Nemzet, 1893. január (12. évfolyam, 3716-3746. szám)

1893-01-01 / 3716. szám

tása, ahoz szükséges, hogy a küzdő felek, azokba a kihagyásokba beleegyezzenek. A re­formok olyan objektív természetű feladatok , és egyúttal oly hasznosak is, hogy a szen­vedélyeknek, sem osztályok, sem felekezetek, sem nemzetiségek részéről, azokkal szemben helyük nincs; tehát azok tárgyalása közben a régi rendszernek és a régi ellentéteknek felszínre kerülniök nem volna szabad. Ezért mondjuk, hogy a kiindulási pont jó volt, csak az a hiba, hogy előkészítés helyett, meglepetés által akart a kormány győzedelmeskedni és félős, hogy épen ezzel támaszt magának nehézségeket. Pedig az eszme helyes és megfelel az osztrák viszo­nyoknak. A tekintetben ugyanis, hogy lehe­tőleg ki kell a programaiból zárni a köz­jogi és nemzetiségi vitás kérdéseket, egy közjogi Treuga Deit kell teremteni. Mi is tapasztaljuk, hogy mindig a közjogi har­­czok a legszenvedélyesebbek s egyúttal a leg­meddőbbek. Plener pártja e téren már nagyon szomorú tapasztalatokat tett és ennek foly­tán simulékony. Mert illetékes lapjaiban (e kérdésben még a parlamentben a párt nem is nyilatkozhatott) most már első követelményképen csak a statusquo fen­­tartását állítja fel; vagyis azt, hogy sem az állam, sem a német nyelv hatásköre, a tartományokban és különösen Csehország­­ben meg ne szoríttassék, rosszabbá hely­zete ne legyen. Ez méltányos kívánság, melylyel merő ellentétben áll a cseh ál­lamjogi követelmény és így az első kérdés az: hajlandók lesznek-e az ifjú csehek ezt napirendről — akármilyen fentartás mel­lett — a kitűzött programm valósításáig, avagy csak rövidebb időre is, levenni? A németek azután tovább mennek; a szabadelvű törvényhozás eddigi vívmányait sem az iskolai, sem az ipari törvényhozás terén veszélyeztetni nem engedik, tehát a konzerva­­tívok által tervezett, felekezeti iskolát és mesteri képesítést a napirendről levétetni kívánják és e tekintetben biztosítékokat követelnek. Ez szintén olyan követelmény, melynek teljesítésére a programm készítői hajlandók; legalább a kiszivárgott hírek sze­rint ezt a követelményt, felvették a pro­gramoiba. Ezt a németek mellett, az ifjú csehek is támogatják, de kérdés, Hohen­wart és pártja, a klerikálisokkal együtt, belemennek-e, a részükről való, nagy le­mondásba ? Azután jön a bécsi cseh-német kiegye­zés dolga. A programm szerint ezt el kel­lene temetni, az ifjú cseheknek ez jól es­nék, de a cseh-németeket is meg kell nyerni a tervnek. Erre vezethet talán a status quora vonatkozó megállapodás, ha ugyan olyan formát és biztosítékokat nyerne, amely a németeket kielégítené és a csehe­ket kibékítené. A­mi bizonyára nehéz fel­adat. De ekkor előállanak a németek és azt mondják, a fődolog a programoinál a megtartás és végrehajtás. Ez iránt kell ne­kik biztosíték. Nem akarnak úgy járni, mint a két év előtti cseh kiegyezéssel, melynek végrehajtására vállalkozott a kor­mány és szavának ura nem tudott lenni. lógusok s igazuk bizonyításául ők is egy marti­­riumra hivatkoztak. És az a martirium, csak­­ugyan megrendítő egy történet. Volt egy férfiú. Csupa lángész, csupa ha­talmas terv, csupa mélységes hazaszeretet Az országot kormányzó és megrontó hatalmasok ren­delkezésére bocsájta magát, de nem hogy nekik, vagy önérdekének, hanem, hogy a magyar nem­zetnek szolgáljon. Az országrontók, mert fél­tek a tiszta embertől s a lángésztől, sértő gőggel lökték vissza őt. Nem kellett nekik. S ez nem volt elég: üldözni is kezdték. Elüldözték hazájából, melyet annyira szere­tett, messze délre. És még ott is üldözték. Nemcsak