Nemzeti Sport, 1929. március (21. évfolyam, 41-61. szám)

1929-03-01 / 41. szám

rintese, 1920 március 1. Az olaszok lemondták B) csapatuknak athéni szereplését — Saját tudósítónktól — Az olasz futballnak március 10-re lekötött hatalmas válogatott program­járól már több ízben írtunk. Alábbi táviratunk azt árulja el, hogy az ola­szok is kezdik már alább adni, leg­alább is B) csapatukat, amit Athénbe akartak küldeni, lemondták a görö­göknek. Künsler Józsefnek, a görög fővá­rosban élő magyar trénernek, távira­tát itt közöljük: Athén, február 27. Az olasz szövetség táviratban le­mondta a március 10-re lekötött Olasz­ország BJ—Görögország válogatott mérkőzést. Indokolás nincs a távirat­ban. A görög szövetség most kíván­csian várja az olaszok kiragyarázó lövését. A görög szövetség által ren­dezett válogatott tréningen a BJ csa­pat 7:2 (8:1) arányban győzött az A­ csapat ellen­, Künstler József. Úgy látszik tehát, hogy az olaszok — a mi tervezett halasztó kérelmünk­kel szemben — már kevésbé hivatkoz­hattak volna március 10-i nagyterje­delmű válogatott programokra, azon­ban ez a körülmény sem változtat azon, hogy a március 10-i budapesti magyar-olasz mérkőzés elhalasztá­sára súlyosan latba eső okot nem tud­tunk volna felhozni. „Minden idők legjobb tizenegye” című téli pályázatunk nemcsak itthon volt nagyon népszerű, hanem a külföldi sportsajtóban is élénk visszhangra ta­lált. Nemrégiben a bécsi „Sporttagblatt” foglalkozott részletesen pályázatunkkal és annak kimenetelével, legutóbb pedig a stockholmi „Sdrottsbladet”, majd a nürnbergi „Kicker” és a zürichi „Sport” írt elismerő szavakat pályázatunkról és részletesen ismertette annak eredmé­nyét. A Budai 33 barátságost játszik. A budai csapat munkáját minden­képen megnehezíti az időjárás. Más, boldog pályatulajdonos egyesület még abban a helyzetben van, hogy kiviheti csapatát a pályára és más híjján — sok esetben — kondíció­­beszélgetést folytat, de a budaiak még ezt sem tehetik meg. A Felten­­pálya, amelyen a tréningeket foly­tatni akarta a csapat, teljesen hasz­nálhatatlan, tehát a tegnapra terve­zett tréning is elmaradt. De elma­rad a sárkány utcai áradás miatt a vasárnapi Kispest—Budai 33 mér­kőzés is. A budaiak most abban az irányban folytatnak tárgyalást, hogy az Üllői­ úton játszanak vasárnap ba­rátságos mérkőzést a Ferencváros— Somogy bajnoki találkozás előtt. Nem „maradnak le” a túrázó Sabaria­­játékosok, legfeljebb visszamennek. A hosszú túrák egyik jellegzetes következ­ménye látszik megérlelődni az Ameri­kában túrázó Sabaria esetében. Magán­értesülés szerint több játékos foglalko­zik a gondolattal, hogy a jövőben az Új­világban futballozik. A Steinberg esetét jól ismerik a szombathelyi futballisták, akiket Kuba és Mexicó csábításai ellen eddig nem kellett védelmezni. Az Egye­sült­ Államokban dívó jó fizetések azon­ban már régen izgatják a szombathelyi fiúk fantáziáját. A tavaszi szezon miatt aggódó szombathelyi közönséget, azon­ban megnyugtathatjuk, hogy a megle­petésszerű hűtlenségre nem is gondol­nak a játékosok. Információink szerint egyik sem akar csak úgy „lemaradni”, ha­nem mind becsülettel végig akarja har­­colni a Sabaria tavaszi kiesési küzdel­mét és ősszel akarja megkezdeni a ten­gerentúli dicsőséget. Addig pedig sok minden történhetik... Meisl Hugó csütörtökön Zágráb­ban tárgyalt Ribolival és Pandako­­viccsal, a jugoszláv szövetség két vezető emberével. A tárgyalások fő­ként a kiháTCiúS 3-ik­s bukarest PTBal­­kán konferenciára és a balkáni szö­vetségekre a FIFA madridi kon­ferenciáján a középeurópai orszá­gokkal való együttműködésére vo­natkoztak, részünk, amint a hatalmas