Nemzeti Sport, 1933. február (25. évfolyam, 24-43. szám)

1933-02-01 / 24. szám

!­­ Vonaton, autóbuszon, pályákon és szállodai szobákon keresztül, városokon át — a magyar futball dicső­ségéért Páristól — Madridig Máriássy dr szövetségi kapitány útilevele a profiválogatott túrájáról Madrid, január 26. A fiúk lármája elhalkult. Lefe­küdtek és most végre van időm — úgyszólván az első alkalom ezen a héten —, hogy végiggondoljam még egyszer mindazt, ami velünk elutazásunk óta történt. A drezdai győzelem, a botrányos lipcsei edzés, a párisi diadal már a múlté. A franciáknál tekintélyünk helyre van állítva, a­ németeknél azonban ehhez még szükséges lesz a feb­ruár 5-iki mérkőzés sikere is. Nincs időnk rágódni a múlton, nagyobb és újabb feladatok jönnek. Várjon mit hoz a jövő? Mert benünket nem érdekel az, hogy Budapesten a sportpolitika­­boszorkánykonyhájának tüzénél kik igyekeznek megsütni a maguk kis pecsenyéjét. Nem érdekes az, hogy odahaza régi magyar szokás szerint embe­rek tülekednek pozíciókért, sport­­beli érvényesülésért s még­hozzá olyanok, akik hangjának lényegét csak az a hordó adja meg, amelyről teli szájjal beszélnek a sportról és harsogják megváltó (?) szólamai­kat. Ami a túrán a sikereken kívül jó érzést keltett az emberben, az a távollét volt a kicsinyes, tülekedő, sőt tolakodó vásári zajtól! Odahaza csak beszéljenek, szóno­koljanak, mindez olyan előttünk, mint a rakéta puffanása, amely rö­vid ideig sziporkázik, végeredmény­ben azonban csak hamu marad utána — pecsenyesütő parázs nél­kül. ... Kissé elkalandoztam. Érthető, mert fáj az az ellentét, amely ennek a kisded túracsapatnak a célja és működése, valamint az otthon tör­téntek között van. Mi harcolunk. Otthon reformos­­dit játszanak, de a pozíciókat féltő kényes gonddal. Nem lesz jó vége, de mi, akik ezt a fárasztó utazást végigcsináljuk, még akkor is, ha a következendőkben nem minden si­kerülne, nyugodt lélekkel, a komoly igyekezetű munka utáni jóleső ér­zéssel fogjuk mondhatni, megtet­tük mindazt, ami tőlünk tellett. Odahaza most irigyelnek ben­nünket. Azt gondolják, hogy gyö­nyörű kéjutazásban van részünk, pedig ez az út minden, csak nem lakodalom. A portyázók különböző országokon, éghajla­tokon keresztül, fárasztó játékok után, több ezer kilométert átszá­­guldva,, 50%-ig állandóan beteges­kedő csapattal (mert csak a bete­gek személye változó, az aránya nem), különféle étkezési módok szokatlanságát elhárító munkával ez a túra hasonlít őseink nyugati kalandozásaira, mert kell a zsák­mány, kell a pénz, hogy otthon a futballsport rozoga épületét ki le­hessen tatarozni. A különbség mindössze az, hogy ezt az utat nem lóháton, hanem a modern kornak megfelelően a vasút III., néha II. osztályán tesszük meg. Hát nem nagy gyönyörűség ez s ha nem lebegne előttünk a cél, amiért ezt tesszük, nem volna erőnk sem, kedvünk sem mindezt végigcsinálni. Hogy mindez nem nagy élvezet, azt egy-két nap története élénken fogja az olvasó elé tárni. A hajsza már hétfőn kezdődött Párosban. A vasárnapi sérültek és betegek kezelése, az aggodalom, hogy a kö­vetkező mérkőzésre mindenki harc­képes lesz-e, elvette kedvemet attól, hogy