Nemzet, 1893. szeptember (12. évfolyam, 3956-3985. szám)
1893-09-14 / 3969. szám
Szerkesztőség : Ferencziek tere, Athenaeum-épület, I. emelet, A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ara 5 kr. vidéken 8 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) 3969. (254.) szám. Reggeli kiadás: Budapest, 1893. Csütörtök, szeptember 14. Kiadó-hivatal : Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint, Előfizetési díj: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ...................................................... 2 frt, 3 hónapra .. .................................................. 6 » 6 hónapra ...................................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Ara 5 kr. vidéken 6 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) XII. évi folyam Nemzetiségi sajtó. Budapest, szept. 13. (ok.) Kolozsvárott az esküdtszék elítélte a nemzetiségi sajtó izgató munkásait, Turóczszent-Mártonban pedig a felvidéki magyar közművelődési egyesület közgyűlésén törvényhozási intézkedést sürgettek a nemzetiségi sajtó megrendszabályozása érdekében. A sajtótörvény revíziója így ismét napirendre került s esetleg az országgyűlés is abban a helyzetben lesz, hogy foglalkozni lesz kénytelen e kérdéssel. Mi, a sajtó munkásai, az 1848-iki sajtótörvényhez, mely a sajtószabadságot biztosította, csupán két szempontból és két irányban engedünk hozzányúlni. Az egyik a szeméremsértő, a pornográf irodalom s a másik a nemzetellenes, a nemzetiségi sajtó. A sajtószabadságnak veszedelmes következménye volt, hogy a hazaárulók fölhasználták és használják e szabadságot a magyar állam és nemzet ellen való izgatásra; másrészt pedig az irodalmi termékek ama fajtája, amely csak az érettebb, jobban mondva, a rohadtabb publikum számára való, rendkívüli módon megszaporodott. A tisztességes magyar irodalom munkásai érzik legjobban a sajtószabadsággal való ilyetén visszaéléseknek veszedelmét, mert míg egyrészt a tisztességtelen sajtótermékek s ezek »írói« kompromittálják a laikus publikum előtt a tisztességes sajtót is, addig a hazaáruló sajtó üzelmeit nem tudjuk a becsületes magyar sajtó tisztességes fegyvereivel ellensúlyozni. A sajtótörvény revízióját, illetőleg e két veszedelmes irányzattal szemben való szigorítását örömmel üdvözölnék tehát, mert a sajtóval való visszaélés semminek sem árt annyira, mint magának a tisztességes sajtónak; de revízióról és szigorításról csak addig a fokig lehet beszélni, ameddig nem érinti az magát a sajtószabadságot, mert szigorúbb intézkedéseknek nem a sajtóval szemben, hanem csak a visszaélések ellenében van helyük. A magyar állameszme ereje nem a fegyverekben van — bár az is megvan, ha kell, — hanem a kultúrában: ezeket mondotta Pulszky Ágost a turócz-szent-mártoni közgyűlésen. Kiváló politikusunknak ez egy mondata híven kifejezi azt a politikát, melyet mi magyarok a nemzetiségi sajtó megrendszabályozásánál is követni akarunk; kifejezi azt, hogy a szabadságot elnyomni nem akarjuk, erőszakot használni nem akarunk s erőnket csak akkor érvényesítjük, ha arra rászorítanak. És az a viharos tetszés, mely Pulszky szavaira Turócz-Szent-Mártonban kitört, valamint az az egyhangú elismerés, amelylyel ez alkalomból Pulszkyt még az irányában mindig elfogult ellenzéki lapok is üdvözölték, mutatja legjobban, hogy ebben a kérdésben közöttünk magyarok között nincs eltérés, nincs pártkülönbség. A F. M. K. E. közgyűlésén konkrét indítványokat is terjesztettek elő arra nézve, hogy a nemzetiségi sajtó túlkapásait miként kellene meggátolni; nem mondhatnék azonban, hogy az indítványok eléggé