Nemzet, 1889. szeptember (8. évfolyam, 2517-2546. szám)
1889-09-24 / 2540. szám
SaMUOKWBfffkí*: #Orsae»rektere, Athen»eum-épül«t, X. «mélái 4 lap szellemi részét illeti! minden közlemény a szerkesztőség* hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk «! Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIBDZTGSEK agy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tera, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám helyben 5 kr, vidéken 6 kr. 254.0. (263.) szám. Reggeli kiadás: Kladó-bovítás : "«renoaiek-ter«, Athenaeum-épület, fjildsaigl- Előfizetési díj : A Toggolina ««ti klódon postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ............. S írt • hónapra 60 f1 hónapra .............. 18 * Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonként 85 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám helyben 6 kr. vidéken 6 kr. Budapest, 1889. Kedd, szeptember 21. Vffl. évi folyam, Budapest, szeptember 23. A nagy és súlyos hibák után, melyeket a franczia republicanismus a politikában, a kormányzatban s a pártélet viszonyaiban tagadhatatlanul elkövetett, valamint azon végletekig menő erőfeszítések után, melyeket a köztársaság ellenségei, kiváltképpen a boulangeristák kifejtették, a Francziaországban tegnap megejtett átalános parlamenti választások e pillanatig constatálható eredményei a köztársasági pártra nézve valóban igen kedvezőknek mondhatók. Köztársasági kormánynak Francziaországban, ha még oly kifogástalanul viszi vagy vinné is az ügyeket, mint ahogy pedig nem vitte eddig, beláthatatlan időkig még mindig volnának ugyan ellenségei: a köztársaság elvi ellenségei, a monarchisták tudniillik, kik amíg teljesen talajt nem veszítenek, állandó veszélyt képeznek a respublicára. Talajt pedig csak úgy fognának tovább is veszitni, ha a franczia nagyközönség egy jó része sima társadalmi körök és rétegek, melyekre még mindig támaszkodnak, hovatovább mindinkább meggyőződnének a köztársasági államforma kormányzatának üdvös, helyes voltáról s ha a köztársasági párt tömör, jól volna szervezve és vezetve. De hát éppen ezen tekintetekben történtek feltűnő hibák, úgy a kormány, mint a republicáns párt, vagy jobban mondva pártok részéről. Azok a majdnem hónaponként váltakozó kormányok, támadtatva nemcsak az ellenzék, de még saját pártjaik által is és cserben hagyatva, bizony nem voltak alkalmasak arra, hogy a köztársaságiak akár kifelé,akár pedig benn tekintélyt és súlyt szerezzenek. Akárhányszor csak szánalmat, gúnyt és boszúságot keltettek külföldön is, meg odahaza is. A kormányozni hivatott pártok egymás közti viszonyai, a velük járó személyi torzsalkodásokkal együtt olyanok voltak, hogy magát a kormányzást általában majdnem letetlenné tették. E viszonyokból és gyöngeségekből származott a vakmerően fellépő boulangerismus is, mely már-már megzavará az egész franczia nemzet fejét. Egy szóval, a respublica sok és sokféle támadási pontot nyújtott maga ellen s a választási küzdelembe is, melyben pedig nagyon sok forgott a koczkán, nem egyesült, tömör phalanxként ment bele a republicanismus, hanem megoszolva, töredékekre szakadozva. És mégis, a tegnapi választás eredményével meg lehet elégedve a franczia kormány. Daczára az elkövetett hibáknak, a tényleg megválasztott képviselők körében a republicánusok akkora többséggel rendelkeznek, hogy azzal, ha már lezárva volnának a választások s nem kerülne még október 6-ikán szűkebb választásokra a sor, bátran kormányozni lehetne. Hátha még azok a hibák, gyöngeségek, egymás