Nemzeti Sport, 1930. október (22. évfolyam, 192-213. szám)
1930-10-01 / 192. szám
sés0®Me Szerda, 1930 október . II Mit tegyünk hát? Ami a német lelkesedés, a füves pálya és a magyar futball lenézése érzetének közepette eszünkbe jut — Saját tudósítónktól — Rozsda marja, nem ragyog!? A magyarokat saját fegyverükkel vertük meg! Nerz, a németek birodalmi trénere mondotta ezt. A vér erejével, a szív füzével folytatott harcra értette, amit a német csapat a drezdai gyepen harcolt végig. Ennek a tűznek a lángja felperzselte a magyar fiúk minden igyekezetét. A német szívek dobogása elhalkította a magyar küzdeni tudás erejét. Valaha megcsodálták a magyar lendületet, a magyar temperamentum viharzó szélvészerejét, a magyar fiúk huszáros rohamfergetegeit. Valaha rettegve emlegették a magyar futball paprikatüzét, mely előtt észak hidege, dél forrósága, nyugat méltósága mind a porba hullott. Mint ezer év előtt, az Európába vándorolt magyarok harci kalandozásai idején ... A drezdai gyepen, az Elbe partján éppen úgy beleveszett a magyar virtus az ellenfél gyilkos kelepcéjébe, mint ezer év előtt Augsburg alatt a Lech partján kalandozó őseink! Talán rozsda marja a magyar harci erényeket, talán nem ragyog már az ősi fegyverzet? Nert sem mondta, senkit sem mondhatja. Csak azt, hogy ezúttal a németek kezében fényesebben villogott a kard! A művészet ütközött bele a természet erejébe Nevezzük kardnak, acélból való harci fegyverzetnek, lelkesedésnek, a szív minden ereje kiáradásának, a német akarat hegyeket mozgató hatalmának, vagy a német nagyság letipró, agyonsújtó terhének mindazt, ami a drezdai második félidőben a német futball sikerét kiverekedte, mindezeken túl azt kellett látnunk, hogy ezen a mérkőzésen a művészet a természet rettentő elbírhatatlanságával találta szemben magát. Olyan volt az a második félidő, mint mikor valami gyönyörűséges palotát földrengés ráz meg száz izzé, porrá. Mint a mikor égbenyúló fenyők szépséges gyertyáit töri derékba a vihar száguldó ereje s forgatja meg a sárban, porban a napsugárhoz szokott koronáját. Mint mikor valami paradicsomi szigetet nyel, temet el a tenger háborgása, hogy pompázó parkjai, viruló virágerdei fölé az iszap semmitmondó szürkeségét, terítse. A magyar válogatott gyönyörű futballcsodát remekelt a drezdai pályára az első félidőben. Ennek a csodának varázslatos ereje alatt álmélkodott a negyvenezer szempár, ennek a csodának varázsa hangzik minden német kritikából, ami a mérkőzésről elhangzik. S ezt a futballcsodát ledöntötte a második félidőben a német csapat vihara, földrengésszerű ereje, óceánokat megszégyenítő háborgása. Ezt a vihart nem tudta kiállani vasárnap a magyar csapat. Legfőképpen azért, mert maga nem tudott hasonló viharral felelni. A magyar futballtudás már hosszú évek óta sokkal inkább művészet, mint játék, sokkal inkább játék, mint harcos küzdelem. A magyar futballista művésze a labdának és — ha százszor hivatásos is — nem munkája, nem robotosa. Ezzel áll talán minden más futballista fölött, ezzel hódítja meg olyankor is a világot, amikor — mint Drezdában — a vereség keserű poharát kell eme tulajdonságai miatt kiinni. Mert a művész meg tudja festeni a tenger háborgását, meg tudja szólaltatni a hangok viharát, a természet zengő orgiáját, de maga mégsem csinál vihart, mégsem korbácsolja fel a tenger mélységeit. A magyar csapat művészete beleütközött a német lélektengeri bődítő viharába, s össze kellett roppannia alatta! A magyar futball különös kellékei A drezdai negyvenezer előtt is tisztán állott, hogy a magyarok művészi futballt játszanak. Nemcsak a félidőben, de a mérkőzés után is elismerte ezt mindenki, sőt maguk a vendéglátók sokkal nyomatékosabban hangsúlyozták ezt, mint ahogy mi magunk tesszük. A német szakemberek serege s a német sajtó egyértelműen jelentette ki, hogy az a futball, amit a magyar csapat játszik, nekik túl magas, attól ők távol vannak. Ennek a magyar futballnak azonban nagyon kényes tulajdonságai vannak. Sziklába nem lehet Madonnát faragni, százmázsás terméskövekből egyiptomi piramisokat lehet építeni, de nem a kölni dóm tornyát vagy a Szent Péter-templom kupoláját. Nagydobra