praktikusok voltak. A czenzurát behozni az idegen nyelvű nyomtatványokra, annyit jelentene, mint eltörölni az általános sajtószabadságot s megsemmisíteni 1848-nak egyik legnagyobb alkotását. A fő dolog pedig mindig az, hogy minden intézkedést a szükségnek megfelelőig kell alkalmazni. Egy pár nemzetiségi zuglap kedvéért nem szükséges és nem is szabad megdönteni a sajtószabadság elvét. Egy pár szemtelen veréb ellen nem szabad megtölteni az öreg ágyút. Egész nemzetiségi sajtónk ma még, hála istennek, nem sok lapból áll s ezeknek előfizetői köre is nagyon kis terjedelműs. Hogy mégis néha olyan nagy port tudnak fölverni, abban nekünk magyar lapoknak is van egy kis részünk, sőt hibánk. Mert mi tüntetjük ki e zuglapocskákat oly gyakran azzal, hogy tudomást veszünk létezésükről s bőven ismertetjük a nyilvánosság kizárásával megjelenő lázító czikkeiket. Magára a népre nincs oly nagy hatásuk mint sokan gondolják. De épen azért most kell arról gondoskodnunk, hogy a jövőben ne lehessen. Nagy erőnk van az esküdtszékekben, amelyek az utóbbi időben bírnak elég hazafisággal, intelligencziával és bátorsággal arra, hogy elítéljék az állam ellen izgatókat. De nagy gyengesége az eljárásnak, hogy az egész apparátus nehezen és lassan hozható mozgásba, holott a megtorlásnak épp akkor van flagráns hatása, ha olyan gyors, mint a villám, vagy legalább is mint a botütés. Nemcsak a megtorlásról kell azonban gondoskodnunk, hanem arról is, hogy a nemzetiségi sajtó elől elvegyük a teret s igy örökre ártalmatlanná tegyük. Ezt pedig úgy érjük el, ha a magyar irodalom termékeit minél szélesebb körökben elterjesztjük. Nemcsak a közművelődési egyesületekre, hanem minden magát műveltnek nevező magyar emberre nagy kötelesség hárul e tekintetben. Jó magyar könyvek és lapok vásárlása és terjesztése a művelt emberek kötelessége. Az az erő, mely a nemzeti kultúrában rejlik, jobban hat a fegyvereknél. Azért harczoljunk a műveltség fegyvereivel, a hol ezek még hatnak s a megtorlás fegyvereit csak ott használjuk, hol ezekre szükség van. A NEMZET TARGIÁJA. Szeptember 13. Ostendei levél. Szeptember. Inkább a múltakról, mint a jelenről referálok, mert különben az egész levél e két szóból állana: Ostende volt! Már hogy Ostende meg van most is, de csak köböl és szélből, a homo sapiens is, kivált a gaudens azonban elköltözött belőle. Egy szóval Ostendében már végbement az apostolok oszlása. Különben sem igen bőven jutott ki Ostendének az idén egykori dicsőségéből: számra nézve is kevesebben valónak itt, de hát még »kvalitásra« ! És ebben részünk van még nekünk is. Hogy is ne! Évek hosszú sora óta már utassá vált, hogy Magyarország miniszterelnöke, már t. i. az, aki épen miniszterelnök, kiheveri az interpellácziókat Ostendében. Itt volt éveken át Tisza, itt volt Szapáry is, csak épen Wekerle nem jött el! Ezért aligha meg nem interpellálja Linder, már t. i. azért, hogy nem teljesíti lelkiisneresen azt, mi egy magyar miniszterelnöktől joggal elvárható. No de hát, a belga király, aki minden évben itt tölti a nyarat, az is csak most tekintett ide. »Soweit die deutsche Zunge reicht«: ide tartozik most Ostende is; bizony alig, hogy hallani itt most más szót a németnél, de azért van ebben is változatosság, mert ahogy más a suszter, más a kalaposinas, más a frankfurti, más a berlini is, de azért mindkettő »forsch« vagy legalább annak tartja magát. Van itt közönséges Mayer (és hol nincs ?) és olyan Mayer, aki »Conseiller intime commercial,« mi igen élelmes fordítása a »Geheimer Commerzienrath«-nak, mert ha az illető, csupa szerénységből, megrövidíti czimét, nem marad belőle más mint »Conseiller intime«, titkos tanácsos; azoknak az uraknak pedig tudvalevőleg főerényük a szerénység. Van azonban itt osztrák is, aki a kurlissta szerint foglalkozásra nézve: »commandeur de plusieurs hautes decorations.