Nemzet, 1891. május (10. évfolyam, 3114-3143. szám)
1891-05-29 / 3141. szám
Szerkesztőség: Ferencziek tere, Athenaeum-épület, 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ara 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 8 kr.) Esti kiadás Kiadó-hivatal : Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszinti Előfizetési díj: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .............................................. 2 frt 3 hónapra .................... ......... 6 > 6 hónapra .......... .. „ .............. _ .. 12 > Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 10 óra 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 8 kr.) 3141. (146.) szám. Budapest, 1891. Péntek, május 29. X. évi folyam. A közigazgatási vita első napja. Budapest, máj. 29. Parlamentünk ma kezdette meg a korszakalkotó reformot, a közigazgatás reformálását. Nagy érdeklődés várta e napot a képviselőházban és azon kívül is; az érdeklődés azonban már ma is csökkent egy meglehetős hosszú ellenzéki beszéd alatt, amelynek előreláthatólag számos társa fogja még az általános érdeklődést közunalommá átváltoztatni. A szabadelvű pártról két szónok : Perczel Dezső előadó és Szabó Imre hatásos beszédet mondott, de nemcsak a mai nap, hanem az egész közigazgatási vita legkiemelkedőbb mozzanata lesz Szapáry Gyula gróf miniszterelnöknek nagyszabású s rendkívüli hatásos szónoklata. Az első szónok a közigazgatási bizottság előadója Perczel Dezső volt, kinek kiválóan szakszerű szónoklatát a ház általános figyelemmel hallgatta végig s csak ittott zavarta annak menetét a szélbal néhány közbeszólása. Beszédét történeti visszapillantással kezdette Perczel kimutatva, hogy a törvényhozás már az előző évtizedek alatt is mily intézkedéseket tett arra nézve, hogy a közigazgatás egyes ágait szakképzett egyénekkel lássa el s a közigazgatási tisztviselői állások egy részét kinevezés útján töltse be. S e visszapillantás során sikerült az előadónak kimutatni, hogy a Szapáry államosító javaslata a közigazgatási reform természetes fejlődésének folyománya s minden irányban kellőkép elő volt készítve. Áttérve a Szapáry törvényjavaslatának ismertetésére, először is a vármegyék önkormányzati hatáskörének a javaslatban körvonalazott szervezetét fejtegette, majd a közigazgatási tisztviselők hatáskörének megszabásáról s a politikai szabadság védelmének garancziáiról emlékezett meg. Azt a frázist, hogy »a vármegyét meg akarják ölni«, 1848 óta hangoztatják, de ép oly alap nélkül, mint most, mert Szapáry javaslata a vármegyét nem gyengíteni, de erősbíteni fogja. A szabadelvű párt élénk helyeslése kisérte Perczel szavait, midőn szónoki lendülettel fejtegette, hogy csak erős kormány és erős parlament tehetik erőssé a magyar államot. Beszéde végeztével számosan siettek Perczel üdvözlésére. Ezután Szederkényi Nándor beszélt két órán keresztül s összegezte mindazokat a kifogásokat a javaslat ellen, amelyeket a közigazgatási bizottság 38 ülésében részletekben adott elő. Majd egy negyedóráig tartott, míg a törvényjavaslat ellen beadott határozati javaslatát fölolvasta. A szélból, hogy elkezdje az időpazarlást, követelte, hogy még egyszer a jegyző is fölolvassa a határozati javaslatot. Szapáry Gyula gróf miniszterelnök állott föl ezután, hogy reformjavaslatát indokolja. Egyiket mondotta Szapáry legsikerültebb szónoklatainak. A tőle megszokott nyíltság, őszinteség és határozottság jellemezték szónoklatát, melynek argumentumai