Nemzeti Sport, 1933. január (25. évfolyam, 1-23. szám)

1933-01-01 / 1. szám

Tortúra-levél (Két tucat átszállás és három egymásután következett a meccs után) Írta: Király Tibi Bari, december 26. . . . tehát: elbúcsúztatott bennünket a sok drága anyó és apa a Déli Vasútnál, jól ránkparancsolva három-, avagy négyezer dolgot, amit nehogy elfelejtsünk! És megindult velünk büszkén a vonat, tudván jól, mily kitűnő emberkéket repít messze idegenbe. Eleinte egyhangúnak bizonyult az út. T. i. egyhangúan ittunk a magunkkal hozott borosüvegekből. Majd meg némi evés következett. , Tekintve,ogy hogy a bú- r búcsúztatás igen _ ' big meghatottá tett bennünk " fejenként 220 —230 falatot, máris abba kellett hagyni, hogy kissé megpihenjünk. Mert az útbaeső állomásokon oly szívrepesve kínáltak bennünket borocskával a derék restisek, hogy kizökkentünk merev ellenkezésünkből és a határig körülbelül egy termést nagynehezen megittunk. Végül alvás céljából elhelyezkedtünk, kiki ahogy tudott. Steiner pajtásom egy fogast választott ki magának, míg a többiek egymás hegyen-hátán aludtak. Felségesen... Komor apó megelégedetten gondolt puha otthonára és ez neki elég vala, míg ellenben Noksi evéssel ütötte el az unalmas órákat. Potom 645 falatocska után kétségbeesve panaszkodott, hogy mi lesz vele? Nem tud enni . . . Reggel eszünkbe jutott az a néhány üveg konyak, amelyet drága Popper apó ránk bízott, hogy tegyünk vele, amit akarunk. Soóval megittuk, na .. . (majd még ezt is cipeljük.) Triesztben Révész Béla bá’ és fiacskája fogadott bennünket és Béla bá’ remek rózsákat adott át a velünk utazó Orth mamának, melytől a drága nénike annyira meghatódott, hogy mi nyomban lenyeltünk fejenként három decit a restiben. Béla, apó még a trieszti állomási önökkel váltott egy-két titokzatos szót, melynek hasznát később láttuk. El is búcsúztattuk oly szépen Béla bácsit, hogy talán még most is sír. Egy-két röpke óra és máris Velencében voltunk, hogy megkezdjük utunk örökké emlékezetes átszállási sorozatát. . . . mert Padovában ismét átszálltunk. Közben mindannyiszor ölben kellett vinni Orth mamát, lévén a drága 74 éves és ez nem csekély dolog, ha meggondoljuk azt, milyen fáradtság '' Pesttől Messináig utazni, ahol a mi drága Orth Gyurink ' most tanítja földrengésre az ottani aranyifjúságot. Volt azután este Bolognában még egy átszállás, de ez is csak arra volt jó, hogy a pályaudvari hordárok csodálatát kivívjuk. T. i. ők csodáltak bennünket, mert mi csak úgy repültünk a hellyel-közzel „vikendház”-méretű kofferekkel. — Ezekre ugyan semmi szükség nincs, lévén bennük legfeljebb a futball jelmez, no de fő a testtartás. Igaz? Mire fél berobogtunk Firenzébe, s itt finom kis „albergo”-ban találtunk éjjeli menedékhelyet. — Másnap délben újra fölkerekedett a Herceg & Komor trupp. Ja, el is felejtettem mondani, hogy a derék debreceni pajtásokkal együtt éltük át e csodás órákat. Megtörve bár, de fogyva nem, alig két óra késéssel robogtunk be a nem tudom miért „örök’’ városba, Rómába. E késés arra volt jó, hogy derék útimarsalljaink életre-halálra robogjanak ide meg oda különféle jegyhistóriákban. Közben gyönyörűen beszéltek magyarul, hogy boldogságból nem tudtunk hová lenni ilyesmi iránt igen fogékony kis lelkek. Kár, hogy nem lehetett ara**..TMra■ felvenni Komor és Hercog apó pályaudvari csevegését, kár, mert ha nekem meglenne ennek a lemeze, hát értük fogytáig zsarolnám őket, a két gentlemant (hogy miket kiabáltak, psssz...). Szóval nekirohantunk a Róma— Nápoly gyorsnak ki harmadik, ki meg első osztályra, kinek hol jutott hely, ahol is kényelmesen állva gondoltunk arra, várjon hol is vacsorázunk ma? De semmi sem tart örökké (csak Róma) és elértük azt a várost, ahol legérdemesebb meghalni. Azonban erre mi most éppen sem értünk rá, dehat