Nemzet, 1893. augusztus (12. évfolyam, 3925-3955. szám)

1893-08-16 / 3940. szám

net, mondott köszöntőt. Következett még azon túl is néhány toaszt. A lakosság, a rendezők és a kiállítók büszkék művekre, büszkék is lehet­nek, mert az első liptói kiállítás fényesen si­került.­­ Az Összeomlott háznál ma délelőtt tartotta meg egy szakértő-bizottság a helyszíni szemlét. A bizottság, mely Saly Dezső és Rössel Jenő vizsgáló­bírókból, Tarczalovits Sándor törvényszéki jegyzőből, Schambach János építészből és Lévay Sándor r. fogalmazóból állott, nem mondhatott véglegesen véle­ményt, mert előzetesen alapos vizsgálatot kell majd tartaniuk, mely 15 napot vesz igénybe. — Turtltaub testvérek. Ezelőtt két esztendővel egy nagyobb sikkasztásnak volt a hőse Turtltaub Szigfrid, a ki a pénzt gazdájától, Mogyoróssi keres­kedőtől sikkasztotta s azután eljátszotta a totaliza­tion. Ez a Turtltaub most, egy másik Turtltaubbal, a­ki különben testvére, ismét egy csalásnak lett a hőse. Megírtuk már, hogy tegnap a Concordia-malom kárára egy fiatal­ember 1500 forintot csalt ki, a Schenker és társa szállító c­ég megbízottjának adván ki magát A rendőrség megindította a vizsgálatot, a­melynek csakhamar meg lett az eredménye. Tegnap délelőtt ugyanis beállított a Schenker és társa czég­­hez Goldstein Albert nyomdász és Turtl­aub Hen­rik urat kereste. Turtl­aub Henrik testvére Szig­­friednek, a­ki sikkasztás miatt ezelőtt két esz­tendővel el lett ítélve. Turtl­aub úr mint gya­kornok volt a c­égnél alkalmazva, egészen a mai na­pig. Tegnap délután azonban, mikor a nyomdász jött, még nem volt benn az irodában. Goldsteintől meg­kérdezték, hogy mit akar Turtl­aubbal ? A nyomdász erre elmondta, hogy Turtl­aub vasárnap délben sür­gősen százkilenc­ven darab német szövegű elismer­vényt rendelt a Schenker és társa czég részére s ezekből hétfőn korán reggel tiz darabot elvitt. A töb­biért, mondotta, majd elküld. Miután ez meg nem történt, hát ő hozta el az elismervényeket. Termé­szetesen az üzletben rögtön tisztában voltak, hogy Turtl­aub úr távolléte fölötte gyanús s ezt tudatták is a rendőrséggel. Egy detektív elment a Con­­cordia-malomba s ott az arczképben felismerték azt a fiatal embert, a ki a czég elismervényével, az 1500 forintot felvette. A rendőrség aztán tuda­kozódott Turtlaub lakásán, a ki különben ugyanab­ban a házban lakik, a­hol Goldstein nyomdász. A háziasszony előadása szerint Henrik testvérével jött haza s ott egy kis papirosra irkált valamit. A szö­veget Henrik diktálta Sziegfridnek. Azután mindket­ten elmentek s máig nem tértek haza. A rendőrség megvizsgálta a tintákat s kitűnt, hogy ugyanaz a hal­vány fekete és lila tinta van Turtl­aubéknál, a melylyel a hamis elismervények meg lettek írva. Kétségte­len volt, hogy a csalást elkövetve, a két Turtl­aub teg­nap délután a fővárosból Bécsbe utazott. A rendőr­ség rögtön telegrafált a bécsi rendőrségnek, közölvén a két csaló testvér személyleírását. Halálozások. Müller Károly tanár, a düsseldorfi művé­szeti akadémi igazgatója, mint Neuenahrból táv­­irják, meghalt. Közegészségügy. A kolera Berlinben. Mint lapunknak Berlin­ből távirják, a reggeli lapok óva intik a közön­séget, hogy tekintettel az előfordult koleraese­tekre, elővigyázattal éljen és mindent kerüljön, a­mi a betegség tovaterjedését előidézhetné. Bécsből távírják lapunknak a következőket: Minden kétséget kizáró hiteles értesülés alapján konstatálható, hogy a brucki táborban történt s több lap által megemlített betegedéseknél, mint az I. számú helyőrségi kórház bakterológiai in­tézetében megejtett vizsgálat kiderítette, a ko­lera gyanúja teljesen ki van zárva. Az egészségi állapot úgy Bécsben, mint a brucki táborban teljesen kielégítő. Színház és művészet. — Operette- és népszínmű magán­iskola. A nemzetközi színházi és művészeti iroda, szeptember hó első napjától operette- és népszínmű ének magán­isko­lát állít fel Sellei Gyula fővárosi énektanár és Va­lentin Lajos énekes, és a nemzetközi színházi és mű­vészeti iroda igazgatójának vezetése alatt. Ez iskola két évi tanfolyamra terjed és czélja az, hogy nem csak első, másod és harmadrendű énekesnőket és éne­keseket , de mindkét nembeli kardalosokat is adjon a fővárosi és vidéki színészetnek. A beiratás már e napokban kezdetét veszi, és értekezni lehet naponta délelőtt a »Nemzetközi szinházi és művészeti« irodá­ban. (Ezsébet-körút 15. sz­­.) — Az országos magyar iparművészeti mú­zeum augusztus 19., 20 és 21-ik napján a Szent- István-ünnep alkalmából egész napon át, reggeli 9 órától délután 5 óráig nyitva lesz.