Nemzet, 1889. március (8. évfolyam, 2337-2366. szám)
1889-03-05 / 2341. szám
Szerkesztőség : Farencaiak-tere, Athenaeum-épület, L emelet, A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK egy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 2 kr. 2341. (64.) szám. Esti kiadás. Budapest, 1889. Kedd, márczius 5. Kuró-hivatal: Feranoiiak-tere, Athenaaum-épttlat, fíldisiaí. Előfizetési dm : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Bude* pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra 3 frt 8 hónapra $ » 6 hónapra .......................... lg » Az esti kiadás postai különküldéseért felül* fizetés havonként 35 kr., négy utévenkint ! » Egyes szám 2 kr. Vffl. évi folyam Budapest, márczius 5. A képviselőházat még mindig a véderő javaslat 24. és 25. szakaszainak tárgyalása foglalkoztatja. A napirend előtt az elnök Csatár Zsigmond által Pulszky Károlyra nézve felhozott összeférhetetlenségi esetet az összeférhetetlenségi bizottság elé utasította. Török Zoltán Szentiványi Árpád tegnapi vádja ellenében kijelente, hogy a szombati ülésben sem szóval, sem taglejtéssel az elnököt nem fenyegette. Napirend tárgyához és pedig a szakaszok ellen Komlóssy Ferencz beszélt, antisemita excursiókkal, melyekre elnök azt jegyzé meg, hogy e vita 9-ik napján tán mégis csak vissza lehetne térni a tárgyhoz. Szóló fejtegetései ellen Tisza Lajos gróf személyes kérdésben felszólalva, előadja, hogy a közmivelődési egyesületek congressusán elnöki minőségben s legutóbb a házban tartott beszédei közt a magyar nyelv tekintetében semmi ellentét nincs. Fab in y igazságügyminiszter a grammatical, tudományos és inductiv törvénymagyarázat segélyével tüzetesen és behatóan fejtette ki azt a themát, hogy a szóban levő nyelvkérdés,az 1867. 12. t. sz. 11. §-ában említettek révén, a felség jogkörébe tartozik, majd Apponyival polemizálva, kimutatta, hogy ama régibb törvények, melyekre a nemes gróf hivatkozik, a miniszter és nem az ellenzék álláspontja mellett bizonyítanak, mert ama törvényekben, hol nyelvkérdésről van szó, nem az mondatik, hogy »a karok és rendek határozzák« ezt, vagy azt, hanem hogy ő felsége elrendeli ezt, vagy azt. Helyi, szavait a miniszterrel szemben kimagyarázván, 5 percznyi szünet után Asbóth János beszélt, tartalmas, figyelemmel hallgatott, néhol jóizűen humoros beszédben uj érvekkel harczolva a javaslat mellett s bizonyítva, hogy midőn a vezényletet a törvény a király felségjogai közé sorozta, ebben implicite benne van a nyelvi rendelkezés is, mert a hadsereg nem néma emberekből áll. A második évi esetleges szolgálatot pedig a fenyegető külpolitikai viszonyokkal igazolja. Asbóth élénk helyesléseket keltett beszéde után Komjáthy szónokolt hosszasan , abban lelve gyönyörűségét , hogy oly állításokat tulajdonított a honvédelmi miniszternek, melyeket ez nem mondott, de melyeket a szónok mégis majdnem az egész magyar história elmondásával cáfolni buzgólkodott. A tárgyalás alatti szakaszokról minél kevesebbet beszélt, ide vonatkozólag legfölebb annyit mondott, hogy a hadsereghez intézendő utasításban nem bízik s nem hiszi, hogy végrehajtassák. Szavait pedig fenyegetőleg egy történeti példára való olyan utalással zárta be, mely erősen kétségessé teszi a szónok higgadságát és mérsékletét. Végül a honvédelmi miniszter rectificálta szavait Komjáthyval szemben s ezzel az ülés véget ért. Ő B S Z á G G T fl L í S. A képviselőház ülése márczius 5-én. Ülés kezdete d. e. 10 órakor. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Szathmáry György, Josipovich Géza, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán miniszterelnök, Fejérváry Géza báró, Fabiny Theofil. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az elnök felhatalmazást kér arra, hogy a pinczehelyi kerületben az új választást elrendelhesse, a ház a felhatalmazást megadja. Bemutatja az elnök a székelyudvari kir. törvényszék és járásbiróság biráinak Dániel Gábor, és berettyóujfalusi kir. járásbíróság biráinak Orbán Balázs, a békési kir. járásbíróság biráinak Irányi Dániel, a csurgói kir. járásbiróság biráinak Pulszky Ágost a felsőpulyai kir. járásbiróság biráinak Hannibál József, a kisjenői kir. járásbiróság biráinak gróf Wenckheim Frigyes, a körmöczbányai kir. járásbiróság biráinak Amon Ede, a szászrégeni kir. járásbiróság biráinak gróf Teleki Domokos, a verbélyi kir. járásbiróság biráinak Kazy János, a világosi kir. járásbiróság biráinak Gaál Jenő pécskai képviselő által beadott kérvényét, melyekben javadalmazásuknak kellő mértékre való felemeltése iránt esedeznek. Kiadatik a kérvényi bizottságnak. Darányi Ignácz beterjeszti a pénzügyi bizottság jelentését, a kassa-oderbergi vasút elsőbbségi kötvényeinek konvertálásáról szóló törvényjavaslat tárgyában. Annak idején napirendre tűzetik. Napirend előtt felszólalnak Csatár Zsigmond és Török Zoltán, majd a véderő törvényjavaslat 24— 25. §§-ainak tárgyalásán Komlóssy Ferencz , röviden Tisza Lajos gróf. Az ülés e részére reggeli lapunkban visszatérünk. Fabiny Teofil igazságügyminiszter: T. képviselőház! (Egy hang a szélsőbaloldalon: Éljen grófhan! Mozgás jobbfelől. Halljuk! Halljuk!) A véderő-törvényjavaslat, 24—25.§§-nak tárgyalása és vitatása alkalmával a dialectica éles fegyverei vitettek be a csatába; igen fontos közjogi kérdések lettek tárgyalva . (Mozgás balfelől. Evök csenget.) a hadsereg közjogi állása — és azzal kapcsolatban a hadsereg nyelvének kérdése, sőt még az alkotmányos király fejedelmi jogai is tárgyaltattak (Folytonos zaj a szélső baloldalon. Halljuk jobbfelől.) Én 1. képviselőház száraz, jogi tételekkel és azokból levont érvelésekkel kívánom azon álláspontot támogatni, melyet e szakaszra nézve én és a kormány is elfoglalunk. (Zaj a szélsőbaloldalon.) A személyes polémia terére lépni egyáltalán nem szándékozom, hanem egész tárgyilagos kívánok lenni. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől ) A 1. képviselőház talán igazat fog nekem adni, ha azt mondom, hogy a felségjogok a parlament tárgyalásaiba csak kellő indok és valóságos szükség esetén vonhatók be és hogy ezek mindenütt bizonyos óvatossággal és kíméletességgel tárgyaltatnak és nem is kételkedem, hogy a magyar parlament más parlamentektől e tekintetben nem fog eltérni; sőt azt is merem állítani, hogy minél alkotmányosabb a korona hordozója, minél inkább őre az alkotmánynak, annál kevésbé forog fenn a szükség arra nézve, hogy a felségjogok a tárgyalás keretébe vonassanak. Azonban t. képviselőház, már a t. miniszterelnök úr is kijelentette, hogy mi a kérdés elől ki nem térünk. Én is tehát a felségjogokkal kívánok foglalkozni. (Halljuk!) Mindenekelőtt elismerem azon thesist, melyet — méltóztassanak megbocsátani, minden szóra, és a t. képviselő urak minden kijelentésére alig emlékezhetem — gondolom, Irányi Dániel és Apponyi Albert gróf t. képviselő urak állítottak fel, hogy t. i. a felségjogok is törvényben kell, hogy kifejezést nyerjenek. Ezt a tételt, mint az alkotmány teljességéhez tartozót, távol van tőlem kétségbe vonni. Úgyszintén azt is állítom, hogy a magyar alkotmányos életnek több, mint 20 éves múltja bizonyítja, hogy a felségjogok terén soha sem történt intézkedés, amelyre nézve a kormány az őt terhelő felelősséget elvállalni mindig kész ne lett volna. (Úgy van jobbfelől.) Polónyi Géza: Thun is elvállalta a pátens idejében! Fabiny Theofil igazságügyminiszter: Most nem a pátensről beszélünk és így arra nem is reflectálhatok. Mondom, a kormány mindig elvállalta a felelősséget, másról pedig nem szólhatok, mint a törvényhozás előtti felelősségről. Igenis, t. hát, a felség fejedelmi jogai ismételve képezték alkotmányos tárgyalás alapját. Midőn a sanctio pragmatica törvénybe igtattatott és a trónörökösödési rend megállapíttatott, ugyanazon alkalommal az ország törvényei iránti biztosítás is kimondatott, mindaz pedig, ami az ország alkotmányát és annak sarkalatos törvényeit érinti, mindig visszahatásban van a felségjogok körére is. Midőn 1790-ben, hosszas szünetelés után az alkotmány ismét visszaállíttatott, az ország függetlenségét biztositó jogok törvénybe foglaltattak. Az 1790—91. X. és XII. t.