Nemzeti Jövőnk, 1933 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1933-05-07 / 38. szám
kül is értékes eredmények érhetők el a lakás és gazdasági udvar hygiénéje, az ivóvíz- és élelmiszerkérdés rendezése s mindezek révén a heveny fertőző megbetegedések elleni küzdelem terén is. A leventeszervezetekhez hasonlóan leány leventeszervezetekben kellene tömöríteni a falvak 12—16 éves leányait. Ezen szervezetekben a hazafias nevelésen kívül, meg kellene őket tanítani az első segélynyújtásra, a betegek házi ápolására és a szükséges háztartási tudnivalókra. Kiindulópontul a Magyar Vöröskereszt Egylet ifjúsági szervezeteit lehetne felhasználni ezen nemcsak hazafias és gazdasági, hanem egészségügyi szempontból is fontos kérdés megszervezésére. A falu egészségvédelmének ilyképen való megszervezése nemcsak országunk közegészségügyi érdekeit szolgálná, hanem megfelelő alkalom lenne a Nemzeti Munkaterv azon programmpontjának megoldására is, amely a fiatal orvosgeneráció elhelyezését tűzi ki célul. Teljesen elhibázottnak tartanám az egészségvédelmi munkafeladatok végrehajtását a hatósági és hivatalos orvosokra róni, mert ezek tennivalóit már az 1878. évi XIV. t.-c. oly széles mederben szabja meg, hogy már az ezen keretekben kijelölt munkafeladatok elvégzése is egész embert kíván. De ma, amikor egy-egy körorvos községei messze kilométerekre fekszenek egymástól, nem is lehetne eredményes egészségvédelmi és nevelő munkát várni időt rabló beosztásuk mellett. Egyedül és kizárólag tervszerű és racionális orvostelepítés lehet alkalmas, a végek orvoslétszámának szaporításával, az egészségvédelmi feladatok megoldására. Ezzel kapcsolatban azonban rá kell mutatnom az orvosi kamara felállításának legsürgősebb szükségességére is. Ez tudja ugyanis egyedül biztosítani az orvosok egységét, a kari egyenetlenségek kiegyenlítését, az orvosok helyes elosztódását, a kari érdekek szigorú védelmét és a közegészségügy szolgálatában álló orvostechnika legszigorúbb betartását is. Ezek volnának — egész nagy vonásokban — azon elgondolások, melyek alapján a népegészségügy legfontosabb tényezőjét jelentő egészségvédelmi munka gyors megszervezése országosan megindulhatna, anélkül, hogy az államra újabb elviselhetetlen terheket róna. Ez lenne közegészségi politikánk új irányvonala, amely megvédené népességünket a tömeges csecsemőhalálozástól, a pusztító tuberkulózistól, a degeneráló nemibetegségektől, az akaratlan egykétől s megadná az alapot a Duna medencét betöltő szapora és egészséges magyar generáció kifejlődésére. A Szolnoki Csónakázó Egylet évi rendes közgyűlését május hó 8 án, hétfőn délután 6 órakor tartja a városháza nagytermében. Vezéry Ödön, a magyar újságírás nesztora kilencvenkét éves. Kedden, május 2-án töltötte be 92. születésnapját — jó erőben és egészségben Vezéry Ödön, a Jász-Nagykun Szolnok megyei Lapok érdemes főszerkesztője. Ezt az alkalmat mi is felhasználjuk arra, hogy megemlékezzünk erről a korra nézve öreg, kedélyre, munkabírásra s agilitásra nézve pedig fiatal emberrel, szívós kitartással küzd még ma is az alatt a zászló alatt, amelyet 43 évvel ezelőtt kibontott. Vezéry Ödön mögött mozgalmas és változattos múlt áll. Zsenge 1\'*/VyV\ gyermekkorában végigélte a nemzeti mozgalom forradalmi idejét, megcsodálhatta a 48 as idők hőseit és saját szemével láthatta a szabadságharc vezéreit: Kossuthot, Bemet, Petőfit, ismerte Arany Jánost és a sors a legnagyobb mesemondóval, Jókai Mórral is összehozta. Majd színész lett. Ebben a minőségben bebarangolta az országot és mindenütt hazafias lelkesedéssel szolgálta a magyarság szent igéjét. Majd később megérte Jókai jóslatait, az autót, a repülőgépet és a kiszámíthatatlan sors általában abban a különös kegyben részesítette, hogy bár mindenből lelkesen