Nemzeti Sport, 1933. február (25. évfolyam, 24-43. szám)
1933-02-01 / 24. szám
! Vonaton, autóbuszon, pályákon és szállodai szobákon keresztül, városokon át — a magyar futball dicsőségéért Páristól — Madridig Máriássy dr szövetségi kapitány útilevele a profiválogatott túrájáról Madrid, január 26. A fiúk lármája elhalkult. Lefeküdtek és most végre van időm — úgyszólván az első alkalom ezen a héten —, hogy végiggondoljam még egyszer mindazt, ami velünk elutazásunk óta történt. A drezdai győzelem, a botrányos lipcsei edzés, a párisi diadal már a múlté. A franciáknál tekintélyünk helyre van állítva, a németeknél azonban ehhez még szükséges lesz a február 5-iki mérkőzés sikere is. Nincs időnk rágódni a múlton, nagyobb és újabb feladatok jönnek. Várjon mit hoz a jövő? Mert benünket nem érdekel az, hogy Budapesten a sportpolitikaboszorkánykonyhájának tüzénél kik igyekeznek megsütni a maguk kis pecsenyéjét. Nem érdekes az, hogy odahaza régi magyar szokás szerint emberek tülekednek pozíciókért, sportbeli érvényesülésért s méghozzá olyanok, akik hangjának lényegét csak az a hordó adja meg, amelyről teli szájjal beszélnek a sportról és harsogják megváltó (?) szólamaikat. Ami a túrán a sikereken kívül jó érzést keltett az emberben, az a távollét volt a kicsinyes, tülekedő, sőt tolakodó vásári zajtól! Odahaza csak beszéljenek, szónokoljanak, mindez olyan előttünk, mint a rakéta puffanása, amely rövid ideig sziporkázik, végeredményben azonban csak hamu marad utána — pecsenyesütő parázs nélkül. ... Kissé elkalandoztam. Érthető, mert fáj az az ellentét, amely ennek a kisded túracsapatnak a célja és működése, valamint az otthon történtek között van. Mi harcolunk. Otthon reformosdit játszanak, de a pozíciókat féltő kényes gonddal. Nem lesz jó vége, de mi, akik ezt a fárasztó utazást végigcsináljuk, még akkor is, ha a következendőkben nem minden sikerülne, nyugodt lélekkel, a komoly igyekezetű munka utáni jóleső érzéssel fogjuk mondhatni, megtettük mindazt, ami tőlünk tellett. Odahaza most irigyelnek bennünket. Azt gondolják, hogy gyönyörű kéjutazásban van részünk, pedig ez az út minden, csak nem lakodalom. A portyázók különböző országokon, éghajlatokon keresztül, fárasztó játékok után, több ezer kilométert átszáguldva,, 50%-ig állandóan betegeskedő csapattal (mert csak a betegek személye változó, az aránya nem), különféle étkezési módok szokatlanságát elhárító munkával ez a túra hasonlít őseink nyugati kalandozásaira, mert kell a zsákmány, kell a pénz, hogy otthon a futballsport rozoga épületét ki lehessen tatarozni. A különbség mindössze az, hogy ezt az utat nem lóháton, hanem a modern kornak megfelelően a vasút III., néha II. osztályán tesszük meg. Hát nem nagy gyönyörűség ez s ha nem lebegne előttünk a cél, amiért ezt tesszük, nem volna erőnk sem, kedvünk sem mindezt végigcsinálni. Hogy mindez nem nagy élvezet, azt egy-két nap története élénken fogja az olvasó elé tárni. A hajsza már hétfőn kezdődött Párosban. A vasárnapi sérültek és betegek kezelése, az aggodalom, hogy a következő mérkőzésre mindenki harcképes lesz-e, elvette kedvemet attól, hogy a „ville de la lumiére” szépségeiben való gyönyörködés alkalmát keressem. Kedden reggel korai kelés, este megérkezés Bordeauxba. Barátky, Biró, Titkos, Magyar, Markos, Cseh II., Turay, Korányi egymásután kerül orvosi kezelés alá részint sérülésük, részint erős hülésük miatt. Mindez belenyúlik a késő esti órákba, hogy még egy levelezőlapot sem tudok megírni holtrafáradtan. Reggel korai kelés ismét, utána „orvosi" vizit, amelyen Sárosi Gyurka az asszisztensem. Fél 11-kor ebéd, készülődés, mert fél 2-kor már kezdeni kel. Az autóbusz már tülköl, kirobogunk a pályára, ahol nagy meglepetés vár. Mindössze 3, írd, mondd és olvasd, három szál néző melegszik a nagy hideg miatt hevenyészett tűznél a pálya mellett. Mert a hideg végigkísér bennünket egész Európán. Bordeauxban