Nemzet, 1887. április (6. évfolyam, 1648-1676. szám)

1887-04-01 / 1648. szám

Melléklet a »Nemzet« 1640. (90) április I. számához. Az egyévi önkéntesek 1869—1886-ig. I. A közös hadügyminiszter az egyévi önkéntes­ségi intézményre vonatkozólag a legutóbbi időben egy igen érdekes statisticai kimutatást állított egybe. Nem lesz érdektelen a puszta számokat néhány ma­gyarázó szóval kisérni. Az 1869-ik évtől az 1886-ik évig bezárólag terjedő időszakban az egyévi önkéntesek száma a bi­rodalmi tanácsban képviselt tartományokban össze­sen 19,636, a magyar korona tartományaiban pedig 13,229 volt. Az önkéntesek száma tehát, e 18 évnek átlagát véve alapul, évenként Ausztriában 1090, Magyarországon pedig 734-re rúgott, vagy tekintve a népesség számarányát, nálunk (kerek számban) min­den 18 ezer, Lajtán túl pedig minden 17 ezer em­berre esik egy önkéntes. Ausztriában a 19.636 önkéntes közül, ezen idő­szak alatt 8.677 tette le a tartalékos tiszti vizsgát, 7.842 egyén pedig a tartalékban csak altiszti rangot nyert, végre 3.097 önkéntes csak őrvezetői vagy köz­­legényi minőségben helyeztetett át a tartalékba, addig Magyarországon, ugyanezen idő alatt, 3.588 önkéntes a tiszti, 6766 pedig altiszti kardbojtra tett szert, a többi 2,875 önkéntes csak legénységi és őr­vezetői minőségben végezte be önkéntesi szolgálatát. Ebből látható, hogy a közös hadsereg, a biro­dalmi tanácsban képviselt országokból, átlagban évenként 543, tőlünk pedig 224 és így összesen 767 tartalékos tisztet nyert. Ez mindenesetre oly tekinté­lyes számot képvisel, a­melynek folytán bátran ki­mondhatjuk, hogy az egyévi önkéntességi intézmény czélja egészben véve eléretett. És azért ezen intéz­ménynek megszorítása, avagy teljes eltörlése, a­mint ez utóbbit Francziaországban szándékolták, nálunk semmikép sem volna igazolható. Mert, eltekintve a lehetőleg minden téren kímélendő közgazdasági érde­kektől, az önkéntességi intézmény főleg az által iga­zolta életrevalóságát, hogy eddigelé a háborúban na­gyobb számmal szükséges tisztek fedezésére mindig kellő kiegészítő forrást nyújtott. Sőt nem habozunk kijelenteni, hogy az egyévi önkéntességi intézmény­nek bizonyos feltételek mellett még szélesebb alapok­ra való fektetését nagyon is üdvösnek tartjuk. Elég e tekintetben azon, alább említendő kedvezőbb ered­ményre hivatkoznunk, melyet a nem főgymnásiumot és főreáliskolát végzett tanulók fölmutatni képesek. Né­zetünk szerint a katonai szempont és különösen a hadi szolgálatra való kiképzés követelményének is teljesen elég­tételnék, ha az önkéntesi szolgálat a tanulók tudományos képzettsége szerint, bizonyos kategóriákra osztatnék. A jelenleg követelt tudomá­nyos képzettség igazolásánál csak egy körülmény indokolná az önkéntesi szolgálati év esetleges meg­hosszabbítását. Ezen eset t. i. akkor merülne fel és képezhetné további intézkedés tárgyát, ha a tartalékos tiszti vizsgát letett önkéntesek száma, éveken át rendkívül kedvezőtlen arányt mutatna és így az egyévi önkéntesi intézmény tulajdonképi rendeltetésé­nek egyáltalában meg nem felelne. Ezen esetben elegendő és biztos — természete­sen: törvényhozási úton létesítendő — óvószert nyúj­tana a szolgálati évnek például egy félévvel vagy esetleg egy évvel való meghosszabbítása, de csak azokra nézve, kik a tiszti vizsgát letenni képtelenek voltak, mert különben a nagyobb tudományos kép­zettségnek, a puszta formai igazolás alapján nyújtott kedvezmény, szemben a három évi tényleges szolgá­latot teljesítőkkel, alig volna igazolható. Ama ténynyel szemben, hogy 73 százaléka a magyar ajkú önkénteseknek a tartalékos tiszti vizs­gát le nem tette, ama jogosult kérdést lehet fölvet­nünk, nem volna-e czélszerű, a nagyobb eredmény biztosítása végett, az egyévi önkéntességi szolgálat­nak általában csak föltételes engedélyezése, oly érte­lemben, hogy azon egyének, kik a tartalékos tiszti vizsgát le nem tették, fél, egy és másfélévi utánszol­­gálatra köteleztessenek mindaddig, míg e vizsgát si­keresen ki nem állották. Csak így volna elérhető ama c­él, mely felé törekednünk kell, hogy a hadsereg ve­­z­etése háborúban, ne a kénytelenségből tisztekké