Nemzeti Sport, 1933. október (25. évfolyam, 194-216. szám)

1933-10-01 / 194. szám

2 ___________________________S»oél szórakozott a társaság, hogy a vonat és a bécsi autóbusz verse­nyét figyelték. A határon simán átkeltünk. Innen Béky volt a cél­pont. Azzal húzták, hogy azért ál­lított a kapitány ilyen nehézsúlyú belső triót, hogy az ő felszentelé­se, már az újoncoknak kijáró le­húzás, ilyen markos legényekkel történjék. Megszeppent a fiatal jobbszélső nagyon, mire elhalasz­tották a fölszentelést hazafelé. — Pöndorfnál, az egyik osztrák állo­máson közel 10 perces késést sze­reztünk. Erre Nádasnak (lévén vasutas), volt mit hallgatnia: — Igis funkcionál majd a csa- QVitód is! Húzták őt jobbról is, meg bal­ról is. De ő nem hagyta magát. — Osztrák vonal ez már. A mi vonalunkon rendben ment és megy majd minden — válaszolta moso­lyogva. r ' |A késésből semmit sem dolgo­­solt, le mozdonyunk, de azért sze­rep esésen megérkeztünk. Az állomáson a teljes oszt­rák vezérkar várt bennünket. sj Itt volt Eberst Wialer elnök, Gerő­­Meisl kapitány is és még na­gyon sokan. Az állomásról a fiúk gyalog mentek ■szállásukra, ahol­­hamarosan nyugodni is tértek, an­nál is inkább, mert vacsorájukat az étkezőben fogyasztották el. Jó­­magam elsősorban az osztrák csapat felől érdeklődtem. Az ösz­­szeállításban változás nincs, s az holnap a következő lesz a pályán: Platzer — Nausch, Sesta — Braun, Sm­istik, Radakovic — Cisar, M­iller, Sindelar, Schall, Viertel. Az összeállításban nincs válto­zás, ellenben a Meiss­féle taktikában annál nagyobb. Az emlékezetes 8:2-nél W-formáció­­val lepett meg bennünket, most meg arról hallok, hogy a régi ortodox skót iskolát fogja játszani a magyarok­kal szemben, azt, amelyiket a kontinensen a régi MTK játszott annak idején olyan nagy sikerrel. Hogy mi adta J Meissnek erre az inpul­zust? A­­rossz h­yelvek sze­rint az, hogy a magyarok is kezd­ték már átvenni a W-formációt, s hogy a svájciak ellen ez egészen jól is ment. A mérkőzés iránti érdeklődés hallatlanul nagy. Egész Bécs, sőt mondhatni egész Ausztria a mér­kőzésről beszél. Bizonyos, hogy nagyon nagy közönség előtt fo­gunk játszani. m. m. Cham­osile! örököse Kalandos regény Irta: Molnár Géza (25) —­ Azt hiszem itt a legfőbb ide­je, hogy bemutatkozzam —• mon­dotta Dux, miközben egy­­ Favo­­ritra gyűjtött. — Bárt vagyok, ő,aziliai kávéültetvényes s mig nbereim odaát dolgoznak, addig én itt elverem az ő munkájuk gyümölcsét. Maga kedves, ezt már benn a játékteremben is meg­állapítottam, most jár először Monte Gazlóban. Azt hiszem, pá­riai nő, hivatalnok, aki szabad­ságát tölti itt. Nincs igazam? — Nem is tudom, hogyan hálál­jam meg, hogy­­ehhez a nagy nye­reséghez segített — kapcsolódott bele a beszélgetésbe Vivienné­t, már majdnem egész pénzemet otthagytam, amikor ön közbelé­pett. ... így folyt ez a beszélgetés Vagy egy negyedórán át. Udva­rias szólamok, közömbös élmé­nyek felidézésével közeledtek egymáshoz s mikor távoztak, már a legjobb barátság volt közöttük. Vivienné gyalog akart haza­menni. Dux engedélyt kért, hogy elkísérhesse.