Nemzeti Közoktatás, 1937-1938 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1937-09-01 / 1. szám
NEMZETI KÖZOKTATÁS 1937 szeptember hó. a «Arda készem áll Ködök sűrű fátyolából bontakozik ki most, szeptember első napjaiban egy hosszú, fényes emberke-sereg, amely mögött azonban ijesztően megnőtt árnyak húzódnak. Sok szívrendülés, bizonytalanság, súlyos lélekrázás, bizalmatlanság, istentelenség s egymást tépő, kiáltó különbségek, mint sötét uszályok tapadnak árnyékként a siető csapathoz. A fényes sereg pedig csak menetel, menetel kitárt kapuk felé, ahol a szeretet bíboros mécsei tüzelnek és intenek hívogatólag. A nyitott kapuknak varázserejére az emberkék sora betódul és a nehéz ködök kinn rekednek. A kapukon belül nem libbenhetnek a fekete életvizeknek súlyos párái, nem törhetnek be a szomorú életnek fékevesztett, dermesztő kísértetei. S mintha erre szárnya nőne a napsugaras szemek, az ujjongással csillogó, boldogságtól fénylő lelkek hatalmas csapatának. Lehullt róla a terhes nehezék, kívül maradt a kapukon a vad zakatolás, az egész mai nagy földindulás s odabenn már csak szárnyalás van. Szárnyalás: az eszményeinek visszaadott Ember formálása, kialakítása, szépítése azokkal az isteni ajándékokkal, melyek a magyar kultúra bőségszarujából soha meg nem álló, adakozó szeretettel ömlenek. Az iskolák kapui tárultak ki. A magyar tanulók végeláthatatlan fényes sora tódul be rajtuk, hogy a léleknyílás boldog remegésével indulhasson a kultúra hatalmas keresztelőmedencéjéhez, hogy a magyar műveltség szárnyaló hadserege lehessen. S ott fogadja őt a tanító, a mese utáni örök emberi vágyat valóra váltó. Körülfogja az emberláncot szellemének éltető, tisztító, biztató, folyton-folyvást adakozó sugárzásával és beleötvözi különös ihletésével, újjáteremtő tudatával minden tudások biztos alapját, a magyar életkedvet, a munka elszántságát, az örök reménységet, az istengyermekséget. A lehulló virágok őszi hónapjában a tanító így készít gyönyörű bimbózást, virágfakadást a kultúra virágoskertjében. De hogy ezt megtehesse, azért az Isten rávilágítja, beleleheli különös kegyelmével, a hivatástudat nagyszerűségével az apostolok hevét, tüzét, hogy ennek izzó tartalmával, gazdag termékenységével, áldottan cselekvő, erősítő lelkivilágával, kristálytiszta erkölcs- és tudásforrásainak megnyitásával, a magyarságunk közös vérkeringésének segítségével újra s újra biztosíthassa a magyar szellem diadalmas fellángolását, alkotó, továbbépítő terjedését. S amikor odakünn a forró, gyönyörű, viruló, piros élet elposványosul, hideggé lesz és meghervad, amikor az emberiség szíve lázasan zakatolja a mai erkölcsi, kulturális, gazdasági válság szörnyű görcseit s felcsukló fájdalmait és a világokat döngető, mérgekkel terhes fergetegek, pusztító lelki tűzvészek, sziveket elnyelő, förtelmes áradások mindent hatalmukba kerítenek, akkor a magyar iskola rendületlenül áll! Állandóan visszhangoznak benne a Veni Sancte ezüstösen zengő szólamai, megzendülnek a szentlélekvárás élő, termőképes, csodálatosan alakító érzései, megindul az igazi kultúra hatalmas, feltartózhatatlan folyama, a szépen fejlődő lelkeket öntöző, emelkedett szépséget árasztó életvilága. Ezért ostromolják hiába a magyar iskolát a világ viharai, a szellemi és anyagi élet új és új, véres válságokba kergető elméletei, a lelki alacsonyrendűségnek világmozgató erői, a mágneses erejű világszellem sokszor tetszetős lecsapódásai, a lelkeket leperzselő különféle jelszavak ígéretei! A magyar iskola továbbra is a lélek szent műhelye marad! S benne a tanító — a hosszú munkasor legelején a fővárosi tanító, a hit s az