Nemzeti Sport, 1930. március (22. évfolyam, 42-62. szám)

1930-03-02 / 42. szám

Vasárnap, 1930 március 2. A Ferencváros látszólag nagyon könnyű ellenfelet kapott mára a Somogy együttesében Eddigi eredmények: 928/29, 5:0, 5:1. 929/30, 5:0. A zöld-fehéreknek még eddig egy­szer sem okozott fejfájást a kapos­vári csapa­t. Minden találkozás alkal­mával öt gólt rúgott a ferencvárosi csatár­sor a Somogy kapujába s csak egyszer kapott ezzel szemben­­egyet a zöld-fehér védelem. Ha tehát a múltat vesszük alapul, nem sok reményt láthatunk arra, hogy a Somogy a mai találkozón meg­lepetést csinál. De a jelen sem biztat ezzel. A kaposvári csapat eddigi mér­kőzésein közepes tudásról s még a közepesnél is rosszabb eredményes­ségről tanúskodott, ólai ellenfelének minden csapatrésze felülmúlja s munkabírás, kitartás tekintetében, sem áll a kaposvári tizenegy jobban,­­mint nagynevű­ ellenfele. A Ferenc­város tehát reális favoritja a meccs­nek, melyen csak a futball szeszélye hozhat meglepetést. A papírforma tippje: 5:0 Tippünk: 3:1. Újpest bizonyos mértékben adósa a pécsi együl­ve­tesnek Eddigi eredmény: 929/30, 4:3. A pécsi csapat, mely ebben a baj­noki évben került szembe az első liga együtteseivel, azzal vált nevezetessé, hogy éppen a legnagyobbak ellen ért el az ősz folyamán legjobb eredmé­nyeket. A Hungáriától és Ferencvá­rostól egyaránt pontot szerzett s csak hajszálon múlott, hogy Újpest egyik pontja nem maradt ott a Mecsek al­ján. A csapatot valami különös tűz és lelkesedés fűtötte ezeken a mérkőzé­seken s határozottan többet produ­kált, mint amennyire különben képes­nek tarthattuk. Ha ezt a tulajdonsá­gát megőrizte a tavaszi fodulóra is,­­ akkor a mai mérkőzés kimenetele nem látható előre. A pécsi csapat azonban bizonyos fokig megtépázva áll ki a megyeri ho­mokon. Védelme és csatársora meg­bomlott, ami a még egyáltalán ki sem alakult tavaszi csapat erejét minden bizonnyal nagyban mérsékli a mai játékban. Ezzel szemben Újpest egy­re jobb, hétről-hétre összeszokottabb s mai játékától már a véglegesen ki­alakult csapat bemutatkozását várják. Ez a körülmény egyben azt is jelenti, hogy Újpest biztos győzelme várható. A papírforma tippje: 3:1. Tippünk: 4:1. ­ A Bocskay a Sárkány-utcáiban akarta megtörni a kispesti babonát Eddigi eredmények (Kispest— Bocskay): IV., Kossuth Lajos-utca 5 Egyenruhiók és polgári öltönyök részletre! Nagy Kálmán Nagy választék angol szövetekben!­ ­ Minden csapatunknak van a ligá-j­g van olyan ellenfele, amellyel szemben bizonyos szorongással lép a pályára. A Bocskaynak ez az ellenfele Kispest. Egyetlen döntetlent tudott eddig el­­­­írni ellene a debreceni csapat, külön­­­­ben akár otthonában fogadta, akár­­ Kispesten látogatta meg, mindig vere­­s­éggel vált el tőle. S így volt az ősszel is, amikor a­­ szinte legendássá vált kispesti gólkép­ 927/28: 1:1, 3:2. 928/29, 2:0, 3:0. 