Nemzeti Sport Magazin - Eb-Selejtező, 2019
2019
Kevesen tudják, hogy valaha, a kezdetek kezdetén, a labdarúgó Európa-bajnokságok történetének legelső selejtező mérkőzését a magyar válogatott vívta: 1958. szeptember 28- án a moszkvai Lenin Stadionban, (a Népsport tudósítása szerint) 120 ezer néző előtt 3:1-re kikaptunk a Szovjetuniótól. Azon a mérkőzésen a mieink gólját Göröcs János szerezte. Ráadásul mi némi joggal tekintjük az Eb (egyik) elődjének a válogatottak Közép-európai Kupáját, amely évekig zajlott oda-vissza vágós alapon, s amelynek 1953-ban befejeződő ötcsapatos sorozatát az Aranycsapat nyerte meg. Göröcs történelmi góljánál még nem sejthettük a következő hatvan évet, amelynek során az első, 1960-as, még csak négycsapatos tornára nem sikerült a kijutás, ami 1964-ben igen, ám a korábban elkényeztetett magyar szurkolók a bronzérmet inkább kudarcnak, mint sikernek tekintették. Többé természetesen nem sikerült hasonló bravúrt elérni, kijutni is csak 1972-ben, amikor két vereséggel a negyedikek lettünk, ami természetesen ismét azt jelentette: leszerepelt a magyar csapat. Pedig de megtanultuk aztán azt a négyes döntőt értékelni! Utólag, amikor a nyolc-, majd tizenhat csapatosra bővülő mezőnybe sem sikerült bekerülnünk egyszer sem, 44 hoszszú éven át. Az első, immár 24 csapatos Eb-re azonban végre megint kijutottunk 2016-ban, s a Franciaországban csoportgyőztes válogatottunk mérkőzései alkalmával megint olyan magasra szökött a fociláz idehaza és - több tízezernyi szurkolónknak köszönhetően - a magyar meccsek helyszínén, mintha el sem telt volna jó négy évtized legutóbbi Eb-részvételünk óta. A fiatalabbak közül sokan akkor csodálkoztak rá, milyen óriási közösségépítő ereje van a futballnak, milyen élményekben részesíthet bennünket a csapatunk már néhány sikerrel megvívott meccs révén is. A franciaországi szerepeléshez kapcsolódó népünnepélyben különleges volt, hogy a hajdan világverő magyar focira jellemző körülményekkel szemben ezúttal tömegesen utazhattak a helyszínre a magyarok, hogy saját csapatukat buzdítsák. Ha azonban sikerülne ismét bekerülni a 24-es mezőnybe, az azért lenne egyedülálló, korábban nem tapasztalt lehetőség, mert idehaza, budapesti rendezésű csoportmeccseken láthatnánk a magyar válogatottat 2020-ban, méghozzá az új Puskás Arénában. Az UEFA azért találta ki a rettentő bonyolult előkészületekkel és hatalmas szervezési munkával járó 12 városra szétosztott Eb-rendezési modellt, hogy ilyen módon tisztelegjen az első Európa-bajnokság 60. évfordulója előtt. Azzal pedig, hogy négy éve kiderült, számunkra sem lehetetlen a kijutás, s ráadásul Budapest is a rendező városok között lesz 2020-ban, minden eddiginél nagyobb a tét a mieinknek, nem véletlen, hogy az első két selejtezőre, a Szlovákia és Horvátország ellenire, pillanatok alatt elkeltek a magyar szurkolóknak szánt jegyek. Az Eb előtt egy évvel pedig a csoportmeccsekre is elkezdik árusítani a belépőket, amelyeket abban a reményben vásárolunk majd föl, hogy a pesti nyitó meccsen a magyar válogatott is pályára lép, és mondjuk Göröcs János végzi el a kezdőrúgást... A FUTBALLT HAZAVÁRJUK SZÖLLÖSI GYÖRGY JEGYZETE JEGYZET nemzeti sport magazin Lapzárta: 2019. március 3. Felelős szerkesztő: Szűcs Miklós Írta: Babjak Bence, Csillag Péter, Duducz Tibor, Kamler János, Nagy Zsolt, Pietsch Tibor, Smahulya Ádám, Somogyi Zsolt, Szeli Mátyás, Tóth Ádám, Vincze András, Voleszák Gábor, Zombori András, Tördelő:Szekér György Képszerkesztő: Dicső Zoltán Képfeldolgozás: Kasza Imre, Pisskó László Infografika: Dancsák András Olvasószerkesztő: Skrapits László Fotók: Dömötör Csaba, Földi Imre, Szabó Miklós, Török Attila, Tumbász Hédi, AFP, Image, Getty Images, mlsz.hu, MTI, Nemzeti Sport, Reuters Kiadó: Mediaworks Hungary Zrt. 1034 Budapest, Bécsi út 122-124. NEMZETI SPORT-CSOPORT Főszerkesztő: Szöllősi György Főszerkesztő-helyettes: Deák Zsigmond Művészeti vezető: Varga Zoltán Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató Operatív igazgató: Buzgó József Pr- és marketingigazgató: Madarász János ÉRTÉKESÍTÉSI IGAZGATÓ: Túri Árpád Terjesztési igazgató: Bulyáki Iván Hirdetésfelvétel: +3614602541 Szerkesztőségi asszisztens: Szalay Hédi ISSSN: 1788-80425 Árusításos úton terjeszti a Lapker Zrt. és a Magyar Posta Zrt., külföldön a Color Interpress Kft. . Tilos a Nemzeti Sport Magazin bármely fotóját, írott anyagát részben vagy egészében, illetve átdolgozva átvenni vagy újraközölni a Kiadó írásos engedélye nélkül! A lapban megjelent hirdetések tartalmáért a Kiadó nem vállal felelősséget. Az elhelyezett fizetett politikai hirdetések nem tükrözik a szerkesztőség vagy a kiadó véleményét. A hirdetések közzétételekor teljes mértékben figyelembe vesszük a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény rendelkezéseit, valamint az önszabályozó reklámpiacon kialakult gyakorlatot. Nyomtatás: Ipress Center Central Europe Zrt. Felelős vezető: Borbás Gábor Copyright Mediaworks Hungary Zrt.