Nemzet, 1892. április (11. évfolyam, 3446-3474. szám)
1892-04-24 / 3468. szám
szelt szegélyfák és egyéb fűrész- és metszettáruk a szerződéses vámtarifa szerinti vámkezelés czéljából a monarkiából való származásukat igazoló áruszámlák, fuvarlevelek, hajóokmányok, kereskedelmi levelezések vagy könyvkivonatokkal láttandók el. E szerint tehát az utóbb nevezett áruk tekintetében sem kivántatnak tulajdonképeni származási bizonyítványok, hanem a származás igazolásának fentemlített módja elégséges. A Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság ma délután tartotta VIII. rendes közgyűlését Rakovszky István orsz. képviselő elnöklete alatt. A közgyűlésen, melyen 1010 részvény volt 10 részvényes által képviselve, a jegyzőkönyvet dr. Weinmann Fülöp kir. közjegyző vezette, hitelesítésére Deutsch J. Józsefet és Benedek Eleket kérték fel. Az igazgatóság jelentése kegyelettel emlékezik meg a társulat megalapítójának és igazgatósági elnökének, Kerkápoly Károlynak és Gönczy Pál igazgatónak haláláról. Az igazgatóság a boldogultak családjaihoz részvétirat intézését indítványozza, valamint azt is, hogy Kerkápoly Károly arczképét az igazgatóság ülésterme számára lefestessék. Az indítványokat a közgyűlés elfogadta. Áttérve az üzletév eredményére 53,009 forint tiszta nyereséggel számol be az igazgatóság az üzleti költségek levonása után. Ez összegből értékleírásokra fordítanak 12,278 forintot, az ezután maradó 39,431 frt tiszta nyereség felosztására nézve javasolja az igazgatóság, hogy 1971 forintot a tartalékalaphoz csatoljanak, az igazgatóság jutalékára 5520 frtot a hivatalnokokéra 1182 frtot fordítsanak s a múlt évi 1300 frtnyi áldozattal együtt még rendelkezésre álló 32,056 frtból a folyó évi július hó 1-én esedékes 8. számú szelvények beváltására részvényenként 15 frtot (7-5°/0), összesen 30,000 frtot fizessenek ki osztalékul, 2000 frtot külön tartalékba tegyenek s 56 frtot a jövő évre vigyenek át. Az igazgatóság indítványozza továbbá az alapszabályok módosítását, mely szerint a közgyűlés ezentúl rövidebb határidőre volna összehívható, hogy az igazgatóság tagjainak száma az üzletkörnak megfelelőleg lenne megállapítva s az igazgatósági jutalék az igazgatóság tagjai közt méltányosabban volna felosztható. Az igazgatóság indítványait egyhangúlag elfogadták s a felügyelőbizottsági jelentés felolvasása után a fölmentvényt megadták. Az osztalékot június hó 1-től kezdve fizetik ki. Tomcsányi László igazgatósági tagot újból megválasztották. Végül a közgyűlés Benedek Elek indítványára egyhangúlag köszönetet szavazott az igazgatóságnak és felügyelő bizottságnak. A közgyűlés után tartott igazgatósági ülésen Rakovszky István orsz. képviselőt választották meg az igazgatóság elnökének. Állategészségügyi értesítés. A földmivelésügyi minisztérium a marhavész és egyéb ragadós állati betegségek állásáról ápr. 21-én a következő kimutatást teszi közzé: Magyarországon: I. Keleti marhavész. Magyarország, Fiume és környéke, nemkülönben Horvát-Szlavonország egész területe ez időszerint vészmentes. II. Lépfene öszszesen 108 községben 116 udvar, múlt héten volt 108 község 120 udvar, e szerint kevesebb 2 községben 4 udvarral. III. Veszettség összesen 65 községben 70 udvar, a múlt héten volt 67 községben71 udvar, e szerint kevesebb 2 községben 1 udvarral. IV. Tarconybór és bőrféreg összesen 95 községben 133 udvar, a múlt héten volt 88 községben 120 udvar, e szerint több 7 községben 13 udvarral. V. Ragadós száj- és körömfájás összesen 28 községben 35 udvar, múlt héten volt 31 községben 40 u., e szerint több — községben —■ udvarral, kevesebb 3 közs. 5 u. VI. Ragadós tüdölok összesen 68 községben 271 udvarral, a múlt héten volt 77 községben 297 udvarral, e szerint kevesebb 9 községben 26 udvarral. VII. Himlő összesen 8 községben 17 udvar, múlt héten volt 9 közs. 18 udv., e szerint kevesebb 1 közs. 1 udv. VIII. Tenyészbénaság és az ivarszerveken keletkező hólyagos kiütés összesen 3 községben 10 udv, múlt héten volt 4 községben 13 udv.,e szerint kevesebb 1 közs. 3 udvar. IX. Rükkór összesen 47 községben 258 udvar, a múlt héten volt 47 községben 256 udvar, e szerint több — közs. 4 u., kevesebb — u. X. Sertésorbáncz összesen 8 községben 17 udvar, a múlt héten volt 8 községben 17 udvar, e szerint több — községben — udvarral. — Horvát-Szlavonországban. Ragadós száj- és körömfájás összesen — községben. Veszettség öszszesen — községben. Lépfene összesen 1— községben. Takonykór