Nemzet, 1893. január (12. évfolyam, 3716-3746. szám)

1893-01-28 / 3743. szám

SZjntMBWigre, Ferencsiok-tere, Athenaeum-épület, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. E1BDXTELEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ara 6 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) Reggeli kiadás: 3743. (28.) szám. Budapest, 1893. Szombat, január 28. Abldó -hivatal , Ferencziek-tere, Athenaeisia-épülelt, földsaras, Előfizetési díj : A reggeli ma esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ifd­. 3 hónapra 6 , 6 hónapra _____ 13 . Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért felül­­fizetés havonként 36 kr., negyedévenként 1 • Ara 5 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) XII. évi folyam. Autonómia és az egyházi vagyon kezelése. Budapest, jan. 27. A kath. autonómiára vonatkozólag sok­kal közelebb állunk a püspöki kar, mint azok felfogásához, akik az autonómia által akarják kezeltetni nemcsak a közalapokat, hanem egyszersmind a nagyobb javadalma­kat (érseki, püspöki s káptalani jószágokat) s választatni akarják a püspököket, érse­keket. Az egyházi vagyon jelen kezelése bi­zonyára lehetne jobb. Valószínű, hogy az autonómia által az is lenne. De mi nagyobb garancziát látunk a nagyobb javadalmak és közalapítványok jelenlegi kezelésében, mint az autonómiáéban arra, hogy az egyház ke­zén levő vagyon, bár jövedelme részben el­kallódik, nemzeti czélokra fordíttatik, nem pedig nemzetellenesekre. Amint ugyanis mi kiadnók a nagyobb javadalmak és a közalapok kezelését az autonómiának, ugyanaz okvetlenül megtör­ténnék Horvátországban is. És akkor a dráván­ túli magyar egyházi javak felett a Szarcsevicsek rendelkeznének. Igaz ugyan, hogy megtehetik egyes horvátországi fő­papok, mint teszi és főleg tette Stross­­mayer, hogy jövedelmüket magyar-ellenes czélokra fordítják. Hogy mint ugyan­csak Strossmayer tette, politikai pártot tarthatnak fenn a magyar királyoktól nyert benefic­iumokból. De a kormány köteles­sége ügyelni, hogy a Dráván­ túl is csak oly főpapok neveztessenek ki, akik nincse­nek ellentétben az állami renddel, sőt ma­gukkal az egyházi kánonokkal. Ha vala­mely vallás, úgy a katolikus megparan­csolja a papoknak, hogy jó hazafiak legye­nek a Dráván túl is. Hiszen a Schema re­­formatum constitutionis dogmaticae XIII. fejezete mondja: „Quin imo ecclesia rem publicam maximo munimento firmat ac­quetur, et usque securitati prospicit. Preci­­pit religio catholica, ut homines legitimae potestatis subditi sunt non solum propter iram, sed etiam propter conscientiam.“ De az egyház kezén levő vagyonnak felekezetivé való deklarálása és az autonómiá­nak való kiadása egyéb veszélyt is rejtene magában. E veszélyt feltárja az 1855-diki kon­kordátum, mely ugyan nincs és Magyaror­szágon soha sem is volt törvényesen ér­vényben, de kétségtelenné teszi, hogy a ró­mai szentszék azonnal követeli az egyház kezén levő vagyon kormányzásába való be­­leavatkozást, mihelyt az felekezetivé lesz. A konkordátum 30 czikke következő­leg szól: „Bonorum ecclesiasticorum admi­nistrate apud eos erit, ad quos secun­dum Canones spectat. (Tehát nem az autonómia hatáskörébe tartozik s hogy kit illet, nem a világi törvény, ha­nem a kánon dönti el!) Eadem bona vendi vei notabili gravare onere non po­­terunt, nisi tum Sancta Sedes, tum Majestas sua Ceesaria consensum tribue­runt.“ E szerint tehát nem lehetett sem el­adni, sem jelentékenyen megterhelni az egyházi javakat a pápa beleegyezése nélkül. A 3. 1.