Nemzet, 1887. április (6. évfolyam, 1648-1676. szám)
1887-04-01 / 1648. szám
Melléklet a »Nemzet« 1640. (90) április I. számához. Az egyévi önkéntesek 1869—1886-ig. I. A közös hadügyminiszter az egyévi önkéntességi intézményre vonatkozólag a legutóbbi időben egy igen érdekes statisticai kimutatást állított egybe. Nem lesz érdektelen a puszta számokat néhány magyarázó szóval kisérni. Az 1869-ik évtől az 1886-ik évig bezárólag terjedő időszakban az egyévi önkéntesek száma a birodalmi tanácsban képviselt tartományokban összesen 19,636, a magyar korona tartományaiban pedig 13,229 volt. Az önkéntesek száma tehát, e 18 évnek átlagát véve alapul, évenként Ausztriában 1090, Magyarországon pedig 734-re rúgott, vagy tekintve a népesség számarányát, nálunk (kerek számban) minden 18 ezer, Lajtán túl pedig minden 17 ezer emberre esik egy önkéntes. Ausztriában a 19.636 önkéntes közül, ezen időszak alatt 8.677 tette le a tartalékos tiszti vizsgát, 7.842 egyén pedig a tartalékban csak altiszti rangot nyert, végre 3.097 önkéntes csak őrvezetői vagy közlegényi minőségben helyeztetett át a tartalékba, addig Magyarországon, ugyanezen idő alatt, 3.588 önkéntes a tiszti, 6766 pedig altiszti kardbojtra tett szert, a többi 2,875 önkéntes csak legénységi és őrvezetői minőségben végezte be önkéntesi szolgálatát. Ebből látható, hogy a közös hadsereg, a birodalmi tanácsban képviselt országokból, átlagban évenként 543, tőlünk pedig 224 és így összesen 767 tartalékos tisztet nyert. Ez mindenesetre oly tekintélyes számot képvisel, amelynek folytán bátran kimondhatjuk, hogy az egyévi önkéntességi intézmény czélja egészben véve eléretett. És azért ezen intézménynek megszorítása, avagy teljes eltörlése, amint ez utóbbit Francziaországban szándékolták, nálunk semmikép sem volna igazolható. Mert, eltekintve a lehetőleg minden téren kímélendő közgazdasági érdekektől, az önkéntességi intézmény főleg az által igazolta életrevalóságát, hogy eddigelé a háborúban nagyobb számmal szükséges tisztek fedezésére mindig kellő kiegészítő forrást nyújtott. Sőt nem habozunk kijelenteni, hogy az egyévi önkéntességi intézménynek bizonyos feltételek mellett még szélesebb alapokra való fektetését nagyon is üdvösnek tartjuk. Elég e tekintetben azon, alább említendő kedvezőbb eredményre hivatkoznunk, melyet a nem főgymnásiumot és főreáliskolát végzett tanulók fölmutatni képesek. Nézetünk szerint a katonai szempont és különösen a hadi szolgálatra való kiképzés követelményének is teljesen elégtételnék, ha az önkéntesi szolgálat a tanulók tudományos képzettsége szerint, bizonyos kategóriákra osztatnék. A jelenleg követelt tudományos képzettség igazolásánál csak egy körülmény indokolná az önkéntesi szolgálati év esetleges meghosszabbítását. Ezen eset t. i. akkor merülne fel és képezhetné további intézkedés tárgyát, ha a tartalékos tiszti vizsgát letett önkéntesek száma, éveken át rendkívül kedvezőtlen arányt mutatna és így az egyévi önkéntesi intézmény tulajdonképi rendeltetésének egyáltalában meg nem felelne. Ezen esetben elegendő és biztos — természetesen: törvényhozási úton létesítendő — óvószert nyújtana a szolgálati évnek például egy félévvel vagy esetleg egy évvel való meghosszabbítása, de csak azokra nézve, kik a tiszti vizsgát letenni képtelenek voltak, mert különben a nagyobb tudományos képzettségnek, a puszta formai igazolás alapján nyújtott kedvezmény, szemben a három évi tényleges szolgálatot teljesítőkkel, alig volna igazolható. Ama ténynyel szemben, hogy 73 százaléka a magyar ajkú önkénteseknek a tartalékos tiszti vizsgát le nem tette, ama jogosult kérdést lehet fölvetnünk, nem volna-e czélszerű, a nagyobb eredmény biztosítása végett, az egyévi önkéntességi szolgálatnak általában csak föltételes engedélyezése, oly értelemben, hogy azon egyének, kik a tartalékos tiszti vizsgát le nem tették, fél, egy és másfélévi utánszolgálatra köteleztessenek mindaddig, míg e vizsgát sikeresen ki nem állották. Csak így volna elérhető ama cél, mely felé törekednünk kell, hogy a hadsereg vezetése háborúban, ne a kénytelenségből tisztekké