direkte, hanem indirekte is. Üldözték, kínozták — legjobban azzal, hogy mind nyo­morultabbá, mind menthetetlenebbé tették a ma­gyar nemzetet. "Végre is a szegény, üldözött nem bírta ki a kint, melyet neki annak tudása oko­zott, hogy megölik nemzetét. Bujdosott tovább­­tovább, mígnem a roppant Páris ember és ház rengetegében végre is keresztül lőtte a szivét és meghalt. Meghalt, mint vértanú, de fennmarad­tak iratai örök vádolására azoknak, akik őt halálba kergették. Ezt a történetet, mély megilletődött csend követte. A kormánypártiak csak maguk elé néz­tek és sóhajtoztak. Az ellenzékiek hátravetették kipirult orczáikat, szemük megnedvesedett, orr­­szimpáik lihegtek. Magam is mély szomorúsággal ültem he­lyemen. Csak a démon rázta gonosz fejét, mintha nagyon botránykoznék valamin.Eölkelt, én fizet­tem és mentem vele. Künn az éjben ismét ő beszélt. — Hát látod barátom, milyen emberek vagytok! . . Most már én mondom el neked igen röviden azt a történetet, melyet az imént hallot­tál. Még szomorúbb az valóságban, mint ama legendás alakban. A történet boldogtalan hőse valóban nemes, hű, igaz magyar volt és valóban lángész. Lángész annál bizonyosabban, mert a híres Lombroso-féle tan, mely szerint a láng­elme és a lelki betegség közt vajmi vékony az elválasztó vonal, félreismerhetlenül betelt rajta. Ő maga is érezte, tudta, hogy a téboly reme­lé­séig rá és követi orvgyilkosként lépteit. Ez a tudat hajtotta őt varázserővel a legnagyobb ma­gyar bús katasztrófájának tanulmányozására. Ott szeretett állni a legmélységesebb és legsöté­tebb vizek felett. Bonczolgatni szerette ama Biztosítékot pedig egyébben nem látnak, mint a hatalmi tényezők bizlalásában, vagyis a minisztérium átalakításában. Itt van a főnehézség! Mert ennek az az értelme, hogy a Taaffe-kabinet német­liberális irányzatban alakuljon át. Hogy ehhez mit mondanak a konzervatívok és a klerikálisok, a szlovének és a csehek, a kor­mány eddigi támogatói, nem tudjuk, de, hogy a természetes nehézség itt van, az kétségtelen. Azonban lehetetlen nem konstatálnunk hogy mindezekben a pontozatokban a Ple­ner pártja nagyon sokat engedett eddigi követelményeiből és ha a status quo alap­jára korábban helyezkedett volna, talán ré­gen véget vetett volna a nemzetiségi vi­szálynak és hasznossá tette volna az osztrák parlamenti életet! Mert a nemzeti és köz­jogi harcz teszi meddővé a parlament mű­ködését és akadályozza a reformokat Ausz­triában is. A tanárok fizetése. A tanári fizetések mozgalmaira vonatkozó­lag a következő nyilatkozat közlésére kéret­tünk föl: A »Magyar Hírlap«-nak decz. 29-iki számában »Tanárok forradalma« czím alatt, a brassói tanári kör­nek az Országos középiskolai tanáregyesület elnöksége és választmánya ellen intézett támadására vonatkozólag, melyről azonban mindeddig csak a hírlapok útján érte­sültünk van szerencsénk a következőkben válaszolni. 1. Határozottan vissza kell utasítanunk a bras­sóiak vádjait, amelyekről különben csak a napilapok útján értesültünk. Mi a nagybizottság határozatait lelkiismere­tesen és sürgősen végrehajtottuk, sőt azokon kívül nem mulasztottunk el semmit, amit közös érdekeink elő­mozdítására jónak láttunk. Memorandumunkat, melynek egyik sarkalatos pontját épen a rangosztályokba sorozás elleni tiltakozásunk képezte s amelyben körülményesen kifejtettük, hogy mily káros hatással fog járni, ha a ta­nárok között rangkülönbséget teremtenek, még a gyű­lés hetében személyesen benyújtottak a miniszterelnöknek vallás- és közoktatásügyi és pénzügyminiszternek és az ál­lamtitkároknak, megküldöttük a pénzügyi bizottság min­den