Nemzet, 1893. január (12. évfolyam, 3716-3746. szám)
1893-01-28 / 3743. szám
SZjntMBWigre, Ferencsiok-tere, Athenaeum-épület, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. E1BDXTELEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ara 6 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) Reggeli kiadás: 3743. (28.) szám. Budapest, 1893. Szombat, január 28. Abldó -hivatal , Ferencziek-tere, Athenaeisia-épülelt, földsaras, Előfizetési díj : A reggeli ma esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ifd. 3 hónapra 6 , 6 hónapra _____ 13 . Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 36 kr., negyedévenként 1 • Ara 5 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) XII. évi folyam. Autonómia és az egyházi vagyon kezelése. Budapest, jan. 27. A kath. autonómiára vonatkozólag sokkal közelebb állunk a püspöki kar, mint azok felfogásához, akik az autonómia által akarják kezeltetni nemcsak a közalapokat, hanem egyszersmind a nagyobb javadalmakat (érseki, püspöki s káptalani jószágokat) s választatni akarják a püspököket, érsekeket. Az egyházi vagyon jelen kezelése bizonyára lehetne jobb. Valószínű, hogy az autonómia által az is lenne. De mi nagyobb garancziát látunk a nagyobb javadalmak és közalapítványok jelenlegi kezelésében, mint az autonómiáéban arra, hogy az egyház kezén levő vagyon, bár jövedelme részben elkallódik, nemzeti czélokra fordíttatik, nem pedig nemzetellenesekre. Amint ugyanis mi kiadnók a nagyobb javadalmak és a közalapok kezelését az autonómiának, ugyanaz okvetlenül megtörténnék Horvátországban is. És akkor a dráván túli magyar egyházi javak felett a Szarcsevicsek rendelkeznének. Igaz ugyan, hogy megtehetik egyes horvátországi főpapok, mint teszi és főleg tette Strossmayer, hogy jövedelmüket magyar-ellenes czélokra fordítják. Hogy mint ugyancsak Strossmayer tette, politikai pártot tarthatnak fenn a magyar királyoktól nyert beneficiumokból. De a kormány kötelessége ügyelni, hogy a Dráván túl is csak oly főpapok neveztessenek ki, akik nincsenek ellentétben az állami renddel, sőt magukkal az egyházi kánonokkal. Ha valamely vallás, úgy a katolikus megparancsolja a papoknak, hogy jó hazafiak legyenek a Dráván túl is. Hiszen a Schema reformatum constitutionis dogmaticae XIII. fejezete mondja: „Quin imo ecclesia rem publicam maximo munimento firmat acquetur, et usque securitati prospicit. Precipit religio catholica, ut homines legitimae potestatis subditi sunt non solum propter iram, sed etiam propter conscientiam.“ De az egyház kezén levő vagyonnak felekezetivé való deklarálása és az autonómiának való kiadása egyéb veszélyt is rejtene magában. E veszélyt feltárja az 1855-diki konkordátum, mely ugyan nincs és Magyarországon soha sem is volt törvényesen érvényben, de kétségtelenné teszi, hogy a római szentszék azonnal követeli az egyház kezén levő vagyon kormányzásába való beleavatkozást, mihelyt az felekezetivé lesz. A konkordátum 30 czikke következőleg szól: „Bonorum ecclesiasticorum administrate apud eos erit, ad quos secundum Canones spectat. (Tehát nem az autonómia hatáskörébe tartozik s hogy kit illet, nem a világi törvény, hanem a kánon dönti el!) Eadem bona vendi vei notabili gravare onere non poterunt, nisi tum Sancta Sedes, tum Majestas sua Ceesaria consensum tribuerunt.“ E szerint tehát nem lehetett sem eladni, sem jelentékenyen megterhelni az egyházi javakat a pápa beleegyezése nélkül. A 3. 1.