fel a vikendházakkal és irány a Nápoly—Messinához címzett zsúfolásig megtelt vonat! Kitűnő vezéreink ismét hallatták sztentori hangjukat, némi, hozzáméltó kifejezésekkel *elegy (még utóbb túltesznek rajtam) és máris fent voltunk a nászutasok vonatán. Én mondom: öreg gebe, hogy mi erősnek csúfolt fickók könnyeket morzsoltunk szét szemünkből, látván a drága Orth mama csodás magatartását. Mondta, is a gebéknek (mármint a fiúknak), hogy „lám, 74 éves az Orth mama és milyen kondícióban van. Míg ellenben én 74 éves koromban már 25 éves halott leszek”. Erre ezek a gézengúzok nagyokat röhögtek. Hát nem méreg ez?.... Azért csak felvirradt nekünk (másnak is) ismét és egy St. Eufémiához címzett állomáson elbúcsúztunk Bocskai cimboráinktól, mely alkalommal kiittuk maradék pálinkánkat és elcsukló hangon zokogtunk a bánat miatt. Még említésre sem méltó nyolcvan kilométerecske maradt nekünk arra volt hivatva, hogy elröpítsen bennünket Messinába. Aztán újabb átszállás, mely jó volt egy kis vitamin felszedésére. Körülbelül 7—8 ezer falatocskára futott az időből. A további fogyasztás időhiány miatt félbeszakítva... Végre némi hajókázás után a pompás földrengéseiről híres Messina városába jutottunk. Itt Orth Gyuri is játszott egy félidőt ellenünk. Játéka láttán eszünkbe jutott a magyar futball legendás hőskora. Gólt azonban nem tudott rúgni a Gyuri. Én azonban lőttem. Csak az a baj, hogy a mi hálónkba. Pedig komolyan mondom, nem haragszom a Budai Karcsira, amit ezek a lótolvajok (a fiúk) rámfogtak. Szó ami szó, l:l-re flintáztunk a messinaiakkal s mondom, éreztük a föld némi rengését is. De ehhez talán nincs köze annak a közepes termésnyi vörösbornak, amit a kitűnő vacsoránkhoz belénk diktáltak? Eltalálták. Este ismét Utaztunk. A tengerszoroson átkísért bennünket Grth Gyuri és mi ezt megháláltuk neki egy pár remek magyar dal eléneklésével. Mert ami igaz, az igaz. Tudunk valamit futballozni, az ivás már jobban megy, de az énekünk az egyenesen csodálatos. Nemcsak az utasok, de még a dalak is súlyos betegségbe estek, hallván az énekünket. Aztán elbúcsúztunk a mi drága Gyurinktól és potom 15 órás utazás után megérkeztünk ide Bariba, ahol is az egész díszes társaság álomkórba esett. Kitűnő „nyolcperces” alvás után teljesen kipihenveállt ki a nagyhírű ellenfél ellen. . És ez komoly, amit most mondok: a fiúk halálra fáradtan — amire ugye elég okuk volt — oly csodálatos példáját nyújtották a haza és klubszeretetnek, amire a magyar futball történetében nem sok példa akad. Valami hősi elszántság lehetett, semmi más, hogy a kitűnő és pihent ellenfelét ragyogó játékkal 2:0-ra megverték ki a nagyhírű ellenfél Most alszanak a holtfáradt derék paripák s gyűjtik az erőt a további küzdelmekre, hogy minden elért sikerrel szegény meggyötört, kicsíny hazánkon segítsenek. Már alig látok én is, de ez főleg attól van, hogy a vacsora után kértem egy üveg paradicsomot és nem idehoznak nekem egy üveg vörösbort. Hát csak nem küldöm vissza... Az utolsó pohár bort emelem a magyar csapatok további sikereire, valamint a magyar sport egész táborára. Király Tivadar. ! Karácsony írta: Barkács B. Béla A vonat dübörögve szántott át az idegen ország testén. Sárközy titokzatos arccal hajolt az edző füléhez. — Józsi bácsi! Brandl dagadtra eszi magát a szalámiból! Az edző benézett a fülke ablakán, ahol a fiú éppen akkor kanyarított le magának egy jókora szeletet. Haladéktalanul benyitott: — Mit csinálsz fiam? Délután meccsünk lesz, tele hassal nem lehet játszani! A fiú fájó szívvel csúsztatta vissza az elemózsiát a duzzadt csomagba, de hirtelen haragospirosra gyűlt az arca, ahogy meglátta a fülke üvegén át Sárközy vigyorgó ábrázatát: — Még mindig jobb, mintha részegre innám magam, — mondta dühösen." — Sárközy az elébb nyitotta ki a