-cz. intézkednek ez iránt, midőn az országgyűlés, hosszasan szünetelt. 1827-ben az alkotmány biztosítására törvények alkottattak. De ekkor mindig fontos okok forogtak fenn, az alkotmány meg volt sértve, az országgyűlésnek, a törvényhozásnak biztosítékot kellett szereznie az ellen, hogy a koronának akkor a törvényhozás irányában felelősséggel nem tartozó tanácsosai hasonló csorbákat a korona köpenyege alatt az alkotmányon ne üssenek. Az 1848- diki évszak ilatt a múlttal, a feudalismuson alapuló rendi alkotmány helyett a népképviselet, a felelősség nélküli dicasterialis rendszer helyett felelős minisztérium állíttatott fel. Természetes, hogy ily sarkalatos törvény hozatala szükségkép magával hozta azt, hogy a fejedelmi jogok is szabályozást nyerjenek a törvény által. Továbbá az 1867-iki törvényhozás azon nagy elveket, melyeket a 48-iki törvényhozás megállapított, összhangzásba akarta hozni a változott viszonyokkal és mint a törvény maga kimondja: miután ő felségeinek absolut hatalom alatt álló országaira az alkotmányos úera bekövetkezett, a közöseknek tekintendő ügyeket szabályozni és azon hézagokat, melyek a 48-iki törvényhozás alapján a törvények közjogi alkalmazása iránt fenforogtak, concret alakban pótolni kellett. Mindig forgott fenn tehát nagy momentum, amelynél fogva a törvényhozás a korona jogaival foglalkozott. Azonban megvallom, tehát, most valóban nem tudom, hogy mi az, ami a felségjogok körüli vitát és az azok fölötti tárgyalást e teremben felidézhette ? Az 1868-iki törvény a nyelvről a hadseregben nem rendelkezik; a most benyújtott törvényjavaslat a nyelvre nézve szintén nem tartalmaz intézkedést e részben azonos álláspontra; tehát egészen azon az állásponton vagyunk, mint az 1868-iki törvényhozás, midőn a véderőről szóló törvényt megalkotta. Amit Helfi Ignácz t. képviselő úr tegnap mondott, hogy t. i. azért van ok azzal foglalkozni, mivel most nem egyéves mindig az önkéntesi szolgálat, — ez katonai szempontok alá eső intézkedés, ami a dolog közjogi oldalát az én nézetem szerint átalában nem érintheti. (Helyeslés a jobboldalon.) De a t. képviselő úr tegnap felemlítette azt is, hogy ezen kérdésen s egyszersmind a hadsereg nyelvkérdésén milyen könnyen esett át az osztrák reichsrath. Megvallom, nincs időm olvasni annak minden tárgyalását, tehát csak azt idézhetem, amit a t. képviselő úr felhozott, ki azt mondotta, hogy ett a kérdést azzal absolválták, hogy a nyelvkérdés »ist in den Händen des Allerhöchsten Kriegsherren« és ha itt csak ez jelentetett volna ki, bizonyosan közjogi vita ebből nem fejlődött volna. De mit jelentettek ki ez által az osztrák parlamentben a mi ugyan reánk nézve tökéletesen irreleváns ? Azt jelentették ki s ez a mi álláspontunk is, hogy t. i. a hadsereg nyelvkérdése, mint a hadsereg egységes vezérletének, vezényletének és a hadsereg belszervezetének kérdése, a legfelsőbb hadúr joga; és kérdem, ki a magyar törvények szerinti legfelsőbb hadúr? Ő felsége a koronázott király. Én tehát kénytelen vagyok nyilvánítani, hogy én a magam részéről okot arra, hogy a közjogi kérdés a nyelv kérdésével kapcsolatosan itt felhozatott, nem találok. Én nem vehetem senkinek rossz néven, hogy ha nemzeti aspiratiók által