­­ — A Városligeti színkör legközelebbi újdon­sága franczia bohózat lesz, melyet Blum és Tod­ó írtak, czíme: Mongodin és felesége, s melyet a ma­gyar szinpadra Fenyéri Mór, a színkör tagja alkal­mazott. A darab a múlt télen, a bécsi Carl-színház­­ban nagy sikert aratott. Egyesületek és társulatok. — A magyar országos bányászati és kohászati egyesület, első vándorgyűlését szeptember hóban, Nagybánya bányavárosban fogja megtartani. A ván­dorgyűlésre a miniszterelnök, dr. Wekerle Sándor, mint az egyesület védnöke, kilátásba helyezte meg­jelenését. Az ünnepségek megállapított sorrendjéből a fölemlítjük a következőket: Szeptember 9-én a ke­reszthegyi kir. bányamű megtekintése. Szeptember hó 10- én reggel 9 órakor az egyesület közgyűlése, foly­tatólag F­ a óráig szakfelolvasások. Szeptember hó 11- én. Reggel kirándulások jelentkezés szerint, a fer­­nezelyi kir. kohómüvekhez, vagy a felsőbányai bá­nyamüvekhez. Szeptember hó 12-én, esetleg a jelent­kezők kirándulása a kapnikbányai bánya- és kohó­müvekhez. Az ünnepségek előkészítése czéljából ala­kult rendező bizottság ez alkalomra a bányászat, ko­­hászat és ezzel kapcsolatos iparágak termékeiből ki­állítást is rendez, a­melyben részt vehetnek a m. kir bányakapitányság hivatali kerületébe eső összes bá­nyavállalatok. A rendezőbizottság mindent elkövet, hogy a tekintélyes egyesület első vándorgyűlése méltó kifejezése legyen ama közhasznú törekvések­nek, a­melyekkel az ifjú egyesület kitűzött magasz­tos czélja, a magyar bányászat felvirágzása érdeké­ben munkálkodik.­­ A »Budakeszi Szépítő Egyesület« augusztus 19-én tánczvigalommal egybekötött hangversenyt ren­dez a következő műsorral : 1. a) Barcarole Moszkovskytól. b. Etude­ Henselt­­töl. Zongorán előadja : Ruwald fiermin, zongoraművész­nő. 2. Magándal. »Prófétából.« Mayerbeertöl. Énekli : Spitzer Anna, Maleczky Vilmosné assz. tanítványa. 3. Ária. Énekli : Ney Dávid, a m. k. opera tagja. 4. Szava­lat. Előadja: Gyenes László, a nemzeti színház tagja. 5. »Jagdlied.« Jacobytól. Hegedűn előadja: Ehrentreu Olga 7 éves hegedüművésznő. Zongorán kiséri: Klein Irma 10 éves zongora­művésznő. 6. a) Magándal. A »Bűvös Vadász« czimű operából. C. M. Webertöl b) »Echolied.« Eckerttöl. Énekli: Leopold Francziska operaénekesnő. Zongorán kiséri: Runald Hermin zongora­művésznő. 7. Symphonique Concertante Dancia. Hegedűn előadják: Kossi Frigyes és Fuchs Bódog. Zongorán kiséri: Büchler Margit. 8. Magándal. »Dinorah«-ból. Mayerbeertel. Énekli: Maleczky Vilmosné, a m. k. operaház tagja. Tanügy. Siketnémák beiratása. A Frim Antal-féle nyil­vánossági joggal felruházott tan- és nevelőintézetben, (VIII. Hunyady­ utcza 43.) a siketnémák számára, a beiratások e hó 20-án veszik kezdetüket. Ez évben valláskülönbség nélkül nyolcz új tanulót vesznek fel. Bővebb felvilágosítással az intézet igazgatója szolgált Közgazdaság. Közlemények. A tengeri hajózás segélyezése. A kereskede­lemügyi m. kir. miniszter, a pénzügyminiszté­rium vezetésével megbízott m. kir. minszterel­­nökkel egyetértőleg, a tengeri szabad hajózást űző magyar kereskedelmi hajóknak állami se­gélyben és kedvezményekben való részesítéséről szóló 1893. évi XXII. törvényczikk végrehaj­tása tárgyában, utasítást adott ki. E szerint azon hajózási vállalatok, vagy egyes hajótulajdonosok, melyek, illetve a kik a szóban levő törvény által nyújtott beszerzési és külön segélyt valamely hajóra, nézve a törvényes feltételek és kikötések betartása mellett igénybe venni óhajtják. Ezen kívánalmukat a m. kir. tengerészeti hatóságnak külön­­ két példányban kiállított — beadvány­ban tartoznak kifejezni, mely újonnan beszerzett hajóknál a lajstromozási kérvénynyel együtt nyúj­tandó be. Ezen beadványban a következő adatok sorolandók fel: 1. a (társulat vagy egyes vállalkozó) tulajdonos neve, tartózkodási helye és állampolgár­sága ; 2. a hajóigazgatónak vagy igazgatóságának, illetve összes igazgatósági tagjainak neve és ál­lampolgársága; 3. a hajó neve, neme és rendel­tetése nagy hajózásu­, vagy hosszújáratú, aczél vagy vasgőzös, vagy vitorlás; 4. a hajó tiszta és bruttó tonna tartalma és hordképessége; 5. a hajó lajstromozásának száma, és időpontja (ha a hajó már lajstromozva van); 6. a kapitánynak vezeték- és keresztneve, valamint tartózkodási helye és állampolgársága; 7. a lajstromban be­jegyzett hajóslegénység száma. Ezen beadvány­hoz egy-egy másolat kíséretében a következő­­eredeti okmányok csatolandók: a) A hajóépítő által kiállított és ha külföldön épült, az illető osztrák-magyar ügynökség által láttamozott ok­mány, melyből a hajó vízrebocsátásának napja megállapítható; b) vagy az osztrák-magyar »Ve­­ritas«, vagy a franczia »Bureau Veritas«, vagy az angol »Lloyd« ad hoc kiállított vagy látta­mozott osztályozási bizonyítványa, vagy annak hiteles másolata; c) a költözési bizonyítvány a költözési törvényc­ikk alapján, vagy annak hite­les másolata.Megjegyeztetik, hogyha a hajó igaz­­gatóság több tagból áll, úgy az igazgatósági ta­gok legalább kétharmadának magyar honpolgár­nak kell lennie. Közgazdasági táviratok. New-York, aug. 16. A szövetségi törvény­szék ma kinevezte Oaldes Tamást, Payne H. C.