Nemzet, 1888. október (7. évfolyam, 2188-2218. szám)

1888-10-03 / 2190. szám

. A párisi kiállításról az a flism volt, h­ogy a ki­tűzött időre nem készül el. A »N. Fr. Presse« párisi tudósítója ez ügyben hosszabban beszélgetett Berger­­rel, a kiállítás főigazgatójával, aki a sok mende­mon­­dát alaptalannak jelentette ki. A kiállítás a kitűzött időre elkészül s az egyes aprólékos fogyatkozásokat könnyű lesz a megnyitás után pótolni. Az elhalasz­tásra nem volna semmi politikai ok, mert a­kinek az 1789-ik év évfordulója nem tetszik, annak még ke­­vésbbé tetszhetik az 1790-ik év emléke, amikor a for­radalom elvesztette eredeti jellegét. Hogy a kormá­nyok nem akartak — úgymond az igazgató — a kiállításban részt venni, ezt sajnáljuk, de ennek is meg van a maga jó oldala, ha a kormányok részt vesznek a tárlatban, akkor a kiállítási tárgyakat maguk szállítják s oly lényeges engedményeket biz­tosítanak egyes iparosoknak, hogy a selejtes munka is kiállíttásra kerül. Most azonban a­mikor minden egyes szállító a saját szakállára dolgozik, jól meggon­dolja, hogy mit állít ki és silány munkával nem jele­nik meg. Mi spec­iálisan az osztrák-magyar kiállítást illeti, már most is mondhatom, hogy ha a magyar tár­lat eddig gyengébben van is képviselve, az osztrák tárlat bizonnyára megtekintésre méltó és sikeres lesz. Mi az egyes politikai frac­iókkal sem Ausztriában sem Magyarországon nem léptünk érintkezésbe, ne­hogy az a látszata legyen a dolognak, hogy a kiállí­tásból az osztrák-magyar monarchiában észlelhető bi­zonyos áramlatokkal fraternizálni akarnánk. Mi az osztrák-magyar monarchiát összállamnak tekintettük s ezért a nagykövetséggel léptünk érintkezésbe, hogy hatalmazza föl az itteni kereskedelmi kamarát a köz­vetítő szerepre az osztrák és magyar iparosok, vala­mint a kiállítás igazgatósága közt. Mivel ez a fölha­talmazás nem érkezett meg, acceptáltuk a nagy bi­zottságot, melynek tagjai nagyobbára a kereskedelmi kamara ama tagjai közül valók, akik Párisban mint köztiszteletben álló kereskedők ismeretesek, s akik a szükséges anyagi s erkölcsi garantiákat nyújtani ké­pesek. Ön láthatja tehát, hogy egész eljárásunk cor­rect volt. Azt akarjuk, hogy az 1889-diki kiállítás nagyszerű ipari és kereskedelmi vállalkozás jellegével bírjon. Ehez ez alaptervhez szigorúan ragaszkodunk S ez értelemben meghívtuk a nemzeteket, hogy le­gyenek tanúi teremtő szellemünk békés versenyének, s élvezzék mindazt jókedvvel, amit Páris nekik nyújtani képes. — Kirabolt postakocsi Horvátországban. A No­vigrad és Virje közötti országúton, a Gyorgyevácz­­ból szabályszerűen elindított kocsipostát kirabolták. Az elrablott pénzzacskóban tizennégyezer forint volt. Az elfogott kocsis bevallotta, hogy 50 frtért egy ide­gen embernek odaadta a zacskót. — Sirocco. A mindinkább hűvösödő őszi idő­járás ma egy hirtelen fordulattal annyira megmele­gedett, hogy a közönség álmélkodva tette félre már­­már megszokott felöltőjét, hogy újra nyárias öltö­zékben sétálgasson a nyári enyheségű levegőn. A hőmérő már reggel 9 órakor 23 -1-­4­ fokot muta­tott s ezt kétségtelenül az az erős strocco okozta, melynek langyosságát már az éj folyamán érezni le­hetett. E sirocco az idén a második, mely a Quarne­­róból egész hozzánk felhatol, csakhogy az első még a nyáron jött, s annak melegét annyira felnövelte, hogy szinte perzselt mint a parázstűz. A mai sirocco sok­kal kellemesebb, mert nagyon hasonlóvá teszi a le­vegőt azokhoz a bűbájos májusi napokéhoz, melyek új életre keltenek minden növényt. A közönség mo­hón élvezi az enyhe időjárást, melyet csak a nagy honi por ront meg, egész a tolongásig megtöltve minden sétáló helyet. — Vétkes gondatlanság a színpadon. Tegnap Pozsonyban, a »Troubadour« előadásán nagy szeren­csétlenség történt a színpadon. Bauer-Helmer prágai művésznőnek, ki Leonora szerepét énekelte, vétkes­­gondatlanságból — mint lapunknak Pozsonyból táv­­írják, — telített salétromsavat adtak a megmérgezési jelenetben. Az énekesnő jelentékeny sérülést szenve­dett ajkán, mellén és gyomra táján, sőt alsó ruháját is szétmarta az erős sav. Az előadást azonban be le­hetett fejezni. A rendőrség szigorú vizsgálatott indí­tott meg. — Gyászrovat. Springer József nyug. őr­nagy, Debreczen köztiszteletben és szeretetben álló népszerű polgára október hó 1-én meghalt. — Sikkasztás a szultán udvarában. Osman beyt a szultán első kamarását, a­ki hosszabb idő óta tel­jes bizalmát bírta urának, állásától elmozdították. Ez idő szerint az ellene támasztott vádak szigorú vizsgálat tárgyát képezik. Amaz összeg, melynek sikkasztásával gyanúsítják, 200,000 török fontra (4,6 millió francia) rúg. Osman bey, apósa Sureya pasának, a sultán első titkárának.