vezéreltetve ez irányban nézeteit, kívánságait fejezi ki. Ez ellen nem szólok, azonban azt, hogy azokra nézve, azok a nyelvkérdést itt külön tárgyalás alá venni, és ez irányban országgyűlési intézkedést tenni nem kívánnak, az mondassék ki, hogy az állam legfenségesebb jogait sértik, ezt absolute indokolatlannak és helytelennek kell tekinteni. (Helyeslés a jobboldalon.) T. hát ! A kérdés az, — mert az lett kétségbe vonva — hogy a hadsereg nyelvének meghatározása felségjog-e vagy sem ? Nekem tehát elsősorban ezzel kell foglalkoznom. (Halljuk ! Halljuk !) Beöthy Ákos: Halljuk! Halljuk! Hiszen mi nagyon kiváncsiak vagyunk rá! Fabiny Theofil igazságügyminiszter: Egyszerre mindent kimondani nem tudok, én bizonyos egymásutánban szoktam beszélni. Te hát! Igazán félnem kell, miután a türelem nem nagy, (Ellenmondások balfelől.) hogy ha valóban száraz jogi tételekre megyek át, talán még annyi figyelemben sem méltóztatnak részesíteni, mint idáig szívesek voltak azt tenni. (Halljuk! Halljuk!) T. ház: Kénytelen vagyok most a törvénymagyarázat terére lépni. Mert azt hiszem, a törvénymagyarázatnak, a hermeneuticának feladata a törtények tiszta, valódi értelmét adni meg. Méltóztatnak tudni, hogy a törvénymagyarázatnak legközönségesebb módszere a grammaticai módszer, s igy én elsősorban azzal fogok foglalkozni, és hogy ezt tehessem, szükséges, hogy az 1867 : XII. t.-cz.-nek erre vonatkozó szakaszait felolvassam. (Egy hang balfelől: Nem szökséges, tudjuk! Halljuk! Halljuk!) Csak anynyit fogok felolvasni, amennyi elkerülhetlenül szükséges. Mielőtt azonban az 1867: XII. t. sz. 11. és következő szakaszaira átmegyek, miután a vita folyamán ismételve az is kétségbe lett vonva, váljon a hadügy közös ügye, méltóztassanak megengedni, hogy e törvény 9. §-át is felolvassam. A 9. §. így szól: »A közös védelemnek másik eszköze a hadsereg s az arra vonatkozó intézkedések egy szóval a hadügy.« A 10. §. azt mondja: »Tekintetbe véve mindazt, ami fentebb, különösen az 5. pont alatt elmondatott, a hadügynek közösségére nézve a következő elvek állapíttatnak meg.« (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, hogy ezzel bizonyítottam azt, hogy azon ellenvetés, mintha a hadügy közös nem volna, a törvény nyílt, határozott s minden félremagyarázást kizáró szavaival határozottan meg van cáfolva. De már most következnek azon szakaszok, amelyekből tisztán csak arra fogok hivatkozni, amit az általam kitűzött czél elérésére szükségesnek tartok. (Halljuk! Halljuk!) A 11. §., mint méltóztatnak tudni, meghatározza ő felségének alkotmányos fejedelmi jogait, melyek az egységes vezénylet, vezérlet és belszervezetre vonatkoznak. A 12. §. rendelkezik a hadsereg időnkénti kiegészítéséről, az újonczok megajánlásáról, annak feltételeiről, a katonaság elhelyezése és élelmezéséről. A 13. §. a védelmi rendszer megállapítását, vagy átalakítását Magyarországra nézve világosan és ezeket, úgy a 12. §-ban foglalt jogokat, határozottan a magyar törvényhozásnak tartja fenn. A 14. § pedig a hadseregnek polgári viszonyait állapítja meg. Már most, tehát, kérdem azt, hogy azon szakaszokban, amelyekre nézve az országgyűlésnek, a törvényhozásnak joga fenn van tartva mely jogot természetesen a koronával együtt gyakorolja, foglaltatik-e csak távolról is oly intézkedés, a melyből grammaticális értelemben, mert — most mindig grammaticai interpretátióról szólok még — azt lehetne következtetni, hogy a hadsereg nyelvének megállapítása az országgyűlésnek tartatott volna fenn. Ellenkezőleg pedig, ha a 11. §-t, mely a fejedelmi jogokról szól, veszem vizsgálat alá, ott találom a hadsereg vezényletét és belszervezetét. Képzelhető-e tehát, hogy a vezényletnek eszköze, a nyelv, másra legyen bízva, mint arra, aki a vezénylet iránt intézkedik? (Zajos ellentmondások a baloldalon.) Fenyvessy Ferencz: Hát a honvédségnél?! Fabiny Theofil igazságügyminiszter: Arra is rá fogok térni. (Zajmozgás balfelől. Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) És a hadseregnek belszervezése csakis a nyelvkérdésnek szabályozása mellett eszközölhető ? Ne méltóztassanak talán, mint triviális dolgot venni, ha azt mondom, hogyha a vezénylet során csak arról van szó, hogy: »Vigyázz!«-e vagy »Halt Adht!« ez már magában véve nem állapítja azt, hogy a nyelv kérdését a hadseregben szabályozni kellett. (Ellenmondás balfelől.) De a grammatikai értelmezésen kívül a hermeneulikának még más szabályai is vannak. Keresni kell mindazon benső okokat, melyek a törvényhozót vezérelték, midőn e törvény hozatott. Kérdem, mi volt a czélja a 1867-iki törvényhozásnak, midőn a felségjogok között az egységes vezérletről, a vezényletről és a belszervezetről intézkedett. Ép az volt a czélja, hogy e kérdés, mely ha nem felségjognak ismertetik el, itt is talan is, egyenlő elvek álltal szabályozandó, törvényhozási intézkedés tárgyát ne képezze. S itt ismét egyetértek Apponyi gróffal, hogy nálunk az államnyelv megállapítása semmi nehézséggel sem járna; de bár oly dolgokról, melyek ide nem tartoznak, nagy reserve-val kívánok szólni, annyit mégis elmondhatok, hogy a hasonló elveken való szabályozásnak, ha itt megtörténik, Ausztriában is meg kell történnie. (Ellenmondás balfelől: Azt csinálják meg ők!) Reánk nézve a közös hadsereg ugyan nem lehet közömbös. Mi roppant áldozatokat hozunk a hadseregért a monarchia és hazánk biztonsága miatt. Midőn ezt teszszük, méltán megkívánhatjuk, hogy ez áldozatok ne ok nélkül hozassanak, hanem egy harczképes sereg számára történjenek. (Zaj és mozgás a szélsőbaloldalon.) Határozottan nyilvánítom, hogy a közös hadsereg belszervezete ránk nagyon fontos kérdés, melyre nézve érdekeinket itt is meg kell óvnunk, de azon is kell lennünk, hogy amott tuban is meg legyenek óva. A magyar nemzetet mindig jogásznemzetnek tartották s azért, bár most a múltba nem nagyon szoktunk visszatekinteni, legyen szabad annyit mondanom, hogy a magyar törvények magyarázatára nézve egy régi közmondás ezt tartja: »Scie leges non hoc est, verba earum tenere, sed vim ac protestatem,« azaz nemcsak a szavakat kell keresni. (Felkiáltások a szélsőbalon: Hanem a szellemet!) hanem azok szellemét. (Zajos közbeszólások a bal és szélsőbalról: Igaz !,Úgy van!) És éppen azért, mivel én azt keresem, hogy milyen a közös hadsereg, milyen feltételekhez kell azt kötnünk, milyen biztosítékokkal kell annak bírnia, én is azt mondom, hogy ha már a grammatikai értelmezés is az én álláspontomat teljesen indokolja, bizonyosan sokkal erősebben állok érvelésemben, hogy ha azt mondhatom, hogy még a tudományos magyarázat is mellettem szól. De tehát, utó végre még a törvény magyarázatnak más módszere is van. Ott van az inductív módszer, amely abból áll, hogy hasonló tárgyakra vonatkozó törvényekből, bizonyos szabályokból, amelyek azokban foglaltatnak, per analogiam vonunk le bizonyos következtetéseket és másrészt, hogy a törvényekben mutatkozó ellentétes intézkedésekből per antithesim szoktunk okoskodni. És itt már most nagyon röviden nyilatkozhatom. (Halljuk! Halljuk!) A honvédségről szóló 1818. XLI. tcz. 18. §, ezeket mondja: »A honvédség vezénynyelve a magyar.« Kaas Ivor dr.: Tehát nem felségjog! Polónyi Géza: Éljen a magyar nyelv! Fabiny Theofil igazságügyminiszter: Rá fogok térni. »Horvát-Szlavon-Dalmát-országokban a honvédség vezénynyelve a horvát.« Tehát, t. ház, maga a most felolvasott törvény mondja, hogy a hadsereg nyelve a vezényletnek eszköze, kiegészítő része és mivel nem csak per analogiam, hanem per antithesim is akarok érvelni, mindjárt kinyilatkoztatom azt, hogy igenis, ha az 1868-iki törvényhozás a XL. törvényczikkben a hadügyet szabályozta és a hadseregre, a nyelvre nézve intézkedést nem tett és az ugyanakkor hozott XLI. t.