-t és Rouse Henry a Northern­ Pacific* Flau-vasút liquidatoraivá. London, aug. 16. A »Times«-nek jelentik Filadelfiából. A pénzverő hivatalokban levő aranyrudak értéke 72 millió dollár. E rudak bár­mikor kivezethetők. Értéktőzsde. Bécs, aug. 16. (Megnyitás.) Osztr. hitelrészv. 380.50. Magyar hitelrész. 414.50. 4 száz. magyar aranyjáradék 115.70. 20 frankos arany 9.95­/1­­5 százalékos magyar papirjáradék —.—. Az irányzat bágyadt. Bécs, aug. 16. (Előtőzsde.) Osztrák hitelrészvény 330.50. Angol-osztrák bankrészvények 148.50. Unió bank­­részvény 247.—. Déli vasutrészvény 102.75. 20 frankos arany 9.96—. Osztrák-magyar államvasuti részv. 800.50 Magyar hitelrészvény 414 50 4 száz. magyar aranyjára­dék 115.70. 5 száz. magy. papirjáradék —. Török bírod, dohány-egyedáru tsg. 186.50. Magyar korona jára­dék 93.85. Osztr. korona járadék 95.95. Alpesi bánya­részvény 53 50, Magy. fegyvergyár —.— Az irányzat gyenge. Árutőzsde. Bécs, aug. 16. (Eredeti távira­t.) (Gabona- és terménytőzsde.­) Búza őszre 7.69—7.71, tavaszra 8.06— 8.08. Rozs őszre 6.72—6.70, tavaszra 6.96—6 98. Zab őszre 6 84—6 86, tavaszra 6.89—6.91. Tengeri juh— aug.-ra 5.07—5.09, aug.—szept.-re 5.09—5.11, szept.— okt.-re 5.40—5.42, máj.—jun.-ra----.-----. Olaj szept. —decz.-re 38.----39.—. Szesz kontingetálva, kész szál­lításra 16.80—16.—, aug.—szept.-re 15.80—16.—, szept. warrant 16.——16.40. Repcze aug.—szept.-re 16.05— 16.15, szept.—okt.-re----.-----, jan.—februárra 15.45— 15.65 írton. New-York, aug. 15. Finomított petroleum Abel- Test New-Yorkban —.—. Finomított petroleum 505.—. Abel-Test, Filadelfiában 500. Liszt helyben 230. Piros téli búza helyben 68.Vb dts, auguszt. 68.'/s cents, szeptemberre 70.5 cents, okt.-re 72.1­8 cents, 100 kilogram­­monként. Szállítási dij imperial quarter után, Észak- Amerikából az angol kikötőkbe, vagy ezekhez hasonló magasságban fekvő kontinentális kikötőkben 3.75 cents. Tengeri aug.-ra 47.25 cts. Budapesti áru- és értéktőzsde. Aug. 16. Gabonaüzlet. Búzát ma jó mennyiségben kínál­tak, a kereslet korlátolt volt. Elkelt lanyha irányzat mellett 25,000 g. 10 krral olcsóbb áron. Egyéb gabonaneműekben csekély forgalom, az irány­zat lanyha, rozs, árpa és zab 10 krral, tengeri 5 krajczárral olcsóbb. Eladatott: Búza: (uj) Tiszavidéki 200 q 82 k. 8 frt 5 kr, 200 q 81 k. 7 frt 95 kr, 100 q 81 k. 7 frt 95 kr 200 q 81 k. 7 frt 90 kr, 100 q 81 k. 7 frt 90 kr, 300 q 81 k. 7 frt 90 kr, 1200 q 81 k. 8 frt 5 kr, 100 q 81 k. 7 frt 95 kr, 200 q 81 k. 7 frt­­ 85 kr, 100 q 79 k. 7 frt 85 kr, 100 q 81 k. 7 frt 80 kr, 1 100 q 80 k. 7 frt 80 kr, 200 q 81 k. 7 frt 80 kr,­­ 200 q 79 k. 7 frt 80 kr, 100 q 81 k. 7 frt 85 kr, 500 q 80 k. 7 frt 85 kr, 100 q 79*5 k. 7 frt 85 kr, 100 q 80'5 k. 7 frt 90 kr, 200 q 80*5 k. 7 frt 90 kr. 100 q 80'5 k. 7 frt 90 kr. 100 q 80 k. 7 frt 90 kr, 150 q 80 k. 7 frt 80 kr, 100 q 80 k. 7 frt 80 kr, 200 q 80 k. 7 frt 90 kr, 200 q 80 k. 7 frt 90 kr, 500 q 80 k. 7 frt ! 90 kr, 300 q 80 k. 7 frt 90 kr, 100 q 80 k. 7 frt j 90 kr, 300 q 80 k. 7 frt 80 kr, 200 q 79 k. 7 frt 80 kr, 100 q 80 k. 7 írt 82*/. kr, 200 q 79-5 k. 7 frt 82'/, j kr, 100 q 78-8 k. 7 frt 82 kr, 200 q 79 k. 7 frt 85 kr, ! 100 q 78*7 k. 7 frt 50 kr. — P e s t m e g y e i: 300 . q 82 k. 7 frt 95 kr, 600 q 81 k. 7 frt 85 kr, 200 q 81 : k. 7 frt 90 kr, 200 q 80*5 k. 7 frt 90 kr, 300 q 80 k. j 7 frt 80 kr, 800 q 80 k. 7 frt 95 kr, 200 q 80 k. 7 frt 75 kr, 200 q 79*5 k. 7 frt 85 kr, 100 q 79*5 k. 7 frt 90 í kr, 200 q 78-5 k. 7 frt 65 kr, 100 q 78*5 k. 7 frt 75 kr,­­ 100 q 79*5 k. 7 frt 90 gr. — Fejérül egy ei: 600 q­­ 80 k. 7 frt 85 kr, 500 q 79 k. 7 frt 90 kr. — Bácskai : 200 q 78­5 k. 7 frt 75 kr, 4100 q 74 k. 8 frt 05 kr. -­­ Tiszavidéki: (ó) 100 q 77 k. 8 frt 10 kr. Tengeri: 2000 q 4 frt 68 kr. Zab : (uj) 400 q 6 frt 60 kr, 100 q 6 frt 60 ! kr, 100 q 6 frt 50 kr, 200 q 6 frt 70 kr, 300 q 6 frt 62'/, kr, 200 q 6 frt 55 kr. Határidőüzlet. A határidőüzletben az irányzat­­ ingadozó. Határidők jegyzése déli 12 órakor: Búza őszre 7.46—7 48, tavaszra (1894-re) 7.88—7.87. Tengeri aug.—­­ szept.-re 4.65—5.70, (1894.) máj.