Nemzeti Sport, 1935. november (27. évfolyam, 216-235. szám)

1935-11-03 / 216. szám

sikerrel. Ma a Hungáriáé pillanat­nyi­lag a legkulturáltabb csatársor. Nemcsak szépen, de eredményesen is játszik ez az ötösfogat. Újpesten éppen fordított volt a helyzet. A hangsúly évek óta főleg a védelmen volt. A csatársornak a támadáson kívül­ a védekezésben is elsőrangú szerepet szántak. Az összekötőnek, ha szükség van rá, segíteni kell a védőknek. Emellett az újpesti csatárjáték még annyi­ban is modern, hogy leegyszerűsí­tett eszközökkel tör a cél felé. Van abban valami, hogy ez rész­ben az újpesti csatárok egyénisé­géből is folyik. Általában nem ren­delkezik az újpesti támadósor olyan labdaművészekkel, mint a Hungá­ria. Áll ez főleg Kállaira, Balogra és Kocsisra. Újpest nagyon nehezen hoz­ta össze csatársorát ősszel. Eltekint­ve attól, hogy sérülések miatt ál­landóan cserélgetni kellett a játé­kosokat, nehezen ment a fiatal Kállai beilleszkedése a csapat ten­gelyébe. A Hungária viszont szerencsés csillagzat alatt rajtolt az NB-ben. Egész ősszel nem történt számot­tevő sérülés a csapatban. Minden posztra a pillanatnyilag legjobb és egészséges embereket tudta állíta­ni s ha cserélt, ennek csak az volt az oka, hogy Schaffer kísérletez­getett a rendelkezésére álló anyag­gal. Egy héttel ezelőtt még nyugod­tan lehetett állítani, hogy a Hun­gária csatársora jobb, mint az Új­pesté. Ma már nem lehet ezt ilyen nyugodtan és határozottan mon­dani. Ha el is fogadjuk azt, hogy Soroksár nem a legjobb formájá­ban vette fel a harcot Újpesten, az a féltucat dugó mégis csak sokat mond. Ám nemcsak a dugók szá­mát nézzük, hanem azt a játékot is, amellyel ez a hat dugó megszü­letett. Nemcsak eredményesen, hanem szépen, stílusosan is ját­szott múlt vasárnap Újpest csatár­ i . Neuwelt Emil újságíró leánya, Rózsi és ifj. Gauland Márton f. hó 10-én, vasárnap délután fél 6 órakor tartja­­ esküvőjüket a Mária Terézia­­téri plébániatemplomban. Minden ér­tesítés helyett. isaz A múlt­ vasárnapi forduló lezaj­lása előtt kevés ember mert volna mást mondani, mint azt, hogy ennek a derbinek a Hungária a favorit­ja. Ám jött a budafoki 2:1, de még inkább az újpesti 6:0 és lényegesen megváltozott a helyzet: Újpest rukkolt elő favorittá. Miért? Egyszerű a felelet: A Hungária nem is titkolja, h hogy mindent a csatárjátékra épít. Schaffernek kimondott elve: „Kap­jon a védelem egynéhány dugót, csak a csatársor rúgjon eggyel többet.” Nemhiába volt ő maga is csatár, az edzéseken is főleg a csatárokat favorizálta. Velük fog­lalkozott legtöbbet. Kétségtelen KORCSOLYA SKABA ÉS PLDKL VI. Vilmos császár­ út 33 és IV, Váci­ utca 40 sora. A lendület mellett ész, tech­nika, ötletesség és tervszerűség volt, ebben a sorban. Ez az a körülmény, amely kissé Újpest javára billentette a mérle­get. A közvetlen védelemben kétség­telen a lila túlsúly. Szabó és Hóri között nagyon nehéz érezhető kü­lönbséget kimutatni. Szabó na­gyobb klasszis, de szeret könnyel­­műsködni, Hórnak pedig éppen a