közti torzsalkodások és fejetlenségek nem történtek volna! Ez esetben, meg vagyunk győződve, hogy már a választás első napja is úgy ütött volna ki, hogy a köztársasági kormányzat többségét és végleges győzelmét nem kellene némileg problematikusnak tartani a még hátralevő, nagyszámú szűkebb választások miatt. Így azonban a lehető legkedvezőbb benyomás, mit a tegnapi parlamenti választás számadataiból a végleges eredményt illetőleg meríthetünk és kifejezhetünk, az, hogy a küzdőfelek nagyban és egészben meg fogják tartani eddigi hadállásaikat, azaz számerejüket és arányaikat. Jelentékeny, nagy változások ez arányok és ezekben nem nagyon valószínűek, egy irányban sem. A jelzett, kedvezőtlen előzmények és hibák után, ilyen végeredmény is még mindig nagy pozitiót biztosítana és jelentene a republicanismusra nézve; de ez utóbbi igazán büszke és önérzetes csak olyan eredményre lehetne, mely azt mutatná, hogy a köztársaság ellenségei, bármi néven nevezzék is magukat, szemlátomást és jelentékenyen megfogyatkoztak. Ez volna csak komoly sikernek nevezhető, mert azt jelentené, hogy a köztársaság tért foglalt, hódított a franczia nemzet közszellemében s ez igen nevezetes czélpont, mely felé republicáns kormányoknak öntudatosan törekedni kell. Boulangernek legutóbb is nyilvánított, nagyhangú reménykedései, hogy ezúttal többségre jut és egy hónap leforgása alatt elkergeti Carnot-t, csúfot vallottak ugyan, de az a tény, hogy az ex-tábornokban súlyosan compromittált s kegyetlenül leleplezett párt emberei még mindig ott figurálnak a franczia nemzet szemei előtt és újra beválasztatnak a parlamentbe, bizonyítja, hogy a republicáns szellem még mindig nem oly erős és öntudatos, hogy ez embereket megsemmisítse, tendentiáikat lehetetlenekké tegye. Meg lesz tehát a kormánynak kisebbnagyobb többsége, s igy lényegileg marad az eddigi statique, de megmaradnak aztán a franczia közélet eddigi bajai és veszélyei is, s ha ugyan a republicánus pártok okulva a tanulságokon, nem tesznek majd róla. Budapest, szept. 23. A király Monoron mondott szavai s az eset, mely azokat provocálta, figyelmeztetésül szolgálhatnak, mily veszedelmes játékot űznek azok, kik oly ■jelszavakat dobnak a közönségbe, melyek értelmét a nagy tömeg nem tudja felfogni, s melyekből aztán úgy vonja le consequentiáit, hogy sokkal nagyobb bajok származhatnak belőle, mint amelynek orvosásáért azok a jelszavak világgá bocsáttattak. A monori eset abból keletkezett, hogy egynéhány lap törvénytelennek hirdette a monori honvédtábor némely főtiszti lakásán alkalmazott fekete-sárga zászlót, mert a honvédség zászlója nemzeti szinű. Megjelent erre a hivatalos magyarázat, hogy a fekete-sárga zászló nem mint a honvédség zászlaja, hanem mint a vezénylő tiszt lakását hirdető jelvény alkalmaztatott, a honvédség e részt rég érvényben levő szabályzatai alapján. A honvédség zászlója a magyar nemzeti zászló s annak törvényes jogain senkinek eszében sincs sértést, vagy kisebbítést elkövetni. Ugyanekkor a közöshadsereg gyakorlatain, az uralkodói ház tagjai lakásán, ezek saját kifejezett akaratára, ott lobogott a magyar zászló, mely hosszú évszázadok óta oly egyetemes tiszteletben nem részesült soha, mint ez idő szerint. De a kibocsátott jelszavak, melyek minden áron törvénytelenséget kívántak constatálni, nem engedték megnyugodni a kedélyeket; az alkalmazott zászlót letépték, sárba tiporták. Aki a király szavait olvassa, aki az azok által Európaszerte keltendő hatást mérlegeli, annak igazán kérdeznie kell: használnak-e