Nemzeti Sport, 1931. november (23. évfolyam, 210-231. szám)

1931-11-01 / 210. szám

Vasárnap, 1931 november 1.a Az MLSZ, teg­na­pesti , tanácsülésén nyílva-; nossagra noztak az­­ osztrákoknak adott i * n n g válaszlevelet A Levél erélyesei vissza­utasítja az­­ illetéktelen beavatkozást—A Meisl­­ idegeskedése és tapintatlansága \ szította' ellentétek magyar meg- ; [ világítása —­ Tudomásul vesszők ■­­ az osztrákok leépítési tervét ! — Saját tudósítónktól — [ Az MLSz tegnap esti tanács­­i ülésén Langfelder Ferenc szóvá-­ítette, hogy a magyar szövetség ■nindeddig válasz nélkül hagyta­­az osztrák szövetség ismeretes le­­­velét, amelyet az a válogatott mérkőzés után intézett hozzánk. A felszólalásra Kenyeres Árpád főtitkár ismer­tette a levél törté­netét. Az új elnökség csak 22-én lépett hivatalba s így csak most csütörtökön foglalkozhatott a vá­lasszal, amely azonban már pén­teken el is ment Bécsbe, az ÖFB címére. Kenyeres Árpád fel is olvasta a terjedelmes levelet, amely az osztrák levél minden pontjára megfelelő választ ad. Kifejti, hogy az osztrák csapatot most is szívélyes vendégbarátsággal fo­gadta a magyar szövetség és a magyar közönség egyaránt s a mérkőzés utáni incidenst is csak a bíró hibái váltot­ták ki s csakis a bíró csak tüb­bei­ről csak annak megállapítására szorítkozunk, hogy szövetségeink közötti több, mint harminc esz­tendő alatti hatvankilenc találko­zás után Önök, az osztrák szövet­ség jelenlegi vezetői voltak azok, akik a nemzetközi sportéletben példátlanul álló hosszú sport­ba válságot egy az önök által egy­oldalúan megállapított esemény után, ily lépéssel feldúlják.” „Összefoglalva az elmondotta­kat, leghatározottabban tiltako­zunk levelükben foglalt insinuá­­ciók ellen és azokat visszautasít­juk. Visszautasítjuk úgy a levél hangját, mint tartalmát és kény­telenek vagyunk bejelenteni, hogy sem a sportszerűségből, sem a sportetikából kioktatást a tisztelt Társszövetségtől el nem fogadha­tunk.” Bizonyos, hogy a válasz már nem kelt Bécsben különösebb fel­tűnést. A legutóbbi magyar— osztrák történetéhez tartozó ok­mányként kezelik majd, de nem hihetjük, hogy irat­tárba helyezé­sén kívül különösebb események megindítója lehet. A két, össze­zördült szomszéd hamarosan el­felejti ezt a két levelet s bizonyá­ra létrejön a legközelebbi mérkő­zés, amely alkalmas lesz arra, hogy gyógyító ízt hozzon a bécsi doktorok által" mérgesnek hitt sebre. Bécsből már hallottunk ilyen hangokat s bizonyos, hogy a vissz­hang sem lesz más. A futball­­pörök a pályán kezdődnek, a zöldasztal el-elm­l­gesíti azokat, de a pálya mindig meghozza a békét és megértést is! Q|LÉC£K,nilia,zsák,sapka, dl ktszigi, n­arcpiack MOLNÁR GYULA, VII. Károly-körút ír c. J. 32-1­02 ellen irányult. Kitér a levél Meisl beszédére s annak tapintatlansá­gából eredőnek mondja az egész affért. Megadja a választ a sajtó­val kapcsolatos pontra, megcá­folja Eberstaller dr. eddig vissza nem vont állítólagos beszédét, majd a következőkben foglalja össze az egész ügy lényegét: „A régi sportbarátság alapján elvártuk volna a tisztelt Szövet­ségtől, hogy ha panaszaik van­nak szövetségünk, pályáink, játé­kosaink­­ellen, úgy azok megbeszé­lésére bennünket meghívjanak, amit kész örömmel és a legna­gyobb lojalitással elfogadtunk volna; de egy ilyen súlyosan sértő és fenyítésnek szánt levelet egy velünk egyenrangú, harminc­éves barátság szálaival összenőtt társszövetségtől igazán nem vára­tunk!” „Tisztelt Urak! Megvalljuk őszintén, hogy egy illúzióval sze­gényebbek lettünk. Azt hittük és a mi részünkről úgy is éreztük, hogy három