Nemzet, 1889. december (8. évfolyam, 2609-2637. szám)
1889-12-03 / 2611. szám
Melléklet a „Nemzet“ 2611. (333.) deczember 3. számához. ORSZÍ 6GTŰLÉS. A képviselőház ülése deczember 2-án. A képviselőház mai üléséről esti lapunkban közlött tudósításunk kiegészítéséül, még a következőket közöljük: A miniszterelnökség tételénél Ugron Gábor beszéde után felszólal: Horváth Gyula: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Az előttem szólott igen t. képviselő úr beszéde végén azzal foglalkozott — minő ízléssel, annak bírálásába most nem bocsátkozom — hogy a kormánypárt részéről ellenállást egyáltalában nem lát, nem hall. T. ház, mindenkitől magától függ, hogy mit hall és mit lát ? és ha hallani akart a képviselő úr, a budget tárgyalása alatt hallhatott a kormánypárt részéről ellenvetéseket, hallhatott felszólalásokat, igaz ugyan, hogy az a hang, hogy amelyen azok voltak tartva, nem illett bele abba a zűrzavarba, amely azzal szemben az ellenzék részéről nyilvánult. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Lehet, hogy a t. képviselő urak mindig azt a zűrzavart hallják, amelyet a t. képviselő urak önmaguk csinálnak maguknak. (Derültség jobbfelől.) Minthogy pedig csak ezt hallják, igen természetes, hogy arról, mit egyesek mondanak, arról, mit a valódi közvélemény a maga nyugodt hangján beszél, tudomást nem vesznek. (Igaz! Úgy van jobbfelől.) T. képviselőház ! Ez a beszéd is, amelyet az igen t. képviselő úr tartott, nem egyéb, mint ignorálása hosszú évek tüneteinek; nem egyéb, mint újból ismétlése olyan állításoknak, amelyekre hasonlatokat találnak, de bizonyítékokat soha! (Élénk helyeslés jobbfelől. Ellenmondás a bal és szélső baloldalon.) A t. képviselő Urak — és ezt az igent. előttem szólott képviselő úr is tette — rámutattak arra, hogy a 1867-diki alap, amelyen a nemzetnek törvényeink szerint a kibékülés után állnia kell, napról-napra megfogyott, annak egyik-másik része feladatott. Tették pedig ezt anélkül, hogy megnevezték volna; mert remélem, hogy az 1867-diki alapnak feladását nem képezi az, hogy a lajtántúli és az itteni miniszterek olyan kérdések felett, amelyek megegyezés tárgyát képezik, érintkezni szoktak. Ez, valamint az sem lehet megsértése a közjogi alapnak, hogy közös minisztertanácsok tartatnak olyan kérdések fölött, amelyek fölött minisztertanácsok tartottak akkor is, mikor a 67-diki alapot megalkották és amikor a 67-iki alapon az első kormány tanácskozott. (Úgy van jobbfelől.) De t. hát, a t. képviselő urak — ámbár nem az előttem szólott képviselő úr kezdte meg, mert ez irányban a mérsékelt ellenzék t. vezére vetette fel a maga teljes nagyságában a kérdést — a miniszterelnök úr tekintélyéről is szólottak (Halljuk! Halljuk !) és ezt a tekintélyt viszik be a vitába, de hogy minő lelkiismeretességgel teszik ezt, annak nézzünk már egyszer a szemébe. (Élénk helyeslés. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Eljönnek a t.képviselő urak ide s azt mondják, hogy a miniszterelnök személyét tisztelik s előre is tagadják, hogy ellene személyes küzdelmet folytatnak, de a miniszterelnök tekintélyét megtámadják és lerántják itt a házban. (Úgy van jobbfelől.) Ha pedig mi tiltakozunk ez ellen és azt mondjuk, hogy a miniszterelnökkel nem illik így bánni, akkor meg azt mondják, hiszen nem a miniszterelnökről, hanem Tisza Kálmánról van szó. (Úgy van jobbfelől.) Ha pedig azt mondjuk, hogy nem a miniszterelnököt, hanem minduntalan Tisza Kálmánt támadják meg, akkor azt mondják, hogy Tisza Kálmán becsületes, jellemes férfi, mint magánember s hogy ők a miniszterelnököt bántják. (Igaz! Úgy van a jobboldalon.) És csinálnak maguknak ehhez közvéleményt is. Megtámadják a miniszterelnököt és olyan dolgokat művelnek, amelyek felett a házon kívül talán önök maguk is meg vannak botránkozva. (Helyeslés a jobboldalon ) És amidőn mindaz megtörtént, amit előre láttak, akkor elmennek és megírják lapjaikban és hirdetik azt, mint a nemzeti felháborodást. (Igaz! ügy van a jobboldalon.) Vagy pedig, tisztelt ház, megfordítják a dolgot, (Élénk helyeslés a jobboldalon.) és azt mondják lapjaikban, hogy »Megelégelte már ezt a nemzet! Oly tünetek fognak mutatkozni, amelyek a nemzet előtt világosan fogják bizonyítani, hogy a miniszterelnöknek a parlamentben nem lesz maradása!