kinevezett altisztekre, hanem valóban az intelligens elem kezébe jusson. Ezen követelés jogosultsága, a népfölkelés szervezése folytán még fokozottabb tiszti szükséglet által, még inkább indokolt. Azt hisszük, az általunk javasolt kategóriákra osztása a tudományos képzettségnek és ennek alapján az önkéntesi szolgálatnak egy, másfél és kétévi tényleges szolgálatban való megállapítása alig okozhatna nehézséget. Mert az eddigi eljárást részben méltánytalannak tartjuk, hogy csak azon hadköteles korban álló tanulók részesíthetők, (ide nem számítva a föltétlenül jogosítottakat) az egyévi önkéntesség kedvezményében, akik a főgymnasiumnak, főreáliskolának vagy valamely ezekkel egyenrangú és legalább 3 éves tanfolyammal bíró szakiskolának két utolsó osztályába avagy az ily egyenrangú és két évfolyamú szakiskolának legfelsőbb osztályába tartoznak. Nem ritka eset ugyanis, hogy tanulmányaikkal többen, nem saját hibájukból (pl. betegség folytán) megkésvén, az illetőket a hadköteles kor még a gymnasium vagy reáliskola hatodik osztályában vagy az előbb említett szakiskolák első évfolyamában találja. A hadügyminisztérium, az 1882. évi 39. törvényczikk 4-ik szakasza alapján, ily esetben ezen tanulókat könyörület nélkül három évi tényleges szolgálatra kötelezi. Távol van tőlünk, hogy a hadügyminiszternek ezen törvényileg biztosított jogát kétségbe vonni akarnók, hisz e jogosítványt mi nyújtottuk neki, de lehetetlen szemet hunyni ezen, jövőjükre nézve rendszerint tönkre tett tanulók sorsa előtt. Mert ily tanuló, kinek nem pályája, de már tanulmányainak közepe szakíttatik ketté, alig rendelkezik a kellő anyagi eszközökkel és még kevésbé az ily viszonyok között szükséges energiával, hogy tanulmányait a 3 évi szolgálat után is folytassa. A közvélemény az, hogy az állam önkéntelenül szaporítja a félig tanult catilinarius existentiákat. Mindez elkerülhető volna, ha ezen egyének, az általunk javasolt osztályozás alapján, csak másfélévi szolgálatra köteleztetnének. Nemcsak a kiegyenlítő igazság, de a sociálpolitikai szempont is követeli ezt. De nézzük a tiszti rangot elnyert önkéntesek percentuatióját, a monarchia két felében. A birodalmi tanácsban képviselt tartományokban az önkéntesek 44 százaléka, nálunk ellenben ezen 18 évi átlag szerint csak 27 százaléka tette le a tiszti vizsgát, vagyis más szavakkal, míg Ausztriában majd minden második, nálunk csak minden negyedik önkéntes lett tartalékos tisztté kinevezve. Ezen, reánk nézve kedvezőtlen arány, — mint különben is ismeretes, — a német nyelvű előadásokban és az ugyanezen nyelven teendő tiszti vizsgákban leírja magyarázatát. Ezen állításunkat kétségbevonhatatlanul igazolja, az altiszti rendfokozatot elnyert magyarországi önkéntesek száma. Mert e rendfokozat elnyerése nem anynyira a — német nyelven kimutatandó — theoreticus vizsgákból, mint inkább a testi ügyességtől és a gyakorlati alkalmazhatóságtól van függővé téve. És e részben a magyar ajkú önkéntesek mindig kiváló eredményt mutattak föl. Ezen sajátságos körülményt eléggé illustrálja, hogy az 1869-től 1886. évig terjedő időszak alatt szolgált egyévi önkénteseknek Ausztriában 40 százaléka, nálunk ellenben 51 százaléka szerepel mint tartalékos altiszt. A tartalékba legénységi minőségben áthelyezett önkéntesek számviszonya mutat legcsekélyebb eltérést: amott 16, nálunk 22 százaléka az önkénteseknek tartalékos őrvezető és közlegény. DR. ORLAI ANTAL: A NEMZET TÁRCZÁJA. Márczius 31. A NÍLUS ARAJA. REGÉNY. [Jogosított ford.] Irta •EBERS GYÖRGY. ELSŐ KÖTET. (Folytatás.) A HATODIK FEJEZET. Lelki gyötrelem és lelkiismereti furdalások ösztönözték valóban a helytartót a szőnyeg megvételére s ezért talán örvendett volna, ha az még drágább lett volna. Hiszen minél nagyobb az adomány, annál alaposabban remélhetett kegyelmet és irgalmat az ajándékozó! És neki volt oka a nyugtalanságra s arra a kérdésre, váljon helyesen cselekedett-e ? Bosszút állni, nem volt keresztényi cselekedet, de hogy büntetlenül hagyja azt, amit a melchiták ellene elkövettek, mikor alkalom kínálkozott megrontásukra, arra nem volt képes, hanem