Nemzet, 1889. szeptember (8. évfolyam, 2517-2546. szám)

1889-09-24 / 2540. szám

SaMUOKWBfffk­í*: #Orsae»rek­tere, Athen»eum-épül«t, X. «mélái 4 lap szellemi részét illeti! minden közlemény a szerkesztőség* hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk «! Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIBDZTGSEK agy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tera, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám helyben 5 kr, vidéken 6 kr. 254.0. (263.) szám. Reggeli kiadás: Kladó-bovít­ás : "«renoaiek-ter«, Athenaeum-ép­ület, fjildsaigl- Előfizetési díj : A Toggoli­na ««ti klódon postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ............. S írt • hónapra 6­0 f1 hónapra .............. 18 * Az esti kiadás postai különküldéseért felül­­fizetés havonként 85 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám helyben 6 kr. vidéken 6 kr. Budapest, 1889. Kedd, szeptember 21. Vffl. évi folyam, Budapest, szeptember 23. A nagy és súlyos hibák után, melyeket a franczia republicanismus a politikában, a kormányzatban s a pártélet viszonyaiban ta­gadhatatlanul elkövetett, valamint azon vég­letekig menő erőfeszítések után, melyeket a köztársaság ellenségei, kiváltképpen a bou­­langeristák kifejtették, a Francziaországban tegnap megejtett átalános parlamenti válasz­tások e pillanatig constatálható eredményei a köztársasági pártra nézve valóban igen ked­vezőknek mondhatók. Köztársasági kormány­nak Francziaországban, ha még oly kifogás­talanul viszi vagy vinné is az ügyeket, mint a­hogy pedig nem vitte eddig, beláthatatlan időkig még mindig volnának ugyan ellensé­gei: a köztársaság elvi ellenségei, a monar­­chisták tudniillik, kik a­míg teljesen talajt nem veszítenek, állandó veszélyt képeznek a respublicára. Talajt pedig csak úgy fognának tovább is veszitni, ha a franczia nagy­közön­ség egy jó része s­ima társadalmi körök és rétegek, melyekre még mindig támaszkodnak, hova­tovább mindinkább meggyőződnének a köztársasági államforma kormányzatának üd­vös, helyes voltáról s ha a köztársasági párt tömör, jól volna szervezve és vezetve. De hát éppen ezen tekintetekben történtek feltűnő hibák, úgy a kormány, mint a republicáns párt, vagy jobban mondva pártok részéről. Azok a majdnem hónaponként váltakozó kor­mány­ok, támadtatva nemcsak az ellenzék, de még saját pártjaik által is és cserben ha­gyatva, bizony nem voltak alkalmasak arra, hogy a köztársaságiak akár kifelé,akár pedig benn tekintélyt és súlyt szerezzenek. Akár­hányszor csak szánalmat, gúnyt és boszúsá­­got keltettek külföldön is, meg odahaza is. A kormányozni hivatott pártok egymás közti viszonyai, a velük járó személyi tor­zsalkodásokkal együtt olyanok voltak, hogy magát a kormányzást általában majdnem le­­tetlenné tették. E viszonyokból és gyöngesé­­gekből származott a vakmerően fellépő bou­­langerismus is, mely már-már megzavará az egé­sz franczia nemzet fejét. Egy szóval, a respublica sok és sokféle támadási pontot nyújtott maga ellen s a választási küzdelem­be is, melyben pedig nagyon sok forgott a koczkán, nem egyesült, tömör phalanxként ment bele a republicanismus, hanem meg­oszolva, töredékekre szakadozva. És mégis, a tegnapi választás eredményével meg lehet elégedve a franczia kormány. Daczára az el­követett hibáknak, a tényleg megválasztott képviselők körében a republicánusok akkora többséggel rendelkeznek, hogy azzal, ha már lezárva volnának a választások s nem kerül­ne még október 6-ikán szűkebb választá­sokra a sor, bátran kormányozni lehetne. Hátha még azok a hibák, gyöngeségek, egymás