-cz. 18. §-ában a honvédségre nézve, a nyelvre nézve intézkedett, ebből kitetszik, hogy a közös hadseregnél a nyelvkérdés szabályozását, mint felségjogot, a királynak tartotta fenn. (Élénk ellenmondás a bal- és szélső balfelől.) a honvédségnél pedig a törvényhozás minden factora közreműködésének joga ismertetett el az ez irányban való intézkedésre. (Helyeslés jobbfelől.) T. hát! Megvallom, hogy azt hiszem, hogy ha egészen elfogulatlanul s tárgyilagosan bíráljuk azokat, amiket elmondani szerencsés voltam, sikerült bizonyítanom azt, hogy a hadsereg nyelvét a hadsereg vezényletétől elvonni, attól elkülöníteni teljes lehetetlenség. (Ellenmondás bal és szélső balfelől.) Azonban kénytelen vagyok reflectálni azon megjegyzésekre is, melyek ezen nagy vita folyamán felhozattak. Báró Prónay Dezső (Éljenzés a bal és szélső bal felől.) kijelentette egész őszinteséggel, hogy ő ugyan a törvényesség terén áll, azonban egy magyar hadsereg előkészítésére minden lépést meg kíván tenni. (Élénk helyeslés a bal és szélső bal felől.) Azt hiszem Irányi Dániel t. képviselő úrnak és a vele levő pártnak is ez a programmja és ez ellen semmit sem szólok. Ez egy nyílt, határozott, consequens enuutiatio, amely épen nyíltságánál és egyenességénél fogva minket is arra figyelmeztet,hogy a magunk álláspontját féltékenyen őrizzük. Ha egy várat valamely hadsereg be akar venni, természetes, hogy az első sorban rést igyekszik ütni a vár falán, mert ha ezen rés megvan, sokkal könnyebb lesz a várat, benni, mint addig míg ezen rés kitörve nincs. Én tehát azt hiszem, hogy azon 1. párt, amely és báró Prónay Dezső képviselő úr, aki ezen álláspontot foglalja el, egész consequens tacticával működik, midőn azon iparkodik, hogy az első rést törje a vár falán. (Tetszés jobbfelől. Felkiáltások a baloldalon: Most reánk tör!) Amint gyanítani méltóztatunk, most már Apponyi Albert gróf. képviselő úrnak, gondolom, szombaton elmondott beszédére akarok reflectálni. (Halljuk! Halljuk! Egy hang a szó: Obalon: Szegény Apponyi!) Már előre bocsátottam azt, hogy minden személyeskedéstől és mindattól,ami az indulatok fölébresztésére hatással lehet, tartózkodni akarok. Ismétlem újra, hogy egyszerűen és tárgyilagos érvekkel kívánok az ő argumentumai ellen küzdeni. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő úr bonczolta az 1867. XII. t.-cz.nek a véderőre vonatkozó intézkedéseit — s ha jól értettem — azt a kijelentést tette, hogy azoknak csak a fennálló status quo megállapítása volt a czéljuk. Hivatkozott törvényekre, melyekre én is rá fogok térni és azt mondta, hogy aki a felségjogot akarja bizonyítani, annak a bizonyítás terhe is kötelessége. Tehát! Azt hiszem, mindnyájan tudjuk, hogy Magyarország tulajdonképen a régi időben — mert nem a mostaniról beszélek — »regnum consvetudinarium volt.« A főhadúr jogaira nézve, a legrégibb időben nem voltak törvények, vagy legalább nem voltak olyanok, melyek a kérdés minden oldalát érintették volna, hanem volt hosszas, megállapodott gyakorlat, amelyet a törvényhozás mindig respektált és a mely »babebat vngorem legis«, s annyi volt, mintha a jogszabályok törvénybe lettek volna iktatva. Midőn gróf Apponyi Albert t. képviselő úr azt a thesist méltóztatott oda állítani, hogy az 1867-diki törvények által egyszerűen csak a status quo registráltatott, talán mégis bizonyítani kellett volna azt, hogy a status quo a hadsereg nyelv kérdésre nézve mi volt és hogy csakugyan nem számíttatott-e ez a felségjogok közé. Én magamra vállalom itt az ellenkezőnek bebizonyítását, bár szorosan véve, nem érzem magam arra kötelezve. (Halljuk! Halljuk!) Először is