melyik apa lett volna erre képes, kinek két viruló fiát gyilkolták meg ? Ez a borzasztó csapás szívén találta. Azóta lassan sorvadni érezte testét és a gyöngeséget is, a nyomorult félelemrohamokat, a kérelmetlenségeket és fájdalmakat is, melyek minden perczét elrontották, a melchita hatalmasoknak tudhatta be. Ez ember lankadó életét csak eredetileg duzzadó ereje s az égető bosszuszomj tartották fönn és a sors ennek oly módon való kielégítését engedélyezte neki, mely békeszerető természetének utóvégre is nagyon erőszakosnak tetszett. Ha nem is az ő hibájából, de mégis az ő közreműködésével látta a bizánczi birodalmat elesni a gazdag tartománytól, melyet a császár az ő kezeire bízott; látta, hogy minden, mit melchitának neveztek, csúfosan kiűzetett Egyptomból és — amit persze nagyon szeretett volna megakadályozni! — látta, hogy sok helyen a föllázadt nép, mely a mozlimot szabadítóként üdvözölte, a melchitákat mint veszett ebeket ütötte agyon. E szerint, ami rosszat csak kívánt fia gyilkosainak és népe kínzóinak és elnyomóinak, az mind utolérte azokat és bosszúja nagyon is teljes lett; de e hosszú éveken át táplált forró óhajoknak ritka teljesülése fölött érzett öröme közepette, felemelte szavát lelkiismerete és új, előtte eddig ismeretlen aggodalmak árasztották el. Ahhoz, hogy hős vagy reformátor legyen, hiányzott benne a lélek ereje. Nagyon is nagy dolgot vitt ki, nagyon is nagy borzalmat mért ezrekre s ami előtte a legfőbb, keresztény vallását nagyon is veszélyeztette ahhoz, hogy nyugodtan eltűrhesse azt a gondolatot, hogy ő eszközölte ezeket. A felelősség, melylyel mindezek jártak, igen nagynak bizonyult az ő vállai számára és akárhányszor ismételte is magában, hogy az arabokat nem ő hívta az országba, hogy azoknak feltartózttatása nem állt hatalmában, mégis minden oldalról azt hallotta, hogy őt emlegetik, mint olyant, a ki hazáját azoknak kiszolgáltatta , és e végett mindenfelé fenyegetve képzelte magát s hitt azoknak, kik a bizáncziak által állítólag ellene kiküldött orgyilkosokról beszéltek. — De még kínosabb volt az ég haragjától való félelme, mivel egy keresztény tartományt a hitetleneknek szolgáltatott át. Az az öntudat, hogy egész életében becsületesen gondolkozó, igazságos ember volt, nem segített neki ez aggodalmak ellen s csak egyetlen szer létezett, mely lehanyatlott bátorságát emelte: a fehér golyócskák, melyek már régóta oly nélkülözhetetlenek voltak reá nézve, mint a víz és levegő. A memphisi, barátságos öreg püspök, Plotinus és papjai mindent megbocsátottak, ellenben Benjamin patriarcha, ki száműzetése alatt, a pusztából úgy utalt az arabokra, mint a melhiták rabigájából való fölszabaditókra, kinek visszahívására és újra való beigtatására ő folyt be leginkább és kinek beleegyezését e miatt remélte is, úgy állt vele szemközt, mint egy elveszett sörök kárhozatba esett lélekkel és ha ő, a mukaukas átlátta is a mellékokokat, melyek erre bírták a főpapot, mégis azt hitte, hogy annak pásztori hivatásánál fogva hatalmában áll nyájának minden juha előtt bezárhatni az ég kapuját. Minél biztosabban vertek gyökeret hazájában az arabok, minél észszerűbben látta ott őket uralkodni, és végül minél több egyptomi keresztény tért át a kereszttől a félholdhoz, annál nagyobbnak tetszett neki bűne és midőn bosszúja végrehajtása után, melyet a görögök »kétszeres árulás«-nak neveztek, az isten büntetése helyett minden az ölébe hullott, mit az emberek szerencsének s a sors kedvezésének neveznek, attól félt a vallásos ember, hogy ez az ördög bére, kinek karjai közé oly sok keresztény lelket űzött az ő gyors békekötése a mozlimekkel. Két nagy örökséghez jutott váratlanul: az ő kincsásai a halottak városában több aranyat, ezüstöt és drágakövet zsákmányoltak össze a régi pogány sírboltokból, mint a többiek mind együttvéve. A mozlim kalifa és helyettesei meghagyták őt hivatalában s barátsággal és tisztelettel halmozták el; a város bubentái*) az egész polgárság örömteljes beleegyezésével, az »igazságos« melléknévvel ruházták fel és birtokai még soha sem hoztak nagyobb jövedelmet ; meggyilkolt, legöregebb fiának özvegyétől a kolostorból oly leveleket kapott, melyek telve voltak boldogsággal és gyönyörűséggel, a feltalált uj és magasabb életezés fölött; unokája, az özvegy leánya, oly gyermek volt, kinek szép és derült fejlődése még az idegeneket is megörvendeztethette s fiának számtalan konstantinápolyi levele meggyőzte őt arról, hogy fia minden tekintetben halad s e mellett szüleire is folyton gondol; mert nem fáradt ki abban, hogy szabad akaratából azonnal tudósítsa őket minden élvezett mulatságról s minden elért sikerről. Még távol hazájától is együtt élt apjával és anyjával s legfőbbjének és legkedvesebbjének őket tekintette. És Paula! Felesége nem tudott fölmelegedni iránta, de ő jelenlétét a házban úgy tekintette, mint egy örvendetes végzetet, melynek — nem csak a sakktáblánál — sok jó órát köszönt már. Ez mind bizonyosan a sátán ajándéka lehetett, de ha az volt, úgy ő, György, a mukaukas, meg akarta mutatni a gonosznak, hogy nem őt, hanem az üdvözítőt imádja, kinek kegyelmét reméli. És mily benső hálával volt eltelve lelke a legmagasabb iránt, egy ily fiú hazatérte miatt! Egész lénye arra ösztönözte, hogy ez érzelmének kifejezést adjon s igy aggodalom s egyúttal elismerés voltak okozói annak, miszerint oly nagy összeget adott ki, hogy Krisztus templomának ily páratlan ajándékot adjon. Úgy képzelte magát, mint egy hadifoglyot, kinek váltságdíja megérkezik, minthogy az utalványtáblácskát a kereskedőnek átadta és már évek óta nem érezte magát oly könnyen és derülten, mint mikor ágyába fektették és hitvese nem szűnt meg köszönetet mondani neki jámbor szándékáért. Máskor hallani szokta le- és föltárni Paulát, ki *) A«mbo»urak hálószobája fölött lakott, mert későn tért nyugalomra s az éj csöndjében bizonyára édes és fájdalmas emlékeken merengett. Mily sokat rabolt el tőle a kegyetlen sors: az apát, a fivért, a legközelebbi rokonokat és barátokat, mind a mozlimek keze által, kiknek ő úgyszólván ellentállás nélkül adta át hazáját. »Ma nem halljuk Paulát,« mondá fölfelé nézve, mint ha hiányzanék neki valami. »Szegény, az előbb történtek után alighanem korán lefeküdt lesz.« »Hagyd őt« viszontó Neforis asszony, ki nem szívesen látta magát örömteljes ömledezéseiben félbeszakasztva, mialatt kedvetlenül vonogatta vállait. »Hogy viselte magát ismét! Hiszen éppen túlontúl hallottunk a könyörületességről és én nem akarok a magaméval dicsekedni, de szívesen gyakorlom azt és azonkívül éppenséggel kötelességem jót tenni egy elhagyatott rokonoddal; de ez a leány! Nagyon is megnehezíti nekem e kötelesség gyakorlását és végre én is csak ember vagyok! Nem tudok derült lenni, ha látom, ha belép a szobába, úgy érzem, mintha maga a szerencsétlenség lépné át a küszöböt. És aztán ! Te nem figyeled meg az eféléket, hanem Orion többet foglalkozik vele, mint amennyi üdvös. Szeretném, ha már künn volna házunkból!« »Neforis« szakítátt félbe férje csöndes szemrehányással és szívesen utasította volna rendre erélyesebben is, de mióta az ópium rabszolgája lett, azóta akár kis, akár nagy dolgok forogtak kérdésben, nem sikerült neki többé erőteljesen ellentállni nejének. Nem sokára nyugtalan félálomba merült a mukaukas, de e közben sokkal gyakrabban nyitotta fel szemeit, mint máskor. Hiányzottak neki a könnyű léptek feje fölött, melyekhez két év óta hozzászokott, hanem az, ki máskor az éj első felében ott fönnt járkált, nem tért nyugalomra, mint ahogy ő hitte. Bár a történtek után szobáját izzó arczcal és égő szemekkel kereste föl, de a rabszolganők, kik a tűrt, a háziasszony által ferde szemekkel nézett vendéggel nem sokat törődtek, nem tettek eleget azon parancsának, hogy szobája tábláit naplemente után nyissák ki s igy a hűvösebb éjjeli levegőnek szabad bemenetet engedjenek és most a szobát tompa, nyomasztó forróság töltötte meg. A fatáblák melegek voltak, úgyszintén a vászontérítők is, a fekvőhely gyapjúján. Korsójában viz, sőt a törülköző is, mely után nyúlt, melegek voltak. Egyptomi nőnek mindez nem lett volna szokatlan, de a damaskusi nő minden nyarat a Libanon tetején, apjának