—jun.-ra 4.99—6.01. Zab­­ tavaszra —.—, ■ szre 6.41—6.43. Kápusztarepcze aug.—­­ szept.-re 16.05—16.15 forinton. Köttetett: Búza tavaszra 7.87—7­83—7.86, őszre 7.48— 7.43—7.49 — 7.47. Tengeri 1894. május—jun.-ra 4.99— 4.97—5.03—5.01 aug.—szept.-re —Zab tavaszra 6.58— 6.55, őszre 6.40— 6.45—6.48. Káposzta-repcze aug.—szept. —.— írton. Hivatalos jegyzések d. u. 3 órakor: Búza őszre 7.46 pénz, 7.47 áru, tavaszra 7.84 pénz, 7.86 áru. Máj.— jun.-ra —.— pénz, —.— áru. Rozs őszre 6.25 pénz, 6.27 áru. Tengeri aug.—szept-re —.— pénz, —.— áru, máj.— * jun.-ra (1894.) 5.01 pénz, 5.02 áru. Zab Budapestre szállít, őszre 6.43 pénz, 6.45 áru, tavaszra —.— pénz, —.— áru. Káposzta-repcze aug.—szept. 1893.16.05—16.15 forinton. , Hivatalosan felmondatott 500 g repcze aug. 21-én való átvételre. ; A hajószállitás fuvardijtételei: Budapestre a Dunán : Pancsováról 27—29 kr,­­ Újvidékről 24—26 kr, Bezdánból 16—18 kr, Kalocsáról 14—15 kr, Duna-Földvárról 13—14 kr. A Tiszán: Szentesről 81—32 kr, Szegedről 29—31 kr, Zen­táról 28—80 kr, Titelről 28—27 kr. A Száván: Mitroviczról 36—38 kr. A B­e­g­á­n : Temesvárról 44—46 kr, Nagy- Becskerekről 30—32 kr. Győrbe 8—10 krral drágább a budapesti díjtételeknél. A hajódijtételek értetnek a szállítási adót bele­értve és a biztosítási díjat kizárva. A Béga-állomásokról a barczellirozást beleértve. Terményü­zlet. Zsiradék változatlan, d­i­s­z­n­ó­­z s­i­r 56.75 frton köttetett. Szilva csendes, szerbiai usance áru október—novemberre 12.27 forinton, szerbiai novemberre 100 dbos 14,75 frton köttetett. — Szil­va­­­z szlavóniai szept.—okt.-re 16 frton köttetett. Értékeztet. Az értéktőzsdén csendes volt az irány­zat. Spekuláczió-papirok gyengén indultak, de az üzlet folyamán kevéssel javultak. A helyi piacz szilárd. Valu­ták és érczváltók szilárdak. (Előtözsde.) Az előtözsdén az irányzata javult. — Forgalomba kerültek : Osztrák hitelrészvény 381.20— 330.40—331.20. Magyar hitelrészvény 416.——414.75. Ma­gyar 4 száz. koronajáradék 93.75—93.70. Magyar 4 száz. aranyjáradék —.—. Osztrák-magyar államvasuti részv. 301.50—300.50. Rimamurányi részvény —.— forinton. Délelőtt 11 óra 15 perczkor zárulnak. Osztrák hi­telrészvény 831.20 forinton. Az előtőzsde hivatalos zárlata. Osztrák hitelrészvény 331.20 forinton. (Déli tőzsde.) A déli tőzsde javult. Forgalomba kerültek : Osztrák hitelrészvény 331.40—330.90—331.60. Magyar hitelrészvény 415.25—415.75—416. Magyar le­számítoló és pénzváltó bank 283—233.25. Osztrák-magyar állam­vasúti részvény 301.25—301.25. Magyar 4 száz. aranyjáradék —. Magyar 4 száz koronajáradék 94.75. forinton. Délután 1 órakor zárulnak : Osztrák hitelrészvény 88150. Magyar 4 száz. aranyjáradék 115.70— forinton. Délután 1 óra 30 perc­kor zárulnak: Osztrák hitel­­részvény 331.50. Magyar 4 száz. aranyjáradék 115.70— forinton. Díjbiztosítások: Osztrák hitelrészvények holnapra 3.----3.50; nyolcz napra 7.-----8 — , egy hóra 14.----15.— forinton. Előfordult kötések: Magyar 4 száz. koronaértékű járadék aug. 31-re 93.70—93.80. Tiszai és szegedi köl­csön 141.75. Bankegyes, részvény­társ. budapesti, 141— 141.75. Hitelbank magyar általános aug. 31-re 415— 415.75. Hitelintézet osztrák, szept. 4-re 330.80—331.60. Jelzálog hitelbank, magyar II. kib. id. elis. aug. 31-re, 210. Kereskedelmi bank pesti magyar 1133—1185. Le­számítoló- és pénzváltóbank, magyar aug. 31-re 232.75— —233.25. Osztrák-magyar államvasut aug. 31-re 300— —301.50. Brassói bánya és kohó részvény-egylet 212— 217. Kőszénbánya és téglagyár (Dräsche) 590— 591.50. Rimamurány-S.-T. vasmür.-t. aug. 31-re 215.—215.50. Waggon-kölcs. r.-társ. nemzetk. 299 forinton. Felszámolási árfolyamok : Magyar általános hitel bank . . . 415 — Osztrák hitelintézet..........................381— Vízállás. Szállításra a mai déli tőzsdén eladatott: Utolsó árkelet Előfordult kötés pénz áru legalacs. legmag. Magy. aranyj. 31/8. 115.65 115.75 —.— —.— M. koronatár. 31/8. 93.75 93.85 93.70 93.80 Magy. hitelb. 31/8. 415.­ 415.50 415.­ 415.76 Osztr. hitelb. 4/9. 330.80 331.— 330.80 331.60 Ipar­ s ker. b. 31/8. 114.— 115.— —.— — .— Jelzálogb. II. 31/8. 209.50 210.50 210.­Leszámitolób. 31/8. 232.75 233.25 232.75 233 25 Villamos vasút 31/8. 174.50 175.50 —.— —.— Déli vasút 31/8. 103.— 103.50 —.— —.— O.­m. államv. 31/8. 300.— 300.50 300.— 301.50 Rimamurányi 31/8. 215.25 215 75 215.— 215.50 Augusztus 16 án. — gj! Ködig éastair a -• I«*?? v legkisebb 5 egnagyobb Folyó Viaraeszenf* 3 ^ I vl Bál láb______iintilki 3 £. ál co nut£M maga* )*. • ■ ” év* «St* ______ ________________rm ofB- q _____um. ’ cső. In» Sohliríio* + i«jap i +uj 188» - 8 ’8 0 + 769 ClIHB P*ssmo + 109 ap. f, +20, J84S — 68 ISSS » 965* Uns — 2J ap. 5 (-19, 1891 ■- US 1888 f 482* „ — 86 ap. 6 j-15 18*7 — >80 1888 + 646* „ Po*»ooy + 193 ap. 8 (-16! 