Nemzeti Közoktatás, 1933-1934 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1934-02-01 / 6. szám

68 NEMZETI KÖZOKTATÁS 1934 február hó­­ gatókkal együtt érheti el 10%-a a 3948 pengő fizetést a békebeli 4000 ko­ronás, automatikusan elérhető ta­­nítói fizetéssel szem­ben. Az igazgatók békebeli és jelenlegi fizetése között még nagyobb az aránytalanság. Békében az állami elemi iskolai igazgató legmagasabb fizetése 3600 korona volt. (Legmaga­sabb tanitói fizetés 3200 korona -1-­400 korona igazgatói pótlék.) A fő­városnál békében minden igazgató elérte az 5500 korona fizetést. (Leg­magasabb tanitói fizetés 4000 ko­rona -1- 1200 korona nyugdíjba be­számító igazgatói pótlék -1­­300 ko­rona, nyugdíjba beszámító 10 éves igazgatói pótlék.)­­Különbség ekkor a fővárosiak javára 1900 korona volt. Ma az államnál elérhető 8744 pengő fizetéssel szemben a fővárosi elemi iskolai igazgató 3948­­ pengő fizetést érhet el. Különbség tehát a főváro­siak javára a békebeli 1900 korona helyett csak 204 pengő,­­a fővárosi igazgató vesztesége pedig a békebeli fizetéshez viszonyítva 1552 pengő. Igaz ugyan, hogy 10 igazgató a fő­városnál a jelenlegi fizetési szabály­zat alapján elérheti a C) fizetési osztály 2. fokozatát is, ahol a fizetés 4494 pengő, de még ebben az esetben is a békebeli 5500 korona fizetéssel szemben 1006 pengővel kevesebb a fizetése. Ebbe a fizetési osztályba azonban csak az összlétszám 0,5%-a kerülhet. A felsorolt kimutatások megdönt­hetetlen bizonyítékai annak, hogy békében az állam és fővárosi fizeté­sek között sokkal nagyobbak voltak az eltérések a fővárosi­ak javára, mint ma. A fizetések közötti különb­ségek erősen lecsökkentek, a maga­sabb fizetési fokozatokban majdnem teljesen eltűntek. A felsorolt adatok igazolják azt is, hogy az állami ta­nítók életszínvonala körülbelül a békeszínvonalon mozog, a fővárosi tanítók életszínvonala pedig a leg­alsó fokozatok kivételével erősen süllyedt. Ez az oka annak, hogy a fővárosi kétségtelenül nehezebb meg­élhetési viszonyok már eddig is sú­lyos feladatok elé állították a fővá­rosi tanítókat, egy újabb fizetés­­csökkentés pedig nyers megélhetésü­ket is veszélyeztetné. Reméljük, hogy erre nem is kerülhet sor. (—sz —a) Az ünnepély célja a gyermekek lelkét belehangolni abba a légkörbe, amely az ünnepély lényegét adja. Arra töre­kedjünk, hogy az ünnepélyről, vagy ünnepi tanításról a gyermek meleg ér­zéssel, lelkesen, csillogó szemmel, haza­­szeretettől hevítve s ne unottan, fárad­tan távozzon. A dísztermet vagy osz­tályt díszítsük fel zászlókkal vagy legalább nemzeti színű szalagokkal, az ünnepélyre vonatkozó képekkel. Pld.: Petőfi Sándor a „Talpra magyar“-t sza­valja (Wagner Sándor festménye). Jó­kai a Länderer és Heckenast cég nyom­dája előtt. (Barabás Miklós rajza). Pe­tőfi kokárdája (Kisfaludy Társaság ereklyéi közt van), képek márciusi ün­nepségekről a Petőfi, a Jókai szobornál, a Szabadság-téren, Kossuth Lajos arc­képe stb. A lelkes, jó tanító ezeket s még többet is összegyűjthet magának az évek folyamán az újságok és folyó­iratok képes mellékleteiből. A következőkben egy ünnepi „taní­tást“ közlök, amelyben a gyermek is tevékeny részt vesz. (Vendégek nincse­nek.) Kedves gyermekek! 