egyes tagjának, kiket azonfelül személyesen is in­formáltunk. Darányi I. orsz. képviselő úr által benyúj­tottuk a képviselő­házhoz. Megküldöttük az állami kö­zépiskolák testületeinek, hogy az illető képviselőket ők is informálhassák és általuk a memorandumot ők is be­nyújthassák a Háznak s megküldöttük végre 287 orsz. képviselőnek is. A kérdést 6 hétig napirenden tartottuk s el is értük azt, hogy a már-már veszendőbe menő ötödéves pótlékokat megmentettük s kivittük azt, hogy a fizetések alsó fokozatait ránk nézve eltö­rölték. Egyszersmind a pénzügyi bizottság olykér akarta a különbséget a fővárosiak és a vidékiek között enyhíteni, hogy a vidéken is legyenek VIII. s a fővárosban is legyenek IX. rangosztályba tar­tozók. Igaz, hogy nem értünk el mindent és hogy az el­ért eredményekkel mi sem érjük be. Hanem, hogy emiatt azzal vádoljanak, hogy nem jártunk el legálisan és ener­gikusan és hogy ebből a brassóiak azt a konzekvencziát vonják le, hogy a tanáregyesületet még inkább gyengí­teni kell, oly eljárás, mely előttünk megfoghatatlan és csak annak a túlságosan izgatott kedélyállapotnak tu­­dandó be, mely a brassóiak nyilatkozatának minden so­rából kinr. Hogy tisztelgésünket a vallás- és közokt. minisz­ter úrnál az új kabinet megalakulása alkalmával a bras­sóiak servilismusra magyarázzák és mint a miniszter ur­nak hamis informálását tüntetik fel, holott ez alkalom­mal ezekről a dolgokról nem volt és nem lehetett szó: oly alant járó vád, mely ellen nem tartjuk szükséges­nek védekezni. 2. E méltatlan támadás azonban távolról sem riaszt vissza bennünket attól, hogy a fegyvert letögyük és küzdelmünkkel felhagyjunk. M megmaradunk amaz állás­pontunk mellett, melyet kezdettől elfoglaltunk. Küzdeni fogunk a húsvéti nagybizottsági ülésünk határozatai sze­rint szerkesztett memorandumunk pontjai mellett s kü­lönösen ama pont mellett, amely a rangosztályokba so­rozás káros voltát ecseteli, küzdeni fogunk, daczára an­nak, hogy ama gyűlésen épen néhány vidéki testület részéről emeltetett szó a rangosztályok megteremtése ér­dekében. Egyebeket a január 2-án tartandó választmányi ülésre bízunk. Az orsz. középiskolai tanáregyesület elnökségének nevében Berecz Antal, elnök, másokon már betelt borzasztó tragédiát, melyre — igy és jól sejté — ő is predestinálva volt. A közszereplést, a bírálat élességeit, a h­arczot beteg lélek nem birja meg. Őt jobban kímélték politikai ellenfelei, mint bárki mást; jobban, mint ahogy ö kímélte őket.­­— És ő mégis feladta a politikai küzdelmet s eliszonyodva a rémtől, mely üldözé, világgá ment. Mint a ha­sonló borzalmas lelki baj minden betege, ő is a könnyelműséggel akart tragikus sorsán enyhíteni. Mulatott, játszott, elszórta apai, anyai vagyonát — s még ezzel is szaporította kétségbeesésének sú­lyos okait. S aztán megölte magát mindez okokból — és nem más okból. S telt volna bár be a po­litikában mindaz, amit ő valaha csak álmodott, akkor is az lett volna a vége, ami lett. Az ő ba­jában az ő halála a természetes halál. — De hát — felelém a démonnak — ha ez így történt, mert nem írják és mondják ezt meg legalább azok, akik ellen ma fegyvert ko­vácsolnak ama boldogtalan halott leveleiből? — Miért nem ?. . . Nos, itt van megint a hipokrízis. Azért nem, mert egy szegény halott­ról érzékeny és megragadó történeteket eleven emberek kárára forgalomba hozni — az legfel­jebb kegyetlen dolog, hanem egy szegény halottal szemben bármely kíméletes vitatkozás is kegyeletlen dolog. Ti emberek ezt így tartjátok, ez is egyik konvenczionális hazugság­tok. Szerencse, hogy bizalmas körben mégis