megbízhatóság a legnagyobb eré­nye. Steinberg ma már jobb Mári­ásnál. Joós és Bíró között ugyanaz a viszony, mint Szabó és Hóri között. Közel egyértékű harcosok. Egészben véve, mint egység, masszívabbnak látszik az újpesti védőhármas, különösen, ha azt is tekintetbe vesszük, hogy Mándinak aligha fog ízleni az újpesti bal­szárny kemény játéka. A fedezetsorban szintén Újpest javára lehet előnyt kimutatni. A formába jött Szűcs és Turay kö­zött nincs különbség. Seres és Du­dás is szinte „egy­súlyú”. Szalay azonban Sebessel szemben határo­zottan a lilák oldalára billenti a mérleget. Mármost a csatársor... Jobb a Hungáriáé, ez nem vitás. De mennyivel ? Annyival nem jobb, hogy ez a különbség bizto­san döntené el a meccset a Hun­gária javára. Amennyivel techni­­kásabb a kék-fehér ötösfogat, annyival lendületesebb és kemé­nyebb az újpesti. Ha nem is döntő körülmény, valamit azért mégis jelent az, hogy­­ eddig hárommal több gólt­ rúgott ez a sor, mint a Hungária nagy csatársora. Döntő különbség tehát nincs a két „ötös” között. Azt is számításba kel venni, hogy idén a Hungária-csatársor még nem ütközött olyan komoly akadályokba, amilyen az Újpest haltsora és védelme. Ha már a sokkal gyengébb budafoki védelem is meg tudta zavarni a Hungária­­csatárok „körömpasszos” tologatá­sát, akkor bizony az újpesti még­­inkább megzavarhatja. Derbiben minden lehetséges! Ezt tekintetbe véve, nem lehetet­len, hogy a Hungária nagy ellen­felét is biztosan teríti le. Jó a csa­pat, lelkileg is együtt van, szériá­ban is van. Ennek ellenére az az érzésünk, hogy a védelemben és a fedezetsorban felmutatható többlet ,kis arányban Trap­att javára dönti m el a mérkőzést. Jóslatunk: 3:2 Újpest javára. A derbin kívül egy csomó érde­kes mérkőzés kerül már sorra: legérdekesebbnek talán a Ferenc­város salgótarjáni meccse ígér­kezik. A zöld-fehérek itt merész kísérletet végeznek csatársoruk jobbszárn­yán. Tartalékos volta ellenére is a Ferencváros a favorit. A többi mérkőzésen a Budafok, Szeged, Budai és Bocskai felé in­teget a győzelem pálmája. A DERBIM Újpest felé kacsintgat a győzelem, de ezen a meccsen semmiféle eredmény nem lesz meglepetés A többi mérkőzésen a Ferencváros/ Budafok, Szeged, Budai „11" és a Bocskai áll közelebb a győzelemhez — Saját tudósítónktól — Beválik-e az új ferencvárosi jobbszárny a salgótarjáni oroszlánbarlangban (SB­TC—Ferencváros) Simán és nagyon kellene győzni a Ferencvárosnak, ha összeállítása nem volna csupa kényszerűség és csupa kísérlet, ha Kiss jobbnak bizonyulna a mai Táncosnál, ha Polgár jobbösszekötőben feledni tudná, hogy rövid pár hónap le­forgása alatt jobbhátvéd, center és balösszekötő volt, ha balszélen nem kellene tar­talékkal­ kiállani és — ami a legfontosabb körülmény — ha a mérkőzés nem Salgótarján­ban lenne. Így is győzni kell a Ferencváros­nak, mert már nem szabad pontot vesztenie, ha a Hungáriával és az Újpesttel versenyben akar marad­ni, mert még a mai toldott-foldott összeállításában is nagyobb erőt képvisel, mint az