85 év óta ezen a napon, a magyar nemzet minden hálás polgára lelkesen ünnepli (felírom) „1848 március 15-e“ eseményeit. Hogyan ünnepel a város? Mit látni a házakon lengeni? Hol voltunk ünne­pély előtt? (templomban). Hogyan imád­kozik a magyar gyermek? Mond el Radványi Sándor „Isten“ című versét! Hová mennek a felnőttek ünnepelni? (Nemzeti Múzeumhoz, Petőfi szoborhoz, Szabadság-térre, Petőfi Múzeumba). Az emberek lelkesen szavalnak, beszédeket mondanak, énekelnek. Mi is tudunk fel­ Március 15 kés, szép magyar nótákat! Énekeljünk el egy párat! Ilyen lelkes hangulat élt akkor 1848 márciusában az egyetemi ifjúság köré­ben, kik március 14-én este összegyűl­tek a Pilvax-kávéházban. Miért kávé­házban gyűltek össze? „Friss levegőt mentek szívni, pedig füstös volt a ká­véház.“ — mi ennek az értelme? Ezen az estén megbeszélték, mit tegyenek, a már pár nappal ezelőtt összeírt 12 kíván­sággal. Mit írtak a 12 pontban? Ami az elnyomott magyaroknak fájt. Mi fájt? Mit kértek? Magyar szót, sajtó­szabad­ságot, magyar törvényt stb.-t kértek. Végre mindent megbeszéltek s a lelkes ifjak (felírom) Petőfi, Irinyi, Jókai, Vasvári, Nyári elbúcsúztak, hogy reg­gel ismét találkoznak. Petőfi lakásának ablaka ezen az éjszakán még sokáig vi­lágos volt. Vájjon miért? Mit csinált Petőfi? Petőfi verset írt, Petőfiné Szendrey Julia, nemzeti színű kokárdá­kat varrt. Reggel zuhogott az eső, de a magyar akaratot ez nem fojtotta el. Aznap vásár is volt, ezért rengeteg nép jött a városba. Petőfi az előkészítő if­jak­kal az egyetemekre ment, hogy minél több lelkes fiatalságot gyűjtsön össze." Mikor már sokan együtt voltak, elmen­tek a Länderer nyomdába, amely a mai Kossuth Lajos,­­ akkor Hatvani­­utcában, a Szép­ utca sarkán volt. Mit akarhattak ott? Petőfinek nem volt a Talpra magyar és a 12 pont kinyom­tatásához engedélye, ezért a nyom­datulajdonos Länderer ellenkezett, nem akarta kinyomtatni, ekkor Petőfi azt mondta, hogy lefoglaljuk a gépet s mi magunk nyomtatjuk ki. (Nem egész ér­dektelen tudni, hogy füstkuti Länderer Lajos lelkes híve volt a szabadságesz­mének s a sajtószabadság megvalósítá­sának gondolata már régen lelkesítette. Länderer már régen készült erre s már­cius 14-én a személyzetnek is feltűnt, hogy sok papírt készíttetett elő, bár semmi szükséget erre nem láttak. Ami­kor pedig az ifjúság a 12 pont és a Talpra magyar! ... kéziratainak ki­nyomtatását kérte, merő formalitás volt az, hogy Länderer a cenzor enge­délyét kérte. Egyes források szerint maga Länderer adta az ötletet, hogy az ifjak foglaljanak le egy gépet. Lände­rer 1854 febr. 1-én halt meg, s Vác kö­zépvárosi temetőben temették el. Em­léke hamar feledésbe ment, mert ki merte volna az osztrák elnyomatás alatt a Kossuth-bankók nyomtatójának emlé­két ápolni.) Míg Petőfi a nyomtatással volt elfoglalva, addig Jókai a nyomda ajtajában széken állva lelkesen beszélt a tömeghez. Mire várt a tömeg? Do­bogó szívvel várták a szabadsajtó első példányát! Vajjon most hol van az első példány és a gép, amelyen nyomták? (Petőfi múzeumban.) Aki azt a megsár­gult papirost nézi, annak megdobban a szíve a gondolatra, hogy ezen az öreg, 85 esztendős papírlapon rajt van az akkori lelkes, erős akaratú ifjúság ha­zaszerető szívének és erős akaratának kifejezése, amely megteremtette és meg­adta az akkor elnyomott rab magyarnak a legfőbb földi jót a „szabadságot“! Mikor a 12 pont és a „Talpra ma­gyar“ elkészült, Petőfi az ő messze csengő hangján lelkesen felolvasta. A tömeg éljenzett és boldogan vele együtt ismételte: „Rabok tovább nem le­szünk!“ Szavald el te is N. a „Nemzeti dalt“ s az osztály vele együtt mondja a szakasz utolsó­ sorát!

Next