erkölcsi tisztaság, a nemzetnevelés s nemzetfegyelmezés meg nem alkuvó, imádságos szívű őrtállója. Szent hivatással védelmezi a régi, az örök, a változhatatlan értékeket és olvasztja be a ma túltengő egyéni szellemet s akaratot a magyar testvéri együttérzésen alapuló, egészséges, nemzeti közszellembe és munkaközösségbe. Ezért zúgnak hiába, ezért simulnak, hízelegnek, csapkodnak hasztalanul a vér, a megtébolyult agy, az arany s ki tudja még mi mindennek a sorvasztó világnézetei, merev politikai lélekfoglalásai, harci riadói, történelmi hóbortok divatváltozatai. A magyar iskolában a tanító pünkösdi tündöklésben Krisztus közellétét, szellemét, szeretetét közvetíti, — általa irányít, vezet, kapcsol bele az élet áramába s indít egy nemesebb, tisztább élet kialakításába. A Kereszt tűzoszlopát állítja a célba, amely mellett a magyarság géniusza virraszt s ad új s új ösztönzést, kezdeményezést a magasbanézésre, a meg nem tántorodásra, a szenvedő haza iránti cselekvő szeretetre, kötelességteljesítésre. Onnan áramlik a győzhetetlen erő a holnap Magyarországáért vívott szívós életküzdelemre, a magyar testvéri érzelmeket követő cselekvésekre. Ez a kereszt és őrszellem vonzza s szegzi rá a magyar szíveket Szent Istvánra, a magyarság vezérlő csillagára, aki kitörölhetetlen példájával véste a nemzet történelmi lelkébe, hogy mit és hogyan kell cselekednie, ha élni és boldogulni akar. Sok régi elmélet halt meg, sok új elmélet született Szent István óta. Történelmi özönvizek áradtak és elapadtak, magasba lendülések eltorzultak, elkorcsosultak. Az első szent királynak a magyar nemzetről gondoskodó, keresztény hittel teljes, tökéletes egységű államgondolata, ihletett országépítése, ma is érvényes Intelmei és a glóriás remekművében összeforrt magyarság s kereszténység azonban ma is eleven vágy, földöntúli erő, amely egyedül tud ma is, a jövőben is ígérni s adni életet, kenyeret, rendet, boldogulást. Szent István az örök példa, a magyar történelem legelső s legnagyobb tanítója, aki az örök Magyarország serényen működő — Istent, hazát, felebarátot s munkát szerető, eszményi és mégis a való élettel számoló embertípusát formálta páratlan pedagógiai művészettel. Szemléletes élete közvetlen példájával mutatja hosszú évszázadok után is a nemzetnevelés legeredményesebb útját. Országeszményében a keresztény és nemzeti tudatot olyan sajátosan egységes, egyedülálló rendszerbe gyökeresíti, hogy belőle élősködő mintául szolgál már kilencszáz évvel ezelőtt az akkori Európa nagyrészt vicinális gondolkozású, törpevonalú kormányzatainak. Személyisége, lelkülete csillagfényű virrasztója népe boldogulásának, műveltségének, jellemedzésének, aki nemcsak országát, hanem egész Európát beragyogja. Tudjuk róla, hogy a krónikák már életében kétezerszer emlegetik olyan jelzőkkel, amelyek az emlékezés halhatatlanságába állítják új világot merészen teremtő, csodálatos személyét, irigyelt nemzetépítő munkáját, mindenhonnan izgatottan ügyelt, tömegből nemzetet nevelő tevékenységét, — a belső politizálás nélküli, sziklaszilárd, különleges és sajátságos magyar világnézetének a lelkekbe cölöpözését. A legnagyobb Tanító munkáját folytatni, ma a magyarság egyetlen feladata, ha helyét meg akarja állni a mostani iszonyatos világzavarban. S hol kezdjük ezt az országfenntartó építést, erősítést, ha nem a most felnövő nemzedéknél, mely a kultúra szeptemberi kapuján most vonul be szomjas lélekkel, kitárt szívvel. A megtiport, megcsalódott, kiégett lelkű, reszkető szívvel már csak aggódni tudó, az életük derekán megtört magyarokkal már nem lehet az első szent király előrehívó, győzelmes