­­ Az egyetemi olvasókör elhatározta, hogy október 6-át a fővárosban ünnepélylyel üli meg az egyetemi ifjúság. Mérgezett lámpaernyők. Egy bécsi orvos föl­jelentést tett a hatóságnál, hogy egy általa gyógyke­zelt családnál,a föltűnő mérgezési jelenségek zöld lámpaernyőktől származnak. A hatóság megvizsgál­tatta a lámpaernyő-gyár készítményeit s constatálta, hogy a zö­l­d szín nagy mennyiségű arsenicu­­m­o­t tartalmaz. Ennek következtében a lámpaernyő­ket elkobozták s az illető gyárost valószínüleg kemé­nyen megbüntetik. — Tűz az egyetemi épületben. Az egyetem köz­ponti épületének a térre néző szárnyában az I. eme­leten, ma éjjel 4 óra tájban, a folyosón felhalmozott fehérnemű és egyéb ruhafélék halmaza, még nem tudni mi módon, kigyuladt. Óriási füst tódult ki a folyosók nyitva levő ablakain. A tüzet a házbeliek idejekorán észrevették és az egyetemi építkezésnél alkalmazott munkások segélyével eloltották. — Lopás a német színházban. Tegnap este a német színházban, előadás alatt, Schmidt Vilmos ga­­licziai kereskedő pénztárczáját, melyben 100 frt és 80 márka volt, valaki ellopta. — Fővárosi krónika. Kifogott, holttest. Or­szág Katalin kecskeméti születésű szakácsné holttestét, ki a Dunába ugrott, Téténynél a Dunából kifogták. Öngyilkosság. Ma délelőtt a ferenczvárosi er­dőben egy fán egy, 50 év körüli férfit ta­­ltak, felakasztva kiben Révay István nagyváradi születésű a központi do­hányraktárban alkalmazott hivatalszolgát vélik felismerni. A vizsgálat öngyilkosságot állapított meg. Színház és művészet. — Műsorváltozás. A népszínházban, közbejött akadályok miatt, a mára hirdetett »Uzsai gyöngy« helyett a »Szép Helena« kerül szinre, a czimsze­­szerepben P­á­­­m­a­y Ilkával. Fővárosi ügyek. — A Rökk-féle női kórház. Nemrég közöltük, hogy néhai Rökk Szilárd hány jótékony intézetnek tett alapítványt, s köztük, hogy a fővárosban alapí­tandó női kórház czéljára hagyott legtöbbet: 66.000 ftot. Az alapítványról szóló levél a következőleg hangzik: Igen tisztelt fővárosi tanács ! Engem alulirtat egy eszme vezérel és lelkesít, melynek valósításán telhető erőm szerint hazafiu bizalommal törekszem. Óhajtásom, illetőleg szándékom tartja: némi tetemes­ alapitványi összeggel a haza oltárához járulni, mely összeg egy valódi humanisticus intézmény erős mag­­vát képezve, több nemeslelkű emberbarát hozzájárul­­tával a szenvedő emberiség javára szolgáljon. Rövid szavakba foglalva: egy nőgyógyászati koródának meg­alapítására irányul buzgó törekvésem. Mely nőgyógyá­szati koródának főczélja lenne, szegény szűkölködő női betegeknek születési hely és valláskülönbség nél­kül fajlagos nőgyógyászati betegségben orvosi ápolást és ellátást nyújtani, nemkülönben a nőgyógyászat fejlesztése és terjesztése tekintetéből a szakbeli, külö­nösen gyakorlati előadások által a kezdődő orvosok­nak önképzésükre alkalmat szolgáltatni s igy a szen­vedő emberiségnek még az intézet határain kívül is hasznára lenni. E czélnak valósítását és sikerteljes foganatosítását egy értelmes szakavatott, az ügy jóvoltáért buzgólkodó férfiakból álló bizottságnak megalakítása által vélem eszközölhetőnek, mely bizott­ságnak hivatása és feladata lenne mindenekelőtt a czélba vett kórodai intézet létrehozására vonatkozó tervezetet kidolgozni, czélszerű alapszabályokat alkotni, miknek értelmében az intézet a maga működését megkezdhesse és sikerrel folytat­hassa. A bizottságnak, megalakítására vonat­kozólag, elsőbben is egy intézeti­­ igazgató­orvosra lévén szükség, ezen állásra t. ez. T­a­u­f­­fer Vilmos dr. urat, ki iránt teljes bizalommal viseltetem, s meg vagyok győződve, hogy minden ere­jét az intézet felvirágzására forditandja, jelölem ki és térem alkalmazandónak. Bizottmányi tagokat pedig megkeresendőknek és megnyerendőknek tartanám: a bdapesti k. egyetem orvostanácsi testület dékánját vagy prodékánját, a budapesti orvosegyetem elnökét vagy alelnökét, a főváros egészségügyi bizottmány el­nökét, a budapesti ügyvédi kamara választmányi tag­ját s több más férfiakat, a szerint, a mint tudniillik a fővárosi tanács a bizottmány összeállítását jónak és czélszerűnek lenni tartandja. Az alapszabályok a belügyminisztérium útján lévén megerősítendők, úgy mint egyéb s többrendű jótékonyczélú alapítványaim kezelését, megőrzését s fentartását a tisztelt tanács rendelkezésébe helyezem, nemkülönben a jelen alapít­ványom foganatosítását szinte csak a tek. tanács bölcs intézkedése folytán várhatom és tartom elérhetőnek.­­ Minélfogva alázatosan esedezem, miszerint a tisztelt tanács az alább kijelölendő alapíványi összeget által ki venni, annak kezelése és megőrzése, nem különben a­­ fenn érintett bizottmány megalakítása és működése iránt intézkedni méltóztassék. Ezek folytán ime ide mellékelve átadok a tisztelt tanácsnak takarékpénztári könyvecs­kékben már elhelyezve lévő 66.000 írtról álló tőke­összeget, mely összeghez, minthogy jelen alapítványo­mat csak­ elhalálozásom után hat hónapra kívánom foganatba vétetni, hozzáadatván az időközbeni kama­tok, az ekként mutatkozó összeg fogja az egész ala­pitványi tőkét tartalmazni, mely e módon megállapí­tandó összeg fogván jelen örök­ alapitványom tőke összegéül vétetni és tekintetni, kivánom, hogy az ne­vem alatt örök időre fentartatván, annak esedékes kamatai a létrehozandó »Nőgyógyászati kórodá«-nak javára és szükségeire fordíttassanak. Ha a fővárosi gyermek­kórházi intézet kezdetben oly csekély ala­pítványi erővel, de lelkes férfiak közreműködése mel­lett ily virágzó állapotba jöhetett, mint azt mai napig virágozni látjuk, kecsegtet a remény,miszerint a nőgyó­gyászati kóroda is idővel a szenvedő emberiség ja­vára szolgáló igen üdvös intézetté válhatik. Azon nem várt esetre pedig, hogy ha az általam czélba vett nő­­gyógyászati kórodának bármely ok miatt megszűnni kellene, kívánom, miszerint az egész alapítványi ös­­szeg, melyet e jótékony czélra szántam, ismét vala­mely hason értelmű jótékony czélra fordittassék. Bu­dapesten, november hó 24-én 1880-ik évében. R­ö­k­k Szilárd, fővárosi bizottsági tag. — Az igazoló bizottság ma délelőtt 11 órakor Apáthy István dr. elnöklete alatt ülést tartott, me­lyen Mátray József előadó bejelentette, hogy a központi választmánynak hozott határozatai kihirdet­­tetvén, azok ellen 3 felebbezés adatott be. Miksics Osz­kár budapesti lakos, az Adria biztosító társulat hi­vatalnoka, Rusz Bernát h.