összesen 1 községben. Rüh — községben, Ausztriában. Ragadós száj- és körömfájás öszszesen 48 községben 76 udvar. Lépfene összesen 6 községben 16 udvar. Ragadós tüdölok összesen 112 községben 212 udvar. Himlő összesen — k. — u. Takonykór és bőrféreg összesen 14 községben 17 udvar. Rüh összesen 26 községben 128 udvar. Serczegöüszög összesen 1 községben 1 udvar. Sertésorbáncz összesen 2 községben 2 udvar. Tenyészbénaság és az ivarszerveken keletkező hólyagos kiütés összesen 20 községben 49 udvar. Veszettség összesen 15 községben 16 udvar. Marhavész-, Európa államai, Orosz-, Török- és Görögország kivételével ez idő szerint vészmentesek. A franczia kereskedelmi ösztöndíjak. A franczia kereskedelmi miniszter a párisi hivatalos lapban pályázatot hirdet ösztöndíjakra, felsőbb kereskedelmi iskolát végzett ifjak részére, kik Európán kívüli országokban akarnak letelepedni. Az ösztöndíjak 2, esetleg 3 évre szólnak; vannak I. osztályúak (4006 frank az első és 3000 frank a második évre) 16—18 éves fiatal embereknek, és II. osztályúak (2500—4000 frank az első és 2000— 3000 frank a második évre) 20—26 éves fiatal embereknek. Késői fagyok. Gémesi Károly, Temes vármegye verseczi járásának állandó gazdasági tudósítója, saját feljegyzései alapján a következő kimutatást teszi közzé a késői fagyokról Dél-Magyarországon az utolsó 32 év alatt: ÉV FAGYKÁR VOLT JEGYZET A TERMÉSRŐL 1860 . — Középszerű termés. 1861 Április hó 18-tól—május hó 3-ig és május hó 20-án. Repcze, árpa, gyümölcs és szőlő elfagyott. Búza, zab és kukoricza bőven termett. 1862 Május hó 1—3-án. Repcze, szőlő és gyümölcs elfagyott. A gabonatermés is gyenge volt. 1863 Május hó 5-én. E századnak leginségesebb éve. Roppant aszály. 1864 Április hó 1 — 16-án, május 2 — 8-án. Június Július kivételével nem múlt el egy hónap sem fagy nélkül. Augusztusban elfagyott a dohány. Mindazonáltal bő termés volt, alacsony árakkal (búza 2 frt— 2 frt 25 kr., kukoricza 80 kr. mérőnkint). 1865 Május 2—4-én. Június hó 29-én dér csípte az érésnek indult gabonát; gyenge termés. 1866 Május 9-én, 24—25-én. Május hó 24-én 5° R. fagy volt; szőlő, repcze, rozs gyenge termést, de a búza néhol igen nagy termést adott, lazább talajokon azonban sokat kaszáltak le zölden. 1867 — Bő termés, jó árak. 1868 — Utófagyok nem jegyeztettek fel, de télen kifagyott a búzának és repezének egy része. 1869 Május 1 — 3-án. A fagy megártott a repezének, szőlőnek és a gyümölcsnek, búza is szűken termett. 1870 Április 15—21-én. Szűk termés a sok esőzés miatt. 1871 — 1876. év kivételével e században a legnagyobb árvíz, június hó 4-én havazás. 1872 — 1830. év óta legszigorúbb tél. Utófagyok nem voltak, de június 15—18-án 2° R. szállott le a hőmérő. 1873 Április 30-án, május 1-én. Repcze, szőlő, gyümölcs elfagyott. Gyenge búzatermés. Rozsda. 1874 Április 28—30-án, május 1. és 17-én. Repcze, szőlő, gyümölcs elfagyott. Búza és kukoriczatermés gyenge, utóbbinak ára 9—10 frtra emelkedett. 1875 Április 2—3, 13 —14, 18-án, és május 1 — 3-án. Gyenge termés, rozsdakár. 1876 Április 8—9-én. » » » 1877 Április 13—14, 22-én, és május 4-én. » » » 1878 Április 9-én. Középtermés, sok gyümölcs. 1879 Május 2-án. Gyenge termés, magas búza-ár (11 —12 frzig). 1880 Május 22-én. Gyenge közép-termés. 1881 Április 15. és 26-án. Rossz termés. 1882 — 11 esztendő után végre egy jó termés. 1883— Közép-termés. 1884 Április 7-én. Közép-termés, alacsony búza-árak (6.50—7 írtig). 1885 — Gyenge közép-termés. 1886 Május 6—7-én. Közép-termés. 1887 — Jó termés, de igen alacsony búza-árak (5.80—6.50 írtig). 1888 — 1889 — » » 1890 Április 4—6-án. Jó közép-termés. 1891 _ — Jó közép-termés, jó ár. 1892 Április 10—11-én. A ragadós tüdölob állása Magyarországon. A földmivelésügyi minisztérium jelentése szerint a ragadós tüdölob állása Magyarországon a következő : Fertőzött községek: Bars vármegyében : Dallos 6 udvar, Kis-Endréd 1 udvar, Körmöczbánya 1 udvar, Léva 1 udvar, Kis-Sáró 1 udvar, Derezslény 1 u. Hont vármegyében: Cseri 1 udvar, Litava 1 udvar, Nemes-Varbók 1 u., Németi 14 u., Zebegény 1 udv., Egeg 1 udv. Nógrád vármegyében: Csesztve 1 udvar, Hugyag 2 udvar, Lést 11 udvar, Rózsalehota 24 udvar, Marczal 1 udvar, Mucsiny 1 udvar. Nyitra vármegyében: Csabb 1 udvar, Csejthe 1 udvar, Csermend 1 udvar, Holics 1 udvar, Jeskófalu 6 udvar, Kis- Vendég 1 udvar, Kutti 13 udvar, Kuzmicz 3 udvar, Pöstyén 1 udvar, Sándorf 3 udvar, Szakolcza 1 udvar, Szkacsán 4 udvar, Szucsány 10 