Nemzeti Jövőnk, 1933 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1933-05-07 / 38. szám

kül is értékes eredmények érhetők el a lakás és gazdasági udvar hygi­­énéje, az ivóvíz- és élelmiszerkérdés rendezése s mindezek révén a heveny fertőző megbetegedések elleni küz­delem terén is. A leventeszervezetekhez hasonlóan leány leventeszervezetekben kellene tömöríteni a falvak 12—16 éves leányait. Ezen szervezetekben a ha­zafias nevelésen kívül, meg kellene őket tanítani az első segélynyújtásra, a betegek házi ápolására és a szük­séges háztartási tudnivalókra. Kiin­duló­pontul a Magyar Vöröskereszt Egylet ifjúsági szervezeteit lehetne felhasználni ezen nemcsak hazafias és gazdasági, hanem egészségügyi szempontból is fontos kérdés meg­szervezésére. A falu egészségvédelmének ily­­képen való megszervezése nemcsak országunk közegészségügyi érdekeit szolgálná, hanem megfelelő alka­lom lenne a Nemzeti Munkaterv azon programmpontjának megoldá­sára is, amely a fiatal orvosgene­ráció elhelyezését tűzi ki célul. Tel­jesen elhibázottnak tartanám az egészségvédelmi munkafeladatok végrehajtását a hatósági és hivata­los orvosokra róni, mert ezek tenni­valóit már az 1878. évi XIV. t.-c. oly széles mederben szabja meg, hogy már az ezen keretekben kije­lölt munkafeladatok elvégzése is egész embert kíván. De ma, amikor egy-egy körorvos községei messze kilométerekre fekszenek egymástól, nem is lehetne eredményes egész­ségvédelmi és nevelő munkát várni időt rabló beosztásuk mellett. Egye­dül és kizárólag tervszerű és raci­onális orvostelepítés lehet alkalmas, a végek orvoslétszámának szaporí­tásával, az egészségvédelmi felada­tok megoldására. Ezzel kapcsolatban azonban rá kell mutatnom az orvosi kamara felállításának legsürgősebb szüksé­gességére is. Ez tudja ugyanis egye­dül biztosítani az orvosok egységét, a kari egyenetlenségek kiegyenlíté­sét, az orvosok helyes elosztódását, a kari érdekek szigorú védelmét és a közegészségügy szolgálatában álló orvostechnika legszigorúbb betar­tását is. Ezek volnának — egész nagy vo­násokban — azon elgondolások, melyek alapján a népegészségügy legfontosabb tényezőjét jelentő egész­ségvédelmi munka gyors megszerve­zése országosan megindulhatna, anélkül, hogy az államra újabb el­viselhetetlen terheket róna. Ez lenne közegészségi politikánk új irányvo­nala, amely megvédené népességün­ket a tömeges csecsemőhalálozástól, a pusztító tuberkulózistól, a dege­­neráló nemibetegségektől, az aka­ratlan egykétől s megadná az alapot a Duna medencét betöltő szapora és egészséges magyar generáció kifejlődésére. A Szolnoki Csónakázó Egylet évi rendes közgyűlését május hó 8 án, hétfőn délután 6 órakor tartja a városháza nagytermében. Vezéry Ödön, a magyar újságírás nesztora kilencvenkét éves. Kedden, május 2-án töltötte be 92. születés­napját — jó erőben és egészségben Vez­éry Ödön, a Jász-Nagykun Szolnok megyei Lapok érdemes főszerkesztője. Ezt az alkalmat mi is felhasználjuk arra, hogy megemlékezzünk erről a korra nézve öreg, ke­délyre, munkabírásra s agilitásra nézve pedig fiatal emberrel, szívós kitartással küzd még ma is az alatt a zászló alatt, amelyet 43 évvel ezelőtt kibontott. Vezéry Ödön mögött mozgalmas és változa­­t­­tos múlt áll. Zsenge 1\'*/VyV\ gyermekkorában végig­­­élte a nemzeti mozgalom forradalmi idejét, megcsodálhatta a 48 as idők hőseit és saját szemével láthatta a szabadságharc vezéreit: Kossuthot, Bemet, Petőfit, ismerte Arany Jánost és a sors a legnagyobb mesemondóval, Jókai Mórral is összehozta. Majd színész lett. Ebben a minőségben bebarangolta az országot és mindenütt hazafias lelkesedéssel szolgálta a magyarság szent igéjét. Majd később megérte Jókai jóslatait, az autót, a repülőgépet és a kiszámíthatatlan sors általában abban a különös kegyben részesítette, hogy bár mindenből lelkesen