Nemzeti Sport, 1935. február (27. évfolyam, 23-42. szám)

1935-02-15 / 33. szám

6 E atlétika! Fából vaskarika az új átigazolási szabály Szabálymódosításokat tárgyalt a MASz tanácsa — Saját tudósítónktól — A MASz tegnapi tanácsülése ünnepélyes­­aktussal kezdődött. A torinói EB két hőse, Kovács Jó­zsef és Szabó Miklós kapta meg a szövetség ajándékát, egy-egy szép bronzplakettet, majd a tavaly aranyjelvényt érdemelt atléták vet­ték át kitüntetésüket az atlétákat meleg szavakkal köszöntő Stankovits elnöktől. Először az első aranyjel­vényes hölgyatléta, a magasugró­­rekorder Csák Ibolya kapta meg a jelvényt, majd sorban Minai, Ke­len, Szilágyi, Németh, Zséjjas dr., Kerkovits és Dombóvári. Csak a két vidéki, a szegedi Sólyom és a pécsi ifjúsági Horváth II. Vilmos hiányzott. Az ülés legfontosabb tárgya az átigazolási szabályok módosítása volt. Bármennyire tiszteljük is a szabálybizottság ügyességét a pa­ragrafusok szövegezésében, meg kell állapítanunk, hogy az új átiga­zolási szabály fából vaskarika. (Vagy ez volt a cél?) A tanács múltkori határozata szerint ugyanis úgy kellett módosítani az átigazo­lási szabályt, hogy lehetetlenné te­gyék a mai rendszert, amikor az atléta csak egyévi nemindulás után kérheti valahová igazolását és köz­ben minden egyesületnek módja van különböző eszközökkel az at­léta elhatározását befolyásolni. Az új szabály ezt nem küszöböli ki, mert kimondja ugyan, hogy az át­igazolási tilalmi idő az átigazolási kérelem beadásának napjától szá­mított egy esztendő, de érvényben marad az a szabály is, hogy egyévi nemindulás után az atléta bárhová igazolható. Aki tehát egy eszten­deig vacillálni akar, az ezután sem fogja beadni átigazolási kérelmét, mert hiszen az egyévi nemindulás mindenképpen előbb telik le, mint a kérelem beadásától számított egy esztendő. Lényegesebb változás ezen kívül az átigazolási szabályoknál nem történt. Mindössze a ki nem adott KISOK-istákra mondták ki, hogy más egyesületbe, mint amelyikben eddig versenyeztek, csak a szabály­­szerű átigazolási idő letelte után igazolhatók. Ez a szabály azonban az UTE javaslatára csak május elsején lép életbe, úgyhogy Vízvári­ kedvezményes átigazolására van remény. Elfogadta még a tanács a ver­senyszabályok néhány, általunk már ismertetett változtatását, majd a vidéki bizottság javaslatára hozzájárult a kerületi IB tagjainak húszra való felemeléséhez. Sáfrán alelnök javaslatára elvben elfogad­ta a vidéki bizottság hatáskörének kiterjesztését és a közgyűlés elé terjeszti azt az indítványt, hogy a tanácstagok számát 36-ra emel­jék és az elnökség és a tanács tag­jai közül 12 vidéki legyen. A­­/Mondok a MAS*, a MAS* o Uotíoodok Me&gy&zísét várja a július $-i Om­rfu­­daud­i/alotyoioét viodo&k&z — Saját tudósítónktól — Tegnap este telefonon felhívott hollandiai tudósítónk. Közölte, hogy a holland atlétikai szövetség nagy izgalommal várja a MASz válaszát a július 8-ra tervezett magyar­holland mérkőzés ügyében és nem tudja megérteni a Nemzeti Sport egyik legutóbbi számának azt a híradását,­ hogy