Nemzeti Közoktatás, 1933-1934 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1934-02-01 / 6. szám
68 NEMZETI KÖZOKTATÁS 1934 február hó gatókkal együtt érheti el 10%-a a 3948 pengő fizetést a békebeli 4000 koronás, automatikusan elérhető tanítói fizetéssel szemben. Az igazgatók békebeli és jelenlegi fizetése között még nagyobb az aránytalanság. Békében az állami elemi iskolai igazgató legmagasabb fizetése 3600 korona volt. (Legmagasabb tanitói fizetés 3200 korona -1-400 korona igazgatói pótlék.) A fővárosnál békében minden igazgató elérte az 5500 korona fizetést. (Legmagasabb tanitói fizetés 4000 korona -1- 1200 korona nyugdíjba beszámító igazgatói pótlék -1300 korona, nyugdíjba beszámító 10 éves igazgatói pótlék.)Különbség ekkor a fővárosiak javára 1900 korona volt. Ma az államnál elérhető 8744 pengő fizetéssel szemben a fővárosi elemi iskolai igazgató 3948 pengő fizetést érhet el. Különbség tehát a fővárosiak javára a békebeli 1900 korona helyett csak 204 pengő,a fővárosi igazgató vesztesége pedig a békebeli fizetéshez viszonyítva 1552 pengő. Igaz ugyan, hogy 10 igazgató a fővárosnál a jelenlegi fizetési szabályzat alapján elérheti a C) fizetési osztály 2. fokozatát is, ahol a fizetés 4494 pengő, de még ebben az esetben is a békebeli 5500 korona fizetéssel szemben 1006 pengővel kevesebb a fizetése. Ebbe a fizetési osztályba azonban csak az összlétszám 0,5%-a kerülhet. A felsorolt kimutatások megdönthetetlen bizonyítékai annak, hogy békében az állam és fővárosi fizetések között sokkal nagyobbak voltak az eltérések a fővárosiak javára, mint ma. A fizetések közötti különbségek erősen lecsökkentek, a magasabb fizetési fokozatokban majdnem teljesen eltűntek. A felsorolt adatok igazolják azt is, hogy az állami tanítók életszínvonala körülbelül a békeszínvonalon mozog, a fővárosi tanítók életszínvonala pedig a legalsó fokozatok kivételével erősen süllyedt. Ez az oka annak, hogy a fővárosi kétségtelenül nehezebb megélhetési viszonyok már eddig is súlyos feladatok elé állították a fővárosi tanítókat, egy újabb fizetéscsökkentés pedig nyers megélhetésüket is veszélyeztetné. Reméljük, hogy erre nem is kerülhet sor. (—sz —a) Az ünnepély célja a gyermekek lelkét belehangolni abba a légkörbe, amely az ünnepély lényegét adja. Arra törekedjünk, hogy az ünnepélyről, vagy ünnepi tanításról a gyermek meleg érzéssel, lelkesen, csillogó szemmel, hazaszeretettől hevítve s ne unottan, fáradtan távozzon. A dísztermet vagy osztályt díszítsük fel zászlókkal vagy legalább nemzeti színű szalagokkal, az ünnepélyre vonatkozó képekkel. Pld.: Petőfi Sándor a „Talpra magyar“-t szavalja (Wagner Sándor festménye). Jókai a Länderer és Heckenast cég nyomdája előtt. (Barabás Miklós rajza). Petőfi kokárdája (Kisfaludy Társaság ereklyéi közt van), képek márciusi ünnepségekről a Petőfi, a Jókai szobornál, a Szabadság-téren, Kossuth Lajos arcképe stb. A lelkes, jó tanító ezeket s még többet is összegyűjthet magának az évek folyamán az újságok és folyóiratok képes mellékleteiből. A következőkben egy ünnepi „tanítást“ közlök, amelyben a gyermek is tevékeny részt vesz. (Vendégek nincsenek.) Kedves gyermekek! 