Nemzeti Kultura, 1912 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1912 / 1. szám
Mindent a kultúráért. Mindent a kultúráért, egész erőnket, minden tehetségünket, vágyainkat, akaratunkat tesszük az oltárra, hogy széthintsük a kultúra áldásait a szomjazóknak. Nem vágyódunk ezért külső sikerekre! Hiába is vágyódnánk. Jól tudjuk, hogy nálunk annak, aki a lelkek tökéletesítésén munkál, más „jutalma“ nem lehet, mint megcsúfolása az ő hitvallásának, s az a tövis-koszorú, amelyet Hungária bőkézzel osztogat a nagyot akaróknak. A lelkünket eltöltő bizó és erős hit s az önzetlenség azonban felemel a porból, ha a hitetlenség és gonoszság letipor is. A lemondani tudó, önmegtagadásra képes, önzetlen és hivő emberekhez fordulunk ilyenkor, mert ők a kultúra pillérei. Ők értik a mi szavunk. Az önzetlenség, a hit, a kultúra éltető forrása. Enélkül nem volna teremtett lélek, aki azon fáradozna, hogy embertársa jobb és tökéletesebb legyen, mint ő, enélkül megállna az a hatalmas szellemi áramlat, ami az emberiség haladását jelzi . . . Sivár volna a föld, lélek nélkül tengődnének rajta a halandók . . . Azt akarjuk, hogy az önzetlenség és a bizó hit legyen a mi fenntartó erőnk is, amikor folyóiratunk második évfolyamát sorsára eresztjük. Minden emberi számítástól elvonatkozva, vállalkozásunk helyességébe vetett hittel azon munkálva, hogy szellemi közösséget teremtsünk a vidéki és fővárosi közönség között, hogy az egész társadalmat egy nagy iskolává, s az iskolát egy kicsiny munkás társadalommá tegyük, hogy az emberi haladás érdekében minden értékes szellemi erőt elkallódni ne engedjünk, hanem szellemi tőkét kovácsoljunk belőle, hogy minden erőnkkel általános szellemi jólét megteremtését tegyük lehetővé, s ez által az élet nagy és igazságtalan ellentéteit enyhítsük ... talán nem alaptalanul kérjük továbbra is a mi közönségünk hitét és szeretetét irántunk. Közönségünk szeretete és ragaszkodása, a múltban is megvédett minket attól, hogy a Nemzeti Kultúrát, amikor a vidék önálló kultúrái életének megteremtéséért szállott harcba, nem nyelte el a vidék kulturálatlansága. Hisszük, hogy azt a szövétneket, amit a Nemzeti Kultúra gyújtott a sötétben, a mi közönségünk nem engedi kioltani ... Vigyázni fog rá, mert azt jelenti: a Nagymagyar Alföldön vannak még emberek, akik szellemi életet élnek, akiket egy jelszó hevít: mindent a kultúráért... Gyulán, 1912. január 10. Dr. HORVÁTH DEZSŐ, a Nemzeti Kultúra szerkesztője. ■ & \