ki­nevezett altisztekre, hanem valóban az intelligens elem kezébe jusson. Ezen követelés jogosultsága, a népfölkelés szervezése folytán még fokozottabb tiszti szükséglet által, még inkább indokolt. Azt hisszük, az általunk javasolt kategóriákra osztása a tudományos képzettségnek és ennek alapján az önkéntesi szolgálatnak egy, másfél és kétévi tény­leges szolgálatban való megállapítása alig okozhatna nehézséget. Mert az eddigi eljárást részben méltány­talannak tartjuk, hogy csak azon hadköteles korban álló tanulók részesíthetők, (ide nem számítva a föl­tétlenül jogosítottakat) az egyévi önkéntesség kedvez­ményében, a­kik a főgymnasiumnak, főreáliskolának vagy valamely ezekkel egyenrangú és legalább 3 éves tanfolyammal bíró szakiskolának két utolsó osztá­lyába avagy az ily egyenrangú és két évfolyamú szak­iskolának legfelsőbb osztályába tartoznak. Nem ritka eset ugyanis, hogy tanulmányaikkal többen, nem sa­ját hibájukból (pl. betegség folytán) megkésvén, az il­letőket a hadköteles kor még a gymnasium vagy reális­kola hatodik osztályában vagy az előbb említett szakis­kolák első évfolyamában találj­a. A hadügyminisztérium, az 1882. évi 39. törvényczikk 4-ik szakasza alapján, ily esetben ezen tanulókat könyörület nélkül három évi tényleges szolgálatra kötelezi. Távol van tőlünk, hogy a hadügyminiszternek ezen törvényileg biztosí­tott jogát kétségbe vonni akarnók, hisz e jogosítványt mi nyújtottuk neki, de lehetetlen szemet hunyni ezen, jövőjükre nézve rendszerint tönkre tett tanulók sorsa előtt. Mert ily tanuló, kinek nem pályája, de már ta­nulmányainak közepe szakíttatik ketté, alig rendel­kezik a kellő anyagi eszközökkel és még kevésbé az ily viszonyok között szükséges energiával, hogy tanul­mányait a 3 évi szolgálat után is folytassa. A közvé­lemény az, hogy az állam önkéntelenül szaporítja a félig tanult catilinarius existentiákat. Mindez elkerülhető volna, ha ezen egyének, az általunk javasolt osztályozás alapján, csak másfélévi szolgálatra köteleztetnének. Nemcsak a kiegyen­lítő igazság, de a sociálpolitikai szempont is köve­teli ezt. De nézzük a tiszti rangot elnyert önkéntesek percentuatióját, a monarchia két felében. A birodalmi tanácsban képviselt tartományokban az önkéntesek 44 százaléka, nálunk ellenben ezen 18 évi átlag sze­rint csak 27 százaléka tette le a tiszti vizsgát, vagyis más szavakkal, míg Ausztriában majd minden máso­dik, nálunk csak minden negyedik önkéntes lett tar­talékos tisztté kinevezve. Ezen, reánk nézve kedve­zőtlen arány, — mint különben is ismeretes, — a né­met nyelvű előadásokban és az ugyanezen nyelven teendő tiszti vizsgákban leírja magyarázatát. Ezen állításunkat kétségbevonhatatlanul igazolja, az al­tiszti rendfokozatot elnyert magyarországi önkénte­sek száma. Mert e rendfokozat elnyerése nem any­­nyira a — német nyelven kimutatandó — theoreticus vizsgákból, mint inkább a testi ügyességtől és a gya­korlati alkalmazhatóságtól van függővé téve. És e részben a magyar ajkú önkéntesek mindig kiváló eredményt mutattak föl. Ezen sajátságos körülményt eléggé illustrálja, hogy az 1869-től 1886. évig terjedő időszak alatt szolgált egyévi önkénteseknek Ausztriá­ban 40 százaléka, nálunk ellenben 51 százaléka sze­repel mint tartalékos altiszt. A tartalékba legénységi minőségben áthelye­zett önkéntesek számviszonya mutat legcsekélyebb eltérést: amott 16, nálunk 22 százaléka az önkénte­seknek tartalékos őrvezető és közlegény. DR. ORLAI ANTAL: A NEMZET TÁRCZÁJA. Márczius 31. A NÍLUS ARAJA. REGÉNY. [Jogosított ford.] Irta •EBERS GYÖRGY. ELSŐ KÖTET. (Folytatás.) A HATODIK FEJEZET. Lelki gyötrelem és lelkiismereti furdalások ösz­tönözték valóban a helytartót a szőnyeg megvételére s ezért talán örvendett volna, ha az még drágább lett volna. Hiszen minél nagyobb az adomány, annál alaposabban remélhetett kegyelmet és irgalmat az ajándékozó! És neki volt oka a nyugtalanságra s arra a kérdésre, váljon helyesen cselekedett-e ? Bosszút állni, nem volt keresztényi cselekedet, de hogy büntetlenül hagyja azt, a­mit a melchiták ellene elkövettek, mi­kor alkalom kínálkozott megrontásukra, arra nem volt képes, hanem