalsbeck József II k. ürömi u. 11. sz. a. háza 845 írtért Légi Mihályra. Berger Anna II. k. kapás u. 23. sz. a. háza Laumann Józsefre (Hagya­ték). Becher János I. k. naphegyi dűlőben 1. szőlője з, 650 írtért Presinger György és nejére. Mijalovits Zsirka és társai I. k. szentháromság-tér 1 8. sz. háza 9.000 írtért Verderber Antalra. Liszák Árminné I.k. városmajor u. 34. sz. a. háza 3,800 írtért Liszák Ár­minra. Wimmer Lőrincz III. k. József-hegyen és Lajos u. 19. sz. a. házai Wimmer testvérekre (hagya­ték). Beutelhauser János I. k. gyökér u. 15. sz. a. háza 1,100 írtért Deutsch Károlyra. Eggenberger Szilveszter és Teréz II. k. hattyú u. 7. sz. a. háza 4,900 frtért Ostenach Ferencz és nejére. Dorflinger testvérek I. k. gazdagréti dűlőben 1. szőlője 1425 ftért Schinagel Nándor és nejére. Frisch József II. kerület Batthányi u. 55. sz. a. háza 3000 frtért Frisch Johan­nára. Goldinger Ferencz és Erzsébet III. k. pacsirta u. 8. sz. a. háza 2900 frtért Gally József és nejére. Weiss Károly I. k. Ver­noy .. o.­ls»» tteiss looiv­erekre (Hagyaték). Szitár Dénesné I. k. Isten­hegyi dűlőben 1. telke 6666 frtért dr. Reich Józsefre. Mező János és társa VII. k. alsó-rákos u. 1. telke 30,986 frtért Budapest főv. közönségére. Ifj. Rödig Lipót VI. k. rózsa u. 74. sz., és Izabella u. 71. sz. a. házai 7305 frtért Schirenbrandt Antalnéra. Höcker A. H. és társai V. k. vizafogó dűlőben 1. telke 25,000 frtért Neuschloss Ödön és Marczelre. Keigle Antal V. k. bokréta u. 28. sz. a. háza 10,900 frtért Zuppka Lajosra. Kolecsányi testvérek X. k. ó-hegyi dűlőben l. telke 5000 frtért Mály Ignácznéra. Budapest főv. közönsége VI k. epreskert u. 1. telke 314 frtért Grae­­pel Hugóra. Dunaiszky Lőrincz VI. k. holló u. 6. sz. a. háza Dunaiszky testvérekre (hagyaték). Budai ke­reskedelmi és iparbank VII. k. kertész u. 17. sz. a. háza 25.000 frtért Schubert és Hikischre. Polatsek Antal és Ferencz VIII. k. német u. 6. 9.sz. a. háza 11.000 frtért Károlyi Ferencz és nejére. Jekelfa­­lussy Sándorné III. k. gr. Károlyi u. 16. sz. a. háza 18.000 frtért Rohrer Victorra. Wohlfahrt Dominik V. k. váczi u. 62. sz. a. telke Wohlfahrt Máriára (ha­gyaték). Herczogh Manó és neje VII. k. dob. u. 4724. sz. a. háza 26.000 frtért Rotterschmidt Károly és ne­jére. Mi­skó László VIII. k. kőris u. 15. sz. a. háza Herold Máriára. Reibl testvérek IX. k. angyal u. 5. sz. a. háza 7000 frtért Zágonyi György és nejére. Fleischmann és Weber VI. k. erdőteleki dűlőben­­.

Next