közti torzsalkodások és fejetlenségek nem történtek volna! Ez esetben, meg va­gyunk győződve, hogy már a választás első napja is úgy ütött volna ki, hogy a köztársa­sági kormányzat többségét és végleges győ­zelmét nem kellene némileg problematikus­­nak tartani a még hátralevő, nagyszámú szű­kebb választások miatt. Így azonban a lehető legkedvezőbb be­nyomás, mit a tegnapi parlamenti vá­lasztás számadataiból a végleges ered­ményt illetőleg meríthetünk és kifejezhe­tünk, az, hogy a küzdőfelek nagyban és egészben meg fogják tartani eddigi hadállásai­kat, azaz számerejüket és arányaikat. Jelen­tékeny, nagy változások ez arányok és ezek­ben nem nagyon valószínűek, egy irány­ban sem. A jelzett, kedvezőtlen előzmények és hi­bák után, ilyen végeredmény is még min­dig nagy pozitiót biztosítana és jelentene a republicanismusra nézve; de ez utóbbi igazán büszke és önérzetes csak olyan eredményre lehetne, mely azt mutatná, hogy a köztársa­ság ellenségei, bármi néven nevezzék is ma­gukat, szemlátomást és jelentékenyen megfogyatkoztak. Ez volna csak komoly si­kernek nevezhető, mert azt jelentené, hogy a köztársaság tért foglalt, hódított a franczia nemzet közszellemében s ez igen nevezetes czélpont, mely felé republicáns kormányok­nak öntudatosan törekedni kell. Boulangernek legutóbb is nyilvánított, nagyhangú reménykedései, hogy ezúttal több­ségre jut és egy hónap leforgása alatt elker­geti Carnot-t, csúfot vallottak ugyan, de az a tény, hogy az ex-tábornokban súlyosan com­­promittált s kegyetlenül leleplezett párt em­berei még mindig ott figurálnak a franczia nemzet szemei előtt és újra beválasztatnak a parlamentbe, bizonyítja, hogy a republicáns szellem még mindig nem oly erős és öntuda­tos, hogy ez embereket megsemmisítse, ten­­dentiáikat lehetetlenekké tegye. Meg lesz tehát a kormánynak kisebb­­nagyobb többsége, s igy lényegileg marad az eddigi statique, de megmaradnak aztán a franczia közélet eddigi bajai és veszélyei is, s ha ugyan a republicánus pártok okulva a ta­nulságokon, nem tesznek majd róla. Budapest, szept. 23. A király Monoron mondott szavai s az eset, mely azokat provocálta, figyelmeztetésül szolgálhat­nak, mily veszedelmes játékot űznek azok, kik oly ■jelszavakat dobnak a közönségbe, melyek értelmét a nagy tömeg nem tudja felfogni, s melyekből aztán úgy vonja le consequentiáit, hogy sokkal nagyobb bajok származhatnak belőle, mint a­melynek orvos­­ásáért azok a jelszavak világgá bocsáttattak. A mo­­nori eset abból keletkezett, hogy egynéhány lap tör­vénytelennek hirdette a monori honvédtábor némely főtiszti lakásán alkalmazott fekete-sárga zászlót, mert a honvédség zászlója nemzeti szinű. Megjelent erre a hivatalos magyarázat, hogy a fekete-sárga zászló nem mint a honvédség zászlaja, hanem mint a vezénylő tiszt lakását hirdető jelvény alkalmaztatott, a honvédség e részt rég érvényben levő szabályzatai alap­ján. A honvédség zászlója a magyar nemzeti zászló s annak törvényes jogain senkinek eszében sincs sér­tést, vagy kisebbítést elkövetni. Ugyanekkor a közös­hadsereg gyakorlatain, az uralkodói ház tagjai laká­sán, ezek saját kifejezett akaratára, ott lobogott a magyar zászló, mely hosszú évszázadok óta oly egye­temes tiszteletben nem részesült soha, mint ez idő szerint. De a kibocsátott jelszavak, melyek minden áron törvénytelenséget kívántak constatálni, nem en­gedték megnyugodni a kedélyeket; az alkalmazott zászlót letépték, sárba tiporták. A­ki a király szavait olvassa, a­ki az azok által Európaszerte keltendő hatást mérlegeli, annak igazán kérdeznie kell: hasz­nálnak-e