Nemzeti Közoktatás, 1937-1938 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1937-09-01 / 1. szám

NEMZETI KÖZOKTATÁS 1937 szeptember hó. a «Arda készem áll Ködök sűrű fátyolából bontakozik ki most, szeptember első napjaiban egy hosszú, fényes emberke-sereg, amely mögött azonban ijesztően megnőtt ár­nyak húzódnak. Sok szívrendülés, bi­zonytalanság, súlyos lélekrázás, bizal­matlanság, istentelenség s egymást tépő, kiáltó különbségek, mint sötét uszályok tapadnak árnyékként a siető csapathoz. A fényes sereg pedig csak menetel, me­netel kitárt kapuk felé, ahol a szeretet bíboros mécsei tüzelnek és intenek hívo­­gatólag. A nyitott kapuknak varázs­erejére az emberkék sora betódul és a nehéz ködök kinn rekednek. A kapukon belül nem libbenhetnek a fekete élet­vizeknek súlyos párái, nem törhetnek be a szomorú életnek fékevesztett, der­mesztő kísértetei. S mintha erre szár­nya nőne a napsugaras szemek, az uj­­jongással csillogó, boldogságtól fénylő lelkek hatalmas csapatának. Lehullt róla a terhes nehezék, kívül maradt a kapu­kon a vad zakatolás, az egész mai nagy földindulás s odabenn már csak szár­nyalás van. Szárnyalás: az eszményei­nek visszaadott Ember formálása, ki­alakítása, szépítése azokkal az isteni ajándékokkal, melyek a magyar kultúra bőségszarujából soha meg nem álló, ada­kozó szeretettel öm­lenek. Az iskolák kapui tárultak ki. A ma­gyar tanulók végeláthatatlan fényes sora tódul be rajtuk, hogy a léleknyílás boldog remegésével indulhasson a kul­túra hatalmas keresztelőmedencéjéhez, hogy a magyar műveltség szárnyaló hadserege lehessen. S ott fogadja őt a tanító, a mese utáni örök emberi vá­gyat valóra váltó. Körülfogja az ember­láncot szellemének éltető, tisztító, biz­tató, folyton-folyvást adakozó sugárzá­sával és beleötvözi különös ihletésével, újjáteremtő tudatával minden tudások biztos alapját, a magyar életkedvet, a munka elszántságát, az örök reménysé­get,­­ az istengyermekséget. A lehulló virágok őszi hónapjában a tanító így készít gyönyörű bimbózást, virágfaka­­dást a kultúra virágoskertjében. De hogy ezt megtehesse, azért az Isten rávilá­gítja, beleleheli különös kegyelmével, a hivatástudat nagyszerűségével az apos­tolok hevét, tüzét, hogy ennek izzó tar­talmával, gazdag termékenységével, ál­dottan cselekvő, erősítő lelkivilágával, kristálytiszta erkölcs- és tudásforrásai­nak megnyitásával, a magyarságunk kö­zös vérkeringésének segítségével újra s újra biztosíthassa a magyar szellem dia­dalmas fellángolását, alkotó, tovább­építő terjedését. S amikor odakünn a forró, gyönyörű, viruló, piros élet elposványosul, hideggé lesz és meghervad, amikor az emberi­ség szíve lázasan zakatolja a mai er­kölcsi, kulturális, gazdasági válság ször­nyű görcseit s felcsukló fájdalmait és a világokat döngető, mérgekkel terhes fergetegek, pusztító lelki­ tűzvészek, szi­veket elnyelő, förtelmes áradások min­dent hatalmukba kerítenek, akkor a ma­gyar iskola rendületlenül áll! Állandóan visszhangoznak benne a Veni Sancte ezüstösen zengő szólamai, megzendü­lnek a szentlélekvárás élő, termőképes, cso­dálatosan alakító érzései, megindul az igazi kultúra hatalmas, feltartózhatat­­lan folyama, a szépen fejlődő lelkeket ön­töző, emelkedett szépséget árasztó élet­világa. Ezért ostromolják hiába a ma­gyar iskolát a világ viharai, a szellemi és anyagi élet új és új, véres válságokba kergető elméletei, a lelki alacsonyrendű­­ségnek világmozgató erői, a mágneses erejű világszellem sokszor tetszetős le­csapódásai, a lelkeket leperzselő külön­féle jelszavak ígéretei! A magyar iskola továbbra is a lélek szent műhelye ma­rad! S benne a tanító — a hosszú mun­kasor legelején a fővárosi tanító, a hit s az