Nemzeti Jövőnk, 1933 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1933-01-01 / 1. szám
A falu jegyzője ez az adóbehajtás. Irta: Brogl József orsz. gyűl. képviselő, így egymás mellé állítva ez a két kérdés minden további magyarázgatás nélkül is kirívóan érzékelteti, hogy nemcsak összeférhetetlen, hanem egymást kizáróan ellentétes két olyan fogalom, mely soha nem fedheti egymást, eszközeiben, céljaiban, rendeltetésében, de eredményében is eltérő. Végzetes hiba volt egymásmellé állítani és ugyanolyan hiba volna, akár népnevelési, akár szociálpolitikai, kulturális, nemzeti, vagy pénzügyi szempontból tekintjük, továbbra is fenntartani. Kije a jegyző népének és falujának? Erre a kérdésre akként válaszolhatunk a legvilágosabban, ha a jegyzői állást és hivatást történelmi múltjában vizsgáljuk. Jegyzői intézményt nem az államhatalom kreálta, azt a néplélek termelte ki önmagának. A nép érezte, hogy szüksége van egy olyan írástudó, az ő szellemi fokán felülálló egyéniségre, ki az ő sorsával törődik, aki neki vezetője, tanácsadója, törvények labirintusában irányítója, védelmezője legyen, aki kisebb ügyeiben, szomszédos perpatvaraiban, az őt ért sérelmekben rövid úton igazságot szolgáltat neki, aki a falu közügyeit irányítja, rendben tartja, érdekeiért harcol, azt megvédi, aki örömében, bánatában vele van, vele érez. A falu íródeákjaiból lettek a jegyzők, akiket a nép maga választ és már ezzel a választással is tanúbizonyságot tesz mellettük, hogy őket vezérükül ismeri el, bizalmával ajándékozza meg. Eötvös Tengelyi Jónása és Petőfi Szilvesztere nem regényalakok, hanem megtestesítői a szó legideálisabb értelmében vett népügyvédeknek. A jegyző gyönyörű és magasztos hivatásnak nemcsak tényleges, hanem történelmi alapja is a nép bizodalma, amely őt székébe ülteti. És ahogy azután jött az államhatalom, amely a jegyzőt kisajátította és időről időre, úgy ahogy az állami élet kifejlődött , ahogy az emberi élet mind szövevényesebb lett, mind több és több munkaterhet rótt a jegyzőre, mind messzebb és messzebb tolta őt eredeti hivatásától és ami a legszomorúbb, a rárótt feladatoknál nem válogatott, bőven raktak rá olyan teendőket is, amelyek alkalmasak arra, hogy a regei hivatás alapeszméjét és pillérét, a nép bizalmát ássa ki alóla. Nézetem szerint a legnagyobb hibát akkor követték el, amikor megtették a jegyzőt végrehajtónak. Iskolázott emberek jelentékeny része is bizonyos averziót érez a végrehajtóval szemben és nem becsüli le a végrehajtónak a foglalkozását, de tanácsért, segítségért, egész bizonyosan nem a végrehajtóhoz fordul Mennyire élesebben jelentkezik ez a falu népénél, amelynek nincs meg a judiciuma, amellyel felfoghatja, hogy a végrehajtó, amikor a köteleségét teljesíti, lehet neki jóakarója, megértő bazája is. Csupán az államhatalom szigorú végrehajtóját látja benne és bizony kevés ember van olyan, aki jó szemmel néz arra, aki licitáltatja a vánkosát. Az állam ilyen végrehajtóvá tette a jegyzőt. A jegyzőt az a körülmény, hogy kénytelen az adót behajtani, állandó dilemma elé állítja, mert a vele szemben alkalmazott szigort (anyagi felelősség) kénytelen átvinni az adóbehajtásokra, viszont népe iránt érzett szeretete és szánalma kíméletet parancsol neki. Ebben a harcban azután lefelé elveszti népözetségét, fölfelé meg feletteseinek bizalmát, de nem használ az állam pénzügyőreinek sem, mert sok olyan helyzetet kénytelen megtűrni, mely nincs javára az adómorálnak, sem pedig annak a törekvésnek, hogy az adóalanyokat megőrizzük. Mennyire más hasznos és lelkekre is megnyugtató szerep volna az, ha a jegyző az adóbehajtásoknál az igazságos ügynek szószólója lehetne és az adózók fizetőképességének egyéni mérlegelésénél a méltányosság szolgálatában állhatna. Ezzel nem veszítene az állam, az adózó meg igazságos elbánást nyerne és konzerválódhatnak az adóalanyok. Pedig ennek a kérdésnek pénzügyi akadályai se lehetnek, mert hisz a végrehajtási költségek bőségesen fedeznék a központilag alkalmazott adóvégrehajtók fizetéseit. A Gömbös-kormány sarkalatos programmja, hogy a közigazgatást, az államigazgatást nemzeti tartalommal töltse meg. Olyan tartalommal, amely lehetetlenné teszi azt, hogy az egyik közigazgatási ágazat lerontsa azt, amit a másik felépített. Az államigazgatás nemzeti tartalommal akkor telik meg, ha minden intézkedésben a nemzeti öncélúságot szolgálja. Vissza kell adni a jegyzőt a falujának és fel kell őt díszíteni mindazon kellékekkel, amelyek a népvezérletre szükségesek és el kell venni tőle mindazt ami őt e hivatásának teljesítésében akadályozza. És a falunak joga is van az ő jegyzőjére. Elfordította a fejét és a kirakat felé bökött