1871 - »3 {jjjJ l '• Vomirom + 246 »1' 1 (-14 185S — J 1839 i 727* „ . . . I 1853 0 J838 f 936* üa<l»ís>6st c 214 Ar. 4+Ui 1886 + t l87„ (- 713 „ Robim A 380 AP- -(-Si; I8S7 — 60’ 1891 + 705 dombi» 1+ S * 5 ap 20+16, 1271 — »6 1876 + 678 „ üjvidéfc r 174ap 26 ,-17 1887 — 49* 187« +681 ■, SWoy 4- 146 ap- 10 +17; 1354 — Í1 I 1888 + 70« „ Panoaoaa + »13 ap. 11 +16! 1951 — 8« iggg + 738 „ Drenkova - 109 ap. 7 +2! Iggg — 60 1888 f 653 ,, Oraova + 279 ap. 17+16: 1836 ■ 58 1888 (+640 Ráfes SAn+f 4- 44 0 +23 18© 0 1888 4 447 SySr + 194 ap. 4 j 1888,4- 6« 1889 + 619 YÄfl BtuntS 4 140 Ar. 21 +14 1889 — 89 1888 + 298 Dráva íAktey 0 ap. 1 +1»; 1899 — 63 1SU 4-SÍ 6 „ Baroa + 44 ap. 5 +13 1899 — 60 187« + 452 „ SaaAli, + 148 ap. 6 -(-13 1874 ~ 40 187« 4- 401 Síé*» Síiasak — ’4 ap. h +16 1897 — 71* 1878 +89(1 , „ äßtroTlcn + 205 ap. 17+1» 1890 + 14 1878 + 708 T»rsm ffla-XoatAly + 70 Ar. 27 +8i;! 189i — 61 1887 + 4S0 Sega marató + 74 ár. 9 +20, 1891 + 1 1859 + 448 „ TameavAr f 1 Ar. 2 +14i 1891 — SS 1879 +30» „ M-Beeakerek - 2 ar. 2 — 1592 - 74 1883 4-245 Sramsi Oaéa — 2 ar. 4 +17 1891 — 42 1888 + 487 „ 6**tmir t- 66 ap. 8 -«17 1888 — 14 1888 + 635 tfrSSí»» S..Ha(fián? + 35 ap. S — 1890 4- 16 1890 + 818 T.BM IL-Siiget + 66 ap. 4 4-14 1890 r 8 1887 f 220 „ Tekehii« + 68 ap. 8 +18 1888 — 8« 1899 + 80C „ Tissa-Újlak - 2« ap. 1« +18 1578 — 82 1869 -1- 4«0 Vis.-NAmény + 170 ap. 61 +16 1893 — 145 18­3*­­ 914 ZAbony „ (Oaap) + 92 ap. 68 4 15­ 188» — 289 1881 + 751 „ Tokaj 4- 138 ap. le +15 188S — 90 1988 + 872 „ Tlesa-Pered — . I —­­ 1899 - 89 1888 + 74» „ Szolnok — , — — 1890 ~-118 1888 + 818 „ CsoBsrAV + 580 Ar. 5» +18 1890 — 188 1883 + 884 „ Sseeed + 268 /fr. 29 +18 1868 — 188 »888 + 847 „ TOtok-Beose + 172 cr. 6 +18 1891 - 148 1888 + 651 „ Titel, 4- 266 ap. *0 -1*' 1887,­­ 41» 1888 + 681 UtOfOia «nokAo» + 7» ap. 8+16 1990 | 1 | 1832 + 885 Ondoso-Tapol* (foci -( 99 Ar. 79 +16; 1890 — 99 1888 + 425 Bod­reg Zemplén — 1 — — I 1876 + 2 1888 + 766 Berotiyú B.-Ujfaln ;+ Oap. 4.+lg| 1890 — 8í 1S8I +428 Bsbes-KSrSs Nagyvárad + 0 ap 3 +­7 1891 — 14 1881 +407 Feket» Körön Tenke ;+ 14 Ar. 7 -el6 1890 _ 36 1887 + 479 Fehér-Kisrös Boros-Jenő + 30 Ar. 28 4-n.-189­1 ... IS 1887 + 30 Kértős Körét Rák Ab + 4* Ar. 2+18 1896 - 13 1879 + 31 Hármín-Köré»­t-lyoma + 99 ar. 8 +18 1890 _ te 1881 + 711* Branyisska­­ Marst (Déva) 1+ 34 ár. 10 +16 1877 - 07 1817 + 522 „ A . ad — 89 0 +18 1891 - 186 1888 + 448 ,. Kaki 1+ 15 ap. 1 +19 1877 188 1864 + 837 legyxel magyarázata * «■» ,e?er­vls. + *» ad­i falat­. - na)­a­­litt ár. — áradt, ap.TM* epadi. 7 •* kétak­«». A budapesti áru- és értéktőzsde hivatalos jegyzései augusztus 16-án. Faj | M .JtfL Ifi 10^gril f“1“ Faj fcíl^| ÉRTÉKPAPÍROK. ^6­“| ÉRTÉKPAPÍROK. ÉRTÉKPAPÍROK. ÉRTÉKPAPÍROK. 'dofeóárkelet^ éRtEKPAIÍROK. _ frttól | frtig |a ■­ írttól | frtig termények ______________________| forint | ________________________pénz | 6ru___________________________pénz | fau________________________pénz am______________________________pénz | 4ra pénz | ton 1 ÁLL­­AM­ADÓS­SÁG. b) Biztosító társulatok. f) Különféle vállalatok. Helyi érdekű vasút. 41/*»/» —.— —.— Kassa-O. vasilt 1891. ez. 4°/o $1.— 1 98.— 'wza­­! M. aranyjáradék...........4»/0 115.60 115.90 Aa*+A forHulljlt 9ftA 9(i9__ 907 _ Alarru­f _ 1fic. _ Horv. szt. jelzálogb. 4 «/t°/e 100.50 101.— ugyanaz 1891. az.......4«/0 117.25 118.25 „ ... , t­­­zó zó ugyanaz aug. 31........4«/0 115.65 115.75 5°gi4vS ?2 Lf* .... Inn JJf* JTM M. jelzálog hitelbank 5V*o/0 —.— —ugyanaz o. v. 1889. sz. 4­7„ 99.— 100.— Bánsági........uj csendes 74 75 Heremag ... szilárd Luczerna magyar........ 42.­ 48.- I M. papirjáradék...........50/0 -*- m­on Inn JS*“ IÁ'~ ugyanaz..................5­0/0 401.25 102.25 100 Lloyd-épület ........56/„ too.— ] toi— - ......... ” z­ z ” i;z zz ” * ” Város............................ 53^ M- Mu^“ej“ --40/o «» ISN­ 3Sz S:” m~ ..................Z- Zn ....Sí* iS?-i 101-» » » *0 —- M — — Repczeolaj szilárd Őszi, 2 -szer finomított 39.­ 39.30 1876 m. kelet! v. kZZiL«/. 121.50 122.- ^foyd^vfsz^bift' “t­oto “«Z l^sóTtónVSkoho­e' 200 209 Z lu~ ugyanaz..................i •/. iot.­ „ ez...........4./” 95.25 96.25 Tiszavidéki... , „ 74 75 —....... _ .„ 1889. áll. v. köles. ar. 4V.*/" 126.— 127.- lEevar fritnVia wVt' t too __ Castn ímilet r t -- ugyan. köz. k. 50 év4 »/« 200 M. V. els. bér. ar. 40/,»/. 