nagy sulylyal estek a mérlegbe javaslatának javára. Nemcsak a szabadelvüpártot, hanem az egész házat fölvillanyozta Szapáry beszéde s míg a szabadelvű párt lelkesen helyeselt és éljenzett, a szélbal éretlenebb elemei megkísértették közbeszólásokkal zavarni, nemsokára azonban a parlamenti illem győzedelmeskedett az ellenzéken s a miniszterelnök általános figyelem között szónokolhatott. Szapáry grófnak különösen az utóbbi hónapok alatt számtalanszor nyílt alkalma, hogy a közigazgatásról nyilatkozzék, de azért jutott még mára is az új argumentumok hosszú sorozatából. Mai beszéde is bizonyítja, hogy oly államférfiút bsz benne pártunk, ki gyökeréig ismeri azt a közigazgatási rendszert, melyet reformál. Láthatta az ellenzék is, hogy Szapáryt e reformkérdésben is csak az állam érdeke vezérli s a hatalmi politika motívumai távol állnak tőle. Hivatkozott a miniszterelnök mindenekelőtt arra, hogy ötnegyed év előtt, midőn a kormány programmját előterjesztette, ígéretet tett a közigazgatás reformálásának keresztülvitelére s egyszersmind kijelentette, hogy az államosítás hive; ez ígéretének eleget tett s ma már a ház abban a helyzetben van, hogy az első reformjavaslatot tárgyalhatja. 1848. óta a törvényhozás és az irodalom gyakran foglakozott azzal a kérdéssel, hogy a vármegyei intézmény s parlamentarizmus összeegyeztetése miként eszközöltessék, tétettek is erre kíméletes kísérletek, míg végre a közvélemény a megyei tisztviselők kinevezése mellett foglalt állást. 17 évvel ezelőtt, midőn először foglalta el a belügyi tárczát Szapáry, már azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy előbb-utóbb az államosításra kell áttérni s azóta csak időkérdésnek tekintette ezt. Az utóbbi idő tapasztalatai aztán meggyőzték arról Szapáryt, hogy már megérett annyira a kérdés, hogy meg lehet oldani. Sokan azt vitatják, hogy a megyei tisztviselők választása alkotmányosságunkkal össze van forrva. A miniszterelnök történeti argumentumokkal cáfolja ezt meg, mert hiszen a régi vármegye más volt, mint a mai s a régi vármegye intézményéhez sem volt forrva a választási rendszer. A 15-ik században az 1486-ik évi III-ik törvényezikk szerint a megyei alispán is a főispán által neveztetett ki s midőn az 1723-ik évi 53-ik törvényczikk a 3 évre való választást behozta a vármegyékbe, ezt is csak a tisztviselők egy részére hozta be s a főispán korlátlan kandidálását fentartotta. Mintegy másfél századra terjed ki mindössze is a vármegyék választási joga, de annak gyakorlása is sok helyen olyan volt, hogy még a főjegyzőt is a főispán nevezte ki. A régi világban könnyű volt a közigazgatást ellátni oly egyéneknek is, akiknek mellékfoglalkozása volt csak a megyei tisztviselősködés, de ma jártasnak kell lenni a közigazgatás minden ágában a tisztviselőnek s képzett embernek teljes munkásságát veszi igénybe. Fontos momentum az, hogy a pénzügyi adminisztráczió is megköveteli, hogy a közigazgatási adminisztráció vele párhuzamosan működjék, mert ez kihatással lesz az adókivetés igazságosabbá tételére, a községi adókezelés rendezettségére, az adóeltitkolások megakadályozására, stb. Hadviselési szervezetünk is megköveteli a közigazgatási tisztviselők államosítását, épen a mozgósítás fontos nemzeti és állami érdekéből. Nagy hatással mutatta ki Szapáry, hogy nem lehet igazságos közigazgatást kívánni azoktól a tisztviselőktől, akik saját befolyásos választóik ellen kénytelenek esetleg eljárni s a tehetséges, képzett egyének