melyik apa lett volna erre képes, kinek két viruló fiát gyilkolták meg ? Ez a borzasztó csapás szívén találta. Azóta lassan sorvadni érezte testét és a gyöngeséget is, a nyomorult félelemroha­mokat, a kérelmetlenségeket és fájdalmakat is, me­lyek minden perczét elrontották, a melchita hatal­masoknak tudhatta be. Ez ember lankadó életét csak eredetileg duz­zadó ereje s az égető bosszuszomj tartották fönn és a sors ennek oly módon való kielégítését engedélyezte neki, mely békeszerető természetének utóvégre is nagyon erőszakosnak tetszett. Ha nem is az ő hibájából, de mégis az ő közre­működésével látta a bizánczi birodalmat elesni a gazdag tartománytól, melyet a császár az ő kezeire bízott; látta, hogy minden, mit melchitának neveztek, csúfosan kiűzetett Egyptomból és — a­mit persze nagyon szeretett volna megakadályozni! — látta, hogy sok helyen a föllázadt nép, mely a mozlimot szabadítóként üdvözölte, a melchitákat mint veszett ebeket ütötte agyon. E szerint, a­mi rosszat csak kívánt fia gyilko­sainak és népe kínzóinak és elnyomóinak, az mind utolérte azokat és bosszúja nagyon is teljes lett; de e hosszú éveken át táplált forró óhajoknak ritka tel­jesülése fölött érzett öröme közepette, felemelte sza­vát lelkiismerete és új, előtte eddig ismeretlen aggo­dalmak árasztották el. Ahhoz, hogy hős vagy refor­mátor legyen, hiányzott benne a lélek ereje. Nagyon is nagy dolgot vitt ki, nagyon is nagy borzalmat mért ezrekre s a­mi előtte a legfőbb, keresztény vallását nagyon is veszélyeztette ahhoz, hogy nyugodtan el­tűrhesse azt a gondolatot, hogy ő eszközölte ezeket. A felelősség, melylyel mindezek jártak, igen nagynak bizonyult az ő vállai számára és akárhányszor ismé­telte is magában, hogy az arabokat nem ő hívta az országba, hogy azoknak feltartózttatása nem állt ha­talmában, mégis minden oldalról azt hallotta, hogy őt emlegetik, mint olyant, a ki hazáját azoknak kiszol­gáltatta , és e végett mindenfelé fenyegetve képzelte magát s hitt azoknak, kik a bizáncziak által állítólag ellene kiküldött orgyilkosokról beszéltek. — De még kínosabb volt az ég haragjától való félelme, mivel egy keresztény tartományt a hitetleneknek szolgál­tatott át. Az az öntudat, hogy egész életében becsü­letesen gondolkozó, igazságos ember volt, nem segí­tett neki ez aggodalmak ellen s csak egyetlen szer létezett, mely le­hanyatlott bátorságát emelte: a fe­hér golyócskák, melyek már régóta oly nélkülözhe­tetlenek voltak reá nézve, mint a víz és levegő. A memphisi, barátságos öreg püspök, Plotinus és­ papjai mindent megbocsátottak, ellenben Benja­min patriarcha, ki száműzetése alatt, a pusztából úgy utalt az arabokra, mint a mel­hiták rabigájából való fölszabaditókra, kinek visszahívására és újra való beigtatására ő folyt be leginkább és kinek beleegye­zését e miatt remélte is, úgy állt vele szemközt, mint egy elveszett s­örök kárhozatba esett lélekkel és ha ő, a mukaukas átlátta is a mellékokokat, melyek erre bírták a főpapot, mégis azt hitte, hogy annak pász­tori hivatásánál fogva hatalmában áll nyájának min­den juha előtt bezárhatni az ég kapuját. Minél biztosabban vertek gyökeret hazájában az arabok, minél észszerűbben látta ott őket ural­kodni, és végül minél több egyptomi keresztény tért át a kereszttől a félholdhoz, annál nagyobbnak tet­szett neki bűne és midőn bosszúja végrehajtása után, melyet a görögök »kétszeres árulás«-nak neveztek, az isten büntetése helyett minden az ölébe hullott, mit az emberek szerencsének s a sors kedvezésének neveznek, attól félt a vallásos ember, hogy ez az ör­dög bére, kinek karjai közé oly sok keresztény lelket űzött az ő gyors békekötése a mozlimekkel. Két nagy örökséghez jutott váratlanul: az ő kincsásai a halottak városában több aranyat, ezüstöt és drágakövet zsákmányoltak össze a régi pogány sírboltokból, mint a többiek mind együttvéve. A mozlim kalifa és helyettesei meghagyták őt hivata­lában s barátsággal és tisztelettel halmozták el; a város bubentái*) az egész polgárság örömteljes bele­egyezésével, az »igazságos« melléknévvel ruházták fel és birtokai még soha sem hoztak nagyobb jöve­delmet ; meggyilkolt, legöregebb fiának özvegyétől a kolostorból oly leveleket kapott, melyek telve voltak boldogsággal és gyönyörűséggel, a feltalált uj és ma­gasabb életezés fölött; unokája, az özvegy leánya, oly gyermek volt, kinek szép és derült fejlődése még az idegeneket is megörvendeztethette s fiának szám­talan konstantinápolyi levele meggyőzte őt arról, hogy fia minden tekintetben halad s e mellett szü­leire is folyton gondol; mert nem fáradt ki abban, hogy szabad akaratából azonnal tudósítsa őket min­den élvezett mulatságról s minden elért sikerről. Még távol hazájától is együtt élt apjával és anyjával s legfőbbjének és legkedvesebbjének őket tekintette. És Paula! Felesége nem tudott fölmelegedni iránta, de ő jelenlétét a házban úgy tekintette, mint egy örvendetes végzetet, melynek — nem csak a sakktáblánál — sok jó órát köszönt már. Ez mind bizonyosan a sátán ajándéka lehetett, de ha az volt, úgy ő, György, a mukaukas, meg akarta mutatni a gonosznak, hogy nem őt, hanem az üdvözítőt imádja, kinek kegyelmét reméli. És mily benső hálával volt eltelve lelke a legmagasabb iránt, egy ily fiú hazatérte miatt! Egész lénye arra ösztö­nözte, hogy ez érzelmének kifejezést adjon s igy aggodalom s egyúttal elismerés voltak okozói annak, miszerint oly nagy összeget adott ki, hogy Krisztus templomának ily páratlan ajándékot adjon. Úgy kép­zelte magát, mint egy hadi­foglyot, kinek váltságdíja megérkezik, minthogy az utalványtáblácskát a keres­kedőnek átadta és már évek óta nem érezte magát oly könnyen és derülten, mint mikor ágyába fektet­ték és hitvese nem szűnt meg köszönetet mondani neki jámbor szándékáért. Máskor hallani szokta le- és föltárni Paulát, ki *) A­­«mbo»urak­ hálószobája fölött lakott, mert későn tért nyuga­lomra s az éj csöndjében bizonyára édes és fájdalmas emlékeken merengett. Mily sokat rabolt el tőle a kegyetlen sors: az apát, a fivért, a legközelebbi ro­konokat és barátokat, mind a mozlimek keze által, kiknek ő úgyszólván ellentállás nélkül adta át hazáját. »Ma nem halljuk Paulát,« mondá fölfelé nézve, mint ha hiányzanék neki valami. »Szegény, az előbb történtek után alighanem korán lefeküdt lesz.« »Hagyd őt« viszontó Neforis asszony, ki nem szívesen látta magát örömteljes ömledezéseiben félbe­­szakasztva, mialatt kedvetlenül vonogatta vállait. »Hogy viselte magát ismét! Hiszen éppen túlon­túl hallottunk a könyörületességről és én nem akarok a magaméval dicsekedni, de szívesen gyakorlom azt és azonkívül éppenséggel kötelességem jót tenni egy elhagyatott rokonoddal; de ez a leány! Nagyon is megnehezíti nekem e kötelesség gyakorlását és végre én is csak ember vagyok! Nem tudok derült lenni, ha látom, ha belép a szobába, úgy érzem, mintha maga a szerencsétlenség lépné át a küszöböt. És az­tán ! Te nem figyeled meg az eféléket, hanem Orion többet foglalkozik vele, mint a­mennyi üdvös. Sze­retném, ha már künn volna házunkból!« »Neforis« szakítá­tt félbe férje csöndes szemre­hányással és szívesen utasította volna rendre erélye­sebben is, de mióta az ópium rabszolgája lett, azóta akár kis, akár nagy dolgok forogtak kérdésben, nem sikerült neki többé erőteljesen ellentállni nejének. Nem sokára nyugtalan félálomba merült a mu­kaukas, de e közben sokkal gyakrabban nyitotta fel szemeit, mint máskor. Hiányzottak neki a könnyű léptek feje fölött, melyekhez két év óta hozzászokott, hanem az, ki máskor az éj első felében ott fönnt járkált, nem tért nyugalomra, mint a­hogy ő hitte. Bár a történtek után szobáját izzó arczc­al és égő szemekkel kereste föl, de a rabszolganők, kik a tűrt, a háziasszony által ferde szemekkel nézett ven­déggel nem sokat törődtek, nem tettek eleget azon parancsának, hogy szobája tábláit naplemente után nyissák ki s igy a hűvösebb éjjeli levegőnek szabad bemenetet engedjenek és most a szobát tompa, nyo­masztó forróság töltötte meg. A fatáblák melegek voltak, úgy­szintén a vászon­térítők is, a fekvőhely gyapjúján. Korsójában viz, sőt a törülköző is, mely után nyúlt, melegek voltak. Egyptomi nőnek mindez nem lett volna szokatlan, de a damaskusi nő minden nyarat a Libanon tetején, apjának szép nyárilakában, árnyas