Nemzet, 1893. március (12. évfolyam, 3775-3804. szám)
1893-03-31 / 3804. szám
SzJBHKRBZrfis^Q ■ Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, X. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ara 5 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) Reggeli kiadás: Kiadó-hivatali : Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint, Előfizetési díj . A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ......... .. ...................... mp 2 frt 3 hónapra g , 6 hónapra .......................... 12 . Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 arra 5 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) 3804. (89.) szám. Budapest, 1893. Péntek, márczius 31. XII. évi folyam. im mi in in iiuii iii mi in ii ■ iiiiiii iihiii ■ i ■HHHi ii i ma ■kt ii ii iib ii i11 i i ii in 11 ii'*ihi ni i mii Uj alapítások. Budapest, márcz. 80. Élénk, pezsgő élet uralkodik értékpapír birtokosaink körében, mint minden esztendőben. Tavasz közeledtével, tavasz virulása alatt tartják a részvénytársaságok rendszerint közgyűléseiket. Ekkor van egyszer egy esztendőben alkalmuk a boldog, vagy szerencsétlen részvénytulajdonosoknak arra, hogy betekintést nyerjenek a társaságaik kezelésének szövevényes gépezetébe, hogy megtudják, miként kezelik azt a pénzt, melyet igazgatóságaikra bíztak és hogy meglássák, miként sáfárkodnak a társaság vezetői a társaságok vagyonával. Az utolsó években mind szélesebb rétegek figyelme irányul részvényes vállalataink felé. Mind többen és többen használják fel tőkéiket arra, hogy a magasabb jövedelemmel kecsegtető részvényekbe helyezzék el tőkéiket. Anélkül, hogy a takarékpénztárilag kezelt betéti tőkék átlaga csökkent volna, sőt inkább az ily módon elhelyezett tőkék tetemes gyarapodása mellett, keresi fel a közönség az értékpapírokat és ezek között főleg a részvényeket. Az értelmiség terjedésével terjed egyúttal azok száma is, akik tőkéik jövedelmezőbb befektetését óhajtják. Az utolsó konverszió eredményei mutatják, hogy a legkisebb összegekre menő megtakarítással rendelkező körökben is már tért foglalt a tőkének állampapírokban való elhelyezése és úgy látszik, a közönség a biztos, de alacsonyabb kamatozású állampapír és záloglevél mellett pénzét kezdi a bizonytalanabb, de kecsegtetőbb jövedelmezőségű részvényekbe is befektetni. A közönségnek ez a mindinkább terjedő vállalkozási szelleme az oka annak, hogy az utolsó években a részvénytársasági forma nálunk oly hatalmas lendületet és elterjedést nyert. Örvendetes ez a jelenség, mert a részvénytársasági tőkecsoportosulás előnyeit senki sem tagadhatja. A nagy vállalatok egyrészről, a közérdek, a kultúra, a gazdasági emelkedés érdekében szükséges intézmények másrészről, aligha létesültek volna nálunk oly nagy számban, mint a minőben létesültek, ha a részvényeseknek ott vállalkozási szelleme, itt áldozatkészsége meg nem lett volna. De tagadhatatlan az is, hogy a gyorsított haladás ezen a téren, különösen az utolsó három-négy esztendőben, együtt járt számos visszás jelenséggel. A részvénytársasági alakulás egészségtelen oldalai nálunk, tőkeszegénységünk miatt kirívóbbak és minden esztendő közgyűlési időszaka nem egy, hanem több részvénytársaság kedvezőtlen helyzetére vet élénk világot. Igaz, hogy ezek száma a meggyökerezett, megerősödött és fényes eredményeket felmutató régibb és újabb vállalatoké mellett elveszően csekély és nem homályosítja el ezeknek sikereit, de a viszásságok, melyeket egy-egy közgyűlés a nyilvánosság elé tár, rendszerint olyanok, melyek a helytelen és meggondolatlan alakulásra vezethetők vissza. A régibb részvénytársaságok szép eredményei, az általuk kiosztott magas összegű osztalékok könnyűvé teszik új részvénytársaságok alakítását. A közönség általában véve