kivette részét, hosszú élete alatt nélkülözést szen­vednie nem kellett. Majd a közigazgatáshoz került és mint megyei várka­pitányt nyugdíjazták. Azután lett úttörője a szolnoki újságírásnak. — Csak kevesen vannak, akik ezen a téren nem az ő keze alatt járták ki az újság­írás iskoláját. Hosszú életpályája alatt csak barátokat szerzett és bár min­denkor megmondta az általa vélt igazságot, mindenki részéről csak szere­­tetet és nagyrabecsülést vívott ki magának. ÖSZTREICHERNIPÓT II FIA NÁNDOR bortermelők, borr­agykereskedők, Hungária rum- és likőrgyár Cégtulajdonos: KLEIN OSZKÁR ÉS TÁRSA. Telefonszám: 53. SZOLNOK. Sürgönyeim: Borösztreicher. Bohács csak folytatta: — Reggelire mit parancsolnak, kávét, kakaót vagy teát. Rummal vagy anélkül? Ekkor sikerült Márton egy pillan­tását elfogni, amely komolyságával is elárulta a teljes szimpátiát irá­nyunkban. Felvidulva a nyert be­nyomástól, most már nem álltam meg szó nélkül a csipkelődést. — Jancsi kávézni szokott, nekem hozzon teát­rummal! — vágtam oda — de arra nem vagyunk kénysze­ríthetők, hogy magával társalogjunk — és visszakeveredtem a priccsre. Jelezni akarván, hogy nem vagyok hajlandó tovább diskurálni. — No majd gondoskodom róla, hogy jó reggelit kapjanak — felelte fenyegetően és kirohant a cellából, nyomában a vöröskatona. Márton Ferenc még benn maradt egy pillanatig, kézfogásra nyújtotta kezét és amikor megragadtam a fe­lém nyújtott kezet, azt súgta a fü­lembe: — Egyelőre nincs semmi veszély! És ő is távozott. Úgy látszik, Bohács elvtársnak is elment a kedve a további évődéstől és anélkül, hogy a többi cellát is megvizsgálta volna, lerohant a lépcsőn. A cellák ajtajait ellenben távozá­suk után nem zárták be, hanem néhány percnyi várakozás után be­szólt az őrmester, hogy tessék fel­öltözni, mert egy közös cellában lesznek elhelyezve a túszok. Pár perc múlva készen, a ruhán­kat kezünkkel végig simítva átkísér­­tek a folyosó másik végére. Itt ki­nyitották a széles ajtót és a reggeli napfénytől barátságosan bevilágított munkateremben egy, a szoba köze­pét elfoglaló hosszú asztal előtt ott ül Kiss Ernő bátyánk, foglalkozásra ügyvéd, volt országgyűlési képviselő, egyike Szolnok legnépszerűbb em­bereinek, a nyakába kötött szalvétá­val, előtte egy nagy tálcán a pom­pás reggeli, tea, sonka, vaj, tojás, stb. — és a neki sajátos bonhomj­­ával reggelizik és barátságos mo­sollyal fogad bennünket. A helyzethez egyáltalán nem illő kitörő örömmel köszöntöttük elhunyt atyánk meghitt barátját és az ő je­lenléte is növelte biztonságérzésün­ket. Néhány perc múlva ismét nyílik az ajtó és megjelenik dr. Karcag Pál barátunk, mögötte a már felfedezett dr. Hajdú Béla unokabátyánk, Szik­­szay György, a törvényszék elnöke, Beleznay András főszolgabíró, elen­gedhetetlen hosszúszárú csibukjával. A viszontlátás, bár szomorú körül­mények között is, vagy talán éppen azért, a legszeretetteljesebb volt. Kezdtünk megalkudni a sorssal, pláne, hogy a fogházőr közölte, hogy nekünk is küldött az öreg nagysá­gos asszony — ahogyan boldogult emlékű jó anyánkat általában ne­vezték — reggelit. Szomorú rezignációval lesújtva lépett be ösztreicher Oszkár, az ál­landóan jókedvű bankár, majd be­­penderült Pista bátyánk is és öröm­mel mutogatta, hogy tőle nem vették el a bicskáját, utána Túri Kálmán ügyvéd, az örökvidám Dundi tolta be magát az ő terjedelméhez kes­­kenyre szabott, szűk cellaajtón. Nyolc óra tájban, amikor a reg­gelit elfogyasztották behozták a két fiatal Almássy grófot, Dénest és Imrét, valamint Goszthonyi Sándor vármegyei főjegyzőt. A cellánk, illetve a volt munka­terem ajtaját, minden egyes újabb lakótárs érkezése után szigorúan be­zárták, így csak később tudtuk meg, hogy a szolnoki számottevő társaság majd minden tagja benn van. 9 óra körül sógorunkkal, Nerfeld Ferenccel megtelt cellánk létszáma.

Next