meg­mondjátok, ha csak suttogva is a »kegyeletien« igazat. — Lefőzlek démon! Azonnal visszamegyek abba a kávéházba, s ott menten, egész nyíltság­gal felvilágosítom a szomorú történet igaz mi­benlétéről épen azokat az urakat, akik a téves versziót ismerik és adták elő, — Naiv ember! — kaczagott a démon. Azok az urak ép olyan jól tudják, hogy miként is tör­tént az egész,­ mint ép, mint te, mint mindenki. Hisz az köztudomású, hanem azért nyilván csak a legendás versziót szokás elmondani. # A toronyórák csengve-bongva egymásután verték a tizenkettőt. Magam ballagtam az utczán Puncsszagú volt az egész világ. Egy szunyókáló bolti őrben elestem. Mind aketten igen megütöt­tük magunkat, hanem azért boldog újévet kí­vántunk egymásnak. Hipokrizis! Csupa hipokrizis! Andeonicus. Táviratok. A horvát ellenzék programmja. Zágráb, decz. 31. Az egyesült horvát ellenzék programmja, melyet az »Obzor« és a »Hrvatska« ma közzétesznek, a következő pontokból áll: 1. A horvát államjog meg­valósítása a monarkia keretén belül. 2. Az ösz­­szes horvát országok egyesítése és függetlensége. 3. Parlamentáris és szabadelvű intézmények be­hozatala. 4. A horvát nyelv kizárólagos uralma a közigazgatás összes ágaiban. 5. Mindkét párt a fenti programmra nézve egységes és szolidáris eljárásra kötelezi magát más politikai pártokkal szemben és 6. E megállapodások keresztülvitelé­vel mindkét frakc­ió bizalmi férfiaiból kineve­zendő végrehajtó bizottságot bíznak meg. Szar­­csevics maga, hír szerint, nem helyesli a fúziót és nem vett részt az ülésen, melyen az létrejött. A Rajna szabályozása, Bécs, decz. 31. Az Ausztria-Magyarország és Svájcz által közösen eszközlendő Rajna-sza­­bályozásra vonatkozó állami szerződést tegnap írták alá K­á­­­n­o­k­y gróf külügyminiszter és Repli svájczi követ. A francziaországi események. Páris, decz. 31. (Eredeti távirat.) Az orleansi herczeg, ki most Ázsiában utazik, a párisi eseményekről folyton távirati értesítéseket kap. A párisi gróf legutóbbi távirati értesítésére valószínűleg mielőbb visszatér Európába. Lessepset és társait hír szerint már holnap szabadon bocsátják, de csak ideig­lenesen. A »Libre Parole« szerint a szená­torok és képviselők elleni vizsgálatot már január 10-én elejtik. Ma reggel hirdetményeket ragasztot­tak ki a falakra, melyben Carnot, köztár­sasági elnököt határozottan felszólítják, hogy a Panama-társulat tolvajai ellen tegye meg a szükséges lépéseket, adjon ki dekrétumot arra nézve, hogy mindazoknak, akik a Panama-vállalatnál jogtalan utón vagyont szereztek, valamint ezek feleségei és gyer­mekei vagyonát is foglalják le és koboz­zák el. A bűnösöket mindaddig zárják el, míg a Panama-társaság hitelezői és részvé­nyesei pénzükhöz jutnak, de azután se nyer­hessék vissza politikai és hivatalviselési jogai­kat,nevüket pedig keretbe fogdalva e felírással: »csalók«, 20 éven át függeszszék ki a képvi­sel­őház és­­a szenátus üléstermében. A különös hirdetményt tömérdek ember nézte és ol­vasta, mígnem a rendőrség azokat eltávo­lította.­­ Delahaye képviselő egy hírlapíró előtt kijelentette, hogy az ügy eltusso­­lását nem tűrik el, s ha a kormány a vizsgálat beszüntetésére határozná el ma­gát, lesznek emberek, akik az egész ügyet ú SDOT felszínre fogjük nézni, meg — mond — a tíz képviselő és szenátor kiada­tásával sem elégszünk meg, mert tudjuk, hogy száz embert vesztegettek meg s addig nem nyugszunk, mig ezeket kivétel nélkül meg nem büntetik. A Welf-alap, Berlin, decz. 31. A »Nationalzeitung« írja: Kormánykörökben azt beszélik, hogy a »Vorwärts«-ben megjelent nyugta-jegyzék csupa koholmány s hogy