a MASz az, amelyik a két fél közül válaszra vár. Elmondta hollandiai tudósítónk, hogy a hollandok 22 magyar ver­senyző utazási költségeit fedezik (hálókocsival és az úton való ellá­tással együtt), valamint három­­napi amsterdami tartózkodást. Az 1936-os revánshoz egyáltalán nem ragaszkodnak, csak végleges választ szeretnének a MASz-tól, mert különben a norvég vagy dán szövetséggel lépnek érintkezésbe. Mi ezt az értesülésünket közöltük a MASz-szal, amely az este folya­mán szintén kapott Hollandiából sürgető táviratot. Információnk szerint a MASz ma reggel távirati­lag megismétli az előző le­veleiben foglaltakat és ezek szerint a magyar-holland mérkőzés ügye remélhetőleg végle­gesen elintéződik. SZERBÁK ELEK DR. A MŰEGYETEM TESTNEVEL­ÉSI ELŐ­ADÓJA LETT Kiváló sportember és kiváló vezető ke­rült őt megéllelő helyre Szerb­ák Elek dr. nak, a MAC sokszoros bajnokának és jelenlegi főtitkárának a Műegyetem testnevelési előadójává történt kinevezé­­sével. Az a munka amely műegyetemi hallgatók testnevelésének és sportolásá­nak kiépítése terén az ő fiatal energiá­jára és lankadatlan buzgalmára vár, bi­zonyára nem kicsi, de biztosra vesszük, hogy sikerrel fog ezzel megbirkózni. A Műegyetem is olyan örömmel fogadja az ő kinevezését, mint amilyen lelkesedéssel Szerdák és új feladatához lát Amerika .,bevette"­ a svédstafétát. Mindenütt a világon elismert és sokat gyakorolt staféta szám volt a svédstaféta néven ismert 10­1, 2­­0, 300, 400 méteres staféta, amelyet vagy ilyen, vagy fordí­tott sorrendben futottak. Egyedül Ame­rika nem vett erről tudomást. Most azon­ban főként a nyári európai túra hatása alatt, a fedett pályaversenyek bajnoki mű­sorába is beiktatták ezt a számot Hogy azonban mégse olyan legyen mint Euró­pában, a sorrendet megváltoztatták és 400, 100, 200, 300 sorrendben futják. Piruett. — Jó ám a Schäfer! — De a Pataky körforgalomban jobb! f ,i­ Mrrr, HP SZABÓT, Beccalit, Love­lockot és Nyt meghívják az amerikai nyílt pálya bajnok­ságra? — Saját tudósítónktól — A német atlétikai szövetség hiva­talos lapjában, a Leichtad­et-ben olvassuk — amerikai forrásra hi­vatkozással — azt a hírt, hogy a július elsején Lincolnban tartandó amerikai nyíltpálya-bajnokságra nagyo­bbszámú európai atlétát akar meghívni az A­RU. Elsősorban kö­zéptávfutókra reflektálnak és az amerikai hírek Beccali, Szabó, Ny és az Angliában tanuló ausztráliai világrekorder Lovelock meghívásá­ról szólnak. NY MOST MÁR MÁSODIK LETT Bostonban egymérföldes versenyen. Venzke győzte le 4:17.6 mp közepes idővel, az utolsó két körig hevesen küzdő Ny 25 yarddal maradt mö­götte. Ideje tehát ismét 4:23 körül lehetett. A Ny által megvert négy futó nevét nem említik a táviratok. A bostoni versenyen egyébként Johnson 193 cm-el nyerte a magas­ugrást, K. Brown 419-el a rúdug­rást, Fuqua 1:14.8-at futott 600, Hornhostel 2:15.2-t 1000 yardra és Mc­Cluskey 9:14.2 mp-es idővel verte két mérföldön Follows-t. ELŐ AZ ÜGYESSÉGI ATLÉTÁKKAL! vezénylik Angliában, látván, hogy a futásokban milyen elöl, az ügyességi számokban