Nemzeti Sport, 1929. június (21. évfolyam, 104-124. szám)

1929-06-02 / 104. szám

Ára 20 fillér ✓'"""'V **a^BTmr­. Vasárnap J j­rw^ xx^«jr"o4 » tHneton zMwa »^pf­­o*r* ertMrttk fcnmW^W ‡1 tisztelt Európa kardcsapatbajnokság 1. ország, 2. Olaszország, 3. Hollandia, 4. W<»W<WIM<W)WIM)WI>IWWWIMWWíllWIW<W>»WW(W^^ Újpesten az első és az utolsó helyek kérdése tisztázódik a mai két meccs során A bajnoki finis ez idén minden egyes jelentős helyért folyik Évek óta nem volt június elején ennyire bizonytalan és zavaros a végső sorrend kérdése . Saját tudósítónktól.­­ A mai forduló a bajnoki tabella felső és alsó részét egyaránt megboly­gathatja. Olyan mérkőzések sorakoz­nak ma a programon, amelyeknek ki­menetele elé a legnagyobb érdeklő­déssel kell néznünk. A derbiszámba menő újpesti találkozás a bajnokság sorsát döntheti el, míg a Vasas- Budai 33 és a Sabaria.Nemzeti ta­lálkozás a kiesés kérdésébe szól bele meglehetősen súlyos szóval. Ha ki­sebb figyelem kíséri is a szegedi és a kaposvári eseményt, a Ferencváros látogatása a Bástya székhelyén mégis pikáns pontja a mai műsornak, sőt a kaposváriaknak is minden okuk meg­van arra, hogy a Bocskay elleni győ­zelemért a legteljesebb erővel harcol­janak. A Somogy nagyon könnyen odakerülhet a kiesők kínpadára, ha a szerencse úgy elfordul tőle, ahogy a két utolsó mérkőzésen tette, azonban ma már nem kísért. A két csapat a mérkőzés fontosságának tu­datában lép a pályára s bizonyos, hogy fair fegyverekkel küzd. A Fe­rencv­árosnak sokat jelent ez a mér­kőzés. Vele elveszthet minden baj­noki aspirációt, megingathatja te­kintélyét, amelyre pedig most nagy szüksége van. A Bástya csak koronát rakhat szép szereplésére a jó ered­ménnyel. A két csapat közül minden tekin­tetben a Ferencváros jobb, bár a Bástya védelmének nagy ereje két­ségtelen. Ez a védelem könnyen vég­zetes lehet a zöld-fehérekre nézve, ha az utóbbi időben gyakran bekö­vetkezett gyengeség lepi meg a csa­patot. A papírforma jóslata: 1:0 a Fe­rencváros javára. Tippünk: 2:1-es Ferencváros-győ­­zelem. Az utolsó derbi, mely a bajnokság sorsát döntheti el Eddigi eredmények . (Hungária— Újpest)*: 926/27 : 1:1, 0:1. 927/28: 1:0, 0:0. 928/29: 3:3. Ha az eddigi eredmények tükrében vizsgálja az ember a két nagy csapa­tot, akkor is világosan látja, hogy tel­jesen egyenrangú ellenfelek állanak ma szembe az újpesti pályán. Az új rendszer megvalósítása óta öt mér­kőzést játszott egymás ellen a kék­fehér és lila-fehér gárda s a tíz pontból ötöt az egyik, ötöt pedig a ■másik számol hozzá a bajnokságban elért ponteredményekhez. De az ered­ményeken túl is vannak körülmények, amelyek kétségbe vonhatatlanul iga­zolják, hogy a Hungária—Újpest ta­lálkozás a tavasz utolsó, hatalmas derbije lesz, amely fel is éleszti mind­azokat az illúziókat, amelyek az ilyen gigászi összecsapást kísérni szokták. A két csapat múltja, hagyományai­nak ereje a patina, mely ezt a hitet felébreszti és táplálja bennünk. A mérkőzés nagy jelentősége az, hogy a bajnokság sorsát döntheti el. A Hungária győzelme csaknem bizto­san annyit jelentene, hogy a kék-fe­hérek fejére kerül az idén a bajnoki sapka s a kék-fehér zászlót díszíti a bajnoki koszorú. Ez a tudat ad majd a csapatnak minden eddiginél is ha­talmasabb erőt és akaratot a harc végigharcolásához. Az Újpest győ­zelme pedig teljesen kérdésessé tenné a Hungária bajnokságát, sőt annak sírját áshatná meg. A nagy tét, a hazai közönség lelkesítő ereje és a sportsiker nagysága fokozza Újpest lendületét, győzelemre törését. A két fél tehát mindenképpen egy­formán felvértezve áll ki a bajvívás­ra és aligha csalódunk, ha a döntést a szerencse szeszélyes játékának meg­nyilvánulásában látjuk. A papírforma jóslata: 2:1-re győz a Hungária. Tippünk: 2:2. Szegednek is derék­lapot jelent a Ferencváros látogatása Eddigi eredmények (Ferencváros —Bástya): 926/27: 1:3, 0:0. 