a „ville de la lumiére” szépsé­geiben való gyönyörködés alkalmát keressem. Kedden reggel korai kelés, este megérkezés Bordeauxba. Barátky, Biró, Titkos, Magyar, Markos, Cseh II., Turay, Korányi egymásután kerül orvosi kezelés alá részint sérülésük, részint erős hülésük miatt. Mindez belenyúlik a késő esti órákba, hogy még egy levelezőlapot sem tudok megírni holtrafáradtan. Reggel korai kelés ismét, utána „orvosi" vizit, amelyen Sárosi Gyurka az asszisztensem. Fél 11-kor ebéd, készülődés, mert fél 2-kor már kezdeni kel. Az autóbusz már tülköl, kirobo­gunk a pályára, ahol nagy meglepe­tés vár. Mindössze 3, írd, mondd és olvasd, három szál néző meleg­szik a nagy hideg miatt hevenyé­szett tűznél a pálya mellett. Mert a hideg végigkísér bennünket egész Európán. Bordeauxban a legöre­gebb emberek sem emlékszenek 8 fok hidegre. Csakhamar jön egy ijedt vezető és lelkendezve újságolja, hogy a nézők csak ezután fognak még jönni. Hát meglátjuk, várunk... „Vándorcirkusz" De nincs öltöző, csak egy fabódé. A­ fiúkat a fűtött autóbuszba kül­döm vissza, az invalidus Titkos fogja a stopplizó gépet, neki fog a cipők rendbehozásának, közbe-közbe odaszalad a tűzhöz, hogy fagyos ujjait melengesse. Igazi vásári kép! Hamarosan meg is van a meg­felelő elnevezés: dr. Fodor & dr. Máriássy vándorcirkusza! Hát humor még van. Egyre több és több tűzrakás fénye lobban s ebből látjuk, hogy mégiscsak kijöttek néhányan a mérkőzésre. Összeverődtek vagy 500-an (szép kis bevétel lesz!), csakhamar játszani kezdenek a csapatok. A pótfelszerelés, a télikabátok a tribün előtt lakásban hevernek, a fiúk másfél órán át mókáznak s máris vége a mérkőzésnek. Leg­főbb ideje, mert háromnegyed négyre jár az idő s a vonat fél hatkor indul. Hajrá, tovább! Tizenöt perc alatt a szállodában vagyunk, a fiúk lemosakszanak, Fodor számlát fizet, az át sem izzadt dresszeket Sárosi és Titkos segítségével becsomagolom. Máris Budapest hív a telefonhoz, leadom a mérkőzésről szóló tudósítást, gyors uzsonna, háromnegyed öt, rohanás a pályaudvarra, hogy még helyet kapjunk rajta. Meg­rohamozzuk a vonatot, a csoma­gok egy-kettőre fenn vannak és egy óra múlva már Irán felé ro­bogva fogyasztjuk a jó hazai kol­bászt, szalonnát, szalámit, mert étkezőkocsi nincs. Még egy kis bor is akad. Nincs hiba. Este fél tízkor befutunk Irán­­ba. Szobaelosztás, lemosakodás,­­ teázás, „orvosi” kezelések, Buda­pestet hívom, közben az Union Madrid vezetőivel tárgyalgatunk. Fél tizenkettőkor befejezem a pesti beszélgetést, végre lefekhe­­tünk. ... Elég mozgalmas nap volt! Reggel hat órakor ébresztő. Tovább, tovább! Csakhamar tova­robog vonatunk a fagyos mező­kön át, amelyek zordságát San Sebastian szépsége enyhíti. A hideg még mindig velünk van. Végre leérkezünk Valladoli környékére, elcsípjük oly hosszú idő után először a napot, egyszer­re enyhébb az éghajlat Castllia ege alatt. Nem kell télikabátban ülni a kényelmes II. osztályon. Itt nincsenek hozzászokva a vonatok gőzfűtéséhez. A megszokott kártyaparti (Tu­­ray, Teleki, Markos, Cseh II.) még télikabátban is folyik egész napon át rendületlenül. A többiek olvasnak, pótalvást rendeznek, Sárosi Gyurka