udvar, Turduka 1 udvar, Vámosújfalu 1 udvar, Vagyócz 6 udvar,Alsó-Vásárd 1 udvar. Pozsony vármegyében: Alsó-Diós 7 udv., Barakony 1 udvar, Bohunicz 1 udvar, Galánta 1 udvar, Kajal 1 udvar, Karlócz 27 udvar, Kossuth 1 u., Malaczka 1 u., Magyar-Diószeg 1 udvar, Modor 1 udvar, Modorfalva 1 udvar, Nagy-Macséd 1 udvar, Nagy- Szombat 1 udvar, Puszta-Födémes 1 u., Pernek 10 udvar, Spácza 1 udvar, Székelyfalu 1 udvar. Sáros vármegyében : Eperjes 2 udvar, Jernye 1 udvar, Siroka 4 udvar. Szepes vármegyében: Kis-Frankova 1 udvar, Lucsivna 4 udvar, Szepes-Váralja 1 udvar. Trencsén vármegyében: Dubnicz 5 udvar, Kovnye 1 udvar, Révfalu 1 udvar, Trencsén 1 udvar, Kochanócz 1 u. Turócz vármegyében: Kis-Selmecz 1 udvar, Károlyfalva 4 udvar. Zólyom vármegyében: Breznóbánya 8 u., Olaszka 52 u., Osztroluka 1 u. Összesen 68 községben 271 udvar. A Pasteur-Chamberland-féle oltóanyag használata Magyarországon 1891/92-ben. Múlt évi április hó 1-től folyó év márczius hó végig, az összes forgalom volt, illetőleg beoltatott. Sertés 374,863 db, juh 272,508 db, szarvasmarha 37,506 db, ló 2,574 db. Összesen 687,451 darab. Középtermés: A budapesti áru- és értéktőzsde hivatalos jegyzései ápr. 23-án. ____ értékpapírok értékpapírok, értékpapírok értékpapírok ^ . Irány- 100xkgr' 10(kgr. Különféle? « I Pénz Áru Horv.-szl.földváris. k.. 5% — ------Molnárok és sütők m.. 200 420-— 422-— Nemzetk. villám, társ. 200 223.- 225.— 400/2000 márka Déli v..4°/0 — — .— Fajzat .SSS ara .33^4 ara Irányzat 1 al --------------- Regalekötvény magy..4V8% 99.— 99 50 Pannónia malom........1000 885— 890— vagyon-kolcs. 100 124.50 125.— lOo Dunagőzh. társ. .. .6% — ^ írttól I frt,iff ^ írttól! frt.i pieiment f o r i n t Ugyanaz horvát............400 °/p 97— —— Viktória malom.......... 150 238- 240-— Rimam.-salgót. vasmű 100 300 Északkeleti vasp. .5% 100— 101 — --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Egy. ad. máj.-nov. ....4V.o°/o 95.75 96.25 ugyanaz ápril 15........ 100 173.50 173.75 200 ugyanaz (ar.).........5% 120— 121 — Búza TT tiipzo'Ti9 macvav 37 — 43 — ugyanaz febr.-aug. . .48/io% 95.75 96.25 d) Közlekedési vállalatok. Schlick vasös gépgy.. 200 230— 232— 1000 ugyanaz „ .........6/0 —— —— TM «• mi QrrR eon Heremag... szilárd Luczerna magyar........ „ ezüst jan.jul. 4*/1O«/o 95.50 96 - „Adria“ m. t. haj. r. t.. 100 136. 188-- Serfőzdeelső magyar.. 300 980— 1000- Joo Lloyd-épület.............5’/0 99.50 100 Bánsági.........uj lanyha 74 —.— —.— 75 8.76 8.90 „ ... emitett 37 — 38 — „ ezüst ápr.-okt.48/16% 95.50 96.— Alföld-fiumei vasút ... 200 202’— 203 — Sertéshizlaló................. 200 818— 320— 200 Magyar-gal. v.............5% 101— 102 — » ..........» » 76 9.05 77 8.95 9.15 Repczeolaj, csendes őszi, 2-szer fi . Osztr. aranyjáradék... 40*/0 no. 50 111.— Arad-csanádi v. törzsr. 100 — Spodium s csontl.-gyár 150 — — 200 ugyanaz II. kib..........5% 101— 102 — «» .........» » 78 9.05 9.25 79 9.10 9.30 Olajpogácsa csendes Repcze.......................... 52*1_ 5g51 Osztr. papirjáradék ... 5»/0 100.75 101.25 Barcs-pakráczi v. r. t.. 200 203-50 204-50 Szálloda r.társ.............. 80 200— 205— „ ez.................4% 91.20 92 20 » .••••••» » 80 9.20 9.35 81 —.— — Disznózsír, lanyha Pesti.............................. Osztr. adóss. 1854.250 f. 460 140— 141— Báttaszék-dombovári. 200 201 — 202— Szállítási vállalat........ 200 —— —— 200 Magyar-nyugoti v.... 5°/0 foi.— 102.— Tiszavidéki •. „ „ 74 — 75 8.75 8.90 „ • „ inneni............................ * • ugyanaz 1860. 500 f.... 56/0 141.50 142.50 Budapest-pécsi v. r. t.. 200 201-50 202 — Szegedi szeszgyár....... 200 —.— — 200 ugyanaz 1874............5°/o 101— 102— he ni 76 8-95 9-05 77 8-95 9-15 Szalonna... lanyha M. la régenszáru m. sz. 43.— 44.— 1860. 100 f. ... 5°0 150.50 151 50 Bpest-Sz.-Lőrincz v. t. 100 — Török-kir. doh. társ. ... 200 —— —.— 200 M. v. els. bér. ar........5% 119— 120.—! » » ii 78 9.05 9.25 79 9.10 9.30 ... Városi régensz.............. 43.50 43.79 1864. 100 f___ 183.50 184.50 ugyanaz els. részv. .. 100 — —*— ugyanaz 1888.........41/b°/o 119.— 120 — 1 » 11 80 9.20 9.35 81 — —.— „ ... „ ,, 3 darabos 45.50 46— 184. 50 f___ 183.50 184.50 Debr .■-hajdúnánási v... 100 — »fil+m rvrrK 203 Győr-ebenf. v.............3`10 —.— ——i Pestvidéki ... „ „ 74 75 f..01 8.85 „ ... „ Füstölt.......................... ■‹››.— Temes-béga vizsz. kölcs. 5»/» 102162.50 Déli vasút..................... 