-czikk megállapítja, hogy a vallás és tanulmányi alapot csakis az egyház nevében lehet kezelni s pedig a püspökök felügyelete alatt s azon módon, mint azt a felség és a szentszék megállapítják. (Bonaque fundos uti apellant, Religionis et studiorum constituant, ex eorum origine ad Ecclesiam proprietatem spectant et nomine Ecclesiae administrabuntur, Episcopi inspectionem ipsis debitum exercentibus juxta formam de qua Sancta Sedes cum majestate sua caesarea conventet.«) A 32. czikk különösen a Magyarországon üresedésbe jövő püspökségek és apátságok jövedelme felől intézkedik s elrendeli, hogy ez interkalaték a vallás és tanulmányi alaphoz csatoltassanak. De legérdekesebb a 33-dik czikk, melyben a pápa megengedi, hogy ahol a papi tized eltöröltetett (mint épen Magyarországon) ott ez többé vissza ne állítassák. És még azt is hozzá teszi, hogy ezt ő felsége kérelmére, és a közbéke kedvéért teszi, de csak annyiban, amennyiben az egész birodalomban nem lehet viszszaállítani a tizedet. (Anno durante praeteritarum vicissitudinum tempore plenisque Austriae ditionis ecclesiasticae decimae civili lege de medio sublatae fuerunt, et attentis peculiaribus circumstantiis fieri non possit, ut earundem praestatio in toto imperio restituatur, instante Majestate sua et intuitu tranquillitatis publicae quae Religionis maxime interest, Sanctitas Sua permissit et statuit, ut.........«) Igaz, hogy minderre azt lehet mondani, mikép a szentszék az abszolút hatalommal szerződött , de Róma akár abszolút, akár alkotmányos hatalommal szerződik, ezt mindig saját jogi felfogásának alapján teszi. Ezt tartja irányadónak akkor is, ha semmiféle szerződéses viszony sem forog fenn. Sőt a szentszéknek ma is az az álláspontja, hogy joga van beleszólni az egyházi vagyon kezelésébe, ha ennek egyházi, illetőleg felekezeti jellege kétségtelen. Még azt sem ismeri el a szentszék, hogy az állam rendelkezhetik az egyház vagyoni viszonyai (szerzés, kezelés, elidegenítés, vagy birtokjogi megszorítások) felől. Világosan megmondja ezt a szentszék az emlitett schema XV. fejezetében; ekkép szólva: »Dicunt nimirum, iis Ecclesiae acquirendi et possidendi bona temporalia, esse subjectum arbitrio status politici, et ab ejus libera concession iugiter pendere, ita ut potestas politica vi suae supremae auctoritatis possit illudius abolere, latisque legibus sibi vindicare, velut bona domino vacua, quae legitimo proprietatis titulo sunt in possessione Ecclesiae, aut affirmant, dispositionem et distributionem bonorum ecclesiasticorum non secus ac eorum, quae publica sunt totius nationis, pertinere ad nativum jus supremae potestatis politicae.«) És egyszersmind elkárhoztatja a szentszék azokat az törvényeket, melyek az egyházi javak felett rendelkeznek. (Leges quibus status politicus tanquam ex supremo jure sibi inhaerente bona ecclesiastica usurpat, injustas spoliationes esse declaramus.) Kétségtelen tehát, hogy a római szentszék azonnal érvényesíteni igyekeznék vélt, vagy valódi jogait a magyarországi egyházi javakra s közalapokra, mihelyt ezek felekezeti jellegét az állam elismerné és saját kezeléséből kiadná. Tudták ezt jól Ausztriában a törvényhozás és a kormány egyaránt. Tapasztalatból tudhatták, mert hisz ott a konkordátum tényleg és egyszersmind jogilag is érvényben volt. Éz azért, midőn Ausztria a konkordátumot felmondta, s megcsinálta 1874. május 7-diki törvényét, a vallásalapról kimondta, hogy azt az állam kezeli, s ebbe olvadnak a megszüntetett egyházak, intézetek, valamint az interkalárék jövedelmei. Az 1874. május 7-iki törvény pedig sok más kérdésben a konkordátum alapján áll, így fenntartotta azt, hogy a szentszék alapítja és alakítja az egyházmegyéket, egyesíti, vagy felosztja