­pesti lakos nagykereskedő és Császár József budapesti lakos; e felebbe­­zéseket a bizottság a bíráló bizottsághoz fogja felterjeszteni. Ezután felolvassa előadó a polgár­­mesternek azt az értesítését, hogy a legtöbb adó­fizetők lajstromának összeállítása, végett az adóhiva­talokat az adókimutatások beküldésére utasította. Bejelentették ezután, hogy az adókedvezményt igénybe venni szándékozók kívül a törvényes határidőben 179 egyén jelentkezett, ezeket, valamint az első hazai ta­karékpénztár igazgató választmányának jutaléka iránt fizetett adók által kedvezményre jogosultak jegyzékét, a virilisták névjegyzékének elkészítésénél tekintetbe fogják venni. A legközelebbi ülést még utó­lag meghatározandó napon fogják tartani. Végül jelenti előadó, hogy az V-ik kerületi polgári kör a választók névjegyzékének lemásolhatására engedélyt kér. A választmány nem találván a kérelmet törvény­ben gyökerezőnek, elutasította. KÖZGAZDASÁGI TÁVIRATOK. Értéktőzsde. Bécs, okt. 3. (E 1 6 t 5 z s d e) Osz­trák hitelrészvény 308.10. Angol-osztrák bank­részvények Unió bankrészvények 212 25 Déli vasúti részvény 108. 9 .Húsz francos arany 09.61­. Osztrák-magyar államvasuti részv. 253.60. Magyar hitelrészvények 301.50. 4 százalékos magyar arany­járadék 99.85. 5 százalékos magyar papirjáradék 90 05 Török bírod, dohányegyedáru társ. —.—. Magyar jelzáloghitelbank sorsjegyek. —.— — Ma­gyar fegyvergyár —. — Az irányzat nyugodt. BÓCS, okt. 3. (Megnyitás.) Osztr. hitelr. 308.30. Unió­bank —.—. 1860. sorsjegy —.—. An­golosztrák bankrészv.­­.—. 20 francos arany 09.61—. Déli vasúti részvény —.—. Magyar hitelbankrészvény —.—. 1864. sorsjegy —.—. 4 százalékos magyar aranyjárad. 99.85 5 százalékos papirjáradék-----. Bécsi Tramway —.— Az irányzat szilárd. Páris, okt. 2. (Boulevard forgalom.) 3°/o-os franczia járadék 82.60 41/a°/o-os franczia járadék 105.70 Osztr.-magyar államvasut 543 75 (= 252 frt 54 kr). U. Déli vasút, —.—(= — frt — kr) U. Franczia törleszthet,« járadék —.—. 4°/6-os magyar aranyjáradák 84 25 (= 98 frt 56 kr.) U— Ottomén bankrészvény 538 12. London, okt. 2. (Zárlati árfolyamok) 4 százalékos magyar aranyjáradék 82.87 (== 99 frt 86 kr) M. 4 százalékos osztrák aranyjáradék 90.— (= 109 frt 54 kr) M. 4­ 2 száza­lékos osztr. ezüstjáradék 68 — (81 frt 67 kr) M Angol consolok 97.18 Bécsi váltó 12 36 (­ 122 frt 24.) Ezüst 43.37 (1 85.08) kr. Átszámítási árfolyam : 10 fontsterling — 121 frt 90 kr. Árutőzsde. Bécs, okt. 3. (Eredeti távirat.) (Ga­bona- és terménytőzsde.) Búza június— júliusra —.-----.—, forinton, őszre 8.02—8.07 írton, 1889. évi tavaszra 8.88—8.93 írton. — Rozs junius—jul.-ra —.-----.— forinton, őszre 5.90 — 5.95 forinton, 1889. évi tavaszra 6.58—6.63 forinton. — Zab jun.—jul.-ra —.-----.—­forinton, őszre 5.55 — 5.60 forinton, 1889. évi tavaszra 6.05—6.10 forin­ton. — Tengeri junius—júliusra —.-----.— forinton, julius—augusztusra —.-----.— forinton, augusztus—szeptemberre 6.30—6­35 forinton, szept. októberre —.-----.— írton, október—novemberre 5.70—6.75 forinton, 1889. évi május—júniusra, —.-----.— forinton. — Repcze aug.—szeptemb. —.—-—— írton, szeptember—októberre 14.65 — 14.75 forinton, 1889. évi febr.márcz.-ra 15.——15.10. Olaj kész szállításra 34.-----34.50 forinton, szept.— deczemberre 34.-----34.50 forinton, 1889. évi jan.— ápr.-ra 34.50—35.—. — Szesz kész szállításr­a —.---------.— forinton, julius—aug.-ra —.------.----­írton, augusztus—szeptemberre —.--------.— írton, New-York, okt. 3. Finomított petroleum 70° Abel- Test New-Yorkban 71/s. Finomított petroleum 70° Abel-Test Philadelphiában 71/s — Liszt helyben 380. Piros téli búza helyben 108 50 cts, októberre 107­ 75 cts, novemberre 109450 c­vil, májusra 114­ 75 cts, 100 kilogrammonkint. Szállítási díj imperial quarter után Észak-Amerikából az angol kikötőkbe vagy ezekkel hasonló magasságban fekvő continentális kikötőkbe —•— Tengeri folyó hóza 51­18 cts, novemberre 51­78 cts. Budapesti áru- és értéktőzsde. Október 3. Gabonaüzlet. B­u­z­á­t ma mérsékelten kínáltak, a kereslet kedvező volt. Szilárd irányzat mellett mintegy 18,000 méter mázsa kelt el, 2x/2—5 krral magasabb árakon. Egyéb gabonaneműek közül rozs ked­vezőbb irányzatú, árpa tartja árát, zab lanyha, tengeri változatlan. Eladatott: Búza (uj) Tisza vidéki 900 mm. 81 k. 7 frt 85 kr, 300 mm. 81 k. 7 frt 80 kr, 300 mm. 80 k. 7 frt 80 kr, 600 mm. 79'5 k. 7 frt 80 kr, 300 mm. 81 k. 7 frt 80 kr, 200 mm. 80 k. 7 frt 85 kr, 500 mm. 79 k. 7 frt 80 kr, 100 mm. 7845 k. 7 frt 80 kr, 200 mm. 80 5 k. 7 frt 80 kr, 100 mm. 79-5 k. 7 frt 80 krajezár, 300 mm. 79 k. 7 frt 80 krajezár, 1900 mm. 80‘3 k. 7 frt 90 kr, 300 mm. 80 k. 7 frt 90 krajezár, 100 mm. 80 k. 7 frt 75 kr, 400 mm. 80 k. 7 frt 90 kr, 500 mm. 80'5 k. 7 frt 80 kr, 100 mm. 80 k. 7 frt 75 krajezáron, 400 mm. 79 k. 7 frt 75 kr, 500 mm. 79’4 k. 7 frt 90 