Nemzeti Sport, 1932. január (24. évfolyam, 1-22. szám)

1932-01-01 / 1. szám

2 A prágai Kradna és a bécsi WAC hatalmas vereséget szenvedett Rendesben, de a Kispest nem! Hogyan győzték le Marseille­­ben a többszörös francia baj­nokot — »Milyen lehet a Ferenc­város, ha a magyar bajnokság 11-ik helyezettje így tud ?« Gólarány 12:2!! — Saját tudósítónktól — (A téli utak során Kispest csa­pata érte el a legszebb eredmé­­ty­­­nyékét a magyar csapatok közül. A.Háromszor játszottak s mind a háromszor győztek. Francia-­­­ország felfigyelt a kispestiek sikerére, amint az alább három aldásról is kitűnik.) I. Mi ír az útvezető Marseille, december 27. Itt is győztünk, bár ezúttal a legnehezebb ellenfelünkkel kerül­tünk össze. A fiúk nehezen kü­z­­dötték le a hosszú út fáradalmait, de minden tudásukat latba vetet­ték s derekasan állták a helyüket. Mint már megtáviratoztam, 1:0 volt az eredmény. A gólt a meccs végén Kormos lőtte. Csendes szök­tette Paczolayt, az pompásan küldte be a labdát s Kormos szen­zációs fél fordulatos bombát zú­­gatott a hálóba. A mérkőzés másik nagyobb eredménye az volt, hogy Fürstner csak egy félidőt bírt játszani s így a II. félidő 15. percé­­b­en Csendes állt a helyére, ő is kiterít magáért. A sajtó a legszebben ír rólunk. Éppen most akadt a kezembe az egyik lap s buzgón fordítják szá­munkra: ... nem lehet elhinni, hogy ez a csapat a magyar bajnokság 11-ik helyezettje (nem is érde­meljük meg a dörmögök közbe)..." Vájjon milyen kiváló lehet a Fe­rencváros akkor, ha a Kispest ennyire tud?! A­ továbbiak során Rozgonyi szenzációs játékát boncolgatja a lap, s azt kérdi, hogy Máriássy szövetségi kapitány nem ismeri-e ezt a kitűnő tehetséget. Egyébként az összes nagy fran­cia lapok, mind a sport, mind a napilapok hasábokat szentelnek nekünk. Olyan szimpátiávál írnak rólunk, hogy az szinte csodálatos. Hogy mást ne is említsek, a „VAutó” című nagy sportlap a mi mérkőzésünkkel úgy foglalkozik, mint valóban komoly, nem minden­napi sporteseménnyel. De nemcsak a sajtó, hanem min­denhol, ahol megjelenünk, a társa­dalom is kitesz magáért. Csaknem minden nap meghívásnak kell ele­get tennünk. S mindig a legfőbb beszédtéma a magyarok sport­barátságának méltatása s annak felvirágoztatása. Azt hiszem, ered­ményeinkkel sikeresen járulunk hozzá. A Nemzeti Sporton keresztül kí­vánunk Boldog Új Évet hozzátar­tozóinknak, klubtársainknak, a ma­gyar közönségnek és a t. Szerkesz­tőség minden tanának. Révész Miklós dr. Marseille-vel vívott mérkőzés kere­tében érte el. Az első mérkőzésen Kispest igazi futballt játszott s a mérkő­zés után mindenki a magyar fut­ballt a csehszlovák fölé helyezte. Következett a második meccs. A prágai Kladno éppen egy héttel előbb kapott ki a Rennaistól 6:2 arányban, de hozzá kell még fűzni azt is, hogy a bécsi WAC 5:2-re vesztett ugyanott tavaly. Nem akarom a mérkőzést leírni, de 8:0-ra veze­tett már a Kispest, amikor a ren­­nesiek kétségbeesve támadtak s a bíró segítségével szépíteni tudtak. Még hozzá elég erőszakosan is küz­­döttek. A mérkőzés után rögtön vonatra ültek, 1200 kilométert utaztak. Két nappal később kiálltak a híres és többszörös bajnok marseillei csapat ellen. Két angol játékos szerepelt az Olimpique Marseille csapatában. 