bármely politikai érdeknek az oly izgatások s az oly jelszavak, amelyek ide vezetnek. Azok közé tartozunk, kik a magyar nemzeti zászló bármely, bárkitől eredő sérelme ellen a nemzeti érzület egész erélyével reagálunk. De ez nem tartóztat annak kimondásától, hogy ha egy perezre is felszabadítjuk az oly szenvedélyeket, melyek az uralkodóház s a hadsereg törvény és jogszerinti jelvényeit — bármely ürügy alatt — megsérteni merészek, ezzel épp annyit ártunk hazánk jövőjének, nemzetünk védelmének s vele saját, zászlónk becsületének is, mint akarva, vagy nem akarva vétünk azon hódolat és tisztelet ellen, mely minden magyar ember előtt szent, a király iránti hódolatot értjük. S azért hiszszük, hogy minden politikai tényező, helyeselje bár, vagy helytelenítse azon rendelkezéseket, melyek alapján Monoron a zászlók kitüzettek, aminek eldöntésére nem a monori piaczon van a fórum, — egyet fog érteni velünk nem csak a sajnálkozásban, hogy ő felsége érzülete magyar vidéken, hol eddig mindig csak az egyetemes hódolat nyilatkozataiban részesült, akaratlanul is megsértetett, hanem egyet fog érteni velünk abban az óhajtásban is, hogy ő felsége akarata teljesüljön, az ily jelenségek ismétlődése elmaradjon s megtorlása se hiúsuljon meg. Az 1844 -i országgyűlésen történt, hogy egy fiatal, még ma is szereplő főrendiházi tag egy felszólalásban gúnynyal emlékezett meg a kétfejű sasról s a fekete sárga zászlóról. Izgatottan ugrott fel ennek hallatára az akkori főrendiház egyik legtekintélyesb tagja, s hévvel, melegen, lelkesen, sőt kíméletlenül tiltakozott e beszéd ellen, mely oly zászlót sért, a mely királyunké s a mely alatt szóló is hosszú éveken át, mint jó hazafi szolgált. A ki igy tiltakozott ama jelvények szóval való sértése ellen, a gróf Széchenyi István nevet viselte. S gróf Széchenyi Istvánt ma már a »legnagyobb magyar« néven ismeri a történetírás a haza és a trón iránti kötelességek állandó és túl senki által nem szárnyalt teljesítéséért. Mor rok pedig Magyarországon. A hírhedt dualismus nem kíván engedni 1867-ben szerzett jogaiból. Ami a magyarokat illeti, rájuk nézve a szláv nemzetiségek emelkedése már azért sem kívánatos, mert a magyaroknak az ő kihalóban levő nemzetiségüket nehezebb lesz megmenteni a szlávok magyarosítása útján Magyarországon. A magyarosítás kedvéért több közművelődési egyesület van, amelyek a magyar kultúra terjesztésének czímén teljesítik ebbeli hivatásukat, így nem rég Mátyás király emlékét ülték meg Erdélyben, amikor is az ottani közművelődési egyesület tartotta közgyűlését. A gyűlés rendben folyt le, a magyar lapok rokonszenves czikkekkel fogadták, csupán az egy »Pester Lloyd« tartotta szükségesnek megjegyezni, hogy az efféle egyesületek ne magyarosítással, hanem bevallott czéljaik megvalósításával foglalkozzanak. Ez a szokatlan és a magyar hírlapirodalomban eddig páratlan nyilatkozat mindenek előtt azt bizonyítja, hogy a magyarok aggódni kezdenek jövőjükért, és azon vannak, hogy Magyarországon megtartsák politikai uralmukat. Tudvalevő, hogy a magyarok nem sok lelkiismereti furdalást éreztek a magyarosítás eszközei felett, de azért működésük mégis sikertelen volt. Az említett erdélyi társaság óriási vagyonának daczára sem ért el sikert. Erdélyben a többséget alkotó románokkal és a németekkel állnak szemben a magyarok és a csekély számú németek jól tudják, hogy kulturájuk jóval magasabb, mint a magyarokhoz hasonló félig ázsiai népé. Az ország nem magyar többségét az eddigi erőszakos eszközökkel megmagyarosítani nem lehetett. Ez