a javadalmakat, az állam részéről ez intézkedésekhez csak hozzájárulás szükséges. A főpapok kinevezése tekintetében sem sokat változott a jogállapot, s a placetum, amit egyébiránt az osztrák császárok csak mint magyar királyok gyakoroltak, oda zsugorodott össze, hogy a püspök a kihirdetéssel egyidejűleg értesíti a politikai hatóságot. A magyar korona s így a magyar állam jogai egészen mások, lényegesek, sőt az egyész világon egyedül álló kivételek. És azért helytelenek azok a tények, melyek még Trefort idejében történtek s melyek a vagyonkezelésben is bizonyos jogot adtak a szentszéknek. E jogokról magyar állami és nemzeti szempontokból nem szabad lemondanunk. Még nagy érdekekért sem, annál kevésbbé ama szólamok miatt, melyek újabban ismét divatba jöttek. És melyek hirdetői, a katolikus világi elem állítólagos érdekei miatt, koczkára akarják tenni az állam és nemzet érdekeit. Beksics Gusztáv: A NEMZET TÁRCZÁJA. Január 27. Színház. Nemzeti színház. A pezsgő, vígjáték 3 felvonásban ; irta: Muray Károly ; színre került először január 27-én. »Ez nem pezsgő, csak szódavíz«, mondák főpróba után a gúnyos drámaíró kollegák, a kegyetlen versenytársak, kiknek a főpróbák és első előadások alatt feladatuk nem az, hogy a darab igazi becsét kipuhatolják, hanem az, hogy a mű egyik gyengéjét kifürkészszék, abba egy harapós élet petárdáját beledugják és vele a siker egy darabját lerobbantsák. Ősi tapasztalat szerint pedig, mikor a szerző kollégái nagyon is gáncsoskodnak, a darab mindig jó, legalább jobb annál, minőnek ők állítják. A darab jó minőségei mindig egyenlő arányban állnak a versenytársak mérgelődésével. És e régi szabály most is bevált. Muray vígjátéka A pezsgő nem olyan rossz, minőnek sokan találták. Az igaz, hogy nem franczia pezsgő, hanem olyan jóféle magyar. Meglehetős Törley. Ez pedig nem a legutolsó marque, és még mindig magasan fölötte áll mások esetleges és esetlen vinkójának. Megjegyezzük, hogy föntebbi állításunkban nem neveztünk meg senkit, nem céloztunk senkire, és óvatosan megretirálunk mindenki előtt. Mert tudjuk, hogy a fiatal drámaírók önérzetét túlfejlettségben csak egy múlja felül: a kegyetlenség, melylyel a szindizáló kabátleffentyűst hasogatják, ha a szerencsétlen nincs velük egy véleményen. Ami pedig Muray Károly darabját illeti, az újabb bizonyítéka annak, hogy fiatal drámaíróink nagyon sokat tanulnak a francziáktól, de azt, ami a franczia daraboknak legfőbb és legbecsesebb tulajdona, a szilárd és jól tagolt szerkezetet nem igen tanulják el tőlük. Pedig hát ez képezi a francziák drámai műveiben a siker erős alapját és legmegbízhatóbb kezességét. A jellemek találó rajza, a szenvedélyek helyes működése, a százféle obszervatív részlet, a helyzetek komikuma, a párbeszédek élénksége és szellemes volta: mindez, bármenynyire megkívántató is, csak mint az izom és bőr, fedi a csontvázat, vagyis a dráma szerkezetét, melynek elsősorban kell erősnek és tartósnak lennie; különben roskatagnak látszik minden külső szépség, és a kék szemű, szögbajú,iros arczu ma a lappangó gyöngeség, a belső öregeskedés benyomását teszi. A pezsgőnek külső csínjai és tetszetős czifraságai oly nagy számúak és oly hatásosak, hogy majdnem feledtetik az általuk álcrázott belső hibát. Tárgya is érdeket kelt. Hóka Ottó, — kiről jellemzésül csak annyit lehet mondani, mennyit Schiller mond Sacco-ról, ki tudvalevőleg »közönséges ember« — nőül vette özvegy Halna leányát, Marit. Az esküvő után Ottó egyedül maradt imádott feleségével, ki, amilyen szelíd és szeretetreméltó volt idáig, olyan kiállhatatlan hárpiává