beton­­tribün előtt végigjártattuk szemün­ket a háborította Millenárison. Köröskörül a futballpálya körül szinte emeletes,­­ hatalmas hóhegyek emelkednek, mutatva, hogy munká­sok nagy serege milyen gigászi mun­kát végzett, pedig csak egy részét takarította le a pályát borító hónak. A­­pályán hagyott megfagyott hó­réteg az utolsó melegebb napok alatt olvadni kezdett, de tegnap éjszaka újra megfagyott. És az Újpest ellen lelkesen készülő Nemzetiek nem tö­rődve semmivel, ezen az újonnan megfagyott 8—8 centiméternyi jég­rétegen, amely alatt 4—5 centimé­­ternyi víz volt, kezdtek hozzá a tré­ninghez. Persze ahol ráléptek, mindenütt összetört a jég és így egész „jégtáb­lákon” és 'i­ kötvést^ ^1(4)ki!c álhit ké­sőbb darabokka tört, sok helyütt pe­dig kásává taposott hcskos jégen, amelybe lassacskán már bokáig süppedtek — „játszottak” a fiúk. Cifrább „talajt" futball számára Bihámy kivételével — teljes létszám­mal résztvettek. A tribün előtti lépcsőkről olyan bordás fapadlókon át lehet a hóhegye­ken és a hólén keresztül a pályára jutni, mint amilyenen áradáskor a Dunán a propellerekre. A fekete-fehéreket azonban egyál­talán nem zavarja a pálya állapota. Holits mester vezetése alatt olyan kedvvel, olyan ambícióval tapossák a jeget és vizet, hogy öröm nézni. Kétkapura játszanak, de nem az egész pályán, mert az egyik kapu előtt tényleg lehetetlen játszani, hanem azon innen két hókupacra állított lab­da jelzi az egyik kaput, a másik kapu a rendes, a hálós. Kénytelenek vagyunk ilyen pá­lyán trenírozni — mondja hozzánk sietve Honts mestert is, — mert Uj­­fiért kiervény­etten­ tesz ftitkártkip." A lila-fehérek nem felejtették még el, hogy megvertük őket az ősszel 2:1-re! A kitűnő „tanár úr” ezúttal „civil­ben” van, nem dresszben, de azér­t futballcipő van a lábán, mert azt nem MEGJELENT m. A NEMZETI SPORT 1928. ÉVI SPORT-ÉVKÖNYVE s '■Z'i 1 “ * az 1928. év sportjának története, fényképekkel gazdagon illusztrálva. ser-vé ~'17 §p Magában foglalja az összes sportágak bajnoki, nemzetközi stb. im­ág eredményeit, továbbá az amszterdami olym­pia hiteles eredményeit kapható a nagyobb utcai lapárusító-helyekeni­­s] a nagyobb fővárosi sportárukereskedé- ji sekben és a kiadóhivatalban (VL ker., Rózsa­ utca 111. szám). Ára 2.— pengő Ül (Romániában 70 lei, Jugoszláviában Bo­dinár, Csehszlovákiában mM 1§§ 15 éskor.), amely összeg előzetes beküldése ellenében a kiadó- ps h­ivatal bérmentve küldi meg a 224 oldalas könyvet. ||S Előfizetők 50%-os kedvezménnyel kapják is az évkönyvet a következő módozatok q|§ mellett: Az a t. előfizetőnk, aki az évkönyvre 5U°/,-os kedvez- §§/ gs ménnyel reflektál, a vételár felét, 1.— pengőt a könyv pornó­­sze­sz költségével együtt kiadóhivatalunk címére (B­udapest, VI., Rózsa- gp utca 111.) küldje be. A könyvet az összeg vétele után azonnal ú így­áss megküldjük címére. A könyv postai költsége, amely a vételár- gy g­ép hoz mellékelendő, egyszerű nyomtatványként való küldése mellett ,m­áss’ 12 fillér, ajánlottan való küldés mellett vidékre 42 fillér, Buda­­sgi Új­­­pestre 27 fillér. Félreértések kikerülése végett ezúton is hang­­sú­gOl­súlyozzuk, hogy ez a kedvezmény csak a kiadóhivatalunk útján ag|­pg | beszerzett könyveknél érvényes, másutt vásárolt Évkönyvnél nem. gp Aki most előfizet, az is igénybe veheti a fenti kedvezményt. Í­gy, mí A Nemzeti Sport kiadóhivatala jgn 3 Jégtáblák között és valóságos jégpályán trenírozott tegnap a Nemzeti és készült az Újpest elleni vasárnapi nagy küzdelemre — Saját tudósítónktól — — Ilyen pályán sem igen játszot­tak és treníroztak még, mint ami­lyenen a mieink most! — Ezzel fo­gadott tegnap délután