* Még nem volt éjfél, mikor Vi­vienné lefekvéshez készülődött ... l­egalább is úgy tett, mintha le­feküdne. Ekkor kopogtattak szál­lodai szobájának ajtaján Douglas volt. — Széna vagy szalma? —rob­bant ki a kérdéssel a kis detek­tív. — Kedves barátom — mondta elgondolkozva Vivienné —, leg­jobb lesz, ha becsomagolok s még ma éjjel visszautazok Párisba. Nem való vagyok én detektívnek. Nem tudom elképzelni, hogy ez a Dux gonosztevő legyen. Nagy­szerű modora van, talpig úr, ud­varias, előzékeny, nyílttekinte­tű ... én igazán nem tudom, hogy... Douglas egészséges, nagy ha­hotára fakadt: —• Maga szerelmes lett ebbe a... ebbe a trógerbe! Aztán atyáskodón folytatta: — Kedves gyermekem, ilyen körülmények között legjobb lesz, ha ma éjszaka tényleg hazauta­zik. Nekem volt egyszer egy ru­hám, amit már négyszer fordí­tottak s első látásra mindenki elragadónak és elegánsnak vélte azt. Közelről kell az ilyesmit megvizsgálni... Aztán mondja, gyermekem, mennyi gubát nyert magának ez a máltai lovag? Nem jutna abból nekem is va­lami? Viviennét mélyen felháborí­totta ez a cinikus, gúnyos, fölé­nyeskedő hang. Douglas azonnal észrevette, hogy bajt csinált. — Bocsásson meg, nem akar­tam én megbántani, dehát egé­szen őszintén megijedtem attól, hogy ez a pasas elszédítette ma­gát. Az pedig nagy baj volna, igen nagy baj. Idehallgasson: holnap találkozni fog vele, ügye? Aztán, ha olyan szépen beszél­getnek, hát terelje ügyesen a szót Parisra, a Chantoulet-ügyre s kérdezze meg, hogy hol volt abban az időben, amikor Brénard eltűnt. Nekem, meg Julietnek ugyanis —– mondotta most már hivatalos komolysággal a fiatal detektív — az a véleményünk, hogy a banda vezére ez a maga félreismert lovagja. Próbáljon meggyőzni az ellenkezőjéről. És most jó éjszakát! És még vala­mit: Ha az ablaka előtt valaki éjjeli szerenádot ad, az nem én leszek. Douglas hajnalig dolgozott a jelentésén, melyet a rendőrfő­nökségnek küldött. E hosszú és személyi kiválóságait túlontúl ki­domborító jelentés végén a kö­vetkező figyelemreméltó mondat állott: „Kérem sürgönyileg megálla­pítani, hogy egy Dux nevezetű kávéültetvényes valóban létezik-e Brazíliában s ha igen, jelenleg hol tartózkodik.” X. Munkáskülsejű ember bandu­kolt kora reggel a barbizoni or­szágút mentén. Kopott kék zub­bony lifegett rajta és hátán nagy csomag púposodott. Látszólag nem érdekelte a vi­dék. Egykedvűen szítta santykos pipáját és sorra gyújtogatta a gyufákat, ha a bűzös füstű do­hány kialudt. Rozzant taliga kocogott el mellette. — Nem venne fel a bakkra? —­ süvegelte meg a kékzubbo­­nyos a tal­iga kocsisát. Biron még messze van, a cipőmből ki­sétál a lábam s bizony a járás is nehezemre esik ... A kocsis, aki most tért vissza a párisi vásárcsarnokból, ahol konyhakertészetének remekeit bocsátotta áruba, egykedvűen válaszolt: — Miattam ugyan felülhet. Ámbár nagy öröme telik majd benne. Az út errefelé gödrös és köves és kirázza az ember lel­két. — Már akinek van ... düny­­nyögte a kékzubbonyos és ké­nyelmesen felkapaszkodott a ko­csiülésre. Egy ideig szótlanul kocogtak a dús gabonatáblák között. A ko­csis valami régi dallamot fü­tyült és észre sem vette útitár­sát. A kékzubbonyos végre meg­szólalt: — Aztán sikerült-e a vásár?... És olyan érdeklődő arccal várta a választ, mintha az üdvössége függött volna tőle. A kocsis gyanakodva bámult szomszédjára: — Hallja, kend, aztán honnét tudja, hogy én a vásáron vol­tam? Ki az ördög?... A kékzubbonyos derülten mo­solygott : — Hát isten nem vagyok vak. Az