könnyen hisz és hiszékenysége még növekedik, ha meglepő példák állnak előtte. A részvénytársasági alapítás e könnyűsége, a közönség résztvételi vágya az utolsó években, mint a gazdasági fellendülés idején mindenütt és mindenidőben, számos korosszülöttet hozott létre a részvénytársasági téren. Ahelyett, hogy új tért kerestek volna maguknak azok, akiket a vállalkozási szellem részvénytársasági vállalatok létesítésére buzdított, a régi példák után indulva, túltermelést idéztek elő bizonyos tevékenységi téren és ahelyett, hogy új működési kört keresve, részvényeseikre nézve nyereséges üzletet folytattak volna, versenyre keltek régebbi társaikkal, bénítva azok tevékenységét, csorbítva azok jövedelmezőségét haszon nélkül magukra és a közre nézve. Mások, félreismerve a részvénytársasági alak természetét, oly üzletágakra és oly tevékenységi körökre alkalmazták azt, amelyek a részvénytársasági alakulatot meg nem bírják. Számos oly részvénytársaságunk alakult, amelynek alakítása már azért is fölösleges volt, mert az alapjukat képező vállalkozás nem kíván meg nagyobb tőkét, mint a minővel egyes jobbmódú egyén is rendelkezhetik. Számos részvénytársaság küzd a megélhetés sanyarú gondjaival, mert vállalkozása előre ki nem számítható, de előrelátható konjunktúrák következtében tetemes veszteséggel járt és mert a meghatározott alaptőke betartása lehetetlenné vált. A mostani közgyűlési időszakban számos, tagadhatatlanul fényes sikerű vállalatunk által nyújtott biztató fejlődési képnek ezek a veszteséget, vagy aránytalanul csekély nyereséget feltüntető vállalatok jelentései képezik sötét hátterét, melyről annál élénkebben válnak ki az egészséges részvénytársaságok szép haladásának körvonalai. De a szép eredményű vállalatokat nézve, a kevésbbé biztató reményt nyújtó, sőt sivár helyzetű részvénytársaságok viszonyaiban rejlő veszélyt nem szabad kicsinyelni. Különösen ma nem, amidőn a tőzsdén még a nagyobb rizikóval járó értékpapírok értékének becslése is a lehető legalacsonyabb kamatláb számítása mellett történik. Az új részvényvállalatok alapítása még most is virágjában van. Számos oly vállalat láncírozása folyik a tőzsdén, melyeknek belső viszonyait még egyetlen közgyűlés sem tárta fel. E vállalatok részvényeinek magas árfolyamát a régibb, hasonló vállalatok fényes helyzetével indokolják most is, mint mindig a közönség hiszékenységén alapuló ily kibocsátásoknál. A jelenlegi közgyűlési időszak egy pár, nagy hűhóval útnak indult részvényvállalat szomorú viszonyait hozta nyilvánosságra és sok részvény árfolyamát csökkentette érzékenyen. A könnyelmű kibocsátás, a meggondolatlan alapítás, végeredményében a közönséget sújtotta. A mostani részvénytársasági alapításnak megint az a jellegzetes vonása, ami sok, nemrég alakultnak képezi eredendő bűnét, hogy igen mérsékelt terjedelmű vállalatokat, melyek magánkézben is küzdenek a versenynyel, részvénytársasággá alakít, értékén felül fizetvén meg a meglevő vállalatot. Hogy mi az ily alapítások eredménye a leggyakoribb esetekben, láthatjuk a mostani közgyűlésekből és reméljük, hogy az ily vállalatok szomorú közgyűlési jelentéseiből merit majd a közönség tanulságot és okulást a jövőre. A NEMZET TÁRCZÁJA. Márcz. 