bár­mely politikai érdeknek az oly izgatá­sok s az oly jelszavak, a­melyek ide vezetnek. Azok közé tartozunk, kik a magyar nemzeti zászló bármely, bárkitől eredő sérelme ellen a nem­zeti érzület egész erélyével reagálunk. De ez nem tar­tóztat annak kimondásától, hogy ha egy perezre is felszabadítjuk az oly szenvedélyeket, melyek az ural­kodóház s a hadsereg törvény és jogszerinti jelvényeit —­ bármely ürügy alatt — megsérteni merészek, ezzel épp annyit ártunk hazánk jövőjének, nemzetünk vé­delmének s vele saját, zászlónk becsületének is, mint akarva, vagy nem akarva vétünk azon hódolat és tisz­telet ellen, mely minden magyar ember előtt szent, a király iránti hódolatot értjük. S azért hiszszük, hogy minden politikai té­nyező, helyeselje bár, vagy helytelenítse azon rendel­kezéseket, melyek alapján Monoron a zászlók kitüzet­­tek, a­minek eldöntésére nem a monori piaczon van a fórum, — egyet fog érteni velünk nem csak a sajnál­kozásban, hogy ő felsége érzülete magyar vidéken, hol eddig mindig csak az egyetemes hódolat nyilat­kozataiban részesült, akaratlanul is megsértetett, ha­nem egyet fog érteni velünk abban az óhajtásban is, hogy ő felsége akarata teljesüljön, az ily jelenségek ismétlődése elmaradjon s megtorlása se hiúsuljon meg. Az 1844 -i országgyűlésen történt, hogy egy fiatal, még ma is szereplő főrendiházi tag egy felszó­lalásban gúnynyal emlékezett meg a kétfejű sasról s a fekete sárga zászlóról. Izgatottan ugrott fel ennek hallatára az akkori főrendiház egyik legtekintélyesb tagja, s hévvel, melegen, lelkesen, sőt kíméletlenül til­takozott e beszéd ellen, mely oly zászlót sért, a mely királyunké s a mely alatt szóló is hosszú éveken át, mint jó hazafi szolgált. A ki igy tiltakozott ama jelvények szóval való sértése ellen, a gróf Széchenyi István nevet viselte. S gróf Széchenyi Istvánt ma már a »legnagyobb magyar« néven ismeri a történetírás a haza és a trón iránti kötelességek állandó és túl senki által nem szárnyalt teljesítéséért. Mor­­ rok pedig Magyarországon. A hírhedt dualismus nem kíván engedni 1867-ben szerzett jogaiból. A­mi a magyarokat illeti, rájuk nézve a szláv nemzetiségek emelkedése már azért sem kívánatos, mert a magyaroknak az ő kihalóban levő nemze­tiségüket nehezebb lesz megmenteni a szlávok magyarosítása útján Magyarországon. A magya­rosítás kedvéért több közművelődési egyesület van, a­melyek a magyar kultúra terjesztésé­nek czímén teljesítik ebbeli hivatásukat, így nem rég Mátyás király emlékét ülték meg Erdélyben, a­mikor is az ottani közművelődési egyesület tartotta közgyűlését. A gyűlés rendben folyt le, a magyar la­pok rokonszenves czikkekkel fogadták, csupán az egy »Pester Lloyd« tartotta szükségesnek megjegyezni, hogy az efféle egyesületek­ ne magyarosítással, hanem bevallott czéljaik megvalósításával foglalkozzanak. Ez a szokatlan és a magyar hírlapirodalom­ban eddig páratlan nyilatkozat mindenek előtt azt bizonyítja, hogy a magyarok aggódni kezde­nek jövőjükért, és azon vannak, hogy Magyarorszá­gon megtartsák politikai uralmukat. Tudvalevő, hogy a magyarok nem sok lelkiis­mereti furdalást éreztek a magyarosítás eszközei felett, de azért működésük mégis sikertelen volt. Az említett erdélyi társaság óriási vagyonának daczára sem ért el sikert. Erdélyben a többséget alkotó romá­nokkal és a németekkel állnak szemben a magyarok és a csekély számú németek jól tudják, hogy kulturá­­juk jóval magasabb, mint a magyarokhoz hasonló félig ázsiai népé. Az ország nem magyar többségét az eddigi erőszakos eszközökkel megmagyarosítani nem lehe­tett. Ez a czél