változott hirtelen: nem engedte megcsókolni még kezét sem és szépen eljátszotta férjével a híres nászéj-jelenetet a » Vasgyáros «-ból, megtoldván vallomásait azzal, hogy ő mást szeret és soha senkit sem fog szeretni azon a máson kívül. Képzelhetni a férj elképedését ezek hallatára. Ő lángoló reményekkel jött ide, és most . . . stb. Mit csináljon a szegény fiú ? Kiment az utczára nagyot sétálni. Ez mindig jó, mikor az ember egyebet nem tehet. Persze, nagyon neki búsulta magát és elkeseredettségében elment az álarczos bálba. Ott belekeveredett egy ur és két álarczos hölgy társaságába, és ezekkel együtt pezsgőzött kivilágos-kiviradtig. Aztán a hölgyek és az ur, kivel ő nagyon összebarátkozott és »bruderschaft «-ot is ivott, hazamentek és ő is haza ment. Másnap reggel feleségét egészen megváltozottnak találta. A derék Marika ismét olyan kedves és szelíd volt, mint menyegző előtt és nyoma sem látszott rajta a tegnap esti daczosságnak. Ottó beletörődött a dologba és békében élte mézes heteit. De nem ám özvegy Halné, a házsártos anyós. Ez megtudta vejének esti sétáját és éjjeli pezsgőzését és e titok birtokában kibontotta a legszörnyübb anyósi uralom zászlaját. Olyan óriási zsarnokság alá vette Ottót, aminőre az egyiptomi biksosok kora óta példa nem volt a világtörténetben. Amint Ottó csak egyet mozdult, az anyós mindjárt a »sétát«, a »séták szenvedélyét« emlegette. Ottó, abban a félelemben, hogy felesége valahogy megtudja a valót, mindenben engedett. Olyan volt, mint a bárány. Nem tett semmit, csak csöndben remegett. — Ugyebár, ez érdekes bekezdés ? Látjuk, érezzük, hogy itt van anyag egy pompás vígjátékra. Mint színházjártas emberek el is képzeljük a dráma lefolyását. Az anyós addig fogja kínozni vejét és keseríteni leányát, míg végre kiderül a valóság, az ártatlan valóság, melylyel szemben az idült sárkányságban szenvedő mama el fogja veszteni minden hatalmát és kénytelen lesz megadni a békés életet a fiatal házaspárnak, mely más után sem vágyódik. A cselekvés meg is indul ez irányban. Halna oda akarja kényszeríteni második leányát, Lottit, egy éltesebb, de igen gazdag úrhoz, Ottó valami rokonához, Hóka Tónihoz, ki eddig beutazta az egész világot és lelki nagy korlátoltságában mindenütt csak azt kereste, hogy miként étkeznek az emberek. Roppant nyalánk és falánk egy ember, ki mindig csak az ételekről beszél. Egy jól sült kappan rá nézve a boldogság netovábbja, egy elégetett malacz-pecsenye éltének legfájóbb tragikuma. Lotti annál kevésbbé akar nőül menni a nagy étvágyú Tónihoz, mert a csinos kép Ákosba szerelmes, ki roppant föllengős és egész a szavalásig idealista. Hogy a mamának ellentállhasson, véd- és daczszövetséget köt az anyósi békában siütődő sógorával, és ketten azonnal meg is indítják a szabadulásra vezető akcziót. Ez akczió folyamában megtudjuk: Először azt, hogy akkor este Ottó tényleg nem tett mást, csak busult és pezsgőzött. Másodszor azt, hogy Mari mért volt oly kegyetlen férje iránt. Marinak tudniillik házasság előtt volt egy kis ártatlan szerelmi intrigája. De minthogy szerelmese még csak diák volt és egyhamar nem házasodhatott, Mari inkább nőül ment Ottóhoz. Menyegzője napján azonban levelet kapott a kétségbeesett Rómeótól, ki tudatta vele, hogy aznap este főbe fogja magát lőni. A menyasszony ebből látta, hogy ez az ember szereti őt igazán, és romantikus felbuzdulásában elhatározta, hogy előbb megmenti szerelmesének életét és nem lesz soha másé, csak ezé a lángkeblű ifjúé. Amint férje távozott, azonnal sietett a fiú lakására, de nem találta otthon. Megtudván, hogy