a czél különben el sem érhető. Ezt kezdik a magyarok is érezni és a »Pester Lloyd« nyilatkozata a beismerés tükörképe. Eddigelé az európai sajtó, mint nemzeti államról szólt Magyarországról s úgy állította szembe a nem nemzeti Ausztriával. Valójában pedig Magyarország épen olyan kevéssé nemzeti, mint Ausztria. Valamint Ausztriában a németek, úgy Magyarországon a magyarok vannak kisebbségben. A különbség csak az, hogy a németek valóban büszkék lehetnek kulturájukra, ellenben magyar culturáról mit sem hallott még a világ, és ha a magyarok közt akadtak is kiváló férfiak, azok is szláv eredetűek voltak, mint például Petőfi és Kossuth. Volt idő, Mátyás király idejében, mikor a magyarok nem tekintették magukat uralkodó fajnak, hanem, mint a latin nyelvű közös haza egyik tagjának. Ámde ez idők letűntek. Mikor a negyvenes években Európaszerte fejlődni kezdett a nemzetiségi eszme, a magyarok elgondolták az egész Magyarország megmagyarosítását, magyarokká gyúrni át a Magyarországon lakó németeket, szlávokat és románokat. Csakhogy nem lévén elkészülve e fáradságos munkára, a magyarok semmit sem tehettek a magyarrá lenni nem akaró nyakas népfajokkal. Minő hát a kibontakozás ebből a helyzetből ? Ah egy pilüs mail — visszatérni a Mátyás király korabeli felfogáshoz, amikor Hungária nem volt azonos értelmű Magyariával.« BELFÖLD. Budapest, szept. 23. (Minisztertanács.) Ma este — mint a »Bud. Corr.« jelenti — több órai minisztertanács tartatott Budapest, szept. 23. (Tisza miniszterelnök nagyváradi beszéde.) A »Pol. Corr.« jelenti Budapestről: A beszédben, melyet Tisza Kálmán miniszterelnök Nagyváradon tartani szándékozik, az általános politikai helyzet megvilágításán kívül, a közigazgatási reformot illető előmunkálatokról is szándékozik nyilatkozni és az eljárási módot előadni, melyet a kormány a reform keresztülvitelében követni szándékozik. A közigazgatási reform vezérelvei már megvannak állapítva és megnyerték a miniszterelnök helybenhagyását Ostendéből. Budapest, szept. 23. (A Grasdanin« a magyarokról.) A »Grasdanin« orosz lap legújabb számának vezérczikke a magyarokról szól. Felesleges és czéltalan volna a polémia az orosz lappal, de a magyar olvasóra sokféle tekintetből érdekkel bírhat megtudni, hogy mit ír rólunk az orosz hírlapirodalom e kiváló közlönye, miért is említett czikkét, minden megjegyzés nélkül — pedig ezt a czikk ugyancsak provocálja — ide iktatjuk: »Ha Ausztriában a németek támadják a cseheket, — úgymond »Grashanin« — Magyarországon a magyarok teszik azt. A támadás oka ugyanegy: a németek féltik uralkodásukat Ausztriában* a magya r hadgyakorlatok. Monor, szept. 23. (B. C.) A honvéd lovasságnak ismét alkalma nyílt, hogy képzettségét a legmagasabb hadúr és a külföldi tisztek előtt kimutassa. Zoltán Elek ezredes a honvéd lovasság ideiglenes felügyelője, a ki, mint döntnök közelebb a galicziai hadgyakorlatokon is jelen volt s az ottani lovasezredek tökéletes kiképzését megcsodálta, megelégedéssel tekinthet vissza mai eredményére. Mialatt ő felsége a főszolgabíró üdvözlő beszédére adott szokatlan feltűnést keltő válaszát elmondta, az állványon egybegyűlt küldöttség hátulsó soraiban jelentékeny nyugtalanság támadt, mert az emelvény egy része leszakadni készült. (Esti lapunkban az »O. É.