előre bocsátom azt, hogy nekem az 1867-ik évi XII. törvénycikkről az a felfogásom, és az a meggyőződésem, hogy ennek épen az volt a czélja, hogy véget vessen minden kétségnek a közjogi téren, hogy ennek épen az volt feladata, hogy egy üszköt se hagyjon fenn, amely esetleg tűzvészt okozhatna és hogy ennélfogva az 1867-iki törvény nem egy status quot akart registrálni, hanem egy határozott szabályt akart a jövőre megállapítani. Említettem már azon érveket és indokokat, amelyeknél fogva én a nyelv kérdését a hadseregben a felségjogok közé tartozónak tekintem és hogy ennélfogva, az a nézetem, hogy — bármi lett volna is az előtt — 1867-ben a nyelvkérdés a hadseregben a felségjogok közé soroltatott. (Úgy van jobbfelől. Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) A t. képviselő úr több törvény idézett a múltból. Legyen tehát szabad nekem is egy törvényre hivatkoznom annak igazolására, hogy a hadsereg belszervezete körüli intézkedés a felségjogok közé tartozott. (Halljuk! Halljuk!) Az 1715-iki törvényhozás akkor, midőn a töröknek az országból való kiűzetése történt, a végvidékek biztosítása iránt kívánt intézkedni és ezért a 42. t.-cz. megalkotásánál egy oly kérdéssel foglalkozott, amely nem kizárólag hadügyi, hanem fontos közjogi kérdés is, mert hiszen az ország integritásának megóvásáról volt szó. És mit tartalmaz az általam idézett törvény? (Halljuk! Halljuk!) »Generalatus per Hungariam, ad Confinia transferri desiderantur.« azaz : az ország kijelenti, hogy az a kívánsága, hogy a generalatusok a végvidékekre vizessenek át. És mit tartalmaz maga a törvényesnek ? (Halljuk ! Halljuk!) Ha méltóztatuak megengedni, hát felolvasom : (Halljuk! Halljuk!) »Exquo post conclusam cum Turcis novissimam pacem, per victricia Caesareo-Regiae Maje>-tatis arma, fines et limites Regni Hungáriáé autiqui, a potiori recuperati, hostisque naturális ad remotiora pulsus esset; Status et Ordines Suae Majestati Caesareo-Regiae d emisse supplicarunt..., ismétlem: »demisse supplicarunt« ... »ut Cassoviensis, Cis-et Trans- Danubialis, item Jauriensis, Comaromiensis, ac alii etiam Generalatus; ad Fines Hungáriáé et Partium annexarum ponantur, et conferantur.« Ez, az előrebocsátás, most következik az intézkedés: »Quia tarnen enarratorum Generalatnum translatio,matúra consideratione, diuturnioriqueelaboratioue egeret; ideo Sua Regia Majestas benigne resolvit, eum Se inituram esse módúm, ut tam buic Regno Hungáriáé, quam toti Christianitati .... optime provisum sit.« Tehát ez, ha a múltban a felségjogra, a vezérletre, a vezényletre és belszervezetre hivatkozunk, kérdem, hogy akkor, midőn a karok és rendek azt mondják, hogy: »0 felségéhez kérelemmel járulnak, hogy a generalatus a végvidékre tétessék át« , és a határozat az, hogy : »0 felsége azt fogja tenni, ami a kereszténység és az ország javára szól«, ez egy oly intézkedése-e a törvénynek, melyből azt lehet következtetni, hogy itt az országgyűlés rendelkezett ez irányban ? (Felkiáltások balfelől: Hisz ez a vezérlet!) Azt talán méltóztatnak tudni, hogy a törvényhozás ott, ahol intézkedett, azt mondja, hogy: »Status et ordines decernant vagy statuant« ott pedig ahol a felségjogról van szó, azt mondja, hogy »admisse suplicant« tehát, kérik, hogy ő felsége tegye, mire ő felsége azt mondja hogy: »Azt fogom tenni, amit a helyzet és az ország érdekében levőnek látok.