200 — ffX+fK+nTM ^ 4 »/'«/ 99— 99 50 300 Kassa-od. v. (ep. tar.) 5»/« — — .— 1. ••• » )i 76 ®'80 9.— 77 8'9? 9,10 Faggyú .... csendes Olvasztott.................... 35.— 36.— Bpest fSv. 1890. köles..41/t»/» 98.75 99 25 ugyanaz ápr. 30.......... 200 87.— 87'50 i-11 "" ° 102'— 103 — ugyanaz r.k. 1889.ez.4"/0 98.— 94.—1 ,, » » 78 9.— 9.20 79 9.05 9.2a Szilva........ „ Boszniai hordób. 1891. — Bolgár államv. köles.. 6»/0 100.50 101.50 Északkeleti vasút.... 200 197'50 198-50 11 '' ‘ + o! 10075101'50 „ 1891. ez.......4»/„ 92.50 93.50; „ » » 80 9.15 9.30 81 zsákban 1891.) 12. 10.50 10.75 Szerb nyerem, köles... 3»/« 33.- 38.50 Erdélyi vasút.. ........... 200 201-- 202 ..................... 40 1 9550 96... 1889. ar.......4% 112.75 113.75 Fejérmegyei . „ „ 74 75 8.75 8.90 «• ” „ }10 12. 12.25 ugyanaz osztr. felülb. 89 - 39.50 Győr-sopr.-ebenfurti v. 200 "f^z ar vez" 5 » 116 25 - - ” 1891. ar. .. .4»/. 112.75 113.75 ” •• » » 78 8-85 9-05 77 8.96 9.10 h » " ” /1 S 15.75 16.— Bécs vár. nyer. k. 1874. 157.- 159 — Kassa-oderbergi vasút 200 181-50 182.szabályozási 4 » 93 50 94"— ” o.V. 1889. ez.4»/0 95.— 96.„ „ 78 9.05 9.25 79 9.10 9.30 ,8 - " • »’ ” . .” . ” * __________ Magyar-galicziai V. ... 200 201— 202— S S fft.,,' u __ 200 Osztr.-m. áll. V. ar. . .5»/„ —.— — .— „ » 80 9.20 9.35 81 —.------.— „ „ Szerbiai kordob. 1891. ^ . . _____________ Magyar nyugoti vasút 200 201— 202- hitelbank 1» /*„(» in 9'_ 400/2000 m. O.-m. á.v. 1883.4«/„ — —.— Bácskai..........„ „ 74 —.-------.— 75 8.75 8.90 .................. zsákban 1892.) •• g. 10.50 10.75 RÉSZVÉNYEK. Marmarosi sóvasut.... 100 95-— 95-50 ugyanaz................... 6 ■ /« 500fro.O.-m. á.v.a.k.1885.8»/» „ ..........„ „ 76 8.85 9.05 77 8.95 9.15 S ” .... ” „ „ hg 12— 12.25 a) Bankok. N.-Kik.-Becsk. v. e. r.. 100 ugyanaz............4'/»»/« 99.75 100.25 „ ..........a „ 18 905 9.25 79 9.10 9.80 g ” .... ” „ „ „ /1s 15.75 16.— Angol-osztr. bank.......... 120 _.— —.— Osztr.-magyar államv. 200 Ssz'k'to évi/ os'oo 99 — MAGASSORS JEGYEK „ ............. „ 80 9.20 9.35 81 —.-------B Bp. ált. hitelegyi m. sz. 50 55.— 56.— ugyanaz ápr. 30.......... 200 284-25 284-50 . “ 99'w Budavárosi sorsjegv 58— 69-Tiszakvidéki „ „ 74 -.-------.— 75 -.-------.— « „határidő Boszniai hord.okt.-nov. —.- -.- Bpesti bankegyesület .. 100 128.— 129. - Pécs- barcsi vasút......... 200 ' i’.l 103'— 104'— ukran az osztrulb.......... 59'— 61'-1 ” ” il 11 ........... „ „ zsákban 1892. I1* 14- 14.50 Bpesti ker. és iparbank. 100 99.- 101- Dunagözbaj. társ......... 500 315- 320- foldh'mt ’ ^ ° ISt'w jfsz“v?‘ eg 290 n 5' - » -” \ ll -z ~ - ll ” ........... „ „ if « « S TM ! S t ..........Zl tl-z z-z ^ * 1 ^ ^ « » . 2°° 323- "gS;;:::::::::; Zl iooAo ”ugyan IzS!fmb.::::: 2.90 1:11. Gabona Irány- Fftj Minőségi -kg,,. ........... „ ^ ^ g ^ si^ “ “ ^^ ” tgSSSWE!:: 1 ! S S ^ a vagy uj zat bektonterk.fitflíjfttfr * „ ............ ” ” „ „ ||| Jíj-2? Malyijel^hitelbank^200 l^ÁI! ^ Z Budapesti III. ker..... 50 124— 126— 141/,’/° 100.25 O^a^vörö^kereszt111'.!!.!! 12.25 Á?“' Rozs .............uj lanyha — 70—72 8.65 8.95 a ” ........... ” ” ” ’ ' ' M feVhitelből kib.'i 100 d"\nn Pesti m. k. b. közs. k. 41/a«/„ iOi.- - iOi.’S ugyanaz osztr. felülb......... 13 25 13.75. Árpa ............. „ „ takarmány 60-62 5.75 5.95 ® Szilva-sz... „ Szlavóniai 1891............ 17.50 17.75 ugyanaz ápr.' 30. ..... 100 stb'bO 177— ETMs«“Bne“18v ' sooats-Z 95S-L +lbina“ hitelint. ... 6 •. 101— 102— Osztrák hitelintézet ............ 194.50 196.50 ............. „ „ égetni való 62-64 6.15 6.55 ® „ .... „ Szerbiai......................... 17.- l’.So Magy. lesz. spénzv. bank 100 114.75 115— Ku tatékpénztár 100 ?w-Z 113— ugyanaz..................... 5 % 100. 101. Osztrák vörös kereszt........... 18.75 19.25 ............. „ „ sörfőzdéi 64—66 6.80 8.-n „ hat. 1. szilárd Szláv, szept—okt. 1892. 18— 18.50 ugyanaz ápr 30 100 ___________M. ált. takarékpénztár 1 112 113 Aradi p.tkp................ 5 % 100.50 101.50 Pálffy sorsjegy...................... 55— 56.—, Zab................. „csendes — 39-41 5.70 6.10 „ ••• „ Szerbiai......................... 17.50 18— Osztrák hitelintézet.... 160 _ f) Különféle vállalatok. ugyanaz................... 5»/.»/. 100.50 101.50 Tengeri..........„ „ bánsági 75 4.85 4.90 Gubacs.... — Magyarja..................... —.-------— ugyanaz máj. 4............... 160 320.20 320.40 Alagút.......................... 105 161-— 163-— Erdély, jelz.bilk.r.50/.198.