esetleg ha kötelességeiket épen a legjobban teljesítik, akkor nem választatnak meg. Mondják, hogy ez ellenében a megyei nyugdíj kilátása van biztosítva, de a törekvő ifjúnak ez nem elég, hogy, hogy a közigazgatási pályára csábíttassék. Helyes volt a közigazgatási gyakornokok kiképzéséről gondoskodni korábbi törvényeinkben, de bár több mint 200 ily állomás van, nem lehet betölteni azokat, mert nem jelentkeznek az ifjak s a megyék úgy segítnek, hogy kvalifikáczióval nem bíró segédhivatali személyzettel töltik be az állásokat. Ez ellenében a belügyminisztériumban évekig ingyen is dolgoznak az ifjak, csak gyakornokok lehessenek, mert a megyében nem remélhetik tehetségeik méltánylását a választási rendszer mellett. A közigazgatás és az állam érdekében s nem a kormány érdekében kell a közigazgatást reformálni s a vármegyék jogai, a tisztviselők választását kivéve, nemcsak hogy csorbittatnak, hanem lényegesen szaporittatnak a törvényjavaslat által. Viharos tetszés követte Szapáry szavait, midőn azt mondotta, hogy a közszabadság garancziáit nem a törvényhatóságokban kell keresnünk, hanem az egységes magyar állam fölépítésében. Az 1848-iki törvényhozásnak nagy hálával tartozunk, amiért a magyar állam megszilárdítását a parlament kezébe adta s ez álláspontról visszatérni a vármegyei intézményre, retrográd irány volna, melyet a miniszterelnök nem követ. A most tárgyalt javaslat csak kezdeti első lépés a közigazgatás terén. S legközelebbi teendők lesznek a gyámügyi, gondnoksági, a közigazgatási bírósági s a községi törvény módosítása. A közigazgatási bíróságról szóló törvényjavaslatot szándéka volt egyidejűleg beterjeszteni a vármegyei javaslattal, de idő rövidsége miatt nem lehetett. De nemcsak az elvek, hanem fontos részletek is meg vannak már állapítva s őszszel beterjesztheti a javaslatot. A közigazgatási bizottság módosításaihoz hozzájárult a miniszterelnök, mert azok a törvényjavaslat elvi álláspontjával nem ellenkeztek. Két kérdésben, a rendkívüli közgyűlés s a közigazgatási bizottság póttagjaira nézve, amelyek nem elvi kérdések, később fog nyilatkozni. Kéri a házat, hogy általánosságban a javaslatot úgy fogadja el, ahogy a közigazgatási bizottság szövegezte azt, de ha módosítások javasoltatnának a házban, ezekhez is csak ama feltétel alatt járulhatna, ha azok a a törvényjavaslat alapelveivel nem ellenkeznek. Beszéde végén szónoki emelkedettséggel fejtegette a miniszterelnök, hogy a közigazgatás reformja mennyire meg fogja erősíteni Magyarországot, s növelni fogja irányunkban a bizalmat. Hozzátette még Szapáry, hogy a törvényjavaslatnak nem czélja a magyar elem befolyását az idegen nemzetiségek rovására növelni, mert nézete szerint Magyarország minden polgárának vallási és nemzetiségi különbség nélkül joga van követelni a jó közigazgatást, amely a magyar államnak hivebb polgárokat fog szerezni bármely erőszak. Szapáry beszédét a szabadelvű párt igen élénken és hosszasan megéljenezte. Az ülés végén pártunk részéről Szabó Imre mondott igen sikerült beszédet a javaslat mellett. A régi vármegyei rendszert szembeállította a parlamentarizmussal s a nemzeti magyar állam érdekében követelte a vármegyétől a választási jog elvételét, de követelte a politikai jogok meghagyását s a vármegyei önkormányzat kiterjesztését addig a határig, ameddig az állam érdekeivel nem ellenkezik. Sürgette, hogy a vármegyei önkormányzat és a tisztviselői kar között legyen olyan viszony, mint aminő a parlament és a kormány között van s a kormánynak a megyei önkormányzattal szemben csak a felügyelet joga tartassák fenn. Beszédét a szélbal néhány tagja szintén zavarni igyekezett, de ez nem sikerült s Szabó Imrét a szabadelvű párt élénken megéljenezte beszéde végével s a kormány tagjai közül is többen siettek üdvözlésére. Országgyűlés. A képviselőház ülése május 29-én. Kezdete d. 10 órakor. