Nemzeti Sport, 1930. április (22. évfolyam, 63-83. szám)

1930-04-22 / 77. szám

Kedd, 1930 április 22. Inm T A csiilag¥éd jegyíí­­­mű síitáik félidőt vissza-­­ tetsző jelenetek szövik át és A szünet után Táncos nélkül jön ki a Ferencváros s a szélső csak kissé később érkezik. Akkor már kétszer is szöktették a­­— helyét. Taccsdo­vás után Toldi lövése a kapufa fölött sü­vít el s a kirúgás után Török vergő­dik át a védelmen. Beadása emberről pattan a kifutó Háda üres kapuja ,felé . Luka az utolsó pillanatban tudja csak karrierre vágni Sólyom elől. Szabadrúgás mentesíti a Ferenc­­város-kaput. Szedlaesik fejel, Toldi Kohut elé röpíti a labdát, de Kővágó szereli a szélsőt. Az iram most lanyha. Kohut­ be­adása mély. Táncos labdája magasan száll a kapu elé, de Szedlacsik lök, majd Óbecsei faultol. Háda tisztázza a rúgás után a­ helyzetet a 8. percben. A játékosok egyre idegesebben ját­szanak, bár az iram elég lanyha. A 10. perc nagyon csúnya jele­netet hoz. Sólyom az ugró labdával, úgy húz el Papp mellett, hogy kézzel nyomja hátra a bekket, aki így hátrányba jut vele szemben. De egy pillanatig sem marad adós, mert elgáncsolja a cen­tert, aki elterül. Borsányi, majd Víg, P. Szabó rohan neki Pappnak, aki­­ körül így tumultus támad. A játéko­sok lökdösik egymást, hogy éppen nem épületes a jelenet. Bányai, majd Langfelder is ott terem a pályán s kellemetlenül botrányos a jelenet. A bíró természetesen szabadrúgást ítél Papp gáncsa miatt s a rúgás után kornert ér el Újpest. A botrányos je­lenet még jobban felzaklatja a játé­kosok idegeit s Borsányi a taccsdobás helyett vitába száll a nézőtérről be­szélt nézővel. A bíró viszi vissza a pályára a halfot. Borsányi nem tud uralkodni idegein s kivágja a labdát kegyetlen erővel a tribün tetejére. Óbecsei kézzel fogja Törököt s nevet a szélső dühén. A 20. percig közben Újpest támad, de nincs helyzete. A bekkek, keményen állják a harcot s Háda is jól végzi dolgát. P. Szabót kétszer is elereszti a bíró orszájáról. Másodszor veszé­lyes helyzetet teremt, de a Sólyomról pattanó labda a kapus zsákmánya lesz. 21. p. Turay fejel magas labdát s Borsányi száll bele úgy, hogy a centerhalfot kiviszik , csak néhány perc múlva tér vissza. Óbecsei haza­adása korner, mely után Sólyom fe­jese Háda kezében hal el. Lyka na­gyot és szabálytalant ugrik Köves felé, de még nagyobbat esik, hogy úgy támogatják fel. Csúnya a játék s folyton kellemetlen jelenetek tarkít­ják. Újpest közben folyton támad, de támadásainak nincs egysége. A csa­tárok tömörülnek a kapu közelében s nem fejlődik ki jól felépített kombi­náció. A 27. percben lendül előre a Ferencváros,­­ de Toldi elrontja a be­fejezést. Borsányi a cipőjét húzza le a bal lábáról s kiadja, hogy megjavít­sák. Közben a Ferencváros rohan, Táncos bead s Aknai balra üti a lab­dát. Kohut küldi újra befelé s Bor­sányi hiába vágja utána a cipőjét, amit most a kezében tartott. Takács II. előtt helyzet nyílik, de ballal nem tudja eltalálni a labdát, mikor meg jobbal rúg bele, már eléje kerültek. Újpest gyors ellentámadása kornert eredményez, de P. Szabó mögé rúg. A kiszökő Sólyom elől is kér­serre rúg Takács. A sarokrúgást Háda kiüti. Víg kapu elé emel, Sólyom sarokra fejel, de a kapus szépen véd. A Ferencváros beszorul a saját tér­felére ismét, de a védelem, melynek Turay a vezére, minden gólszerzési lehetőséget megsemmisít. A 35. perc­ben Ferér­város-lerohanás kornerben végződik, de utána Török rohan el s labdája Háda zsákmánya lesz. Újpest erőteljesen harcol, beszorítja a Ferenc­várost s az utolsó percekben három korner is jelzi fölényét, amit