különben el sem érhető. Ezt kezdik a magyarok is érezni és a »Pester Lloyd« nyilatkozata a beismerés tükörképe. Eddigelé az európai sajtó, mint nemzeti állam­ról szólt Magyarországról s úgy állította szembe a nem nemzeti Ausztriával. Valójában pedig Magyar­­ország épen olyan kevéssé nemzeti, mint Ausztria. Valamint Ausztriában a németek, úgy Magyarorszá­gon a magyarok vannak kisebbségben. A különbség csak az, hogy a németek valóban büszkék lehetnek kul­­turájukra, ellenben magyar culturáról mit sem hallott még a világ, és ha a magyarok közt akadtak is kiváló férfiak, azok is szláv eredetűek voltak, mint például Petőfi és Kossuth. Volt idő, Mátyás király idejében, mikor a magyarok nem tekintették magukat uralkodó fajnak, hanem, mint a latin nyelvű közös haza egyik tagjának. Ámde ez idők letűntek. Mikor a negyvenes években Európaszerte fejlődni kezdett a nemzetiségi eszme, a magyarok elgondolták az egész Magyaror­szág megmagyarosítását, magyarokká gyúrni át a Magyarországon lakó németeket, szlávokat és romá­nokat. Csakhogy nem lévén elkészülve e fáradságos munkára, a magyarok semmit sem tehettek a ma­gyarrá lenni nem akaró nyakas népfajokkal. Minő hát a kibontakozás ebből a helyzetből ? Ah egy pilüs mail — visszatérni a Mátyás király ko­rabeli felfogáshoz, a­mikor Hungária nem volt azonos értelmű Magyariával.« BELFÖLD. Budapest, szept. 23. (Minisztertanács.) Ma este — mint a »Bud. Corr.« jelenti — több órai minisztertanács tartatott Budapest, szept. 23. (Tisza miniszterel­nök nagyváradi beszéde.) A »Pol. Corr.« jelenti Budapestről: A beszédben, melyet Tisza Kál­mán miniszterelnök Nagyváradon tartani szándéko­zik, az általános politikai helyzet megvi­lágításán kívül, a közigazgatási reformot illető előmunkálatokról is szándékozik nyilatkozni és az eljárási módot előadni, melyet a kormány a re­form keresztülvitelében követni szándékozik. A köz­­igazgatási reform vezérelvei már megvannak álla­pítva és megnyerték a miniszterelnök helybenhagyá­sát Ostendéből. Budapest, szept. 23. (A Gr­asd­anin« a ma­gyarokról.) A »Grasdanin« orosz lap legújabb számának vezérczikke a magyarokról szól. Fe­lesleges és czéltalan volna a polémia az orosz lappal, de a magyar olvasóra sokféle tekintetből érdekkel bírhat megtudni, hogy mit ír rólunk az orosz hírlap­­irodalom e kiváló közlönye, miért is említett czikkét, minden megjegyzés nélkül — pedig ezt a czikk ugyan­csak provocálja — ide iktatjuk: »Ha Ausztriában a németek támadják a csehe­ket, — úgymond »Grashanin« — Magyarországon a magyarok teszik azt. A támadás oka ugyanegy: a németek féltik uralkodásukat Ausztriában* a magya­­ r hadgyakorlatok. Monor, szept. 23. (B. C.) A honvéd lovasságnak ismét alkalma nyílt, hogy képzettségét a legmagasabb hadúr és a külföldi tisztek előtt kimutassa. Zoltán Elek ezredes a honvéd lovasság ideiglenes felügyelője, a ki, mint döntnök közelebb a galicziai hadgyakorla­tokon is jelen volt s az ottani lovasezredek tökéletes kiképzését megcsodálta, megelégedéssel tekinthet vissza mai eredményére. Mialatt ő felsége a főszolga­bíró üdvözlő beszédére adott szokatlan feltűnést keltő válaszát elmondta, az állványon egybegyűlt kül­döttség hátulsó soraiban jelentékeny nyugtalan­ság támadt, mert az emelvény egy része lesza­kadni készült. (Esti lapunkban az »O. É.