a Welf-alapból való fizetésekről való nyugták sohasem is léteztek. (M. E.) Berlin, decz. 31. (Eredeti távirat.) A »N. Er. Presse« jelentése: A »Vorwärts -sí­nek a Welfs-alapról közölt czikke nagyon gyanúsnak látszik, mert a szóban forgó száz nyugtatón szereplő embereket nem nevezi meg, hanem csak úgy írja őket körül, hogy a leírás mindenkire ráillik. Az állítólagos nyugták az 1868—1890-iki évből valók. Elfogadóként azokon különböző államok előkelő hivatalainak viselői, szer­kesztők (ezek közt több franczia) 24 ha­­noveri és dél-németországi képviselő, to­vábbá H . . . grófnő és egy másik előkelő hölgy szerepel, kinek férje a porosz udvar szolgálatában áll. Különösen három 1866. junius hó 21-éről keltezett nyugta van föltű­nően kiemelve, melyeken egy nagy délnémet­országi újság és három kiváló bajor egyéniség szerepel. E három bajor közül az egyik II. Lajos király előkelő tisztviselője, a másik kettő pedig ugyane körből való. Az első 35,000, a második 30,000 márkával. La­jos király legbizalmasabb környezetének egy alantas tisztviselője 10,000 már­káig van érdekelve. Ezeken kívül mint elfogadók szerepelnek: orvosok, egy ka­tonai attaché, rendőrtisztviselő s egy 6000 márkás nyugtán egy szolgálaton kívüli ka­pitány. Egy würtembergi birodalmi gyűlési képviselő 1872. szeptemberében állítólag 20,000 tallért, egy pfalz bajor nemzeti­­szabadelvű párti képviselő 1872. augusztu­sában 4000 tallért, egy porosz konzervatív képviselő 1881. áprilisban 10,000 márkát kapott. Az Ahlwardt szabadon bocsátása. Berlin, decz. 31. Ahlwardt rektort teg­nap szabadságolták pretzensei fogságából. (M. É.) Francziaország és Belgium kereske­delmi viszonya. Brüsszel, decz. 31. Jól értesült körök­ben mondják, hogy a svájczi kereskedelmi egyezménynek Francziaország által történt visszautasítása következtében Francziaország részéről várható, hogy Belgiummal sem fog ke­reskedelmi-politikai tárgyalá­sba bocsátkoz­ni. Belgium ez esetben csaki érdekeit követ­ve, foganatba venné cselekési szabadságát. Belgium és Francziaország közt úgysem lé­tezik semmiféle kereskedelm­politikai egyez­mény, hanem csak egyserű­ modus vi­vendi, melynek mindig éget lehet vetni. A déli vasút évi jö­vedel­me. BOCS, decz. 31. (Erdeti távirat.) A »N. Fr. Presse« jelentse. A déli vasút évi tiszta jövedelme igen jelentékeny ösz­­szeggel marad mögötte a m­it évi jövede­lemnek. Strikedle bányászok. Saarbrücken, decz. 31 Ma 15,000-nél több munkás strikeol, tehát több az egész személyzet felénél. A hatóságok kifüggesztették minden bá­nyában a megfelelő rendőri rendeleteket. A Maybads bányában a strikeolé bányászok ko­moly kihágásokat követtek el azok ellen, akik a munkát folytatni akarták. Warkens-t, a jogvé­delmi egylet elnökét, elfogták és a vizsgálóbíró leé vezették. Közgazdasági táviratok. Pétervár, decz. 31. Az 1893-ik évben négy uj sorozat kincstári jegy adatik ki és pedig két 1889. évi kincstári sorozat és három 1885. évi sorozat fedezésére. — A közlekedési miniszté­rium a birodalmi tanácshoz törvényjavaslatot ter­jesztett elő, a Perekop-csatornának magánvállal­kozás útján való kiépítése tárgyában. Hírek. Deczember 3­. Új regényünk. Az újévet új regény közlésé­vel kezdjük meg. Életet életért a címe és szer­zője ugyanaz, aki a nagyhatású , Tola Halifax-ot írta. Olvasóinknak ez új, két vaskos kötetet ki­tevő regényünkkel jó szolgálatot ülünk telje­síteni. Az Életet életért a világirodalo­m legkedvel­tebb regényeinek egyike, amely még minden nyelven, melyen fordítása eddig megjelent, szer­zőjének csak népszerűséget és tisztelhet, az ol­vasóknak pedig élvezetet