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Széll Ákos, Josipovich, Géza, Nagy István, Madarász József. A kormány részéről jelen vannak: Szapáry Gyula gróf miniszterelnök, Baross Gábor, Wekerle Sándor, Csáky Albin gróf, Fejérváry Géza báró. Felolvassák a múlt ülés jegyzőkönyvét és hitelesítik. Az elnök bemutatja Baranyi Ödön országgyűlési képviselő levelét, amelyben egészségi szempontból két havi, Zoltán János orsz. képviselő levelét amelyben egészségének helyreállítása czéljából f. évi június hó 1-től hat heti és dr. Bornemisza Károly orsz. képviselő levelét, amelyben fegyvergyakorlatra való behivatása folytán, évi június hó 1-től négy heti szabadságidőt kér. A ház a nevezett képviselőknek a szabadságidőt megadja. Az elnök bemutatja továbbá a földművelésügyi m. kir. miniszternek átiratát, amely szerint Koczkár Zsigmond országgyűlési képviselő a felső jegricskai vizlecsapoló társulathoz miniszteri biztossá neveztetett ki. Tudomásul vétetik. Bemutatja a főrendiház elnökének átiratát, amelynek kapcsában megküldi az országos levéltárnak elismervényét, az 1887—92-iki országgyűlés negyedik szakának berekesztését és az ötödik ülésszakának megnyitását nyilvánító kegyelmes kir. leiratnak az országos levéltárban történt elhelyezéséről. Az átirat tudomásul vétetvén, a ház irodájában helyeztetik el. Az elnök bemutatja végre Temes megye közönségének feliratát, melyben a közigazgatás és az önkormányzat rendezéséről a vármegyékben szóló törvényjavaslatot elfogadni és törvényerőre emelni kéri; — Zólyom vármegye közönségének feliratát, melyben azt kéri, hogy a vármegyei közigazgatás rendezéséről szóló törvényjavaslat csak a közigazgatási bíróságról, az országgyűlési képviselőválasztások feletti bíráskodásról és a fegyelmi eljárásról szóló törvényekkel egyidejűleg léptessék életbe . — Esztergom vármegye közönségének feliratát, amelyben Bars vármegyének felterjesztését pártolván, az állami tűzkár biztosítási rendszernek behozatalát kéri; — a Szabolcs vármegyei községi és közjegyzői egyletnek Zoltán János képviselő által beadott kérvényét, amelyben a közigazgatási törvényjavaslat némely szakaszainak módosítását kéri ; végül Karancs község polgárainak Szendrey Gerzson, Kis- Harsány, Békás, Szeged város, Szent-András, Sándorháza és Bene-Szent-László községek polgárainak Papp Elek, — Szerep község polgárainak Illés Bálint, — Szentes város polgárainak Tors Kálmán, — Bajna, Kis-Győr, Nagy-Perkáta és Paptamási községek polgárainak Lukács Gyula, — Decs község polgárainak Boda Vilmos képviselő által beadott kérvényeit, melyekben az önkormányzatnak, illetőleg a tisztviselők választási jogának fentartását kérik. Mindezen feliratok és kérvények kiadatnak a ház kérvényi bizottságának. A ház ezután harmadszori felolvasásban elfogadja a rézváltópénz-szaporításáról szóló és a honvédségi, véderői törvények egyes szakaszainak módosításáról szóló törvényjavaslatokat. Megküldetik a főrendiháznak. A közigazgatás reformja. Következett a »közigazgatás és az önkormányzat rendezéséről a vármegyékben« szóló törvényjavaslat átalános