— 98.50 PÉNZNEMEK. „ .......... . .” , másnemű 73 4.80 4.85 „ ---— Szerbiai........................ — Osztrák-magyar bank .. 600 995— 1000— Ált. vagyon-kölcs. ... 80 99— 1000— Nagysz.földb.int— 5 »/„ 101-75 102.25 (fs. kir. aranyvert) . . 5.64 5.69 Káp.-repcze . „ szilárd — nélkül — —.— — Boszniai......................... —.-------.— 1. magy. iparbank.......... 150 186— 187— Egy.m.üveggyárak r. t. 200 240— 242'— ugyanaz................... 5/./» 102— 102.50 karang (kör) ' 5.57 5.62 Köles............. „csendes „ 5.65 6— Borko term. _ Fehérla........................ —--------— Pesti m. keresk. bank.. 600 976— 977— Északm.egy. keszb... 100 164— 165— .ugyanaz.............. 6 »(» 103.— TIKISSÍÁTM.» ■ c 6n ------Búza ....... laugna tavaszra 8^ ~ « ~ Vörös la........................ — — „Union“-bank................. 200 ---------Főv. Casino-épület r. t. 200 — ?° S« - T I 9.50 9.54 01 „ ................. máj.—jan. a 8.68 g 8.71 Méz.............. szilárd Nyers.............................. —.-------— Franklin-Társulat.... 150 258— 263'— jT°T él......... ? «/“l 101'75 102'25 20márka ............................... 11.72 11.76! „ ........ .. őszre S 8.27 S 8.29 ............... Sárga csurgatott........ 37— 38— g Biztosító társulatok. TM 3 Temetv ershakn''' 5 »A tor- lefso Török arany lila.................. 11 *7-::: : 3fcA. — ::::: SSSSftt:::::::::::: — SSaKSKSSStB ISS! ~ ISKiart:: »■= S L h + »:» «:* SSHMTA:!:::: 5S Ááp. repcze „ [aug.-szept. 11.80 11.90 „ .......... , Szesz, finomított........ 56— 57.50 L1nv.1. vL.bizt. r’-t... 100 86 - 90— ^adrágfotó pSáÁ' 200 ‘-A SfyaSaz oshrffllalb. — - - kb“b Váltók árf. (látra) a 5-Drr5i7'D 4 utdau Utolsó árkelet lDTi,TrIf, Utolsó árkelet ruirmuumin Utolsó árkelet fénH:'(uronbizdít '' 100 75'Z -Zi Gschwindt szeszgyár". 200 410- 415'- Osztr. föld. dij k. k... 3 •/. 111.25 112.25 30/„ Német bankp. 100 m... 58.70 58.85 ÉRTÉKPAPÍROK ____________ ÉRTÉKPAPÍROK_____________ÉRTÉKPAPÍROK-----------------------Pannnia visz bizt .t" LOOioTnio7o- Gyapjumosó és biz.... 200 315'- 325"ügyhez nyer. J.... 23— 25— s ./„Amsterd, lOOboll.frt. 98.75 99 — pénz áru pénz áru pénz áru Pannónia visz. bizt. t.. 300 1040— 1060— K^r^k épület............. 200 Pesti ház. t.e. k. kotv. 41/10/ 99.50 JOO— 3 0/t Brüsszel 1O0 frank.....— — ^ " Téglagyár (Dräsche).. 200 494— 496-— w 300 Páris 100 frank........... 47.65 47.80 ÁLLAMADÓSSÁG 1873. M. keleti v. k. ...5/o 117.50 118.—Tiszai s szegedi kölcs.46/0 136.50 137.50 c) Gőzmalmok. Salgótarj. kőszénb----- 60 624— 627’— FELSŐBBSÉGEK: 3 °/0 Marseille 100 frank ... — —.— M. aranyjáradék...........4% 109.70 110 — 1889. áll. v. köles. ar. 4*/*% 119.75 120.25 M. földteherm. kötv.. .4*/p 98-76 94.25 Concordia malom.......... 500 485. 490.— Gőztéglagyár köb........ 160 590.— 595— Adriai teng. haj. ... .41/2% 96-25 97. 30/0 svájczi piaczok 100 fr. 47.50 47.65 ugyanaz ápr. 30 .. .46/0 109.75 109.85 1889. áll. vas. k. ez.. .4Vb% 100.50 101.25 M. földtm. k.horvát.. .5% 93.50 94.50 Első budapesti malom .. 500 1220.— 1230.— Tégla s mészég., újlaki 150 236 — 237.— Bp. közúti vasp. 1887. 4 V.% 95.50 96.25 3 °/0 Zurich 100 frank........ —.— M. papirjáradék...........5®/o 100.75 101.—M.nyer. kölcsön 100 frt... 146.— 147 — M. úrbéri válts. kötv..5°/0 100.— —. — Erzsébet-malom............ 200 435 — 440.— Tégla és Cem.-gy. r.-t. 100 135.— 136—1 ugyanaz 1889 4Va°/o 94.50 95.501 2 V* London 10 font »terl. .I 119.85 120.35 ugyanaz ápr. 15 ..5% 100.75 100.85 M. nyer. kölcsön 50 frt... 145.— 146.— Hengermalom................ 400 505.— 510.— Magyar Asphalt r. t... 100 185— 190—1 100 Bpesti lánczhid.. . «/„ 100.— 102.— I 51/»0/« Szentpéterv. 100 rub. .. — —.— Lujza-malom................... 160 303308 —I M. kender-és lenipar r. 200 255’— 256.—1200 Budapest-pécsi v. 4 »/0 93.— 94.— I 5»/*% Olasz bankp. 100 lira. 1 45.75 45.90, ........... r-~ --7-7 1 ’ pitti—nütTirrs. . —Tsssszunmauritiu-m , m ....... n « ■■■»—.»| ........ ... ■■■" |M—*m 1 ■■■ ................... l,"l-lw— . Az ásó- és kapagyártást Alsó-Meczenzéfen 70 hámortulajdonos űzi 210 hámortűzzel. Ezen hámorokban 1891-ben több, mint 2 millió ásó- és kapa állíttatott elő. A kereskedelmi miniszter a kassai kamara előterjesztésére késznek nyilatkozott egy mintahámornak Alsó-Meczenzéfen való felállítása mellett a munkásoknak külföldi mesterek általi kiképzését és új gépszerű berendezésnek létesítését propagálni. Magyar találmányok. A kereskedelemügyi miniszter legutóbb a következő magyar föltalálóknak engedélyezett szabadalmat: Batthyány Géza grófnak, Bobula Jánosnak s Wollmann Kázmérnak Budapesten habarcskészitő gépre; Birthelmer Péternek Brassón magazáró s betörés ellen biztositó tolóreteszre, ajtók s kapuk részére ; Bárdosi Emilnek Piskolton vasköpülőre; Forstner Józsefnek Budapesten köpőládák szagos porára vagy szagositott homokjára; Lepter Jánosnak Budapesten hullámos javított vasredőnyökre; Lengauer Alajosnak Verseczen mély kutakat ásó eljárásra; Bláthy Ottó Titusznak Budapesten motorra oly forgó mágneses mezejű váltóárammal, mely egyszerű váltóárammal működik; Schaeffer Árminnak Budapesten kóta-forgatóra; Dózsa Miksának s Rácz Ferencznek Er-Girolton törekvező gépre; Both Lipótnak Tokajban konyak-dobozra; Csák Józsefnek Gyorokon számoló gépre; Kulicska Antalnak Budapesten mellta-biztositóra. Mindeme szabadalmak leírásai s rajzai megtekinthetők a m. kir. szabadalmi levéltárban (II. lánczhid tér). Naptár. Vasárnap, április 24-én. Róm. kath.: B. I. Fehér vasárnap. — Protestáns : B. I Quas. — Görög-orosz: (április 11.) D. I. Vazul pk. — Zsidó : (Nisan 27.) Nap kél: 4 ó. 56 p., nyugszik: 7 ó. 1 p. Hold kél: 5 ó. 2 p. éjjel, nyugszik : 3 ó. 44 p. d. u. Egyháztörténeti előadás a budavári helyőrségi templomban, d. u. 4 órakor. Református isteni tisztelet a hold-utczai iskolában esti 77 órakor. Műkedvelői előadás az iparos körben. A reformátusok közművelődési- és betegsegélyző egy jelének felolvasó estélye d. u. 5 órakor a ref. teológia termében. Ruha-kiállitás a szegény gyermekkert-egyletben d. u. fél 4 órakor. A magyar turista egyesület kirándulása a hidegkúti hegyekbe. A kerékpár-egyesület kirándulása reggel 5 és fél órakor a nyugati pályaudvartól Rétság felé. A Hunnia kerékpár-egyesület kirándulása ; találkozás reggel 8 órakor az Oktogon-téren. Zenészeti matiné Siposs Antal zeneakadémiájában d. e. 11 órakor. (Kecskeméti utcza 14.) A belvárosi polgári kör alakuló közgyűlése d. u. 11 órakor a »Hungáriá«-ban. Az »Eötvös« jótékony-egyesület rendkívüli közgyűlése d. u. 3 órakor az »Orient« szállóban. A zsidó legény-egyesület felolvasó ülése saját helyiségében d. u. 4 órakor. ■ Budapesti áru- és értéktőzsde. Április 23. Gabonaüzlet. A gabonatőzsdén a délutáni jegyzések a következők voltak: Búza tavaszra 8.66—8.67. Búza május—júniusra —.—.—.—. Búza őszre 8.25—8.27. Tengeri (1892.) május—júniusra 4.90—4.92. Zab őszre —.— —.—. (1892.) tavaszra 5.50—5.52. Káposzta-repcze (1892.) augusztus—szeptemberre —.-------.— forinton. Értéküzlet. (Utótőzsde.) Az utótőzsde szilárd volt. Osztrák hitelrészvény 320.20—819.60—322— 321.70. 4 százalékos magyar aranyjáradék 109.85—109.75—109.92*/s. Magyar hitelrészvény 356.75—357.25. Leszámítoló és pénzváltóbank 114.5/s—114.75. Déli vasút —.—. Osztrákmagyar államvasut —.— forinton köttetett. Délután 6 órakor zárulnak. Osztrák hitelrészvény 321.50. 4 száz. magyar aranyjáradék —.— forinton. Kőbányai sertésüzlet — A sertéskereskedelmi csarnok jelentése. — — ápr. 23. Hízott sertés árak: I. Magyar elsőrendű: 1. Öreg nehéz, (páronkint 400 klgron felüli súlyban) 451/a.—46 2. Öreg közép (páronkint 300—400 klgr. súlyban, 44/s.— 45. 8. Fiatal nehéz (páronkint 320 klgron felüli súlyban) 461/s—47. 4. Fiatal közép (páronkint 251—320 klgr. súlyban 46—.—47. 5.) Fiatal könnyű (páronkint 250 klgrmnig terjedő súlyban 47.-----47.50.— II. Magyar szedett: 6. Nehéz (páronkint 280 klgrmon felüli súlyban) 45.1/—— 46. 7. Közép (páronkint 220—280 klgr. súlyban) 46.— —47—. 8. Könnyű (páronkint 220 klgrig terjedő súlyban) 47. —47 •/a.—. III. Szerbiai : 9. Nehéz (páronkint 260 klgron felüli súlyban) 46.-----46.VI. 10. Közép (páronkint 220— 260 klgrm súlyban) 46.—46.‘/a 11. Könnyű (páronkint 220 klgrmnig terjedő súlyban) 457a.—467a. — Sertéslétszám : Ápr. 21. napján volt készlet 142,837 darab. Ápr. 22-ik napján felhajtatott 8097 darab. Április 22. napján elszállittatott 1511 darab. Április 23-án maradt készletben : 142,837 darab. A hízott sertés üzletirányzata: változatlan. Sovány sertés árak:----------------- 1892. év április hed ik napján tartott vásáron. 1. Magyar első rendű süldő (11—20 hónapos korban) — krtól — krig. 2. Magyar első rendű kétéves (20—80 hónapos korban) — krtól — krig. 3. Magyar első rendű öreg 30 hónapon felüli korban — krtól — krig. 4. Magyar makkos süldő (11—20 hónapos korban) —.— -----.— krig. 5. Magyar makkos kétéves (20—80 hónapos korban) —.-----.— krig. 6. Magyar makkos öreg 30 hónapon felüli korban) —.