ülés alatt ott fityeg a táb­lája, mindenki megláthatja, hogy asszonygya, Pierre Puvis kony­hakertészete Biron. Hát abból gondoltam éppen, hogy bent járt Páriában a vásáron. A kocsis látszólag megbékélt. —­ No, isten nincsen semmi baj... De higgye el kelmed, az ember nem lehet eléggé óvatos a mai világban ... Végtére is ez az országút hosszú, sehol, se­merre egy lélek... a vásáros embernek meg pénz van a ta­risznyájában ... hát... A kékzubbonyos szorgalmasan hümmögött. — Már én csak bevallom, hogy azért is eresztettem a kocsimra, hogy ne legyek egyedül­ ezen az úton. Annyi minden történt leg­utóbb a vidéken. — Én bizony nem félek, még az ördögtől sem ... Pedig bi­zony, volt rá esett, hogy szembe­jött velem... — Hát kendnek mi a mester­sége? -re terelte el a beszélgetést az ördögről a kocsis, aki titok­ban keresztet vetett magán.­­— Afféle vándor­szerelő va­gyok. Faluról falura járok, vil­lanyt szerelek, vízvezetéket, ha kell, a rádióhoz is konyítok vala­mit. Nehéz, cudar mesterség, ke­serves kenyér, — de azért mégis csak van mit kávéba aprítani belőle. —­ Bíz, az keserves kenyér — hagyta rá a kocsis. — Már hogy éppen ezen a vidéken. Nincs itt­­—ameddig a szeme ellát — sen­kinek se rádiója, se villanyvilá­gítása. Tavai azt mondták a parasztok, hogy a rádió hozta a szárazságot. Kiégetett a nap itt mindent, még a koró sem ma­radt meg. Hát erre aztán össze­dugták a fejüket az öregek és elhatározták, hogy egy éjszakán letépik a környék minden anten­náját a háztetőkről. Meg is tet­ték. Azóta aztán senki sem mer rádiót tartani, még az sem, aki nem hisz ebben a babonában. Fél a parasztok haragjától. És higgye meg, van valami igazság benne. Mióta nincsenek anten­nák, olyan akkurátusan esik az eső minden héten, mint annak a rendje. (Folytatjuk.) Indulás a jókedv fogy ében (A válogatott csapat k láda őszibarackot, a három budai játékos bőrtár­cát, Avar díszjelvényt kapott) Mindenki elislazott s ha az utolsó pillanatban él, de Urotty elnök és kiérkezett — Saját tudósítónktól — Szombat délután a Keleti pálya­udvar II. osztályú váróterme előtt... Még nincs négy óra. Már messziről nagy tömeget látni. Mintegy 60—70 főnyit.*Csupa Sze­gé­ny szurkolót Olyanok, akiknek nincs pénzük perionjegyre, de még egyszer a beszállás előtt látni akar­ják a válogatottakat. Azok tényleg itt mennek ki egymásután a perion­ra. Szende Béla, a budaiak alelnöke már messziről feltűnik. Kísérettel jön. A fia és Weber, a budaiak hát­védje egy-egy kisebb ládát cipel. Fajnemest őszibarack van benne. Budatétényről. A Budai „11” hozta a válogatottnak. Valaki megkérdi: — Nem tesz sok ez a barack? Még majd megárt? ... — Ugyan — szól Kárpáti II. —­­még a határra sem érünk és már nem lesz belőle egy darab sem, k vagyunk itt vagy­ hakian. A hír természetesen hamar el­terjed s többen megjegyzik: *•— Rendes egylet ez a Budai „11”. A véleményt csak megerősítik akkor, amikor a három budai válo­gatottat, Rökköt, Kárpáti N­A és Polgárt félre hívják s mindegyik egy-egy monogramos bőrpénztárcá­­val tér vissza — boldogan. A válo­gatott mérkőzés emlékére kapták a tárcákat az egyesületüktől. Közben kint a perronon is már sok szurkoló gyűlt egybe. Az egyik éppen Avart hívja félre és a játékos kabátjának a hajtókájára magyaros motívumú Fradi-dísz jelvényt tűz