pedig milyen hátul van­nak. Az ugrások és dobások foko­zottabb megkedvel­tet­ését szolgálja, hogy idizták Anglia fedettpályabaj­­nokságát is ezekben a számokban. Április 20-án, illetőleg 27-én fér­fiak és hölgyek részére is rendeznek fedettpályabajnokságot a következő számokban: magas-, távol- és rúd­ugrás, súlydobás és 60 yardos gát­futás. A futószámokat szándékosan mellőzték. Növekszik a magyar főiskolás gárda a budapesti világbajnokságra. Természetes dolog hogy minden magyar atléta am­bicionálja, hogy a valaha Budapesten rendezett legnagyobb szabású atlétikai viadalon, az augusztusban eldöntésre ke­rülő főiskolai világbajnokságon Magyar­­ország színeit képviselje. Akinek csak megvan a jogcíme arra, hogy főiskolás legyen, mindenki azon igyekszik, hogy ezt a lehetőséget kihasználja és valame­lyik főiskolára beiratkozzék. Az MFSE — igen helyesen — támogatja az ilyen irányú akciókat Legújabban két ilyen gyarapodásról hallottunk. Az egyik Héj­­jas István dr., a tavalyi 400 méteres gát­futóbajnok, aki újból beiratkozott az egyetemre (neki komoly esélye van), a másik Vadas József, a Barsit verő fiatal 400-as, aki mint tanító a Gyógypedagó­giai Főiskola hallgatója lett. Reméljük, hogy egyénileg is számítani fog a nagy­szerű külföldiekkel szemben, a 4x100-as stafétában azonban feltétlenül hatalmas erősödés. jat min­tin­ HmAi MAnlt. . Világ- és Európa­bajnokok ökölvívásban Világbajnokok: Légsúly: nincs Bantamsúly: Al Brown, Panama Pehelysúly: Freddy Miller USA, Ohio Könnyűsúly: Barney Ross USA, Illionis V­eh­ersúly: Jimmy McLamin Ka­nada Középsúly: Marcel Thil francia Kisnehézsúly: Bob Olin USA, New­ York Nehézsúly: Max Baer USA, Kali­fornia Európa-ba­jnokok: Légsúly: Praxille Gyde francia Bantamsúly: N. Petit Biquet belga Pehelysúly: nincs Könnyűsúly: Carlo Orl­andi olasz Weh­ersúly: Gustav Eder német Középsúly: Marcel Thil francia Kisnehézsúly: Marcel Thil francia Nehézsúly: Primo Carnera olasz Vasárnapi ökölvívó műsor: Budapesten: Húsos—BTK és Lap­­terjesztők—NSC meghívásos mérkő­zések. Barcson: a B. Vasutas vendégsze­replése. Péntek, 1936 február 15. Római ökölvívócsapatot lát vendégül a március elsején — Saját tudósítónktól — Bajnokcsapatunk hosszas leve­lezés után lekötötte a Trastevere DS Róma március elsejei buda­pesti rajtját. A teljes római együttes ellen a BTK fog csapa­tot állítani, mégpedig az idei bajnokságot is megnyert legerő­sebb csapatát. A nagy nemzet­közi összecsapást a Városi Szín­házban tartják meg. Új kihívók. Mai cél Thil­nek, a fran­ciák kétszeres Európa-bajnokának kihívó­ját legutóbb jelölte ki a­. IBU Az új kihívó az olasz Merlo Preciso, aki a kis­­neh­ézsúlyú címért mérkőzhetik meg Thil­­lel.