szerelmese az álarczos bálba ment, dominót váltott és utána sietett. A bálban szerelmesét két álarczos hölgy társaságában találta, amint vígan pezsgőzött. Ebből a szegény asszonyka megismerte a régi igazságot, hogy azok, kik az öngyilkossággal oly nagyon fenyegetőznek, ritkán hajtják azt végre. Haza ment tehát aludni és férjével kibékülni. Megtudjuk harmadszor, hogy az élet útjára visszatért szerelmes nem más, mint ugyanazon Kép Ákos, ki most Mari húgát, Lottit akarja nőül venni, és hogy Ottó saját nejének egykori szerelmesével pezsgőzte végig az éjszakát és ivott »bruderschaft«-ot, ami elég pikáns egy dolog. Szóval megtudunk mindent, mi iránt a darab bekezdése érdeklődést keltett, sőt rájövünk még arra is, hogy Mari is tud már mindent, sőt még annál is többet. Mindez kiderül az első felvonás folyamában. Mikor a függöny alászáll, kíváncsiságunk jóformán ki van elégítve. Mert az az egy körülmény, hogy az anyós még nincs tisztában a dologgal, nem olyan fontos. Hiszen ha az asszony nem keres többé semmit, a férjnek nem kell többé remegnie attól, hogy neje ismét felbőszül. Igaz, hogy van még hátra egy kis felvilágosítás. De ez oly csekély, hogy el nem képzelhetjük, miként fogja szerzőnk a méretnyi igazság kiderítésével megtölteni a hátralevő két felvonást ? Annál kevésbbé képzelhetjük ezt, mert az első felvonás egy rövidke jelenetében rendbe lehetett volna hozni az egész dolgot, mégpedig a vígjátéki törvényeknek egészen megfelelőleg. Aggódva állunk tehát a jövendők előtt és lehangolva valljuk meg magunknak, hogy vígjátékunk már expozícziójában megtalálta befe-íme a darab szerkezeti hibája, melyből többé ki nem gyógyulhat. De hát halljuk a szerzőt. A második felvonás elején Ottó, látván, hogy anyósa mint akarja befonni Hóka Tónit arra, hogy Lottit nőül vegye, Halnéval szemben, ki a szelíd mamát játszsza a jövendőbeli vő előtt, kezd követelő lenni. Schlaftokot kér, az anyós szalad a köntösért. Szivart, szipkát, gyufát parancsol; az asszonyok rohannak és lelkendezve hozzák a kerteket. Parancsol, hatalmaskodik, zsarnokoskodik , szóval hallatlan mód visszaél a helyzettel. Anyósa fogcsikorogva engedelmeskedik mindenben, mert nem meri Tóni előtt kimutatni, hogy voltaképpen milyen dragonyos. Ottó pedig titokban élvezi diadalát. A jelenet pompás. Igazán vígjátéki. Mulatságos. Minden tekintetben sikerült. De nem tartozik szorosan drámánkhoz. Aztán Halné harmadik lányának, Lórinak kérője jelenik meg, egy ostoba önkéntes katona, ki eljátszsza az egész kaszárnyas fzátter-mókát a naiv leány előtt. Ez is eléggé komikus. De ez sem buz a darab tárgyára. Aztán föllép az asszony, kivel Ottó és Ákos pezsgőztek. Ez egy falusi patikárusné, ki följött a fővárosba mulatni. Férje, a bőszült patikárus, egy jól rajzolt színpadi pedáns, rettentő fogadkozásokkal keresi az imposztorokat, kik nejével mulattak. A patikárust többé-kevésbbé ügyesen lóvá teszik, a patikárusné pedig ravaszan kibúvik a hálóból. Ez a részlet pedig, minthogy túl nagy teret foglal el és az érdeklődést egészen magára vonja, új tárgyként szerepel és a cselekvést az előbbi tárgytól eltereli. Aztán egy rajongó, hóbortos vén leány, Lég Aranka, ki bolondul az utazásért és a merész utazókért, fölötte mulatságos néhány jelenetben összeszövődik a falánk Hóka Tónival és végül ennek nejévé lesz, fölszabadítván igy Halné második leányát, Lottit, ki viszont Kép Ákoshoz megy nőül. És igy megy ez végig egész két felvonáson. Csupa derült, mulatságos jelenet, melyeken annyit nevet az ember, hogy már meg is sokalja , de a megkezdett vígjátékhoz e jeleneteknek csak