« után már jelentettük. A szerk.) Ezt a mozgást azon­ban alig vették észre. Miután ő felsége a Mo­nor és Üllő közt fekvő magaslaton felállított lovashad­osztály felett szemlét tartott, Zoltán ezredes közölte, ő felségével a hadgyakorlat alapjául szolgáló felte­vést és a tett rendelkezéseket. A feladat az volt, hogy a Soroksár felől előnyomuló ellenséges előcsapatokat felderítsék, megtámadják, és a­mennyire lehet, leszo­rítsák. Ez után Zoltán ezredes vezérkari főnökével, Fajta József őrnagygyal a csapatokhoz lovagolt vissza. Az ezredek két lovasdandárrá alakultak és pe­dig a 22-dik dandár J­a­n­k­y Lajos ezredes parancs­noksága alatt, kinek vezérkari tisztje Szabó Zol­tán főhadnagy volt. Ez a rész a 2. és 4. honvéd hu­szárezredből állt, és a 23. honvéd lovasdandár Wo­j­­narowits Sándor ezredes parancsnoksága állt, ahol vezérkari tiszt gyanánt Bartuska Miksa lo­vassági kapitány szerepelt. Ezen dandár az 1. és 8. huszárezredből állt. Az 1. huszárezred parancsnoka Jablonczy Sándor ezredes, a 2-diké Bobory György ezredes, a 4-diké H­a­­­a­s­s­y Pál al­ezredes, a 8-iké Zgorszky Zsigmond őrnagy volt. A beosztott 4. lovasütegosztályt Merk­ őrnagy vezette. A kivonult tizenhat lovas szá­zadhoz csatlakozott egy műszaki szakaszokba összeállított lovasszázad. Erre Zoltán ezredes a két dandárnokhoz fordulva, közölte a következő fel­tevést : »A saját hadsereg Szolnoknál átlépte a Tiszát és Budapest irányába vonul. A felderítő szolgálatban levő m. kir. 5. lovassági hadosztály itt van egybe­­gyűlve. Az ellenfél Budapest birtokában van. —Na­gyobb lovascsapattestek táboroznak Soroksár kör­nyékén. Ma azon jelentést kaptam, hogy egy nagyobb lovassági csapattest Soroksárról Gyál­­puszta felé nyomul elő. Megparancsolom, hogy a jelzett ellenség ellen kell nyomulni és azt megtámadni.« Zoltán ezredes ezen rendelkezése­ket és parancsot ezután a 4. lovasü­teg osztály pa­rancsnoka, Merkl Lajos őrnagy előtt is messze hallható hangon német nyelven ismételte. Erre kezdetét vette a gyakorlat és pedig oly módon, hogy az összes 17 lovasszázad egy feltételezett (markírozott) ellenség ellen nyomult. A gyakorlat azzal kezdődött, hogy a 4. ezred második lovasosztálya Halassy alezredes parancsnoksága alatt mint elővéd Lő­puszta irányá­ban puszta Gyálra rendeltetett. Mintegy 15 ki­lométernyi előnyomulás után — folytonosan puszta Felső-Pakony magasságában — őrjáratától azon értesítést kapta, hogy az ellenség látható. Az elővéd parancsnoka ezen hírt a hátralevő dandá­roknak jelentette és azok megérkezte után a hadosz­tály, mely időközben Alsó-Pakony-pusztától délkeletre érkezett, azonnal harczalakzatot öltött. A lovas üteg osztály a jelzett irányba s a Felső-Pakony-pusztától délre alkalmas halmot választott felállási helyéül. A f­elvonulás villámgyorsan történt, mire azonnal lesze­relték és megkezdték a tüzelést. Ez alatt a lovas­hadosztály barczoszlopokba fejlődött és pedig, mint első barczvonal, a Wojnarowits, mint második a bal­szárnyon a 4. huszárezred egy lovasosztálya P­e­r­c­z­e­l alezredes parancsnoksága alatt, mint harmadik tar­talék, a 2. huszárezr. Janky ezredes parancsnoksága alatt a saját jobb szárnyán. Zoltán ezredes erre elrendelte a felvonulást az oszlopvonalból. A­ovasszázadok gyorsan mozgásba jöttek, mely gyorsa­ság mindig növekedett és mintegy 1000 lépésnyire a jelzett ellenségtől, a roham a legsebesebb vágtatásban vitetett végbe. Az összecsapás lelkesült, dörgő, »rajta-rajta« kiáltásokkal végződött és ennek folytán a jelzett ellenséges hadosztály puszta Gyál me­lett visszavettetett és a gyakorlat ezzel természetesen be­­f­ejeztetett. A király ő felsége, a ki ezen hosszú és gyors lovaglás alatt egyik századtól a másikhoz lova­golt és az oszlopoknak majd az elején, majd az olda­lán volt látható, a gyakorlat befejezte után az összes önálló csapatparancsnokokat maga köré gyűjtötte és rövid beszédben kifejezést adott teljes megelégedésé­nek a látottak felett: »Örömmel láttam a hadosztály-gyakor­latot, honvédhuszáraim minden irányban tel­jesen kielégítettek. A csapatok nagyon jól néztek ki és én ezért az ezredes-parancsnokok­nak és önöknek, uraim, leplezetlen köszönete­­met fejezem ki.