30. Egy népszerű probléma. — Herczeg Ferencz: .. Gyurkovics, leányok. Budapest, 1893. Singer ésWolfner kiadása. Arafrt 50 kr. — Valamely iró sikerének titka jórészt abban keresendő és található meg, mennyiben találkozott kora közízlésével. Szóval, a napi siker szerencse dolga. Ami nem azt jelenti, hogy bárki megnyerheti kegyét, hanem annyit talán mégis, hogy sokan, kétségtelen érdemeik daczára sem érik el soha. A siker: szeszély. Ezért minden önállóan gondolkozó ember bizonyos, nyilván nem egészen jogosulatlan kétkedéssel fogad minden olyan dolgot, mely a kedvező »esetleg« approbációjával indul útjára. Amit mindenki jónak, kedvesnek talál és hirdet, az rendszerint gyanús. »Mindenki mondja,« ez annyit tesz, hogy senki sem mondja. »Mindenki«, egyéniség és annak felelőssége nélkül való, alaktalan fogalom, véleményére ítéletet alapítani nem lehet és nem szabad. Hogy valamikép az igaztalan elfogultság főbűnébe ne essem, veszem ezt a könyvet és ezt az írót, kihámozva abból a csillámló gözkörből, melybe jóakarói, enthuziasztái s a hízelgő köztetszés burkolta, s kutatom, mi értéke van a siker aranyfüstje nélkül. Mindenek előtt az éles, tiszta, logikus és fegyelmezett észnek az a férfias, erős öntudata ötlik szemembe, a mely Herczeg Ferenczet mintegy arra predesztinálja, hogy bármibe fogjon is, egész és derék munkát végezzen. Többé nem divatos amaz ósdi előítélet, hogy a józan ész és a poézis összeférhetetlenek. Vannak igen okos poétáink és igen hóbortos tudósaink. Ennélfogva elméjének szilárd és kifogástalan konstrukcziója éppenséggel nem diszkvalifikálja az írót a költő pálmájáért való versenyen. Herczeg minden valószínűség szerint nem az az isten kegyelméből való naiv poétalélek, mely szükségből dalol, talon telt szívéből kicsordulván az isteni ihlet. Eddigi rövid, de fényes pályájának épen az a fő jellemvonása, hogy mindig mindent a kellő időben és alakban mond, tesz. Nem ő a rabja ihletének, hanem inkább ez áll föltétlenül akarata, ítélete szolgálatában. Nem kérek erre más tanúbizonyságot, csak minden, még oly jelentéktelen dolgozatának szinte megdöbbentő aktualitását. Ez, úgy lehet, árt neki a klasszicitás barátainak szemében, én azonban hajlandó vagyok azt nyomatékos érdemszámba venni. Ugyan, ha valami külföldi, teszem angol jó barát arra kérne, állítsunk számára össze 10—12 olyan eredeti magyar regényt, melyekből mulatva megismerkedhetnék a modern magyar társadalom kialakulásának történetével, uralkodó irányaival, megoldásra váró problémáival, akadna-e köztünk valaki, aki e baráti szívesség betöltésére vállalkoznék? Merem mondani, hogy minden, bármily szempontból figyelemre méltó, magyar szépirodalmi munkát elolvastam és bevallom, hogy egy ily, látszólag szerény igényű kollekczió összeállítását képtelenségnek tartom. Az egyetlen Uj földesúr jöhet itt csak számba. A jóindulatú, derék idegen elem felszívódásának klasszikus tökélyű képe, mely lelkesült bizalmat gerjesztő min magunkban a magyar faj asszimiláló képessége iránt. Aztán jön egy zavaros semmi. Kháosz, melyben nyüzsög a pusztuló gentry émelygős romantikája, a pénz hőseinek felületes, külsőségekben dúskáló álrealizmusa, a Budapest világvárosi veséinek nagyzó, de vaksi természetrajza, szóval csupa értéktelen, fantasztikus elem. És ekkor előáll egy homo novus. És azon kezdi, hogy megmarkol erős, ügyes kézzel egy olyan csomót, amelyhez eddig senki sem mert nyúlni és ír egy végtelenül érdekes, újságánál fogva megkapó könyvet a katonai elem szerepléséről az új magyar, társadalomban. Nagyon jól tudom én, hogy a Mutamur csak tapogatózó kísérlet. A kérdés velejébe Herczeg sem mert, vagy nem tudott belemélyedni. Mert hiszen az ő örökös, (kissé egyhangú) huszárai, akármilyen sneidig legények is egyébként, nem egészen és nem kizárólag mérvadó kritériumai a hadsereg és a polgári társadalom viszonos hatásának. A huszár évszázadok óta annyira par excellence magyar katona, hogy az ő helyzete inkább kivételesen favorizáltnak, mintsem megbízható, átlagos czinazurának nevezhető. A huszártiszt rendszerint már »hazulról« úgy van elbocsátva, hogy életküzdelmei csak a legritkább esetben érintik a közös polgári bálványt, a »fennálló rendet.