­­ Az olasz Orlandiinak viszont az új francia bajnok Miez ellen kell meg­védenie könnyűsúlyú Európa-bajnoksá­gát. Országos kizárásos versenyt rendez március 10—15-ig a BTK! A nagy­­jelen­tőségű versenyen a bajnokok és válogatottak kivételével minden magyar ökölvívó elindulhat. A több­napos és szépdíjazású versenyt a BSzKRT-tornateremben fogják le­bonyolítani. Céllövőverseny az Igazságügyi Sport Clubban­ Kedden fejeződött be az Igaz­ságügyi Sport Club több mint 1000 tag­gal működő céllövő szakosztályának ható­ságok közötti versenye, amelyen a bu­dapesti igazságügyi hatóságok 150 leg­jobb lövésze vett részt. A versenyre az Igazságügymin­­isztériuma, a Székesfővárosi Testnevelési Felügyelőség, a Közszolgá­lati Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége (KANSz) és magánosok számos tiszteleti­díjat adományoztak. Ezeket Moldoványi István dr. járásbírósági alelnök, a cél­­lövő szakosztály elnöke osztotta ki. Az ünnepélyes ülésen az igazságügyminisz­­t­ert Mikó Ferenc dr. államtitkár, a klu­bot Javornitzky Jenő dr. ügyvezető el­nök, a Budapest Székesfővárosi Testne­velési Felügyelőséget pedig Vizy Zsig­­monk­d tanácsnok képviselte, ezenkívül je­len voltak a Budapesti igazságügyi ható­ságok vezető is.­­ Eredmények: Az egyé­ni versenyben: 1. Sipos József dr. 96 kör, 2. Révhelyi Dezső 95 k. 3. Nagy Jó­zsef 95 k. 4. Solti Lajos dr. 94 k. 5. Ko­vács József (a gátfutó Eu­róp­a-bajnok) 93 k. 6. Hegedűs Ferenc 92 k. 7. Kovács Jó­zsef II. 92 k. 8. Bánátfy Rudolf 91 k. 9. Szilvássy Béla 91 k. 10. Lukácssy Sándor 91 k. 11. Sasady Ágost 91 k. 12. Takácsy Imre 90 k. 13. Szabó Gusztáv dr. 90 k. 14. Gelencsér Gyula dr. 89 k. 15. Solti László dr. 89 k. 16. Szabó Gábor 89 k. 17. Takácsy Pál 88 k. 18. Lászlóffy Gyula dr. 88 k. 19. Balázs Andor dr. 88 k. 20. Székely Sándor 87 k. — A hölgyek ver­senyében: 1. Erdélyi Márta 84 k. 2. Fe­­késházy Lajosné 76 k. 3. Erdélyi Sári 74 kör. — Csapatversenyben: 1. Igazság­ügyi számvevőség. 2. Központi járásbíró­ság segédhivatala. 3. Budapesti törvény­­széki fogalmazók. 4. Igazságügyminiszté­riumi altisztek. 5. Igazságügyminiszteri számvev­őség B) csapata. 6. Igazságügy­­minisztériumi segédhivata­l. 7. Büntető járásbírósági fogalmazók. 8. Központi já­­rásbírósági fogalmazók. 9. Budapesti ügyészségi segédhivatal. 10. Központi já­­rásbírósági segédhivatal. — A verseny rendezése és mintaszerű­ lebonyolítása Sasady Ágost egyesületi alelnök és Bá­­nátfy Károly szakosztályvezető érdeme. Páris győzött Brüsszel ellen. A Pá­ria—Brüsszel meccssorozat a fran­cia főváros csapatának győzelmével végződött. A mér­kőzésarány 5:4 volt. Az egyes mérkőzések: Addams kisasszony (Brüsszel) győz Reuche kisasszony (Páris) ellen 8:3-ra. Le­­moine (P) győz Bru (B) ellen 10:6-ra, Paternoster (B) győz Gar­­dere (P) elleni 10:8-ra, épéeben: Coutrot (P) győz Servaja (B) ellen 5:1-re, Schmetz (P) győz Delporte (B) ellen 5:4-re, Coutrot győz Del­porte ellen 5:2-re, Schmetz győz Servais ellen 5:2-re, kardban: Laer­­mas (B) győz Fauré (P) ellen 10:5-re, De Bourguignon (B) győz Piot (P) ellen 10:6-ra. Párisnak az épéevívók szerezték meg a győzel­met. Vasárnap a BEAC újszerű összetett versenyét vívják az első­ osztályú vívók. Az egyetemisták újszerű vívó ver­senyt rendeznek. Ezt a versenyfor­mát a szövetség olyan jó ötletnek tartja, hogy bajnoksággá akarja ki­fejleszteni. A verseny lényege az, hogy a versenyben