tárgyalása. Perczel Dezső előadó: T. ház ! (Halljuk! Halljuk !) Midőn a »közigazgatás és az önkormányzat rendezéséről a vármegyékben«, vagy hogy a bizottság szövegezése szerinti czímet használjam : »a vármegyei közigazgatás rendezéséről« szóló törvényjavaslatot a közigazgatási bizottság nevében úgy általánosságban, mint részleteiben való elfogadásra ajánlandó, az előadót megillető első szó jogával élni van szerencsém : engedje meg a t. ház, hogy mindenekelőtt rövid, futólagos visszapillantást vethessek a törvényjavaslat főbb alapelveinek s az ezekkel szoros egybefüggésben álló kérdéseknek történeti előzményeiné. Legfőbb, hogy úgy mondjam, sarkalatos alapelve a törvényjavaslatnak, hogy a közigazgatás intézése a vármegyében az önkormányzati elemeknek bizonyos a javaslatban meghatározott fokú és módozatú közreműködése mellett ne választott vármegyei, hanem kinevezett állami tisztviselőkre bizassék. (Közbeszólások a szélső baloldalról. Inasokra! Szolgákra!) Hajdanában a vármegyét az annak területén lakó nemesek, főranguak és főpapok közönsége képezte. Mint előjogon, kiváltságon alapuló szervezet, ez előjognál fogva és abból kifolyólag gyakorolták a vármegyék az állami élet összes funkcióit; befolytak a törvényhozásba, követeket küldvén az országgyűlésbe, ezeket utasítással láthatták el és köthették meg, tőlük jelentéseket kívánhattak, őket bármikor visszahívhatták; saját területükön és belügyeikben határoztak, gyakorolták az igazságszolgáltatást és végezték a közigazgatás körében felmerülhető összes teendőket. A vármegyék e hatásköre és állapota akkori alkotmányunk rendi szervezetének természetszerű folyománya lévén, annak nemcsak teljesen megfelelt, sőt annak egyik szükségszerű biztosítékát képezte; de nem felelhetett már és nem is felelt meg az 1848-ki törvények által az eltörölt rendi alkotmány helyére állított népképviselet és felelős kormányforma rendszereinek. Belátta ezt maga az 1848-iki törvényhozás és utasította is a kormányt, hogy a »megyei szerkezet rendezése iránt terjeszszen mielőbb törvényjavaslatot elő.« (Nagy zaj a szélsőbaloldalon. Jobbfelől: Halljuk ! Halljuk ! Felkiáltások a szélsőbalon : Ráérünk!) Az események fejlődése azonban úgy az akkori törvényhozás, mint az akkori kormány tevékenységét sokkal sürgősebb természetű ügyekkel vette igénybe, hogy sem a parlamentarizmus új rendszere és a régi vármegyei intézmény közt a mindkettő zavartalan és hasznos együttműködhetése tekintetéből föltétlenül megkivántató összhang létrehozható lett volna. Az 1867-iki közjogi kiegyezés után az alkotmányos kormányzás első évei elég bizonyítékot szolgáltattak úgy a kormány, mint mindenki részére arra nézve, hogy a parlamenti kormányrendszer és a vármegyei intézmény, úgy amint ez akkor fennállott, egymás mellett fenn nem tarthatók és hogy nemcsak a theória doktrínái, hanem a gyakorlati élet, a miniszteri felelősség és a jól való kormányozhatás igényei szükségképen követelik a kettőnek megfelelő szerves kapcsolatba hozását. És ezért azóta, bár időközileg megszakított, de folytonos feladatát képezte törvényhozásunknak, hogy e téren a fölmerült akadályokat és nehézségeket eltávolítsa és ama kívánatos összhangbahozást létesítse, amelynek hiánya káros, sőt veszélylyel fenyegető volt mindkettőre nézve. És ha jogfejlődésünknek az utolsó évtized alatt idevágó mozzanatait figyelemmel kísérjük, azt látjuk, hogy törvényhozásunk azon körülmény folytán, amely szerint a felelős kormánynak végrehajtó közegeit a vármegyék által választott tisztviselők képezték, folytonos következetességgel abban az irányban volt kénytelen haladni, hogy úgy az állam érdeke, mint egyesek jogvédelme szempontjából a kormány felügyeleti jogkörét minél inkább kiterjeszsze, és ugyane két szempontból a vármegyék és ezek tisztviselőinek működésével szemben minél hatályosabb biztosításokat alkosson. Egyik leghatalmasabb lépése volt törvényhozásunknak ez irányban az 1869. évi IV. t.