929/30: 1:0. ( »«"**»«­­» Valamennyi csapatunk bajnoki küzdelemben áll ma porondra Minden meccsnek megvan a maga­­mondott favoritja, de a korai terminus a megváltozott talajviszonyokkal egyetem­ben előre veti a meglepetések árnyékát — Saját tudósítónktól — A februári napsütés nyomán meg­érkezett a márciusi borulás. Az első teljes forduló tehát aligha kerülhet olyan derűs környezetben sorra, mint amilyen az eddigi, csonka fordulók­nak kedvezett. A felhős ég, a szomorúb­b tavasz azonban mintha stílusosabb is lenne ehhez a fordulóhoz! A könnyen vett, nem sok aggodalmat keltő mérkőzé­sek után most már minden játéknak nagy az értékre. A pont egyre drágább s a pontért való harc természetesen szintén kevesebb. S a mai mérkőzése­iken az ellenfelek is — nagyrészt — úgy adódnak, hogy minden­ alapja megvan a hatalmas küzdelemnek. A forduló tehát nagyon érdekes lesz. Jelenség is elegendő volt ahhoz, hogy Debrecenből mind a két pontot el­hozza a kispesti tizenegy. Ilyen előz­mények után ma sem lehet a Bocskay győzelmét várni. Ha azonban az erőviszonyokat te­kintjük, akkor a debreceni csapatnak kell adnunk a nagyobb esélyt. Két győzelem áll már mögötte s a pécsi győzelem határozottan imponáló volt. Ezzel szemben Kispest mindkét játé­kában sok hiányosságot mutatott. A csapat nem forrott még eléggé össze s nem bontakozott még ki. Bizonyos, hogy halad, fejlődik s a hazai pálya előnyével könnyen egyenrangúvá vál­hat a korábban formába lendült: Bocskay vak ilyenformán veretlen­ségét is megőrizheti, bármennyire ellene szólnak is a többi, szakszerű körülmények. A papírforma tippje: 1:1. Tippünk: Bocskai győz 1:2-re. 3 Óbuda tekintélye nagyot nőtt vasárnap óta s így félelmetes ellenfélként jelenik meg a Hungária-úton Eddigi eredmények: Egyetlen egyszer sikerült csak az Óbudai együttesnek legyőznie a Hun­gáriát. Mégis úgy emlegetjük min­denkor az újlaki csapatot, mint a kék-fehérek egyik legnagyobb ellen­felét. A régi hagyományok alapján, a sok nehéz küzdelem emléke folytán van ez így. S ezek a hagyományok, emlékek most mintha megelevened­nének, hogy az elmúlt héten olyan bravúrosan küzdött az óbudai le­génység. A Hungária formája felől nem le­hetünk egészen tájékozottak. Eddig csak próbálkozásokban vett részt a csapat, komoly, pontokra menő küz­delmekhez hasonló harcot nem vívott a tavaszi szezon folyamán. Ebben is előnye van ellenfelének, mely az ősz folyamán is teljesen egyenrangú, sőt bizonyos tekintetekben fe­letteálló is volt. A mérkőzés tehát teljesen­ nyíl­t­­­na­k látszik, melyben a pillanatnyi szerencse döntheti el a két pont sor­sát. A papírforma a kerületiek, a hagyományok pedig a Hungária mel­lett szólanak. A papírforma tippje: III. ker. győz 1:0. Tippünk: 0:0. 926/27: 0:2, 4:2. 927/28: 3:1, 7:2. 928/29, 4:0, 3:0. 929/30, 1:0. Miskolcon már a kiesés árnya kiséri a két csapat találkozását Eddigi eredmények (Nemzeti­ Attila): 927/28, 1:4, 2:1. 929/30, 1:1. A miskolci mérkőzés egyike lesz a legizgalmasabbaknak, amelyet csa­pataink a szezonban vívhatnak. A két csapat, amely szembe kerül a nép­kerti pályán, nagyon kellemetlen hely­zetben van a tabellán s a mai játék­ban akad olyan­ alkalma, amellyel na­gyot lendíthet kátyúba vesző szekerén. A miskolci együttes jól kezdett, ami­kor Óbudán pontot tudott szerezni, de a pécsi mérkőzés megcsappantotta erejét a sérülések miatt. A Nemzeti viszont olyan gyenge játékkal mutat­kozott be, hogy tavaszi szereplése elé nem sok bizalommal tekint a futball világa. A mai játékban az dől el, hogy a két csapat közül melyik tud köny­­nyebben magához térni, melyik halad felfelé. Mert amelyik ma Miskolcon vereséget szenved, annak az útja már nagyon nehezen lendül előre ebben az évben. Az Attila mellett szól a hazai pálya, a hazai közönség buzdítása, lelkesítő ereje és a bizalmat keltőbb előzmé­nyek.