krajezár, 100 mm. 79 k. k. 7 frt 75 kr, 200 mm. 78'8 k. 7 frt 70 kron, 100 mm. 78'4 k. 7 frt 60 kr, 100 mm. 78 k. 7 frt 70 kr. Pestmegyei 100 mm. 81 k. 7 frt 821/2 kr, 200 mm. 79‘5 k. 7 frt 75 kr, 200 mm. 79 k. 7 frt 70 krajezár, 400 mm. 78’5 k. 7 forint 70 kron Fehérmegyei 100 mm. 783 k. 7 frt 75 kr. Erdélyi 200 mm. 79 k. 7 frt 45 kr, 100 mm. 78'5 k. 7 frt 45 kr, 300 mm. 78 k. 7 frt 45 kr, 100 mm. 77'5 k. 7 frt 45 krajczáron, 200 mm. 78­5 k. 7 frt 50 kr. Zab 200 mm. 4 frt 80 kr, 100 mm. 4 frt 90 kr, 200 mm. 5 frt 20 kr, 100 mm. 5 frt 40 kr. Köles 500 mm. 5 frt 05 kron. Határidőüzlet. A határidőüzletben az irányzat csendes volt. Határidők jegyzése déli 12 órakor: Búza tavaszra 8.41—8.43 forinton, búza őszre 7.57— 7.59 forinton. Tengeri (ut) 1889. május— júniusra 5.38—5.40 forinton. Zab őszre 4.86—4.90 forinton, zab tavaszra 5.58—5.60 forinton. Köttetett: Búza tavaszra 8.41—8.47—8.45 forinton, őszre 7.58— 7.59 forinton, zab tavaszra 5.61—5.60 forinton. Hivatalos jegyzések: Buza tavaszra 8.44 pénz, 8 46 áru, búza őszre 7 59 pénz, 7 61 áru. Tengeri júniusra —.— pénz —•— áru, uj tengeri 1889. május—júniusra 5.38 pénz, 5.40 áru. Zab tavaszra 5.59 pénz, 5.61 áru, zab őszre 4­88 pénz, 4.90 áru. Káposztarepcze augusztus—szeptemberre------pénz,-------áru Hivatalosan felmondatott ma 1000 mmázsa tengeri f. hó 8-án leendő átvételre. Termény üzlet. Terményekben kissé élénkebb volt a forgalom. — Zsiradék csendes. Disznózsír városi áru hordóstól 65.50—65.25 forintjával köt­tetett. — Szilva tartja árát, boszniai 85 darab fél­kilóra kész szállításra 10 50 forintjával, boszniai usan­ce-minőségü kész szállításra 7®/8 forintjával, boszniai 100 darab félkilóra octóber—novemberre 88/g írtjával, szerbiai 100 darab félkilóra octó­­berre 8.3/g forintjával, 85 darab félkilóra oc­­tóberre 10.50 forintjával, 85 darab félkilóra útban 103/8 forintjával köttetett 56 kilónként. — Szilvasz szlavóniai kész szállításra 14.50 forintjával kötte­tett, határidőre szilárdabb. — Gépolaj 33.50—34 frtjával köttetett. — Olajpogácsa szilárdabb 5.80—6 forinton kelt. — Szesz csendes, 17.50 frt pénz, 18 forint áru. Értéküzlet. Daczára annak, hogy Berlinből nyugodtabb irányzatot jelentenek, a mai értéktőzsde igen nyugodt és tartózkodó magatartással telt el. A járadékok árfolyamai mérsékelt avance-szal zárul­nak, míg a bankok, kivált osztrák hitelrészvények tegnaphoz képest 40 százalékkal csökkentek. A közlekedési vállalatok értékpapírjai kö­zül néhány fejta kissé olcsóbb. A helyi értékpapírpiac­ nem jó hangulatban volt. Ganz-féle részvények tegnaphoz képest 9 írttal csökkentek. A valuták és érczváltók árfolyamai olcsób­ban zárulnak. (E 1­ő t­ő z­s d­e.) A mai elő tőzsde szilárd volt. Osztrák hitelrészvény 308.30—308.70—308 forinton, magyar 4 százalékos aranyjáradék 100.05— 99.92­/2 forinton, magyar 5 százalékos papírjáradék 90.05 forinton köttettek. Délelőtt 11 óra 15 p. zárulnak. Osztrák hitelrészvény 30810 forinton, magyar hitelrészvény —... Magyar 4 százalékos aranyjá­radék 99.92x/2 forinton. Magyar 5 százalékos papír­járadék 90.05­ forinton. Leszámítoló- és pénzváltó­­bank —.— forinton. Magyar jelzáloghitelbank —.— forinton. , Az előtőzsde hivatalos jegyzései: Osztrák hitelrészvény 308.70 forinton. Magyar 4 százalékos aranyjáradék 100.05— forinton. (Déli t­ő­z­s­d­e.) A déli tőzsde csendes volt. Osztrák hitelrészvény 308.40—308.70 forinton, magyar 4 százalékos aranyjáradék 100 forinton, magyar 5 százalékos papírjáradék 90.071/2 forinton, magyar hitelbankrészvény 302 forinton, magyar leszá­mítoló- és pénzváltóbank 96 forinton köttettek. Az 1 ór­ai hirdetésnél zárulnak: Magyar 4 százalékos aranyjáradék 100.02 1/2 forinton. Osztrák hitelrészvény 308.60 forinton. Délutáni1 óra 30 p. zárulnak. Magyar 4 százalékos aranyjáradék 100 02 1/2 forinton. Magyar 5 százalékos papírjáradék 1.1 forinton. Osztrák hitelrészvény 308.60 forinton. Díjbiztos­ítások. Osztrák hitelrészvények holnapra 3.-----3.50 forinton; nyolcz napra 8.—— 8.50 forinton;egy hóra 15.-----16.— forinton. Előfordult kötések: Magyar arany­járadék adómentes 100.20, szerbiai nyeremény - kölcsön —.—, magyar általános hitelbank —.—, ma­gyar jelzálog-hitelbank —, magyar leszámítoló- és pénzváltó bank 96, osztrák hitelintézeti részvények —.—, pesti magyar kereskedelmi bank 760, Concor­dia malom 510—511, első budapesti malom —, Erzsébet malom —.—, hengermalom —.—, Lujza malom —.—, molnárok és sütők malma —.—, észak­keleti vasút —.—, pesti közúti vasúttársaság 405, pesti hazai első takarékpénztár —.—, Ganz és társa vasöntöde és gépgyár 871, nemzetközi vagyonköl­­csönző részv. társulat 70, nyereménykötvény a li­pótvárosi bazilika felépítésére —.—, olasz vörös ke­reszt-egylet sorsjegyek 14. A mai déli tőzsdén szállításra eladatott Utolsó árkeret Előfordult kötések pénz ára legalacs. legmag. M. aranyj. 15/10. 100.05 100.10 100 05 100.021/2 M. papirj. 15/10. 90.10 90.15 90.00 90.121/2 Felszámolási árfolyamok. Magyar ált. hitelbank ............................. 302.— Osztrák hitelintézet.................................. 309.— Tudnivalók. Okt. 3. Nemzeti színház. »KÉT ÉV MÚLTÁN.