—.— krig. Nevelni való sertés . 7. Malacz (4—11 hónapos korban) párja — frtól — írtig. 8. Felhajtás —.— drb. 9. Eladatott —.— darab. Az üzlet irányzata : Az uj országház nagy gipszmintája megtekinthető egész nap. Jelentkezhetni az építészeti irodában. Belépti díj 50 kr. a »Jó szív« javára. Tavaszi kiállítás a műcsarnokban, délelőtt 9-től, délután 5 óráig. Iparművészeti múzeum az Andrássy úton d. e. 9-től d. u. 1-ig Történelmi arczképcsarnok a budai várbazárban, nyitva d. e. 9—12-ig. Nemzeti muzeum : Képtár, nyitva van d. e. 9-től d. u 1 óráig. (A muzeum többi tárai megtekinthetők 50 kr. belépti dij mellett.) M. kir. technológiai iparmuzeum saját palotájában (VIII. ker. József-körut 6.) nyitva d. e. 9—12-ig. Deák mauzóleum a kerepesi-uti temetőben nyitva d. u. 3-tól este 6-ig. Országos képtár az akadémiában nyitva d. e. 9-től d. u. 1-ig. Természetrajzi gyűjtemények múzeuma saját épületében (múzeum-körut 4.) nyitva d. e. 10—12-ig. Menta-egyesület a Markó- és Sólyom-utczák sarkán. Fehérkereszt-egylet (saját épületében.) Mozsár-utcza 16. sz. megtekinthető d. e. 10-től 12-ig és d. u. 2—6 óráig. Vörös kereszt Erzsébet-kórház megtekinthető naponkint d. u. 2—4 között. Az I. osztályú betegek d. u 2—6, a II. osztályú betegek pedig d. u. 2—1árt között látogathatók meg. A magyar királyi szabadalmi levéltár (Lánczhíd-tér 3. sz.) nyitva naponként d. e. 9—12-ig. Budapesti kereskedelmi múzeum. A hazai termékek állandó kiállítása a városligeti iparcsarnokban szabad belépés mellett, nyitva van naponként reggeli 9 órától, 12 óráig és d. u. 3 órától 6 óráig. Vasárnap és ünnepnap d. u. 20 kr beléptidíj. A kereskedelmi múzeumi tudakozó-iroda és könyvtár. Akadémia-utcza 12. földszint. Nyitva van naponkint reggeli 9-től 12-ig és d. u. 8—6-ig. Aquincumi régiségek: odajuthatnik-Budáig a közúti vasúton. Állatkert nyitva egész nap. Belépti díj 30 km. időjárás. Budapesten a megelőző nap legnagyobb hőfoka := + 16, legkisebb = +40. A légnyomás a tengerszinre van átszámítva. A szélirányok jelölése: É = észak, K = kelet D = dél, Ny = nyugat. Felhőzet: D = egészen derült, 1 = többnyire derült, 2 = részben felhős, 3 = többnyire borult, = egészen borult, # = eső, = hó, = = köd, = zivatar. _______ — Április 23 án reggeli 7 órakor. — , Léghö- Szél. . . . , id érnék- irány és Felhő- °S®P*' Állomás nyomás , „ déki let erő zet dels. 1—10 m Árvaváralja..... 68 + 2.3 K 1 1 — Trencsén ......... 68 -1- 4.8 K 2 0 — Selmeczbánya ... 68 -1- 7.3 K 2 0 — Magyar-Óvár ... 69 A 11 4 ÉNy 2 2 — Ó-Gyalla ......... 68 +7.7 ENy 2 1 — Budapest ......... 68 + 9 .0 Ny 3 0 — Sopron ................. 70 + 9 .6 ENy 1 2 — Keszthely............. 68 +7-8 ÉNy 2 0 — Csáktornya ......... 69 + 5.6 Ny 1 0 — Zágráb ................. 70 + 7.1 DK 1 0 -Fiume ................. 68 + 8.5 K 1 1 - Crikvenica .... 68 +13 3 — 0 — Pancsova......... 67 + 7.4 É 5 4 — Zsombolya ..... 69 + 7.0 É 3 0 — Orsóvá ............. 67 +12.2 D 3 4 — Arad................. 68 + 7 7 Ny 5 0 _ Szeged ............. 67 + 8.7 E 2 0 _ Szolnok ............. 68 + 8.2 ÉK 2 0 _ Eger ..................... 68 + 6.2 E 1 0 _ Debreczen ......... 68 + 7.7 ÉK 2 0 — Késmárk ............. 70 + 2.4 . — 1 — Ungvár ......... 66 +7.4 ÉK 3 0 — Akna-Szlatina... 66 + 5 9 Ny 2 3 — Szatmár ............. 65 + 8.6 ÉNy 2 3 — Nagy-Várad. ... 67 4 6 4 ÉK 1 2 — Kolozsvár ......... 65 + 8 2 ÉNy 3 3 -Nagy-Szeben ... 64 + 7.8 K 1 2 1 Bécs .................... 69 +10.1 ÉNy 4 0 _ Krakó ................. 67 + 6.0 K 1 4 _ Bregenz ............. 74 +2.4 Ny 2 0 1 Salzburg ............. 73 4- 6.0 DNy 2 3 — Klagenfurt ......... 71 +4.2 KK 1 0 — Pola ................. 69 +12.1 K 2 0 -Lezina ................. 67 i 18 4 — 0 — Szerajevo ............. 70 + 6.5 DNy 2 3 1 Torino ................. 70 +12.2 — 0 — Firenze................. 69 -j-10.5 DK 1 0 — Róma ................. 68 -fii .0 É 3 0 — Nápoly................. 68 +13.1 ÉK 1 0 _ Brindizi ............. 64 4-17.0 ÉNy 4 0 — Cagliari ............. 66 +11 2 ÉNy 3 0 — Palermo ............. 66 4-13 6 — 0 — Malta ................. 64 +13,3 Ny 2 1 — Zürich ................. 73 + 5.4 D 0 0 — Pária..................... 74 +11.0 É 3 4 — Nizza ................. — — — — — Biarritz............ 73 +12 3 DK 2 0 — Brest..................... 76 4 9.4 ÉK 1 = — Kopenhága ......... 62 + 6.7 Ny 3 1 3 Hamburg......... 67 4- 9 4 Ny 4 1 2 Swinemünde ... 64 + 7.4 Ny 4 1 2 Memel ................. 57 1 8 B Ny 5 1 _ Berlin ............. 