* A Nemzetit pedig tüzelheti az eddigi sikertelenség és a helyzet ve­szélyességének tudata. Bizonyos te­hát, hogy­ a nap legizgalmasabb mér­kőzését Miskolc látja. A papírforma tippje: Attila győz 2:0-ra. Tippünk: 1:1. A két őszi gól emléke várja a budaiakat a szegedi T­isza-parton Eddigi eredmények: 926,27: 1:1, 3:1. 927/28: 0:0, 2:2. 928/29: 6:1, 1:0. 929/30: 0:7. Szóval az eddigi eredmények mér­lege: 13:12, a Bástya javára. A két csapat tehát azt mondhatná, hogy nem tartozik egymásnak. Szegeden azon­ban másként vélekednek. A Tisza partján csak az őszi hetet, a „budai hetet” tartják nyilván, arra emlékez­nek s az emlékezésnek megfelelően várják is a vendéget. Ha az érzelmek döntenének, akkor csakugyan­­szomorú helyzetbe kerülne a budai csapat. De a pályán játszani kell, a múltat csak a közönség emle­getheti. A pillanatnyi helyzet pedig az, hogy a Budai 11 most már csak­ugyan kezd tizeneggyé válni s Budán remélik, hogy visszanyeri őszi erejét. A védelem kiegészült, a halfsor és a csatársor is javul. Szegeden viszont a sérülések áldozatokat szedtek. Körösi nagy veszteség a csapatra, de még nagyobb lenne, ha Possák sem fog­lalhatná el a helyét. Nélküle a reváns­­gondolat sokkal bátortalanabbá válna. A tavaszi eredmények a Bástya győzelmét ígérik. Ha azonban a budai védelem régi szilárdságával áll ki a pályára, akkor a Szegeden szokásos gólarány nem születhet meg. A papírforma tippje: 4:1. Tippünk: 2:1. A Sabaria első kemény tavaszi mérkőzése, az I. ligába készülő Vasas találkozója a meglepetésre kész Bak Terén és a két utolsó harca élénk sportot a ér a II. ligában Az őszi eredmények: Soroksár —Kossuth 2:2, Sabaria—Turul 4:2, Zala—Kanizsa—Vác FC 1:1, Vasas—Bak TK 3:1, Terézváros—­­Józsefváros 3:1. Az I. liga kapui előtt álló Sabaria tíz mérkőzést játszik még a II. ligá­ban, tíz meccset, amely közül nem egy kemény­ is lesz. Az egyik ilyen kemény mérkőzés ma kerül sorra, a Sabaria ma a 3. helyen álló Turullal kerül szembe. A mérkőzés Budapes­ten került volna lejátszásra, de mi­után a Turul eladta a pályaválasztói jogát, a Bahamának újra nem kell ki­mozdulnia az otthonából. Itt Buda­pesten talán még végveszélyben len­nének a Sabariának ezen a mérkőzé­sen megszerzendő pontjai, de már Szombathelyen kevésbé. A szombathelyi csapat még messze van őszi­ formájától, de a Turul még messzebb, amit a Turulnál éppen a múlt héten elszenvedett váratlan ve­reség bizonyít. A Sabariának csak­nem­ minden pontra szüksége van , ezért mindent belead a mérkőzésbe, de ma a Turulnak is össze kell szed­nie minden erejét. Ha ugyanis a Tu­rul ma újra kikap, akkor már öt pont választja el az előtte álló Vasastól és nyolc a Sabariától s ilyenformán szin­tte min­dezi esélyét elvesztené arra, hogy csak az osztályozó helyre is ke­rül. Tippünk ennek ellenére a Sabaria újabb kétgólos győzelme. Igen érdekes párharcot hoz majd az osztályozó helyen álló Vasas és a fel­törő Bak TK találkozása. A Bak TK fiataljait meglepetésre képesnek tart­juk, ám mint fentebb a Sabaria, itt a Vasas őrzi hárompontos előnyét s abból nem hajlandó engedni. A mér­kőzés különben is a Vasas megszokott pályáján lesz s ez már előreveti a Vasas kis gólarányú győzelmének az árnyékát. Figyelemreméltó mérkőzést kap So­roksár közönsége is. Az 5. helyen álló helyi csapat a Turult verő Kossuth­

Next