-cz. amely által az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülönittetvén, a törvénykezés minden ügye a vármegyék és ezek tisztviselői hatásköréből elvonatott, és ő felsége a király által kinevezett birákra bízatott. Nyomban követte ezt az 1870. évi XLII. t.-cz., mely már a vármegyék választási jogának is törvényes korlátokat szab, amennyiben egyfelől a választhatóságot kijelöléstől teszi függővé és a kijelölő bizottságot úgy alakítja meg, hogy abban a főispán túlsúlya biztositva legyen . (Zaj a szélső baloldalon) másfelől pedig a főjegyző, árvaszéki elnök és tiszti ügyészi állásokat elméleti kvalifikáczióhoz köti; a levéltárnokot pedig egyenesen kiveszi a választandó tisztviselők sorából. Az 1876. XXVIII. t.-cz. a népiskolaügy igazgatásának legnagyobb részét kinevezett tanfelügyelőkre bízta. Az 1877. XXIV. tcz. megszüntette a vármegyék műszaki közegeit, a mérnököket és teendőiket az államépitészeti hivatalok hatáskörébe utalta. Az 1879. XXXI. tcz. az erdők feletti felügyeletet is elvonta a vármegyéktől és kinevezett királyi erdőfelügyelőkre bizta. (Zaj a szélső baloldalon.) Az 1881. III. tczikkel a közbiztonsági szolgálat ellátását sem hagyta meg törvényhozásunk a vármegyéknél, hanem e czélból az állami csendőrség intézményét léptette életbe. Az 1883. I. tcz. pedig az összes vármegyei tisztviselőkre nézve is kimondván a minősítéshez kötöttség elvét, ezáltal a vármegyékkel az 1870. XLII. tcz. általár is korlátozott szabad választási jogát még szűkebb határok közé szorította. Majd az állategészségügy nagy része is elvonatott a vármegyéktől és az állami állatorvosok intézménye léptettetett életbe. De mindezeknél tetemesen tovább ment törvényhozásunk az 1886. XXI. t. sz. meghozatalával; nemcsak a tisztviselők választását szorította a korábbi korlátozásoknál sokkal szűkebb térre, kimondván, hogy az összes egészségügyi tisztviselők, így a főorvos, járásorvos, megyei állatorvos, valamint a számviteliek is, mint a fő- és alszámvevők, árvaszéki nyilvántartók, könyvvezetők ne választás, hanem főispáni kinevezés által nyerjék hivatalaikat , de lényegesen kiterjesztette a kormány felügyeleti jogát a vármegyék felett, világosan kimondván, hogy a belügyminiszter a vármegyéknek az önkormányzati hatáskörben követett közigazgatási eljárását, belső ügyvitelét, pénzkezelését bármikor megvizsgáltathatja, sőt bizonyos tekintetben egyenes ingerencziát biztosított a kormány részére, felhatalmazván azt, hogy először, ha a vármegye valamely törvény által reá rótt kötelezettség teljesítésére szükséges összeget költségvetésébe felvenni vonakodnék, a kormány a megfelelő összegnek a költségvetésbe való felvételét elrendelhesse és másodszor, hogy közérdekű ügyekben a kormány felülvizsgálati joga alapján a vármegyék határozatait ne csak megsemmisíthesse, új eljárást rendelhessen el, de szükség esetén maga érdemileg is határozhasson. De míg az adatok, t. ház törvénytárunk holt betűiből lépnek önként elénk, addig a mindennapi élet is erős