927/28: 5:0, 2:1. 928/29: 0:1. A Tisza partján valójában soha­sem volt valami nagy tekintélye a vendégnek. Akár Ferencvárosnak, akár másnak hittük, az újszegedi pá­lyán mindegyiknek nagyon nehéz harcokat kellett mindenkor végighar­colni a győzelemért. Sőt ezt a győzel­met nem is mindig sikerült megsze­rezni. Viszont a Bástyának sohasem szállott az inába a bátorsága, amikor fészkéből kikelve, a főváros pályáin vívta mérkőzését. Híven mutatja ezt a tünetet a Fe­rencvárossal szemben elért eddigi eredménysorozata is, melyek közül éppen az utolsót érte el az Üllői­ úton. Ez volt az ősz legcifrább eredménye, de legszomorúbb mérkőzése is. Ezen fújta le a bíró a játékot hamarább az emlékezetes Zubreczky-incidens miatt. Enek a mérkőzésnek az emléke Telefonsz.: Automata 6­2 4- 84. gr UMamamamammm BUDAI STRANDFÜRDŐ ..... =- {"DUNASTRANDFÜRDŐ) III., IJ.sr aKt.B aMcnam .....= Margit­­hídtól öt perc! 50 méteres bővizű vasbetonmedence! Külön dunai uszoda! AZ összes Óbudai kocsiknak közvetlen a m­egálló h­ely: szÉPV­ien­.ai Szombathely is szeretne derbi formát látni a Babonától Eddigi eredmények (Sabaria— Nemzeti): 926/27, 2:5, 4:3. 927/28, 3:0, 0:0. 928/29, 1:2. Az ősszel a Nemzeti szombathelyi játéka volt az egyik legfájóbb vere­sége a Sabariának. A szezon elején voltunk még akkor, nem tekintette tehát senki olyan tragikusnak az eredményt, mint amilyen valójában volt. Most éppen ez a mérkőzés for­díthatja teljesen jóra a bajba jutott Sabaria sorsát, ha meg tud küzdeni azal a végzettel, amely a Nemzetinek Szombathelyen eddig még, mindig győzelmet juttatott. A két csapat mindegyike megle­hetősen gyengén szerepelt az utolsó mérkőzésén és ebben egyeznek. Tu­dás mind a kettőben bőven van s az a kérdés, melyik tudja azt a tudást jobban értékesíteni. A Sabariának bizonyára nagy segítője lesz a hazai környezet, mely ismét a régi hévvel buzdítja csapatát, de győzelemre csak akkor számíthat mégis, ha a Nemzeti nem tudja igazi formáját elérni. A papírforma jóslata: 2:1 a Nem­zeti javára. Tippünk: 1:1 döntetlen. És a somogyi derbi meccs íze: Dunántúl Tiszántúl ellen Eddigi eredmények: 928/29, 2:1. Látszólag a forduló legérdektele­nebb mérkőzése az, amelyben Kapos­várt a debreceni csapat áll szemben a Somogy legénységével. Valójában pedig nagyon fontos annak a két pontnak a sorsa, amely ezen a játé­kon dől el. Igaz, csak a Somogyra nézve fontos, de neki aztán csaknem teljesen életbevágóan. Két nagyon kemény mérkőzése van még hátra a csapatnak, amelyeken nehéz lesz pon­tot szerezni. Ha pedig ma nem növeli csak eggyel is pontjai számát, akkor odacsúszhat azok közé, amelyek a ki­esés veszélyében vannak. Kétségtelen, hogy a Bocskay jobb futballt játszik és többet tud, mint mai ellenfele. Az is kétségtelen azon­ban, hogy annyi lelkesedéssel egyet­len csapatunk sem küzdötte végig a bajnoki évet, mint a Somogy. Ott­honában le tudja-e győzni ezt a lelke­sedést a Bocskay, nagyon kérdéses. A papírforma jóslata: 3:1 a Bocs­kay javára. Tippünk: 1:1. A kieső csoport derbije, melynek előmérkőzésán már kikapott a Budai 33-as Eddigi eredmények (Vasas—Bu­dai 33): 926/27: 0:0, 4:2. 927/28: 1:2, 3:1. 928(29: 4:2. Az újpesti nagy derbi előtt a ki­esők kis derbije játszódik le, amely­nek érdekessége és fontossága alig kisebb, mint a nagyok csatájáé. Már a mérkőzés előzményei is izgalmasak voltak, mert a Budai 33 jóformán csak a kényszernek engedve megy ki Újpestre, hogy szembe álljon a Va­sassal. Az oka meg is van ennek a

Next