évtized viharaiban megedzett baráti szálak vaska­pocsként elválaszhatatlanul fon­ják egymáshoz a két szövetséget. Most látnunk kell, hogy egy mondva­csinált incidens is elég önöknek ahhoz, hogy felfeszítse a barátság vaspántjait. Tudomásul vesszük tehát az önök elhatáro­zását, hogy az eddig kultivált in­tenzív mérkőzéssorozatot fenntar­tani nem kívánják és így reszünk­ FTC-pálya Üilői­ út Vasárnap, november 1-én, d. u. 2 órakor FerencvárosTM Hungária Előtte 12­­órakor Budai II* Újpest I. ligabeli bajnoki mérkőzések Érthetetlenül eltitkolja a profiszövetség azt, hogy mely egyesületek vannak felfüggesztve Saját tudósítónktól A Bocskai—Újpest mérkőzés utórezgései­­ nyomán a Nemzeti Sport szerkesztőségében érdekes terv merült fel. Elhatároztuk, hogy ezentúl minden vasárnap reggeli számunkban figyelmeztetjük azokat az egyesületeket, amelyek még szombat este valami tartozás, vagy más kötelezettség miatt fel voltak függesztve. Figyelmeztetni akartuk azért, hátha csak feledékenység miatt nem egyenlítették ki tarto­zásaikat. Figyelmeztetni akartuk azért is, nehogy a labdarúgósport értéke csökkenjen a zöld asztalnál megsemmisített mérkőzések és el­vett pontok miatt, az illetőket kötelezettségükre figyel­meztetjük, csak­ a sport érdekeit szolgáljuk. A profiszövetség hivatalos lapjá­ban egyébként a következő felfüg­gesztett egyesületeket, illetve pályákat találjuk: I. liga: Sabaria, Bocskai, debreceni, kaposvári pálya, Somogy. II. liga: Turul, József­város, Soroksár, Terézváros, Bak TK, Pécs-Baranya, pécsi pálya. Ezek azonban még csütörtökön voltak felfüggesztve s azóta többen törlesztették adósságaikat. Psng-por.glj ’6:?.. mmárd stÍJíEn­. RITYER FERENC vett HSC jelölés V., Csáky­ utca 28. sz. alatti cukrászdájának szuterén helyiségében Tegnap este, amikor azzal a ké­réssel fordultunk a profiszövetség­­hez, hogy adják tudomásunkra a felfüggesztett egyesületek név­sorát, elutasításra találtunk. Emiatt csak csodálkozásnak adhatunk ki­fejezést. Nem hisszük, hogy a profi­­szövetségnek az legyen az elve, hogy lehetőleg minél több mérkőzést semmisítse­nek meg a zöldasztalnál, il­letve írjanak a vesztes fél ja­vára. Ha azonban nem ez a profiszövet­ség álláspontja, akkor miért tit­­kolódzik s miért nem engedi nyil­vánosság elé a felfüggesztettek név­sorát. Nem kívánjuk tudni, hogy az egyesületeket miért és mennyi összeg be nem fizetése miatt füg­gesztették fel — ez már nem tarto­zik a szorosan vett sporthoz —, de igenis tudni akarjuk, hogy melyik egyesület van felfüggesztve, mert ha ezt tudjuk és megírjuk s ezáltal Kemény küzdelmet ví­vott tegnap Szegeden a REAC és az SzVSE REAC—SzVSE 3:2 (1:2) Szeged, I. osztályú bajnoki. Bíró: Martonossy. Irreális körülmények között, óriási szélben s hatalmas sárban folyt le a mérkőzés. Az egyetemisták az első félidő­ben erősen védekezésre szorultak s a 10. percben a vasutasok már 2:0-ra vezettek Karlovitz II. és Koszó I. góljaival. Ekkor már min­denki kezdte biztosra venni a favo­rit KEAC vereségét. A félidő utol­só perceiben azonban már lábra­­kapott a KEAC legénysége, de szü­netig csak egy gólt tudott szerez­ni a 42. percben Solti IV. révén. Szünet után azután hatalmas REAC-ostrom következett, az SzVSE jóformán csak védekezett s húzta az időt. A 25. percben Go­mon egyenlített, majd két perc múlva Ágoston vágta be a győztes gólt. KEAC II.