a legöregebb emberek sem emlékszenek 8 fok hidegre. Csakhamar jön egy ijedt vezető és lelkendezve újságolja, hogy a nézők csak ezután fognak még jönni. Hát meglátjuk, várunk... „Vándorcirkusz" De nincs öltöző, csak egy fabódé. A fiúkat a fűtött autóbuszba küldöm vissza, az invalidus Titkos fogja a stopplizó gépet, neki fog a cipők rendbehozásának, közbe-közbe odaszalad a tűzhöz, hogy fagyos ujjait melengesse. Igazi vásári kép! Hamarosan meg is van a megfelelő elnevezés: dr. Fodor & dr. Máriássy vándorcirkusza! Hát humor még van. Egyre több és több tűzrakás fénye lobban s ebből látjuk, hogy mégiscsak kijöttek néhányan a mérkőzésre. Összeverődtek vagy 500-an (szép kis bevétel lesz!), csakhamar játszani kezdenek a csapatok. A pótfelszerelés, a télikabátok a tribün előtt lakásban hevernek, a fiúk másfél órán át mókáznak s máris vége a mérkőzésnek. Legfőbb ideje, mert háromnegyed négyre jár az idő s a vonat fél hatkor indul. Hajrá, tovább! Tizenöt perc alatt a szállodában vagyunk, a fiúk lemosakszanak, Fodor számlát fizet, az át sem izzadt dresszeket Sárosi és Titkos segítségével becsomagolom. Máris Budapest hív a telefonhoz, leadom a mérkőzésről szóló tudósítást, gyors uzsonna, háromnegyed öt, rohanás a pályaudvarra, hogy még helyet kapjunk rajta. Megrohamozzuk a vonatot, a csomagok egy-kettőre fenn vannak és egy óra múlva már Irán felé robogva fogyasztjuk a jó hazai kolbászt, szalonnát, szalámit, mert étkezőkocsi nincs. Még egy kis bor is akad. Nincs hiba. Este fél tízkor befutunk Iránba. Szobaelosztás, lemosakodás, teázás, „orvosi” kezelések, Budapestet hívom, közben az Union Madrid vezetőivel tárgyalgatunk. Fél tizenkettőkor befejezem a pesti beszélgetést, végre lefekhetünk. ... Elég mozgalmas nap volt! Reggel hat órakor ébresztő. Tovább, tovább! Csakhamar tovarobog vonatunk a fagyos mezőkön át, amelyek zordságát San Sebastian szépsége enyhíti. A hideg még mindig velünk van. Végre leérkezünk Valladoli környékére, elcsípjük oly hosszú idő után először a napot, egyszerre enyhébb az éghajlat Castllia ege alatt. Nem kell télikabátban ülni a kényelmes II. osztályon. Itt nincsenek hozzászokva a vonatok gőzfűtéséhez. A megszokott kártyaparti (Turay, Teleki, Markos, Cseh II.) még télikabátban is folyik egész napon át rendületlenül. A többiek olvasnak, pótalvást rendeznek, Sárosi Gyurka szorgalmasan tanul németül, én ugratom Fodort, ő engem, de én ráadásul még szidom is, mert nem vesz nekem cigarettát. (Tudom, hogy valaki ennek nagyon fog örülni.) Az ebéd bőséges, jó, az út csak akkor válik unalmassá, ha arra gondolunk, hogy holnap 16 órás vasúti utazás előtt állunk. Brrr! Időben a túra felén már túl vagyunk, távolságban azonban még nem. Betegeink kezelésben részesülnek, Korányi húzódása aggaszt, a többi baja vasárnapra talán rendben lesz. Biró Sanyi vasszervezete egy nap alatt kiheverte a „spanyol”-t. De ez alatt a kis idő alatt is nagyon megfogyott. Meglátszik rajta. Csodálatos ezeknek a fiúknak a fizikuma és kedélye! Mindent kibírnak, még Markos humorát is! Sőt már spanyolul is kezdenek diskurálni. Háda az étkezőben a hamutartót kérte, a pincér bambán nézett rá, erre megismételte, hogy hozzák neki a „hamus tartós”-t. A pincér elnevette magát , és elhozta. Valószínű, hogy észrevette a füstölgő cigarettát. Jobb lenne már a repülő közlekedés korszakában élni. Mert ez az utazás testileg is, idegileg is nagyon igénybe vesz mindenkit. És ha még hozzávesszük, hogy talán csak most jön a túra nehezebb része, akkor minden okunk megvan arra, hogy éljen bennünk a mielőbbi otthonlét utáni vágy! Lisszabon, Portó, Frankfurt! Úgyszólván a vonat minden kerékzökkenésénél ezek a nevek kavarognak a fejemben. A vonat mentén, a castiliai síkon, citrom, és narancsfák zöldjén a búcsúzó nap aranysugarai verődnek a szemembe. És ott vibrál az alkonyati bíborban az olajfák zöldje is. Vájjon mikor fogja átvenni