erkölcsi tisztaság, a nemzetnevelés s nemzet­fegyelmezés meg nem alkuvó, imádságos szívű őrtállója. Szent hiva­tással védelmezi a régi, az örök, a vál­­tozhatatlan értékeket és olvasztja be a ma túltengő egyéni szellemet s akara­tot a magyar testvéri együttérzésen ala­puló, egészséges, nemzeti közszellembe és munkaközösségbe. Ezért zúgnak hiába, ezért simulnak, hízelegnek, csap­kodnak hasztalanul a vér, a megtébo­lyult agy, az arany s ki tudja még mi mindennek a sorvasztó világnézetei, me­rev politikai lélekfoglalásai, harci ria­dói, történelmi hóbortok divatváltoza­­tai. A magyar iskolában a tanító pün­kösdi tündöklésben Krisztus közellétét, szellemét, szeretetét közvetíti, — általa irányít, vezet, kapcsol bele az élet ára­mába s indít egy nemesebb, tisztább élet kialakításába. A Kereszt tűzoszlo­­pát állítja a célba, amely mellett a ma­gyarság géniusza virraszt s ad új s új ösztönzést, kezdeményezést a magasba­­nézésre, a meg nem tántorodásra, a szen­vedő haza iránti cselekvő szeretetre, kö­telességteljesítésre. Onnan áramlik a győzhetetlen erő a holnap Magyarorszá­gáért vívott szívós életküzdelemre, a magyar­ testvéri érzelmeket követő cse­lekvésekre. Ez a kereszt és őrszellem vonzza s szegzi rá a magyar szíveket Szent Istvánra, a magyarság vezérlő csillagára, aki kitörölhetetlen példájá­val véste a nemzet történelmi lelkébe, hogy mit és hogyan kell cselekednie, ha élni és boldogulni akar. Sok régi elmélet halt meg, sok új el­mélet született Szent István óta. Tör­ténelmi özönvizek áradtak és elapadtak, magasba lendü­lések eltorzultak, elkorcso­­sultak. Az első szent királynak a ma­gyar nemzetről gondoskodó, keresztény hittel teljes, tökéletes egységű állam­­gondolata, ihletett országépítése, ma is érvényes Intelmei és a glóriás remek­művében összeforrt magyarság s keresz­ténység azonban ma is eleven vágy, föl­döntúli erő, amely egyedül tud ma is, a jövőben is ígérni s adni életet,­­ ke­nyeret, rendet, boldogulást. Szent Ist­ván az örök példa, a magyar történelem legelső s legnagyobb tanítója, aki az örök Magyarország serényen működő — Is­tent, hazát, felebarátot s munkát sze­rető, eszményi és mégis a való élettel számoló embertípusát formálta páratlan pedagógiai művészettel. Szemléletes élete közvetlen példájával mutatja hosszú év­századok után is a nemzetnevelés leg­eredményesebb útját. Országeszményében a keresztény és nemzeti tudatot olyan sajátosan egységes, egyedülálló rend­szerbe gyökeresíti, hogy belőle élősködő mintául szolgál már kilencszáz évvel ezelőtt az akkori Európa nagyrészt vi­cinális gondolkozású, törpevonalú kor­mányzatainak. Személyisége, lelkülete csillagfényű virrasztója népe boldogu­lásának, műveltségének, jellemedzésének, aki nemcsak országát, hanem egész Európát beragyogja. Tudjuk róla, hogy a krónikák már életében kétezerszer emlegetik olyan jelzőkkel, amelyek az emlékezés halhatatlanságába állítják új világot merészen teremtő, csodálatos személyét, irigyelt nemzetépítő munká­ját, mindenhonnan izgatottan ügyelt, tömegből nemzetet nevelő tevékenységét, — a belső politizálás nélküli, sziklaszi­lárd, különleges és sajátságos magyar világnézetének a lelkekbe cölöpözését. A legnagyobb Tanító munkáját foly­tatni, ma a magyarság egyetlen fel­adata, ha helyét meg akarja állni a mostani iszonyatos világzavarban. S hol kezdjük ezt az országfenntartó építést, erősítést, ha nem a most felnövő nem­zedéknél, mely a kultúra szeptemberi kapuján most vonul be szomjas lélekkel, kitárt szívvel. A megtiport, megcsaló­dott, kiégett lelkű, reszkető szívvel már csak aggódni tudó, az életük derekán megtört magyarokkal már nem lehet az első szent király előrehívó, győzelmes

Next