-czikk megállapítja, hogy a val­lás és tanulmányi alapot csakis az egyház nevében lehet kezelni s pedig a püspökök felügyelete alatt s azon módon, mint azt a felség és a szentszék megállapítják. (Bona­­que fundos uti apellant, Religionis et stu­­diorum constituant, ex eorum origine ad Ecclesiam proprietatem spectant et nomine Ecclesiae administrabuntur, Episcopi in­­spectionem ipsis debitum exercentibus juxta formam de qua Sancta Sedes cum majestate sua caesarea conventet.«) A 32. czikk különösen a Magyarorszá­gon üresedésbe jövő püspökségek és apát­ságok jövedelme felől intézkedik s elrendeli, hogy ez interkalaték a vallás és tanulmá­nyi alaphoz csatoltassanak. De legérdekesebb a 33-dik czikk, mely­ben a pápa megengedi, hogy ahol a papi tized eltöröltetett (mint épen Magyar­­országon) ott ez többé vissza ne állítassák. És még azt is hozzá teszi, hogy ezt ő fel­sége kérelmére, és a közbéke ked­véért teszi, de csak annyiban, amennyi­ben az egész birodalomban nem lehet visz­­szaállítani a tizedet. (Anno durante praete­­ritarum vicissitudinum tempore plenisque Austriae ditionis ecclesiasticae decimae ci­­vili lege de medio sublatae fuerunt, et attentis peculiaribus circumstantiis fieri non possit, ut earundem praestatio in toto imperio restituatur, instante Majestate sua et intuitu tranquillitatis publicae quae Religionis maxime interest, Sanctitas Sua permissit et statuit, ut.........«) Igaz, hogy minderre azt lehet mon­dani, mikép a szentszék az abszolút hatalommal szerződött , de Róma akár abszolút, akár alkotmányos hatalommal szerződik, ezt mindig saját jogi felfogásá­nak alapján teszi. Ezt tartja irányadónak akkor is, ha semmiféle szerződéses viszony sem forog fenn. Sőt a szentszéknek ma is az az állás­pontja, hogy joga van beleszólni az egyházi vagyon kezelésébe, ha ennek egyházi, ille­tőleg felekezeti jellege kétségtelen. Még azt sem ismeri el a szentszék, hogy az állam rendelkezhetik az egyház vagyoni viszonyai (szerzés, kezelés, elidegenítés, vagy birtok­jogi megszorítások) felől. Világosan meg­mondja ezt a szentszék az emlitett schema XV. fejezetében; ekkép szólva: »Dicunt nimirum, iis Ecclesiae acquirendi et possi­­dendi bona temporalia, esse subjectum ar­­bitrio status politici, et ab ejus libera con­cession iugiter pendere, ita ut potestas politica vi suae supremae auctoritatis possit illud­ius abolere, latisque legi­bus sibi vindicare, velut bona domino vacua, quae legitimo proprietatis titulo sunt in possessione Ecclesiae, aut affirmant, dispositionem et distributionem bonorum ecclesiasticorum non secus ac eorum, quae publica sunt totius nationis, pertinere ad nativum jus supremae potestatis politicae.«) És egyszersmind elkárhoztatja a szent­szék azokat az törvényeket, melyek az egyházi javak felett rendelkeznek. (Leges quibus status politicus tanquam ex supremo jure sibi inhaerente bona ecclesiastica usurpat, injustas spoliationes esse declaramus.) Kétségtelen tehát, hogy a római szent­szék azonnal érvényesíteni igyekeznék vélt, vagy valódi jogait a magyarországi egy­házi javakra s közalapokra, mihelyt ezek felekezeti jellegét az állam elismerné és sa­ját kezeléséből kiadná. Tudták ezt jól Ausztriában a törvény­­hozás és a kormány egyaránt. Tapasztalat­ból tudhatták, mert hisz ott a konkordá­tum tényleg és egyszersmind jogilag is ér­vényben volt. Éz azért, midőn Ausztria a konkor­dátumot felmondta, s megcsinálta 1874. május 7-diki törvényét, a vallásalapról ki­mondta, hogy azt az állam kezeli, s ebbe olvadnak a megszüntetett egyházak, inté­zetek, valamint az interkalárék jövedelmei. Az 1874. május 7-iki törvény pedig sok más kérdésben a konkordátum alap­ján áll, így fenntartotta azt, hogy a szent­szék alapítja és alakítja az