és mégis derült hűvösben töltött és ma min­denütt elviselhetetlennek látszott előtte a meleg. Künn kellemes idő volt, lennt érezte ezt és e szerint hosszas gondolkozás nélkül feltárta a táblá­kat, egy hosszú, sötét fejkendőbe burkolta magát, le­­lopódzott a meredek lépcsőn és azután, egy előtte ismeretes cseléd­ajtócskán át az udvarba. Ott mélyen föllélegzett, karjait epedve nyújtotta ki, mintha vágyódnék innen messze, nagyon messze elrepülni, de csakhamar lebocsátotta azokat és kö­rül nézett. Nem csak azért jött ki a Szabadka, hogy üdü­lést keressen; nem, különösen vágyódott, felháboro­dott és szorongatott szivét másnak kitárni és a cse­lédlakásokban két lény volt, melyek közül az egyik értette, ismerte és szerette őt és a másik oly készsé­ges szolgája volt neki, mint egy hű kutya és oly meg­bízásokat teljesített számára, melyeknek a helytartói ház s annak lakói előtt titokban kellett maradniok. Az egyik dajkája volt, ki Egyptomba kisérte őt, a másik apjának szabadon bocsátott lovászmestere, ki a nőket félig felnőtt fiával együtt kisérte és védel­mezte, mikor azok az abylai mészárlás után rejtekük­­ből előjöttek volt s hosszabb libanon-völgyi tartózko­dás után legtanácsosabbnak találták Egyptomba me­nekülni és ott György mukaukas védelme alá helyezni magukat, kinek nővére az ő atyjának első neje volt. Ő maga annak, egy előkelő syriai nővel, ki rokona volt Heraklius császárnak, kötött második házassá­gából származott s anyja fiatalon, rövid idővel az ő születése után halt meg. Mind a két szolgát elválasztották tőle. Perpetuát, a dajkát, a helytartónő, ki benne csakhamar egy kiváló ügyességű szövőnőt ismert föl, arra használta, hogy a ház azon rabszolganőire, kik a szövőszékek mellett foglalkoztak, fölügyeljen és az öreg szívesen elvállalta ez alkalmazást, bár születé­sére nézve szabad volt, de mindig csak azt tartotta szemei előtt, hogy drága nevelt­ gyermeke közelében maradhasson. A lovászmester, Hirám is fiával együtt fölvéte­tett a mukaukas emberei közé, első­sorban arra, hogy a Paula atyja istállójából való öt szép lovat gondozza, melyeket a menekülők magukkal hoztak Egyptomba, de később arra is, — mert hasznos ismereteit nem so­kára felismerték, — hogy mint állatorvos és a lóke­reskedésnél tanácsokat adjon. (Folyt. köv.) 0 R S Z A G G Y Ü L É S. A főrendiház ülése márczius hó 81-én. Esti lapunk tudósításának kiegészítéséül kö­zölnünk kell még a következőket: A főrendiház közjogi, pénzügyi és közgazda­­sági bizottságának, az osztrák-magyar vámterület ál­talános vámtarif­áiról szóló 1882 év. XVI. törvény­czikk módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyában szóló jelentésénél felszólalt Dessewffy Aurél gr. Nagy méltóságú elnök úr, mél­­tóságos főrendek ! Én ezen kérdéshez tulajdonkép nem azon szempontból kívánok szólani, mintha azon vám­­tarif­át, amely előttünk fekszik, cru­cia tárgyává akar­nám tenni, hanem miután köztudomású dolog, hogy ezen vámtarifa az illetékes factoroknak tulajdonképen bizonyos compromissumán alapszik, lehetetlen, hogy e tekintetben egy kérést és óhajtást itt ne nyilvá­nítsak. Tudjuk, hogy ezen protectionisticus vámtarif­a első­sorban az osztrák iparnak kedvez, mert az osztrák ipar minden esetre sokkal inkább ki van fejlődve, mint a magyarországi, s ha már ezt tudjuk — és azt hisem, ezt senki kétségbe vonni nem fogja, — más­részről nekünk első­sorban, különösen akkor, mikor Európaszerte a protectionisticus irány annyira ter­jed, hogy még a nyers termékekre is ily protectionis­ticus vámok vannak behozva, első­sorban az az érde­künk, hogy azon vegyes házasságban, melyben Ausz­triával élünk, legalább Ausztriába legyen biztosítva a mi nyers terményeinknek kivitele. Ez a jelen általános vámtariffa szerint tulajdon­képen biztosítva volna, de másrészről látjuk, hogy Ausztriában ezzel ellentétes felszólalások történnek, részint a sajtóban, részint nyilvános helyeken és a Lajthántúli parlamentben is nyers terményeink te­kintetében, különösen feldolgozott nyers terményeinket értem ez alatt, mint pl. a lisztet. Olvashatjuk, hogy Csehországban egész társadalmi mozgalom indult meg, mely