SBTG, mert Sárosi olyan többletet jelent a zöld-fehér csatársor közepén, amelyet nem egyenlíthet ki a honi pálya előnye és az SBTC-lelkesedés s ha Sárosinak jó napja lesz, még ennek a zilált, kísérleti csatársor­nak is szárnyakat kölcsönözhet. A salgótarjáni katlan szállított már egy-két vaskos meglepetést, most azonban nem tartjuk erre képesnek. Legrosszabb esetben is egy góllal győzni kell a Ferenc­városnak. Jóslatunk: 2:1 a Ferencváros javára. Ki lesz a jobbik tanítvány (Kispest—Budafok.) Mindkét csapat ugyanabból az iskolából került ki: Budafok is, Kispest is Gallowich-nevelés. A két csapat játékstílusa egy és ugyanaz: a modern futball szelle­mében tör az eredményre Budafok is, Kispest is. Játékerőre sincs nagy különbség a két együttes kö­zött. Kispest talán rutinosabb, Bu­dafok viszont lendületesebb és­­ fiatalabb játékosokból áll. A ta­bellán ugyan 5 hellyel lentebb van Budafok, de pontban csak kettő választja el a Kispesttől. Budafok már mind a három nagycsapattal játszott, míg Kispestnek a Hungá­ria és Újpest hátra van, sőt Buda­fok már a Szeged-meccsen is tó van. Igaz viszont, hogy Kispest eggyel kevesebbszer játszott. (Múlt vasárnap elmaradt a Bocskai elleni meccse.) A III. kerület elleni legutóbbi mérkőzésen Kispest nem valami ,a formáról tett tanúságot, míg a Bu­dafok nem kisebb ellenféllel, mint a Hungáriával szemben bizonyí­totta be, hogy a nagyoknak is ko­molyan kell vele számolniok. Kis­pest a Ferencvárostól 1:4, a Kerü­lettől 0:1 arányban kikapott, míg a Törekvést 5:2-re verte. Budafok a Ferencvárostól 10:3-as veresgőt szenvedett, míg a kerülettel Óbu­dán döntetlenül végzett,­­a Török- vért pedig 8:0 arányban intézte .«­ Valamivel jobb tehát a buda­foki statisztika, mint a kispesti. Főleg azonban a pillanatnyilag (Törekvés—Budai „IT~! A Törekvés Szegeden határozott javulásról tett tanúságot, még­sem tartjuk képesnek arra, hogy a lendületbe jött Budaival szemben pontot tudjon szerezni. Heves mérkőzésre van kilátás,, mert a Törekvés azt szeretné bebizonyí­tani, hogy a tisza parti döntetlen nem pillanatnyi fellángolás s nem az ellenfél gyengeségének eredmé­nye, hanem egy szebb jövő első állomása. Ám a Budai „11” is bizonyítani akar: azt, hogy a benne rejlő képességek alapján még min­iabiz tonna az. K­mrtwefc aíajtfS® Budafok kisgólarányú győzelmére következtetünk. Jóslatunk: 3:2 Budafok javára, mig nem a megérdemelt helyet fogs­­alja el a bajnoki tabellán. Egymásé után elért három győzelme máris komoly bizonyíték erre. A Törekvés tudásban mrc* messze a Budai mögött, ám a budaiak játékku­ltúrája elmélyül­tebb, kondícióban is feléjük billen a mérleg nyelve, főleg azonban a rutin az, ami a proficsapat győzele­me felé mutat. Nagy meglepetés volna, ha a Törekvésnek sikerülne az újabb pontszerzés. Nem is való­színű. Jóslatunk: 3:1 a Budai javára. Főleg a rutin szól a Budai „11** mellett . Melyik javít múlt vasárnapi eredményén ( Soroksár—Szeged) Mindkét csapat meglepetést szál­lított múlt héten. Szeged biztos győztesnek