« Ő felsége ezután — 11 órakor — puszta Gyál­­ról Halomegyház pusztán keresztül a vecsési állomás­hoz lovagolt. A kísérethez tartozó tiszteken és a két katonai attachén kivül, Fejérváry báró honvédminisz­ter, Pejacsevich gróf lovassági tábornok, Zoltán ez­redes és Fajta őrnagy ő felségével mentek. A pálya­udvar szépen fel volt díszítve. A király üdvözlésére megjelent a községi elöljáróság nevében Andorfer Alajos esperes-plébános, a­ki a királyt, mint népének önfeláldozó atyját üdvözölte. A király köszönt s azután a bíró után kérdezősködött, akit megszólításával tünte­tett ki. Röviddel ezután — fél 12 órakor — a király kíséretével és az idegen tisztekkel Gödöllőre utazott. Fejérváry báró és Pejacsevich gróf fél kettőkor a gyorsvonattal Budapestre mentek. A mai gyakorlat­tal az idei zárhadgyakorlati idény, melynek ő felsége teljes 3 hetet szentelt, befejezést nyert. Monor, szept. 23. (D. É.) A gyakorlat végével, tekintettel a fáradtságos lovaglásra, a huszárok lépés­ben vonultak el a király előtt. Az egyes osztályokat elléptetésük alkalmával ő felsége külön-külön is meg­dicsérte, kiemelvén, hogy dac­ára a fáradtságos gya­korlatnak, a legénység igen jól viselte magát. A csa­patok ő felsége távozása után a körülfekvő községek­be vonultak. Vecsésen a király a község birájától azt kérdezte, hogy miné van az idei termés ! Aztán oda fordult a küldöttséghez s »Ismételve köszönöm a szi­ves fogadtatást« szavak után beszállt a kocsijába. A legénység oly példásan viselte magát, hogy az egész hadosztályban egyetlen egy kihágás sem fordult elő. Az egészségi állapotok kitűnők, mindösz­­sze csak két beteg jelentkezett. Monor, szept. 23. (D. É.) Ladányi főszolgabíró üdvözlőbeszédére ő felsége messze hallhatólag körül­be­lül a következő szavakkal válaszolt: »Hűségük és hódolatuk nyilatkozatát szívesen veszem, de remény­em, hogy nemcsak szóval, hanem tet­tekkel is igazolni fogják azt és nem fog is­métlődni azon gyalázatos eset, mely a múlt éjjel tör­tént és iparkodni fognak a tetteseket kipuhatolni, hogy azok méltó büntetésüket elvegyék és bebizonyít­sák, hogy itt a rendet és csendet fentartani tudják.« (Ez a szöveg nem egyezik meg teljesen azzal, a­me­lyet a »B. C.« után esti lapunkban közöltünk, azért tartjuk szükségesnek újból lenyomtatni. A szerk.) Monor, szept. 23. (O. E.) A monori zászlóügy­höz hasonló eset történt a múlt éjjel 011 é n is, a­hol Wojnárowits Sándor ezredes lakásáról szintén eltűnt a fekete-sárga lobogó, melynek csak összetört nyelét találták meg az országúti árokban. Úgy Monoron, mint Üllőn a csendőröknek kiadatott a szigorú parancs, hogy a tetteseket a legnagyobb erély­­lyel kinyomozzák. BéCS, szept. 23. A »Wiener Abend­post« jelentése szerint ő felsége Gödöllő­ről, e hó 21-iki kelettel kéziratot intézett Rainer főherczeg táborszernagyhoz, mely­ben a következőket mondja: »A jaroslaui és leitomischli zárhadgyakorlatok befejezte után szükségét látom, hogy kijelentsem, mennyire meg voltam elégedve az említett gyakorla­tokban résztvett mindkét fegyvernembeli landwehrcsapatok katonás já magatartásával, fegyelmezettségével, kitartásával és képzett­ségével. Ez örvendetes eredmények, különö­sen a lovasság folytonos fejlődése utóbbi ta­núságot tesznek kedveltséged hathatós befo­lyásáról, melyért önnek ismételten köszönetet mondok.