a magyar lisztet ki akarja zárni. Ennek folytán azt a kérést akarom a t. kormányhoz intézni, hasson oda, ha már ezen általános vámtarifa 10 évre elfogadtatik, hogy nyers terményeinknek, különösen lisztünknek, és állatainknak kivitele Ausztriába biz­tosítva legyen, mert ez azt hiszem, a mai időben leg­nagyobb érdekünk és különösen igyekezzék arra, hogy a tarifta politikában ne követtessék oly irány, mely által a mi nyers terményeink kivitele legalább is nehezítve van. Az állatkivitelre nézve azt vagyok bátor fel­hozni, hogy igen jól tudjuk, hogy Bécs városa, amely egyik fő consummensünk, bizonyos díjakat vet kivitt állatainkra, nevezetesen hízó marháinkra, a­mi e te­kintetben minden esetre hátrányos. Én azt tartom, hogy ha már a vámtarifa által lehetővé teszszük azt, hogy az osztrák ipar itt versenyképes legyen és ma­gának nálunk a piac­ot tíz évre állandóan biztosítsa, az a legcsekélyebb kívánság, a­mit nyilváníthatunk, mert e vámtarifa a mi iparunk fejlődésének minden­esetre kevesebbet használ, mint nekik,­­ hogy leg­alább nyers terményeink és állataink tekintetében, melyekre előbb voltam bátor rámutatni, azoknak ki­vitele Ausztriába biztosittassék. Ez volna alázatos kérésem. (Helyeslések.) Széchenyi Pál gr. földmivelés-, ipar- és keres­kedelemügyi miniszter: Nagymélt. Elnök! Mélt, fő­rendek ! Az előttem szólt főrendiházi tag­urnák állí­tásai következtében kötelességemnek tartom némi fel­világosítást nyújtani, ámbár a kérdés, a­melyet fel­említett, inkább az előbb tárgyalt vámszövetségi, mint a vámtariftáról szóló törvényjavaslathoz tarto­zott volna, mert a vámtarifta, a­melyet alkotunk, nem a magyar területre nézve az osztrák területtel szem­ben, hanem a külföldre nézve az osztrák-magyar monarchiával szemben bír hatálylyal. A vámszövet­ségi törvényben van lefektetve azon elv, hogy úgy a magyar, mint az osztrák eredetű termékek és ipar­­czikkek a két ország közt egymás ellenében ne része­süljenek kevésbbé kedvező elbánásban, hanem úgy az egyiknek, mint a másiknak egyenlő forgalmi szabad­ság nyújtassék. Ha az előttem szóló főrendiházi tag­or méltóz­­tatik emlékezni azon esetre, midőn néhány évvel ez­előtt az osztrák kormány bizonyos forgalmi politikai intézkedése folytán a marhaforgalom kérdésessé vált Ausztria és Magyarország között; midőn forgalmi politikai szempontokból megnehezíteni kívánták álla­taink bevitelét a bécsi piac­ra, akkor a magyar kor­mány fellépése folytán az osztrák kormánynak ezen intézkedése megszüntettetett, mert a kereskedelmi és vámszövetségi törvény alapján azon eljárás nem volt helyes. Jövőre is kötelességének tartandja a ma­gyar kormány őrködni ezen jog fölött és valahány­szor a törvény alapján fog eljárni, mindig meg fogja e tekintetben őrizhetni Magyarország termelőinek ér­dekeit. Azon két incidens, melyre az előttem szólt fő­rendiházi tag úr rámutatni méltóztatott, t. i. az a társadalmi mozgalom, mely Csehországban a magyar lisztnek és kenyértermékeknek kizárására megindult, a mi intézkedésünk alól menekül az­által, mert az az osztrák kormány hozzájárulása nélkül történik és mert egy tisztán társadalmi mozgalomra oda­át az itteni kormánynak éppen úgy nem lehet befolyása, mint a­hogy a nálunk keletkezett társadalmi mozga­lomba az osztrák kormánynak soha sem lehet bele­szólása. Ami pedig azt a városi taksát illeti, melyet Bécsben az oda bevitt vágó marhára vetnek, erre megjegyzem, hogy az nem tisztán a magyar szárma­zású állatokra vettetik ki, hanem kivettetik egyaránt az osztrák eredetűekre is. Miután pedig a paritás fennáll, a kormánynak nincs oka azon díj kivetése el­len felszólalni, a városnak pedig jogában van a mar­havásári költségeket épp úgy az osztrák eredetű, mint a magyarországi állatokra kivetett taksa alakjában megvenni. Ezeket voltam bátor rectificatiókép felhozni és ismételve kijelenteni, hogy a magyar kormány nem fogja elmulasztani az alkalmat, hogy ott, a­hol eset­leg a hazai érdekekkel ellentétes intézkedésekkel ta­lálkozik, azzal szemben hatályosan fellépjen s a szük­séges lépéseket megtegye. (Helyeslés.) A törvényjavaslat ezután általánosságban a részletes vita