szép nyárilakában, árnyas és mégis derült hűvösben töltött és ma mindenütt elviselhetetlennek látszott előtte a meleg. Künn kellemes idő volt, lennt érezte ezt és e szerint hosszas gondolkozás nélkül feltárta a táblákat, egy hosszú, sötét fejkendőbe burkolta magát, lelopódzott a meredek lépcsőn és azután, egy előtte ismeretes cselédajtócskán át az udvarba. Ott mélyen föllélegzett, karjait epedve nyújtotta ki, mintha vágyódnék innen messze, nagyon messze elrepülni, de csakhamar lebocsátotta azokat és körül nézett. Nem csak azért jött ki a Szabadka, hogy üdülést keressen; nem, különösen vágyódott, felháborodott és szorongatott szivét másnak kitárni és a cselédlakásokban két lény volt, melyek közül az egyik értette, ismerte és szerette őt és a másik oly készséges szolgája volt neki, mint egy hű kutya és oly megbízásokat teljesített számára, melyeknek a helytartói ház s annak lakói előtt titokban kellett maradniok. Az egyik dajkája volt, ki Egyptomba kisérte őt, a másik apjának szabadon bocsátott lovászmestere, ki a nőket félig felnőtt fiával együtt kisérte és védelmezte, mikor azok az abylai mészárlás után rejtekükből előjöttek volt s hosszabb libanon-völgyi tartózkodás után legtanácsosabbnak találták Egyptomba menekülni és ott György mukaukas védelme alá helyezni magukat, kinek nővére az ő atyjának első neje volt. Ő maga annak, egy előkelő syriai nővel, ki rokona volt Heraklius császárnak, kötött második házasságából származott s anyja fiatalon, rövid idővel az ő születése után halt meg. Mind a két szolgát elválasztották tőle. Perpetuát, a dajkát, a helytartónő, ki benne csakhamar egy kiváló ügyességű szövőnőt ismert föl, arra használta, hogy a ház azon rabszolganőire, kik a szövőszékek mellett foglalkoztak, fölügyeljen és az öreg szívesen elvállalta ez alkalmazást, bár születésére nézve szabad volt, de mindig csak azt tartotta szemei előtt, hogy drága nevelt gyermeke közelében maradhasson. A lovászmester, Hirám is fiával együtt fölvétetett a mukaukas emberei közé, elsősorban arra, hogy a Paula atyja istállójából való öt szép lovat gondozza, melyeket a menekülők magukkal hoztak Egyptomba, de később arra is, — mert hasznos ismereteit nem sokára felismerték, — hogy mint állatorvos és a lókereskedésnél tanácsokat adjon. (Folyt. köv.) 0 R S Z A G G Y Ü L É S. A főrendiház ülése márczius hó 81-én. Esti lapunk tudósításának kiegészítéséül közölnünk kell még a következőket: A főrendiház közjogi, pénzügyi és közgazdasági bizottságának, az osztrák-magyar vámterület általános vámtarifáiról szóló 1882 év. XVI. törvényczikk módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyában szóló jelentésénél felszólalt Dessewffy Aurél gr. Nagy méltóságú elnök úr, méltóságos főrendek ! Én ezen kérdéshez tulajdonkép nem azon szempontból kívánok szólani, mintha azon vámtarifát, amely előttünk fekszik, crucia tárgyává akarnám tenni, hanem miután köztudomású dolog, hogy ezen vámtarifa az illetékes factoroknak tulajdonképen bizonyos compromissumán alapszik, lehetetlen, hogy e tekintetben egy kérést és óhajtást itt ne nyilvánítsak. Tudjuk, hogy ezen protectionisticus vámtarifa elsősorban az osztrák iparnak kedvez, mert az osztrák ipar minden esetre sokkal inkább ki van fejlődve, mint a magyarországi, s ha már ezt tudjuk — és azt hisem, ezt senki kétségbe vonni nem fogja, — másrészről nekünk elsősorban, különösen akkor, mikor Európaszerte a protectionisticus irány annyira terjed, hogy még a nyers termékekre is ily protectionisticus vámok vannak behozva, elsősorban az az érdekünk, hogy azon vegyes házasságban, melyben Ausztriával élünk, legalább Ausztriába legyen biztosítva a mi nyers terményeinknek kivitele. Ez a jelen általános vámtariffa szerint tulajdonképen biztosítva volna, de másrészről látjuk, hogy Ausztriában ezzel ellentétes felszólalások történnek, részint a sajtóban, részint nyilvános helyeken és a Lajthántúli parlamentben is nyers terményeink tekintetében, különösen feldolgozott nyers terményeinket értem ez alatt, mint pl. a lisztet. Olvashatjuk, hogy Csehországban egész társadalmi mozgalom