« Utána rögtön be is következik az, amit lapjaikban saját maguk jövendöltek, mert megcsinálják azt maguk, (úgy van! Derültség és tetszés jobbfelől.) No, 1, képviselőház, ez lehet színjáték, amely mulatságos (Úgy van! jobbfelől.) de ez nem lehet a nemzet nevében való önérzetes fellépés. (Úgy van jobbfelől.) Efféle mulatságokkal foglalkozhatnak önök. Spekulálhatnak arra is, hogy akad az országban egy-két ember, aki ezt el is hiszi önöknek, de arra, hogy ezek, ezen a módon azt árulják el, hogy a nemzet hogyan gondolkozik, miként és mit akar, hiába spekulálnak, mert azokat senki sem fogja a nemzet érzülete kifejezésének találni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Már jó ideje t. képviselőház, hogy a t. ellenzék foglalkozik nem azzal, hogy a kormányzat megbukjék és hogy e párt többsége felbomoljék, hanem foglalkozik azzal, hogy a miniszterelnököt megbuktassa; tagjai pedig azt mondják, hogy hiszen a miniszterelnök úr az, akinek személye ellen kifogásaink vannak. Nézzünk hát ennek a kérdésnek is egyszer már a szemébe! (Halljuk! Halljuk!) Önöknek, t. képviselő urak, jogukban áll megválasztani vezérét annak a politikának, melyet érvényesíteni s amelyet Magyarországnak vérébe átvinni akarnak. Ezt senki sem vitatja el önöktől. Mi approbáljuk azt, hogy azon nézeteknek, melyeket követni akarnak, kifejezőjéül gróf Apponyi képviselő urat tekintsék. Mi a felett sem csodálkozunk, hogy az ellenzék egy másik árnyalatából áll fel valaki és jelöli meg annak az eszmének útját, mely az egész ellenzéket vezeti. Nekünk az ellen sincs kifogásunk, hogy az urak ott a túloldalon ketten, vagy hárman egy, vagy két, vagy három irányban vezetnek. De viszont méltóztassanak nekünk legalább annyit megengedni, hogy mi is megválaszthassuk önmagunk vezérét és ne önöket kérjük, hogy önök adjanak vezért nekünk. (Élénk helyeslés és tetszés jobbfelől. Mozgás baloldalon.) Ábrányi Kornél: Miért vették be Szilágyit, ha volt vezérük ? (Halljuk! Halljuk!) Horváth Gyula: Méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy ezen kérdés elől sem akarok kitérni, mert annyiszor volt már ez itt felemlítve, hogy mindenesetre kell, hogy a párt részéről valaki erre is nyilatkozzék. (Halljuk! Halljuk!) Megindítanak, t. képviselőház, egy háborút a miniszterelnök úr személye ellen és hogy a győzelem sikere előre is biztosíttassék, beosztják legelőször is a cabinetet, azután beosztják a pártot igen tisztességes categóriákba. Hisz Ugrón J. képviselő úr beszédéből ma is hallottuk azt, hogy vannak a cabinetben olyanok — mint Szilágyi Dezső igazságügyminiszter úr is — kik nem vállalhatnak solidaritást azon dolgokért, melyek azon időben történtek, mikor ő még az ellenzéken volt. Azután utalnak Wekerle Sándor miniszter úrra; szóval, kiválasztják a különböző minisztereket és különbözően appreciálják őket, amint ezt Ugron képviselő úr ma is tette. (Halljuk! Halljuk!) De még ennél is tovább mennek és részint itt a házban, részint a házon kívül, a sajtóban, olyan kegyesek és szívesek, hogy a kormányt támogató többséget különbözőképen classificálják és különböző classisokba osztják. Azt mondják, hogy »független, önérzetes, helyes gondolkozású férfiak«; hogy »a miniszterelnök urnak személyes barátai« ; hogy »azon szolgalelkü többség« . . . (Derültség jobbfelől.) Kaas Ivor br.: Úgy van ! (Halljuk ! Halljuk!) Horváth Gyula : Lehet, hogy a képviselő úr úgy találja, de engedjen meg a képviselő úrnak nem csalhatlanok nézetei. (Tetszés a jobboldalon.) .... Azt mondják, hogy »szolgalelkü« többség, amely nem a nemzet érdekeit, hanem saját érdekeit lesi, szóval: nincs a magyar szótárban az a gorombaság, amelyet önök, a miniszterelnök úrnak, a többségnek, vagy a többség egyes összeszedett rétegeinek szemébe ne mondottak volna. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Önök azt mondják, hogy vannak független gondolkozású, önérzetes férfiak, akik azt a politikát, amit a miniszterelnök úr az ő szolga személyzetével együtt csinál, nem fogják követni és hogy ezzel egyszer önérzetesen szembe kell szállni. Nézzünk hát ennek is elébe. (Halljuk! Halljuk!) Legyen egyszer igazuk önöknek is. Milyen gyönyörű politikai morálról tenne tanúságot az, ha mindaz, ami az önök tana, bekövetkeznék. (Tetszés jobbfelől.) A miniszterelnök az alkotmány követelményei szerint megalkotott egy kabinetet; oda — önök maguk is hivatkoztak rája — belépett egy férfiú, aki bizonyos idővel ezelőtt az ellenzék soraiban foglalt helyet. E férfiú nyíltan, határozottan megmondotta nézeteit, mielőtt a kabinetbe belépett, minisztertársaival