azonban az eredmény megváltoztatására nem tud fordítani. Az érdekeltek véleménye néhány sorban Először az Újpest öltözőjébe térünk be. Nagy elkeseredettség, fájdalmas panaszkodás folyik. • Sólyom dühösen kesereg. Két fo­gam lötyög. Azt mondottuk, játszunk fairen, kíméletesen s íme az első lab­dánál belém jött Turay. Víg kezét összecsapva magyaráz: Minket figyelmeztetnek, hogy ne legyünk durvák s mi kápjuk a rúgá­sokat. Spitz a leghiggadtabb. A masszőr­­padon fekszik s úgy beszél: Sok volt­­ a játék. Szerdán is sáros pálya, teg-­ nap is, ma már nem ment úgy, ahogy akartuk.­­ Langfeldernek sincs jó kedve s nagyon keserűen mondja. A hazai serlegmérkőzéseknek az alkonya volt ez a mai mérkőzés minden vonatkozás­ban. — ■Mondjon ilyen vonatkozást. — Például ha a Fogoly III. csinálta volna azt, amit Papp,­ akkor biztosan­­ k­iállította volna a bíró. Bányai ennyit mond: Valószínűnek t tn­­­lom, hogy Klug a mai bíráskodása­­ után megkapja a Ferencváros nagy­­­keresztjét!­­ Ezek után a bíróhoz mentünk, aki­­ szintén nagyon kellemetlen hangulat­­­­ban van s így nyilatkozik: — Az első negyedóra után legszí­vesebben átadtam volna a sípot más­nak. Komolytalan mérkőzés volt s ko­molytalan játékot nem szabad komoly embernek vezetni. A Ferencváros öltözőjében is látni­­ néhány borús arcot, de a hangulat ha­­­­tározottan derűsebb. Hiába, a győze-­­lem tudata mindent megaranyoz. Máriássy dr. így szól: Az első fél­időben­­ fölényben volt a csapat, de a másodikban már nagyon respektálták a csatárok az ellenfelet, a kemény vé­delmet. Ekkor Újpest volt a többet támadó, viszont a mi védelmünk, melynek Turay volt a vezére, nem en­gedett komoly akciót és kibontakozá­sokat. Újpest játéka túlságosan ke­mény volt ebben a félidőben.­Tóth István: Az eredménynek örülök, mert szép teljesítmény. Amit azonban tulajdonképen mondani, sze­retnék, az nem való a nyilvánosság elé. Pataki Mihály: A játék alapján a Ferencváros megérdemelte a győzel­met, örülök, hogy nem esett sérülés, ami nagyon fontos az elkövetkező vá­logatott mérkőzések szempontjából. Amit a nyilatkozók nem akartak elmondani Nem­ tudjuk, mit jelent Langfelder kijelentése, mit jelentenek a bizonyos vonatkozások. Nem tudjuk, mi az, amit Potya nem tart a nyilvánosság elé valónak, de lehet, hogy némileg egyezik a véleményünk. Mi ugyanis azt tartjuk, hogy az olyan mérkőzés, amilyent 100 díjra pályáznak a IA11611: 1Y101 ÉLETE könyv olvasói Tájékoztatást ad minden könyvkereskedés ! és Dante könyvkiadó, Budapest, VI., Ó-utca 27 JungffinsfBk m MidW ■* •iflassWfsl? ? nineHME é » I Pionier FaifiMi (összehajtható gumicsónak) facsónakstá! jobban biztosit itte- «*■ szűrjek ális tfirai ehetöségi'­— íi haw részién­y mm­ ~ üf SsivatörteMpr­. VH, Nagymező­ utca 6. sz. MBK Kérje díjmentes mm 11. számú képes sportárjegyzékünke Heti program Szerda: Athén: Bocskay—AC Atromitos. Péntek: Athén: Bocskay—Enossis Konstanti­nopolitou. Vasárnap: Millenáris: Nemzeti—Ferencv­áros. Nagyszombat-utca: III. ker. FC— Pécs-Baranya. Sárkány-utca: Kispest—Budai „11”. . Szeged: Bástya—Újpest. Kaposvár: Somogy­—Hungária. Athén: Bocskay—AC Olimpiakor. II. ligában: Budapest: Vác FC—­­Turul, Vasas—Kossuth. Szombat­­h­e­l­y: Sabaria—Bak TK. R­á­k­o­s­p­a­l­o­t­a: Megyei­—Rákospalota. Az amatőröknél: Törekvés—BSE, BSzIÍRT—Hl. ker. TVE, Postás—Fer. Vasutas, FTC—BTC, UTE—BEAC, Testvériség—MTK, „33” FC—PSC. 7 tegnap a két csapat vívott, nem való a nyilvánosság elé! Nem játszottak a csapatok rosszab­bul, mint mostanában általában, sőt bizonyos fokú javulás is észlelhető rajtuk, egyik-ovi .-dk részükön. De nem szabad

Next