vajmi kevés közük. Az exponált vígjáték szünetel, míg a patikázus család vígjátéka, Lotti szerelmi cselszövése, Lóri viszonya imádó fzátterjéhez és Tóni fölbuzdulása a regényes, de jól főző Lég Aranka iránt, foglalják el a színpadot és a néző lelkét. Szerző a tervezett vígjátékot a bevezetésben be is fejezte, nincs többé mondanivalója. Aggodalmunk az első felvonás után alapos volt, és a sok jóizű tréfa, mely következett, átcsalhat bennünket a darab nagyobb részének eredendő hibáján, de e hibát jóvá nem teheti. Igaz ugyan, hogy a sok idegen részlet hozzá van fűzve a darab főtárgyához, de sem eléggé szórtan, sem eléggé természetesen, hogy vele szerve egészet képezzen. Megmondjuk-e egy hasonlatban, hogy milyen ez a darab ? Képzeljenek oly hosszú pályaudvart, mely egy nagy város egyik,. részétől a másikhoz vezet, és melyen temérdek sok vágány van egymás mellett. Megindul egy vonat az egyik vágányon, de nem megy rajta messze, hanem átcsap a másikra, aztán a harmadikra, meg-megáll, ismét visszatér az elsőre, a harmadikra és ismét a másodikra, míg végre elér a város másik részéhez. Igaz, hogy mindig ugyanazon egy irányban megy, de nem egy vágányon megy, hanem jobbra-balra kalandoz, amint a véletlen váltókkal kínálkozik neki. Ilyen ez a darab is. Egyik tárgyból a másikba csap át és a tárgyak, habár egy pont felé vezetnek, csak kitérők által vannak egymáshoz kötve. Egymástól elkülönítve és párhuzamosan mennek, mint a vasúti vágányok. De ha meg is van a vígjátéknak e szerkezeti hibája, egészen lenéznünk a művet nem szabad. Van egy nagy és nagyon megbecsülendő előnye is: az, hogy mulatságos, igen mulatságos. Az ember jól tölti estéjét mellette, és jó kedvben, egészen fölvidulva hagyja el a színházat. Ez pedig nagy dolog. Aki e szomorú világban megnevettet bennünket, annak hálával tartozunk. Ha hibát ejtett, azt is meglátjuk, de ritka tehetségét elismerjük, mégpedig örömes készséggel. Muray Károly kiérdemelte az elismerést e művével is, mely — mint a »Huszárszerelem« — soká fog megmaradni a műsoron, és mindig fog tetszeni azoknak, kik elég szerencsések, hogy górcső nélkül tudnak mulatni. Az előadás is minden tekintetben sikerült. Nincs a színlapon egy név, melyet dicséret nélkül említhetnénk. Vizváriné pompásan adta a zsarnok anyóst; Lánczy Ilka, Csillag Teréz és Palotai Piroska méltó leányai voltak a jeles mamának." Náday a pezsgőzött férj szerepében ép oly ellenállhatatlan komikummal játszott, mint Vízvári a sokat utazott és még többet ebédelt Hoka Tóni szerepében. Rákosi Szidi, gyönyörű alakításainak nagy számát ismét egygyel gazdagította, még Arankája méltán sorakozik szerep- köre legsikerültebb alakjaihoz. Gabányi nagyszerű egy vaskalapos patikárus, Zilahi csinos egy dobó fzátter volt. Szacsvayné, a kikapós patikárusné és Dezső, a deklamatórius kérő, sikerrel oldották meg feladatukat. A szerzőt minden felvonás után zajosan hívták. - - Kiszlek József: Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. A képviselőház folyó évi január hó 28-án, szombaton, i. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: A véderő bizottságnak jelentése a sorozásra vonatkozólag, a pénzügyi bizottság jelentése az országos nemzeti kiállítás költségeinek fedezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában, a közgazdasági bizottság jelentése a ragadós tudólokra vonatkozólag és a kérvények. Belföld, Budapest, jan. 27. (A »Nemzet« és a szabadelvűpárt.) A szabadelvűpárt mai értekezletén — amelyről alábbi tudósításunk részletesen beszámol — szóba került a »Nemzet« múlt szombati czikke is, mint amely