« Ezért sajnálom, hogy Herczeg nem kezdte ki a többi »fegyvernemet« is, melynek szegényesebb, közvetlenebb garnizon-élete sokkal több romantikus érintkezési, sokkal több és jelentékenyebb drámai összeütközési pontot nyújt az élet igazi, komoly megfigyelőjének, mint a csengőbongó, úri lovasdi. Herczeg a könnyebb részt választotta. Talán jól is tette. Nem tehetek róla, de ugyanazt a vegyes benyomást tette rám új könyve, a Gyuricovics leányok is. Szavaztassuk meg ma ennek az országnak minden pater familiaját, lányos mamáját; várjon az egyházpolitikai kérdéseket tartja-e fontosabbnak, vagy azt, hogy miként tudja férjhez adni a leányait ? A fejemet teszem rá, hogy képtelenül túlnyomó többségben lennének az utóbbi probléma hívei. Utó végre az nagyban egészben mellékes, a pap esketi-e össze a boldog ifjú párt, vagy a szolgabíró. A dolog lényege nem a »polgári«, vagy »egyházi«, hanem maga a tény, a házasság. Töméntelen magyar középrendű úri család jutott tönkre csak a »kamatszabadság« aranykora által. Ezek mind kisasszonynak nevelték a leányaikat, úgy, hogy szegénykék számára alig nyílik egyéb tisztességes kenyérpálya, mint a férjhezmenés. Természetes, hogy napjainknak ez a legérdekesebb problémája. Itt van egy könyv, mely elegáns stílusban vonzón, szellemesen írja le, hogy ment férjhez egy fészekalja hozománynélküli leány. Hét úri kisasszony egy-egy ripszgarniturával s a végén a kitűnő Gyurkovics mama még bizományba kér egy eladó lányt, annyira belejött a férjhezadásba. Hiszen ez pompás ötlet. Jogosan számíthat arra, hogy minden lányosháznál új evangélium gyanánt üdvözöljék. Nyilván úgy is lesz. Adja isten, hogy úgy legyen. Mert a jó gondolat sokkal becsesebb, és sokkal ritkább, mint a minőnek általában hiszik. A Herczeg új könyvének, szerény véleményem szerint, ismét az a felszínesség a hibája, ami ennek az előkelő talentumú fiatal elbeszélőnek, úgy látszik eredendő bűne. Megelégszik azzal, hogy röptében szárnyalja a probléma csöndes, sötét vizeit, ami csillámló a tükörén, azt föl is szedi, hanem beléhatolni, kikutatni a mélyén rejtőző igaz gyöngyöt, ehhez a komolyabb irói föladathoz nincs kedve s ma még talán ereje sem. A »Gyurkovics leányok« esetei külön-külön egy-egy, többé kevésbbé geniális »stiklit« képeznek. Összevéve pedig, a kedélyes szélhámosság, női gascognade zománczával művészileg befuttatott vidám és erőteljes képet adnak boldog Bácsországról, ahol, minden testi, lelki javaknak zsíros bőségében manapság is csak »fütyülnek az egész világra.« Mások azok az eladó lányok, akiknek férjhez menetele komoly, nagy társadalmi probléma s akikről egy igen szomorú, szép könyvet írhatna Herczeg Ferencz, ha egyszer a szívével kezdene gondolkozni, így, ez a könyv, egy szép, változatos színekben gazdag rakéta, felszáll, mulattat és elég. Hanem azt meg kell adni, hogy valóságos virtuozitással van megírva. A ki egyszer a kezébe vette, nem teszi le, mig az utolsó betűig föl nem falta. Érvényesül benne a Herczeg ragyogó tehetsége a legutolsó detailig menő jellemzetességgel. Még a stílus pongyolasága is csak a hősnőinek szabadszájuságához »szerintkezik.« Lipcsey Ádám. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. Az országgyűlési szabadelvű párt f. évi április 4-én azaz husvét utáni kedden esti 6 és fél órakor értekezletet tart. Az értekezlet tárgyai: A honvédelmi és pénzügyi minisztériumok 1893-ik évi költségvetése. Belföld, Temesvár, márcz. 