« (Helyeslés a jobboldalon.) Én tehát azt hiszem, hogy ezen törvénynek intézkedése nem erőzi meg azon állítást, hogy a statusquo 1867-ben már az lett volna, hogy minden ianyban az országgyűlés intézkedhessék; sőt ellenkezőleg, az tetszik ki ebből, hogy még a törvényekben is fentartatott ő felségének bizonyos hadügyi dolgokban az intézkedés. (Helyeslés a jobboldalon. Mozgás a balfelől.) Továbbá méltóztatott a t. képviselő urnak hivatkozni az 1807.1. tcz. 9. szakaszára. Mit tartalmaz e törvény ? A tisztek és altisztek értsék a legénység nyelvét »linguam vernaeuium ignorantium« a mi nemcsak azt teszi, hogy a magyar nyelvet, hanem azt is, hogy az ezredekben levő legénység nyelvét. De itt is nem »status et ordines statuant«,hanem »Sua Maiestas dementer disponiet«. (Felkiáltások a bal- és szélsőbalon : Hisz az csak forma!) Thaly Kálmán: Forma az, mert aki szólni mert, lefejezték, mint Martinovicsot. Hisz az vérkorszak volt! (Mozgás jobbfelől. Úgy van a baloldalon.) Fabiny Theofil igazságügyminiszter: Én tehát a múltból épen az ellenkezőjét deducálom, annak, a mit gr. Apponyi Albert t. képviselő ur mondott. De a t. képviselő ur idézte az 1840: XI. czikket a magyar nyelvről. (Halljuk! Halljuk!) Ha nem is sokan, de talán mégis lesznek, némelyek, akik velem együtt visszaélniekeznek arra a nevezetes időszakra, amely a nemzeti nagy ébredés korszakának nevezhető. (Halljuk! Halljuk!) Ekkor történt tüzetes új rendelkezés a nyelvkérdésről. Azonban mit tartalmaz az idézett törvény? Az 1. és 2. szakasz azt mondja, hogy a karok és rendek hálás érzéssel törvénybe iktatják, hogy a felséghez való felterjesztések magyar nyelven történhessenek; a következő 3 —8. §. rendelkezik arról, hogy a helytartótanács intéző körleveleit a törvényhatóságokhoz magyarul intézze; rendelkezik arról, hogy az egyházi hatóságok, káptalanok, az anyakönyvek vezetői, a plébánosok tudják a magyar nyelvet, szóval határoz a nyelvkérdésben. Következik a 9. §., melynek szószerinti tartalma ez: (Olvassa): »Ő felsége kegyelmesen rendelkezni fog, hogy a magyar nyelvnek tudása a katonai véghelyeken is gyarapittassék és a magyar ezredeknek kormányai a magyarországi törvényhatóságokkal magyar nyelven levelezzenek.« Tehát a karok és rendek nem határozzák el, hogy a hatóságokkal magyar nyelven kell levelezni, hanem azt mondják, hogy: »Ő felsége fog rendelkezni.« És éppen abban nyilvánul a közjog terén a finom distinctio a múltban, hogy a VI. t. ez. egyes intézkedésénél azt mondják, hogy ez és ez »határoztatik«, itt pedig azt mondják: »Ő felsége fog határozni.« Kitetszik tehát ebből, hogy a nyelvkérdésben való intézkedést már akkor is felségjognak tekintették. (Helyeslés a jobboldalon.) Helfy Ignácz: Akkor nem volt felelős minisztérium ! (ügy van a szélső balon.) Ez csak formula volt! ! Fabiny Theofil igazságügyminiszter: Azt méltóztatik mondani, hogy ez formula. Hiszen éppen azért olvastam fel, hogy ugyanegy törvénycikkben háromféleképp történik intézkedés. Miért történik hát épen ott, ahol felségjogokról van szó, olyanformán az intézkedés, »ő felsége fog intézkedni?« Thaly Kálmán: Udvariasságból! Fabiny Teofil igazságügyminiszter. Azt talán a képviselő úr sem fogja mondani, hogy 1840-ben a karok és rendek az alkotmányossághoz való hűségük érzetét alárendelték volna az udvariasságnak ? (Helyeslés jobbfelől.) T. ház! Ezzel befejezem beszédemnek azon részét, mely Apponyi Albert gr. t. képviselő úr első tételével foglalkozik. Azonban a t. képviselő úr, még több tételt állított fel, múltkori nagy beszédjében. (Halljuk!) Ismét azzal kezdem, hogy ha jól fogtam fel nyilatkozatát, ő azt mondta, hogy 1868-ban a védtörvény megalkotásakor, czélszerűségből mellőzhették a nyelvkérdést, és hogy most is lehetne azt czélszerűségi okokból mellőzni; ő azonban szorosan distingválja a közjogi állást a czélszerűségtől, s ennélfogva a közjogi álláshoz szorosan ragaszkodik, és a czélszerűséget kívánja háttérbe szorítani. Ha nem is szó szerint ez volt kijelentése, de körülbelül ezt lehetett abstrahálni az ő nyilatkozatából. Te hát! Erről az oldalról halljuk azt is, hogy csak a törvény az, aminek ereje, hatálya van, amit mag kell tartanunk. Ha mi meg va