látszott otthonában a Törekvés ellen s a mérkőzés végén a­ döntetlennek is örülhetett. Meg­lepetés volt az is, hogy milyen gyenge ellentállást tanúsított So­roksár Újpest ellenében. Mindkét csapatban bajok van­nak. Soroksárnak a védelme gyen­gélkedik erősen, fedezetsora sem a régi s — úgy látszik — csatársora sem bírja az olyan kemény védel­meket, mint például az újpesti volt, vagy mint a szegedi — lesz. Szegednek a csatársor az Achil­­les-sarka. A múlt vasárnapi tanul­ságok alapján átépítették ugyan ezt a sort, de bizony még mindig nem fest úgy, hogy véglegesen kiala­kultnak lehetne tekinteni. Pillanatnyilag pompás védelme­­s haltsora révén Szeged határozottan Csak a honi pálya az, amiben az Attila bízhat, ám ez kevés a Bocskaival szemben (Attila—Bocskai.) Sereghajtók mérkőzése lesz Mis­kolcon. A Nemzeti Bajnokság két utolsó helyezettje csap össze a baj­noki pontokért. A hajdani nagy ri­válisok legalább is eddig szomorú szerepet játszottak a bajnokság­ban. Az Attilának még mindig nincs számottevő csapata, a Bocs­kainak volna, de sehogysem akar kijönni belőle, az, ami benne van. Most talán mégis kijön. A Bocskai 7 mérkőzésből négy pontot, míg az Attila 8 meccsből három pontot kapart össze nagy­­nehezen. Mindhármat Miskolcon. A Bocskai 7:15-ös és az Attila 7:23-as gólaránya egyformán rossz fényt vet a két együttes játékere­jére.­­ Hacsak a múlt vasárnapinál lé­nyegesen jobb játékkal nem ruk­kol elő a miskolci csapat — az­i a csapat szerkezetét nézve nem va­lószínű, — aligha vehet el pontot a Bocskaitól, amely a Hungária el­­len a hét gól ellenére is jó kvalitá­­sokról tett tanúságot. Ha a Bocs­kai a Hungária-úton mutatott első félidei formában játszik Miskol­con, győzelme nem lehet vitás. , Jóslatunk 3:0 a Bocskai javára. A profiligában a Nemzeti—Zugló mérkőzés áll az érdeklődés homlokterében. A két bajn­okjelölt csatájából érzésünk szerint az egységesebb Nemzeti fog kikerülni győztesen, bár a döntetlen sem lehetetlen. Csepelnek győznie kell a Vác, a Szürketaxi­nak a Millenáris, Erzsébetnek a Nagytétény s a Drogistáknak a Váci Remény ellenében. Az Am Regia—Vasas találkozó az otthoná­ban játszó székesfehérvári csapat győzelmét ígéri s Somogynak is biztosan, sőt fölényesen kell győz­nie Kaposvárott a még mindig igen gyenge játékerőt képviselő Buxta­­tétény ellen. Dénes ÉTTERMEI JÓZSEF­­KÖRÚT 4 Sportkörön séf* talál közöli el d­e jobbnak látszik, mint Soroksár s bár a soroksári teknőből nehéz pontot rabolni, Szegednek talán mégis sikerülni fog. Jóslatunk: 1:0 Szeged javára. ) Derbik az amatőrfronton A Pártos-csoportban a még veret­len SzFC nehéz, szinte megoldhatat­lan feladatot kapott: a nagy torná­ban levő FTC-vel szemben kellene veretlenségét megőriznie. Noha a mérkőzés Szentlőrincen lesz, FTC­ W­ESTiáD-KeUÉIgÉI TERÉZ-KÖRÚT Q« Délu­áo és es:o SWI2ET BdVj .«sz- és szalonzenekar* SZÍNTŰ CVULO énekel 9­ 0­ BARBAN­Y­I­­­ŐSY MARIANNE1­­­ABÁN­Y­I KÁVÉHÁZBAN I NAGY ÁKOS és ZENEKARA H I­I., Döbrente tér 6. (Gallért *robor okittj

Next