egyházmegyé­ket, egyesíti, vagy felosztja a javadalma­kat, az állam részéről ez intézkedésekhez csak hozzájárulás szükséges. A főpapok kinevezése tekintetében sem sokat vál­tozott a jogállapot, s a placetum, amit egyébiránt az osztrák császárok csak mint magyar királyok gyakoroltak, oda zsugorodott össze, hogy a püspök a kihir­detéssel egyidejűleg értesíti a politikai ha­tóságot. A magyar korona s így a magyar ál­lam jogai egészen mások, lényegesek, sőt az egyész világon egyedül álló kivételek. És azért helytelenek azok a tények, me­lyek még Trefort idejében történtek s me­lyek a vagyonkezelésben is bizonyos jo­got adtak a szentszéknek. E jogokról magyar állami és nemzeti szempontokból nem szabad lemondanunk. Még nagy érdekekért sem, annál kevésbbé ama szólamok miatt, melyek újabban is­mét divatba jöttek. És melyek hirdetői, a katolikus világi elem állítólagos érdekei miatt, koczkára akarják tenni az állam és nemzet érdekeit. Beksics Gusztáv: A NEMZET TÁRCZÁJA. Január 27. Színház. Nemzeti színház. A pezsgő, vígjáték 3 felvonásban ; irta: M­u­r­a­y Károly ; színre került először január 27-én. »Ez nem pezsgő, csak szódavíz«, mondák főpróba után a gúnyos drámaíró kollegák, a ke­gyetlen versenytársak, kiknek a főpróbák és első előadások alatt feladatuk nem az, hogy a darab igazi becsét kipuhatolják, hanem az, hogy a mű egyik gyengéjét kifürkészszék, abba egy hara­pós élet petárdáját beledugják és vele a siker egy darabját lerobbantsák. Ősi tapasztalat szerint pedig, mikor a szerző kollégái nagyon is gáncsos­­kodnak, a darab mindig jó, legalább jobb annál, mi­nőnek ők állítják. A darab jó minőségei mindig egyenlő arányban állnak a versenytársak mérge­­lődésével. És e régi szabály most is bevált. Muray vígjátéka A pezsgő nem olyan rossz, minőnek sokan találták. Az igaz, hogy nem franczia pezsgő, ha­nem olyan jóféle magyar. Meglehetős Törley. Ez pedig nem a legutolsó marque, és még mindig magasan fölötte áll mások esetleges és esetlen vinkójának. Megjegyezzük, hogy föntebbi állításunkban nem neveztünk meg senkit, nem c­éloztunk sen­kire, és óvatosan megretirálunk mindenki előtt. Mert tudjuk, hogy a fiatal drámaírók önérzetét túlfejlettségben csak egy múlja felül: a kegyet­lenség, melylyel a szindizáló kabátleffentyűst ha­sogatják, ha a szerencsétlen nincs velük egy vé­leményen. Ami pedig Muray Károly darabját illeti, az újabb bizonyítéka annak, hogy fiatal drámaíró­ink nagyon sokat tanulnak a francziáktól, de azt, ami a franczia daraboknak legfőbb és legbe­csesebb tulajdona, a szilárd és jól tagolt szerke­zetet nem igen tanulják el tőlük. Pedig hát ez képezi a francziák drámai műveiben a siker erős alapját és legmegbízhatóbb kezességét. A jellemek találó rajza, a szenvedélyek helyes működése, a százféle obszervatív részlet, a helyzetek komikuma, a párbeszédek élénksé­ge és szellemes volta: mind­ez, bármeny­nyire megkívántató is, csak mint az izom és bőr, fedi a csontvázat, vagyis a dráma szer­kezetét, melynek első­sorban kell erősnek és tar­tósnak lennie; különben roskatagnak látszik minden külső szépség, és a kék szemű, szögbajú,­iros arczu ma a lappangó gyöngeség, a belső öregeskedés benyomását teszi. A pezsgő­nek külső csínjai és tetszetős czif­­raságai oly nagy számúak és oly hatásosak, hogy majdnem feledtetik az általuk álcrázott belső hi­bát. Tárgya is érdeket kelt. Hóka Ottó, — kiről jellemzésül csak annyit lehet mondani, mennyit Schiller mond Sacco-ról, ki tudvalevőleg »közönséges ember« — nőül vette özvegy Halna leányát, Marit. Az esküvő után Ottó egyedül maradt imádott feleségé­vel, ki, amilyen szelíd és szeretetreméltó volt