indult meg, mely a magyar lisztet ki akarja zárni. Ennek folytán azt a kérést akarom a t. kormányhoz intézni, hasson oda, ha már ezen általános vámtarifa 10 évre elfogadtatik, hogy nyers terményeinknek, különösen lisztünknek, és állatainknak kivitele Ausztriába biztosítva legyen, mert ez azt hiszem, a mai időben legnagyobb érdekünk és különösen igyekezzék arra, hogy a tarifta politikában ne követtessék oly irány, mely által a mi nyers terményeink kivitele legalább is nehezítve van. Az állatkivitelre nézve azt vagyok bátor felhozni, hogy igen jól tudjuk, hogy Bécs városa, amely egyik fő consummensünk, bizonyos díjakat vet kivitt állatainkra, nevezetesen hízó marháinkra, ami e tekintetben minden esetre hátrányos. Én azt tartom, hogy ha már a vámtarifa által lehetővé teszszük azt, hogy az osztrák ipar itt versenyképes legyen és magának nálunk a piacot tíz évre állandóan biztosítsa, az a legcsekélyebb kívánság, amit nyilváníthatunk, mert e vámtarifa a mi iparunk fejlődésének mindenesetre kevesebbet használ, mint nekik, hogy legalább nyers terményeink és állataink tekintetében, melyekre előbb voltam bátor rámutatni, azoknak kivitele Ausztriába biztosittassék. Ez volna alázatos kérésem. (Helyeslések.) Széchenyi Pál gr. földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter: Nagymélt. Elnök! Mélt, főrendek ! Az előttem szólt főrendiházi tagurnák állításai következtében kötelességemnek tartom némi felvilágosítást nyújtani, ámbár a kérdés, amelyet felemlített, inkább az előbb tárgyalt vámszövetségi, mint a vámtariftáról szóló törvényjavaslathoz tartozott volna, mert a vámtarifta, amelyet alkotunk, nem a magyar területre nézve az osztrák területtel szemben, hanem a külföldre nézve az osztrák-magyar monarchiával szemben bír hatálylyal. A vámszövetségi törvényben van lefektetve azon elv, hogy úgy a magyar, mint az osztrák eredetű termékek és iparczikkek a két ország közt egymás ellenében ne részesüljenek kevésbbé kedvező elbánásban, hanem úgy az egyiknek, mint a másiknak egyenlő forgalmi szabadság nyújtassék. Ha az előttem szóló főrendiházi tagor méltóztatik emlékezni azon esetre, midőn néhány évvel ezelőtt az osztrák kormány bizonyos forgalmi politikai intézkedése folytán a marhaforgalom kérdésessé vált Ausztria és Magyarország között; midőn forgalmi politikai szempontokból megnehezíteni kívánták állataink bevitelét a bécsi piacra, akkor a magyar kormány fellépése folytán az osztrák kormánynak ezen intézkedése megszüntettetett, mert a kereskedelmi és vámszövetségi törvény alapján azon eljárás nem volt helyes. Jövőre is kötelességének tartandja a magyar kormány őrködni ezen jog fölött és valahányszor a törvény alapján fog eljárni, mindig meg fogja e tekintetben őrizhetni Magyarország termelőinek érdekeit. Azon két incidens, melyre az előttem szólt főrendiházi tag úr rámutatni méltóztatott, t. i. az a társadalmi mozgalom, mely Csehországban a magyar lisztnek és kenyértermékeknek kizárására megindult, a mi intézkedésünk alól menekül azáltal, mert az az osztrák kormány hozzájárulása nélkül történik és mert egy tisztán társadalmi mozgalomra odaát az itteni kormánynak éppen úgy nem lehet befolyása, mint ahogy a nálunk keletkezett társadalmi mozgalomba az osztrák kormánynak soha sem lehet beleszólása. Ami pedig azt a városi taksát illeti, melyet Bécsben az oda bevitt vágó marhára vetnek, erre megjegyzem, hogy az nem tisztán a magyar származású állatokra vettetik ki, hanem kivettetik egyaránt az osztrák eredetűekre is. Miután pedig a paritás fennáll, a kormánynak nincs oka azon díj kivetése ellen felszólalni, a városnak pedig jogában van a marhavásári költségeket épp úgy az osztrák eredetű, mint a magyarországi állatokra kivetett taksa alakjában megvenni. Ezeket voltam bátor rectificatiókép felhozni és ismételve kijelenteni, hogy a magyar kormány nem fogja elmulasztani az alkalmat, hogy ott, ahol esetleg a hazai érdekekkel ellentétes intézkedésekkel találkozik, azzal szemben hatályosan fellépjen s a szükséges lépéseket megtegye. (Helyeslés.) A törvényjavaslat ezután általánosságban a