szerzett. A regény for­dítását avatott toll végezte, amelynek közvetí­tésével úgyszólva közvetlenül élvezhetik olva­sóink a regénynek élethíven nyelvünkre átülte­tett szépségeit. Kab Amerika«, arab nyelven az első újság, melyet az új világban írnak és nyomatnak. A »Kawkab Amerika« minden pénteken jele­nik meg a Pearl Street 45. számú házában, ahol egy keleti könyvkiadóhivatal van. A kiadó szobája egy darab a távol keletből. A falak, melyek mentén ala­csony kerevetek húzódnak, mindenféle keleti fegyve­rekkel, kardokkal, kétélű görbe tőrökkel, pajzsokkal, lőfegyverekkel vannak teleaggatva, köztük gyöngy­gyei hímzett szandálok, bőr tábori­ üvegek, keleti hangszerek, s mindenféle régiségek lógnak, a terem közepén lévő asztal pedig tarka keleti szőnyeggel van beborítva. »Mikor beléptem ide — írja egy utazó — európai ruházatú, de félreismerhetlenül keleti jellegű férfiak czigarettáztak ott, s arab betűkkel teleírt papírszeleteket hasonlítottak össze. A legidősebb em­ber fölkelt, s tiszta angol nyelven üdvözölt. Dr. Ab­­rahám Arbibi volt, aki öcscsével, Naghibbal a lapot, »Amerika csillagé«-t megalapította. Mind a kettő Damaszkuszban született, Ábrahám kitűnő orvos, ki Amerikában szerezte diplomáját, s Los Angelesben évek során át praktizált, Naghib pedig elsőrangú linguista, ki itt élő nyelvet folyékonyan beszél, s a Maryville college-ben (Tennessee állam) az európai nyelvek tanára. Elvezettek először a nyomdába, hol angol s arab szedők dolgoznak, s megmutatott egypár új lapszámot. A rendkívüli szép s világos nyomású lap­nak négy oldala van, mindegyiken négy hasábbal. Három oldalt arab, egyet pedig angol szöveg fog­lal le. — Azt hisszük, hogy újságunk prosperálni fog, mondá Naghib. A világon mintegy 275 millió ember beszél, vagy ért arabul. Észak- és Dél-Amerikában 150 ezer arab él, az Egyesült­ Államokban 75 ezer, ma­gában New-Yorkban pedig legalább 7000. S miután lapunk a legtisztább korán­ arab nyelven van írva, mindenki meg fogja érteni. De a keleti szemináriu­mokban s európai egyetemeken is előnyösen használ­hatják, mint taneszközt. Arra igyekszünk, hogy úgy Indiában, mint Szíriában s Afrikában elolvassák hitrokonaink. Meg lesz benne minden, amit az Ame­rikába érkező araboknak az itteni viszonyokról tud­­niok kell s mivel amerikai újság kép nélkül alig kép­zelhető, a mi lapunk is illusztrálva lesz, kezdetben nagyobbára a chicagói kiállításról adván ismerte­téseket. — Az új pénz. A «B. C.« jelenti. A kivert ezüstkoronásokból az első küldemény tegnap ér­kezett Körmöczbányáról a pénzügyminisztérium­ba. A körmöczbányai pénzverde most már he­tenként körülbelül 100.000 darab ezüstkoronát fog szállíthatni, forgalomba azonban e pénzek csak márczius hó folyamán jönnek. A pénzügy­­miniszter valamennyi pénzügyi hatósághoz és hivatalhoz egy körrendeletet intéz, mely magá­ban foglalja a koronaérték czímeinek leírását és rajzát tartalmazó hirdetményt. — Philippovics és Raiffel. A közelebbről elhunyt Raiffel tábornok a boszniai hadjárat alkalmával a 39. gyalogdandár parancsnoka volt, s derék részt vett az okkupáczióban. Csapatai a főhadoszlophoz tartoztak, amely tudvelevőleg Philippovics táborszer­nagy közvetlen parancsnoksága alatt állott. Ez a két férfiú, akiket a véletlen együvé vetett, a lehető leg­ellentétesebb természetű ember volt. Emez rideg, alárendeltjeivel szemben szigorú, sokszor a kegyet­lenségig szigorú. Raiffel ellenben a lehető jogszere­­tetreméltóbb, barátságos, mindenki iránt jó ind­­at**­­Pihenő volt. A Zeniek partján a pihenővel szomszé­dos dűlőn Kaidei megpillantja régi ezredét, ajö0^’ ttc Volt j»n»tnnnnrm1rn üld O Dl p+. 