egyúttal indító okul szolgált azokra a nyilatkozatokra, amelyek ma a szabadelvűpártban megtétettek. E nyilatkozatok egyikéből azt látjuk, hogy a lapunk és a szabadelvűpárt közötti viszonyt illetőleg lényeges félreértés forog fenn. A »Nemzet« a szabadelvűpárt elveinek, eszméinek és irányának érvényesítésén munkálkodott eddig, mint a szabadelvűpárt orgánuma ; nem abból a viszonyból kifolyólag, amely a lapot a szabadelvűpárthoz fűzi, de mert az, aki a lapot szerkeszti és azok, akik e lapnak munkatársai, a szabadelvűpárt elveit vallják a magukéinak. Az egyéni nézet és meggyőződés független nyilvánulásának — és mint annak idején megírtuk, szombati czikkünk sem volt egyéb — a szabadelvűpárt és a lap közötti viszony soha sem szolgált akadályul a múltban. Nemszolgálhat akadályul a jövőben sem. Alapos tévedésben volna ennélfogva az, aki ezt a viszonyt úgy akarná értelmezni, hogy ebből a lap szerkesztésére való oly befolyás érvényesíthető, hogy azzal a politikai események és jelenségek fölötti független, szabad nézetnyilvánítás és elfogulatlan kritika összeférhetetlen. Ha ily összeférhetetlenség beállhatna, a »Nemzet« és annak szerkesztője tudni fogja, hogy annak következményeit milyen irányban vonja le, még abban az esetben is, ha ez a szabadelvű párt és a lap közötti viszonynak teljes megszüntetésével volna egyértelmű. Budapest, jan. 27. (A szabadelvű párt igazgatója.) A »B. C.» értesülése szerint Latinovics helyére a szabadelvű párt Dókus Ernőt fogja megválasztani a pártkör igazgatójává. Budapest, jan. 27. (A belügyminisztérium közegészségügyi osztályának új vezetője.) A »B. C.« jelenti: Ő felsége Chyzer Kornél drt, a magyar tudományos akadémia tagját s Zemplén megye eddigi főorvosát osztálytanácsossá nevezte ki a belügyminisztériumban. Az erre vonatkozó legfelsőbb elhatározás a hivatalos lap holnapi számában fog közöltetni. Chyzer dr. a belügyminisztériumban a legközelebbi napokban átveszi a közegészségi ügyosztály vezetését. Budapest, jan. 27. (A kolera.) A »B. C.« írja : Illetékes oldalról fel vagyunk hatalmazva annak kijelentésére, hogy a »Budapesti Hírlap« mai híre, mely szerint a közös külügyminisztérium kérdést intézett volna a belügyminisztériumhoz a Budapesten uralkodó kolera tárgyában, teljesen alaptalan. Semmi ilyféle kérdést a magyar kormányhoz nem intéztek s erre a legcsekélyebb ok sem volt, mert eltekintve attól, hogy a kolerabetegedés Budapesten az utóbbi időben csak sporadicte fordul elő, a magyar kormány különben is gondoskodott arról, hogy naponként nemcsak a hivatalos lapban tétessenek közzé hivatalos jelentések e tárgyban, hanem e jelentések a külügyminisztérium útján a külállamokkal is közöltessenek. Arról, hogy Magyarország ellenében a külállamok határzárt rendeljenek el, egyáltalán nincsen szó. Érzékenyen sérti az leglényegesebb anyagi és erkölcsi érdekeinket, ha minden ok nélkül ilyen ijesztő híreket bocsátanak világgá, melyeknek a közönség különben is nagyon hajlandó hitert adni. Az egyébiránt, hogy Hieronymi miniszter ebben a kérdésben is mily erélyt fejt ki, minden oldalról el van ismerve s előreláthatólag ezt az erélyt nemsokára a legjobb siker is fogja koronázni. A belügyminiszternek értesülésünk szerint naponta terjedelmes jelentések léteznek ama vizsgálatok felől, melyeket az általa kiküldött 5 államorvos éjjelenként végez a főváros egyes kerületeiben. E jelentések oly bajokat tártak fel, melyeken minden egyébre való tekintet nélkül gyökeresen segíteni kell. Sok olyan lakást, melyeket több hét előtt a közegészségügyre ártalmasnak mondottak ki s melyeknek kiült.