« Ő felsége egyúttal meghagyta, hogy a résztvett parancsnokoknak és csapatoknak legteljesebb elismerését és megelégedését fe­jezzék ki. Budapest, szept. 23. (Milán király és a szerb viszonyok.) A »Temps«, e hó 21-dikéről a következő belgrádi táviratot közli: Azt hiszik, hogy nyomában vannak a katonai összeeskü­vésnek, melyet Milán király katonatisztekkel szőtt, kik uralkodása alatt asztal- és játéktársai voltak s most attól tartanak, hogy elbocsáttatnak, ha a radi­­cális párt folytatja az állandó hadsereg leszállítását, vagy teljesen megszünteti azt. A dolgok oly messzire haladtak, hogy számüzetési törvényről be­szélnek, mely Milán király ellen a legközelebbi skup­­stina elé terjesztetnék s ez által bizonyára meg fog szavaztatni. A Karagyorgyevicses­ sem marad­nak tétlenek s arról biztositnak, hogy megnyerték Pasicsot, a­ki a radicális párt tulajdonképpeni feje és a skupstina többségének valószínű vezére. P­a­­s­i­c­s, ki csak Milán leköszönése után térhetett vissza Szerbiába, az Obrenovics-dynastiának fanaticus el­lenfele. (A­mi az összeesküvési hírt illeti, az bizonyára inkább csak a franczia levelező óhaját fejezi ki, mint valóságos tényt.) Budapest, szept. 23. (A romániai viszo­ny­o­k.) Bukarestből a következőket írják a »Köln. Ztg.«-nak : A Németországon háromszor túljegyzett 4 százalékos járadék Romániában teljes kudarc­ot vallott. Ezen kudarcz nem kevésbbé jellemző Vernescu G. pénzügyi politikájára nézve, a­mint a galaczi hadi törvényszéknek a Polizu-perben hozott ítélete egye­nest megsemmisítő az ő sógor-komasági politikájára. A sógora, Polizu ezredes ellen hozott ítélet felülvizsgá­lása, aki a Joan Bratiano-minisztérium alatt, katonai pénzeknek nem becsületes kezelése miatt, lefokozta­­tásra és a hadseregből való kizáratásra ítéltetett. Vernescunak a kormányba való belevonása óta, e csodálatos kormányférfiának egyik főgondját látszott képezni. Többszörös sikertelen kísérlet után vég­re elérte, hogy a Polizu és bűntársa, Tubea volt százados ellen kimondott ítélet ujonan per tárgyául tétetett a harmadik hadtest bírósága előtt, de e per, rövid idővel ezelőtt, az első ítélet fen­­tartásával ért véget.­­ A Bulgáriából érkező hírek, melyek szerint az orosz agitatio túlkapása a sophiai kormányt arra bírja, hogy az ostromállapot elrende­lését komoly megfontolás tárgyává tegye, az itteni kormánykörökben, úgy látszik, kedvezőtlenül fogad­tattak. A távíró hivatal visszautasítja az erre vo­natkozó, külföldi lapokhoz intézett táviratok föl­vételét. — A nagy rokonszenvről, melynek Orosz­ország a kormánypárt táborában örvend, további érdekes adalékot nyújt a »Romania« és az »Indé­­pendance Roumaine« azon közlése, hogy itt nem­sokára, román tanulók közreműködésével, »Ge­neratio Rusa« czímű folyóirat fog megjelenni. Általában a kormánypárti körök magatartása után nem lehet Szerbia russophil sajtójától rossz néven venni, hogy az Romániában természetes szövetségesét látja. De az ezen szellemben élő belgrádi lapoknak figyelmét elkerüli az, hogy az alap, melyen I. Károly bölcs vezetése folytán, a román örökös monarchia áll, sokkal szilárdabb, semhogy Románia a mai Szerbiá­nak szövetséges és sorstársa lehetne és hogy általá­ban minden román hazafi a puszta föltevését annak, hogy hazája az oly zavart viszonyú állammal, mint Szerbia, solidaritásban lehetne, mint sértést vissza utasítaná. — Melchizedek, románi püspöknek uta­zása Kievbe, minden körben, a melyben Ro­mánia egyházi függetlenségére féltékenyek, igen kellemetlen benyomást tett. Melchisedek püspök ugyanis ismeretes arról, hogy buzgó pártolója az Oroszország által izgató eszközül használt egyesítési törekvéseknek és ő már tavaly elzarandokott volna Kievbe a 900 éves ünnepélyre, ha ez ellen Maiorescu akkori cultusminiszter fel nem szólal. Ebből megítél­hetni, hogy a püspök mostani kievi utazása minő czél­­zattal bir s ez megmagyarázza annak, az említett kö­rökre gyakorlott kedvezőtlen hatását. Budapest, szept. 