bizonyítékokat szolgáltat a régi rendszer tarthatatlansága mellett. A régi időben volt mindig elegendő számban oly egyén, akinek kedves, elég vagyona is volt hozzá, hogy az időtől ideig terjedő, bizonytalan, rosszul vagy épen alig dijjazott vármegyei tisztviselői állásra vállalkozzék. A viszonyok változtával, midőn a parlament, a minisztériumok, a különféle intézetek és társulatok is a vármegyék értelmiségének nem jelentéktelen részét foglalkoztatják és vonják el és midőn a közigazgatási tisztviselői állás nem lehet többé mellékfoglalkozás, hanem egy egyén egész tevékenységét igénybe veszi, azt kell általán tapasztalnunk, hogy mindegyre jobban fogy ama szakképzett egyének száma, akiknek hajlandóságuk van a közigazgatási pályára lépni. Az állás bizonytalansága, helyi érdekektől való függetegsége, az előmenetel kétes volta a kellő kvalifikácziót maguknak megszerzett egyénekre nézve nem bír vonzó erővel és azokat inkább más, biztosabb jövővel kecsegtető pályára tereli, olyannyira, hogy a minősítési törvény meghozatala óta a legtöbb választási aktus voltaképen az egyedüli jelentkezőnek hivatalba helyezéséből áll. De még más hátrányát is tapasztalhattuk a választási rendszernek, amely abból áll, hogy, ha néha egyik vagy másik vármegye területén kellő szakképzettségű és szolgálni hajlandó egyén fölös számban találkozott is, és e rendszer sajátságánál fogva a felesleg nem volt máshová, hol alkalmas egyénekben hiány mutatkozott, átvihető és felhasználható. Tapasztalni valünk kénytelenek azt is, hogy közigazgatásunk, daczára az imént részletesen vázolt javítási kísérleteknek, a mai kor igényeit nem elégíti ki. (Ellenmondás a szélsőbaloldalon,) hogy vármegyéinkben a jótól a rosszig a kevésbbé jó- és kevésbbé rossznak legkülönfélébb változataiban csaknem 63 féle közigazgatásunk van. De magának a közigazgatásnak követelményein túl még politikai szempontok is feletébb kívánatossá, sőt szükségessé teszik a kinevezési rendszer behozatalát, (Halljuk! a szélsőbaloldalon) hisz köztudomású dolog és bizonyításra nem szorul, hogy vármegyéinknek több mint felében a magyar elem szám szerint kisebbségben van. (Úgy van jobbfelől. Ellenmondás és zaj a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk !) Egyébként a tisztviselők kineveztetésének a törvényjavaslat alapjául lefektetett elve sem e házban, sem azon kívül nem új. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) Első gyökérszálai a kérdésnek messze visszanyúlnak e század második negyedébe és fejlődésének első proczesszusa rendkívül lassú volt. (Folytonos zaj. Elnök csenget.) Már a közigazgatás érdekében 1880- ban megtartott enquête tanácskozmányain az egybehívott szakférfiak jelentékeny száma a kinevezés mellett nyilatkozott. A napi sajtó, a szakirodalom évről-évre egyengette annak útját, készítette elő talaját. Magában e házban, épp úgy a főrendiben is, már az 1886. XXI. t. sz. tárgyalásai alkalmával többen és pedig a közjogi alapon álló mindkét párthoz tartozók közül adtak kifejezést abbeli meggyőződésüknek, hogy a közigazgatási kérdés helyes megoldását a kinevezési rendszer behozatala képezheti. (Derültség a szélső baloldalon). Sőt mi több, a vármegye a képviselőházhoz intézett feliratában már akkor egyenesen a tisztviselők kinevezése mellett foglalt állást és ez annál jellemzőbb, mert, miként az annak idején a házban is konstatálva lett, ugyancsak 4 és nem több vármegye nyilatkozott akkor a 6 évenkénti és ismét 4 vármegye az