« után már jelentettük. A szerk.) Ezt a mozgást azonban alig vették észre. Miután ő felsége a Monor és Üllő közt fekvő magaslaton felállított lovashadosztály felett szemlét tartott, Zoltán ezredes közölte, ő felségével a hadgyakorlat alapjául szolgáló feltevést és a tett rendelkezéseket. A feladat az volt, hogy a Soroksár felől előnyomuló ellenséges előcsapatokat felderítsék, megtámadják, és amennyire lehet, leszorítsák. Ez után Zoltán ezredes vezérkari főnökével, Fajta József őrnagygyal a csapatokhoz lovagolt vissza. Az ezredek két lovasdandárrá alakultak és pedig a 22-dik dandár Janky Lajos ezredes parancsnoksága alatt, kinek vezérkari tisztje Szabó Zoltán főhadnagy volt. Ez a rész a 2. és 4. honvéd huszárezredből állt, és a 23. honvéd lovasdandár Wojnarowits Sándor ezredes parancsnoksága állt, ahol vezérkari tiszt gyanánt Bartuska Miksa lovassági kapitány szerepelt. Ezen dandár az 1. és 8. huszárezredből állt. Az 1. huszárezred parancsnoka Jablonczy Sándor ezredes, a 2-diké Bobory György ezredes, a 4-diké Haassy Pál alezredes, a 8-iké Zgorszky Zsigmond őrnagy volt. A beosztott 4. lovasütegosztályt Merk őrnagy vezette. A kivonult tizenhat lovas századhoz csatlakozott egy műszaki szakaszokba összeállított lovasszázad. Erre Zoltán ezredes a két dandárnokhoz fordulva, közölte a következő feltevést : »A saját hadsereg Szolnoknál átlépte a Tiszát és Budapest irányába vonul. A felderítő szolgálatban levő m. kir. 5. lovassági hadosztály itt van egybegyűlve. Az ellenfél Budapest birtokában van. —Nagyobb lovascsapattestek táboroznak Soroksár környékén. Ma azon jelentést kaptam, hogy egy nagyobb lovassági csapattest Soroksárról Gyálpuszta felé nyomul elő. Megparancsolom, hogy a jelzett ellenség ellen kell nyomulni és azt megtámadni.« Zoltán ezredes ezen rendelkezéseket és parancsot ezután a 4. lovasüteg osztály parancsnoka, Merkl Lajos őrnagy előtt is messze hallható hangon német nyelven ismételte. Erre kezdetét vette a gyakorlat és pedig oly módon, hogy az összes 17 lovasszázad egy feltételezett (markírozott) ellenség ellen nyomult. A gyakorlat azzal kezdődött, hogy a 4. ezred második lovasosztálya Halassy alezredes parancsnoksága alatt mint elővéd Lőpuszta irányában puszta Gyálra rendeltetett. Mintegy 15 kilométernyi előnyomulás után — folytonosan puszta Felső-Pakony magasságában — őrjáratától azon értesítést kapta, hogy az ellenség látható. Az elővéd parancsnoka ezen hírt a hátralevő dandároknak jelentette és azok megérkezte után a hadosztály, mely időközben Alsó-Pakony-pusztától délkeletre érkezett, azonnal harczalakzatot öltött. A lovas üteg osztály a jelzett irányba s a Felső-Pakony-pusztától délre alkalmas halmot választott felállási helyéül. A felvonulás villámgyorsan történt, mire azonnal leszerelték és megkezdték a tüzelést. Ez alatt a lovashadosztály barczoszlopokba fejlődött és pedig, mint első barczvonal, a Wojnarowits, mint második a balszárnyon a 4. huszárezred egy lovasosztálya Perczel alezredes parancsnoksága alatt, mint harmadik tartalék, a 2. huszárezr. Janky ezredes parancsnoksága alatt a saját jobb szárnyán. Zoltán ezredes erre elrendelte a felvonulást az oszlopvonalból. Aovasszázadok gyorsan mozgásba jöttek, mely gyorsaság mindig növekedett és mintegy 1000 lépésnyire a jelzett ellenségtől, a roham a legsebesebb vágtatásban vitetett végbe. Az összecsapás lelkesült, dörgő, »rajta-rajta« kiáltásokkal végződött és ennek folytán a jelzett ellenséges hadosztály puszta Gyál melett visszavettetett és a gyakorlat ezzel természetesen befejeztetett. A király ő felsége, a ki ezen hosszú és gyors lovaglás alatt egyik századtól a másikhoz lovagolt és az oszlopoknak majd az elején, majd az oldalán volt látható, a gyakorlat befejezte után az összes önálló csapatparancsnokokat maga köré gyűjtötte és rövid beszédben kifejezést adott teljes megelégedésének a látottak felett: »Örömmel láttam a hadosztály-gyakorlatot, honvédhuszáraim minden irányban teljesen kielégítettek. A csapatok nagyon jól néztek ki és én ezért az ezredes-parancsnokoknak és önöknek, uraim, leplezetlen köszönetemet fejezem ki.