szorgal­masan tanul németül, én ugratom Fodort, ő engem, de én ráadásul még szidom is, mert nem vesz ne­kem cigarettát. (Tudom, hogy va­laki ennek nagyon fog örülni.) Az ebéd bőséges, jó, az út csak akkor válik unalmassá, ha arra gondolunk, hogy holnap 16 órás vasúti utazás előtt állunk. Brrr! Időben a túra felén már túl vagyunk, távolságban azonban még nem­. Betegeink kezelésben részesül­nek, Korányi húzódása aggaszt, a többi baja vasárnapra talán rendben lesz. Biró Sanyi vasszervezete egy nap alatt kiheverte a „spanyol”-t. De ez alatt a kis idő alatt is na­gyon megfogyott. Meglátszik rajta. Csodálatos ezeknek a fiúk­nak a fizikuma és kedélye! Mindent kibírnak, még Markos humorát is! Sőt már spanyolul is kezdenek diskurálni. Háda az étkezőben a hamutartót kérte, a pincér bambán nézett rá, erre megismételte, hogy hozzák neki a „hamus tartós”-t. A pin­cér elnevette magát , és elhozta. Valószínű, hogy észrevette a füs­tölgő cigarettát. Jobb lenne már a repülő közle­kedés korszakában élni. Mert ez az utazás testileg is, idegileg is na­gyon igénybe vesz mindenkit. És ha még hozzávesszük, hogy talán csak most jön a túra nehezebb része, akkor minden okunk meg­van arra, hogy éljen bennünk a mielőbbi otthonlét utáni vágy! Lisszabon, Portó, Frankfurt! Úgyszólván a vonat minden kerék­zökkenésénél ezek a nevek kava­rognak a fejemben. A vonat mentén, a castiliai sí­kon, citrom, és narancsfák zöld­jén a búcsúzó nap aranysugarai verődnek a szemembe. És ott vibrál az alkonyati bíbor­ban az olajfák zöldje is. Vájjon mikor fogja átvenni a magyar futballsportban uralmát a béke zöldelő olajága? Mert a dicsőség napfénye, a si­kerek melegítő sugarai csak azután fognak rá kisütni! Máriássy Lajos dr. 4 SpolaT Nincs valami nagy szerencsénk — mondja a VI. ker. FC vezetője —, mert alighogy a csapat center hall­ja, Mikula hazajött, már újból elveszí­tünk két embert, Lászlót Szombat­helyre, Vöröst pedig Szentendrére helyezték. Még az a jó, hogy a tél alatt szereztünk egy új csatárt. Pálffynak hívják az új szerzemé­nyünket, még egészen fiatal, gyors és tud lőni is. Buda, a TTE válogatott center­­hallja, aki az ősszel a lábát törte ,, a javulás útján van. Kopreda, a Bak TK volt szélső­­csatára újra amatőr lett. Faragó, a Cs. MOVE jeles csatára legutóbb mandulaoperáción esett ke­resztül, de az őszi rajtnál ott lesz a küzdők között. Gergelyt, a Törekvés jeles váloga­tottját Esztergomba szólítja hivatali elfoglaltsága és bizonytalan, hogy rendelkezésre állhat csapatának. Pusztai játéka azonban a tavaszi idényben is bizonyosra vehető. Ger­gely helyére Takács és Náser, a két MILL-ista pályázhat. A balösszekötő posztra Déri III., a „nagy” Déri öccse is számításba jön. Egyébként azonban a kőbányai gárda az ősszel jól bevált összeállításban kezdi meg a rajtot. Szerda, 1933 február 1. I kincs tschy&fc $­z£dce&zta ác? — Minek az magá­nak, Terefere úr? — Megyek sízni. —­­Hogy magának még mindig van kedve tréfálkozni eb­ben az adóemelésed világban Inkább ad­ja le a pletykáit és azután mehet a sízni. — Tehát: a kék-fehér klub, amelynek szurkolói éppen most készülnek tömörülni, hogy ők is hozzájárulhassanak