ki. — Aki ezt hordta — mondja­­—, az még nem vallott szégyent. Avar is büszkén feszít a Fradi­­jelvénnyel, amely mellett pirinyónyi kis magyar kulacs és zöld-fehér zsínórka csüng lefelé, ízléses jel­vény. Persze itt vannak a kabalások is, akik mindent jól megnéznek. Egyi­kük még a vasúti kocsi számot is keresi. A III. osztályú osztrák kocsinak a száma: 39457. Nosza az illető gyorsan összeadja az egyes számokat s az eredmény 28 lesz. Elprtyeredvs monda: — Nem jó jel! —­ Miért ? —­ 28 a legutóbbi eredményre emlékeztet. Tessék csak a két szám közé kettőspontot tenni. Na? 2­8 ... Ilyen apróságokra azonban a vá­logatott csapat tagjai oda se figyel­nek. Pompás hangulatban szórakoz­nak. Még az MLSz-ben minden játékos egy-egy bőröndjelző cédulát kapott, hogy azt tűzze a bőrönd­jé­­­re. Háda a markában szorongatja ezt a cédulát kis csomaggá­ együtt. Erre a kis csomagra tűzte fel a cédulát. Tenyerén hordja az egészet, mert nincs más benne, mint egy fogkefe. Közben Polgár új ruhában sze­rénykedik s nyugodtan mondja: —­ Holnap nem lesz ruha, én már megkaptam ma. Ezalatt a bérelt szakaszok folyo­sóján nyugodtan elhelyezkedik egy vidéki nénike és vár. Vár a vonat indulására. — Hova utazik néni? — kérdi Nádas Ödön.­­ — Szolnokra —a válasz.­­ Akkor gyorsan szálljon le. Feltűnik Majorszki, az ismert futballbíró vámtiszti egyenruhájá­ban. Mindenkit üdvözöl s meg­jegyzi : — Holnap talán én is felmegyek. Repülőgépen van foglalt helyem. Erre aztán arra terelődik a szó, hogy milyen sokan mennek Bécsbe. Nemcsak vonattal, hanem autókkal is. A szintén Bécsbe utazó Barna nyi­re-«n­yTinb­richm Sándorral feltűnik Sólyom-S­­ó­fián, aki a tartalék Tőrössel beszélget hosszabban, majd a jóétvágyú Rökk már arról kezd beszélni, hogy hol kezdik az evést. — Kelenföldnél, előbb nem ?— nyugtatják meg. — Sőt — csattannak fel az öregebbek — mihelyst elindul a vonat, újoncavatás lesz. Rökk, Sza­lay, Polgár, Kemény van a külföldön a válogatottal még nem járt újon­cok listáján. Bíró már készíti is hatalmas tenyerét. Nádas Ödön mindennel törődik. Most éppen két csomag kártyát vesz, mire így szólt a kérés: — Röm­ikártyát is tessék venni! —­ Hogyne — csattan fel Ná­das —, mit még nem?! Talán még dominót és számológépet ? ... Már mindenki kint van és már csak négy perc hiányzik az indulás­hoz, de Icsetty Béla elnök még nem látható. Végre három perccel az in­dulás előtt befut. Mint mondja: — Mindenhová az utolsó perc­ben, de mindig idejében érkezem. Rögtön meg is kérdi: —­ No, mi lesz az eredmény? — 3:2-re győzünk — mondja Gafehl, a BLASz titkára. —­ Nádas nekem mást mondott — tréfálkozik Usetty. — Igen —a szó! Nádas Ödön .—, én 3:1-t vagy 1:2-t mondtam, no de olyan kicsi az eltérés. Nevetnek... Még két perc az indulásig s a kalauzok már sípolnak. Avarnak még felkiabál valaki: — Legalább két dugót! Háda utolsónak száll fel, mire neki még odamondják: Vigyázz, mert lemaradsz, mint a borravaló! A­­sok szurkoló mind-mind mond valamit s amikor a vonat indulni kezd, ha nem is egyszerre, de min­denki hajrázik. Az utolsó ablakban Nádas Ödön feje látszik, őt veszi észre egy szurtösképű srác is s oda­szól: —• Kapitány úr! Győzelemmel tessék visszajönni, különben nem megyek ki a fogadtatásra ... @K­HS a mellény zsebbe Vasárnap, 1933 október 1. —mmm­BT—■

Next