szemben ; elmondta ezeket a pártban, amelybe belépett , s elmondotta ezeket választói előtt. És habár ez megtörtént is, erős speculatio történik arra. (Zajos ellenmondás a bal és szélsőbalon. Helyeslés a jobboldalon, hogy az a miniszter, aki a kabinetbe nyíltan és határozott feltételek mellett lépett be, nem fogja-e állását arra felhasználni, hogy a pártban és a kabinetben szakadásokat idézzen elő ? (Ellenmondások a bal és szélsőbalon. Igaz! ügy van! jobbfelől.) Ábrányi Kornél: Ezt sohasem vártuk tőle (ügy van! balfelől.) Horváth Gyula: Ha önök, t. képviselő urak, ezt nem várták, hát akkor miért akarják külön választani őt, aki nem akar külön válni, a többitől? (Helyeslés és tetszés a jobboldalon. Ellenmondások a bal- és szélsőbalon.) Hát akkor miért állítják, vagy miért akarják minduntalan a kabinetnek ezen tagját szembe állítani a kormány fejével, a kormány tagjaival és e párttal, midőn e miniszter úgy a kormány fejének, valamint a kormány és a párt minden tagjának teljes bizalmát bírja ? (Egy hang a baloldalról: Ez a speculatio !) Nem ez, hanem az önöké a speculate ! „(Úgy van! jobbfelől). Önök e tekintetben igazán nem válogatósak. Az. ellenzéknek vezéralakjai épp úgy, mint a kisebbek ha szebb formában, szebb hanghordozással is, de ugyanazon indokolatlan és minden alap nélküli gorombaságokat, ugyanazon kitartással szórják a többség szemébe. (Úgy van jobbfelől.) Hiszen vezéralakjaiktól jött azon mondás, hogy a miniszterelnök úr körül egy »Ring« csoportosult vezéralakjaiknak egyike találta ki, hogy a miniszterelnök úrnak »Schlepp«-je van; vezéralakjaiknak egyike mondta a véderő vita alatt, hogy a miniszterelnök tekintélye minő csorbát szenvedett, és hogy .... (Helyeslés a jobboldalon. Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Úgy is van!) — rájövünk még erre is. (Zaj jobbfelől. Halljuk ! Halljuk!) .... és hogy minő szomorú állapot az, melyben ma Tisza Kálmán van. Ugron Gábor t. képviselő úrral egy dologban nem értek egyet. (Halljuk! Halljuk!) Én a XIX. század második felében a miniszterektől egyátalában semmiféle pompát nem várok. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) A czifra kocsin járó miniszterek nekem ép oly kevéssé imponálnak, mint a czifra kocsikon járó más emberek. (Helyeslés a jobboldalon.) Nekem az a miniszter imponál, aki dolgozik, mégpedig helyesen dolgozik. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ez volt mindig nézetem. Én senkinek a kedvéért nem válogatok a pompában akkor, midőn munkára van szükségem. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Károlyi Gábor: Akkor minek zsebeli be a repraesentationalis költségeket ? (Derültség a szélsőbaloldalon. Zaj jobbfelől.) Horváth Gyula: T. ház! A tekintélyre vonatkozólag a képviselő urat Erdély történetére kívánom emlékeztetni. (Halljuk ! Halljuk !) Bizonyosan tudni fogja és igazat fog nekem adni abban, hogy Erdély történelme alig emlékezik meg valakiről, akinek nagyobb tekintélye lett volna, mint annak idején a híres Bánffy Györgynek, a későbbi időben pedig báró Jósika Samunak volt. Nagytekintélyű emberek voltak ezek. Tekintélyüket sem akkor nem vonták, sem most nem vonják kétségbe. Ugyanazon időben, midőn ezek álltak az ország élén — Erdély akkor még ország volt — nekik meg volt a tekintélyük, de az országnak semmi tekintélye sem volt. Itt a parlamentben nem az egyének tekintélyéről kell beszélni, bennünket azért küldtek ide, hogy a nemzet tekintélyét óvjuk meg. (Zajos helyeslés a jobboldalon. Mozgás a szélsőbalon. Egy hang: Monoron védik!) Ahoz, hogy a miniszterelnök tekintélye nagy-e, vagy kicsi, nekem igen kevés közöm van, de ahhoz a képviselőház minden tagjának van hozzászólása, hogy elég nagy-e az állam, a nemzet tekintélye ? (Élénk tetszés a jobboldalon.) Sok mindent letagadhatnak önök. (Zaj a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk!) de azt az egyet senki sem fogja letagadhatni, hogy az országnak és a nemzetnek tekintélye úgy kinn, mint benn folyton mindennap, minden évben gyarapodott. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Annyira gyűlölik már önök a miniszterelnök úr személyét, hogy annak bebizonyítása végett, hogy a miniszterelnök urnak kormányzata rossz volt, azt a tekintélyt, melyet Magyarország és e nemzet keserves munkájával magának megszerzett és amelylyel ma bir, ezt a tekintélyt akarnák kissebbiteni, csak azért, hogy a miniszterelnök urnak tekintélyét kissebbitsék ?