« Vígjáték 1 felvo­násban. — »A MAMA«. A gróf Teleki-alapitványból 10­ ara­b pályadijjal jutalmazott eredeti vígjáték 3 felvonásban Kezdete 7 órakor. III. kir. operaház. Zárva. Népszínház. »A SZÉP HELENA«. Operette 3 felv. Kezdete 7 órakor. Várszínház. »A SÄKKINGESI TROMBITÁS«. Operette 3 felvonásban, előjátékkal. Kezdete 7 órakor. Főszerkesztő: 3"ória,­ IMZer. Felelős szerkesztő: "­Zsisi Xmrs Sigikt tér. (E rovat alatt közlöiteknek sem tartalma, sem alakjáért nem felelős a szerkesztőség.) Az esős idényre ajánljuk a ^„Támogassuk a h­oni ipart“^g czimU védj egysé vel ellátott jósága és vékonysága folytán páratlan, to­vábbá szél elleni construetiét ellenállása miatt, valamint minden más ne mü esernyítt moderált árakon. RA^ZFiNBflRCiER TESTVÉREK, flSiulap­esten, csak Váczi­ntcza, a korona* kávéházzal szemben. 962 Schmidl Ignácz ü­gyvéd irodája mától kezdve ismét V., Sas-i­tcza 6. szám, I. em. van. 1002 Brack Mór és neje saját, valamint gyermekeik és rokonaik nevében fájó szívvel jelentik szeretett fiuk, illetve fivérük, sógoruk, stb. űznek Bélának folyó hó 2-án, életének 38-ik évében, hosszabb szenve­dés után történt gyászos kimultát. A megboldogultnak halt tetemes folyó h­ó 4-éli, délelőtti 10 órakor, V. ker., mérleg-utcza 3. sz. a. lakásából fognak örök nyugatomra tétetni. 1003 ___________________________A budapesti gabona- és értéktőzsde hivatalos jegyzései 1888. október 3 A bécsi tőzsde árjegyzései október 2. I | ® - B n­v, G | | Utolsó | UtOlSÓ | Utolsó | Utolsó | 0&b©ü& 1 ár*gr *.*? 1 ára^ Különféle irány- Faj ru Értékpapírok árkelet Jj Értékpapírok __árkelet « Értékpapírok árkelet | Értékpapírok árkelet Értékpapírok Pénz Áru Értékpapírok Pénz Áru Értékpapírok Pénz Áru ► ^ S _________ & 3 _________ termények *at —~ U­­ pán* | áru | pénz ára A pénz áru Jg pénz ára |o |7|J | Írttól frtlg S­ g írttól frtlg ________________________________________......................................................................." ------------------------------------ -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------— ■ ■■■ ................. ■ -----------------­. „„„ „ Budapest f8v. kölos. e) Tak.-pénztárak, SOO «pest- Real vasút 5"/­ 10».— 101.— ... _ .. . .. . . ... II. hitelbank 200 frt.... 302,75 303 25 b*“8*8*................. 6 74 ---------- 75 -------£*"*1“•magyar 64*~ 68 - X.. . 1880.....................5«/. 101--10»,­ 50 Bnest III. ker.......... 110.— 114— 200 Báttasz.-d­z. v...5»/. 98 75 99 50 ^ Alt- »ULamadózsag. l J/’ lit! 105 50 A.-»aszt.lesz.-tár.500frl 11-­517 -ti .........• „ 76 —.------.— 77 —.-------.— f fiteremag- szilárd franczia................ I •- »I Államadósság. S»rb nyer.k ....8*/o| W.— S 5 — 800 jOraz. közp.— .’.'.V... 461 — 472— -Adap.közuti vasút.... ItOO 60110I— I Egya. Jár. bkj. 100 fr­ l leszámltoló é I » ..................... 78­79 ---------- ..................... Z‘Z Z‘Z I Bécs v. ny. k. 1874. 142 148 1000 Pesti ház. első............ 7850- 7875- ^ »«1 vázat tár.. . --------máj.-nov. 6./. 81.- 81 20 tó z et e 808 f°1 d­r .____________pénzváltó bank.............. 98.­98 50 „ III"......... II 30 —•------•— 84 —.-------.— rSr0s..................... 56­ db­f. aranyjárad. ..4"/. 100.10 100 40 Részvények 200 Egyes. bp. föv............ 466.— 470 — 100 Dunagözh. társ . .5". ——.— Egys. jár. ezüst 100 tf .............. ' Oszt. jelzgb. 200 frt 25«., —. ------­tiszavidéki...... „ 74 75 —-----------------------------------------------------------------------------------------------M. papirj. sz. n... 5«/» 90.15 90.45 a) Bankok 100 M. ált. takarékp.......... 96.— 96.50 330 „ „ «•/« —jan.-jul. 5»/. 82 05 82 26 „­ Klachhírtrl kotr. M. jelzálogb. 200 frt.... 140 — 140 50 •I ............... .. -------.-77­.---------- nyers, azon.szál -------------M. vasúti k. 120 frt 07 Bankok. .állai 100 évszakk. vasút.. .6*/„ 9b. - 98.50 Sors. 1854.250frt pp.4«. 13S - 133.50 1 "'l.obhtfgl ““''V Länderb. 200frt ar.50«./. 226 80 227­­........................ 78 7.60 7.65 79 7.69 7.70 „ilArd s„om’itot, ___________o. é. (300 fos) .. 5»/„ 146.— 147.— 120 Angol-osztrák bank._____________ P Különféle tállal. 1000 „ „ ■ ar.5•/,-------—„ 1860. 500 frt ez.5»/, 141 — 141 50 Alföldi vp. 200frt­ ez.5»/, 100.50 101 26 osztr.­m. bank 600 frt. 871 — 873 — . » ............... .. 80 7.70 7.75 81 7.75 7.80 mngyennorao őszi, kétsz. fii»'.' 83 60 34 — vasúti k. 120 frton 100 Bpesti bankegy. sz.n. 109-_­1()9 75 105 Alagút ......................... 152.­ 164.— 200 „ „ ar.6«/0 — — - „ 1860. 1O0 frt oé.5"/. 141.25 141.76 Onnagözh.-társ........5»/„ Unió bank 200 frt oé.. .13 40 213 70 « t­ estv»4ékl........... „ 74 —.------.— 75 —.-------___________________ ____________________________________darabokban ... 5% 146.— 147 — 50 Bpesti k. ég iparbank 50.— 5y._ 80 Alt. wagg. k.t...... 72 — 73 — 200 Észak-m. e. kösz. b. —. — —. — 1864. 100 frt oé.... 170.75 171.25 »» -» ........6*/p Hl 25 112.— Ált. forg. bank 140 frt. 152.— 152 50 n .................... 76 —’-------77 -------M. gömöri államvas. 200 M. ált. hitelb...............go2.— 302 60 130 Északra, egy.köszénb. 109.— —— 200 Magy.-gal. vasút____ 98.25 99 — ” 1864. 50 frtop... 170 75 m 26 Duna-dráv. 200frtez.5.’/« 99 — 106 — „ ...................... „ 78 7.55 7.60 79 7.60 7B­. e»ennes _ —b­logleva.........5,/o - 200 M. jelz. hitelbank... _____150 „Franklin" ................... 206.— 209.— 200 „ „ II. kib.5»/« — — —.— Comp-iár 42 lira . — —____Erzsébet op. 100 frt 4»/„ —. - —.­ Közi. váll. rész. H .................. 