idáig, olyan kiállhatatlan hárpiává változott hirtelen: nem engedte megcsókolni még kezét sem és szé­pen eljátszotta férjével a híres nászéj-jelenetet a » Vasgyáros «-ból, megtoldván vallomásait azzal, hogy ő mást szeret és soha senkit sem fog sze­retni azon a máson kívül. Képzelhetni a férj elképedését ezek hallatára. Ő lángoló remények­kel jött ide, és most . . . stb. Mit csináljon a szegény fiú ? Kiment az utczára nagyot sé­tálni. Ez mindig jó, mikor az ember egyebet nem tehet. Persze, nagyon neki búsulta magát és elkeseredettségében el­ment az álarczos bálba. Ott belekeveredett egy ur és két álarczos hölgy társaságába, és ezekkel együtt pezsgőzött kivilá­­gos-kiviradtig. Aztán a hölgyek és az ur, kivel ő na­gyon összebarátkozott és »bruderschaft «-ot is ivott, hazamentek és ő is haza ment. Másnap reggel felesé­gét egészen megváltozottnak találta. A derék Marika ismét olyan kedves és szelíd volt, mint menyegző előtt és nyoma sem látszott rajta a tegnap esti daczosságnak. Ottó bele­törődött a dologba és békében élte mézes heteit. De nem ám özvegy Halné, a házsártos anyós. Ez megtudta vejének esti sétáját és éjjeli pezsgőzését és e titok birto­kában kibontotta a legszörnyübb anyósi uralom zászlaját. Olyan óriási zsarnokság alá vette Ottót, aminőre az egyiptomi biksos­ok kora óta példa nem volt a világtörténetben. Amint Ottó csak egyet mozdult, az anyós mindjárt a »sé­tát«, a »séták szenvedélyét« emlegette. Ottó, ab­ban a félelemben, hogy felesége valahogy megtudja a valót, mindenben engedett. Olyan volt, mint a bárány. Nem tett semmit, csak csöndben re­megett. — Ugyebár, ez érdekes bekezdés ? Látjuk, érezzük, hogy itt van anyag egy pompás vígjá­tékra. Mint színházjártas emberek el is képzel­jük a dráma lefolyását. Az anyós addig fogja kínozni vejét és keseríteni leányát, míg végre kiderül a valóság, az ártatlan valóság, melylyel szemben az idült sárkányságban szenvedő mama el fogja veszteni minden hatalmát és kénytelen lesz megadni a békés életet a fiatal házaspárnak, mely más után sem vágyódik. A cselekvés meg is indul ez irányban. Halna oda akarja kényszeríteni második leá­nyát, Lottit, egy éltesebb, de igen gazdag úr­hoz, Ottó valami rokonához, Hóka Tónihoz, ki eddig beutazta az egész világot és lelki nagy korlátoltságában mindenütt csak azt kereste, hogy miként étkeznek az emberek. Rop­pant nyalánk és falánk egy ember, ki min­dig csak az ételekről beszél. Egy jól sült kap­­pan rá nézve a boldogság netovábbja, egy elé­getett malacz-pecsenye éltének legfájóbb tragi­kuma. Lotti annál kevésbbé akar nőül menni a­­ nagy étvágyú Tónihoz, mert a csinos kép Ákosba szerelmes, ki roppant föllengős és egész a szava­lásig idealista. Hogy a mamának ellentállhasson, véd- és daczszövetséget köt az anyósi békában siütődő sógorával, és ketten azonnal meg is­­ indítják a szabadulásra vezető akcziót. Ez akczió folyamában megtudjuk: Először azt, hogy akkor este Ottó tényleg nem tett mást, csak busult és pezsgőzött. Másodszor azt, hogy Mari mért volt oly ke­gyetlen férje iránt. Marinak tudniillik házasság előtt volt egy kis ártatlan szerelmi intrigája. De­­ minthogy szerelmese még csak diák volt és egy­hamar nem házasodhatott, Mari inkább nőül ment Ottóhoz. Menyegzője napján azonban leve­let kapott a kétségbeesett Rómeótól, ki tudatta vele, hogy az­nap este főbe fogja magát lőni. A menyasszony ebből látta, hogy ez az ember szereti őt igazán, és romantikus felbuzdu­lásában elhatározta, hogy előbb megmenti szerel­mesének életét és nem lesz soha másé, csak ezé a lángkeblű ifjúé. Amint férje távozott, azonnal sietett a fiú lakására, de nem találta