23. (A franczia válasz­tások.) A »N. Freie Presse« ma délelőtti párisi táviratából a következőt közöljük. A­mennyire a képviselő-választások eredménye eddig ismeretes, a köztársaságiak előnyben vannak minden egyes versenytársuk felett. De a pótválasztások szo­katlan nagy számánál fogva csak az okt. 6-diki vá­lasztások után lehet majd pontosan megítélni, hogy a köztársaság mit várhat az új kamarától. A­mi min­denekelőtt Pár­ist és vidékét illeti, a köztár­saságiak a boulangeristáktól meglehetős sok tért hódítottak el, bár a legtöbb kerületben pótvá­lasztás lesz szükséges. A­mi magát Boulangert illeti, úgy a szavazatok aránya a montmartrei kerületben a következő: a szavazók száma 14,000 Boulanger kapott 5880, Joffrin (socialista) 5500, Lefrancais (socialista) 70, Thiébaud (revisionista) 496, Roques 359 és Dagnan 96 szavazatot. Nem számíttatott 2484 szavazat. Boulan­ger tehát megválasztatott volna, ha több szavazat­szedő bizottság a reá eső szavazatokat nem jelenti ki érvénytelennek. Az eredmény kihirdetésekor Boulan­­gerről nem is létetett említés, hanem csak Joffrin neveztetett meg, így e kerületben is pótválasztásnak kell történnie. A köztársaságiak közül Pa­risban csak Brisson van végleg megválasztva 6289 szavazattal, Thibaudin tábornok 4663 szavazata ellenében. A boulangeristák kö­zül Laguerret és Percyt választották meg. Pa­ris harmincznégy kerületében lesz pótválasztás; h­a­r­m­i­n­c 7 kerületben a boulangeristáknak ugyan több szavazatuk van, mint elleneseik mindegyikének, ebből azonban még nem következik, hogy megválasz­­tatnak. A pótválasztáskor a köztársaságiak, ha fegyel­met tartanak, több szavazattal bírhatnak, mint ellen­feleik. A második kerületben a köztársaságiak győzelme biztosítva van, úgyszintén a harmadik kerületben is, a­hol Chautemps, a községtanács elnöke volt a jelölt. Az ötödik kerületben N­a­q­u­e­t, Boulanger buzgó hive 4586 szavazatot kapott és a többi jelölt 5000-nél többet. Némi fe­gyelem mellett Naquet a pótválasztás alkalmával megbukhatik. A hetedik kerületben valószínűleg M­e­r­m­e­i­x boulangerista fog megválasztatni, mert a reactionariusok reá szavaznak. A nyolczadik kerületben is valószínűleg a reactionariusok győznek. A kilenczedik kerületben Andrieux, a volt rendőrigazgató és Berger, a kiállítás igazgatója mérkőznek, ha a köztársaságiak összetartanak, Berger fog megválasztatni. Elognet a tizenegyedik kerü­letben pótválasztás alá kerül, de nagy reménye van a győzelemre, mert az ottani socialisták boulangerista-el­lenesek. Éppen így L­o­c­k­r­o­y is valószínűleg győz. A huszadik kerületben Rochefort meg fog bukni, ha a socialisták a pótválasztáskor Lacroixra sza­vaznak. Éppen így megbukik B­e­r­g­o­­­n boulangerista Tony Récillonnal szemben, ha a socialisták az utóbbira szavaznak. A párisi pótválasztásoknál tehát a legtöbb kerületben a köztársaságiak sorsa a socialis­ták kezében van. A kültelkeken a boulangeristák esélyei jobbak. Rosszul járt Neuillyban Antoine, a volt metzi képviselő, ki csak 6449 szavazatot kapott, míg L­a­u­r boulangerista 9145-öt, úgy, hogy ez utóbbi valószínű­leg megválasztatik. Ismert képviselők köz

Next