minden résztvevő egyesület minden fegyvernemben 1—1 vívóval vesz részt s a három vívója egy csapatnak számít. A vég­eredményt a csapat összeredménye alapján számítják ki. Kétségtelen, hogy ez a jövendőbeli összetett csa­patbajnokság a vívó all roundság és mindhárom fegyvernem egyenlő fejlesztése célját eredménnyel fogja szolgálni. Az újszerű versenyben a legnagyobb egyesületek fognak részt­­vev­ni s így a verseny sikere biztosí­tottnak látszik. A PSL vasárnap rendezi bankközi egyéni kardbajnokságát a Santelli ví­vóteremben A MAC és az UTE már a döntőben van a Sparta AC csapat­­versenyén — Saját tudósítónktól — A Sparta AC nagysikerű csapat­versenye a befejezéshez közeledik. A MAC és az UTE, az első, illetve a második csoport első helyezettje már a döntőbe jutott. A harmadik csoport­ba még nyílt a helyzet. Tegnapi ered­mények : BSE—DAC 11:5. Elnök: Jelle, Ványi 4, Jeney, Ságváry 3—3, Füs­­tösi 1, illetve Hollerbach 3, Molnár, Csobály dr. 1—1 és Pálinkás 0 győ­zelem. UTE—ETC 11:5. Elnök: Kabos, Hidas, Hedvig, Vitéz 3—3, Lantos 2, illetve Farkas, Gátfai 2—2, Egri 1 és Gonda 0 győzelem. HTVC—Viktória VC 10:6. Elnök: Sellényi dr Barta, Radó 3—3, Vár­­konyi Mátéffy 2—2, illetve Gonda, Singer dr. 2—2, Vajda és Weisz 1—1 győzelem. FŐISKOLÁI• A VEB összeállította a főiskolai világ­­bajnokságok mű- és toronyugrás kötelező gyakorlatainak rendjét. Fábián József kapitány megállapodott Herzog Edvinnel, hogy a DEAC futbal­listái a Stadionban bonyolíthassák le ed­zéseiket és ha a Bocskainak edzőtársa kell, akkor elsősorban az egyetemisták jöjjenek szóba. A pesti főiskolások ré­szére több edzőmérkőzés lesz a nagyobb pro­ficsapat­ok ellen, hétköznapokon. Egy szállóban kapnak szállást a brüsszeli Klebelsberg­­Kupa összes részt­vevői — Saját tudósítónktól — Most érkezett vissza Szántó Jó­zsef, a MUSz nemzetközi bizottságá­nak előadója hosszabb külföldi üzleti útjáról. Szántó útját felhasználta arra is, hogy a brüsszeli Klebels­­berg Kupa előkészületeiről megbe­szélést folytasson a belga szövetség vezetőivel. Szántó József elmondotta, hogy a belgák nagyarányú előkészületeket tesznek a verseny megrendezésére. Mind a hat résztvevő nemzetet egy szállodában helyezik el, ami új dolog és nem minden szempontból tökéle­tes megoldás. Ezzel szemben azon­ban a kiszemelt szálloda Brüsszel legjobb szállodái közé tartozik. A kissé távoleső úszóstadion és a szál­loda között a közlekedést külön autó­­busszokkal oldják meg. IHÓSPORT3 Új HÁROMPRÓBÁS sizőket avatott tegnap a szövetség a há­­rompróbás lejtőn. Delmár Walter, Hil­­kene Fülöp, Kunszt Imre és Szalay László tette le sikerrel a harmadik próbát s lett aranyjelvényes. A szövetség szombaton délután 3 órakor második próbát tart a másodpróbás lejtőn. PIHENŐNAP VOLT A TÁTRÁBAN tegnap, a résztvevők túrázgattak egy ki­csit, bemutató jóghok ki meccset nézeget­tek este pedig a vezetők gyültek össze ismerkedő vacsorára. SLALOMVERSENY is lesz az MTE 17-i dobogókői versenyén. Ezzel a versennyel fogják felavatni az új dobogókői slalompályát.

Next