második konyakos üveget. Az edző rosszalóan csóválta meg a fejét: — Mi bajotok van egymással? Miért áskálódtok egymás ellen? Két ilyen régi jóbarát... De a kérdése válasz nélkül maradt. Délután célhoz ért a túrázó kis csapat. Alighogy megérkeztek, egyenesen a futballpályára hajtattak. Az edző egy kis szóvirágokkal feltűzdelt szónoklatot tartott a fiúknak. — Fiúk! — mondta. — Szívvel és lélekkel küzdjetek! Tudjátok milyen fontos az első túrameccs eredménye! Ha győztök, túrázunk tovább, ha nem, pár nap múlva indulhatunk haza, szégyenszemre!... És mindenek felett arra gondoljatok, hogy a nemzetünkért játsztok... Tehát győzni kell! A mérkőzést keserves, csapkodó játék után, szerencsés potyagóllal nyerték meg 1:0-ra, noha legalább öt góllal többet tudtak, mint az ellenfél. A balsikernek a széteső csatársor volt az oka, abban is főleg a balszárny ... Sárközy és Brandl játszott egymás mellett, talán mondani sem tell, hogy lehetetlenül. Úgy égették egymást, hogy fájdalom volt nézne Még véletlenül sem adtak egymásnak labdát. Ez az áldatlan széthúzás természetesen meglátszott az egész csatársor játékán. Az ellenfél hamar belátta, hogy a balszárnytól nincs mit félni, s így csak a jobbszárnyra ügyelt, s ezzel a taktikával sikerült is semlegesíteni azt. Hiába adta a jobbszélső balra a labdát az másodpercek alatt visszaszállt hozzá . . . Végül örülni kellett az egygólos győzelemnek! Az edző, aki úgy bánt a játékosokkal, mint a saját fiaival, most tombolt a dühtől. Maga elé hivatta a két játékost és harsogó hangon szidta le őket a sárga földig. — Tele hassal nem is lehet tudni ! — kockáztatta meg a megjegyzést Sárközy. — De részegen se! — vágott vissza a másik. Az edző már kiadta a dühét. Csendes szavakkal próbált a két fiú lelkére beszélni. — Fiúk! Ezt nem lehet így. Azért, mert ti haragusztok egymásra, ezt nem szenvedheti meg az egész csapat. Aztán meg a személyes szempontokat mindig az egyetemes sportérdek alá kell helyezni! Béküljetek ki! A két fél nem mozdult. . .... Nyújtsatok kezet egymásnak! Karcsi, te vagy a fiatalabb! ... A megszólított fiú úgy állt ott, mint a cövek. Végtére az edző is elvesztette a türelmét. Szigorú hangon mondta. — Ha nem beleültök meg egymással, kiteszlek mindkettőtöket a csapatból! Na gyerünk, nyújtsatok kezet! A két fiú kényszeredetten fogott kezet egymással, de a szemük gyűlölettel villant össze. Az éjszaka Brandl ágya kenyérmorzsákkal volt teleszórva, reggelre kelve pedig Sárközy alig tudta kiszedni a cipőjéből az orrhegybe gyömöszölt újságlapokat... Nem szólt egyik sem, csak a szemük villogott. Másnap karácsony volt, pihenő nap. Az alkonyatba hajló délutánon a fiúk a szobában ültek. Szólt a gramofon, tangó és rumba muzsika rezgett a levegőben. Sárközy az egyik, Brandl a másik sarokban ült, mindegyik előtt sűrűn teleírt papírlap. A pillantásaik, mint éles tőrök keresztezték egymást, ha néha össze-összetalálkoztak. ■ . Az edző lépett a szobába, karjai alatt csenevész lucfenyővel. A fiúk köréje sereglettek. — Ma Szenteste van, illik megünnepelni— mondta halkan és lerakta nehezen szerzett drága terhét az asztalra. A fiúk hangos zajongással helyeseltek neki és nem telt bele öt perc, ott pompázott az asztalon feldíszítve, gyertyákkal teletűzdelve a szerény kis fenyő. — Bejártam érte az egész várost — mondta az edző és fényes szemekkel nézett a fára. — A fiúkra is rászállt valami néma megilletődöttség. Borongó szemekkel révedtek ki a nyitott ablakon, ahol beáramlott a trópusi este... És amikor az edző meggyújtotta a lobogó kis lángokat, melyek libegő táncot jártak, hazagondoltak . Valahova észak felé szállt a gondolatuk, ahol most esik a puha, fehér hó... ahol egy ezüsthajú néni ül egyedül a csillogó fa alatt és messze idegenben túrázó fiára gondol... Könny csillant