Úgy van jobbfelől. Nyugtalanság a szélső baloldalon.) De ne foglalkozzunk ezzel többet. Az czélra nem vezető dolog, ha egyes egyének tekintélye fölött folytatnak vitát. Foglalkozzunk azzal és ez kötelességünk, hogy hol szenvedett, és miért, a nemzetnek tekintélye csorbát? Erre méltóztassanak rámutatni és hogy ha e fölött kell vitatkozni, akkor nemcsak a kormánynak, hanem a ház ezen oldalának minden tagja köteles önöknek felelni, mert, hogy a politikával a magyar nemzetnek, a magyar államnak tekintélye meg ne fogyatkozzék, ez úgy a kormánynak, mint a többségnek, mindenkinek egyformán érdeke, ebben a tekintetben a felelősséget mindenki kikéri magának, (ügy van! Helyeslés a jobboldalon.) T. hát, ez volt az, ami, úgyszólván, az elmúlt napok alatt a vitáknak, valamint a t. képviselő úr beszédének is culminatióját képezte, hogy kimutassa azt, hogy a miniszterelnök úrnak nincsen tekintélye, hogy kimutathassa azt, hogy a miniszterelnök úrnak minden alkotása csak önmagáért létesült, amiben senkinek sincs semmi része , mindezért, minden belügyi és külügyi alkotásért csak a miniszterelnök urat teszi felelőssé és e felelősség alól teljes készséggel felmenti a többi minisztert és a pártot, mely háta mögött ül. Miféle politikai morál az, tehát, hogy az a párt, mely a miniszterelnököt az ő politikájában, melyet jól vagy rosszul, de csinált, kísérte és támogatta, most azért, mert önök részéről támadás készül a miniszterelnök úr személye ellen, a miniszterelnökkel szembeálljon, azt mondván, hogy nekünk a te politikádban nincsen részünk, mi támogattuk személyedet, de sohasem politikádat, és így mihelyt a te személyed népszerűtlenné vált, elhagyjuk politikádat. (Helyeslés: Úgy van jobbfelől.) Lehet, hogy megfogamzott önöknél az a gondolat, mintha lehetnének ilyen emberek is, akik ezt megteszik , de az már csak az önök gondolata fog maradni, mert valamint én fel nem tennék semmi tisztességtelen dolgot önökről, épp úgy hiszem, hogy önök hasonlólag tisztességtelenséget egy komoly s nagy politikai pártról fel nem tennének. Hogy mily kevéssé válogatósak önök nagy kijelentéseikben, bátor leszek a dologra rámutatni. (Halljuk! Halljuk !) Egyik legutóbbi ülés alkalmával az ellenzék vezére, Irányi Dániel képviselő úr, azzal a nagy pathossal. . . (Felkiáltások a szélső baloldalon : Micsoda pathos ?) azt hiszem e szó ellen kifogása nem lehet a képviselő úrnak. (Egy hang jobbfelől: Nem érti, nem csuda! Derültség a jobb oldalon.) mondom azzal a nagy pathossal, mely positiójánál fogva megilleti, feláll és azt mondja, hogy mindaddig amig a miniszterelnök úr meg nem nevezi, hogy kiket értett, rágalmazónak mondja. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Helyesen tette!) Csak türelem ! Majd azután tessék helyeselni, ha kedvük lesz rá. T. ház ! Én bátor vagyok egyre figyelmeztetni a t. képviselő urat, és azt hiszem, hogy azon igazságszeretet, melyet több alkalommal magam is tapasztaltam a t. képviselő úrnál, azon igazságszeretet oda fogja vezetni, hogy amit a miniszterelnök úr mondott (Zaj a szélsőbal oldalon.) — elismerem, hogy a képviselő úr világosan nem hallotta, hanem neki referálták — felolvasom, amint mondotta: »lehetnek, nem mondom itt e házban,de vannak olyanok, akik lojalitást affectálnak és a végén, tulajdonképpen ugyanakkor a detronisatio politikáját hirdetik.« — Erre a képviselő úr azt mondotta, hogy amíg meg nem nevezi a miniszterelnök úr, hogy kik azok, rágalmazónak nevezi és a szegény miniszterelnök úr ott áll most ez időben is, ezen átok súlya alatt. (Derültség a jobboldalon.) Erre vonatkozólag vajjon nem csalódik-e felolvasom egyik lapból a következő sorokat: (olvassa): »Végül Polónyi Géza, mint a párthirlap megindítása czéljából kiküldött bizottságnak előadója jelenti, hogy hosszabb tárgyalások után sikerült a bizottságnak Hentaller Lajos képviselő szerkesztése mellett a »Budapesti Ujság«-ot, mint pártlapot megnyerni. Miután a »Budapesti Újság« a függetlenségi és 48-as párt elveinek hűséges szolgálatára vállalkozott és a párt minden tagjának rendelkezésére állva, tevékeny működését elismerésre méltólag már meg is kezdette, a kiküldött bizottság működését befejezettnek tekinti azzal, hogy a »Budapesti Ujság«-ot a pártnak figyelmébe ajánlja és a pártot a támogatásra felhívja.