123.50 124.50 ................. » ll 11 7TM 7V Olajpogácsa szilárd Repcze ........................ 6.76 .6.90 1889. áll. v. köles. ez. 40/,°/. 1OO.— 100.50 p^oMa visz bfe?'t 300 1075- 1080- CzukmS r*t^el* r 100 — ugyan. köz. k. 50 év 4■/.“/» 100.70 101.20 200 Magyar-nyugoti v. . 5»/. —.­­ » B 78 7-60 7-05 79­­.m 7.73 . M. nyer. kölcsön too frt ... 149.— 150.— cannoma visz. Dizt. t. 300 1075. 1080. ezukonpar r. t. el. r.... too . . Pesti m. ker. bank... 5 ”/„ 100.50 101.50 200 ugyanaz 1874......... 5»/0 100.50 101.50 ” ®° 7-,B ,-85 81 7-85 7,90 Disznózsír csendes Pesti ........................... 56.50 57.— M. nyer. kölcsön 50 frt ..... 149.— 150.— c) Gőzmalmok. OStb­SLK­t ' m ' ' ugyanaz.................4'/«% 101.— 101.50 200 Osztr.-m. áll. v. ar. 5»/0 — Pestvidéki ... „ 74 -.- -.- 75 „ „ Vidéki ........................ — — Tiszass^gedi Mk­s. 4-/. 141.75 Concordia «álom........ 400 502.­ 506.- ftSdSttá.” X8A- ^ Z- mo- 22^«^ Z'Z Z'Z ” „ n 78 7.50 7.55 19 7.60 7.65 Szalonna ... csendes M. la lé^ensz. áru m. sz. m. földtm. k. horvát... ... Jp 07.50 98.50 omn 1S2 Kisbirt. o. földh. int. 50/.°/p 102.50 103.50 Unkány-zsilv. m. kosz. °­­.­„ ...­­ „ 80 7.65 7.80 81 7.80 7.86 „ ... „ Városi régensz............. 50.50 51.— Horv -«?71 föld válts k 5°/0 —.— —•— Erzsébet malom ......... 200 49­. 500. Északin, egy. kőszénb. 100 -36.— 237.— ugyanaz...................5 % 101.— 102. Fejérmegyei... „ „ 74 —.— —.— 75 —.— —.— ,, ... „ „ 3 darabos 51.50 52.— Regalekötvénymaav 41/,°/0 100.— 101.50 HepSermalom ............ 400 580. 590. Franklin-Társulat 150 300. 310. ugyanaz ...............41/g°/o 101.— 101 75 .. .. 5 is 7» S 75 75 .............. “................ 55- 56- ^ ft: ^ 7« A Bacsi’ai....... §1 _7:?! ^ Fageyn.....-^olvasztott.................... 39.- » SAinS­­:« S­ 2S: .............. »«.*­! imp ......... .. 78 — — 79 — — * » ............. «**■“»» is«. ta — 0sIti« n»:» »«ItAhVrm m~ ««•- *: m- K ■' 1- 6ls *.•:••••» .. 8® —- 87 —- ». » ............. -«­­' » fis —- - Osztr. adóss 1854.250 f. 4«/. 147.50 148.50 bőrgyáre.r. 10 104— 105— pestihaz. t. e.k. kötv. 4­/.*. 100- 100.50 ugyanaz osztrfelfilb...... 3- 330 Tiszavidéki ...uj „ - - -- -- « ............... „ ff — — ugyanaz 1860. 500 f......5*/. 145- UJ.- y^tosr. 1!» -- -... K»Smodi'kös'A M SS 9?S ^ Mafy,r vörös kereszt ...... 12-­­ 12.30 ” ” ” 78 _— _ _ 79 _— _— . ............... ’’ Szerbiai hordóban 1891. -— — „ 1860 100 f ........5»/. 162- 164 Bács-Bodrogv.h. é­v.e.r.... -— -----M. kender- és lenipar rt. 200 — — A ugyanaz osztr. felnlb...... 12.80 13.20 ’’ ’ 80 _— _— 81 —— _— s ” ..... ” „ zsákban 1892. ( j.­­— -— „ 1864. 100 J.............. 192._ 798- Baros-pakráczi v. r. t. 200 211— 213— .Kosmos* műi. könyvny. 1OO 132— 135— A ugyanaztkp.............L.„ ! S a'_ Bpest-lipóty. bazilika 8.50 . 9— " * ” S » ..... » ” ” » (lg '1,7 J too 100 50 Bpest-Szt-Lörinczi v. t. 100 —— —— Gőztéglagyár köb........ 160 970— 980— pv§IfviiBi7.''bi't.erh'-v' S_ im' ugyanaz osztr. felalb...... 9— 9.40 I ” ..... ” ” .» . ” ls r' §?(!Ltözó)199-kpl,C. (?!(° 1?K'50 ugyanaz els. részv. ... 100 _— —— Pesti könyvnyomda...... 500 1320— 1340— IIV, ''h­­ lb' ,íí!'_ “i+n Olasz vörös kereszt........ 13— 13­50 —— --------------------------—-—-------------------------------------------- 7 „ határidő csendes Boszniai hord. okt.-nov. — — —— „tii?»TM ík?ií.13‘''ti' u Budap. vill. vár. vasút 100 —— —— Magyar ált. kőszénb.... 162.50 163.50 Slvanar közs' krítv 4­ •/ «8 50 90 &° ugyanaz osztr felulb...... 13.50 14— I­­­n ........ » „ zsákban 1893. 12.50 13— Sz«b nyerem köles. ...8*/. 43- 44- Ugyapnaz aug. 31.re ...top „4.50 175.50 Nalrági vasipar-társul. 200 — — Na%s^riddh inf 5» 102 25 103« Osztrák hitelintézet ...... 197— 199­ Minőségi . 100 kgr. SI ................ „ „ „ „ hs 15-25 15.50 ugyanaz oszti. felnlb....... ^4— ^45.^ Debreczen-Füzesabony. 100 _—­­— Pallas nyomda........... 200 220— 225— ,Z 100-2 Osztrák város kereszt..... 19.25 19.75 Gabona Irány­­yai R­llv­ára « „ ................ „ „ „ Jas 18.75 19— Temes-béga vizsz. k. ...5 /, 103.50 104-25 • Debr.-Hajdunánási v. ... 100 88— 90— Popper L. faipar r. t. 2000 —— —— ..................V\° ín?‘_ Pálffy sorsjegy............. 58— 59— a vagy uj zat * ----------­--------- 7 ............... „ Szerbiai hord. okt.-nov. —— —— RÉS­Z­VÉNYEK Déli vasút .................. 200 -— —— Rimam.-salgót. vasmű 100 — —— ugyanaz'vt'kib.'4'/,*/. 101'— löl'ö0 hektoliterként frtt61 frtig » ........ „ zsákban 1893.­.1j 12.25 12.50 RÉSZVÉNYEK. ugyanaz aug.31..........200 103— 103.50 ugyanaz aug. 31........ 1OO 215.25 215.75 Naevsz­ál tp 31­/, év 5 «. 