meg a szemeken... Sárközy és Brandl is a szeméhez nyúlt. Az edző rövid, meghatott szavakban beszélt a Megváltóról, a világot átölelő Szeretetről és váratlanul ezzel fejezte be a szavait: — Pali, Karcsi, hallottam, hogy ma megint összekaptatok! Mondjátok meg, miért vagytok ilyen ádáz ellenségek? Miért haragusztok egymásra még ma is? Sárközy piros arccal lépett az edző elé: , — Én már nem haragszom Józsi bácsi! Pedig.... — Pedig? — kapott a szóba az edző. — ...volna okom rá! Udvarolok egy leánynak, aki megmondta, hogy csak engem szeret és ... és ő mégis... — Nekem is azt mondta, hogy csak engem szeret!... Egy pillanatig ismét úgy álltak szemben egymással, mint ádáz ellenfelek. Az edző kicsit kesernyésen mosolygott. — És ezért? ... Nohát, ha mind a kettőnek azt mondta, hogy szeret, akkor egyiketeket sem szeretheti ... Csúf játékot űzött veletek! Szeretni egyszerre csak egyet lehet! A két fiú pirosra gyűlt. — Meg van a levele — mondta Sárközy. — Nekem is! — szólt a másik. Egy pillanatig csend volt, aztán Brandl felszegte a fejét. — Gonosz és rossz... nem érdemelte meg! Pali ne haragudjál! összeölelkeztek és nem szégyenlette egyik sem azt a könnycseppet, ami kibuggyant a szemük sarkán... A karácsonyfa alatt... Aztán mintha valahol ködös távlatokban összetalálkozott volna a gondolatuk, egyszerre nyúltak ahhoz a levélhez, amelyen átkörmöltek egy egész délutánt és sziláján hasogatták szét a papírost. Valahol otthon, nagyot nézett egy kisleány, amikor a várt két ,szerelmes levél helyett csak egy sablonos levelezőlapot kapott, annak a két fiúnak aláírásával, akiket oly „mulatságosan” összeveszített egymással... Spetarl vény a fljjjima patikában hátra Catanzáróig (csuda sok város nevét kell megtanulni), mely város vala első szereplésünk helye. Persze dél lévén, érkezésünkkor már csupa kíméletből magunk iránt, csak könnyű ebédet vettünk magunkhoz. Ez állt egy tányér aluminum levesből és egy tányér koromból. Utána jelmezbe vágtuk magunkat és kirobogtunk a kies fekvésű „műhelybe”, ahol is a következő összeállítású csapat állt fel részünkről: Khoál Satnya Kajla Bruncsiw* Rips m Ferke. Azesz'&’lasiVw. Pfagv . ” ki Nw&ki Minden más összeállítás hamis. A vén gebe (mármint év nem játszott. Egyrészt azért, mert nem is tudok, másrészt megelnek. Nem lehet kívánni Komor apótól, hogy egyedül káromkodjon, látja há,helyi bíró csodálatosgarázdoskodásait — így hát én óriási módon segítségére voltam, ami ugyebár nem csekélység. A vége: 2:2 volt. Már ami a meccset illeti. De Ödön apó és én, a vengebe kenterben nyertünk a mi reszortunkban. Utána rohanás a vonatra, mely Vasárnap, 1933 január 1. HMSY2YR SPORT KINCSE Ne játsz részesedésért! (Túralekötők figyelmébe) A szövetségben arról volt szó, hogy egyik-másik egyesületünk részesedéses alapon vállalt túramérkőzést. Ekkor mesélte el Fodor dr., aki első szaktekintély túralekötések terén, a következő történetét: — Hosszú futballpályafutásom alatt már vagy tizenötször volt részem ilyen részesedéses mérkőzésben, de sohasem fordult elő, hogy a kapott részesedés nagyobb lett volna, mint a kikötött minimális összeg. Azaz, pardon, egyszer mégis akadt kivétel. Csikágóban 2500 dollárt garantáltak a rendezők minimálisan és a mérkőzés végén — őszinte meglepetésemre —■ kettőezerötszáz és ötven dollárt nyújtottak át nekem részesedés fejében. Boldogan vágtam zsebre az összeget. Már a kapunál voltam, amikor lélekszakadva rohan utánam a pénztáros: „Uram, bocsánat, hiba van az elszámolásban! Nem jár az ötven dollár!” Megnéztem, csakugyan hibás volt az elszámolás. Vissza kellett fizetni az 50 dollárt. Hát így érdemes részesedésért játszani . . 4 * Idő- és pénztakarítás a Morrisonkrémmel való borotválkozás, mert 2 perc alatt cca 3 fillérért nagyszerűen borotválkozhat, .. . ..... .