a bajnokság első helyének megvédéséhez, fel­szólítást intézett alapító tagjaihoz, hogy ismételjék meg az annak­idején egyszers mindenkorra befi­zetett alapító tagsági díjakat, mert a klub nagy pénzszükségben van. Annak idején száz aranykorona volt az alapítók tagdíja. Uraim, lehet tolongani! — Tovább! — A kiváló vidéki klub főváro­si képviselőjéről legutóbb azt je­lentettem, hogy addig nem haj­landó eltávozni a klub székhelyé­ről, amíg a klub ki nem fizeti a fővárosi fekete-fehér klubnak a túrára való indulás előtt felvett kölcsönt. Jelenthetem, hogy az illető fővárosi képviselő vissza­tért Budapestre. — Tehát a 3700-at kifizették? — Azt nem. Még egy fővárosi klubképviselő közismert energiája is lepattant a vidéki nincstelenség kőfaláról. — És most mi lesz? — Egyelőre csak az, hogy a fekete-fehérek alelnöke tépi azt a pár szál megmaradt haját és ronggyá rágja szivarjait idegessé­gében. De ha már pénzről van szó, megsúghatok Szerkesztő úrnak egy érdekes fogadást. Lója mes­ternek 300 pengője lóg, ha Kis­pest 10.000 frankot kapott a ma­rokkói túráért. — És ezt hogyan fogják meg­állapítani? — May­or mester majd megmu­tatja a szerződést. De Lója mes­ternek nem, csak fogadásbeli ellen­felének. — Hagyjuk már az anyagiakat. — Rögtön, csak még elárulom, hogy a debreceni klub városi üzemmé szeretne átalakulni. — Tudja, hogy nem is olyan rossz gondolat. Ha Stadiont épít a város, miért ne legyen hozzá csapata is? — Kedden délelőtt egy edzői hang érdeklődött telefonon a szö­vetségben. — Biztosan a szerdai szövet­ségi kapitányi értekezlet iránt érdeklődött. —• Telitalálat! És a felvetett probléma nem is volt olyan egy­szerű. Az edző úr ugyanis azt kérdezte, hogy miután étteremben lesz az értekezlet, tisztelettel bá­torkodik érdeklődni az iránt, hogy amit a szövetségi kapitány kibo­csátott a megjelenés tárgyában, az felhívás-e vagy meghívás? — Majd eldönti ezt a problé­mát maga a kapitány. — Nagy meglepetés lesz, ha kijön hír a Szeged FC új fővá­ros viselőjéről, súgja meg, nem mond­­juk­­kinek. — egykor hatalmas klub­vezér, va. a zöld-fehéreket vezette egykor annyi diadalra, aki azon­ban az utóbbi időben kissé el­­sziget­elődött a futball életétől. Elárulhatom még azt is, hogy nagy ambíciókkal lát neki új fel­adatának. Más! Belkó írt haza Szombathelyre, hogy mégiscsak hazajön, de nem a lila-fehér­ekhez, hanem a­­ zöld-fehérekhez. Más! A BT új nagy pártja azt is sze­retné kivívni, hogy a bíróküldő­­bizottságban csak köztisztviselő foglalhasson helyet. Más! A Vasasok egykori elnöke felje­lentette a városházán saját klubját „szabálytalan ügyveze­tés" miatt. A polgármester most megállapította, hogy az ügyveze­tés nem is volt szabálytalan, illet­ve ami szabálytalanság volt, az éppen a feljelentő elnök úr uralma idején történt. — Hogy búrja lélegzettel, Tere­fere úr? — Van még egy érdekes cseme­gém. Eddig úgy volt, hogy voltak profiegyletek, amelyek fizettek játékosaiknak. Azután jött az idő, amikor egész sereg egylet meg­tartotta a profi nevet, de nem fizetett semmit játékosainak, akik ilyenformán álprofiknak volnának nevezhetők. A Vác FC-ben most új típus van kialakulóban. A klub