« Ő felsége ezután — 11 órakor — puszta Gyálról Halomegyház pusztán keresztül a vecsési állomáshoz lovagolt. A kísérethez tartozó tiszteken és a két katonai attachén kivül, Fejérváry báró honvédminiszter, Pejacsevich gróf lovassági tábornok, Zoltán ezredes és Fajta őrnagy ő felségével mentek. A pályaudvar szépen fel volt díszítve. A király üdvözlésére megjelent a községi elöljáróság nevében Andorfer Alajos esperes-plébános, aki a királyt, mint népének önfeláldozó atyját üdvözölte. A király köszönt s azután a bíró után kérdezősködött, akit megszólításával tüntetett ki. Röviddel ezután — fél 12 órakor — a király kíséretével és az idegen tisztekkel Gödöllőre utazott. Fejérváry báró és Pejacsevich gróf fél kettőkor a gyorsvonattal Budapestre mentek. A mai gyakorlattal az idei zárhadgyakorlati idény, melynek ő felsége teljes 3 hetet szentelt, befejezést nyert. Monor, szept. 23. (D. É.) A gyakorlat végével, tekintettel a fáradtságos lovaglásra, a huszárok lépésben vonultak el a király előtt. Az egyes osztályokat elléptetésük alkalmával ő felsége külön-külön is megdicsérte, kiemelvén, hogy dacára a fáradtságos gyakorlatnak, a legénység igen jól viselte magát. A csapatok ő felsége távozása után a körülfekvő községekbe vonultak. Vecsésen a király a község birájától azt kérdezte, hogy miné van az idei termés ! Aztán oda fordult a küldöttséghez s »Ismételve köszönöm a szives fogadtatást« szavak után beszállt a kocsijába. A legénység oly példásan viselte magát, hogy az egész hadosztályban egyetlen egy kihágás sem fordult elő. Az egészségi állapotok kitűnők, mindöszsze csak két beteg jelentkezett. Monor, szept. 23. (D. É.) Ladányi főszolgabíró üdvözlőbeszédére ő felsége messze hallhatólag körülbelül a következő szavakkal válaszolt: »Hűségük és hódolatuk nyilatkozatát szívesen veszem, de reményem, hogy nemcsak szóval, hanem tettekkel is igazolni fogják azt és nem fog ismétlődni azon gyalázatos eset, mely a múlt éjjel történt és iparkodni fognak a tetteseket kipuhatolni, hogy azok méltó büntetésüket elvegyék és bebizonyítsák, hogy itt a rendet és csendet fentartani tudják.« (Ez a szöveg nem egyezik meg teljesen azzal, amelyet a »B. C.« után esti lapunkban közöltünk, azért tartjuk szükségesnek újból lenyomtatni. A szerk.) Monor, szept. 23. (O. E.) A monori zászlóügyhöz hasonló eset történt a múlt éjjel 011 é n is, ahol Wojnárowits Sándor ezredes lakásáról szintén eltűnt a fekete-sárga lobogó, melynek csak összetört nyelét találták meg az országúti árokban. Úgy Monoron, mint Üllőn a csendőröknek kiadatott a szigorú parancs, hogy a tetteseket a legnagyobb erélylyel kinyomozzák. BéCS, szept. 23. A »Wiener Abendpost« jelentése szerint ő felsége Gödöllőről, e hó 21-iki kelettel kéziratot intézett Rainer főherczeg táborszernagyhoz, melyben a következőket mondja: »A jaroslaui és leitomischli zárhadgyakorlatok befejezte után szükségét látom, hogy kijelentsem, mennyire meg voltam elégedve az említett gyakorlatokban résztvett mindkét fegyvernembeli landwehrcsapatok katonás já magatartásával, fegyelmezettségével, kitartásával és képzettségével. Ez örvendetes eredmények, különösen a lovasság folytonos fejlődése utóbbi tanúságot tesznek kedveltséged hathatós befolyásáról, melyért önnek ismételten köszönetet mondok.