a magyar futballsportban uralmát a béke zöldelő olajága? Mert a dicsőség napfénye, a sikerek melegítő sugarai csak azután fognak rá kisütni! Máriássy Lajos dr. 4 SpolaT Nincs valami nagy szerencsénk — mondja a VI. ker. FC vezetője —, mert alighogy a csapat center hallja, Mikula hazajött, már újból elveszítünk két embert, Lászlót Szombathelyre, Vöröst pedig Szentendrére helyezték. Még az a jó, hogy a tél alatt szereztünk egy új csatárt. Pálffynak hívják az új szerzeményünket, még egészen fiatal, gyors és tud lőni is. Buda, a TTE válogatott centerhallja, aki az ősszel a lábát törte ,, a javulás útján van. Kopreda, a Bak TK volt szélsőcsatára újra amatőr lett. Faragó, a Cs. MOVE jeles csatára legutóbb mandulaoperáción esett keresztül, de az őszi rajtnál ott lesz a küzdők között. Gergelyt, a Törekvés jeles válogatottját Esztergomba szólítja hivatali elfoglaltsága és bizonytalan, hogy rendelkezésre állhat csapatának. Pusztai játéka azonban a tavaszi idényben is bizonyosra vehető. Gergely helyére Takács és Náser, a két MILL-ista pályázhat. A balösszekötő posztra Déri III., a „nagy” Déri öccse is számításba jön. Egyébként azonban a kőbányai gárda az ősszel jól bevált összeállításban kezdi meg a rajtot. Szerda, 1933 február 1. I kincs tschy&fc $z£dce&zta ác? — Minek az magának, Terefere úr? — Megyek sízni. —Hogy magának még mindig van kedve tréfálkozni ebben az adóemelésed világban Inkább adja le a pletykáit és azután mehet a sízni. — Tehát: a kék-fehér klub, amelynek szurkolói éppen most készülnek tömörülni, hogy ők is hozzájárulhassanak a bajnokság első helyének megvédéséhez, felszólítást intézett alapító tagjaihoz, hogy ismételjék meg az annakidején egyszers mindenkorra befizetett alapító tagsági díjakat, mert a klub nagy pénzszükségben van. Annak idején száz aranykorona volt az alapítók tagdíja. Uraim, lehet tolongani! — Tovább! — A kiváló vidéki klub fővárosi képviselőjéről legutóbb azt jelentettem, hogy addig nem hajlandó eltávozni a klub székhelyéről, amíg a klub ki nem fizeti a fővárosi fekete-fehér klubnak a túrára való indulás előtt felvett kölcsönt. Jelenthetem, hogy az illető fővárosi képviselő visszatért Budapestre. — Tehát a 3700-at kifizették? — Azt nem. Még egy fővárosi klubképviselő közismert energiája is lepattant a vidéki nincstelenség kőfaláról. — És most mi lesz? — Egyelőre csak az, hogy a fekete-fehérek alelnöke tépi azt a pár szál megmaradt haját és ronggyá rágja szivarjait idegességében. De ha már pénzről van szó, megsúghatok Szerkesztő úrnak egy érdekes fogadást. Lója mesternek 300 pengője lóg, ha Kispest 10.000 frankot kapott a marokkói túráért. — És ezt hogyan fogják megállapítani? — Mayor mester majd megmutatja a szerződést. De Lója mesternek nem, csak fogadásbeli ellenfelének. — Hagyjuk már az anyagiakat. — Rögtön, csak még elárulom, hogy a debreceni klub városi üzemmé szeretne átalakulni. — Tudja, hogy nem is olyan rossz gondolat. Ha Stadiont épít a város, miért ne legyen hozzá csapata is? — Kedden délelőtt egy edzői hang érdeklődött telefonon a szövetségben. — Biztosan a szerdai szövetségi kapitányi értekezlet iránt érdeklődött. —• Telitalálat! És a felvetett probléma nem is volt olyan egyszerű. Az edző úr ugyanis azt kérdezte, hogy miután étteremben lesz az értekezlet, tisztelettel bátorkodik érdeklődni az iránt, hogy amit a szövetségi kapitány kibocsátott a megjelenés tárgyában, az felhívás-e vagy meghívás? — Majd eldönti ezt a problémát maga a kapitány. — Nagy meglepetés lesz, ha kijön hír a Szeged FC új főváros viselőjéről, súgja meg, nem mondjukkinek. — egykor hatalmas klubvezér, va. a zöld-fehéreket vezette egykor annyi diadalra, aki azonban az utóbbi időben kissé elszigetelődött a futball életétől. Elárulhatom még azt is, hogy nagy ambíciókkal lát neki új feladatának. Más! Belkó írt haza Szombathelyre, hogy mégiscsak hazajön, de nem a lila-fehérekhez, hanem