« Magyar is volt itt, de sok. Nem lehet azonban állítani mindnyájáról, hogy mikor magyarul beszélnek, épen az Akadémia szótárát, vagy Simonyi nyelvtanát tartják szem előtt. Talán ezért kérdezte minap egy franczia: »ugye, hogy ezek, ils parlent l’autrichien ?« Még a színházban is magyar vicc járja: a »Grand Mogol« operettet adták Audrantól (ki ugyan alig ismert volna rála) és mikor egy indus jelenik meg a színpadon és a hírnök jelenti, hogy itt van egy »buddha«, a nagyvezér hozzáteszi: »Pest«, erre a herczeg azt kérdi: hogyan, hisz ez Magyarországban van? Természetesen, feleli a nagyvezér, de Buda már megszűnt, most úgy hívják, hogy: Budapest! Ez aztán a nagyvezér! Különben ebben a színházban nemcsak a nagyvezér élelmes, hanem élelmes maga az igazgató is. Üres a színház napról-napra, mitevő legyen? Kapja magát és plakatírozza, hogy ma »Représentation gratuite pour les abonnés du Kursaal«, miután pedig úgyszólván mindenki tagja a Kursaalnak, tehát magyarul: »ingyen előadás.« Ostendében valami ingyen ? No de hát a plakát alján meg van jegyezve, hogy a »számozott helyekért« (mind az) egy frank fizetés jár; a ki jött, a legutolsó padokra szóló jegyet kapott, mert a többi már »mind el van foglalva«; ha az ember aztán az egy frankhoz még egyet csúsztatott, meg volt mindjárt a fauteuil a legelső sorban : »puisque Monsieur a paye un supplément.« Az egész dolognak a veleje pedig, hogy a különben üresen tátongó színház a legutolsó helyig tömve volt. Talán meg lehetne otthon is próbálni az ilyen »representation gratuite«-t — a színházi deficit csökkentésére ? A kolerával itt az idén eddigelé semmi dolgunk, mondom: eddigelé, mert tavaly is a szezon végével esett meg egy innen Budapestre utazóval, hogy Kölnben az inspekcziós orvos a waggonbelieket szemügyre véve, őt »verdächtig«nek jelentette ki, hozzátévén: »zur Observanz«, ami akkér ment végbe, hogy előbb nem hagyták a waggonból kiszállni, a waggon ablakait felhúzták, a Sieberheitswachmann-ok azt körülállták és csak mikor az egész utazó közönség már tovább robogott, szállították a vagyonból ki és fedezet mellett egy »kolera-zug«-ba be, ez állván összesen a mozdonyból és egy marhaszállító kocsiból, mely utóbbiban egy megvetett ágy, mit a mi emberünk is megvetett, mert bizony belénnn feküdt és hajrá ki a városon túl a »Cholera-Spital«-ba, hol az orvosoknak csak egy betegük lévén, tárt karokkal fogadták, mindjárt a mellé is akarták fektetni, mely udvariasságot a mi emberünk ép oly udvariasan visszautasított, majd jegyzőkönyvet vettek fel vele, feljegyezvén nemcsak saját, hanem hozzátartozói nevét és lakásezimét is, hogy az esetre, ha az ipse ott akarna meghalni, legyen kit értesíteni. E ritka előzékenység által meghatva és a hosszú procedura alatt kiéhezve, emberünk reggelit kért, mit neki igen jól ki is szolgáltak, egyszersmind kijelentették neki, hogy habár a kolerához megkívánt szimptómák tökéletes hiányában leledzik is, a »Vorschrift« szerint mégis három napig kell a kórházban maradnia, mert hát Vorschrift az Vorschrift! Egy fél napig el is mulatott a kórházban, de aztán mégis szélnek eresztették, mert könyörögve kért az orvosoktól érdebarbarát. Tiszta haszon, ingyenes kirándulás vasúton és potyareggeli. No de ha itt nincs is most kolera, az otthonlevők mégis aggódnak ittlevő családbelieik miatt, úgy gondolkodván, hogy ha mindenütt van kolera, miért ne legyen Ostendében is ? legalább erről tanúskodik az a levél is, melyben Budapestről tudakolódik egy nő ittlevő férje egészsége iránt, mire a gondos férj, ép sürgönyt adván fel egy budapesti bankintézetnek, egyúttal nejéhez is megnyugtató sürgönyt meneszt, ily tartalommal: »Waren im Circus, Befinden glänzend, küssend. ..