alapjául elfogadtatott. A törvényjavaslat részletekben is elfogadtatott, a bizottságnak következő módosítványaival: A I. czikknél: az első bekezdése után 1-ső pont gyanánt: »1. a a) VIEL czikk 9 pontjában »művé­szeti és tudományos« szók helyett: »művészeti, tudo­mányos és ipari« tétetik. A IV. osztály, jegyzet a 20. számhoz »... frt 25 kr« helyett 1 frt 50 kr tétetik. All. czikk 69. számánál a 6­7. pontból e szó: »tisztított«, a 68. pontból ezen szavak: »nem tisztí­tott paraffin (paraffin-pikkelyek, paraffin-vaj és effé­lék)« kihagyatnak. A 119. szám a következőkép módosittatik: a XXI. osztály 4. sorában »és« szó elhagyatván, he­lyébe ezen szöveg felvétele javasoltatik, (a 120. sz. a. megnevezettek kivételével) vagy destillátióval kapcso­latos.« Az a) pont vámtétele »1 frt 42 kr.« helyett »2 frt«, a b) pontnál a vámtétel »2 frt 10 kr.« helyett »2 forint 40 krral« megállapittatik. 120. szám (első­sorban) e szó után »állapotban« ezen szavak »destillatióval kapcsolatos« a szövegbe bevétetik. A 139. szám jegyzetéhez 2. sor, e szó után: »vászon« ezen szavak: »a vámterületbe való vissza­­hozatalnál« elhagyatván, helyükbe tétetik: »melyek gabonával való megtöltés végett hozatnak be, és két hó lefolyása alatt megtöltve ismét kivitetnek, a ren­deleti után megállapítandó feltételek és ellenőrzés mellett.« A 142. szám uj c) pontja gyanánt felvétetik, c) »mindennemű damaszt nyers állapotban is 80 forint«. A 148. szám jegyzetében, 2. sor, e szó után »jutából« következő szavak »a vámterületbe való visszahozatalnál« elhagyatván, helyükbe következők iktatattnak: »melyek gabonával való megtöltés vé­gett hozatnak be, és két hó lefolyása alatt megtöltve ismét kivitetnek, a rendeleti után megállapítandó fel­tétel és ellenőrzés mellett.« A 154. szám a) pont utolsó sorában ezen sza­vak helyett: »festve is«, ezen szók: »nyers állapot­ban« a szövegbe iktattatnak, és a vámtétel »4 frt«­­ról »8 frt«-ra emeltetik. A 154. szám d) pont 2. a 45-ös számon felül, a vámtétel »16 frt«-ról »14 frt«-ra leszállittatik. Az 54. szám e) pontnál előforduló jegyzet ki­töröltetik s az f) pont 2. után előforduló jegyzet elé mint első jegyzet következő szöveggel: »Jegyzet a 154. e) és f) szhoz. Festett gyapjúból való melhrozott egyes és kettős fonalak 12 frt. A 156. b) 158, 159, 160, 161, 162 b) a 165 b) és a 167 számok észrevé­tel nélkül elfogadtatnak. A 168. számnál a második sorban »Gaze« szó után ezen szavak: »csipkék (és csipkekendők)« fölvétetnek. A 168. b) szám töröltetik. A 170. szám első sorában a »168« után követ­kező »és 168. b.­« szám töröltetik és az utána követ­kező »számok« helyett »szám« iratik. A 211. szám a következőkép módosíttatik: »külön meg nem nevezett viaszos vászon, viaszos mousseline és úgynevezett könyvkötő vászon 30 frt. A 269. szám 12. sorban előforduló »kapcsolatban is« szó után következő mondat elhagyatik. A 270. szám 2. bekezdés első sor vége után következő mondat: »nyers, meg nem munkált (csu­pán öntött, préselt, kovácsolt) késműáru-alkatrészek« a szövegbe iktattatnak. A 284. szám első sor »gépek« szó elé »és feldolgozó« szavak beigtatnak. 2. sor »czérna­­gépek« után: »a) pamut vagy gyapjúból való hulladékfonál vagy posztófonál fonására 4 forint 25 krajczár; h) minden másféle fonásra 3 frt, 3. sor a pontosvessző után 284; b) pont gyanánt »to­vábbá szövéshez való segédgépek« ; mig a 6. és 7. sor töröltetik s ezek helyébe következő mondat: »mind­ezek 284. és 284. b) teljes, habár szétszedett állapot­ban —« a szövegbe igtatandók; a 284. b), most 284. c) a 284. c) most 284. d) lesz. A 323-ik szám végszavához: »ellenben a vé­gére felveendő »tisztító borax« hozzácsatoltatik. E számra nézve a bizottság a következő módo­sítást ajánlja: A 324. szám 9-ik sor »tisztító borax« tö­röltetik. Elnök : Ha nincs észrevétel, elfogadtatik. A IV. czikkben előforduló határidők 1887. évi júniusra kiigazittatnak. A főrendiház a törvényjavaslatot a bizottság mó­dosításai szerint elfogadja s erről a képviselőház érte­­sittetni fog. Elnök: Amint értesülve vagyok, a méltóságos főrendek húsvét előtt nem tartanak ülést, méltóztas­­sanak tehát kegyesen megengedni, hogy