80. (A románok a kormány egyházpolitikája ellen.) A temesmegyei románok mai nagygyűlésére hatszáznál több választó sereglett össze, hogy tiltakozzanak a kormány egyházpolitikai programmja ellen. Elnöknek Craciunescu belinczi esperest választották meg. A tiltakozó határozati javaslat mellett mint vezérszónok Bottarin Pál ügyvéd admninatoriul szerkesztője tartott hoszszabb beszédet, melyben tiltakozott az ellen, hogy a románoknak minden szabad véleménynyilvánítását, mint hazafiatlan cselekedetet, gyanúsítsák. A román nép perhorreszkálja a tervezett reformokat, melyek csak arra czéloznak, hogy a magyar elemet a hazaszeretetet nem ismerő zsidóság beolvasztása által erősítse, pedig épen az ország vesztére dolgoznak ezzel. Szólt még , Hamzea Lippa esperes és Pinziu esperes, s mire a beterjesztett tiltakozás, melylyel a polgári házasságnak, az állami anyakönyveknek napirendről való levételét követik, egyhangúlag elfogadtatott. Feltűnt, hogy a zsidók recepcziója ellen, noha a felhívásban ezt is élesen megtámadták, érdemlegesen egy szónok sem szólt. Pinziu indítványára ő felségéhez hódoló táviratot küldtek, melyben egyúttal kérik ő felségét, hogy, mint legfőbb törvényhozási tényező, tagadja meg a szentesítést az egyházpolitikai törvényektől. — A »Temesvarer Zeitung« esti kiadása élesen bírálja a tiltakozó határozatot és azt mondja, hogy ez ismét a régi rendszer, hogy az alkotmányos tényezők fején keresztül appellálnak a koronára, pedig ez épen tegnapelőtt adta beleegyezését az első reformjavaslat beterjesztéséhez. A milyen nagyok a román nemzetiségek a magyar nemzeti állam elleni gyűlöletükben, és oly kevés politikai szegélyt árulnak el, mert az eféle manifesztumok mind távolabb lökik őket aspiráczióik czéljától. Zágráb, márcz. 30. (A magyar tanszék a zágrábi egyetemen.) A hivatalos lap legfelsőbb elhatározást közöl, melylyel a zágrábi egyetemen a magyar nyelv és irodalom részére tanszék állíttatik fel. Az orosz trónörökös Francziaországról, Budapest, márcz. 30. (vl.) Az orosz trónörökös nagyérdekű nyilatkozatait jelenti a táviró Pétervárról. A nagyherczeg igen melegen emlékezett meg berlini látogatásáról, és kijelentette, hogy oktalanság volna szakítást előidézni Oroszország és a német birodalom között. Ilyen lépés káros következményeket vonna maga után, különösen most, amikor gyalázatos állapotok uralkodnak Francziaországban. A köztársaság belső helyzete nem gerjeszthet bizalmat a külföldön. Ks kételkednék benne, hogy ezek a nézetek annak a férfiúnak részéről, aki legközelebb áll a czárhoz, kínos benyomást fognak előidézni Francziaországban, ahol semmiképen sem tudnak kijózanodni abból a rögeszméből, hogy a francziáknak Oroszországtól kell várni minden üdvöt. Annál kínosabban kell hatni a trónörökös-nagyherczeg nyilatkozatainak, mert tudvalevőleg maga III. Sándor czár is már nem egyszer szólott elízőleg a Panama-botrányokról és a franczaországi belpolitikai viszonyokról. Körülbelül ugyanakkor, amikor az orosz trónörökös eképen beszél Francziaországról, adta ki proklamáczióját a párisi gróf a franczia nemzethez, amelyben elmondja, hogy boldogulást csak az orleánista restauráczió nyújthat a sokat szenvedett országnak, de teljesen képtelen kijelölni az eszközöket, amelyeknek segítségével az ígéret földje elérhető volna. A becsületes emberek szövetkezésének sürgetése, valamint később az a tanács, hogy a jó czél érdekében a monarcistáknak el kell fogadni a segítséget mindenkitől, egymással ellenmondásban is állanak, de azon fölül régi, elkoptatott receptet is képeznek. Ilyen frázisokkal nem lehet megorvosolni a franczia közélet betegségeit; nem lehet végrehajtani nagy akciót, még akkor sem, ha olyan ifjú segítségére számít a párisi gróf, aminő a fia, a prince Gamelle, aki Melba asszony révén tette nevét emlékezetessé. A párisi gróf proklamácziója, valamint a legújabb zavar a képviselőház és a szenátus között a költségvetés fölött kitört viszály miatt, szomorúan igazolják az orosz trónörökös ítéletét Francziaországról. Elárulják, hogy a tehetetlenség és a bizonytalanság grasszál ott. A monarkisták, akik folytonosan a gyökeres átalakulások szükségességéről beszélnek; a republikánusok, akik szintén érzik a jelenlegi