otthon. Megtudván, hogy szerelmese az álarczos bálba ment, dominót váltott és utána sietett. A bál­ban szerelmesét két álarczos hölgy társaságában­­ találta, amint vígan pezsgőzött. Ebből a szegény asszonyka megismerte a régi igazságot, hogy azok, kik az öngyilkossággal oly nagyon fenye­getőznek, ritkán hajtják azt végre. Haza ment tehát aludni és férjével kibékülni. Megtudjuk harmadszor, hogy az élet útjára visszatért szerelmes nem más, mint ugyanazon Kép Ákos, ki most Mari húgát, Lottit akarja­­ nőül venni, és hogy Ottó saját nejének egykori szerelmesével pezsgőzte végig az éjszakát és ivott »bruderschaft«-ot, ami elég pikáns egy dolog. Szóval megtudunk mindent, mi iránt a da­­­­rab bekezdése érdeklődést keltett, sőt rájövünk még arra is, hogy Mari is tud már mindent, sőt még annál is többet. Mindez kiderül az első felvonás folyamá­ban. Mikor a függöny alászáll, kíváncsiságunk jóformán ki van elégítve. Mert az az egy körül­mény, hogy az anyós még nincs tisztában a do­loggal, nem olyan fontos. Hiszen ha az asszony nem keres többé semmit, a férjnek nem kell többé remegnie attól, hogy neje ismét felbőszül. Igaz, hogy van még hátra egy kis felvilágosítás.­­ De ez oly csekély, hogy el nem képzelhetjük, mi­ként fogja szerzőnk a méretnyi igazság kiderí­tésével megtölteni a hátralevő két felvonást ? An­nál kevésbbé képzelhetjük ezt, mert az első fel­vonás egy rövidke jelenetében rendbe lehetett volna hozni az egész dolgot, még­pedig a víg­játéki törvényeknek egészen megfelelőleg. Aggódva állunk tehát a jövendők előtt és lehangolva valljuk meg magunknak, hogy víg­játékunk már expozícziójában megtalálta befe-íme a darab szerkezeti hibája, melyből többé ki nem gyógyulhat. De hát halljuk a szerzőt. A második felvonás elején Ottó, látván, hogy anyósa mint akarja befonni Hóka Tónit arra, hogy Lottit nőül vegye, Halnéval szem­ben, ki a szelíd mamát játszsza a jövendőbeli vő előtt, kezd követelő lenni. Schlaftokot kér, az anyós szalad a köntösért. Szivart, szipkát, gyufát parancsol; az asszonyok rohannak és lelkendezve hozzák a kerteket. Parancsol, hatalmaskodik, zsar­nokoskodik , szóval hallatlan mód visszaél a helyzettel. Anyósa fogcsikorogva engedelmes­kedik mindenben, mert nem meri Tóni előtt kimutatni, hogy voltaképpen milyen dragonyos. Ottó pedig titokban élvezi diadalát. A jelenet pompás. Igazán vígjátéki. Mulatságos. Minden tekintetben sikerült. De­­ nem tartozik szoro­san drámánkhoz. Aztán Halné harmadik lányának, Lórinak kérője jelenik meg, egy ostoba önkéntes katona, ki eljátszsza az egész kaszárnyas fzátter-mókát a naiv leány előtt. Ez is eléggé komikus. De ez sem buz a darab tárgyára. Aztán föllép az asszony, kivel Ottó és Ákos pezsgőztek. Ez egy falusi patikárusné, ki följött a fővárosba mulatni. Férje, a bőszült patikárus, egy jól rajzolt színpadi pedáns, rettentő fogad­kozásokkal keresi az imposztorokat, kik nejével mulattak. A patikárust többé-kevésbbé ügyesen lóvá teszik, a patikárusné pedig ravaszan kibú­vik a hálóból. Ez a részlet pedig, minthogy túl nagy teret foglal el és az érdeklődést egészen magára vonja, új tárgyként szerepel és a cselek­vést az előbbi tárgytól eltereli. Aztán egy rajongó, hóbortos vén leány, Lég Aranka, ki bolondul az utazásért és a me­rész utazókért, fölötte mulatságos néhány jelenet­ben összeszövődik a falánk Hóka Tónival és vé­gül ennek nejévé lesz, fölszabadítván igy Hal­né második leányát, Lottit, ki viszont Kép Ákoshoz megy nőül. És igy megy ez végig egész két felvoná­son. Csupa derült, mulatságos jelenet, melyeken annyit nevet az ember, hogy már meg is so­kalja , de a megkezdett vígjátékhoz e