83 7 65 7.70 81 7.70 7 75 M. 1869. keleti v.­áll.­ 100 Ugyanaz II. kib.........139.—­159 60 500 Fiumei I.m.rizsh.gy.t. 680 — 700.— 200 M.nyug.vp.............5»/„ 100 75 101.50 AU.­jav. zál. 120 frt 5% 154 £0 TP- 1°0 frt °é. 4»/„ 99 — lakonr. egyel.............. 74 -------75 -.-------------. - OlajpogÁcs» szilárd repcze, préselt 5.80 6 - katv. (elsöbbs.) 5»/. 97.25 98 - 100 M. lesz. és pv. b......... 96,­196 25 400 Ganz v. 0. és ggy.... 670 — 872 - 100 99 so inr. an „ „ 100 frt pp. 4». 101.— 107 — Alföldi op. 200 frt...... ISI — 187. 50 , .. ............... „ 76 77 ------------------------------------------------------------------------------------------------M. 1873. kel. v. ar 160 Osztr. hitelint.............SCS.70 368 9. 200 dschwind szgy.............342 _ 345— .ppo . 1874. kib.5% 99.50 100.50 ........ Fér.-Józs. op. 200 frt 5­/. —--------— Dunagozh­ t. 500 frtpp. 401- 403.­? „ ............... „ 78 7.60 7.65 79 7.65 7.70 Disancasir „e8tl...................... 65 - 65.ut)­v. ez. (elsöbbs. 50/» —600 O.-magy. bank......... 870 — 875— 200 Gyapjú-mosó sz.n.... 248— 250.— SOO M. vasut-els. köles.­­ bír. tan. kép. Pécs-Barcsi 200 frt 5"/„ 102.— 103 — Bátt.-Domb.-Zák.200 frt — I. ............... „­80 7.70 7.75 81 7.75 7 80 ingyenhordó csendes vidéki................... —.—-------Magyar 1876. kel. v. 150 I. m. iparbank.sz.n.. 155. ...1 210 Keresk. épület.sz.n. 675.—------- bér. czél. ar... .5»/« 123 — 124— őriz. államadossága. Kár.­Lajos vp.200frt 4­/. 39 61 100 20 Erzsébet v. 200 frt pp.. — bácskai. ....... „ 74 —.-----.— 75 —.-------.—----------------------------------------------------------------------------------aranyban.................50/. 1­2.50 113 50 500 Pesti m. ker. b. sz.n.. 760.— 768 — 100 „Athenaeum“ i. ny.r.t. 436— 435.— ** , 5 » 1888.4./,«/c 116.25 117.-• Osztr. aranyjáradék 4«/„ 109 81 110 - Kassa-oderb. 200 frt 5»/0 161 — 101.50 Ford. éjsz.v. lOOD frt pp. 2455— 2461-TM ............................ 76 —.-------77 -------.— m la légenez . —M. nyer. köles. 100 frt 130 25 131.25 100 Fiumei hitelbank ... 116.50'116.7', 500 Pesti könyvny........... 1100 ------ 200 I. erdélyi vasút. 5% 99 — 100.— papirjáradék 5»/1 9753 87 70 „ ep.-tar.v. 300 frt5»/o 100 20 100.70 8 er.-Józs. v. 200 frt ez ........................ „ 78 7.60 7.65 79 7.65 7.70 S»„,OMua csendes városilégen’» 56 - 57 -,, „ „ 50 frt 129 50 180 50 200 Union bank....................... - 200 Pallas 1. ny. rf­t.......... 150.- 155.- ogor - zopron - ebenf. » PPJ*° '' osztr. v. 1879.200 frt 102.50 1CS *5 Pécs-Kaross 200 M..... 188 - 189 -............................. 80 7.70 7.75 81 7 75 7.80 csendes városi r­égensz. 57. ^ Ai • 200 Köszénb. (Dräsche).. 242 - 248.— 800 vasút....................6»/. ----------- „ m. v. 1879. (ar.) 5"/. 128.­ 128 - Sár.-Lajos v. 200 frtpp. 203.60 209­­m. északvidéki.. „ 74 —.------75 —.-------------___________________________fttszült, azonnal. 61. 62.- - köcsön _ 40/. 128— ]14._ M Bizt. társaságok. 100 Nemz. wagg. k........... 70 — 72— 300 Kassa-odb. v.­ez. 5«„ 101 — 101 50 ej A m. kor. orzz. Lemb.-Czern.-Jassy op. Kassa-oderbergi 200 frt. 141 — 142 — I. ............... „ 76­­.-------77 „ . ... , 1871. m. államkercs. 200 Bécsi bizt. társ.......... 199 — vn3 100 Rimam.-s.-terj.v. sz.n. UO —111.- „„„ „ (eper).-tara. v. _ államadóssága. 1865. 300 frt........5"/, 81- 81 40 Cemb.-Czer.Jassy uOOfrt 2­ 8 - 29-1. ..................... 78 7.45 7.50 79 7.50 7.55 »»Siysy*» szilárd olvasztott............ 80.- 31.- katv. sterling f. 5«/. -.- -.- 200 Bécsi életjár. b. Int.. 210._ 100 S.-tarjáni kstb...........190. 195- 100 m. r.) «.... ...6»/. —.— • -.- M sranyiár. 4«/. mo 15 ,on « Osztr.-magy. Lloyd.... 129 50 130.- Ősz.-m.Lloyd50_0_fripp. 05 - 447 -1. ...................1 80 7.65 7 60 81 7 60 7 65 --------------------------------------------------------------------------------- 1873. m. illamköles. 1000 Első m. Alt. b. t.sz.n. 8010_ gyjj.. 200 Schlick vasönt. sz.n.. 170 _ 171.-*- Kassa-odb v. (osztr. M. papiriár. . \ ' '.5» .90 20 90^40 O.éjsz.ny.v.200frt e. 5»/. 106 30 106 90 O.éjszakny v 200frt. . 166 - 166 70 Szilva boszniai h.uj... --------- kötv. szerl. f. .. 5 •/„ -.--------100 Fencsére pesti b. 1.. 70 25 71 _ 350 Serfőzöde, I. m. sz.n. 845 - 850.­ v.) 1879. kib.... 5«.-------------- m. ^P.kötjs. 00frtSvC 146 25 146 75 '■ »­­“• B-„ „ 5*/. 105. *5 105.75 (, ,, lit. B. 200 frt • 96 76 97.25 ingyenhordó „ zsák... 13.25 18.50 61. földteherm. k. 5«/o 104.60 105.50 200 Magy.-franczia b. t.. 175. _ 180__ 200 Sertéshizlaló. sz.n.... 295— 300.— Kassa-odb. v. (m.v. M. államkötv. keleti v. Rudolf vp. SOBfrt.. .40/, 121.—ISS — Rbäo­f vp. 200frt ez... 190 75 191.26 t. s. hordó és lanyha azeri,ai hordó.. —.— —Ugyanaz 1867. zára- 800 Pannónia vb. i.......... —.— D200 Spod. s csontliszt gy. 187.— 130.-- 1879. kib. ar... 5% —.— —.— 1S119­00/„ (.7 9n Erdélyi vp.200 frt ez.5°/o 99.60 190 10 Erdélyi vpzitOír! 1 78 179 " '■■■ ", - — zsákokban „ zsák... 13.- 13 26 dokkal........5«/. 104.-- 105- % 80 Szálloda r.-t.sz.n . 106. _ 108.- O.-m. áU v . 5«. --------_ 98 80 Allamv. SOOfrnkdb.S«/. 198 -.99- AU.mv. SW frt 262 75 254 90 40 --------------­------------------------------------------------------------------M. földteherment. k. c Gőzmalmok. 100 Magy. fegyvergyár .. —■— — •* X. kib. 1885.3°/,,-------—.