nem lehet szonátát írni s basszussal nem lehet a Standchent szerelmes fülekbe suttogni! Minden nagy teljesítményhez, minden művészi alkotáshoz az alkotó természetének, szokásainak, hajlamainak megfelelő körülmények kellenek. A magyar csapat nagy teljesítményéhez hiányoztak ezek a kellékek. A pálya roppant mérete kizökkentette koncepciójából, a füves talajból még meddig kell a pázsitos futballpálya után epekednünk! — úgy hatott rá, mintha egészen szokatlan világba pottyant volna, a bíró felfogása teljesen más légkört teremtett számára, mint amilyenhez szokva van. Mindezt azonban 15—20 perc kemény igyekezetével le tudta küzdeni és igazi nagyságának bizonyítékát adta, amikor a félidő második felében megsemmisítő fölénynyel, szemkápráztató játékkal intézte el ellenfelét. A nagy játékhoz, a fölény állandósításához azonban teljes lelki kiegyensúlyozottság is kell. A szünet vitája, hibásan, oktalanul felkavart hangulata elrabolta a csapat lelki egyensúlyát. Idegesség és nyugtalanság lépett ki a csapattal a második negyvenöt percre, aminek súlya a német csapat lendületével, a drezdai közönség hajrázásával nehezedett az együttesre. Ezt a hiányt már nem tudta pótolni, ezt a súlyos sérülést nem tudta kiheverni a csapat s elvesztette küzdőképességét, idegnyugalmát, játékos kedvét, szépet, jót, sikert hozó alkotó kedvének legfontosabb alapját. A magyar csapat játéka olyanná lett ezen a mérkőzésen, mint valami félbehagyott remekmű. Egy része csodás szépségű, varázslatos erejű, színpompás és gyönyörűséget keltő, mellyel együtt kellett járni a sikernek. A másik része kidolgozatlan, elnagyolt, abbahagyott, mint valami remek torony mellett a másik, csonka pár, ami csak arra jó, hogy a tökéletes alkotás hatását rontsa. A Jövő útja — a múst hibája A drezdai 3:5 után sokkal hangosabban merészkedhetik elő a követelés: — Nem kell a művészi játék, siker, győzelem kell! Nem kell a játék szépsége, gólok kellenek! Hiábavaló beszéd. A magyar futball sohasem változik át úgy, hogy eredetiségéből kivetkőzzék. Bizonyos, hogy a fejlődés a küzdő játék felé viszi a futballt és sokkal inkább kidomborítja ezt a tulajdonságot, mint ahogy ezelőtt, a skót iskola diadalmas érvényre jutása óta láthattuk, de az is bizonyos, hogy azé a jövő, aki ebbe a küzdelemmel teli játékba legtöbb művészetet, ötletet, szellemet tud belevinni a legnagyobb harcok pillanataiban is. Igaz, hogy az angoloktól kezdve a spanyolokig mindenki hátat fordít a szépségek keresésének és csak a gól szentsége előtt hajt térdet, mégis meg kell őriznünk továbbra is a magyar futball szépségét, kifinomodottságát. De nem olyan dekadens formájában, mint amilyenben mostanában a csak küzdő ellenfelek ellen — franciák, olaszok, németek — többnyire jelentkezett. Nem olyan játékosokkal, akiknek elkényeztetettsége, bogarassá öregedése, elkényeztetett volta alkalmatlan már arra, hogy új tulajdonságokat rakosgassunk régi nagyságukat hirdető jellemvonásaik mellé. Játékosgárdánk testi és lelki nevelését kell megreformálnunk. Igaz, a kicsiny ország néhány milliójából nem lehet olyan könnyen s olyan alkalmas fizikumot a pályára vinni, mint Anglia, Németország, Olaszország, Spanyolország, vagy Délamerika tömegei közül. Különösen, ha elkergetik az illetékesek az ifjúság nagy részét a futballlabda mellől, ha tűzzel-vassal irtják ezt a játékot iskolákban, hivatalokban, intézetekben, ha nem adnak polgárjogot sem a futballnak, sem a futballal foglalkozó polgári egyesületeknek ahhoz, amit végezni akarnak: a futballista neveléséhez. Fiatalság kell a futballba, mert a futballista gyorsabban öregszik, mint a trópusi nő. Olyan fiatalság, amely még kevesebbet gondolkozik, de szívesebben, önfeledtebben játszik, amelynek lelkében minden nagy esemény az élet egy-egy mérföldkövét jelzi. Olyan futballgeneráció kell, amely sem művészete erejét, sem idegei nyugalmát nem veszti el a minden mérkőzéssel együtt járó hangulatváltozásokkal. Olyan fiatalság kell, mely ellenállása vitorlásba fogja az ellenfél tudásának, erejének viharát, amely az erő és akarat ellen még nagyobb testi, lelki erőt, még ellenállhatatlanabb akaratot dob a harcba. Mindez