jelenetek­nek csak vajmi kevés közük. Az exponált víg­játék szünetel, míg a patikázus család víg­játéka, Lotti szerelmi cselszövése, Lóri vi­szonya imádó fzátterjéhez és Tóni fölbuz­­dulása a regényes, de jól főző Lég Aranka iránt, foglalják el a színpadot és a néző lel­két. Szerző a tervezett vígjátékot a beveze­tésben be is fejezte, nincs többé mondani­va­lója. Aggodalmunk az első felvonás után alapos volt, és a sok jóizű tréfa, mely következett, át­csalhat bennünket a darab nagyobb részének eredendő hibáján, de e hibát jóvá nem teheti. Igaz ugyan, hogy a sok idegen részlet hozzá van fűzve a darab főtárgyához, de sem eléggé szór­tan, sem eléggé természetesen, hogy vele szerve egészet képezzen. Megmondjuk-e egy hasonlatban, hogy mi­lyen ez a darab ? Képzeljenek oly hosszú pályaudvart, mely egy nagy város egyik,.­ részétől a másikhoz vezet, és melyen temérdek sok vágány van egy­más mellett. Megindul egy vonat az egyik vágá­nyon, de­ nem megy rajta messze, hanem átcsap a másikra, aztán a harmadikra, meg-megáll, is­mét visszatér az elsőre, a harmadikra és ismét a másodikra, míg végre elér a város másik részéhez. Igaz, hogy mindig ugyanazon egy irányban megy, de nem egy vágányon megy, hanem jobbra-balra kalandoz, amint a véletlen váltókkal kínálkozik neki. Ilyen ez a darab is. Egyik tárgyból a má­sikba csap át és a tárgyak, habár egy pont felé vezetnek, csak kitérők által vannak egymáshoz kötve. Egymástól elkülönítve és párhuzamosan mennek, mint a vasúti vágányok. De ha meg is van a vígjátéknak e szerkezeti hibája, egészen lenéznünk a művet nem szabad. Van egy nagy és nagyon megbecsülendő előnye is: az, hogy mulatságos, igen mulatságos. Az em­ber jól tölti estéjét mellette, és jó kedvben, egé­szen fölvidulva hagyja el a színházat. Ez pedig nagy dolog. Aki e szomorú világban megnevet­tet bennünket, annak hálával tartozunk. Ha hi­bát ejtett, azt is meglátjuk, de ritka tehetségét elismerjük, még­pedig örömes készséggel. Muray Károly kiérdemelte az elismerést e művével is, mely — mint a »Huszárszerelem« — soká fog megmaradni a műsoron, és mindig fog tetszeni azoknak, kik elég szerencsések, hogy górcső nél­kül tudnak mulatni. Az előadás is minden tekintetben sikerült. Nincs a színlapon egy név, melyet dicséret nél­kül említhetnénk. Viz­váriné pompásan adta a zsarnok anyóst; Lánczy Ilka, Csillag Teréz és Palotai Piroska méltó leányai voltak a jeles ma­mának." Náday a pezsgőzött férj szerepében ép oly ellenállhatatlan komikummal játszott, mint Vízvári a sokat utazott és még többet ebédelt Hoka Tóni szerepében. Rákosi Szidi, gyönyörű alakításainak nagy számát ismét egygyel gazda­gította, még Arankája méltán sorakozik szerep-­ köre legsikerültebb alakjaihoz. Gabányi nagyszerű egy vaskalapos patikárus, Zilahi csinos egy dobó fzátter volt. Szacsvayné, a kikapós patikárusné és Dezső, a deklamatórius kérő, sikerrel oldották meg feladatukat. A szerzőt minden felvonás után zajosan hívták. - - Kiszlek József: Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. A képviselőház folyó évi január hó 28-án, szombaton, i. e. 10 órakor ülést tart. Napi­rend: A véderő bizottságnak jelentése a soro­zásra vonatkozólag, a pénzügyi bizottság jelen­tése az országos nemzeti kiállítás költségeinek fedezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában, a közgazdasági bizottság jelentése a ragadós tudó­­lokra vonatkozólag és a kérvények. Belföld, Budapest, jan. 27. (A »Nemzet« és a szabadelvűpárt.) A szabadelvűpárt mai ér­tekezletén — amelyről alábbi tudósításunk rész­letesen beszámol — szóba került a »Nemzet« múlt szombati czikke is, mint amely egyúttal