kivette részét, hosszú élete alatt nélkülözést szenvednie nem kellett. Majd a közigazgatáshoz került és mint megyei várkapitányt nyugdíjazták. Azután lett úttörője a szolnoki újságírásnak. — Csak kevesen vannak, akik ezen a téren nem az ő keze alatt járták ki az újságírás iskoláját. Hosszú életpályája alatt csak barátokat szerzett és bár mindenkor megmondta az általa vélt igazságot, mindenki részéről csak szeretetet és nagyrabecsülést vívott ki magának. ÖSZTREICHERNIPÓT II FIA NÁNDOR bortermelők, borragykereskedők, Hungária rum- és likőrgyár Cégtulajdonos: KLEIN OSZKÁR ÉS TÁRSA. Telefonszám: 53. SZOLNOK. Sürgönyeim: Borösztreicher. Bohács csak folytatta: — Reggelire mit parancsolnak, kávét, kakaót vagy teát. Rummal vagy anélkül? Ekkor sikerült Márton egy pillantását elfogni, amely komolyságával is elárulta a teljes szimpátiát irányunkban. Felvidulva a nyert benyomástól, most már nem álltam meg szó nélkül a csipkelődést. — Jancsi kávézni szokott, nekem hozzon teátrummal! — vágtam oda — de arra nem vagyunk kényszeríthetők, hogy magával társalogjunk — és visszakeveredtem a priccsre. Jelezni akarván, hogy nem vagyok hajlandó tovább diskurálni. — No majd gondoskodom róla, hogy jó reggelit kapjanak — felelte fenyegetően és kirohant a cellából, nyomában a vöröskatona. Márton Ferenc még benn maradt egy pillanatig, kézfogásra nyújtotta kezét és amikor megragadtam a felém nyújtott kezet, azt súgta a fülembe: — Egyelőre nincs semmi veszély! És ő is távozott. Úgy látszik, Bohács elvtársnak is elment a kedve a további évődéstől és anélkül, hogy a többi cellát is megvizsgálta volna, lerohant a lépcsőn. A cellák ajtajait ellenben távozásuk után nem zárták be, hanem néhány percnyi várakozás után beszólt az őrmester, hogy tessék felöltözni, mert egy közös cellában lesznek elhelyezve a túszok. Pár perc múlva készen, a ruhánkat kezünkkel végig simítva átkísértek a folyosó másik végére. Itt kinyitották a széles ajtót és a reggeli napfénytől barátságosan bevilágított munkateremben egy, a szoba közepét elfoglaló hosszú asztal előtt ott ül Kiss Ernő bátyánk, foglalkozásra ügyvéd, volt országgyűlési képviselő, egyike Szolnok legnépszerűbb embereinek, a nyakába kötött szalvétával, előtte egy nagy tálcán a pompás reggeli, tea, sonka, vaj, tojás, stb. — és a neki sajátos bonhomjával reggelizik és barátságos mosollyal fogad bennünket. A helyzethez egyáltalán nem illő kitörő örömmel köszöntöttük elhunyt atyánk meghitt barátját és az ő jelenléte is növelte biztonságérzésünket. Néhány perc múlva ismét nyílik az ajtó és megjelenik dr. Karcag Pál barátunk, mögötte a már felfedezett dr. Hajdú Béla unokabátyánk, Szikszay György, a törvényszék elnöke, Beleznay András főszolgabíró, elengedhetetlen hosszúszárú csibukjával. A viszontlátás, bár szomorú körülmények között is, vagy talán éppen azért, a legszeretetteljesebb volt. Kezdtünk megalkudni a sorssal, pláne, hogy a fogházőr közölte, hogy nekünk is küldött az öreg nagyságos asszony — ahogyan boldogult emlékű jó anyánkat általában nevezték — reggelit. Szomorú rezignációval lesújtva lépett be ösztreicher Oszkár, az állandóan jókedvű bankár, majd bependerült Pista bátyánk is és örömmel mutogatta, hogy tőle nem vették el a bicskáját, utána Túri Kálmán ügyvéd, az örökvidám Dundi tolta be magát az ő terjedelméhez keskenyre szabott, szűk cellaajtón. Nyolc óra tájban, amikor a reggelit elfogyasztották behozták a két fiatal Almássy grófot, Dénest és Imrét, valamint Goszthonyi Sándor vármegyei főjegyzőt. A cellánk, illetve a volt munkaterem ajtaját, minden egyes újabb lakótárs érkezése után szigorúan bezárták, így csak később tudtuk meg, hogy a szolnoki számottevő társaság majd minden tagja benn van. 9 óra körül sógorunkkal, Nerfeld Ferenccel megtelt cellánk létszáma.