85 év óta ezen a napon, a magyar nemzet minden hálás polgára lelkesen ünnepli (felírom) „1848 március 15-e“ eseményeit. Hogyan ünnepel a város? Mit látni a házakon lengeni? Hol voltunk ünnepély előtt? (templomban). Hogyan imádkozik a magyar gyermek? Mond el Radványi Sándor „Isten“ című versét! Hová mennek a felnőttek ünnepelni? (Nemzeti Múzeumhoz, Petőfi szoborhoz, Szabadság-térre, Petőfi Múzeumba). Az emberek lelkesen szavalnak, beszédeket mondanak, énekelnek. Mi is tudunk fel Március 15 kés, szép magyar nótákat! Énekeljünk el egy párat! Ilyen lelkes hangulat élt akkor 1848 márciusában az egyetemi ifjúság körében, kik március 14-én este összegyűltek a Pilvax-kávéházban. Miért kávéházban gyűltek össze? „Friss levegőt mentek szívni, pedig füstös volt a kávéház.“ — mi ennek az értelme? Ezen az estén megbeszélték, mit tegyenek, a már pár nappal ezelőtt összeírt 12 kívánsággal. Mit írtak a 12 pontban? Ami az elnyomott magyaroknak fájt. Mi fájt? Mit kértek? Magyar szót, sajtószabadságot, magyar törvényt stb.-t kértek. Végre mindent megbeszéltek s a lelkes ifjak (felírom) Petőfi, Irinyi, Jókai, Vasvári, Nyári elbúcsúztak, hogy reggel ismét találkoznak. Petőfi lakásának ablaka ezen az éjszakán még sokáig világos volt. Vájjon miért? Mit csinált Petőfi? Petőfi verset írt, Petőfiné Szendrey Julia, nemzeti színű kokárdákat varrt. Reggel zuhogott az eső, de a magyar akaratot ez nem fojtotta el. Aznap vásár is volt, ezért rengeteg nép jött a városba. Petőfi az előkészítő ifjakkal az egyetemekre ment, hogy minél több lelkes fiatalságot gyűjtsön össze." Mikor már sokan együtt voltak, elmentek a Länderer nyomdába, amely a mai Kossuth Lajos, akkor Hatvaniutcában, a Szép utca sarkán volt. Mit akarhattak ott? Petőfinek nem volt a Talpra magyar és a 12 pont kinyomtatásához engedélye, ezért a nyomdatulajdonos Länderer ellenkezett, nem akarta kinyomtatni, ekkor Petőfi azt mondta, hogy lefoglaljuk a gépet s mi magunk nyomtatjuk ki. (Nem egész érdektelen tudni, hogy füstkuti Länderer Lajos lelkes híve volt a szabadságeszmének s a sajtószabadság megvalósításának gondolata már régen lelkesítette. Länderer már régen készült erre s március 14-én a személyzetnek is feltűnt, hogy sok papírt készíttetett elő, bár semmi szükséget erre nem láttak. Amikor pedig az ifjúság a 12 pont és a Talpra magyar! ... kéziratainak kinyomtatását kérte, merő formalitás volt az, hogy Länderer a cenzor engedélyét kérte. Egyes források szerint maga Länderer adta az ötletet, hogy az ifjak foglaljanak le egy gépet. Länderer 1854 febr. 1-én halt meg, s Vác középvárosi temetőben temették el. Emléke hamar feledésbe ment, mert ki merte volna az osztrák elnyomatás alatt a Kossuth-bankók nyomtatójának emlékét ápolni.) Míg Petőfi a nyomtatással volt elfoglalva, addig Jókai a nyomda ajtajában széken állva lelkesen beszélt a tömeghez. Mire várt a tömeg? Dobogó szívvel várták a szabadsajtó első példányát! Vajjon most hol van az első példány és a gép, amelyen nyomták? (Petőfi múzeumban.) Aki azt a megsárgult papirost nézi, annak megdobban a szíve a gondolatra, hogy ezen az öreg, 85 esztendős papírlapon rajt van az akkori lelkes, erős akaratú ifjúság hazaszerető szívének és erős akaratának kifejezése, amely megteremtette és megadta az akkor elnyomott rab magyarnak a legfőbb földi jót a „szabadságot“! Mikor a 12 pont és a „Talpra magyar“ elkészült, Petőfi az ő messze csengő hangján lelkesen felolvasta. A tömeg éljenzett és boldogan vele együtt ismételte: „Rabok tovább nem leszünk!“ Szavald el te is N. a „Nemzeti dalt“ s az osztály vele együtt mondja a szakasz utolsó sorát!