részletes vita alapjául elfogadtatott. A törvényjavaslat részletekben is elfogadtatott, a bizottságnak következő módosítványaival: A I. czikknél: az első bekezdése után 1-ső pont gyanánt: »1. a a) VIEL czikk 9 pontjában »művészeti és tudományos« szók helyett: »művészeti, tudományos és ipari« tétetik. A IV. osztály, jegyzet a 20. számhoz »... frt 25 kr« helyett 1 frt 50 kr tétetik. All. czikk 69. számánál a 67. pontból e szó: »tisztított«, a 68. pontból ezen szavak: »nem tisztított paraffin (paraffin-pikkelyek, paraffin-vaj és effélék)« kihagyatnak. A 119. szám a következőkép módosittatik: a XXI. osztály 4. sorában »és« szó elhagyatván, helyébe ezen szöveg felvétele javasoltatik, (a 120. sz. a. megnevezettek kivételével) vagy destillátióval kapcsolatos.« Az a) pont vámtétele »1 frt 42 kr.« helyett »2 frt«, a b) pontnál a vámtétel »2 frt 10 kr.« helyett »2 forint 40 krral« megállapittatik. 120. szám (elsősorban) e szó után »állapotban« ezen szavak »destillatióval kapcsolatos« a szövegbe bevétetik. A 139. szám jegyzetéhez 2. sor, e szó után: »vászon« ezen szavak: »a vámterületbe való visszahozatalnál« elhagyatván, helyükbe tétetik: »melyek gabonával való megtöltés végett hozatnak be, és két hó lefolyása alatt megtöltve ismét kivitetnek, a rendeleti után megállapítandó feltételek és ellenőrzés mellett.« A 142. szám uj c) pontja gyanánt felvétetik, c) »mindennemű damaszt nyers állapotban is 80 forint«. A 148. szám jegyzetében, 2. sor, e szó után »jutából« következő szavak »a vámterületbe való visszahozatalnál« elhagyatván, helyükbe következők iktatattnak: »melyek gabonával való megtöltés végett hozatnak be, és két hó lefolyása alatt megtöltve ismét kivitetnek, a rendeleti után megállapítandó feltétel és ellenőrzés mellett.« A 154. szám a) pont utolsó sorában ezen szavak helyett: »festve is«, ezen szók: »nyers állapotban« a szövegbe iktattatnak, és a vámtétel »4 frt«ról »8 frt«-ra emeltetik. A 154. szám d) pont 2. a 45-ös számon felül, a vámtétel »16 frt«-ról »14 frt«-ra leszállittatik. Az 54. szám e) pontnál előforduló jegyzet kitöröltetik s az f) pont 2. után előforduló jegyzet elé mint első jegyzet következő szöveggel: »Jegyzet a 154. e) és f) szhoz. Festett gyapjúból való melhrozott egyes és kettős fonalak 12 frt. A 156. b) 158, 159, 160, 161, 162 b) a 165 b) és a 167 számok észrevétel nélkül elfogadtatnak. A 168. számnál a második sorban »Gaze« szó után ezen szavak: »csipkék (és csipkekendők)« fölvétetnek. A 168. b) szám töröltetik. A 170. szám első sorában a »168« után következő »és 168. b.« szám töröltetik és az utána következő »számok« helyett »szám« iratik. A 211. szám a következőkép módosíttatik: »külön meg nem nevezett viaszos vászon, viaszos mousseline és úgynevezett könyvkötő vászon 30 frt. A 269. szám 12. sorban előforduló »kapcsolatban is« szó után következő mondat elhagyatik. A 270. szám 2. bekezdés első sor vége után következő mondat: »nyers, meg nem munkált (csupán öntött, préselt, kovácsolt) késműáru-alkatrészek« a szövegbe iktattatnak. A 284. szám első sor »gépek« szó elé »és feldolgozó« szavak beigtatnak. 2. sor »czérnagépek« után: »a) pamut vagy gyapjúból való hulladékfonál vagy posztófonál fonására 4 forint 25 krajczár; h) minden másféle fonásra 3 frt, 3. sor a pontosvessző után 284; b) pont gyanánt »továbbá szövéshez való segédgépek« ; mig a 6. és 7. sor töröltetik s ezek helyébe következő mondat: »mindezek 284. és 284. b) teljes, habár szétszedett állapotban —« a szövegbe igtatandók; a 284. b), most 284. c) a 284. c) most 284. d) lesz. A 323-ik szám végszavához: »ellenben a végére felveendő »tisztító borax« hozzácsatoltatik. E számra nézve a bizottság a következő módosítást ajánlja: A 324. szám 9-ik sor »tisztító borax« töröltetik. Elnök : Ha nincs észrevétel, elfogadtatik. A IV. czikkben előforduló határidők 1887. évi júniusra kiigazittatnak. A főrendiház a törvényjavaslatot a bizottság módosításai szerint elfogadja s erről a képviselőház értesittetni fog. Elnök: Amint értesülve vagyok, a méltóságos főrendek húsvét előtt nem tartanak ülést, méltóztassanak