« E felolvasott sorok kétségbevonhatatlanul tanúsítják, hogy a lap a függetlenségi párt közlönye. (Ellenmondások a szélső baloldalon.) De hát még ez irreleváns dolog. Azonban a lap november 21-diki számában, tehát jóval azelőtt, hogy e kérdés felmerült volna, a következő jelent meg: (olvassa) »És ha mégis bekövetkeznék az az iszonyatos, amit a toll retteg leírni, az ajk nem mer kimondani, akkor minden igaz magyar előtt nem a parlament székhelye, Budapest lesz a nemzet fővárosa, hanem Turin és az a ház az ezrek útján, az lesz a mi királyi palotánk, mert ott lakik Kossuth Lajos, Magyarország koronátlan királya! És váltsa be az ország ifjúsága szavát, menjen ki Magyarország fővárosába, térdeljen le a szent aggastyán előtt, hajtsa meg előtte lobogóit és tegyen ünnepélyes, szent fogadást, hogy eszméiért küzd végső lehelletig, megalkotja a szabad, becsületes, demokrata Magyarországot, Kossuth országát!« Szalay Imre: Ez költői kép! (Derültség.) Horváth Gyula: T. ház! Én senkinek a meggyőződését, senkinek a véleményét elvitatni nem akarom, tisztelem, bármily ellentétes legyen is az enyémmel... Károlyi Gábor gr.: Maga is légionárius volt! Horváth Gyula: Erre is rátérek, hanem azt, hogy itt egész komolyan rágalmazásnak jelentse ki azt, ha valaki azt mondja, hogy vannak, akik a detronisatio politikáját hirdetik az országban. (Nagy zaj és felkiáltások a bal és szélsőbaloldalon. Ez az! Ez az! Halljuk ! Halljuk! a jobboldalon.) Én, t. ház, ezen lap vagy e nyilatkozatának hordereje ellen egyátalában semmit nem akarok felhozni, hanem felemlítettem ezt a kérdést annak kimutatására, hogy arra nézve, amit a miniszterelnök úr mondott, hogy vannak olyanok, kik a detronisatio politikáját hirdetik, mondom, hogy abban a lapban, melyről ugyan el méltóztatnak tagadni, hogy a párt közlönye, de amely a párttal legközelebbi összeköttetésben áll, ilyen nézetek hirdettetnek. Így tehát az, amit a miniszterelnök úr annak idején mondott, a valósággal teljesen megegyezik. (Úgy van! Úgy van a jobboldalon.) Ezt akartam csak kimutatni. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Zaj és mozgás a szélsőbaloldalon.) T. ház! Egy képviselő úr azon közbeszólása, hogy én is légionárius voltam, emlékeztet engem egy dologra, ami a vita folyamán merült fel. T. i. amikor az u. n. lojalitási kérdés itt e házban szóba került, voltak számosan, úgy a lapok közt, mint e házban a képviselő urak közt, akik felemlítették, hogy annak idején, mikor a debreczeni zsinat volt, mikor a conspiratiók voltak, milyen volt a miniszterelnök úr lojalitása. (Halljuk! Halljuk!) Hát, t. hát, én is voltam a légiónál, nem tartom valami nagy érdemnek, nem látok benne semmit, és én akkor azt hittem, hogy azzal szolgálom hazánk érdekét, ha oda megyek. Azt, te hát, kifogásolni nem lehet, ha abban az időben minden jó hazafi a saját meggyőződése szerint igyekezett szolgálni a hazát. (Tetszés a jobboldalon.) E tekintetben senkinek sem jutott eszébe neheztelni, legkevésbbé pedig koronás királyunknak, hogy egy időben, mikor a nemzet törvényei meg nem tartattak, voltak emberek, hazafiak ez országban, kik a törvényes állapot előidézését minduntalan és minden eszközzel el akarták érni. (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon.) Ez hazafias kötelességteljesités volt, mely a lojalitással ellenkezésben nem áll. (Úgy van! ügy van! Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon.) Hogy azt koronázott királyunk a legkevésbbé sem subsummálja és nehezteli, ezt ő nem Tisza Kálmán miniszterelnöknek, hanem gróf Andrássy Gyulának mutatta meg legelső sorban, midőn az első helyre állította azt az államférfiul aki egy időben, míg a törvényes alap Magyarországon helyreállítva nem volt, halálra volt ítélve. (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon.) Ez tehát nem a lojalitás kérdése. Valóban úgy látszik, hogy a loyalitás fölött nem ezen az oldalon uralkodnak téveszmék, hanem a túloldalon. Önök a loyalitást — úgy látszik — csak akkor tudják appreciálni, ha önök gyakorolják és a loyalitás ellen akkor látnak vétséget, ha azt valaki oly időben gyakorolja, amikor önöknek nincs kedvük a lojalitást kifejezésre juttatni. (Tetszés a jobboldalon.) A miniszterelnök úr politikájának megítélésénél, tehát, a legfontosabb kérdés az lehet, hogy váljon a miniszterelnök úrnak egy nyíltan az ország színe és pártja előtt ismert programmja van-e, és azt a párt magáévá tette-e vagy sem ? (Elénk helyeslés jobbfelől.) Önök, (a baloldalra mutat) akik minduntalanul a személyek támogatásával vádolnak