8 barátságosan üdvözli a tiszteket és legénységet: »Üdvözöllek, — kiáltá feléjük Kaiffel, — üdvözöllek teljes lelkemből; büszkén gondolok vissza arra az időre, melyben parancsnokotok voltam.« — Raiffel hirtelen elhallgat. Ugyanakkor a közeli bozótból ki­lépett Philippovics, aki tanúja volt a jelenetnek s messze hallható hangon, az összes csapatok előtt így szólt Raiffelhez: »Tábornok úr ! Az ilyesmit kikérem magamnak! Hagyja ön az ezredet pihenni! Pihenő van. Az ezred nem tartozik az ön dandárjához. Sok­kal komolyabb időket élünk, semhogy enyeleghet­­nénk. Végezze az ilyesmit máshol és máskor!« — Raiffel az izgatottságtól halott halványan szalutált s azzal odébb állt. Panaszt akart emelni goromba fölebbvalója ellen, Tegethoff altábornagy azonban közbevetette magát s a panasz elmaradt. Ennek a mozzanatnak már mind a három szereplője a legna­gyobb egyetértésben lent pihen a föld alatt. Teget­hoff tudvalevőleg öngyilkossá lett. Philippovics meg­halt s őt most követte a jókedvű, annyiak által sze­retett Raiffel is. — Leánykereskedés Konstantinápolyban. A Konstantinápolyban megjelenő »Corrier des Etats- Unis« azt írta nemrég, hogy bizonyos lelketlen ügy­nökök Galicziából több lányt mindenféle ürügyek alatt a török fővárosba csalnak, s ott török családok­nak eladnak, úgyhogy az osztrák-magyar nagykövet­ség már több ízben volt kénytelen ily lányokat meg­szabadítani. Eddig vagy hatvanat mentett meg. E hírre vonatkozólag azt írják egy bécsi lapnak, hogy ha az évek óta divó leánykereskedést nem is lehetett még teljesen elnyomni, az nem áll, hogy ezeket a szerencsétlen teremtéseket rabnőknek adják el a török családoknak. — Menüett a farsangon. A menüettet, melyet tavaly télen a berlini udvarnál ismét meghonosítot­tak, a német társadalmi körök mindinkább fölkapják s az­ idén több elite-bálnak fogja képezni a fénypont­ját. Legutóbb Kelet-Poroszország egy kis helyőrségi városában tánczolták. Az e táncznál elkerülhetetlen rococo-csokor, a bottal és watteau-szalaggal termé­szetesen nem hiányzott. A csokrokat a 12. ulánus ezred tisztikara hozatta Berlin egyik elsőrendű vi­rágkereskedéséből. — Heine és a tőzsde. Heine tudvalevőleg so­kat veszített a tőzsdén. Az 1847-iki válság alatt va­gyonának nagy része elúszott. Erre nézve Bernstein a következőket beszéli el: »Látom most is,, amint vele az operában találkoztam és, arra a kérdésemre, várjon vesztett-e valamit, így válaszolt: »Valamit? Nagyon, sokat. De hát meg is érde­meltem, és a prágai rabbinak is egészen igaza van.« »Hogyan?« — kérdem bámulva. »Lássa, — folytató Heine — ez egy régi tör­ténet, még gyermekkoromban hallottam és mé­g ma is emlékezem reá. Az öreg prágai rabbi keresztül megy a Moldva hídon. Elébe rohan egy zsid 5_ asszony és éktelenül kiabál: »Az istenért, az istenért, édes rabbi, nagy sze­rencsétlenség történt. A­ fiam eltörte a lábát.« " »Aztán miként törte el? — kérdé a rabbi. »Mert felmászott a létrára, hogy . , »Mit:* — közbevág a rabbi — létrára má­szott ? úgy kell neki, minek mászik a zsidó a létrára!« »Lássa — teszi hozzá Heine — ezt mondha­tom én is. Miinek megy a költő a tőzsdére ?