200 kilóval látszottak nehezebb elmek a honiak, amikor a csapatok kivonultak a pályára. _Én magam is meglepődtem a mar­­seillei hatalmas legényeken. .Azt­ hittem, legázolják a kispestieket Rozgonyi azonban, mint egy titán, úgy harcolt... Ráskai sem ezér­­g­velte magát. Durvák azonban nem voltak, de harcoltak, küzdöt­tek, viaskodtak, hogy valami­képpen ellensúlyozzák az angolok­nak tényleg túl erős játékát. Szép volt a játék és változatos. Félidőig 0:0. Ha ez marad, akkor sem kellett volna szégyel­­niök a kispestieknek. De nem! Ők túltették magukat azon, hogy már 25-ik meccsüket játsszák az őszi idényben­, túl az 1200 kilo­méteren, az angolok durvaságán, a csúszós, füves pályán és főleg a bírón és két határbírón is túl­­ megnyerték a meccset. Olyan gólt rúgtak, hogy a sportszerű közön­ség mindent elfelejtett és hatal­masan tapsolt. Ki kell emelnem Rozgonyi hát­védjátékát. Amit Hunyadival együtt csinált, olyant itt még nem láttak. A Fogoly­gát legjobb nap­jaira emlékeztettek. Este bensőséges búcsúzkodás. A 11-ik hely birtokosai mennek tovább dicsőséget koszorúba szedni. Míg én ?... Kedden edzen­ tovább az amiersi legényeket.­.. B. U. É. K. mindenkinek! Világjáró Ferenc. II. A Franciaországban élő magyar edző levele Marseille, december 27. 8:0, 8:2, 1:0, azaz 12:2 a Kis­pest gólaránya és három győze­lem ... Ezt a három mérkőzést Kispest sorrendben Quimper és Lóri­ent válogatottjával, a Stade Rennais-ve­l (Bretagne és Francia­­ország egyik híres csapata), vala­mint a mai napon a négyszeres francia bajnokkal, az Olympique Mit ír a délfrancia sajtó Le Radical de Marseille a címe annak a nagy francia lapnak, mely így ír Kispest 1:0-ás győzelméről az Olympique Marseille fölött: — Ma délután olyan mérkőzést nézhettünk végig, amilyet nálunk ritkán látni. Egészen eredeti, dolog volt, inkább hasonlított azonban ■egy base­ball mérkőzéshez. (?) A magyar csapatról azt mondot­ták, hogy a bajnokságban a har­madik helyen áll. Valóságban azon­ban csak az utolsó előtti hely a kis­pestieké, akik csak két meccsüket tudták megnyerni, kettőt döntet­lenül játszottak és hetet elvesztet­tek, miközben tizenöt gólt adtak Az 1931-es Évkönyv — Saját tudósítónktól — Január nevezetessége a sport­világban évek­ óta a Nemzeti Sport Évkönyvének megjelenése volt. Évkönyvünk pontosan fel­dolgozott adat­tengerével, átte­kinthető összefoglalásaival, min­denre kiterjedő részletességével a világ sportirodalmában is szin­te egyedül állt. Sajnos azonban —­ annak ellenére, hogy az Év­könyv összeállításának fáradsá­gos munkáját a Nemzeti Sport szerkesztőségének tagjai teljesen díjtalanul végezték el — Év­könyvünkre minden évben rá kel­lett fizetnünk. Áldozatot hoztunk tehát evvel a hézagpótló munká­val, de tudtuk, hogy az áldozatot a köz érdekében hoztuk meg. A mai gazdasági viszonyok között ezt az áldozatot — reméljük csak átmenetileg — nem hozhatjuk meg s a ráfizetést nem vállalhat­juk magunkra, így hát sajnálat­tal közöljük olvasóinkkal, hogy 1931-es Évkönyvünk nem jelenik meg. és harminchármat kaptak. Ezt a „Football” című lapból tudtuk meg. — Ha azt mondaná­m, hogy