bennünket, mindig rossz néven veszik, valahányszor előkerül az a kérdés, hogy ez a politikai párt, melynek én is egyik legkisebb tagja vagyok tulajdonképp nem személyes politikát, hanem egy politikai programmot akar megvalósítani. (Helyeslés jobbfelől. Halljuk! Halljuk!) Nyíltan mondatott e házban, hogy e párt első feladatául a pénzügyek rendezését tűzi. A miniszter- A NEMZET TÁRCZÁJA. Deczember 2. Debreczen. — Az osztrák-magyar monarchia írásban és képben legújabb füzetéből. — Irta : Jókai Mtsr. Debreczen a multban. A kollégium. — Történeti emlékek. — Kálomista ördögrege. — A főtanodából kikerült kitűnőségek. — A színészet Debreczenben. — A magyar dal és zeneművelése. — A debreczeni kántor. Debreczennek volt egy fellegvára : a kollégiuma. (Így ííja azt most is minden ember.) A templom és az iskola azonos eszme a protestánsoknál: a templomban a népet oktatják, s a beöltözött diákból kerül ki a legátus, aki távolabbi hitközségekben nagy ünnepek alkalmával hirdeti az igét. Az egész piacz mélyét betöltő kéttornyú nagy templom alapjában a régmúlt századokig viszi föl eredetét, s azon a helyen épült, ahol egykor Szent András egyháza állott. Hatezer lélek fér el benne. Belsejét a kálvinista puritánság szelleméhez híven semmi festés nem díszíti, egyedüli pompája a nagy orgona. Az is nagy ellenkezés mellett mehetett be oda. Még kriptája sincs. Sokszor elpusztította a tűzvész, de legjobban az 1802-iki, amikor még a harangjai is elolvadtak, csak a Rákóczy-harang maradt fenn, hanem ez is megrepedt s csak 1875-ben öntetett újra előbbi feliratainak megtartásával. Azóta a templom újra épült. Egyszerű, csupán nagy arányai által megkapó építmény. A kollégium sem az, ami a régi volt. A korszellemnek a régi sajátságos intézmények áldozatul estek. A hajdani seniornak zsinóros dolmányú, hajporos, háromszegletű kalapos mintáját arczképben őrzi az iskola könyvtára. Oda van elhelyezve a nevezetes nagy bot és kis bot is; még most is akadnak diákok, akik a tizenhét fontos »gerundiumot« félkézzel megemelgetik; de az »ad arma!« nem hangzik többé, mely a »machinistákat« a tűzvész oltására riasztó: ma azt a rendes tűzoltó-csapat végzi. A latinusokat kínzó egyenruha, a tóga is elmúlt, a nyusztos sinkóval, a háromszegletű lábbeszteklivel s utóbb a pofoncsapott figaróval, s vele együtt az a sok adoma a mindig élezes, mindig furfangos bennlakó diákról, a vándor legátusról és mendikásáról, s arról az időről, amikor a diáknak nem volt szabad színházba, tánczmulatságba járni, éjjel a kollégiumból kimenni, azért mégis megtette : a magas kőfalon keresztül mászott. Ebből a kollégiumból századokon át a magyar tudósoknak egész phalanxa került ki. 1550-ben alakíttatott át ez iskola protestáns kollégiummá. Nyolcz év múlva már a Wittembergből hívott Méliusz Péter virágzásra emelte. A Kassáról ide menekült Huszár Gál magával hozta könyvnyomdáját, majd a város állított 1563-ban egy ma is meglevő könyvnyomdát, s ettől fogva lett Debreczen az irás szerint »Magyarország s Erdély világositó lámpása.« Ez a nyomda ma is a város tulajdona. Még nagyobb lett az emelkedés, midőn a XVII. század közepén a török elfoglalta Nagy-Váradot; az ottani kollégium elpusztult, tanulói és tanárai Debreczenben találtak új Helikont. Majd a hadjáratban semmivé tett pápai kollégium is ebbe olvadt bele, a pataki Erdélybe vándorolt, úgy hogy egy ideig egész Magyarországnak ez volt az egyetlen református főiskolája. Majd a szellemi színvonal is magasabbra hágott Maróthy, a híres arithmetikus alatt. E század elejétől fogva már minden tárgyat magyar nyelven tanítottak, kivéve a jogot, mely latin nyelvű maradt. A sok nevezetes tanár között egynek az emlékét különösen megörökité a népmonda: Hatvani Istvánét, a magyar Faustét. Minthogy a róla támadt mondakör, tudtunkra az egyetlen kálvinista eredetű ördögrege, helyén lesz azt itt megismertetni. Hatvanit a népmonda a szellemek varázsfejedelmévé teszi, ki egy nagy bűbájos könyvvel gyakorolja fölöttük hatalmát, s ember feletti csodákat mível: meghívott vendégeinek elhozatja a török szultán asztaláról az egész lakomát s az nap a szultán nem kap enni; de az elhozott narancsfákról nem szakíthatnak gyümölcsöt a kiváncsi asszonyságok, mert a hozzányulásnál az illető hölgy férje feljajdul, hogy az ő orrát, fülét húzzák! Egy feldöntött palaczkból olyan árvizet támaszt a teremben, hogy a hölgyek mind a padokra ugrálnak előle. Majd sétálni megy, palotája végével négy lovas-szekeret rajzol a homokba, arra felül s megelőzi rajta az előre vágtatott bíró fogatát. A szidalmazó kámzsás barátnak akkora szarvakat növeszt, hogy az nem birja a fejét az ablakból visszahúzni; halottakat idéz a temetőben s megküzd az ördöggel. Az ördögnek különös kedve van a diákjait elcsábítani: Hatvani képét veszi fel s éjféli előadásokat tart. Hatvani tanácsára az éjféli leczke miatt panaszt tevő diákok hamut hintenek el a teremben s azon megismerik a reverenda alatt a sátán lólábainak nyomát, aztán elriasztják az »Erős várunk nekünk az Isten!