« Tévedésből azonban a második sürgönyt is ép úgy czimezi mint az elsőt, meg is érkezik hát ez is a bankba, minek folytán az illető bank részéről következő levelet kapja: »Tisztelt uram! Igazgatóságunk tegnap tartott ülésében volt szerencsém előterjeszteni e hó 5-kén intézetünkhöz küldött táviratát, melyből intézetünkhöz való benső ragaszkodása és hű barátsága oly megható módon nyilvánul. Igazgatóságunk örömmel vette tudomásul, hogy ön szellemi és testi üdülésének szánt rövid szabadságidejét elég czélszerűen, főkép czirkuszokban tölti és hogy bizonyos elvi következetességgel kerüli azon nyilvános institucziókat, melyek — ahelyett hogy az erkölcsi niveaut emelnék és az emberiség lelki épségét biztosítanák — silány közmulattató helyekké fajulnak. Igazgatóságunk jegyzőkönyvileg fejezte ki háláját szíves megemlékezéséért és még azzal bízott meg, hogy a küldött csókokért, melyeknek a testület 11 tagja közötti szétosztása nem kis nehézségekbe ütközött, (mindenki megrövidülés felett panaszkodván) visszajövetele után én személyesen adjak önnek revanche-ot megbízóim nevében. Türelmetlenül várva ezek folytán hazajövetelét, legszivélyesebben üdvözlöm, mint igaz hive W. N.« És a bank ezek után még csak prioritásokat sem bocsát ki. Hogy az ostendei saison az idén annyira mögötte áll az előbbieknek, egyik főokát a »Trente et Quarante« betiltásának tulajdonítják; az idén nincs, Cercle privé du Kursaal«, melyet tavaly még spanyol hidalgók bírtak és amelynek egyik főkontingensét képezték a magyarok. Ostenden a Trente et Quarante volt nekik a »hullámos csöndes.« Persze a hazárdjáték szintével elmaradtak az elegáns Cocotte-ok is. Nem csuda, hisz ők mindenütt hazardíroznak, mindig játszanak és sohasem veszítenek. Az igazság kedvéért megjegyzem, hogy a Cocotte- oknak még a Kursaalba sem adnak »Abonnement«-t (csupán napra szóló belépti jegyet, mert »deme seule« nem lehet a Kursaal tagja; de ha a »dame seule«-nak akad seladonja (mikor nem akadna?), akkor már többé nem »dame seule« és igy a Kursaal tagjává lesz, mert Ostendeben - fődolog a morál! Egyedi Arthur, Mai számünkhoz fél ív melléklet va,a csatolva, Valutarendezés és aranyázsió.) — írta: Tisza István. — Idestova másfél éve, hogy a valutarendezésre vonatkozó első törvényjavaslatok nyilvánosságra kerültek és hivatalos tudomást nyert a pénzpiacz a két kormánynak az értékreláczió tárgyában elfoglalt álláspontja felől. Ez állásponthoz a valuta árfolyama azonnal alkalmazkodott is, s általános volt a feltevés, hogy attól a készfizetések felvételéig hátralevő átmeneti időszak alatt nem is fog többé lényegben eltérni. E feltevés azonban tévesnek bizonyult. Az arany árfolyama ez év tavaszán emelkedni kezdett, s ma már mintegy 6 százalékkal áll a törvényes értékreláció felett. Kétségtelenül meglepő és komoly jelenség ez, s ne csodálkozzunk rajta, ha ennek hatása alatt a valutarendezési akció megfeneklését halljuk több-kevesebb hazafias aggodalommal és hazafiatlan kárörömmel emlegetni. Vizsgáljuk meg higgadtan és tárgyilagosan, mi igaz ebben a megfeneklésben. Áll-e először is az, hogy az aranybeszerzés mindaddig, míg az aranynak a törvényes reláczión felül ázsiója van, nem folytatható ? Igénytelen nézetem szerint az aranyárfolyam magas, vagy alacsony volta — magában véve — az aranybeszerzés szempontjából teljesen irreleváns. Hiszen mi, nem árukat, nem is a mi jelenlegi valutánkra szóló értékeket, hanem aranyczimleteket fogunk adni az ezentúl beszerzendő aranyért. Aranyrenténknek a mi valutánkban kifejezett kurzusa a külföldi váltóárfolyamokkal együtt száll, vagy emelkedik, vagyis az aranyért adandó ellenérték osztozni fog az arany árfolyamának minden hullámzásában. Hogy az aranybeszerzés folytatása a mai pillanatban bár lehetséges volna is, de nem volna időszerű, kétségtelenül áll, de ez nem a mi valuta-árfolyamunknak, hanem a külföldi pénzpiacok mai kedvezőtlen helyzetének tulajdonítandó. Úgy a magyar, mint az osztrák arany czimletek több százalékkal állnak ma alacsonyabban, mint félévvel ezelőtt s a világpiacon rendelkezésre álló aranymennyiség kevesbedett. Ily viszonyok között is lehetne ugyan aranyczimleteket kibocsátani effektív arany fejében, de csak jóval alacsonyabb árfolyamon, tehát érzékeny anyagi áldozat mellett, melyet elkerülhetünk, ha ez emisszióval az előbb-utóbb bekövetkező kedvezőbb pillanatot bevárjuk. Hiszen aranyszükségletünk, de kivált Ausztria aranyszükségletének beszerzése időt kívánó óriási művelet, melynek végrehajtását senki sem képzelhette másként, mint úgy, hogy az részletekben, az időnkint mutatkozó kedvező konjunktúrák felhasználásával történjék. Az a körülmény tehát, hogy a világpiacz helyzete e több évi időszak alatt nem maradt állandóan kedvező, nem lephet meg senkit, ki a pénzpiaci hullámzásainak természetéről csak némi fogalommal is bír. A közgazdasági életnek .) A »Budapesti Szemle«, legkdelebb megjelenő számából, csak némi felületes ismeretével is előre tisztában lehetett azzal mindenki, hogy az aranybeszerzés befejeztéig lesznek a pénzpiacon kedvező és kedvezőtlen pillanatok. A jó politika ezek kiböjtölésében s amazok felhasználásában áll s ha a világpiacon újból az aranybeszerzésre kedvező konjunktúra fog mutatkozni, annak folytatásában legkevésbbé sem akadályozhat az, ha a mi valutánknak az aranynyal szemben esetleg még mindig disagiója lesz. Azonban,ha nem oszthatjuk is azt az aggályt, hogy az arany ázsió az aranybeszerzés folytatásának akadályául szolgál, nem hunyhatunk szemet azon tény előtt, hogy a készfizetések felvétele mindaddig, míg az aranynak ázsiója van, ha nem is lehetetlen, de nagy áldozattal járna, miután a forgalomba bocsátott arany külföldre vándorolna mindaddig, mig az arany árfolyama parira nem szállana le. Igaz, hogy minden külföldre vándorló aranyösszeg közreműködnék a váltóárfolyam szabályozására s a forgalomba bocsátott arany egy részének feláldozása — ha nem engedjük meg azt, hogy a belföldi forgalomban hiányzó aranyat rosszabb pénznemek helyettesítsék — gyökeresen és biztosan szabadítna meg az aranyázsiótól, de oly drága árat kellene a czél ilyen eléréséért fizetnünk, oly nagy rázkódtatásnak tennék ki közgazdaságunkat, melynek az arany részbeni kivándorlása folytán épen a készfizetések felvételének amúgy is kényes pillanatában kellene egy akut pénzhiány nehézségeivel megküzdenie, hogy ez elméletileg lehetséges eljárást nem sorozhatjuk a gyakorlatilag ésszerűen számbavehető kombinácziók közé. A kérdés tehát az: várhatjuk-e valuta árfolyamunk megjavulását s ha igen, mely tényezők befolyásától ? Hogy e kérdésre válaszolhassunk, mint minden bajnak, melyet orvosolni akarunk, ennek is okaival kell mindenekelőtt tisztába jönnünk. Ez okok sorából eleve kizárhatjuk mindazokat, melyek politikai eseményekkel, vagy a monarkia két államának fizetésképességébe vetett bizalom csökkenésével állnának kapcsolatban. Politikai