« (Ez a kis történet e­szünkbe juttat egy másikat, amely egé­szen hazai. Egyik régibb intendánsunk egyszer egész nyugodtan sétá­lgat a nemzeti színház udvarán, ami­kor betipeg a színház legkényesebb baritonistája, s I­ngyen nyöszörög : »Kérem alásssn, ... én «ta nem gap*­ Lapunk legközelebbi száma hé­ten délután jelenik meg. Mai számunk mellékletének tartalma A következő : Diplomácziánk a Balkán-félszigeten. Irta Szokolay Kornél. A Garai-pályázat. Irta : Paulay Eco . — Ibis. redibis. — Baross szobra. Tárcza : Az uralkodó planéta. Irta: Keszler József. Életet életért. (Regény.) — Köz­gazdaság : Deczember 31. Üzleti hetiszemle. Közlemé­nyek. Külföldi áru- és értéktőzsdék. Budapesti áru- és értéktőzsde. Kőbányai sertésüzlet. — -'Szállás. — Időjárási táblázata — Színházak és mulatság* I -Kantár. — nyílt tér. — — Az új év az udvarnál. Bécsb.,­ távir­­ják. Hohenlohe herczeg főudvarmester van esro az Augarten teremépületében átvette az u.­évi üdvözleteket a király részére; a királyné részére Go­ess grófnő főudvarmesternő vette át azokat a burgban. — Ferencz Ferdinánd főherczeg világkörüli útjáról Triesztből a következőket jelentik: A Kairóból érkezett táviratok szerint Ferencz­­ Fer­dinánd és Lipót föherczegek Pont-Saidnál a leg­élénkebb érdeklődésnek volt középpontja. Az ot­tani ősz osztrák-magyar telep ünnepélyes fogad­tatást rendezett, a khedive pedig első hadsegé­dét, Fuad pasát küldte a föherczegek üdvözlésére. A hajó zenekara a föherczeg rendeletére hang­­versenyzett Port-Saidban a Lesseps-téren. A fő­herczegek a khedive díszhajóján krokodilvadá­szatra mentek. — Személyi h­írek, Reichensberger Pé­ter, a német birodalmi gyűlés és a porosz or­szággyűlés tagja és a czentrumpárt vezére, ma este Berlinben meghalt. — A chicagói vi­lágkiállítás török bizottságának biztosa Hakki bey visszatért Konstantinápolyba és eljá­rásáról jelentést tett a szultánnak. — Ivlrbe kerül az angol királynő utazása ? Az angol királynő küszöbön álló olaszországi útja al­kalmából a »Herold« közli, hogy mibe kerül a királynőnek egy kontinensi útja. Egy rendes tavaszi út 11 ezer font sterlingbe kerül, azaz 132 ezer forintba. A királyné az­ idén Florenczben szándéko­zik tartózkodni, s egy előre küldött udvari hivatalnok már alkudozott is egy nagy, kényelmes villa tulajdo­nosával. De mivel az illető nem kevesebb, mint heti 9600 frt bért követelt a villáért, hát nem vették ki. Erre Ladi Crawford ingyen fölajánlotta a tulajdonát képező Palmiezi villát, mit azután a királynő el is fogadott. — Wekerne díszpolgári oklevele. Székesfehérvár városa — mint már jeleztük. — Wekerle Sándor mi­niszterelnököt, Fehér megye szülöttét, díszpolgárává vá­lasztotta. Az erről szóló oklevél már elkészült. Vannak rajta képek a város történetéből, a királyi koroná­zásokról és temetésekről, Szent István jobbjáról, a városban koronázott és temetett királyokról, továbbá a város látképe, czimere stb. Az oklevelet remek bőrtokba helyezték és ezüst sarkokkal láttak el. — Új bíborosok. Az egy év leforgása alatt immár hatodszor elhalasztott konszisztórium vég­leges határidejét a pápa január 15-ikére tűzte ki. S mivel ebben többek közt Galimberti bécsi nunczius és Vaszary Kolos herczegprimás is meg­kapják a bibornoki méltóságot, a bibornoki ka­lapot ő felsége Galimberti nuncziusnak január végén Bécsben, Vaszary herczegprimásnak pedig február elején Budapesten fogja feltenni. — »Kawkab Amerika *.New-Yorkban minden­féle nemzetiségű ember keresi szerencséjét; a világ minden tájáról nemcsak ideiglenesen fordulnak meg ott a különféle nemzetek fiai, hanem állandó letele­pedés czéljából is. Lakosság tekintetében semmi sem mutatja jobban New-York tarkabarkaságát, mint az, hogy a világ minden műveit nyelvén jelenik meg ott hírlap. Az új jövevénynek, aki még nem jártas az angol nyelvben, szinte nélkülözhetlen egy anyanyelvén irt hírlap. Van ott franczia, olasz, spanyol, svéd, nor­vég, dán, magyar, tót, örmény újság, de egy sem oko­zott megjelenésekor akkora feltűnést, mint a »Kan­

Next