ez a csapat a legerősebbek közül való, amelyek itt jártak nálunk és hogy tartalékjaik ellenére is jó játékot vonultattak fel az Olympique ellen, akik nem tudták egyszer sem át­törni a magyar védelmet, akkor hálátlan, de egyben könnyű fel­adat várna, rám, hogy elmagya­rázzam, miként hajtunk mi térdet­­fejet e futball előtt, ami mint be­hozatali cikk nem tűr összehason­lítást. — A magyarok csak egy gólt lőttek, de ez szép volt és elvitat­­hatatlan. Amint a marseillei csa­tárok, úgy a magyarok is meg­ingathatatlan védelembe ütköztek. — Meg kell jegyezni, hogy a vendég csatársor lövőképessége nem valami nagy ... nom szívesen lőnek messzebbről, mint az öt­­méteres vonal. Azt hiszem, hogy erre vezethető vissza a csapat he­lyezése a bajnokságban A marseillei lap kritikája ezután megállapítja, hogy az Olympique azért vesztette el a mérkőzést, mert a két kispesti hátvéd, külö­nösen a jobboldali, túl keményen játszott. A marseillei csatárok­­meg voltak félemlítve. A kritika befejező megállapításai azonban fonto­sak. — Foglaljuk egybe: a vendé­gek jobbak voltak annak ellenére, hogy az Olympique csapatában a két angol (Gattay és Boyer) komo­lyan dolgozott. — Ezek után mit tudhat egy olyan csapat, mint a Ferencváros, amely tizenkét játékkal és tizenkét győzelemmel áll a bajnoki tabella élén?! A Herendi-vándordíj döntőjében, amelyet tudvalevőleg a MILL csa­pata nyert meg 2:1 arányban, ,Her­­bert­ jogosulatlanul játszott. Ezt álla­pította meg a BLASz legutóbbi ta­nácsülése és efölött rosszulásának adott kifejezést, miután az óvási ha­táridő már letelt és az eredményhez hozzányúlni nem lehet. * Hypero­ szájvíztabletta ideá­lis száj- és torokfertőtlenítő. Nem lép vissza a bajnokságtól a Megyer PC! Energikus hangú cáfo­latot küldött be hozzánk Nánay Ár­­pádné, a megyeriek igazgatónője, amelyben bejelenti, hogy tavasszal komoly csapattal vesz majd részt a II. liga küzdelmeiben az ambiciózus megyeri klub, amelyben újra a régi kedv honol, mióta a Szatur-féle ügy­ben a szövetség a klubnak adott igazat. A Blackpool, az angol I. liga egyik egylete új pályát épít magá­nak. Hír szerint ez lesz a világ egyik legszebb futballpályája, amit el is lehet hinni, hiszen 50.000 font ster­lingbe kerül majd. úgy látszik, még­sem mehet olyan rosszul az angol kluboknak­ .Túl megy a francia szövetségnek. A francia futball folyton terjeszke­dik, legutóbb házat vett a FFFA, mégpedig Páriában, a rue de Londres 22. sz. alatt. Morinaud államtitkár részvétele mellett a múlt héten ment végbe az ünnepélyes felavatás, ame­lyen Rimet elnök és Delaunay főtit­kár reprezentálta a francia futball­­szövetséget. Az épület első emeletén vannak a tanácstermek és a bizott­sági szobák, a második emeleten az adminisztráció helyiségei. Péntek, 1982 január 1. Nagy harc folyik az angol szigetország bajnoki címeiért Az angol és skót tabellák állása a karácsonyi nagyüzem után — Saját tudósítónktól — A szigetország bajnoki küzdelmei al karácsonyi ünnepek alatt fordultak át a „tavaszi” idénybe. Most már a pálya második felében fut a mezőny és meg lehet végleg állapítani, hogy nincs példa az angol futball — de más ország futballjának — történeté­ben sem