a Nemzeti egyik vezetőségi tagja a Millenáris­pálya kapujában, ahová azért néz­tünk, hogy tanúja legyünk, miképpen készülődik a fekete-fehér gárda az Újpest elleni vasárnapi nagy mérkő­zésére. ÉS igaza volt! Ilyet még nem igen láttunk! Egyenesen bizarr látványban volt nem is lehet elképzelni. De, hogy ennek a futballpályának bizarrsága teljes legyen, a pálya egy részét tükör­sima, príma jég borította. Ugyanis ott terül el szilárdan, a Nap sugarai­nak ellenállva, el nem olvadva a Mille­náris jégpályája is. Ezt a jeget nem csákányoztatta még fel a BSE, mert számított arra, hogy az általános ol­vadás hamarosan eltünteti. A fentiek ellenére komoly kétkapus tréninget tartott a Nemzeti gárdája, melyen a profik , a kezelés alatt álló állja meg, hogy személyesen is bele ne avatkozzon a játékba, bele ne rúgjon a labdába, ha felé perdül. Most is fe­lénk száll a labda és Holits mester re­mekül lestoppolja. Ekkor látjuk, hogy az újfajta gumi futballabdával ját­szanak a fiúk. — Nagyszerű ez a labda! — dicsé­ri Kautzky. — Csak ne dicsérd olyan nagyon, úgyis tudják, hogy te vagy a terjesz­tője! — harsog feléje nagy nevetés között mindenünnen. — Terjesztem is! Meglássátok, két év múlva egész Európában ilyennel fognak futballozni! — válaszol nagy bizakodással a „Kaca”. — Kiadni! Passzolj! Balra! Bele! Lőjj! — hangzik minduntalan a hangja. A nehéz talajon is bámulatos könnyen mozog Volentik, Odry, Czé­­tényi és Flóra, de a többiek is fris­sek, gyorsak. A profik közé amatőrök is vannak a két csapatba beosztva és azok kö­zött is néhány igazán tehetséges fia­tal játékos mozog figyelemreméltóan a vezérük, Erdősi nagy boldogsá­gára és büszkeségére. Csaknem egy óráig, besötétedésig tartott egyfolytában a kétkapus tré­ning, utána m­eleg fürdő és masszázs következett. Holits mester és Reichard elnök ezalatt hamarosan összeállítja a va­sárnapi csapatot, amely a következő: Gallina — Török, Szendrő —­­Hossó, Volentik, Belcsik — Rénmy III., Odry, Kautzky, Horváth I., Czétényi I. — Bihami, sajnos, nem játszhatik és Bartosnak is kevés a tréningje, őt sem játszatjuk — mondja Holits mester. — Remélem, hogy szívvel küzdve becsülettel fogják megállni melyüket a fiúk vasárnap. Két szövetségi tréning is lesz a jövő héten — Saját tudósítónktól — Földessy dr. szövetségi kapitány tegnap bejelentette az MLSz elnök­ségének, hogy az olasz—­magyar meccs előtt a jövő héten kedden és csütörtökön is lesz szövetségi tréning, s a csütörtöki tréning után, három nappal a mérkőzés előtt állítja össze a csapatot. (A bejelentést tudomásul vették, — mindössze Zsamnóczay fűzte hozzá: — Jól van! Lesz szövetségi tréning. —■ de uzsonna nem, lesz...) A Dunakeszi Magyarság nem hagyja magát. A derék egyesületről tudni kell, hogy nemcsak a zöld gye­pen ér el nagyszerű sikereket az utóbbi időben, de olyan pályát is épített, amely ritkítja párját. A hó azonban a dunakesziek remek tele­pét sem kerülte el, hanem ellepte vigasztalanul. Dunakeszen azonban nem estek kétségbe. Az egész já­­tékosgárda megjelent hétfőn reggel a pályán és hóhányó versenybe kez­dett. Délre már a pálya negyedrésze tiszta volt s az is kiviláglott, hogy a verseny győztese Zilahy, aki leg­több havat mozdított el a helyéből. Jutalma az volt, hogy­­ két kört futhatott. Futott is. Lennert, a Bari FC játékosa vissza­­amatőrizálását kéri. Kérelmét tudo­másul vették és a bejelentéstől szá­mított két év múlva ismét amatőr le­het a játékos, ha közben mást nem gondol. HC pá­ra Vn­ai­ út Vasárnap, márc. 8-én, d. n. 3-kor Ferencváros-Somogy 1. ligabeli bajnoki mérkőzés Előzőleg 1 órakor Ferencváros tartalék-—Turul barátságos mérkőzés.

Next