mutatóujjával. — Hát az az íze? — mondta közömbösen. Ott álltak a kirakatban. Szemben álltak a künn bámészkodókkal. Azok most őt nézték, ő meg egy kis fiút nézett, ahogy üvegre nyomott arccal bámulta a csodát. Nevethetnékje támadt, olyan furcsa volt a kisfiú, laposra nyomott orrával. — Mibe kerül ez a vasút? — kérdezte Botond óvatosan. A segéd a tulajdonost hívta. Mikor odajött, végignézte és megmondta az árát. Botond hátat fordított a a kirakatnak és arra gondolt, hogy épen egy havi fizetése. — Annyit nem adhatok, — mondta — de a mackót megvenném. A segéd felvette a földről a barna jószágot és feltette a pultra. Botond kezébe vette és szakértelemmel vizsgálgatta a szőrét, és forgatta a mackó lábait is. Félóráig alkudozott, makacskodott, hogy nem tud többet adni, mint amennyit ígért. Végül az ajtóból hívták vissza. Karjára vette a mackót és úgy ment ki a boltból. Az emberek utánaa bámultak az utcán. Mikor kiért az országútra, gyorsabban lépkedett. Mindig gyalog ment haza a legelső faluba. Kerékpárok és autók suhantak el mellette. Meleg volt, levetette a kabátját. Belecsavarta a mackót és a hóna alá fogta. Poros cipőjét nézegette és vizsgálgatta az utat. Már messziről észrevette, hogy valami csomag fekszik az út szélén. Közelebb ért, látta, hogy egy barna irattáska. Körülnézett és hirtelen felkapta a földről. Izgatottan, remegő ujjakkal babrált a csattjával, amíg nagy nehezen ki tudta nyitni. Nagy fehér boríték volt benne, vörös pecsétekkel. Kiemelte két ujjával és durván felszakította. Ropogós papírpénzek buggyantak a tenyerébe. Hirtelen zsebébe gyűrte az egészet és az üres táskát elhajította az árokba. Izgatottan sietett tovább. Letért az országutról és a földeken igyekezett a falu felé. Hirtelen jó ötlete támadt. Elővette a zsebkését és a késsel felszakitotta a mackó hasát. A pénzt begyömöszölte a nyíláson és egy gombostűvel összetűzte. Az állatot a karjára fektette és úgy ment a dülőutakon. Kezdett sötétedni mire a faluba ért. Botond a kertek alá kerülve osont fel a házhoz. Úgy lopódzott keresztül a sötét udvaron, mint egy tolvaj. Az ablak alatt lábujhegyre állt és benézett a szobába. Látta, hogy az asszony egy kis teknőben a gyerek mezítelen testét mosogatta. A gyerek kezeivel tapsolva nevetgélt, mint akit csiklandoznak. Az asszony locsolta rá a vizet. Botond bement és megcsókolta a gyereket. — Nézd, mit hoztam — mondta neki és előkapta a mackót. A gyerek csodálkozó örömmel nézte. Botond az asztalhoz ült és kanalazni kezdte a levest. Közben a szeme sarkából az asszonyt figyelte, ahogyan tett-vett a szobában. Azon gondolkozott, hogyan mondja meg, mi történt vele. — Hallod Julis ? — mondta mikor megette a levest — gondoltam, ideje volna megesküdni. Régen vagyunk már együtt, látom rendben tartod a házat és szereted a gyereket. Az asszony leült a kemence szélére. — Ahogy akarja — mondta halkan. Az ember cigarettát sodort és a füstöt ráfújta a lámpára. — Beköltözünk a városba, mert messze van haza járni. Az asszony bólintott. — Aztán meg más munkát keresek. Keserves dolog egész nap seprűvel kotorni az utcákat. A keserves mindenit ennek a kutya világnak, miért söpörjem én a más piszkát? Nem igaz? Felált és elővette a mackót. Lefektette az asztalra, aztán belenyúlt.A nagy bankók zizegve hulltak ki az asztalra. — Idenézz Julis! — mondta csillogó szemekkel. — Talán lopta, — dadogta elsápadva. — Nem. Találtam az országúton, ahogy jöttem hazafelé. Órákig számolták a pénzt. Reszkető ujjakkal vájkáltak benne. Hír- Gondolatok szárnyán* Az időszámítás egy végtelen folyamat felaprósása. * * * A fejlődésnek az emberi tudásszomj és egyéni nagyratörés a bölcsője. * * * As író csak legritkább esetben képes azt a példás polgári életet élni, amelyre olvasóközönségét megtanítja. * * * Emberi gyöngeség: harag az iránt, aki megmondja, hogy helytelenül cselekedtünk. * * * Bámulatos, hogy sokan milyen meggyőző erővel tudják bizonyítani igazukat akkor, amikor egyáltalán nincs igazuk.* * * Nagy emberek nagy tetteit előszeretettel kifogásolják azok a kicsi elmék, akik a tettek elgondolásának magaslatáig felemelkedni sem képesek. * * * Embertársaink áldozatkészségét sohasem a kötelességteljesítés keretén belül, hanem ezen kereten kívül ismerjük meg. * * * A nő hiúság nélkül olyan, mint a virág illat nélkül. * * * Az arany hatalmas varázslót dagadó önbizalmat nyújt, megszépíti, felemeli azt, aki ragyogásának bűvkörébe kerül. * * * Egyenlőség, üres jelszó. A születési távolságok áthidalhatók, a rang és a pénz okozta nagy különbségek kiküszöbölhetők, de a szellemi képesség és műveltség foka a legtökéletesebb világrendben is különböző társadalmi rétegeket fog kitermelni. . . Nemesnépi.