Nemzeti Sport, 1908. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1908-07-04 / 27. szám

27. szám Sheridan dobott az amerikai próbaversenyen. Értékes még Jeschina 32.38 m­-es dobása is, sőt ha erősen ráfekszik erre a versenyszámra, még óriásit fejlődhetik. A gerelyvetés nem hozott ez alkalommal szenzációs eredményt, mert Ko­­czán szemmel láthatólag nem a legjobban volt diszponálva, de az átlag emelkedett, mert Mudin István és Jeschina is 50 m.-en felül dobtak. Az ugrási számok átlagosan gyenge eredményeket hoztak, ami első­sorban a dobbantó hely túl­ságos puha, ennélfogva csuszamlós mivoltának volt követ­kezménye. Somody dr. 179 cm.-es eredménye ugyan most is első rangú eredmény és nagy klasszisát kétségen felül helyezi. Haluzsinszky és Szegedy ismét holtversenyben vé­geztek, nyíltan hagyván azt, hogy melyik a jobb kettőjük közül. A távolugrók is mind mélyen formájuk alatt ugrot­tak. Az aradi kreknek, Szathmárynak sem konveniált az el­­ugrópálya, mert mikor leszúrta rúdj­át, mindig, engedett a talaj s 40—50 cm.-eket csúszott. A helyből való ugrásokban Szende bizonyult legjobbnak és a magasugrásban elért 144 cm.-es eredménye igen jó és egyszersmind új­­rekordot is jelent. A gátfutásban Kovács ismét bebizonyította állan­dóan jó formáját, 16.6 mp.-es időt érvén el. A rendezés kifogástalan volt, ami első­sorban a MOB­ atlétikai szakosztálya tagjainak érdeme. Az előkészítés nehéz munkáját Sztankovits elnök és Lucius előadó teljes sikerrel végezték, miben nagy támogatást nyertek Speidl Zoltán dr. részéről. A versenyeket mindkét nap hatalmas közönség nézte végig. Részletes eredmények: Első nap (vasárnap): 1. 100 m, síkfutás: I. Előfutam: 1. Simon Pál , (MAO.) 11.0 mp. 2. Wiesner Frigyes (BEAC.). Indult még: Ludinszky Lajos (BBTE.). II. Előfutam: 1. Scheer Kornél (BTC.) 11.5 mp. 2. Hámos Loránd (BBTE.). Indult még: Irácz Vilmos (BEAC.) 0, Toldy Gaszton (Postás.). Döntőben: 1. Simon Pál (MAC.) 11 mp. 2. Scheer Kornél (BTC.). 3. Wiesner Frigyes (BEAC.). Hámos Loránd 0. Gyö­nyörű verseny. A második start pompásan sikerül. 20 m.-nél Simon már 1 m.-rel vezet, melyet pompás finissel 3 és fél m.-re növeszt. Erős küzdelem a második helyért, melyből celibirói ítélet szerint Scheer került ki győztesen. Sokan azonban úgy látták, hogy Wiesner tiszta mellszélességgel volt második. II. Súlydobás: 1. Mudin Imre (MAC.) 12.88 m. Országos rekord! 2. Dávid Mihály (BBTE.) 11.85 m. 3. Veres Lajos (KEAC.) 11.63. Indult még: Mudin István (MAC.) 11.38 m. A győztes dobásai: 12.67, 12.50, 12.45, 12.88, 12.36, 12.57, 12.76. III. Magasugrás: 1. ifj. Somody István dr. (KEAC.) 179 cm. 2. Szegedy Géza (KEAC.) és Haluzsinszky József (Köt. TE.) és Vadon Géza (DTE.) 174 cm. Indult még: Wardener Iván dr. (MTK.) 169 cm. és Zöld József (DTE.) 158 cm. Az erős szél nagyon zavarja az ugrókat, amellett az elugróhely is igen rossz volt. IV. Diszkoszvetés: 1. Luntzer György (PTE.) 38.94 m. 2. Jessina Ferenc (PTE.) 37.31 m­. 