arra, hogy az elmúlt évben még a II. osztály száraz kenyerét fa­latozó két csapat, amely csak az idén szerezte vissza újra elsőosztályúsár gát, a bajnoki tabella élén álljon! Az idény elején csak mint furcsaság ke­zelte mindenki ezt a tényt, most már azonban komolyan kalapot kell emel­ni e teljesítmény előtt, Evertonnak, a tavalyi II. osztályú bajnoknak és a West Bromwich Albionnak, a tavalyi II. osztályú második helyezettnek mostani első és második helye előtt. A tavalyi bajnok Arsenal szorosan ott áll a „jövevények” mögött, azután nagy össze-visszaságban következik az angol futball elitcsoportja, amelyben például a harmadik helyezettet csak hat pont választja el a tizenhárma diktól. Az utolsó helyek dicstelen sorsában egyelőre a Blackpool és a Grimsby Town osztozik. I. liga A II. ligában a Leeds United a legjobb úton halad, hogy a nyáron el­veszített elsőosztályúságát visszasze­rezze, a Manchester Unitednek annál kevesebb erre a kilátása. 11. liga Skóciában élet-halál harc lesz a bajnokságért a Motherwell és a glasgow-i Rangers között. A Mother­well komoly támadást intézett a Ran­gers bajnoki címe ellen, a hátralevő időben azonban a Rangers még behoz­hatja a Motherwell előnyét. Leeds United 22 14 « 4 49:24 32 Wolverbampton W 31 13 4 4 65:23 30 Plymouth 21 11 6 4 47:28 28 Bradtoru 22 12 4 6 43:26 28 Stoke City 22 11 6 5 38:23 28 Bury 31 12 3 6 47:34 27 Notts County 22 9 6 7 46:37 24 Millwall 22 9 4 9 39:32 22 Southampton 22 10 2 19 35:45 22 Tottenham H 22 8 5 9 51:45 21 Bradford City 23 7 6 9 43:46 30 Notts Forest 22 7 8 9 37:43 3# Burnley 21 7 6 8 31:43 20 Swansea Town 22 9 1 13 40:40 19 Barnsley 21 8 3 10 30:41 19 Manchester U i2 7 4 11 86:48 1* Oldham Athletie 22 6 6 10 32:44 i8 Chesterfield 21 7 4 10 32:48 18 Preston Northend 22 6 6 10 34:50 18 P. Balé 22 7 4 11 85:55 1* Oharlton 20 5 4 11 26:44 14 Bristol City 23 3 6 13 34:41 13 Everton 23 15 1 6 78:39 31 Westbromwich A 23 11 5 7 13:34 37 Arsenal 22 10 6 6 50:33 26 Sheffield U 22 12 3 8 53:33 26 Newoastle U 20 12 2 6 45:35 26 Liverpool 22 11 4 7 46:43 23 Aston Villa 20 10 4 6 56:87 24 líuddersfíeld T 22 9 6 7 40:31 24 Birmingham 22 10 4 8 42:36 24 Sheffield W 22 10 4 8 51:46 24 Bolton W 22 10 3 9 38:42 23 Middlesborough 22 8 5 9 42:52 21 Blaekburn 14 23 8 4 10 48(53 20 Chelsea 22 9 1 12 38:49 19 Portsmouth . 20 8 3 9 23:31 19 Westham U 22 8 3 11 35s55 19 Manchester C 22 5 8 9 39:43 18 Leicester C 21 8 2 11 40:50 18 Derby C 22 7 4 11 37:47 13 Snnderland 22 5 7 10 29:41 11 Blackpool 22 6 3 13 33:60 15 Grimsby T 23 5 3 14 33:54 is Skócia .Motherwell 24 17 5 2 77:33 39 Hangéra 23 16 4 3 64:35 36 Celtic 23 12 7 4 66:29 31 St. Mirren 24 14 2 8 50:32 30 Kilmarnoek 24 12 6 6 46:31 30 Aherdecn 25 12 6 J 40-16 30 Third Lanark 24 13 3 8 57:54 29 Partiek T 23 11 3 9 36:33 25 Hearls 25 11 2 12 38:38 24 Clyde 24 8 8 8 37:39 24 Qneens Park 23 9 4 10 45:49 22 Oowdenbeath >5 8 6 11 43:54 23 Dundee 25 7 7 11 44:60 21 Hamilton A 24 7 5 12 45:47 !9 Falkirk 25 7 5 13 42:52 19 Morton 25 7 4 14 49:54 18 Airdrie 34 7 3 14 45:61 17 Ayr Utd. 25 6 5 14 39:62 17 Dundee lítd. 25 5 6 14 28:68 16 Leitb A 24 6 3 15 30:73 15 Útim­érkőzések, amelyek soron következnek —­­Saját tudósítónktól — Január 1.: Köln: Profiválogatott—Köln válo­gatott. Essti­egelt: Ferencváros — Sport­freunde Esslingen. München: Hungária—Wacker. Locarno: Szeged FC—FC Locarno. Montecarlo: Kispest—FC Monaco. Athén: Somogy—Apollon. Január 2.: Bordeaux: Budai „11“—Cl­ Espag­­nol. Január 3.: Halle: Hungária—Középnémet vá­logatott. Lecce: Szeged FC—AC Lecce. Düsseldorf: Ferencváros—D. válo­gatott. Athén: Somogy—Étin­kos. Cannes: Kispest.