—SzVSE II. 11:0 (3:0). Szövetségi Díj. Bíró: Kom­­lósi. Ferstl sérült bokája annyira fel­dagadt, hogy a jeles maglódi játé­kos nem vállalhatja ma a játékot. Közgyűlési meghívó. A Budapest (Budait Terra Egylet 1931. évi november hő 25-én, azaz szerdán este 7 órakor az egyesület I. tér., Attila­ utca 3. szám alatti tornacsarnokának tanács­­tervében tartja LXII. évi rendes közgyűlését, amelyre Tagtáry urat tisztelettel meghívjuk. Tárgysorozat: 1. A választmány évi jelenésének előterjesztése az 1930/31 évi egyesületi évről. 2. Az 1930/31. évi pénztári kimutatás és vagyonmérleg előterjesztése s ezekkel kapcsolatban határozathozatal a felmenvény megadására vonatkozólag. 3. Az 1931/32. évi tagdíj maximális határának megállapítása. 4. Az 1931/32. évi költségvetési előirányzat megállapítá­sa. 5. Esetek­e* indítványok. ”­­6. Elnökségi és választmányi sarrok választása.­ Amennyiben ez a közgyűlés határozatképesség hiányában megtartható nem volna, úgy az alapszabályok 2*. §-a énelmében november 29-én, vasárnap délelőtt 10 órakor ugyanott megtartandó második közgyűlés végérvényesen határoz a meg e­­len-5 ta,Tok számára való tekintet nékü­l Budinál. 1931. évi ekébe- hó 28-án. Als elnökség 1901 őszén­ csaptak össze d'ászéc a zöld­­faitée is a kík-fakéc szmek Uatdazéi A Uckm* évtizedes malac farkati közép­­ptmk­dóat* állá két csapat mai küzdelme difiit — Saját a dó silónktól — ÁSlpudk me$­ széca!­ ­ .. Annak a nemze­ TM "­déknek az életé-Szí­e tében, amely a [ JgÉjLpjl magyarországi fut­­ballt ismeri, még jfUHSuff 11121 eddig sohasem SiSsgygp-t­ fordult elő, hogy annyira földre \ 0^1 szerzett tekintet­.^1$ tel élte napjait, mint mostanában! A gondok felhői, amelyek ré­gebben csak futófelhők vagy ját­szi könnyedséggel tovairamló bá­rányfelhők voltak, napjainkban csúnya, félelmetes, fekete felhővé sokasodtak. Alattuk úgy jár az ember, hogy sem fölfelé, sem maga mögé nem tekint, csak azt a halvány kis rést keresi, ami előtte nyílik néha-néha, hogy megvilágítsa útját. A futballra éppen úgy rászakadtak ezek a gondfelhők, mint az élet minden más megnyilvánulására. S a fut­ball hívei éppen úgy csak a sa­nyarú ma epesztő témáival tud­nak foglalkozni, mint bárki más. Pedig a futballnak is vannak ünnepei, amelyeken le kell rázni a köznapiság rideg köpenyét, a meguntság szürke takaróját, hogy felüdülhessünk azokban a gondo­latokban, emlékekben, amelyek nemcsak a múlt örömeit, de eset­leg a jövő szebb színeit is elénk vetíthetik. Ilyen ünnepe a magyar futball­nak már hosszú évek óta az a nap, amelyen a zöld-fehér 63 a kék-fehér színek régi harcosai állítják ki csapatukat egymás el­leni mérkőzésre, amelyen az FTC és az MTK sok hagyománnyal teljes neve árnyékában jelenik meg a mai gárda a pályán. Bár a mai viszonyok értelmét a Ferenc­város és a Hungária elnevezés vetíti elénk, mégis bizonyos, hogy mindaz, ami ezzel a mérkőzéssel összefügg, ami ennek ízét, színét, savát és borsát adja, a magyar sport egész társadalmára gyako­rolt hatását, jelentőségét kifejezi, amögött az elnevezés mögött ta­lálható, amit ez a kétszer három betű fejez ki: FTC—MTK. Amit az a két, többé a magyar sport­életből kitörölhetetlen színössze­tétel ragyog: zöld-fehér, kék­fehér! Hamincéves ünnepít üli a mágnes dedi Csaknem pontosan harminc esz­tendővel ezelőtt állott szembe első ízben a pálya közepére tett labda mögött az a két csapat, amelynek egyikén a ferencvárosiak zöld­­fehér, a másikán pedig a testgya­korlók kék-fehér trikója feszült. 