indító okul szolgált azokra a nyilatkozatokra, amelyek ma a szabadelvűpártban megtétettek. E nyilatkozatok egyikéből azt látjuk, hogy a la­punk és a szabadelvűpárt közötti viszonyt ille­tőleg lényeges félreértés forog fenn. A »Nemzet« a szabadelvűpárt elveinek, eszméinek és irányá­nak érvényesítésén munkálkodott eddig, mint a szabadelvűpárt orgánuma ; nem abból a viszony­ból kifolyólag, amely a lapot a szabadelvűpárt­­hoz fűzi, de mert az, aki a lapot szerkeszti és azok, akik e lapnak munkatársai, a szabadelvűpárt el­veit vallják a magukéinak. Az egyéni nézet és meggyőződés független nyilvánulásának — és mint annak idején megírtuk, szombati czikkünk sem volt egyéb — a szabadelvűpárt és a lap közötti viszony soha sem szolgált akadályul a m­ú­lt­b­a­n. Nem­­szolgálhat akadályul a j­ö­v­ő­b­en sem. Alapos tévedésben volna ennélfogva­ az, aki ezt a viszonyt úgy akarná értelmezni, hogy ebből a lap szerkesztésére való oly befolyás érvényesít­hető, hogy azzal a politikai események és jelen­ségek fölötti független, szabad nézetnyilvánítás és elfogulatlan kritika összeférhetetlen. Ha ily összeférhetetlenség beállhatna, a »Nemzet« és annak szerkesztője tudni fogja, hogy annak kö­vetkezményeit milyen irányban vonja le, még abban az esetben is, ha ez a szabadelvű párt és a lap közötti viszonynak teljes megszüntetésével volna egyértelmű. Budapest, jan. 27. (A szabadelvű párt igazgatója.) A »B. C.» értesülése szerint Latino­­vics helyére a szabadelvű párt Dókus Ernőt fogja megválasztani a pártkör igazgatójává. Budapest, jan. 27. (A belügyminiszté­rium közegészségügyi osztályának új vezetője.) A »B. C.« jelenti: Ő felsége Chyzer Kornél drt, a magyar tudományos akadémia tagját s Zemplén megye eddigi főorvosát osztálytanácsossá ne­vezte ki a belügyminisztériumban. Az erre vonatkozó legfelsőbb elhatározás a hivatalos lap holnapi számá­ban fog közöltetni. Chyzer dr. a belügyminisztérium­ban a legközelebbi napokban átveszi a közegészségi ügyosztály vezetését. Budapest, jan. 27. (A kolera.) A »B. C.« írja : Illetékes oldalról­ fel vagyunk hatalmazva annak kijelentésére, hogy a »Budapesti Hírlap« mai híre, mely szerint a közös külügyminisztérium kérdést in­tézett volna a belügyminisztériumhoz a Budapesten uralkodó kolera tárgyában, teljesen alaptalan. Semmi ilyféle kérdést a magyar kormányhoz nem intéztek s erre a legcsekélyebb ok sem volt, mert eltekintve attól, hogy a kolerabetegedés Budapesten az­­ utóbbi időben csak sporadicte fordul elő, a magyar kormány különben is gondoskodott arról, hogy naponként nemcsak a hivatalos lapban tétessenek közzé hivata­los jelentések e tárgyban, hanem e jelentések a kül­ügyminisztérium útján a külállamokkal is közöltesse­nek. Arról, hogy Magyarország ellenében a külálla­­mok határzárt rendeljenek el, egyáltalán nincsen szó. Érzékenyen sérti az leglényegesebb anyagi és er­kölcsi érdekeinket, ha minden ok nélkül ilyen ijesztő híreket bocsátanak világgá, melyeknek a kö­zönség különben is nagyon hajlandó hitert adni. Az egyébiránt, hogy Hieronymi miniszter ebben a kér­désben is mily erélyt fejt ki, minden oldalról el van ismerve s előreláthatólag ezt az erélyt nemsokára a legjobb siker is fogja koronázni. A belügyminiszternek értesülésünk szerint na­ponta terjedelmes jelentések léteznek ama vizsgálatok felől, melyeket az általa kiküldött 5 államorvos éjje­lenként végez a főváros egyes kerületeiben. E jelen­tések oly bajokat tártak fel, melyeken minden egyébre való tekintet nélkül gyökeresen segíteni kell. Sok olyan lakást, melyeket több hét előtt a közegészség­­ügyre ártalmasnak mondottak ki s melyeknek kiült­.

Next