« éneklésével. Debreczenben egy egész család egy napon szerencsétlen véget ér: a kisfiú lekéseli csecsemő öccsét s féltében a kemenezébe búvik; az anya rásísti a kemenezét, s a szerencsétlenség láttára kétségbeesik, felakasztja magát; a hazaérkező férjnek, családja romlásának láttára, megszakad a szive. Jutalom tűzetik ki a diákok közt az ez eseményt megörökitő epitaphiumra. Egy diák elnyeri azt e distichonnal: Infans, ut vervex, puerulus, nupta, maritus, Cultello, fiámmá, fune, dolore cadunt. Magyarul: Kisded, mint bárány, kis gyermek, nő, szerető férj, kés, láng és kötélen, s fájdalom által esék. Hanem ezt a verset az ördög diktálta neki s jutalmul a diák lelkét kérte. Hatvani kijátsza a pokol királyát a »eras« szóval (holnap), melyet a diákkal az érte jövő sátán értesítésére az ajtaja fölé irat. Majd egy kedvencz tanítványát darabokra tépik a szellemek, kiket a feltárva talált varázskönyvvel előidézett; Hatvani összerakja darabjait, s egy szellemet parancsol bele, aztán viszi az examenre; a szellem felel bámulatra méltón, hanem amint egy tanulótárs az »Isten« nevét kimondja a háta mögött, az egész alak porrá omlik. Végre maga Hatvani is rejtélyes módon elrepül a felhők közé. E mondakörben a tudományosság csodái vannak a varázslat bűvhatalmával felruházva, az egész jól jellemzi azt a kort, amelyből származott, amidőn a chemia és optica csodái boszorkányságnak voltak kikiáltva. Ma már a kollégiumban külön theologiai és jogi akadémia, tanítóképezde és gymnasium van a modern felsőbb tanintézetek kívánalmai szerint; tanszékei kitűnő tanárokkal betöltve, természettudományi és régiségi múzeummal, nagyszerű könyvtárral, gyűjteményekkel berendezve; a felsőbb osztályokban négyszáz tanulóval, míg az összes osztályok tanulói száma fölmegy másfél ezerre. A benlakás még megvan, de a kollégium nem zárja többé. A legátus mívelt ember, s a kis diák nem a régimódi mendikás már; a »semper« leves is megjavult, csak a mindennapi kenyeret hijják »brugó«-nak. A nagy számú beneficiumok sok szegény ifjúnak teszik lehetővé tehetséges tudományos kiképzését. A kollégium alaptőkéje 1745-ben 10 ezer forint volt, ma már egy millió. Innen származott ki egész raja a reformált vallást hirdető lelkészeknek, a magyar tudományosságot nagy sikerrel terjesztő íróknak, akiknek egy költő csoportját, mely a XVIII. század végén és századunk elején saját irányban működött, »debreczeni kör« név alatt ismeri a magyar irodalomtörténet. Ez az iskola tartá fenn a népies, törzsökös magyar nyelv jogát az irodalomban a nyelvújítókkal szemben. Innen támadt elő Fazekas Mihály, a »Ludas Matyi« szerzője, és Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi előtt a legnépszerűbb magyar költő, kinek Izsó Miklósról mintázott érezszobra ott van felállítva a kollégium mögötti díszkertben. (Egyike a hazai legszebb szoborműveknek, költségét — 26.000 forint — maga a debreczeni lakosság fedezte, azonkívül vasból öntött síremléke a költőnek a köztemetőben.) Ez iskolából került elő az első nagyobb magyar nyelvtan és az első füvészkönyv, azaz Földi Jánostól, ez Diószegi Sámueltől és Fazekastól. Az említetteken kívül Sinay, a két Buday, Péczely a történelemben, Kerekes a mértaniban, Lugosy a magyar és keleti nyelvészetben, Kuthy Lajos a költészetben szereztek maguknak halhatatlan nevet. Ma pedig már egész hadsereget képez a Debreczenben működő írók összesége. A magyar színészet is sokat köszönhet Debreczennek. Már 1798-ban ide jött Erdélyből az akkori első színtársulat, s e látogatásait 1804-ig ismételte. Ez évben kapott ajándékba a debreczeni színtársulat gróf Károlyi Józsefnétől egy teljesen fölszerelt jelmeztárt, s ez vetette meg alapját a magyar színészet díszesebb kiállításának. A színészeket a város fizette s az szerződött velük. A számadásokból kitűnik, hogy ritkán volt deficzit. A