« Ő felsége egyúttal meghagyta, hogy a résztvett parancsnokoknak és csapatoknak legteljesebb elismerését és megelégedését fejezzék ki. Budapest, szept. 23. (Milán király és a szerb viszonyok.) A »Temps«, e hó 21-dikéről a következő belgrádi táviratot közli: Azt hiszik, hogy nyomában vannak a katonai összeesküvésnek, melyet Milán király katonatisztekkel szőtt, kik uralkodása alatt asztal- és játéktársai voltak s most attól tartanak, hogy elbocsáttatnak, ha a radicális párt folytatja az állandó hadsereg leszállítását, vagy teljesen megszünteti azt. A dolgok oly messzire haladtak, hogy számüzetési törvényről beszélnek, mely Milán király ellen a legközelebbi skupstina elé terjesztetnék s ez által bizonyára meg fog szavaztatni. A Karagyorgyevicses sem maradnak tétlenek s arról biztositnak, hogy megnyerték Pasicsot, aki a radicális párt tulajdonképpeni feje és a skupstina többségének valószínű vezére. Pasics, ki csak Milán leköszönése után térhetett vissza Szerbiába, az Obrenovics-dynastiának fanaticus ellenfele. (Ami az összeesküvési hírt illeti, az bizonyára inkább csak a franczia levelező óhaját fejezi ki, mint valóságos tényt.) Budapest, szept. 23. (A romániai viszonyok.) Bukarestből a következőket írják a »Köln. Ztg.«-nak : A Németországon háromszor túljegyzett 4 százalékos járadék Romániában teljes kudarcot vallott. Ezen kudarcz nem kevésbbé jellemző Vernescu G. pénzügyi politikájára nézve, amint a galaczi hadi törvényszéknek a Polizu-perben hozott ítélete egyenest megsemmisítő az ő sógor-komasági politikájára. A sógora, Polizu ezredes ellen hozott ítélet felülvizsgálása, aki a Joan Bratiano-minisztérium alatt, katonai pénzeknek nem becsületes kezelése miatt, lefokoztatásra és a hadseregből való kizáratásra ítéltetett. Vernescunak a kormányba való belevonása óta, e csodálatos kormányférfiának egyik főgondját látszott képezni. Többszörös sikertelen kísérlet után végre elérte, hogy a Polizu és bűntársa, Tubea volt százados ellen kimondott ítélet ujonan per tárgyául tétetett a harmadik hadtest bírósága előtt, de e per, rövid idővel ezelőtt, az első ítélet fentartásával ért véget. A Bulgáriából érkező hírek, melyek szerint az orosz agitatio túlkapása a sophiai kormányt arra bírja, hogy az ostromállapot elrendelését komoly megfontolás tárgyává tegye, az itteni kormánykörökben, úgy látszik, kedvezőtlenül fogadtattak. A távíró hivatal visszautasítja az erre vonatkozó, külföldi lapokhoz intézett táviratok fölvételét. — A nagy rokonszenvről, melynek Oroszország a kormánypárt táborában örvend, további érdekes adalékot nyújt a »Romania« és az »Indépendance Roumaine« azon közlése, hogy itt nemsokára, román tanulók közreműködésével, »Generatio Rusa« czímű folyóirat fog megjelenni. Általában a kormánypárti körök magatartása után nem lehet Szerbia russophil sajtójától rossz néven venni, hogy az Romániában természetes szövetségesét látja. De az ezen szellemben élő belgrádi lapoknak figyelmét elkerüli az, hogy az alap, melyen I. Károly bölcs vezetése folytán, a román örökös monarchia áll, sokkal szilárdabb, semhogy Románia a mai Szerbiának szövetséges és sorstársa lehetne és hogy általában minden román hazafi a puszta föltevését annak, hogy hazája az oly zavart viszonyú állammal, mint Szerbia, solidaritásban lehetne, mint sértést vissza utasítaná. — Melchizedek, románi püspöknek utazása Kievbe, minden körben, a melyben Románia egyházi függetlenségére féltékenyek, igen kellemetlen benyomást tett. Melchisedek püspök ugyanis ismeretes arról, hogy buzgó pártolója az Oroszország által izgató eszközül használt egyesítési törekvéseknek és ő már tavaly elzarandokott volna Kievbe a 900 éves ünnepélyre, ha ez ellen Maiorescu akkori cultusminiszter fel nem szólal. Ebből megítélhetni, hogy a püspök mostani kievi utazása minő czélzattal bir s ez megmagyarázza annak, az említett körökre gyakorlott kedvezőtlen hatását. Budapest, szept. 