helyzet tarthatatlanságát, teljesen egyenlők abban, hogy egyikök sem tudja megmondani, miképen volna a haza sorsa megjavítható. Hiányzik itt is, ott is az erő, az energia, a talentum. Egyforma középszerűségek marakodnak egymással s e közben mindig vigasztalanabbak lesznek a kilátások. Sőt veszedelemben forog az orosz barátság is, amit pedig a francziák talizmánnak néznek, amelyért képesek minden áldozatra, még az önmegalázásra is. Külföld. * A Svájczi szövetséggyűlés. Bernből írják : A szövetségi gyűlés rendkívüli ülésszakát ma bezárták. A jövő ülésszakot június elején nyitják meg. * Oroszok és bolgárok. A Novoszti arra a hírre , hogy a bolgár kormányférfiak az alkotmány módosítását nem fogják a nagyhatalmak jóváhagyása alá bocsátani, a következőket írja: Oroszország oly sokat tett Bulgáriáért, hogy meg nem békülhet a jelenlegi bolgár állapotokkal. A nagyhatalmak jól tudják, hogy Oroszország még sokáig nem fogja elhagyni várakozó magatartását s hogy az ő részéről nem fenyegeti veszedelem az európai békét. Annak az alkotmánynak, melyet az orosz kormány adott Bulgáriának, változatlanul fenn kell állania, nemcsak belső okok, hanem formális szempontból is. Mert ha a bolgár alkotmányt megváltoztatják, Oroszorország számára csupán egy marad hátra: lemondani a berlini szerződésről minden következményeivel. Oroszország lemondván e nemzetközi szerződésről, visszaszerzi cselekvése szabadságát és jogot kap függetlenül a többi államoktól beleavatkozni a bolgár ügyekbe. Ezzel egyszersmind Bosznia és Herczegovina is visszatér előbbeni állapotába s megszűnik Ausztria megszállott tartományainak tekintetni. A többi következményekről egyelőre ne beszéljünk, ámbár kétségtelen, hogy azok nagyon komolyak lesznek, mert bármely nemzetközi törvény meg Lenbach. Nagy Németország legelső mestere, kimagasló óriás az arany középszerűségek rengeteg seregéből, melyet ugyancsak bőven termelnek a kisebb-nagyobb német művészi gyapontok: München, Berlin, Düsseldorf, Karlsruhe. Mintha, nem is közébük tartoznék, mintha a festőművészet valamelyik letűnt fénykorának egyik hérosza támadt volna föl újra köztük, Velasquez, vagy Rembrandt, vagy Frans Hals, vagy Rubens, vagy Van Dyck, de modern árnyalattal. Nincs meg benne az az erős dekoratív hajlam, melyet az említett nagyok korának ízlése megkívánt, de van végtelen erős emberismeret, az egyén legdominálóbb jellegét fölkutató képesség, mely sem nem kicsinyit, sem nem nagyit, csak épen annyit ad vissza, amennyit kell, a modern, reálisan néző művészi szem végtelen biztosságával. Az ő Bismarckja, Döllingere, Leó pápája épen csak ezek, sem többek, sem kevesebbek, sem mások. Hatalmas kinyomatával az egyéniség legjellemzőbb vonásával, Lenbach előtt csak a fej teszi az embert, főképen pedig a szem, a miből következik, hogy csak ezt festi meg s ennek is azt a részét mintázza meg legjobban, hihetetlenül csapongó, sablonhoz nem kötött tekhnikával, mely az illető egyénről alkotott fölfogását legjobban alkalmas visszatükrözni. Bismarcknál az egész arczot, a parancsoló szemmel, erős, Frans Hals ecsetére valló fuvoréval, biztosan, hasonlíthatatlanul biztosan rakva föl a színeket, össze nem buzgálva. Leo pápánál az erősen világitó homlokot, melynek jobb dudora egyetlen fényfolt, szinte reflexet vetve szomszédjaira a müncheni új képtárban. Lisztnek, a kit en face ábrázolni merő képtelenség s eltévesztett kísérlet, markáns, erélyes profilját adja vissza, melyről mindenki legjobban ismerte a mestert, soha többé el nem felejtve vonásait. Teknikája kiszámíthatatlan. Majd lágy ecsettel dolgozik egy képen heteken keresztül, minucziózus gonddal, majd sörtével csapkodja föl a színfoltokat, majd csak színvázlatot nyújt, majd pedig egy nap alatt megoldja föladatát. Sőt a