színház ekkor a Fehér-ló vendéglőben volt, majd a szűcsszínnek egy fedél alatti épületében. Egy ideig egy debreczeni polgár által épített magánházban virágzott a színészet. Adtak eredeti színműveket is s a külföldi irók legjobb műveit fordításban. Végre fölépült az uj színház a Czegléd-utcza elején s ez 25 év óta Debreczenben a múzsák temploma. A magyar színészet fénykorában, 1861-en az alkotmányos élet fellobbanásával elhatározta Debreczen közönsége egy állandó díszes színház építését, s négy év múlva készen állt a múzsák pompás csarnoka, mely kétszázezer forintba került. A színi időszak ősz kezdetétől nyárig tart, mindig kitűnő társaság működése mellett, melynek a város subventiót ad. Most már saját nyugdíj-alapja is van elaggott színészek számára. A magyar dalról és zenéről is említést kell tennünk Debreczennél. Hogy itt mennyire művelték, bizonyítják azok a tanácsi határozatok, amelyek nagy csapások alkalmával a dalt és zenét városszerte eltiltották, majd a század elején az az engedmény, hogy a diákok zenekarának szabadságot adtak a színházi előadások alatt muzsikálni, de csak polgári ruhában. A debreczeni »kántus« olyan híres volt, hogy temetésekre messze föld kívánta megjelenését. Budapesten is szerepelt. A vakácziókra hazatérő diákok évtizedeken át terjesztették legnépszerűbbekké vált dallamainkat, a Csokonai dalait: »Földiekkel játszó égi tünemény,« »Oh Tihanynak riadó leánya,« Este jött a parancsolat,« »A csikóbőrös kulacshoz,« a szép bordalt, »Múlik, mint az árnyék, ez az élet.« A zenevilágban országhirű alakjai voltak Debreczennek Boka, Bihari, kiknek utolérhetetlen szép dallamos nótái között legnevezetesebb a 30 emberes toborzó dal. A franczia háború alatt Debreczen városára 30 újoncz volt kivetve. Akkoriban még az ujonczokat toborzás utján szerezték be, táncz és muzsikaszó mellett. Bihari lelkesítő toborzójára az első nap alatt beállt a keresett harmincz legény a verbunkosok karéjába. Ezért híják azt a harmincz emberes toborzónak. Debreczen ma: Templomok és iskolák. — Ipar és kereskedelem. — Egyletek és intézetek. — A debreczeni cívis. — Vásár. — Népviselet. — Népszokás. Debreczen az újkor követelményeinek megfelelő nagyobb város. A felekezeti féltékenység rég megszűnt; a calvinista hívek nagy templomán, kisebb templomain, azok között a nevezetes »ispotály-templom«-on, s a legutóbbi években épült czegléd-utczai calvinista templomon kívül, a catholicus híveknek is ott áll kettős tornyú Szent Anna temploma, s a Mózes-hitüeknek két zsinagógájuk van. A kegyes-rendiektől vezetett algymnasium egyenlő magas színvonalon áll a protestánsok középiskolájával. Minden felekezet maga tartja fenn az iskoláit; a tanárok nagy száma egész társadalmi osztályt képez; az elemi iskolák, melyekben az oktatás a város bőkezűségéből egészen ingyenes, mint a közműveltség vártai, egész a Hortobágyig kihatolnak. A puszta számára is van kettő. Azok közt nevezetes az ohat-pusztai, melynek másfélszáznál több tanulója van; ez felekezet nélküli. A nőnevelésre szolgál egy felsőbb és több kisebb nevelőintézet. Azon kívül van a felekezet nélküli reáliskola, melyet a város tart fenn. Következnek a szakiskolák: a tanítóképezde, iparos iskolák, kereskedelmi középiskola, a királyi gazdasági tanintézet nagy terjedelmű mintagazdasággal, földművesek, gazdák iskolája. Ezt az egyet tartja fenn az állam, a többi mind a város saját erején gyarapodik. A szellemi műveltség az alapja az anyagi jóllétnek is. Napjainkban már a mezőgazdaság is tudomány , az ipar, kereskedelem még inkább az. A krónikák följegyzése szerint az első nemes gyümölcsfák oltóágait a külföldi akadémiákon járt tanárjelölt diákok hozták haza Debreczenbe. A haladó műveltség nyomai láthatók folyton a mező-, kert-, erdőiparban, állattenyésztésben éppen úgy, mint a műhelyi és gyáriparban. Részletesen kimutatni a Debreczen lakosságának 12 százalékát tevő iparűzők működését, e czikk korlátolt tere nem engedi; elég annyit megemlítenünk, hogy ha egy-egy iparágat a változó ízlés, vagy az olcsóbb czikk versenye elnyom, emelkedik föl helyette más s új piaczot keres. Például a hajdan virágzó szövőipart ma már egyetlen egy takács űzi s a 800 csizmadia mellett támadt pár száz czipész ; a szalámigyártás azonban versenyez az olaszországival ; a hajdan híres pipagyártás csökkentével emelkedett a tégla- és fazekasipar; a timárság hanyatlott, de az asztalosság gyarapodott. Elősegíti az