— 1876 . 5°/. 112 60 113 6n oitto kib. 1874 ... .3°/o 190 50 —.— Ítéli v. 200 frt (500 fro) 108 25 109 75 n­­­fc » . Irány- ?.“ly lOOklgr. boszniai okt-nov__________temesi......................S'/. 104.50 105.60 500 Concordia m................512.—515_ 200 Tégla-és mészég. ... 169 — 160.— 100 Tiszav. vasút.... .5»/.­­ .— —— M. 8 zölödéismaváltság. 99 75 100 511 «éli vp. 500 frank ..3*/. 141— 141 f.0 Vp’200 f A ''.' n­H —250 ” 9abOSC l Faj . hit.­ ára Határidő zsákokban Ig'fb 13'60 «Idteherment. k. 500 Első bpesti m.............. 1070- 10751 1TM Köztégl. gy. költ.sz.u. 248 - 250.­- 00 Bpes! lánczhid . .6«. 104.- 105.50 m diköl­csön 130 25 30 75 ' 100 frt ez. v. a. 5*/. 123 50 124 50 Bécsi Tramway 170 frt. 227— 227 50 X éot 77­,, szilva “ szerbiai“ ” ____ 1867. zár­kai.. 6*/. 104— 105- 200 Erzsébet .................. 272% S 2501 Török dohány e. á. t. «6 - 107 - 100 L­loyd-épüle.........5*/. 99.60 — “iszai^sorsjegy 1Áfrt 22 ?5^23 25 h­aEaT-­VP- 100 ^ W. 101^■'56 102 50 Magy.-gah up 200 frt.. 171.-171 60 --------------—-±2------------ ----------------- frtt61 ft«8 zsákokb­is' M. földteherment, k. 500 Henger m..................... 570.- raj- 500 UJ-Antal v. nv.-gy.r.t. «8— 505.- Victoria malom. e.k. 162 - 166 - sorj jegy, 122 ,5 123^X5 , v. 200 frt ez. 5»/. 98 40 99 - N agy-éj­szakkel. vp. .. 160 50 161 -------------------------------------------.. Mákokb^ ^ horyitorszigi . 5.­. 1M.--------- beOLnjzamalom............... 252.-Zalanlavalak Mag. Sorsjegyek. kStv Magy. éjszak-keleti v. M.-nyug. vp. 200 frt.. 170 - 171­­.... . . , .­ M. földteherment. k. 200 Molnárok és s. m___ 380.—$84 _ talOfllDVeleR. » 1 — _ dy Földteherm. kotv. 300 frt....................5•/• 97 90 98 30 fral.............6 ,akzrm­­endes 70—72 5.30 5.5« szlavóniai, uj.. 14.25 14.50 erdélyi...............5»/„ 104.25 105— 1000 Pannónia m.sz.n......... 840—$50!_ M. földh. Int. p .. .5«/. 101.75 102.50 Syk k bnest UnetV b ^'611 86­ Csehország.................5"/„ 109.50­­._ St. nyug. vp. 200 frt 5»/. 99­­ 100— JIparrill.részvények. „ III ” ég v.?6 62_fi! «« 75v6 neuo ur. ~ bánsági, uj........ •* * * M. úrbéri válts. kötv. 300 Victoria m...................150—IbS— Ugyanaz...............i­/.-/. 100 75 .01.25 Bidavkron­ so­sjegy 59 ^ 60 I ...................5»/. 104­ .04 70 A. beruh.kölcsön........... -- 123 - Prigal vasipar 200 frt 282 5,. 283 5» S ......................... SUTa 8?-81 ?!8 H® nettotar® (100 frtos).........5»/„ 98.60 99.50 .... „ .................4«/„ 96.50 97.- J 7 ,, il _ Morvaország.............5»/. 108.50 —— Rima-mun. vasiln.........100 70 110 30 *. zab........” mn^L Sfi? i« u ina---------------------------------r Horvát-saul. földv. dr Köziek, vállal. „ av. v. sz. 5»/. 128.­­ 129— fásfir ” «?­­. 66 - Alsó-Ausztria...........5« „ 109.25 110— A) Különféle sonfi. Salgó-tarj. kösz. 100 frt 190— 195 — 4 tengeri........,{­ bánsági csendes 7 541 Ron Rks H . ,a r­u­ssu­­rd s­'/av., szept.-okt. 14.50 15.- válts. kötv..........5»/o —•— 100 „Adria“ m. t. h. t.... —— M. jelzálogb.... 5*/.°/o 103­ —Magy­­er k. , 11­9u 12'zn Horvát-Szlavonorsz. 5»/. 104.— 106. - itelsorsj. 100 frt......... 182 751183 25 Bécsi fegyvergy. 180 frt 272— 275 — másnemű ll *•?* *•“ ^*1,val* -«** báorf«l „ W.SO 15 - dzölödézsmaválts. k. 200 Alföld-fiumei v. . 5»/. 182— 183— .................................. 101.25­­02— OsZtr ’ 17 50 Is - Erdély.......................5«.. 104.60 105.20 01„y 40 frt pp................. 59— 60- Pesti vagyonki.­t.80 frt 72— 73 — w .................. _ ” 13 0-1® O'}®------------------—---------------------------------------------------------(100 frt)..................6»/„ 100..­­ 100.50 100 Egyes. Arad eaan. v. —— „ „ -----*•/.•/. 98.50 99 — 01a81 ,4 _ 14 ,n Temeai bánság.........5*/. 104.60 105 - D.-gozd. társ. lOOsrtpp. 119.50, —Tör. doh. egyedá. táró. 110.­ 110 50 " köles ........... ” _ 21 .nélkül 6­20 5,50 ma— min szer —____M. kam. kínost. nt. 200 Barcs-pakr. v. r. t. 5«/. —— Kisb. 0. földh. 1.5 V.0/. 101.50 ,02.50 Jósziv“’-egyl. sörs. —.— __ » kisors. 1867.51/. 104 50 105— Insbruckl 20 frt oé.... 26.751 27 50 4 káp. repcze. ! - sziárd um «'rá DM - “éfbi­l I'- 7'I (6) hó (100 frt) .5*/. —---------.- apo Bátt.-domb.-z. v. 5*/. — — „ „ „ „ 5*/. 100.75 101.25 „«szív egyi _— Magy­orszig ........5*/„ 104.50 105 2. Seglevich 10 frt............. -—42. ml Váltóárf l.tra * báni. repcze _ _ “ »•50—8 ®» szerbiai...............­­.--------Egyes, adóss. 4*/..*/. 81— 81.50 200 Bpest-pécai v. r.t.5»/. 187.60 ,88.60 Osztr.-magy. b. 4V.V. 101 50 102— Pénznemek. . kisors. 1867.5».. 104.50 105.20 trikói 20 frt............... 24— 25 — • • „ „ febr.­ 100 Bpest-Szt-Lörincz v. —.—____ „ „ „ 4«/. 100 _ 100 50 , Laibaehi 20 frt............... 25 —' 25 50 Amsterd. 100 h. frt 20/. 100 65 100.86 flnbacs magyar la.......... —— —— aug...............«•/■t*/. 81 — 80­ 50 100 „ „ els. r. — „ „ 50 év. 4«/. 100— 100.35 Cs. k. arany (vert.)... 5 ,3 _7g ey Más nyilt. kölcsön. Buda városi 40 frt......... 68 50 59— »ru­siel 100 frank.. 3­ burok nélkül — szerbiai............... —— —— Egyes, adóss. ez. k. 200 Debr.-hajd. v. t. e. r. —— __ Pesti m. ker. b. .. 6«/„ 102— 108.­ n­­ 5.66 5.74 Dunaszab.szj. 100frt5»/, 119.75 120.25 Pálffy 40 frt..................... 57 25 57.75­­*évet bankolt........