3. Halmos Károly (MAC.) 30.55 m. Indult még: Antal Pál (MTK.) 36.12 m, Mudin Imre (MAC.) 35.60 m., Mudin István (MAC.) 35.13, Strausz Gyula (BBTE.) 36.04, Veres Lajos (REAC.) 35.8 m. Luntzer dobásai: 36.87, 38.13, —, 38.94. —, —. V. 400 m, síkfutás: 1. Nagy József (BBTE.) 53.8 mp. 2. Lichteneckert László. A túlsó egyenesen szembe kapott erős szél lehetetlenné tette a jó idő elérését. VI. Távolugrás helyből: 1. Szende Andor (MAFC.) 302 cm. 2. Rády Andor (MAC.) 287 cm­. 3. Mudin Imre (MAC.) 281 cm. Indult még: Mudin István (MAC.) 272. VII. 3500 m. gyaloglás. 1. Drubina István (BTC.) 18 p. 16.2 mi), n. o. Vili. Gerelyvetés középfogással. 1. Mudin István (MAC.) 33.80 m. 2. Mudin Imre (MAC.) 32.55 m. Minden dobó csak há­rom dobást tett, mert a kőkemény talajba leérkező gerely össze­tört és csak két gerely állott rendelkezésre. IX. 1500 m­. síkfutás. 1. Bodor Ödön (Postás) 2 p. 23.4 mp. n. o. Második nap (hétfő): I. Magasugrás helyből. 1. Szende Andor (MAFC.) 144 cm. Országos rekord! 2. Mudin Imre (MAC.) és Vadon Géza (DTE.) holtversenyben 139 cm. II. 200 m­. síkfutás. I. Előfutam: 1. Simon Pál (MAC.) 23.4 mp. 2. Irácz Vilmos (BEAC.). Indult még: Déri Emil (MAFC.), Simon fentartva nyer. II. Előfutam: 1. Wiesner Fri­gyes (BEAC.) 23.6 mp. 2. Bart­kő Jenő (Postás). Indult még: Radóczy Károly (MTK,), Küzdelem után biztosan 3 m.-rel nyerve. Döntőben: 1. Simon Pál (MAC.) 23 mp. 2. Wiesner Fri­gyes (BEAC.). Simon végig vezetve 3 m.-rel győz, a pompásan futó Wiesner ellen. A harmadik helyért Bartkó Ráczczal mérkő­zött. 3. Bartkó Jenő (Postás) 23.6 mp. III. Diszkoszdobás (klasszikus): 1. Mudin Imre (MAC.) 34.11 m. Országos rekord! 2. Mudin István (MAC.) 33.92 m. 3. Jeschina Ferenc (PTE.) 32.38 m­. Indult még: Luntzer György (PTE.) 29.76. A győztes dobásai: 30.66,­­ 31.89, 33.38, 34.11. IV. Távolugrás: 1. Holics Ödön (MTK.) 634 cm. 2. Rökk Ede (­MTK.) 631­ cm. 3. Kövesdy Géza (BBTE.) 623 cm. A győz­tes ugrásai: 600, 634, 623, 614, 631. V. 800­­u. síkfutás: 1. Bodorlödön (Postás) 2 p. 2. Nagy József (BBTEJc^IndiTM még: Berceg József (Postás). Kitűnő idő. Start után Berneg megy az­­élre. Utána Bodor, majd Nagy. 150 m­. után Nagy megy az második helyre. Az első 200 m.-t 27 mp. alatt, m­ig az "első kört"69 mp. alatt futják. 600 m. után Berneg kiáll s Nagy van az élen, de itt Bodor előre tör, a ka­nyarodóban mindjobban tért nyer s végül kb. 12 m.-rel győz. VI. Gerelyvetés (szabad fogással): 1. Koczán Mór (BTC.) 53.84 m­. 2. Jeschina Ferenc (PTE.) 50.17 m. 3. Mudin István (MAC.) 50.13 m. Indult még: Luntzer 41.57 és Strausz Gyula (BBTE.) 0. VII. 110 m. gátfutás: 1. Kovács Nándor 16.6 mp.­­v. o., gátdöntés nélkül. VIII. Rúdugrás. 1. Szathmáry Kálmán (Aradi AC.) 300 cm. v. o. Szathmáry 3 m.-nél kezdi, melyet elsőre átugrik. A lécet 325 cm.-re teszik, melyet azonban a túlságos puha talaj miatt, rudja minden leszúrásnál 50—60 cm.