66 +10.6 ENy 4 1 _ Münster ............. 69 4 9.4 Ny 2 1 — Stornoway ......... 66 + 7.8 Ny 6 2 8 Mullaghmore ... 72 + 8.9 Ny 4 3 — Scilly ............. 75 +10.6 K 3 1 _ Shields ................. 68 + 9.4 Ny 4 3 _ Skudesnaes ......... 58 4-6 2 Ny 6 3 — Christiansund... 47 + 5.5 D 7 # 5 Ulenborg ............. 55 + 1.3 K 2 • — Stockholm ......... 53 4- 5-0 Ny 4 4 2 Pétervár.......... 58 4- 2.4 ÉNy 0 • _ Moszkva ... ...... 64 + 8.8 K 0 0 — Kiev..................... 61 +9.4 E 1 4 _ Odessza............. 59 4 9.1 É 4 4 — Varsó ................. 62 4- 6 4 DNy 2 © — Szófia................... 66 + 5.8 ÉNy 2 4 5 Szulina................. 60 +9 5 ÉK 5 4 Konstantináp... 60 +9.2E 2 0 4 Megjegyzések: TM>, «Jnr-SssÄ'SSS &SSTI falában enyhe. Hazánkban szárazra és enyhébbre fordult az időjárás. Kilátás: Északnyugati szelek mellett részben felhős és túlnyomóan száraz, enyhe idő várható. Szinházak és salatégot Budapest, 1892. Vasárnap, április 24. Nemzeti színház. Évi bérlet 98. sz. Havi bérlet 20. sa A NAGYMAMA. Vígjáték 3 felvonásban. Irta: Csiky Gergely. Személyek: Szerémi grófné Sz. Prielle Ernő, unokája Zilahi Örkényi Vilmos Gyenes Kálmán roko- Horváth Piroskanai Keczeri I. Tímár Karolin Lendvayné Mártha Csillag T. Tódorka Vízvári Langó Seraphine Rákosi Sz. Koszta Sámuel Gabányi Balsai F. ) ^ g Székely I. Peredi J. ) ^ É Horváth P. Epry V. ) Jg n Orosz I. Vilkei B. ) Márkus I. Aba M. ) £ Novák I. Keresztúri ) § György I. Galambosné Vizváriné Pinczér Faludi Kezdte 7 órakor. Magy. kir operaház Évi bérlet 75. ss. Havi bérlet 15. .■ P. Márkus E. a. a nemzeti szinház tagja közreműködésével : A portréi-i néma. Opera 5 felv. Zenéjét szerzette Auber. Szövegét irta Seribe. Ford. Szilágyi Pál. Személyek : Alphonso Elvira Udvari hölgy Lorenzo Selva Massaniello Kiss Ábrányiné Gábos N. Dalnoki Ney B. Runcio Fenella P. Márkus B. Pietro Ney D. Borella Szendrői Kezdete 7 órakor. Népszínház: Blaha Lujza assz. mint vendég. Másodszor : Szép Darinka. Eredeti népszínmű dalokkal 3 felvonásban. Irta: Klárné Angyal Ilka. Személyek : Csörgő András Szabó A. Klára, felesége Pártényiné Lidi ) gyermek Blaha L. a. Balázs) kerk Vidor Csépi Lajos Lubinszky Káka János Horváth V. Holló István Németh Piroska, leánya Vidorné Janda Vincze Tirnovai Darinkabos- P. Lukács J. Milán Anya- Kiss M. Gyúrókok Újvári Rektor Bérczi írnok Virágháti Kisbiró Hidassi Baki Ádám Tollagi Szegfű Gergő Nánási Szügyi Tamás Marton Fonyó György Izsó Kosár József Mándoki Szekeres Péter Sántha Csériné Izsóné Tücsökné Szőcs K. Téglásné Vörös M. Vicza Gyöngyösi I. Trézsi Ágostoni B. 1-80 kötet» Hortobágyi 2 ik J ^ Várdai Kezdete */a8 órakor. Heti műsorok: Nemzeti színház. Hétfőn: Fenn az ernyő, nincsen kas. (Új betanulással 1-ször. Havi bérlet 21.) Kedden Faust (Havi bérlet 22.) Szerdán : A csapodár. (Havi bérlet 23.) Csütörtökön: Fenn az ernyő, nincsen kas. (Uj bet. 2-szer. Havi bérlet 24.) Pénteken : Erzsébet királyné. (Havi béri. 26.) Szombaton : Clémenceau. (Havi bérs. 26.) Vasárnap: Az atyafiak. (XV. bérletszünet.) Magy. kir. operaház. Hétfőn : Otello, Colonnese Elvira k. a. és Perotti Gyula ur vendégfelléptével. (Évi bérlet 76. Havi bérlet 16.) Kedden: Herodiás. (Évi bérlet 77. sz. Havi bérlet 17. Rendes helyárak.) Szerdán : Faust. Perotti Gy. ur vendégfelléptével. (Évi bérlet 78. Havi bérlet 18. Rendes helyárak.) Csütörtökön : Giogonda. Colonnese Elvira k. a. vendégfelléptével. (Évi bérlet 79. Havi bérlet 19. Rendes helyárak.) Pénteken: Babatündér. Nürnbergi hada. Nap és föld. (Bérletszünet 8. sz. Rendkívül mérsékelt helyárak. Kezdete 6 órakor.) Szombaton : Siegfried. Szilágyi Bella k. a. és Perotti Gyula ur vendégfelléptével. (Évi bérlet 80. Havi bérlet 20. Rendes helyárak.) Vasárnap, május 1-én : Parasztbecsület. Csárdás. (Bérletszünet 9. Mérsékelt hely árak.) Népszínház. Hétfőn: Szép Darinka. Blaha L. assz. vendégjátékával. Kedden: Nanon, Ninon. Szerdán: Szép Darinka. Csütörtökön: A kis molnárné. Pénteken : A madarász. Szombaton: Nanon, Ninon. Főszerkesztő: Jólcsui ZMIOr. Felelős szerkesztő: Galáth DeLexx, jelenleg a legolcsóbb vm nyílt tér. (Ezen rovat alatt közlöiteknek sem tartalma, sem alakjáért nem felelős a szerkesztőség.) GYÜMÖLCSBOE Franczia mód szerint kezelt gyümölcsborunk épp oly tartós, mint a szőllőbor és utóbbit jó íze miatt teljesen pótolja. „Osztrásmegyar gyümölcsbor,sajtolt» társaság “. (5260) Mécs, XI. Budapest, VII. BV Csak nagybani eladás, tjásdabb égvénye« «SMISiS^K$^ (5348) TERMÉSZETES