a zöld-fehérekhez. Más! A BT új nagy pártja azt is szeretné kivívni, hogy a bíróküldőbizottságban csak köztisztviselő foglalhasson helyet. Más! A Vasasok egykori elnöke feljelentette a városházán saját klubját „szabálytalan ügyvezetés" miatt. A polgármester most megállapította, hogy az ügyvezetés nem is volt szabálytalan, illetve ami szabálytalanság volt, az éppen a feljelentő elnök úr uralma idején történt. — Hogy búrja lélegzettel, Terefere úr? — Van még egy érdekes csemegém. Eddig úgy volt, hogy voltak profiegyletek, amelyek fizettek játékosaiknak. Azután jött az idő, amikor egész sereg egylet megtartotta a profi nevet, de nem fizetett semmit játékosainak, akik ilyenformán álprofiknak volnának nevezhetők. A Vác FC-ben most új típus van kialakulóban. A klub bukásra áll, most a játékosok, akik fanatikusai a kerek bőrlabdának, úgy akarják biztosítani a további játék lehetőségét, hogy ők fognak fizetni a klubnak, hogy játszhassanak. Zavarban vannak azonban a szakértők, hogy ezeket a játékosokat hogyan nevezzék el? Nagy pártja van annak az elnevezésnek, ami régi idők emlékét kelti fel: álamatőr... — Mást! — Az NJTC intézője ultimátumot intézett a Hungáriához: nyilatkozzék, kell-e Odry, vagy sem? Mert van rá prompt átvevő. — Vajh ki? — A Taxi. A Taxisok egyébként birkózószakosztályt is felállítanak és a MAC-ista Zombory lesz a vezetőjük. Már toborozzák a gárdát. — No, végre egy klub, amelyiknek jól megy. — A menésről jut eszembe, hogy már én is megyek. — Isten áldja! Ily szellem életrekeltéséről dönt a Bf mai ülése — Saját tudósítónktól — A futball egész világában nagy feltűnést keltett az a szervezkedés, amit Antalics, Kovács dr. és Viczenik indított meg. A sportszerűség vagy sporttisztesség pártjának nevezték el ezt a csoportot, amely — első értekezlete után ítélve — döntő szava lesz a közgyűlésen. Sokan félreértették, sokan pedig félremagyarázták ezt a szervezkedést, melynek első célja az, hogy a ma este fél 8 órakor sorra kerülő országos tanácsülésen olyan jelölőbizottság megválasztását érje el, amely terveit megvalósítja. Ezekről a tervekről, a sportszerűséget követelők programjáról kérdeztük meg a szervezőket, akik a következőkben ismertették felfogásukat: — Szándékunk nem az, hogy felborítsuk a meglevő jót és nemeset, hanem, hogy építsünk és visszaszerezzük azt a tekintélyt és tiszteletet, mellyel a magyar sportközönség, külföldi testvéregyesületek a múltban a Magyar Futballbírák Testületével szemben viseltettek. Tehát erkölcsi megújhodásra törekszünk. — Nem óhajtjuk itt bírálni a távozó tisztikar munkáját, mert a személyeskedés nem programunk, de mi, kik a Testület belső életét ismerjük, férfias egyenességgel kijelenthetjük, hogy nagyban hozzájárult a tekintély lerontásához az önös cél, a személyeskedés, amely a rátermettséget és képességet csúful elnyomta. Mi a tiszta sportszellemtől áthatott tagok, szomorúan és tehetetlenül láttuk, hogy mennyire igaza van a magyar sporközönségnek, mikor kifogásait megteszi és még szomorúbban tapasztaltuk, hogy bíróinkat a külföld már a nemzetközi mérkőzésekhez nem keresi, sőt bántó módon mellőzi. E helyzet nem maradhat tovább így. Új szellemet, egészséges vérkeringést, önös céltól mentes és minden külső körülménytől és befolyástól független, tisztán a sportot szem előtt tartó vezetést, a testületi tagok között pedig őszinte és igazi barátságot és együttműködést akarunk teremteni. Úgy érezzük, hogy ily vezetés és célkitűzés mellett a Magyar Futballbírák Testülete teljesen független lesz és régi tekintélye helyreáll! Egészen biztos, hogy ezek az őszinte, férfias szavak az egész magyar sporttársadalom helyeslésével találkoznak. Kérdés azonban, miképpen fogadja azokat a bírák hatalmas tábora? Reméljük, szintén megértéssel és ami a megértést jelentené, teljes támogatással. A ma esti tanácsülés már bizonyos fokig feleletet ad erre a kérdésre!