a nevelés munkája A pályán és a pályán kívüli nevelésé. A pályán meg kell tanítani a futballistát arra, hogy mi az a testtel való játék, el kell végre jutnunk oda, hogy futballbíráink helyesen értelmezzék a szabályokat. A pályán kívül pedig meg kell szüntetni a rendszert, mely szarokat választ ki, a futballistához nem illő igényeket nevel a játékosokba, elpuhítja, férfias küzdelmektől irtózóvá teszi, egyszóval elneveli a sporttól, elneveli a futballtól. A drezdai csapat nem hibás, valójában nem is oka a vereségnek. A magyar futball helytelen utakra jutása az ok, amit nem szüntethet meg semmiképpen összeválogatott tizenegy sem. A csapat azt adta, ami lényege. Becsületesen, dicséretre méltóan játszott. A németek maguk állapították meg, hogy hivatásos játékosoktól szokatlanul nagy lelkesedéssel, akarattal harcolt a magyar csapat. A magyar futball hibái azonban a legjobb tizenegyben éppen úgy élnek, hatnak, károsan hatnak, mint bármely más csapatunkban. Tömegeket kell nevelnünk a pályán, fel kell emelnünk ezeket a tömegeket a pályán kívül a sport ideáljainak szebb, nemesebb birodalmába, köznapi vágyakon túl nagyobb, fényesebb, tisztább és felemelőbb célokat kell a nemessé kovácsolódó lélek elé tűznünk, ha a magyar futball jövőjét akarjuk szolgálni. Drezdából jövet, a robogó vonat kereke egyre ezt kattogta a fülembe, míg a diadalmámoros Elbe-partról a nagy csalódást megért Duna partjára értem! P. I. A Pénzügyi TSC a BTC-be olvad ? A PTSC-nek a BOSC-cal való egybeolvadására már ki is tűzték a közgyűlést, mégis olyan hangokat hallottunk, hogy a BTC erősödik meg a pénzügyiekkel Immár három éve, hogy a BTC és a Pénzügyminisztériumi Tisztviselők SC között olyan irányú tárgyalások folynak, hogy a KANSz egyesület feladja önálló létét és a piros-fehérek gárdáját fogja — nem is kis mértékben — erősíteni. A tárgyalások a legnagyobb titokban folytak, de nem vezettek sohasem eredményre, mert a pénzügyiek között mindig voltak olyanok, akik az önállóság fenntartása mellett kardoskodtak s nem akarták az egyesületet más klubba olvasztani Úgy látszik a népjólétiek pompás sikere hozott fordulatot a pénzügyiek felfogásába, mert a legutóbb már egyöntetű volt az a felfogás a klub tagjai közt, hogy a PTSC-nek is az MLSz bajnokságért kell játszania. A BTC-vel való tárgyalások elhanyagolása mellett egy negyedosztályú egyesületet, a BOSC-ot választotta ki a vezetőség arra a célra, hogy annak a nevét felvéve, lásson neki az MLSz bajnokságnak. A BOSC-cal a tárgyalások már sokkal könnyebben mentek, mint a BTC-vel, hamarosan létre is jött a megegyezés s ennek alapján már ki is tűzték a fúziós közgyűlést, mikor a PTSC-ben legújabban olyan felfogás alakult ki, hogy ha már egy idegen egyesület neve alatt folytatja a PTSC a szereplését, akkor legalább ne negyedik, hanem felsőbb osztályú csapatot válasszon ki. Ekkor került újra előtérbe a BTC neve. A tárgyalások fonalát hamarosan felvette a két egyesület vezetősége s azt hisszük, rövidesen meg is egyezik a két vezetőség abban az irányban, hogy a PTSC a BOSC elejtésével a BTC-be lép. Mondanunk sem kell, hogy a pirosfehérek hatalmas erősödést nyernek a pénzügyi játékosokban. Vác FC—Nemzeti B) barátságos mérkőzés lesz vasárnap délután fél 4 órakor a Simor utcai Ganz-pályán. Előzőleg a Ganz TE—Testvériség II. osztályú mérkőzés kerül sorra. A III. ker. FC játékosai közül csak Fenyvesi inhúzódása komolyabb természetű. A többiek rendben vannak. Óbudán remélik, hogy Fenyvesi sérülése is rendbe jön vasárnapig. Gerő Ferenc vezeti vasárnap Belgrádiján a Beogradsky—Concordia meccset. Az MLSz-be tegnap távirat futott be a jugoszláv szövetségtől Belgrádból, melyben az MLSz útján Gerő Ferencet kérik fel a vasárnap Belgrádban eldöntésre kerülő Beogradsky—Concordia mérkőzés vezetésére. Az MLSz továbbította a kérést a BT-hez, egyben rögtön közölte Gerő Ferenccel is, aki éppen fent járt a szövetségben. Gerő maga részéről elfogadta a meghívást s így már csak a BT hozzájárulása szükséges. ) MTK pálya Hungária-út Vasárnap, október 5-én, délután fél 4 órakor Hungária—III. ker. FC Előzőleg fél 2 órakor Budai 11—Sabaria I. ligabeli bajnoki mérkőzések