*— 59.60 59.70 boszniai............... ——— jan.-jul.........481-75 82-25 200 Déli vasút.............6*/. —— _— „ „ „ „ 6‘V/. 101— —.— f'8/ ?® "'" 09 59 09.62 Pest. köles. 1871 ... .6*/. —— Osztr-vörös­kereszt ... 17.70 18 _ London 10 at............4 - 121 OS 122 — ------------- -----------------------------------------------------------------------------------------------------------_ Egyes, adóss.­ez. k. 200 Éjszak-keleti v..........161—162— „ , „ „ 50­. 101.25­0 01.78 y"" 09 59 09.62 Budap. „ 1880... .5*/„ 1 01— 101.30 Magy. vörös­ kereszt... 12 20 12­ 60 /larseille 100 frank. 3— — —— „ , fehér li­sp­án — áPri'-°kt-----82.20 82.75 200 Erdélyi vasút-----------------5«/» 178.50 .79 50 „ „ „ „ 41/.»/0 98.50 99— aOmárka................ 11.90 11.94 Bécs vár.köles.1867.50/0 105 25 106 2 • Rudolf 10 frt................... —— — — pkrlB..........................3V* 47.93 47 97 .. 100 klgr. ára Borkő (term.) ““ l a............. 89■ **• Osztr. aranyjár. ,41/0 110.­ 110.50 200 Györ-sepr.­ebf. v. 5% —________ „ „ „ „ kk.41., 100__ 100.50 Török arany lira----- ---------------- diik sri 1874 142 25 143 — Salm 40 frt do 34 50 65 — Zilrich 100 frank.. .8*/. 47.76 47.85 Q&bona Határidő -------------------- hordó nélkül fehér Ha............. «'I Osztr. p.pirjár.. .5­/. 97.25 97.75 200 Kansa-oderb. v.. .4“/. 141— ut'M „ Albina“ t. s. h. 1. 6»/. 101— 102— — Oszt. és magy.e*m. 0l'M* járadék" Szf. Salzburgi 20 frt .25.75 26 50 3 vitczi helyek 100 fr.8'/. 47.75 47.85 sat pénz ára..........................................................................................______1_ Osztr. adósság 5854. 200 Magyar-gal. v... .5«/, 171.50 172.50 Nagysz. földb.-----5»/0 100.25 100.75 Németbir. bj. 100 m. 60 B9­­5 Töröksorsj. 400 frank.. 22.80 23 20 St.-Genois 40 frt pp.... 64 25 65 25 ^ . frt ki (Irt Ikr . . 850 frt p.._.-----4*/» 133— 134— 200 M. nyugati v.........5»/, 170—171— .. „ • •&■/••/. 101.50 202.— 3­0 t/éltnl/ irlslvnss Szerb dicsorsjegv ......... 34 20 34 40 SUnislauvár. lOOfrt pp 33.50 34 - n. Érczpénzek arf. ---------------------------------------- nyers, min. szer­­.--------— Osztr. adósság 1860. 100 Márm. sóg. r. t. e. r. 92.25 9325 „ .. . • • • 6»/. 103 —­­.­a« Váltókartnlyama Trieszi vár 100 frt pp. 146.­­ 148 — .’llé* csendes sárga, csurgatott .— — — 500 frt.................5«/» .89.50 140.50 100 Nagykik.-Nagybecsk. Bp.közu. v. r. k. 41/.“/. —__- .7, (látra.) /) Záloglevelek 4»/. 50 frt y . 76 77 _ Cs. k. arany............ 5.76 5.79 * iula................. l»ny- tavaszra. 844 8 46 netto tara tehér..................... Osztr. adósság 1860. els. .......................... — ____M.jelzb. ny. k. k.4«/» lob— 105.50 d­ ° s8ng. bp. 100 bir. m. 59.60 6» 80 J t ■ w’aldsteinl20 frt pp 43 60 44 25 20 frankos........................ 09,59 09.60­0 ............. 1. őszre.......... 759' 7 81 apró hordókban.--------— IOOfrt....................5»/. 141— 142.­ 800 O.­magy. ál. vasút 5“/„ 254 50 255'60­­. ., nyer.jegy.. 16._ 18— Amsterd. WO holl. frt 100 75 1M 2“ Ált. oszt. MWh^81.4 V.ar. 122 50 123,10 vvmnmLhgrát­. 20frt'pp 65 - 56 - 20 markos....................... 11.90 11.92 2 tengeri........... „ maj.-jun.-ra 5 58 5 40-------------------------------------------------------------------------------Osztr. adósság 1864. »00 Pécs-barcsi V....5 °/0 —__oszt. f. i. d. k. k. 3»/. 103._ 104.— Brüssel 100 frank ... —50 év. alatt sors. 4/./0 100.10 100 60 Orosz imperial............... (9 92 69 94 64 zab..................... »» jul.-aug.-ra------------------- Vias» szilárd rozanyol...............116-117.—^ 100 • • • ............... 170.50 171.50 Boo Szamosv. ▼. t.e. r.... Pesti hazai e. tp- 5»/. 101.— 101.50 Paris 1001 „ ... 47 50 48.10 ^aloglev.aorBj... .8/. 101.- 103.50 B*nkok rOKToajei. Angol sovereign 12.14 12.19 3 J *ac................... n Uvaszra 5 fi fii V aS* bánáU.................................Osztr. adósság 1864. 266 Szatmár-nb. y. e. r. —„ ,,4‘/.®/o 98.50 09— «,/ Marseille 100 «, ... —. Osztr.­m. bank .. .4/•/0 101,50 102 — OAAr. 0A0. ,.0 tA 1 m Török lira arany...... 10.9S 10.95 ► | ........................ c»end • 4 8.! ----------------------------------------------------------------------------------50 frt............................... 170.50 171.60 800 Tiszavidéki v.... 5*/. - — Orsz.koxp.takp.4V,V. 98— 96.60 */• Svájci pinezok 100 fk. 47 80 48.­ E.o.tpl.Szév.sor. 5,V . 105.5u 106 60 Ang­o.b. 200frtez.60«, 113 10 1­3 ,0 Ezttat............................... ——— repcze............. szil. “„J®""" _ 88 4 90 A temes - bégavölgyi 51io Bunagözb. társ... 5%_____— *’/• Zürich 100 frank.... 47 80 48.— M. földh. Int..........4'/."/, 101 60 101.-- Bécsi bankegyl. lOOfrt 99 5') 160 - Ezüst szelvények........... ........ I g' P' lOOBtérlfáza szilárd «est..................... 1750 18- vizszab. társ... 5»/. 96.- 96.50 200 Pesti közúti gp.sz.n.. .03­- ' Elsőbbségek. London 10 font szerl. 181 83 122.2­, M. földh. Int. 39 év 5«/. 101 25 102 - Osztr. földh. 210 frt 40»,. 256.50 257.56 német blr. ............... 69.57 59 65 A T- — szesz.ése„,ö*1;- TMm^100.70 “- =:= SÄ*-.S_ÄSÄÄ««a.=:r gS&“::::-.aS.Sd _______________________________________ ■ »» ’» io<4. 070 —I • ~ ; a? A kiAdótBl ajdobos Athenaeum irodalmi s nyomdai r. társulat betűivel. Budapest, barátok­ tere, AthenAeu-TO épületi ~ *4

Next