tehát kegyesen megengedni, hogy részemről ezen ünnepekre a méltóságos főrendeknek legjobb áldását kívánjam s magamat kegyességükbe ajánljam. (Felkiáltások: Éljen az elnök!) Az ülés végződik d. u. 12 óra 40 perczkor. HÍREK, Márczius 31. — Királyi adomány. Ő felsége, mostani itt tartózkodása alkalmából, a helybeli szegények és segélyért folyamodottak részére 2500 frtnyi összeget adományozott. — A cumberlandi herczegnő állapotában, mint a bécsi lapokban olvassuk, örvendetes javulás állott be. A herczegnő már elhagyta az ágyat, s az étvágya is megjött. — A nagyheti ájtatosságok az Erzsébet-városi plébánia templomban a következő sorrendben fognak megtartatni. Virágvasárnapon 11/,9 órakor, a pálmaszentelés után ünnepies körmenet, utána nagy mise. Ezen a napon a szentbeszédek elmaradnak. Délután 3x/2 órakor böjti szentbeszéd lesz, utána litánia, szentségkitétel nélkül. Nagy csütörtökön reggel 9-kor ünnepies szent mise, a mely alatt a papság és hívek áldoznak ; mise után az oltárok ékességeiktől megfosztatnak s az egyház mélygyásza kezdődik. Nagypénteken a szertartások kezdete reggel 9 kor lesz; ezek után Jézus Krisztus sírba tétetik s következik a gyászbeszéd Jézus haláláról. Ezen a napon könyöradományok gyüjtetnek a jeruzsálemi szent sír őrei számára. Szentségbetétei 7 órakor. Nagyszombaton reggeli 8 órakor történik az ujtűz, tömjéngerezdek, húsvéti gyertya és keresztelő viz megáldása s a mindenszentek litániának eléneklése után következik az ünnepies mise, a melyben »Gloriára«a harangok ismét megkondulnak; az ünnepies föltámadás este 6 órakor lesz. Husvétvasárnap reggeli 6 órakor csendes szent mise, a mely után a húsvéti bárány, kenyér s egyéb ételneműek megtartatnak ; 8 órakor áldásos mise magyar énekkel, utána a német szt. beszéd, 9 x/2 órakor magyar sz. beszéd, 10 órakor ünnepies zenés mise, végre 11 órakor csendes mise, délután 4 órakor litánia kettős áldással. Husvét hétfőn az istentisztelet ép úgy lesz megtartva, mint vasárnap. A Hunyadyak koráról tartott érdekes előadást Rónay Jáczint veterán tudósunk f. hó 28-án Pozsonyban, az ottani magyar közművelődési egyesület javára. Szabadon adta elő tárgyát s közvetlenségével nagy hatást aratott. Ezt a formát nehéz időkben szokta meg, akkor, midőn Angliában tanárkodott. Az oda való lapok szerint a tudós főpap előadásában a hallgatóság szinte hallani vélte a pajzsok döngését, a szaladó harczi paripák patáinak csattogását. Különösen meghatóan ecsetelte és érdekes részletekkel ismertette a Hunyady özvegyének fájdamát. »A felolvasás — úgymond egy pozsonyi lap — méltó volt Rónayhoz, aki a trónörököst, a jövendőbeli magyar királyt a magyar történelembe bevezette. Az a király, a ki igy tanulta a magyar történelmet, az a király nem maradhat kicsiny.« Ebből elképzelhető, hogy az előadásnak minő nagy sikere lehetett. — A lovassági fegyvergyakorlatok április 1-én holnap kezdődnek meg az egész országban. Ez az első eset, mikor a lovasságnál nagyobb számú tartalékosokat hívnak be fegyvergyakorlatra, melyre eddig csak az egyéves önkénteseket rendelték be. Budapesten azonban ezúttal sem lesz lovassági fegyvergyakorlat s az itt állomásozó 13. huszárezredhez senkit sem hívtak be. A fővárosban az idén annál több honvédet hívtak be április 11-ére a tanzászlóaljakhoz s a közös hadseregbeli gyalogsági tartalékosokat április 18-ára. Ezek egy része a piliscsabai táborba vonul. A fővárosi katonai ügyosztály eddig több mint 4.000 meghívást intézett el. Különben is itt annyira felszaporodott a dolog, hogy a hivatalnokok naponkint 10—12 órát dolgoznak a hivatalban s mégsem képesek megbirkózni a nagy ügyforgalommal, melyet főleg a népfölkelési törvény végrehajtása okoz. Az ebéd idejének szabályozásával már Bécsben is foglalkoznak. A városi érdekek ápolására és az idegenek forgalmának emelésére alakult egyesület, tegnap este tartott ülésén hosszabb és beható vita után arra a meggyőződésre jutott, hogy a nappali munkaidő jelenlegi beosztása, de különösen az ebédidő tovább nem tartható fenn. Azt a javaslatot teszi tehát a községtanácsnak, hogy a jelenlegi rendszer