részemről ezen ünnepekre a méltóságos főrendeknek legjobb ál­dását kívánjam s magamat kegyességükbe ajánljam. (Felkiáltások: Éljen az elnök!) Az ülés végződik d. u. 12 óra 40 perczkor. HÍREK, Márczius 31. — Királyi adomány. Ő felsége, mostani itt tar­tózkodása alkalmából, a helybeli szegények és segély­ért folyamodottak részére 2500 frtnyi összeget ado­mányozott. — A cumberlandi herczegnő állapotában, mint a bécsi lapokban olvassuk, örvendetes javulás állott be. A herczegnő már elhagyta az ágyat, s az étvágya is megjött. — A nagyheti ájtatosságok az Erzsébet-vá­­rosi plébánia templomban a következő sorrend­ben fognak megtartatni. Virágvasárnapon 11/,9 órakor, a pálmaszentelés után ünnepies körmenet, utána nagy mise. Ezen a napon a szentbeszédek elma­radnak. Délután 3x/2 órakor böjti szentbeszéd lesz, utá­na litánia, szentségkitétel nélkül. Nagy csütörtö­kön reggel 9-kor ünnepies szent mise, a mely alatt a papság és hívek áldoznak ; mise után az oltárok ékes­ségeiktől megfosztatnak s az egyház mélygyá­­sza kezdődik. Nagypénteken a szertartások kezdete reggel 9 kor lesz; ezek után Jézus Krisztus sírba tétetik s következik a gyászbeszéd Jézus halálá­ról. Ezen a napon könyöradományok gyüjtetnek a je­­ruzsálemi szent sír őrei számára. Szentségbetétei 7 óra­kor. Nagyszombaton reggeli 8 órakor történik az ujtűz, tömjéngerezdek, húsvéti gyertya és keresz­telő viz megáldása s a minden­szentek litániának el­­éneklése után következik az ünnepies mise, a melyben »Gloriára«a harangok ismét megkondulnak; az ün­nepies föltámadás este 6 órakor lesz. Husvétvasár­­n­a­p reggeli 6 órakor csendes szent mise, a mely után a húsvéti bárány, kenyér s egyéb ételneműek megtar­tatnak ; 8 órakor áldásos mise magyar énekkel, utána a német szt. beszéd, 9 x/2 órakor magyar sz. beszéd, 10 órakor ünnepies zenés mise, végre 11 órakor csendes mise, délután 4 órakor litánia kettős áldással. Hus­vét hétfőn az istentisztelet ép úgy lesz megtartva, mint vasárnap.­­ A Hunyadyak koráról tartott érdekes elő­adást Rónay Jáczint veterán tudósunk f. hó 28-án Pozsonyban, az ottani magyar közművelődési egyesü­let javára. Szabadon adta elő tárgyát s közvetlensé­gével nagy hatást aratott. Ezt a formát nehéz idők­ben szokta meg, akkor, midőn Angliában tanárko­­dott. Az oda való lapok szerint a tudós főpap előadá­sában a hallgatóság szinte hallani vélte a pajzsok döngését, a szaladó harczi paripák patáinak csatto­gását. Különösen meghatóan ecsetelte és érdekes részletekkel ismertette a Hunyady özvegyének fáj­­damát. »A felolvasás — úgymond egy pozsonyi lap — méltó volt Rónay­hoz, aki a trónörököst, a jöven­dőbeli magyar királyt a magyar történelembe beve­zette. Az a király, a ki igy tanulta a magyar törté­nelmet, az a király nem maradhat kicsiny.« Ebből elképzelhető, hogy az előadásnak minő nagy sikere lehetett. — A lovassági fegyvergyakorlatok április 1-én holnap kezdődnek meg az egész országban. Ez az első eset, mikor a lovasságnál nagyobb számú tarta­lékosokat hívnak be fegyvergyakorlatra, melyre eddig csak az egyéves önkénteseket rendelték be. Buda­pesten azonban ezúttal sem lesz lovassági fegyver­gyakorlat s az itt állomásozó 13. huszár­ezredhez senkit sem hívtak be. A fővárosban az idén annál több honvédet hívtak be április 11-ére a tanzászló­aljakhoz s a közös hadseregbeli gyalogsági tarta­lékosokat április 18-ára. Ezek egy része a pilis­csabai táborba vonul. A fővárosi katonai ügyosztály eddig több mint 4.000 meghívást intézett el. Különben is itt annyira felszaporodott a dolog, hogy a hivatal­nokok naponkint 10—12 órát dolgoznak a hivatal­ban s mégsem képesek megbirkózni a nagy ügyfor­galommal, melyet főleg a népfölkelési törvény vég­rehajtása okoz.­­ Az ebéd idejének szabályozásával már Bécs­ben is foglalkoznak. A városi érdekek ápolására és az idegenek forgalmának emelésére alakult egyesület, tegnap este tartott ülésén hosszabb és beható vita után arra a meggyőződésre jutott, hogy a nappali munkaidő jelenlegi beosztása, de különösen az ebéd­idő tovább nem tartható fenn. Azt a javaslatot teszi tehát a községtanácsnak, hogy a jelenlegi rendszer

Next