102­­ __­­ I ___________________________.______ " ........ ” „ „ I“ 15— 15.50 a) Bankok. Dunagözhajóz. társaság 500 390— 395— Fiumei m. rizshánt. ... 500 1000— 1050— „Efnsz 40 év 5 ». 102­ — PÉNZNEMEK. * „ ................ „ „ „ 18.75 19— Angol-osztr. bank........120 149— 150— Gyor-sopr.-ebenfurti v. 200 — — — — Salgótarj. kőszénb....... 60 701— 703— ugyanaz III. k.""-1­5 «/, m 125 102TC „ , ■ ... ' , , s Bpesti bankegyesület ...100 140.50 141— kassai közúti g. r. t.... 100 112— 117— Schlick vasö. és gépgy. 200 259— 260 - ulS““­ly kibocs. lök 101— 10150 Cs. kir. arany (vert ....... 5.92 5.97 Rozs --------uj lanyha - 70-72­­­6.10 6.25 „ Szilva-iz ... csendes Szlavóniai 1892............. —— —— Fővárosi bank r. t........100 96— 98— Kassa-oderbergi vasút . 200 187— 188— ugyanaz uj kib.......... 200 247— 249— Temesv első takp. . 5 .­, 101— 102— Cs. kir. alany (kor.)........ 5.85, 5.8.; Árpa ............... „ takarmány 60-62 5.60 6— ... Szerbiai........................­­— — Fiumei hitelbank........ 80 108— 109— Magyar-galicziai v...... 200 202.50 203.60 Sertéshizlaló............... 200 395— 400— 0 . p/.. 9« 50 99 50 O.­m. 8 forintos arany..... 9.92 9.96 ................... » A V­égetni való 62—64 —— —— hat. i. ., Szláv, szept—okt. 1893. 15.»/, 16— Magy. ált. hitelbank.....200 —■— —— Mármarosi sóvasut...... 200 97— 98— Serfőzde első magyar... 300 1380— —— M. Jesz nyer kötv. 1 4­­­. 127 50 128 50 k­an­tos arany.............. 9.12 9.% .............................. a sörfőzdéi 64-66 — — ... Szerb, szept—okt. 1893. 15— 15.25 ugyanaz aug. 31.........200 415— 415.50 N.-Kik.-Becsk. v. e. r.... 100 ----- — Spodium­s csonti-gyár 150 75— 80— ugyanaz oszt felülb 128 75 129 75 20 “Árka - V­................. 12*33 12-38 Zab............... „szilárd - 39-41 1­6,55 6.70 ” ” Bp áll. hitelegyl. m. sz. 50 57 — 59— Magyar nyugoti vasút. 200 201.50 203— Szállítási váll.............. 200­­— — ulvanaz ntem­eny __ __ Torok arany líra.............. — — Tengeri ..... 6 lanyha uj bánsági 75 4.60 4.70 Gubacs ...... — Magyar la .................. —— —— Osztrák hitelintézet ...160 —— —— Osztr.-magy. államvas. 200 —— —— Szálloda­i-társ............. 80 238— 248— ugyanaz oszt. felulb! —!— . —— S?ztri t® ..... ,r?— it ..... « másnemű 7S. ..... — Szerbiai ..................... —— — — ugyanaz szept. 4.........160 330.80 331— ugyanaz aug 31......... 200 300— 300.50 Tégla és Cem.-gy. r. 1.100 163— 165— Osztr föld dij. k. k. 3 »/o 115— 116— Német brr. bj. JOO ...... J­-73 (fl.Jo Káp.-repcze..... szilárd bánsági nélkül , lo.«/, 15 ,1/8 .............. _ Boszniai ..................... —— —— I. magyar iparbank......150 217.50 218— Pécs-barcsi vasút......... 200 216— 218— Tégla s mészég,, újlaki 150 400— 402— ugyanaz nyer­i (___— — Ném. bír. bankj. ang.31-re... 61.70 61.80 Köles........... „ lanyha — „ —— —— Magy. ip. és ker. bank 100 —— — — Pesti közúti vaspálya... 200 450— 452— Urikány-zsilv.m. koszt. 100 83— 86— b" 1 'J...... * ' ------­-----------­------------­Borkő term. - Fehér la ..................... -— -— ugyanaz aug. 31.........100 114— 115— ugyanaz élvezeti jegy...... 243— 248— Egy. m. üveggyárak r. t. 200 251— 253— „susswere Váltók árf. (látra) ____________________________________________1 — Vörös la ..................... ——-----M. takarékp. kzp. jelzb.500 —— ----- ugyanaz II. sorozatú 200 — — —— Nemzatk. villám, társ. 200 —— —— ZLSUBBSEBEK. ‘ ■" Jelz.-bank horv.-szlav. 100 117.50 118— Petr02 a.-liv.-lup. v. e. r. 100 —— —— Által, nagyon-kölcs. ... 80 320— 322— Adrian tene. hal. ... 4'/.»/. 100— 101­ bank Méz ......... csendes Nyers ............................ —.— —.— Magy. jelz. hitelbank ...200 —.— —•— Szlavón h. érd. v. el. r.... 200 90— 95.— Nemzetk. vagyon-köL 100 300— 302— tjp. közúti vasp. 1887. 41/»­•/_· 100.__ 100.50 k. láb Búza........ lanyha őszre 7.46 7.47 „ ........... „ Sárga csurgatott ........ 30— 32— M. jelz. hitelb. II. kib. ...100 —— —— el Takarékvényirak Weitzer J. waggongyár 100 — — —— ugyanaz 1889. ......... 40/­°/« 100— ioo 1 50 sV«*/o Amsterd. 100 holl. frt 103.75 104— „ ............. „ tavaszra S 7.84 g 7.86 ugyanaz aug.31...........100 209.50 210.50 “ ' 420O Budapest-pécsi v. 4 »/o 97— 98— s «/. Brüsszel 100 frank ... — — —— g.g Rozs................. őszre 6.25 « 6.27 Viaszk ..... csendes Rozsnyói ..................... —— —— Pesti m kerek, bank ...500 1134— 1136— Belvárosi takarékpénzt, JOO 118— 119— ZÁLOGLEVELEK. 100 Dunagözh. társ.... 6 «/. —— —— 4 »/„ London 10 font sterl. 126.30 1 126.80­­3 Tengeri ... lanyha aug—szept.