23. (A franczia választások.) A »N. Freie Presse« ma délelőtti párisi táviratából a következőt közöljük. Amennyire a képviselő-választások eredménye eddig ismeretes, a köztársaságiak előnyben vannak minden egyes versenytársuk felett. De a pótválasztások szokatlan nagy számánál fogva csak az okt. 6-diki választások után lehet majd pontosan megítélni, hogy a köztársaság mit várhat az új kamarától. Ami mindenekelőtt Párist és vidékét illeti, a köztársaságiak a boulangeristáktól meglehetős sok tért hódítottak el, bár a legtöbb kerületben pótválasztás lesz szükséges. Ami magát Boulangert illeti, úgy a szavazatok aránya a montmartrei kerületben a következő: a szavazók száma 14,000 Boulanger kapott 5880, Joffrin (socialista) 5500, Lefrancais (socialista) 70, Thiébaud (revisionista) 496, Roques 359 és Dagnan 96 szavazatot. Nem számíttatott 2484 szavazat. Boulanger tehát megválasztatott volna, ha több szavazatszedő bizottság a reá eső szavazatokat nem jelenti ki érvénytelennek. Az eredmény kihirdetésekor Boulangerről nem is létetett említés, hanem csak Joffrin neveztetett meg, így e kerületben is pótválasztásnak kell történnie. A köztársaságiak közül Parisban csak Brisson van végleg megválasztva 6289 szavazattal, Thibaudin tábornok 4663 szavazata ellenében. A boulangeristák közül Laguerret és Percyt választották meg. Paris harmincznégy kerületében lesz pótválasztás; harminc 7 kerületben a boulangeristáknak ugyan több szavazatuk van, mint elleneseik mindegyikének, ebből azonban még nem következik, hogy megválasztatnak. A pótválasztáskor a köztársaságiak, ha fegyelmet tartanak, több szavazattal bírhatnak, mint ellenfeleik. A második kerületben a köztársaságiak győzelme biztosítva van, úgyszintén a harmadik kerületben is, ahol Chautemps, a községtanács elnöke volt a jelölt. Az ötödik kerületben Naquet, Boulanger buzgó hive 4586 szavazatot kapott és a többi jelölt 5000-nél többet. Némi fegyelem mellett Naquet a pótválasztás alkalmával megbukhatik. A hetedik kerületben valószínűleg Mermeix boulangerista fog megválasztatni, mert a reactionariusok reá szavaznak. A nyolczadik kerületben is valószínűleg a reactionariusok győznek. A kilenczedik kerületben Andrieux, a volt rendőrigazgató és Berger, a kiállítás igazgatója mérkőznek, ha a köztársaságiak összetartanak, Berger fog megválasztatni. Elognet a tizenegyedik kerületben pótválasztás alá kerül, de nagy reménye van a győzelemre, mert az ottani socialisták boulangerista-ellenesek. Éppen így Lockroy is valószínűleg győz. A huszadik kerületben Rochefort meg fog bukni, ha a socialisták a pótválasztáskor Lacroixra szavaznak. Éppen így megbukik Bergon boulangerista Tony Récillonnal szemben, ha a socialisták az utóbbira szavaznak. A párisi pótválasztásoknál tehát a legtöbb kerületben a köztársaságiak sorsa a socialisták kezében van. A kültelkeken a boulangeristák esélyei jobbak. Rosszul járt Neuillyban Antoine, a volt metzi képviselő, ki csak 6449 szavazatot kapott, míg Laur boulangerista 9145-öt, úgy, hogy ez utóbbi valószínűleg megválasztatik. Ismert képviselők köz