—AS Cannes. Nimes: Budai „11“—SC Nimes. Január 1.: Patras: Somogy— P. válogatott. Január 6.: Pádua: Szeged FC—AC Pádová. Stuttgart: Profiválogatott—Deluc­­ot válogatott. Bergamo: Kispest—FC Bergamo. Pyrgos: Somogy—Hereules. Nimes: Budai „11“­—Nimesi kerül, válogatott. Kassel: Ferencváros—FC Kassel. Január 9.: Pak­s: Budai „11“—Club Français. Nantes: Kék csillagok—Nantes. Berlin: Újpest—Tennis Borussia. Január 10.: Mannheim (?): Profiválogatott­Mannheim vál. Berlin: Ú­jpest-BSV „92“. Rennes: Budai .­11“­- Stede Ren­ais. Bécs: Sabaria—WAC (!). Lorient: Kék csillagok—FC Lorient. Vicenza: Szeged FC—US Vincenza. (Január 16. és 17. között a „Kék -h­illagok” Franciaországban játsza­nak.) Január 17.: Drezda: Kék csillagok—DSC. Franciaországban „Kék csill­gok“ másik mérkőzése, ezenkívül 21-ig másik együttesükkel újabb meccset játszanak francia földön a „Kék csillagok". Január 24.: Marseille: Kék csillagok—Olim­pique Marseille. Február 7.: Kairó: Magyar prof. vál.—Kairó. Február 9, 12, 14.: Magyar profival. Egyiptomban. Február 19.: Kairó: Magyarország vál.—Egyip­tom vál. Bíró: Barnussina (Olaszor­szág). Olvasóinkhoz. Kedves olvasóink jóleső, szívélyes újévi megemléke­zéseit ehelyütt köszönjük meg s a Nemzeti Sport valamennyi hit, ked­ves olvasójának, barátjának viszont minden jót kívánunk az új eszten­dőre. Mesterhármas 11-esekből. Ez a ritka esemény Angliában történt most az északkeleti amatőrliga egyik kupa­­mérkőzésén. Hands nevű játékos há­rom 11-est rúgott egymásután és mind a hármat belőtte. A BT holnapi közgyűlésére a fiatal bírák hatalmas szervezkedés után vo­nulnak fel. Holnap este kerül sor a BT közgyűlésére. Erre a fiatal bírák, akik­­ elnyomottnak érzik magukat némi joggal­­ szervezkedve vonul­nak fel. Listát állítottak össze, több fiatal bírót akrnak behozni a tanács­ba, hogy aztán ezek később a bizott­ságokba is bekerülve, nagyobb érvé­nyesülési lehetőséget nyújtsanak a fiatal bíróknak. Érdekes, hogy az öreg bírók közül azok, akik szintén nin­csenek megelégedve a jelenlegi hely­zettel, csatlakoztak a fiatalokhoz. „Új vérkeringést a BT-be” — ezzel a jel­szóval zajlik majd le a holnapi köz­gyűlés. Boldog újévet kíván a Ferencváros zöldszinű betűkkel nyomtatott, fehér papiroson, magyarul, németül és franciául. „Boldog újévet­“ — fut szét idehaza a­ Fradi minden barát­jának, minden nagy és kis ellenfe­lének. „Fröliches neues Jahrt“— ko­pogtat be a zöld-fehérek köszöntése a német, az osztrák és a többi nyu­gati—északi baráthoz. „Bonne nou­­velle années“ — üdvözli olasz, fran­cia, spanyol, egyiptomi ismerőseit a Ferencváros, amelynek zöld fehér kártyái most szétfutnak a világ minden tája felé, ahova csak a fe­rencvárosi dicsőség híte eljutott.

Next