-re­­­g —— rjg —— „ ..... „ Szlavóniai .................. —— ——­­ B pesti ker. és iparbank...100 — — —— Budapest III. ker.......... 50 130— —— 400/2000 márka Déli v. 4% —— —— 21/s*76 Marseille 100 frank... — —­­ —— ■fij „ ..... „ máj—jun.-ra 1894. 5.01 5.02 1 Horvát leszám. bank ...200 —— —— Bpest terézvár. lak. 200 k. 107— 108— Bp. egy. föv. tkp.......4Vi*/.­ 100.50 101.25 1300 Északkeleti vasp.... 5»/o 100— —— 5 »/»Német bankp. 100 m. 61.75 61.95 03*­ Zab ........ „ Bpest. száll. őszre 0­­­6.43 0­6.45 Szesz ..... csendes Szesz, nyers osztalékok­ 16— 16.50; M.lesz. s pénzv. bank 400 k. —— —— Egyesült Bpest főváros 300 1300— 1320— M. foldh. int. pap. ... 5 ‘/6­­101.— 102— 1000 ugyanaz (ar.)......... 6«/« —— —— 5 »/„ Olasz bank. 100 lira... 45.70 45.90 •a „ ........ „ tavaszra 2 —— S —— „ ..... „ Szesz, élesztő............... 19— 19.50 ] ugyanaz aug.31.......400 k. 232.75 233.25 M. ált. takarékpénztár 100 137.50 138.50 ugyanaz..................4»/,»/1 100.50 101.50 203 Győr-ebenf. v......... 3»/o —— —— 2'/»0/,, Páris 100 frank........ 49.75 49.85 Káp. repcze s­zilárd ang—szept.-re 16.05 16.15 „ ..... „ Szesz, finomított........ 53.50 54—­­ Osztrák magyar bank... 600 »75— 980— Országos központi...... 300 840— 850— ugyanaz..................4 »/» 98.75 99.25 Kassa­ o. v. 1889. ez......J4°/o 97.25 98— 4 »/»SvájczipiaczoklOOfr. 49.60 49.80 I „Union“ bank ............ 200 — — —— Pesti első hazai ...... 1000 8800— 8900— ugyanaz szabályoz... 4 •/. 96.80 97.20 ugyanaz 1889. az......... 4«/0 118.75 ] —— 4«/a»/o Szentpéterv. 100 rub. —— __L. .. ................... .. i --------------. . ------------- . . .­­ . ...----------------------------------------------------------------------------------------------- • A feuuU i*l»já9£99 eMim&mffli irodalmi s nyomdai t, tar»« ist b«tdivei Badaamt, budiak-tanfe jpjir Tudnivilló Augusztus. 16, Népszínház. Küry Klára k. a. első föllépése: »PRÓBA* HÁZASSÁG.« Énekes színmű a fővárosi életből 8 felvonásban. — Kezdete */a8 órakor. Budai színkör (a Krisztina-városban). »AZ ORLEANSI SZŰZ«. Szomorujáték 5 felvonásban. — Kezdete 7 órakor. Ó­ Budai színkör. »A DIURNIST­A.« Eredeti fővárosi élet* kép 4 felvonásban. — Kezdete */a8 órakor. Városligeti színkör. »SZUSZI UR, vagy : KIÉ A 40,000 FORINT.« Bohózat 5 felvonásban. — Kezdete 7 órakor. Vaudeville színház Budapest, Városligeti népliget. Ma és mindennap. »AZ ÖRDÖG KALANDJAI.« Nagy tündéries látványosság. Aquincumi régiségek, odajuthatni­k-Budáig s, közúti vasúton. Svábhegyre fogaskerekű vasut indul félóránként. Az Eötvös- nyaralóban czigányzene. Állatkert nyitva egész nap. Belépti di­ 80 kr. Főszerkesztő: Jókai DNYÓr. Fatalon szerkesztő • CS­alárl­ődö» - fővárosi ORPHEUM Igazgató: SOMOSSY KÁROLY. Ideiglenes orphema Podmancsky- és Derüs­­marthy-arcsa sarok. (Bejárat az And­rássy-atrtól és Po­dmaniczky­­utczából.) Kezdete H Órakor 2 Kezdete­k Órakor! Ma a tündéries kiállítású „rikaraki varázséj.“ Ma 2-ik fellépte a Sousigma-féle operatársa­ság tagjainak, melyen signora Benardelli Adél, signor Patani Artur és Wrane­k, fogják tünemény­­szerű képességeiket bemutatni. Minthogy ez által az előadás egy varieté-szinpad határain jóval felül emelkedik, ennek folytán Rasan­­­zwalg Vilmos ismert nevű zeneszerző és karmester szintén a szinpadon fogja az előadást zongorán kisírni. Ezenkívül először lépnek fel a következő külön­legességek : Auguste Golusch mester­járó egy és két kereken; Martinetti-csoportutólérhetlen ak-o baták a római gyűrűkön ; Jane és Irma Derry szerpentin­­tánc­osnők ; Schottes Elza jongleuse, továbbá Bro­thers Dek­orelli­o­­ne-bohóczok és a PawloW-OSO- port, orosz tánczosok és tánc­osnők. (7199) Páholyok d. e. 10 órától esti fél 7 óráig az Andrássy-út 50. 37. a (Oktogon-tér) levő dohánytőzsdé­ben kaphatók. Én nem ígérek 500 aranyat , de nem is adok, mint itt mások hirdetik! De azt határozottan Mii* (•m, hogy 2 MÜLLER J. L. le Szalicil-szárviz és fogkor használata eltávolít minden fogfájdalmat, biztosan meg­­­szünteti a fogak romlásit! va a B.1WU1.UW1 Bzajifuzs. _____Egy fireg szájvíz 40 kr, nagy füveg 80 kr.­­ A Müller J L-féle Szalicilfopor szalicil vízzel használva, nemcsak hófehérré teszi a fogakat,­ hanem a már létező fogbetegségek továbbterjedését is meg­­­gátolja. Doboza 10 kr és 1 frt 00 kr._____________. A Müller J. L. féle Szalicilfogpép­­ darabja 35 kr. Ugyanazon hatással bír, mint a fogpor. Mindezen fent elősorolt készítmények orvosi utasí­­tás után készülnek. Kaphatók: ■ÓLUK L, illatszer- és pipereszappan-gyárosnál Budapesten, Koronaherczeg-utc­a 2. ssu fogkefék rendkívül jó minőségű­ek, nagy és olcsó választékban. i mgmgm ■ - 1 (7191)

Next