1301 december elsején ját­szotta az MTK első nyilvá­nos mérkőzését néhány tré­­ningjellegű­ játék után s ezen az első nyilvános mérkőzésen az FTC csapata volt az ellen­fele. Az FTC, amely az ebben az évben kiírt magyar bajnokságban is sze­repelt már és az MLSz alapításá­ban is részt vett, komoly erőt képviselt. Hiszen a csapat a baj­nokság harmadik helyére került, a bajnok BTC és a második MUE mögött. Természetes, hogy több hozzáértéssel, több rutinnal ren­delkezett, mint a kezdő MTK s nem csodálhatjuk a mérkőzésről írott megemlékezésnek azt a téte­lét, amely azt mondja, hogy az 5:1 arányban győztes FTC némi szerencsével több gólt is rúgha­tott volna. Ez a harminc év előtti mér­kőzés volt az elindítója an­nak a nagyszerű vetélkedés­nek, amit a két egyesület s annak mindenkori csapata képviselt a magyar futball­ban. Ez a mérkőzés, amelynek emlékét bizonyára a derűs múlt édes em­lékeibe révedező szemmel vará­zsolja elő a futball sok igaz híve, volt az a kiinduló pont, amelyből három évtized alatt nemcsak hét-,­venöt emlékezetes másfélóra, ha­nem a magyar futballnak szinte megszámlálhatatlan dicsősége is fakadt. Mert 2002-ben az MTK második lesz a másodosztályban a Postás mögött, de legyőzi az osztályozóban a MAC-ot, döntet­lent játszik a „33” FC-vel s be­­kerül az első osztályba. Az i'í'C és az Hll-H bajnaksályo. Ezután a zöld-fehérek és a kék­­fehérek igen gyorsan átvették a futballban a vezető szerepet a piros-fehér BTG-től. Mellettük és mögöttük a feledésbe merült azóta az akkor a futballban is előkelő sze­repet játszó MUE sárga-fehér színe s nem tudott az élre kerülni a Postás SE zöld-fehér zászlója sem. A BTC is­z 1902-es bajnokságban még elhódította a bajnoki címet, de 1903-ban már az FTC, 1904-ben pedig az MTK a bajnok. Most felváltva szerzik meg ezt a nagy címet kétszer, míg az 1908—9. évi bajnokságban meg­kezdődik az FTC sorozata, amit az 1912—13. évi bajnokság megnye­rése fejez be. Ötévi remek siker, sorozat után állítja meg a világot meghódító FTC-t nagy ellenfele s ragadja el tőle az 1913—14-es baj­nokságot. A háborús idők első évében az FTC nyeri az Auguszta-serleget 1914-ben. Az 1915 tavaszán lefolyt — úgynevezett amatőr liga — körmérkőzésekből is az FTC kerül ki győztesen. De ennek az évnek őszén, a hadimérkőzések során élre kerül az MTK 3 ottmarad hosszú ideig. Az 1916—17. évi bajnok­ságot megnyeri s utána még hét ízben viseli sorjában a bajnoki cí­met. Csak az 1925—26. évi bajnok­ságban előzi meg újra az FTC, amely olyan lendületben van ekkor, hogy az első kat szétválasztás utáni bajnokságot is megnyeri, de már Ferencváros néven. Az 1928—29. évi bajnokság ismét a kék-fehéreké, most már Hungáriáé és csak az 1929—30 é­vi bajnokság avat új baj­nokot Újpest, a lila-fehérek csapa­tában. A harminc év küzdelmeiben tizenháromszor az FTC-t, tizen­négyszer pedig az M­TK-t látjuk az élen, okkal és joggal mondhatjuk tehát, hogy a magyar futball három év­tizedének történetében az a két csapat játszotta a vezető szerepet, amelynek egyenes leszármazottja a ma pályára lépő kétszer tizenegy játékos. A 3 £ (tádé és a (de)t­­öívkézise Ha az elmúlt évtizedek történe­tét szétrázhatta volna az idő vihar­zása, ha a futball szétválasztása megtörhette volna azt az egyeséget, amelyet a változatlan színek takar­nak a két csapaton s ha sok kedves arc, vezéri fej merült is el a múlt ködében a két sereg éléről, ma is megtaláljuk a szerves és elvitat­hatatlan kapcsolatot, ma is ott ta­láljuk a régi szellem őreit, a dicső múlt megtestesítőit mind a két táborban. Az MTK és Hungária elnöke, Brüll Alfréd ott állott csapata élén a harminc év előtti találkozón. Há­rom évtizede élt azóta változatlanul az egyesületi elnök sok örömmel, de sok keserűséggel is teljes éveit, s és három évtizede hirdeti minden GRÓF MfiJiílH SZállOPa BÉRHfiZ óltoime is kávéh­úza Kaixtl Kir­oly-uioa O. Minden este táncl Tani d.: Zsik­mond Básiló

Next