-t csúszott, nem tu­dott átugrani. IX. 5 ang. mfd. síkfutás: 1. Lovas Antal (MTK.) 28 p. 46.8 mp. Indult még: Penninger, ki feladta a 17-ik kör után. ATLÉTÁK OLYMPIAI ÜGYEI. Az olympiai atlétikai előkészü­letek a versenyzők kiküldetésével véglegesen befejezést nyer­tek. Az atlétikai próba versenyek befejezése után, a MOB­ atlétikai szakosztálya Sztankovits Szilárd elnöklete alatt ülést tartott, a­melynek egyedüli tárgya a kiküldendő atléták névsorának meg­állapítása. Az ülésen a bizottsági tagok nagy számban voltak jelen , pedig: Lázár József, Speidl Zoltán dr., Osztrovszky József, Ka­­rafiáth Jenő dr­., Moór Jenő, Zuber Ferenc, Sas Kálmán, Plachy Jenő, Sorgó Miklós, Lucius Károly és Herzog Ede. A szakosztály alapos és lelkiismeretes megfontolás után a következő atlétákat ajánlotta kiküldetésre. Atléták: Simon Pál (100, 200 méter és staféta), Wiesner Frigyes (100, 200 m. és staféta), Bodor Ödön (400, 800, 1500 m­. és staféta), Nagy József (400, 800, 1500 m. és staféta), ifj. So­mody István (magasugrás), Haluzsinszky József (magasugrás), Jessina Ferenc (diszkosz, gerely), Mudin István (klasszikus disz­kosz és gerely), Mudin Imre (súlydobás és klasszikus diszkosz), Szathmáry Kálmán (rúdugrás), Kóczán Mór (gerely­vetés), Lo­­vass Antal (távfutás), Kovács Nándor (gátfutás), Szende An­dor (helyből magas- és helyből távolugrás), Rácz Vilmos (100 és 200 m. síkfutás), Radóczy Károly (100, 200 és 400 m. sík­futás) saját költségükön menvén ki, az osztály a versenyzésre ezeknek is engedélyt ad. Tréner: Gördítsély László dr. Bár eredetileg 11 atléta volt tervezve, a bizottság tizenkettőt ajánlott államköltségen való kiküldetésre és Lovas Antal segélye­zését. A felmerült nehézségek úgy találtak megoldásra, hogy te­kintve, hogy Brüll Alfréd, Ssalmay Zoltánt (MTK.) Payer Frigyes( MTK.) és Weisz Richárdot (MTK.) bizonyos speciális tréning ke­resztülvitelére, saját költségén viszi ki s külön elszállásolásban részesíti, a nevezett három versenyző nem élvén a számukra fen­­tartott három hely igénybevételének jogával, ez a három hely fel­szabadult. Ebből egy hely a 12-ik atlétának jutott, míg Brüll Al­fréd külön adománya lehetővé tette Lovas Antalnak a kiküldeté­sét is. A birkózók, a birkózó-szakosztály által javasoltak alapján teljes számban küldettek. Mindkét szakosztály javaslatát a végre­hajtó­ bizottság egyhangúlag elfogadta. Birkózók: Nehéz- és középnehéz­súlyra: Weisz Richárd, Payer Hugó. Középsúlyra: Orosz Miklós. Pehelysúlyra: Téger József, Maróthy József, Iiadvány Ödön. Versenyek.K­ERÜLETI BAJNOKI ATLÉTIKAI VIADAL. Ismét gyakori él­jenzéstől volt hangos csütörtök, e hó 18-án délután az Aradi Atlétikai Club Török Gábor­ utcai sport­telepe. A délutáni órákban kerekedett eső kissé gyér közönséget engedett ki a versenyre, pedig a később elült eső, a kellemesen lehűtött levegővel a versenyre legalkalmasabb időt adott. A kint volt lelkes közönség igen sok szép és értékes küzdelemnek volt szemtanúja, melyből kimagaslik Mudin Istvánnak az Aradi Atlétikai Club tagjának klasszikus disz­koszvetési rekord-kisérlete. A verseny eredményei a következők: 1. 100 yardos junior síkfutás, négy előfutam és két közép­futam után a döntőben 1. Szathmáry Kálmán (AAC­) II mp., 2. Stenger Mór TAG.), 3. Bela Gyula TAG.) két yarddal nyerve. . 17. oldal

Next