bukásra áll, most a játékosok, akik fanatikusai a kerek bőrlab­dának, úgy akarják biztosítani a további játék lehetőségét, hogy­­ ők fognak fizetni a klubnak, hogy játszhassanak. Zavarban vannak azonban a szakértők, hogy ezeket a játékosokat hogyan nevezzék el? Nagy pártja van annak az elne­vezésnek, ami régi idők emlékét kelti fel: álamatőr... — Mást! — Az NJTC intézője ultimátu­mot intézett a Hungáriához: nyi­latkozzék, kell-e Odry, vagy sem? Mert van rá prompt átvevő. — Vajh ki? — A Taxi. A Taxisok egyéb­ként birkózószakosztályt is felállí­tanak és a MAC-ista Zombory lesz a vezetőjük. Már toborozzák a gárdát. — No, végre eg­y klub, ame­lyiknek jól megy. — A menésről jut eszembe, hogy már én is megyek. — Isten áldja! Ily szellem életrekeltéséről dönt a Bf mai ülése — Saját tudósítónktól — A futball egész világában nagy fel­tűnést keltett az a szervezkedés, amit Antalics, Kovács dr. és Viczenik in­dított meg. A sportszerűség vagy sporttisztesség pártjának nevezték el ezt a csoportot, amely — első érte­kezlete után ítélve — döntő szava lesz a közgyűlésen. Sokan félreértet­ték, sokan pedig félremagyarázták ezt a szervezkedést, melynek első cél­ja az, hogy a ma este fél 8 órakor sorra kerülő országos tanácsülésen olyan jelölőbizottság megválasztását érje el, amely terveit megvalósítja. Ezekről a tervekről, a sportszerű­séget követelők programjáról kérdez­tük meg a szervezőket, akik a követ­kezőkben ismertették felfogásukat: — Szándékunk nem az, hogy fel­borítsuk a meglevő jót és nemeset, hanem, hogy építsünk és visszaszerez­zük azt a tekintélyt és tiszteletet, mellyel a magyar sportközönség, kül­földi testvéregyesületek a múltban a Magyar Futballbírák Testületével szemben viseltettek. Tehát erkölcsi megújhodásra törekszünk. — Nem óhajtjuk itt bírálni a tá­vozó tisztikar munkáját, mert a sze­mélyeskedés nem programunk, de mi, kik a Testület belső életét ismerjük, férfias egyenességgel kijelenthetjük, hogy nagyban hozzájárult a tekin­tély lerontásához az önös cél, a sze­mélyeskedés, amely a rátermettséget és képességet csúful elnyomta. Mi a tiszta sportszellemtől áthatott tagok, szomorúan és tehetetlenül láttuk, hogy mennyire igaza van a magyar sporközönségnek, mikor kifogásait megteszi és még szomorúbban tapasz­taltuk, hogy bíróinkat a külföld már a nemzetközi mérkőzésekhez nem ke­resi, sőt bántó módon mellőzi. E helyzet nem maradhat tovább így. Új szellemet, egészséges vérkeringést, önös céltól mentes és minden külső körülménytől és befolyástól függet­len, tisztán a sportot szem előtt tartó vezetést, a testületi tagok között pe­dig őszinte és igazi barátságot és együttműködést akarunk teremteni. Úgy érezzük, hogy ily vezetés és cél­kitűzés mellett a Magyar Futball­bírák Testülete teljesen független lesz és régi tekintélye helyreáll! Egészen biztos, hogy ezek az őszin­te, férfias szavak az egész magyar sporttársadalom helyeslésével talál­koznak. Kérdés azonban, miképpen fogadja azokat a bírák hatalmas tábora? Reméljük, szintén megértés­sel és ami a megértést jelentené, tel­jes támogatással. A ma esti tanács­ülés már bizonyos fokig feleletet ad erre a kérdésre!

Next