és hitelképességi momentumok rég megszűntek valutánk árfolyamára befolyást gyakorolni ; az — tisztán a gazdasági élet igényeihez képest — állandóan emelkedő irányzatot követett a valutarendezési akció megindulását megelőző években s merőben képzelhetetlen, hogy épen most, a valutarendezés folyama alatt idézzenek elő ezek a tényezők egy ellenkező irányú áramlatot. Kizárólag közgazdasági téren kell tehát a baj okait keresnünk, oly gazdasági jelenségekben, melyek fizetési mérlegünkre kedvezőtlen irányban folyva be, annak egyensúlyát felbillentették s esedékes nemzetközi követeléseink és tartozásaink közt oly mérvű aránytalanságot eredményeztek, hogy ez 6 százalékos ázsióban nyert kifejezést. És nem is kell soká keresnünk, hogy e gazdasági tényezőket megtaláljuk. 1. Ha nem is nagy mérvben, de közrehatottak ez eredmény előidézésére a két kormány aranyvásárlásai. A legtöbb állam, mely valutáját rendezi, a szükséges aranymennyiséget külföldi kölcsön emissziója utján szerzi be. Ez esetben az aranybeszerzés a fizetési mérlegre közvetlen befolyást alig gyakorol. A behozott arany ellenértéke czimletek alakjában megy ki s ez a fizetési mérleg egyébb faktorainak működését csakis a kamatszükséglet erejéig érinti. Az igy külföldre eladott czimletek visszaáramlásának folyamata rendszerint csak később áll be, s okozhat esetleg a fizetési mérleg szempontjából nehézségeket. Nálunk a kormány abban a szerencsés helyzetben volt, hogy az eddig beszerzett aranyat megtakarított filléreiből fizethette ki. Azonban, ami felesleg a kincstárra nézve, még nem képez a külföld irányában rendelkezésre álló felesleget a közgazdaságra nézve. Ez utóbbinak a megvett arany ellenértékét árukban kellett előteremtenie. Termésünk kivitelre maradó feleslegének egy részét az aranyért adott váltók kiegyenlítése vette igénybe s ugyanannyival kevesebb maradt a behozott áruknak s a külföld egyéb követeléseinek kifizetésére. II. Sokkal élesebben lép e haj előtérbe azon arany mennyiség behozatala alkalmával, melylyel az o. m. bank a múlt év őszén gyarapította aranykészletét. Közgazdasági életünkben a nyerstermelés, s ezzel közvetlen összefüggésben álló néhány iparág, még ma is döntő szerepet játszik s ez nemzetközi forgalmunkban pregnáns kifejezésre jut. Ki- és bevitelünk nem oszlik fel egyenletesen az egész évre, s az év különböző szakaiban nem áll egymással aranyban A kivitel jelentékeny része az aratást követő hónapokra esik, mérlegünk ez időszakban erősen aktiv s közgazdaságunk jelentékeny rezervát gyűjt fel a külföld tartozásaiban, melyek a többi évszakok beviteli többletének fedezéséül szolgálnak. A múlt évben azonban, azon impulszus hatása alatt, melyet a valutarendezési akció megindulása adott összes pénzügyi köreinknek, az export-campagne alatt felszaporodó követeléseink nagy része realizáltatott, az azok fejében behozott arany a bank pinczeibe záratott s legnagyobb részben most is ott őriztetik. Mi sem természetesebb, mint hogy ez év tavaszán, a fizetési mérleg passzív időszakában a bevitel kifizetésére szükséges külföldi váltókban hiány mutatkozik. III. Súlyosbita e bajt, hogy a tavalyi év általában nem kedvezett kivitelünknek s áruforgalmunk a rendesnél kedvezőtlenebbül alakult; hatványozza ezt az a körülmény, hogy — oly okokból, melyekre visszatérünk — az idei kivitel a szokottnál sokkal későbben indul meg. IV. Mindezeknél nagyobb sulylyal folyt be azonban fizetési mérlegünk megzavarásába az a tömeges értékpapír behozatal, mely ez év első hónapjainak egyik legfeltűnőbb gazdasági jelenségét képezi. A valutarendezés megkezdése, a konverszió