élethossziglani választás mellett. (Ellenmondás a szélsőbaloldalon.) Elnök: Méltóztassanak a képviselő urak argumentumaikat annak idején felhozni, (Zaj a szélső baloldalon) hiszen a képviselő urak mindnyájan beszélhetnek, ha rájuk kerül a sor, de ennek nem most van az ideje. (Helyeslés jobbfelől.) Perczel Dezső előadó : A közjogi alapon álló ellenzék már régen pártprogrammja egyik pontjául vette e kérdést fel, de a legutóbbi általános választások alkalmával a kormányt támogató többség soraiban is tetemesen szaporodott a kinevezési rendszer híveinek száma. Az a kedvező fordulat, amely az ország pénzügyi helyzetében az utóbbi időben beállott, jelentékeny szolgálatára vált az ügynek; ez tette egyedül lehetővé, hogy a dologgal komolyan foglalkozni lehessen. A természetes megélés e stádiumában állott a kérdés, midőn a múlt év márczius havában a jelenlegi kormány az ország ügyeinek vezetését átvette. A tisztelt miniszterelnök úr a kormány irányelveinek kifejtése alkalmával azonnal kijelentette, hogy a kormány az állami adminisztráció rendszerét behozni szándékozik, de egyúttal hozzátette azt is, hogy a jogvédelem szempontjából szükséges biztosítékokról, valamint a vármegyék részére életképes önkormányzati hatáskör fenntartásáról is gondoskodni kíván. Ebbéli ígéretének megfelelve, nyújtotta be a kormány a szóban forgó törvényjavaslatot, melyet a közigazgatási bizottság beható tárgyilagos kritika alá vett és 38 ülésben való tárgyalás eredményeként a ház asztalán fekvő szövegben ajánl elfogadásra. Lássuk már most, hát! miként oldja meg a törvényjavaslat az annak céljául kitűzött feladatot ? A vármegyék önkormányzati hatásköre kétféle irányban érintetik e törvényjavaslat által, először szenvedőlegesen amennyiben elvonatik attól a tisztviselő választás eddigi joga; de e változás nem gyakorol az önkormányzat lényegére oly nagy befolyást, mint azt a kinevezési rendszer ellenzői állítják, mert az önkormányzat lényege valamely önkormányzati egységre nézve abban áll, hogy az saját belügyeiben önmaga határozhasson, e határozatainak végrehajtására felügyelhessen és a végrehajtás pontosságát ellenőrizhesse. (Úgy van jobb felől) Márpedig e attribútumai az önkormányzatnak jövőre is nemcsak meg fognak maradni, sőt erősbödni, növekedni fognak. És ez a második irány, a tevőleges, amelyben a vármegyék önkormányzati jogköre e javaslat által érintetik. Amint eddigelé teljesen indokolt, sőt a miniszteri felelősség természetéből folyó szükség volt, hogy törvényhozásunk tekintettel arra, hogy a kormány végrehajtó közegeit a választott tisztviselők képezték, a kormány felügyeleti jogát minél tágabbra terjesztette ki, épp úgy beáll e törvényjavaslat folytán lehetősége annak, hogy a vármegyéknek önkormányzati hatáskörükben minél szabadabb mozgás engedtessék, így a javaslat folytán a jelenlegi állapothoz képest a kormány eddigi feltétlen felülvizsgálati joga is bizonyos korlátok közé szoríttatik, mert amíg eddig akár a főispánnak az 1886., XXI. t.-cz. 57. §-án alapuló felterjesztési joga, vagy bárkinek fellebbezése folytán a vármegyék minden határozata a kormány elé volt vihető, felülvizsgálás és végső fokú eldöntés végett, addig e javaslat a főispán fellebbezési jogát kizárólag a törvényesség és az állami közérdek szempontjaira korlátozza; továbbá azt is kimondja, hogy a felirati, kérvényezési és levelezési jog gyakorlására, valamely tisztviselő ellen vizsgálat elrendelésére, végre a közigazgatás vezetésére irányuló